Címke: Yuki Tsunoda

  • A Red Bull 2022-re is megtartja mind a négy jelenlegi F1-es pilótáját

    A Red Bull 2022-re is megtartja mind a négy jelenlegi F1-es pilótáját

    A Red Bull arra készül, hogy 2022-re is megtartja két Forma-1-es csapatának pilótafelállását. Az AlphaTauri junior csapatánál egyértelműen Pierre Gasly az első számú pilóta, és úgy tűnik, hogy az idei szezon után is biztosan marad a helyén. A francia a Red Bull versenyzői menedzserével, Dr. Helmut Markóval nemrégiben tartotta a találkozóját:

    „Ausztriában ebéd közben beszélgettünk, és sok mindent megbeszéltünk. Jó volt egy kicsit többet megérteni az elképzeléseikről és a jövőbeli terveikről, hiszen még van néhány év szerződésem a Red Bull-lal.”

    Ami Gasly kissé zabolátlan újonc csapattársát, Yuki Tsunodát illeti, Marko bízik abban, hogy a japán pilóta közelmúltbeli áthelyezése az Egyesült Királyságból Olaszországba kezd megtérülni. A 78 éves osztrák szakember az RTL-nek beszélt erről:

    „Pozitív irányba lépett, ebből még lesz valami.”

    A Red Bull Racing anyacsapatánál a bajnokságot vezető Max Verstappen nyilvánvalóan marad 2022-ben – és úgy tűnik, ugyanez igaz lesz új csapattársára, Sergio Perezre is. Marko szerint a bejelentések a közelgő augusztusi szünet után várhatóak:

    „Akkor már készen kell állnunk arra, hogy bejelentsük a Red Bull és az AlphaTauri versenyzői párosításait. alapvetően szeretnénk megtartani a meglévő párosításokat. De ennek idő kell, mert mindig minden lényeges tényezőt figyelembe veszünk.”

  • Tost biztos benne, hogy Tsunoda jövőre is marad az AlphaTaurinál

    Tost biztos benne, hogy Tsunoda jövőre is marad az AlphaTaurinál

    Egyelőre semmi sem biztos az újonc Yuki Tsunoda jövője kapcsán. Élete első futamán lenyűgözően teljesített Tsunoda, de utána több amatőr hibát is vétett, ami miatt a Red Bull nagyfőnöke Dietrich Mateschitz is kritikával illette őt.

    A kritikák után a főnöke Franz Tost védelmébe vette az ifjú japánt, aki az elmúlt versenyeken már javuló tendenciát mutatott.

    „Nagyon nehéz dolguk van ezeknek a fiatal pilótáknak a Forma-1-be kerülni. Nem lehet nekik megtanítani a Forma-1 fortélyait, de Yuki nagyon jól fejlődik, és teljes mértékben a jó irányba tart.” – kezdte az olasz.

    „Nem lehet elvárni egy újonctól, hogy mindent tudjon. Ezért van az, hogy mindig azt mondjuk, hogy egy újoncnak három év kell, hogy megértse ezt a bonyolult Forma-1-et. Manapság a Forma-1 jóval komplikáltabb, mint évekkel ezelőtt. Én elégedett vagyok Yukival. Megmutatta a vele született sebességét, napról-napra, edzésről-edzésre fejlődik.” – folytatta.

    „Biztos vagyok benne, hogy sikeres második félévet tudhatunk majd magunk mögött, és Yuki is sikeres lesz a jövőben is.” – zárta.

  • Változik a rajtsorrend: Büntetést kapott Bottas feltartásáért Tsunoda!

    Változik a rajtsorrend: Büntetést kapott Bottas feltartásáért Tsunoda!

    A stewardok vétkesnek találták Yuki Tsunodát, így büntetést kapott a japán pilóta.

    Az AlphaTauri versenyzője a Q3-ban tartózkodott rossz helyen, így sikerült Valtteri Bottast a gyorskörén hátráltatnia. A 20 éves versenyzőre ugyanakkor csapata sem szólt, ám ez nem szolgált mentségként a japán számára.

    A versenyfelügyelők beidézték Tsunodát és Bottast, majd megállapították az előbbi bűnösségét. Ennek eredményeként az AlphaTauri versenyzőjét 3 helyes rajtbüntetéssel és 1 büntetőponttal sújtották.

    ,,A stewardok meghallgatták a 22-es (Yuki Tsunoda) és a 77-es (Valtteri Bottas) rajtszámú versenyzőt, valamint csapatuk képviselőit. Ezen felül visszanézték a felvételeket és visszahallgatták a rádióforgalmazást is. A 22-es rajtszámú autó pilótája épp akkor fejezte be gyorskörét, így a csapata informálta arról, hogy levezető kört kell teljesítenie. Az alakulat ugyanakkor nem figyelmeztette a pilótát arra, hogy mögötte a 77-es rajtszámú autó gyorskörön van. Az érintett a 4-es kanyar bejáratánál érte utol a 22-es számmal ellátott versenyzőt. A pilóta viszont az ideális íven tartózkodott, és miközben próbált lehúzódni, szükségtelenül feltartotta ellenfelét. Minden esetben a versenyző felelőssége az, hogy figyeljen a gyorsabb autókra. A csapatnak ugyan segítenie kellett volna pilótáját, ám a kommunikáció hiánya nem mentesíti a versenyzőt.” – olvasható a hivatalos közleményben.

    Tsunoda büntetése kapcsán Fernando Alonso indulhat majd holnap a 8., Lance Stroll a 9., míg George Russell a 10. helyről.

  • Red Bull x AlphaTauri „cserkésztábor”, ahol valaki nagyon csalt! – videóval

    Red Bull x AlphaTauri „cserkésztábor”, ahol valaki nagyon csalt! – videóval

    Ismert, hogy a Red Bull szokott különleges feladatokat adni a futamok előtt a pilótáinak, ezúttal egy egész programsorozatot alkotott nekik Helmut Marko.

    Max Verstappen, Sergio Perez, Pierre Gasly és Yuki Tsunoda bizony fel kellett hogy kösse rögtön első feladatként azt a bizonyos bőrnadrágot, és a további feladatok sem voltak feltétlenül épp testhez állók. Játékvezetőként ezúttal Tanja Bauer tűnt fel az energiaitalosok háza táján, ahol alapvetően a kalandtúra arról szólt, hogy Salzburgból kellett eljutniuk a Red Bull Ringre a versenyzőknek, különféle kihívásokat teljesítve alapvetően inkább járművekkel. Volt persze tehénfejős feladat is, de nem árulunk el mindent, tessék megnézni.

     

  • Marko: Tsunoda lobbanékony és makacs

    Marko: Tsunoda lobbanékony és makacs

    Yuki Tsunoda még mindig lobbanékony és makacs, nyilatkozta Helmut Marko.

    A japánt már odaköltöztették Olaszországba, hogy Franz Tost szárnyai alá vehesse, ezzel is igyekeznek érettebbé tenni.

    „Az Olaszországba költözés volt a helyes döntés, nagyon pozitív volt számomra” – mondta erről Tsunoda.

    Azonban a 21 éves újonc a Paul Ricard-on idén immár harmadjára tört autót az időmérőn, ezúttal ismét a Q1-ben, mint ahogy Imolában.

    „Lassítanunk kell lendületes természetét anélkül, hogy befolyásolnánk hihetetlen gyorsaságát” – nyilatkozta az eset után a Servus TV-nek Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója. „Azt hittem, ez Imola utánra már sikerül, de elég makacsnak bizonyul.”

     

  • Tost: Tsunodát kicsit le kell lassítani

    Tost: Tsunodát kicsit le kell lassítani

    Helmut Marko gyakran hangoztatta, hogy könnyebb lelassítani egy gyors pilótát, mint felgyorsítani egy lassabbat. Franz Tost szerint ez a helyzet Yuki Tsunoda esetében is, aki ugyan jól kezdte a szezont Bahreinben, azonban azóta csak legutóbb, Bakuban tudott pontot szerezni.

    A Motorsport.com hasábjain az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost elmondta, hogy Tsunoda túl keményen próbálkozik: „Meg kell tanulnia felismerni, hol a határ. Szeretem azokat a pilótákat, akik nyomják, kockáztatnak valamit. De természetesen előbb-utóbb el kell kezdeni kontrollálni. Ezt kell megtanítanunk Yukinak.”

    De ez mókás kihívás, tette hozzá az osztrák: „De őszintén szólva, ezt sokkal jobban szeretem, mintha valakit fel kéne gyorsítani. Egy gyors pilótát lassítani könnyebb, mint egy lassút gyorsítani.”

  • Vettel el van ragadtatva: „Az újraindítás kiválóan működött!”

    Vettel el van ragadtatva: „Az újraindítás kiválóan működött!”

    Sebastian Vettel a mai Azerbajdzsáni Nagydíjon elért második helyezésével megszerezte az Aston Martin első dobogós helyezését. Ez volt a német pilóta második pontszerzése idén, egyben ez a brit csapat eddigi legjobb eredménye is eddig. A Sky Sportsnak Bakuban adott interjújában Vettel nem rejtette véka alá az örömét:

    „Nagyszerű nap volt ez a mai, el vagyok ragadtatva. Nem számítottunk itt dobogóra.”

    Vettelnek remek volt a versenytempója, és az, hogy a Q3-on kívül végzett az időmérőn, feltehetően segített a négyszeres világbajnoknak. Át tudta hámozni magát a mezőnyön, majd vezette is a versenyt a felénél. Elárulta, hogy mennyit is jelentett neki az, hogy újra a dobogóra állhatott:

    „Ez nagyon sokat jelent! Nyilvánvalóan nehéz volt számunkra a rajt, de ez egy jó futam volt. Megvolt a tempónk, ez volt a kulcs. Jól rajtoltam, és rögtön pozíciókat javítottunk, és vigyáztunk a gumijaimra, amikor mindenki a boxba ment.”

    Úgy fejezte be az interjút, hogy elmondta, mennyire fontos volt az újraindítás a sikeréhez: „Nagyon jó tempót diktáltam ahhoz, hogy legalább Yukit megelőzzem, végül az újraindítás ragyogóan működött, és ott további két pozíciót szereztem, a frissebb és jobban előmelegített gumiknak köszönhetően.”

  • Tsunoda megerősíti Marko szavait: „Nagy változásra volt szükségem!”

    Tsunoda megerősíti Marko szavait: „Nagy változásra volt szükségem!”

    Yuki Tsunoda Olaszországba került Helmut Markónak köszönhetően, hogy jobban felvegye a ritmust az AlphaTaurinál, ezt maga a japán pilóta is elismerte. Azért küldhette a fiatal japán versenyzőt Olaszországba, hogy jobban formába lendüljön a Red Bull testvárcsapatánál. Erről Tsunoda számolt be a Formula1.com-nak:

    „A monacói második szabadedzésen történt ütközésemet követően megmondták nekem, hogy a Red Bull nem boldog. Ekkor elkezdtünk egyeztetni velük és az AlphaTaurival is, hogy miképp kellene változtatnunk a dolgokon, mert nem volt jó versenyem az elmúlt három vagy négy hétvégén. Néha pedig nagy változásra van szükség, így eldöntötték, hogy Olaszországba költöztetnek, hogy többet beszélhessek a mérnökökkel és bejárhassak a gyárba. Ez egy jó döntés volt nekem. Már a szezon elején megkérdeztem a Red Bullt, hogy lehetséges-e Olaszországba költözni. Kezdetben Milton Keynes-ben maradtam, de most már mehetek Olaszországba, és több időt tölthetek a csapattal.”

    Az AlphaTauri újonca kifejtette, hogy közelről figyelik majd Faenzában, és az alakulat segít neki majd abban, hogy jobb eredményeket érhessen el. Ugyan pozitívan éli meg ezt a változást, minden azért nem tetszik neki:

    „Franz Tost mindent eltervezett nekem. Különösen a konditermi gyakorlatokból lesz sokkal több, mint volt eddig.”

  • Tsunoda dolgozik azon, hogyan jobb legyen a rádió kommunkációban

    Tsunoda dolgozik azon, hogyan jobb legyen a rádió kommunkációban

    Az újonc Yuki Tsunoda remek bahreini bemutatkozással tette le a névjegyét, de az AlphaTauri pilótájának frusztrált rádióüzenetei is gyorsan egyfajta védjegyeivé váltak. A legújabb Beyond The Grid podcastben Tsunoda azonban elmondta, hogy azon dolgozik, hogy a jövőben „kontrollálja” magát a rádióban.

    Bahreinben Tsunoda dühöngött a forgalomban, és azzal viccelődött, hogy a nyugalom az ő „leggyengébb pontja”; Imolában a „közlekedési paradicsom” megjegyzést tette, a versenymérnöke pedig egy spanyolországi rádiós szóváltás után azt mondta neki, hogy „nyugodjon meg”.

    A 21 éves japán pilóta elmondta, hogy a rádiókommunikációja problémás pont számára, és ez olyasmi – különösen a Spanyol Nagydíjas kirohanása után -, aminek dolgozik a korrigálásán.

    „Az önkontroll most már 100%-ban a fő téma számomra, különösen, hogy Barcelonában teljesen elszabadult a pokol” – mondta Tsunoda. „Nem tudom miért, de egyszerűen megnyomtam a rádiót. Nem kellett volna, de egyszerűen megnyomtam a rádiót.”

    „Nem tudom miért, de kiabálnom kellett velük. Ez most már egyértelműen a gyenge pontom, és most már tényleg javítanom kell ezen a rádiókommunikáción. Onnantól kezdve egyre jobb lett a rádiós dolog, de azt hiszem, lehetne még jobb is.”

    Tsunoda hangsúlyozta, hogy őt akkor irritálja leginkább a bejövő rádiókommunikáció, amikor épp gyorskörön van, amit egyébként más versenyzők, például Kimi Räikkönen is, szintén frusztrálónak találnak.

    „Nem tudom, miért hevülök fel annyira. Nagyon szeretem a körömet természetesen egyedül megtenni.”

    „Szerintem a legtöbb versenyzőnél ugyanez a helyzet” – tette hozzá.

    Az AlphaTauri versenyzője hozzátette, nincs kétsége afelől, hogy mennyire fontos a mérnökökkel való rádiókommunikáció.

    „Szerintem a rádiókommunikáció a legfontosabb dolog, különösen a Forma-1-ben; nincs értelme kiabálni a rádión, és ha tanácsot akarsz tőlük, mondd azt, hogy „mi a probléma most, és mik az autó korlátai most?” Tényleg nyugodtan, és akkor ők támogatni fognak minket.”

    „Ha csak kiabálsz, nem tudnak mit tenni. A rádiókommunikáció egyelőre fontos, azt gondolom.”

     

  • Marko áthelyeztette Tsunodát Olaszországba, és ez nem jó jel

    Marko áthelyeztette Tsunodát Olaszországba, és ez nem jó jel

    Helmut Marko olyannyira aggódik a pilótájáért, hogy átköltöztette Olaszországba, hogy személyes tréningeket kaphasson. Ugyan Yuki Tsunoda a várakozásokat némileg felülmúlva Bahreinben pontokat szerzett Bahreinben, de az ezt követő nagydíjakon a teljesítménye már kevésbé volt lenyűgöző. Az energiaitalosok szakembere így nyilatkozott a Formel1.de-nek:

    „Úgy döntöttünk, hogy Yuki Olaszországba kerül, ahol személyesen Franz Tost felügyelete alá kerül. Itt megtanulja majd, hogy azt, hogy miképp találja meg újra a koncentrációját, és hozzászokik majd a profi sportolói élet- és munkarendhez. Tehát: sok edzés, gokartozás, és technikai munka a gyárban, hogy megtanulja értelmezni az adatokat.”

    Elemezve Tsunoda első öt versenyhétvégéjét az osztrák tanácsadó úgy látja, hogy az ígéretes kezdet után a versenyzője elvesztette az önbizalmát:

    „Fejlődése nem a pozitív irányba haladt. Az önbizalma több eset után csorbát szenvedett, ezért döntöttünk úgy, hogy Angliából Olaszországba kerül. Ezzel a lépéssel nem csak azt érjük el, hogy jobban kontroll alatt tartjuk, hanem erősebb biztonságérzetet is tudunk adni neki. Még mindig megvan benne a potenciál.”