Címke: Yuki Tsunoda

  • Latifi egy dologra hívja fel a Forma-1-es újoncok figyelmét

    Latifi egy dologra hívja fel a Forma-1-es újoncok figyelmét

    A 2020-as év egyetlen teljes szezont teljesítő újonca, Nicholas Latifi egy tanácsot adott az idén bemutatkozó triónak.

    Idén Yuki Tsunoda (AlphaTauri), Mick Schumacher és Nikita Mazepin (Haas) lép majd fel a Formula 2 mezőnyéből a királykategóriába. Tavaly Latifi volt – a pár futamot teljesítő Fittipaldit és Aitkent leszámítva – az egyedüli újonc, most leendő kollégáinak adott egy tippet az alkalmazkodással kapcsolatban.

    „Bármikor kezdesz bele egy új kategóriába, az kihívás lesz, a sok tanulnivaló miatt.” – kezdte a kanadai. – „A Forma-1-ben azt mondanám, az a legnagyobb különbség, hogy sokkal több emberrel kell együtt dolgozni.”

    „A Formula 2-ben – csapattól függően – kb. 14-15 ember van a garázsban két autóra, itt viszont emberek százait képviseled az autóban. Sokkal több minden van, amit az autón kívül kell hozzátenni, ez a legnehezebb része. Minden más területen természetesen jön az előrelépés, ahogy az ember egy új sorozatban kezd.”

    A Haas ráadásul mindkét autójába újoncot ültetett, akik korábban Latifi ellen is versenyeztek. Hiába a tapasztalatlanság azonban, a kanadai szerint mindketten megérdemlik a helyüket.

    „Nehéz az erősségeiket és a gyengeségeiket kiemelni, mert csak egy évet versenyeztem ellenük az F2-ben. Persze néztem őket azelőtt is, szerintem mindketten sokoldalú versenyzők.”

  • Gasly: Tsunoda sok pontot hullajtott el az F2-ben

    Gasly: Tsunoda sok pontot hullajtott el az F2-ben

    Az idei szezon kezdetével egy újabb Red Bull junior debütál a Forma-1-ben, hiszen Yuki Tsunoda az AlphaTauri versenyzője lesz.

    Leendő csapattársa, Pierre Gasly most vele kapcsolatban nyilatkozott.

    „Vicces figura” – kezdte a futamgyőztes francia, aki követte az F2 tavalyi szezonját, így ismerkedhetett Tsunodával. „Sokszor nagyon jól teljesített. Nyert és pole-on is volt néhányszor.”

    Gasly ezután áttért a kevésbé pozitív dolgokra: „Sok pontot elhullajtott a bajnokságban néhány pillanatban, de összességében jól teljesített. Abu Dhabiban együtt teljesítettük a pályabejárást. Számomra nem igazán számít, ki ül mellettem. Csak olyan jól kell csinálnom, amennyire tudom.”

  • Marko kifejezetten elégedett az új fiatal tehetségével

    Marko kifejezetten elégedett az új fiatal tehetségével

    Yuki Tsunoda 2021-ben kezdi meg a Forma-1-es karrierjét az AlphaTaurinál, de már a Formula 2-es teljesítményével is elégedett volt Helmut Marko, noha nem lett bajnok. Két évig ragaszkodtak Daniil Kvyathoz, aki újra bizonyíthatta, hogy mire képes, de a Red Bull 2021-re már egy új tehetséget akart. Tsunoda az energiaitalosok radarjára a Honda programján keresztül került, és 2021-ben ő lesz az első japán pilóta, 2014 óta a királykategóriában. Markót egyértelműen lenyűgözte, és ezt el is mondta a motorsport-total.com-nak:

    „Tsunoda volt az egyetlen F2-es pilóta, aki mindegyik versenyen a top 5-ben végzett. Csak technikai problémák vagy ütközések miatt nem nyerte meg újoncként a bajnokságot. Gyors, és nagyon gyorsan tanul. Amikor visszanézitek az utolsó futamait, észre lehet venni, hogy a verseny elején óvja a gumijait, majd támadásba lendül. Ez egy jó elegye az agressziónak és az ésszel történő vezetési képességeknek.”

    Tsunoda ott volt az AlphaTaurival a fiatal pilóták tesztjén is, de szabadedzéseken nem indulhatott. Ez azonban nem a képességein múlt, árulta el a Red Bull elöljárója:

    „Vicces egy srác, és nagyon karizmatikus. 159 centiméter magas és csak 58 kiló. Azért nem alkalmaztuk F1-es szabadedzésen, mert túl sokáig tartana rá beállítani az autót.”

  • Tsunoda ötletes sisakkal készül, egy meglepő elem is helyet kap rajta

    Tsunoda ötletes sisakkal készül, egy meglepő elem is helyet kap rajta

    A Forma-1 japán újonca, Yuki Tsunoda egész országát képviselné sisakjával, és egy kis segítségért a szél istene is helyet kap majd rajta.

    A fiatal japán versenyző az AlphaTauri legénységét erősíti majd jövőre, és az F1 hivatalos oldalával készített interjúban elárult pár dolgot a sisakjáról.

    Hét éve, 2014-ben a Caterham pilótájaként volt utoljára japán pilóta a száguldó cirkuszban, Kamui Kobajasi révén. A várakozást megtörő Tsunoda országa, Japán kultúráját is szeretné megjeleníteni a sisakján.

    „Természetesen a Red Bull saját mintája és a japán zászló is rajta lesz. Nekem fontos megmutatni, hogy nemcsak magam miatt versenyzem, hanem a japán szurkolókért is. Ha a zászló ott van, olyan, mintha együtt versenyeznénk, ez pedig magabiztossággal tölt el.”

    Tsunoda idén az F2-ben a Carlin legénységének volt a tagja, és három győzelmet (Silverstone, Spa, Bahrein) szerzett. Ezzel harmadik helyre ért be a pontversenyben, mindössze egy ponttal Callum Ilott mögött. Reméli, a sisakja jó hatással lesz a teljesítményére is, ehhez mennyei segítséget is vár.

    „Van egy kép a hátulján, amit egy japán tervező készített, a szél istenét ábrázolja. Jó, hogy rajta van, mert fontos a leszorítóerő, ehhez pedig a szélnek is köze van. Gondoltam, jó ötlet, de igazából csak remélem, egy kicsivel több szerencsém lesz miatta.” – magyarázta Tsunoda.

  • Nagyon úgy néz ki, hogy a Red Bull másodjára is kirúgta Kvjatot!

    Nagyon úgy néz ki, hogy a Red Bull másodjára is kirúgta Kvjatot!

    A Red Bull szaktanácsadója Dr. Helmut Marko legutóbbi nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy Danyiil Kvjat kezét végleg elengedik az energiaitalosok. Az orosz pilóta így szinte biztosan nem velük fog visszatérni a Forma-1-be, ha egyáltalán lesz erre lehetősége a jövőben.

    Kvjatot még 2019-ben hívta vissza a Red Bull, hogy versenyezzen a Toro Rossoban Alexader Albon mellett. Az orosz ezen lehetőség előtt a Ferrarinál dolgozott fejlesztő pilótaként és amikor adódott a lehetőség, nem volt kérdés, hogy mit fog választani.

    Azonban két szezon után ismét lapátra tette őt a Red Bull, előteremtve ezzel a helyet a legígéretesebb Red Bull junior Yuki Tsunoda számára, aki így 2021-ben mutatkozhat majd be a Forma-1-ben az AlphaTauri csapatában.

    Marko pedig a legutóbbi interjújában kizárta Kvjat visszatérését, mondván ők befejezettnek tartják a kettejük ügyét és már nem szeretnének tőle semmit sem.

    „A Kvjat-témát lezártnak tekintjük,” – szögezte le a Red Bull szaktanácsadója. „Az utolsó két-három versenyen volt csak gyors és ezzel a tudással és tapasztalattal, ami neki van, ez egyáltalán nem elég.”

    Kvjat a szezon elején folyamatosan arra panaszkodott, hogy az AT01 nem passzol a vezetési stílusához és emiatt nem tudott olyan jó teljesítményt nyújtani, mint a csapattársa Pierre Gasly. Azonban kisebb változtatások után Kvjat képes volt jobb eredményeket elérni az AlphaTaurival a szezon második felében. Erre a legjobb példa az Emilia Romagna Nagydíjon szerzett negyedik helye volt a legjobb példa.

    Azonban Kvjatot a formajavulása sem menthette meg az elkerülhetetlentől, azonban mivel az orosz pilótával egyszer már megtették ezt még 2017-ben, így az idei eset egyáltalán nem zavarta őt.

    „Talán egy pár évvel korábban jobban zavart volna ez az egész helyzet és a teljesítményemre, valamint a motivációmra is nagyobb hatást gyakorolt volna. Idén azonban nyugodt maradtam és dolgoztam tovább keményen.”

  • Tsunoda: Verstappennel, Hamiltonnal és Alonsóval szeretnék harcolni

    Tsunoda: Verstappennel, Hamiltonnal és Alonsóval szeretnék harcolni

    Japánként nem tartozik a legegyszerűbb kihívások közé eljutni a Forma-1-ig. Yuki Tsunoda sem mert róla álmodni sokáig, ám ahogy a Honda, majd később Helmut Marko a szárnyai alá vette, végül elérhette a Forma-1-et, és jövőre az AlphaTaurinál mutatkozhat be.

    „Csak akkor kezdtem el az F1-en gondolkodni, mikor már a Formula 3-ban versenyeztem” – nyilatkozta a 20 esztendős újonc. „Addig csakis a következő lépés járt a fejemben, az F1 pedig túl messze volt.”

    Viszont ez nem azt jelenti, hogy nem volt, akire a japán felnézett volna.

    „Lewis Hamilton, Max Verstappen és Fernando Alonso ellen szeretnék csatázni” – tette hozzá. „Főleg Hamilton és Alonso ellen. Hét-nyolc évesen láttam őket versenyezni a Fuji Speedway-en. Nagyon boldog vagyok, hogy most megadatik nekem, hogy ellenük mérkőzzek.”

  • Marko elismeri Tsunoda hihetetlen előzési képességeit

    Marko elismeri Tsunoda hihetetlen előzési képességeit

    Dr. Helmut Marko elismeréssel adózik az AlphaTauri friss szerzeménye, Yuki Tsunoda elképesztő előzési képességei előtt, amelyet a 20 éves japán pilóta 2021-ben már a Forma-1-ben kamatoztathat. Szintén örömködik amiatt, hogy a Honda támogatott versenyzőnek agresszív a stílusa, amelyről az érintett a héten így beszélt:

    „Biztos vagyok benne, hogy azok, akik látnak majd vezetni, azokat lenyűgözöm majd. Újonc vagyok, így a szezon első felében kétszeres erőbedobással fogok támadni, még úgy is, ha olykor hibázok is majd.”

    A 159 centi magas japán pilóta elismerte, hogy az első lépés számára az, hogy elérje fittségben a Forma-1 szintjét, miután Abu Dhabiban a teszten rájött, hogy milyen kemény is ez a sportág:

    „A nap végén ha nem pihentettem a fejem a fejtámlán, akkor fel sem tudtam emelni. Meg kell erősítenem a nyakizmaimat, hogy kibírjam jövőre a szezont.”

  • Az AlphaTauri újonca is kiválasztotta a rajtszámát

    Az AlphaTauri újonca is kiválasztotta a rajtszámát

    Nemrégiben hivatalosan is bejelentették, hogy Yuki Tsunoda váltja Daniil Kvyatot az AlphaTauri csapatánál 2021-től. Az F2-ben harmadikként végző versenyző pedig most kiválasztotta a rajtszámát is.

    A japán a 22-es számra voksolt, melyet korábban Jenson Button használt állandó rajtszámként, sőt 2009-ben ezzel nyerte meg a világbajnokságot is. A brit 2017-ben használta ezt utoljára, amikor Fernando Alonsót helyettesítette, aki az Indy500 miatt hagyta ki az akkori Monacói Nagydíjat.

    Ami pedig a másik két újoncot illeti: Mick Schumacher a 47-es, Nikita Mazepin a 9-es rajtszámot választotta.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Yuki Tsunoda/角田裕毅 (@yukitsunoda0511) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalos: Yuki Tsunoda 2021-ben debütál a Forma-1-ben!

    Hivatalos: Yuki Tsunoda 2021-ben debütál a Forma-1-ben!

    Sejteni lehetett már, hogy az idén a Formula 2-ben szerepelt japán, Yuki Tsunoda számára már érik egy Forma-1-es ülés. Többek között azért, mert a Honda és a japánok nagyon szeretnének hazai versenyzőt a mezőnybe, másrészt mert kiérdemelte: harmadik lett a bajnokságban.

    Yuki Tsunoda:

    „Mint a legtöbb versenyzőnek, nekem is a célom a Forma-1 volt, így nagyon örülök a hírnek. Köszönöm a Scuderia AlphaTaurinak, a Red Bullnak és dr. Markónak, hogy megadják nekem ezt a lehetőséget, és persze mindenkinek a Hondánál, amiért támogatták eddig is a karrieremet, és versenyezhettem Európában. Azon csapatoknak is köszönettel tartozom, akikkel ezen pontig versenyezhettem, főleg a Carlinnak, akiktől rengeteget tanulhattam idén. Tudom, hogy sok japán Forma-1 rajongónak vagyok a reménye jövőre, így a lehető legjobb formámat hozom, miattuk.”

    Franz Tost:

    „A Red Bull egy ideje követi már Yuki karrierjét, és biztos vagyok benne, hogy értékes lesz a csapatnak ő. Néztem idén a Formula 2-ben, és megmutatta, hogy a versenyeken kellően agresszív és jól érti a technikai dolgokat is. Az imolai teszten novemberben amikor a 2018-as autónkat hajthatta, a köridői nagyon folyamatosak voltak a versenyszimuláció alatt, fejlődést mutatott azon a napon, és hasznos visszajelzéseket adott a mérnökeinknek. Ezen kívül a Honda szakembereivel jól megértették egymást, az integrációja zökkenőmentes volt, ami mindenképp előny. A héten Abu Dhabiban megmutatta a teszteken, hogy gyorsan tanul, és készen áll a Forma-1-re.”

    Most pedig megerősítést nyert, hogy a 20 éves versenyző jövőre bemutatkozhat a Forma-1-ben, ugyanis ő lesz Pierre Gasly csapattársa az AlphaTaurinál.

  • Kvjat felfedte, hogy Tsunoda fogja váltani őt az AlphaTauriban

    Kvjat felfedte, hogy Tsunoda fogja váltani őt az AlphaTauriban

    Nagyon úgy fest, hogy a Red Bull két bejelentést is fog tenni ezen a héten.

    Az egyik ilyen bejelentés Alex Albon jövőjére, a másik pedig arra fog vonatkozni, hogy Pierre Gasly mellett ki versenyezhet majd az AlphaTauriban 2021-ben. A faenzai istálló pilótája Danyiil Kvjat azonban úgy tűnik, hogy ezt a kérdést már megválaszolta a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj utáni nyilatkozatában.

    „Azt mondták nekem, hogy Tsunodát akarják,” – idézi az orosz pilóta szavait a Movistar. „Nagyon rossz a hangulat az AlphaTauri garázsban, ami miatt egy kiadós pihenésre szeretnék menni és 2022-ben pedig újra szeretnék csatlakozni a mezőnyhöz”

    Habár ez volt az egyik legrosszabban titkolt pletykája a Forma-1-es Paddocknak, miután Dr. Helmut Marko már majdnem az előző hónap folyamán bejelentett volna ezt a hírt, most már tényleg úgy néz ki, hogy Yuki Tsunoda bejelentése már csak az idő kérdése.

    Kvjatnak – aki a szezon második felében sokkal jobban teljesített, mint az elsőben – bőven elege volt az idei évből és már nagyon szeretné, hogy véget érjen.

    A fiatal Tsunoda – aki az Formula 2-es bajnokság harmadik helyén végzett és az évad újonca lett – pedig már készen áll a bejelentésre és arra is, hogy ő vezethesse az AlphaTaurit az évadzáró teszten.