Címke: Yuki Tsunoda

  • Tsunoda örült a közösségi média reakciójának, Horner nem annyira

    Tsunoda örült a közösségi média reakciójának, Horner nem annyira

    Yuki Tsunoda örült annak, hogy a rajongók többsége támogatta őt az időmérő után.

    Az kvalifikáció utolsó szakaszában hibázott a japán fiatal, minek következtében Sergio Pérez is a bukótérbe látogatott, míg Max Verstappennek el kellett vennie a gázról a lábát. A holland versenyző leidiótázta a fiatat, míg a mexikói dühösen csak annyit közölt, hogy az útjában volt Tsunoda.

    Az esemény után a Red Bull nem rejtette véka alá véleményét, ugyanis nyilvánosan „ment neki” a 20 éves pilótának. Azonban a japán a közösségi média szimpátiáját így kivívta. A rajongók többsége úgy érezte, hogy a Bikák megjegyzése indokolatlan és igazságtalan volt.

    ,,Én az ellenkezőjére számítottam, így kerültem egy kissé a közösségi médiás felületeket. Örülök viszont annak, hogy így alakult, pedig a hazai versenyző körét rontottam el. Ahogy már szombaton is mondtam, az volt az egyetlen hely, ahova mehettem. Mindent megtettem annak érdekében, hogy ne akadályozzam őt. Ez van. Viszont annak örülök, hogy sok szurkoló mellém állt.” – nyilatkozta Tsunoda.

    Az AlphaTauri már az időmérő után is védte versenyzőjét, Franz Tost, az istálló csapatfőnöke ugyanis a következőket mondta:

    ,,Mondtuk Yukinak (Tsunoda), hogy mögötte a két Red Bull jön. Ő nem akart az útjukba állni, nem akarta megzavarni őket. Pérez viszont követte Yukit, így ez nem Yuki hibája volt.” – magyarázta az osztrák vezető.

    Christian Horner viszont úgy érezte, hogy a közösségi média kiforgatta és kihasználta a japánra tett megjegyzését:

    ,,Miután volt időm átgondolni a dolgot, úgy véltem, Yukival szemben ez nem volt tisztességes. Talán több információval kellett volna segíteni őt. A végeredmény sajnálatos volt. Csak ő volt ott, mert szélárnyékot adott a csapattársának. A közösségi médiának meg van az a szokása, hogy kiragad bizonyos sorokat a kontextusból. Ezután ki is használja azt. Elég unalmas lenne a világ, ha nem lehetne kommentálni egy versenyző teljesítményét.” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

  • A Red Bull helyett a Mercedes állt ki Tsunoda mellett

    A Red Bull helyett a Mercedes állt ki Tsunoda mellett

    A Mercedes kedves szavakkal biztatta Yuki Tsunodát az időmérő után.

    A japán versenyző a Q3 végén kiszélesítette a pályát, aminek következtében Sergio Pérez és Max Verstappen gyors körébe is belerondított. A „szenvedő felek” dühösen morogta a rádióban, míg a Red Bull vezetősége a sajtó előtt méltatlankodott testvércsapatuk versenyzőjére.

    Tsunoda a Twitteren osztotta meg gondolatait az üggyel kapcsoltban, ami alá egy nem várt komment is érkezett. A 20 éves fiatalt ugyanis a Mercedes kezdte el vigasztalni.

    ,,Ennél többet nem tehettem…” – írta a japán.

    ,,Fel a fejjel Yuki. Ne hagyd, hogy az utálkozók elszomorítsanak!” – válaszolta biztatóan a Mercedes.

  • Tsunoda a hibájáról: Semmi rosszat nem tettem

    Tsunoda a hibájáról: Semmi rosszat nem tettem

    Érdekes véget ért a mexikói időmérő edzés. A Q3 végén a pole-pozícióért küzdő Red Bullok és Mercedesek harcába, akaratlanul is, de beleszólt az AlphaTauri japánja, Yuki Tsunoda.

    Az újonc a harmadik etap végén, az utolsó gyorskörén hibázott a 11-es kanyarban, lecsúszott a fűre így a sárga zászló miatt az éppen mögötte haladó Max Verstappennek lassítania kellett. A holland bajnoki éllovas emiatt nem tudott javítani a gyors körén, így végül csak a harmadik lett.

    Az időmérő után egyébként mind Verstappen mind pedig Christian Horner is dühös volt a fiatal hibájára, aki azonban most megvédte magát:

    „Nem zavartam meg a Red Bullokat, csak elkövettem egy saját hibát. Nem tudtam Maxról, feltartottam őt?” kezdte Tsunoda. „Szélesen vettem a kanyart és lecsúsztam, nem tudtam mit tenni. Mármint hova máshova mentem volna? Volt egy visszaszámlálóm és már a kettes szektorban voltam. Nem is tudom… talán ha lenne még egy esélyem, akkor mindent ugyanúgy csinálnék. Mit kellett volna tennem?”

    „Meg fogom ezt beszélni a Red Bull vezetőivel, de semmi rosszat nem tettem.” – zárta mondandóját.

  • Horner is kiakadt Tsunodára: Nem értem miért kószált azon a részen

    Horner is kiakadt Tsunodára: Nem értem miért kószált azon a részen

    Christian Horner nem rejtette véka alá véleményét Yuki Tsunoda mutatványával kapcsolatban.

    Mexikóban szinte mindenki Red Bull uralomra számított, ám a Mercedes kiénekelte a sajtot ellenfele szájából. Az első sort a csillagosok kaparintották meg, míg a Bikák eggyel hátrébb kerültek.

    A Q3 utolsó szakaszában Sergio Pérez sikeresten teljesítette feladatát, és szélárnyékot biztosított Max Verstappennek. Ám amikor eltávolodott a hollandtól, a japán pilóta hibája zavarta meg. Mind a ketten a pálya széléről jöttek vissza, így a bajnokságot vezető versenyzőnek is el kellett emelnie a gázról a lábát.

    ,,Úgy vélem ‘megtsunodáztak’ minket. Mindkét versenyző feljebb kapcsolat, Max (Verstappen) két és fél tizeddel volt gyorsabb. Nem értem Tsunoda miért kószált azon a szakaszon. Elkeserítő, hogy mindkét pilótánkat érintette ez, nagyon bosszúsak is emiatt. Ugyanakkor még mindig közel vagyunk, és a második sorból akár egy nagyszerű versenyünk is lehet.” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    A Mercedes korábban nem teljesített valami jól Mexikóban, így Horner attól tart, hogy rájöttek a titok nyitjára:

    ,,Úgy tűnik megoldották az itt felmerülő problémáikat. Alulteljesítettünk a Q3-ban, de a verseny nagyon szoros lesz. Az egyenesben jó a tempónk, viszont óvatosnak kell lennünk, ugyanis nem szabad sokáig a másik autót követni a hőmérséklet miatt. Az 1-es kanyarban lesz meg az első esélyünk, a visszajátszásokból ugyanis látszik az, hogy ott működik a leghatékonyabban a szélárnyékozás.”

    Verstappen hátsó szárnyát ismét ragasztani kellett, ám a brit vezető nem aggódik az elem miatt:

    ,,A srácok még alaposan átnézik majd, de az elvégzett módosítások minden aggályt eloszlattak. Anyagfáradástól tartottunk, tehát semmi komoly nem történt, viszont a biztonság kedvéért ráerősítettünk még egyet.” – magyarázta Horner.

  • Verstappen szerint a pole pozíciós álmait Pérez és Tsunoda zúzta szét

    Verstappen szerint a pole pozíciós álmait Pérez és Tsunoda zúzta szét

    Max Verstappen elismerte, hogy Sergio Pérez és Yuki Tsunoda mutatványa miatt el kellett emelnie a gázról a lábát.

    A holland versenyző utolsó körét teljesítette, míg csapattársa és a testvére istálló versenyzője túlszaladt a pályán. A 24 éves pilóta a rádión keresztül le is idiótázta mindkét társát, majd csalódottan vette tudomásul, hogy Valtteri Bottas és Lewis Hamilton jobb kört ment nála a kvalifikáción.

    ,,Az időmérőn nem igazán volt meg az egyensúly. Az utolsó köröm jó lett volna, de nem tudom mit történt előttem, a két srác egyszerűen lement a pályáról. Azt hittem sárga zászlós szakasz lesz, így leemeltem a gázról a lábam. A körömnek így lőttek. Ugyan tisztában voltunk azzal, hogy az autó egyensúlya nem az igazi, viszont még így is  megszerezhettük volna a rajtelsőséget. A harmadik hely nem csodálatos, de még mindig jobb, mintha a másodikról indulnék.” – nyilatkozta Verstappen az időmérő után.

    A Red Bull ismét repedést talált versenyzőjük hátsó szárnyán, amit ragasztószalaggal (duct tape) próbáltak gyorsan orvosolni. A holland szerint nem emiatt vesztettek időt:

    ,,Meg kellett ugyan javítanunk, de a kvalifikáció vége felé haladva minden ismét normálisnak érződött. Nem volt ideális, de nem hinném, hogy emiatt küszködtünk az időmérőn.” – tette hozzá Verstappen.

  • Marko reménykedik Mexikóban az AlphaTauri segítségében

    Marko reménykedik Mexikóban az AlphaTauri segítségében

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elégedett volt csapata teljesítményével a Mexikói Nagydíj pénteki szabadedzésein, bár nagyon szeretné, ha Pierre Gasly is bekapcsolódna a küzdelembe a rajtrács elején.

    Max Verstappen végzett az időeredménye alapján az élén az FP2-ben, Sergio Perez pedig nem sokkal maradt le tőle, miután a negyedik legjobb időt autózta. Testvércsapatuk, az AlphaTauri is jól szerepelt, hiszen Pierre Gasly és Yuki Tsunoda az 5. és 8. helyen végeztek, bár az újoncnak rajtbüntetést kell majd letöltenie, miután több új erőforrás-elemet is beépítettek az autójába.

    Tekintettel arra, hogy mind a négy Honda-motoros autó versenyképes volt pénteken, Marko úgy véli, Gasly részt vehet az élmezőny küzdelmében is Mexikóban, árulta el a Motorsport-Total.com-nak:

    „Úgy gondolom, Gasly képes lesz bekapcsolódni az élmezőny küzdelmébe, pedig még nem tudott egy tiszta kört megtenni a szabadedzéseken.”

    Marko abban is reménykedik, hogy Perez javítani tud a szombati időmérőn, tekintettel a pénteki forgalomra, amivel találkozott:

    „Perez közel van, és még egy jó köre sem volt, mert a pályán nagy forgalom volt.

    „Szerintem holnap ott lehet. Max ugyan túl gyors neki, de mögötte nagyon izgalmas lesz. A másodiktól az ötödik helyezésig mindenki nagyon közel van a másikhoz.”

  • Tost: Albonnak kulcsszerepe van Tsunoda fejlődésében

    Tost: Albonnak kulcsszerepe van Tsunoda fejlődésében

    A Red Bull mindent bevet annak érdekében, hogy jobb formába hozza a küszködő Yuki Tsunodát. Ebből kifolyólag a fiatal japán pilótát Alex Albon is ellátja hasznosabbnál hasznosabb információkkal.

    A brit-thai pilóta – aki az idei DTM szezont a hatodik helyen zárta – elveszítette az ülését a Red Bull csapatánál Sergio Pérezzel szemben a 2020-as szezon végén. Azonban az ex-F1-es az energiaitalosok teszt és fejlesztő pilótája is volt idén, ráadásul a Williams mentőövet dobot neki és így 2022-ben újra tagja lesz a száguldó cirkusz mezőnyének.

    Amióta a DTM szezon véget ért, Albon egyre több időt tölt el a fiatal japánnal, akire érzékelhetően jó hatással vannak a Red Bull és a Toro Rosso egykori pilótájának tanácsai. Az AlphaTauri pilótája Isztambulban jót csatázott Lewis Hamiltonnal, Austinban pedig fontos pontokat hozott a csapatának.

    Azonban a japánnak alapvetően egy nehéz újonc szezonja van, mivel a jó eredményein kívül számos alkalommal törte össze az autóját és maradt el csapattársától, Pierre Gaslytól.

    „Lassan halad a fejlődésem” – árulta el Tsunoda Mexikóban. „Rá kellett jönnöm, hogy az F1 teljes mértékben különbözik az alsóbb kategóriáktól. Ha megpróbálsz gyorsan berobbanni a Forma-1-be, akkor abba könnyen bele is törhet a bicskád. Remélhetőleg folytatni tudom tovább azon az úton, ahol elindultam.

    A faenzai kiscsapat vezetője, Franz Tost pedig megerősítette azt az információt, miszerint „Albon segíti Tsunoda munkáját a Forma-1-ben” és ez a fajta segítség a japán pilótára „rendkívül jó hatással van”.

    Mivel Albon számára már régen véget ért a DTM szezon, így több időt tud majd eltölteni Tsunodával, hogy együtt készülhessenek fel a szezon hátralevő öt versenyére.

  • Stroll és Tsunoda is rajtbüntetést kapott Mexikóra

    Stroll és Tsunoda is rajtbüntetést kapott Mexikóra

    Lance Stroll és Yuki Tusnoda is a mezőny végéről kezdheti majd csak meg a Mexikói Nagydíjat, miután mindkettejük autójába behelyezték a negyedik erőforrást.

    Az Aston Martin kanadai pilótájának az utóbbi versenyeken nem nagyon jött ki a lépés, mert a szezon második felében csupán Monzában és Isztambulban tudott pontot szerezni. Most azonban a mezőny végéről nagyon nehéz dolga lesz, ha pontot szeretne szerezni, habár ez a bravúr a csapattárs Sebastian Vettelnek sikerült Austinban.

    Tsunoda egy jó hétvégét tudhatott maga mögött. Az AlphaTauri újonca egy kilencedik hellyel távozott Texasból, amivel a csapata közelebb került az Alpinehoz a gyártók versenyében. Tsunoda büntetése miatt azonban a mostani versenyhétvégén a faenzaiak szinte kizárólag Pierre Gaslyban bízhatnak, ha a pontszerzésről van szó.

  • Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a porfelhőben

    Bottas bizonyult a leggyorsabbnak a porfelhőben

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Mexikói Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők háromnegyede szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy felmérje a pályaviszonyokat. A homok látható porfelhőt okozott, ahogy a résztvevők teljesítették az installációs köreiket.

    Az első komolyabb időt a Mercedes (Bottas-Hamilton) pakolta az aszfaltcsíkra. Őket a két McLaren (Norris-Ricciardo) követte, míg Max Verstappen első próbálkozása az ötödik helyre volt elég.

    Charles Leclerc megtörte egy kissé a Ferrarit a boxbejárat közelében. A monacói hátsó szárnya bánta az ügyet. Sergio Pérez követte a 24 éves pilótát példáját, így a Red Bullnak is akadt plusz munkája. A törmelékek miatt életbe lépett a Virtuális Safety Car is.

    Lewis Hamilton levágta az 1-es kanyart, ám nem követte az utasításokat, ugyanis nem a kijelölt úton tért vissza a pályára. A stewardok az edzés után vizsgálják majd meg az esetet.

    30 perc elteltével Lewis Hamilton állt az élen, Max Verstappen és Yuki Tsunoda előtt. Az első tízbe még Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Fernando Alonso, Lance Stroll, Daniel Ricciardo, Lando Norris és Sergio Pérez fért be.

    A ‘motorbüntetések’ sora Mexikóban is folytatódik, ugyanis Lance Stroll és Yuki Tsunoda autójában is erőforrást kell cserélni.

    Az első gyakorláson végül Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen csapattársa, Lewis Hamilton végzett, míg Max Verstappen autózta a harmadik legjobb időt. Az első 10-be rajtuk kívül még Sergio Pérez, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Charles Leclerc, Esteban Ocon és Sebastian Vettel fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.341 28
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.417 + 0.076 24
    3 Max Verstappen Red Bull 1:18.464 + 0.123 28
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:18.610 + 0.269 20
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:18.985 + 0.644 23
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:19.463 + 1.122 26
    7 Fernando Alonso Alpine 1:19.656 + 1.315 26
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:19.667 + 1.326 20
    9 Esteban Ocon Alpine 1:19.759 + 1.418 20
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.858 + 1.517 27
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:20.011 + 1.670 30
    12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:20.026 + 1.685 26
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:20.030 + 1.689 27
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.273 + 1.932 25
    15 Lando Norris McLaren 1:20.301 + 1.960 26
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:20.344 + 2.003 27
    17 George Russell Williams 1:20.517 + 2.176 23
    18 Nicholas Latifi Williams 1:21.580 + 3.239 23
    19 Mick Schumacher Haas 1:22.144 + 3.803 27
    20 Nikita Mazepin Haas 1:22.819 + 4.478 24

     

  • Az AlphaTauri Lawsont jelölte meg az Abu Dhabi tesztjére

    Az AlphaTauri Lawsont jelölte meg az Abu Dhabi tesztjére

    A Red Bull fiatal pilótája, Liam Lawson decemberben élheti át első hivatalos F1-es szerepét, amikor az F2-es és DTM-versenyző részt vesz az AlphaTauri szezon utáni tesztjén Abu-Dhabiban. Az új-zélandi versenyző jelenleg nyolcadik helyen áll az FIA Formula 2-es bajnokságban két fordulóval – vagyis hat futammal – a vége előtt, az idei szezonban pedig a német DTM sorozatban is versenyzett, ahol éppen csak lemaradt a bajnoki címről. Az AlphaTauri felállása ugyanakkor 2022-ben változatlan marad, Pierre Gasly és Yuki Tsunoda személyében.

    Lawson mellett várhatóan ott lesz a teszten Yas Marinán Hitech GP F2-es csapattársa és Red Bull-os junior, Jüri Vips is. Tavaly nyáron így nyilatkozott róla a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko:

    „Liam egy két lábbal a földön álló srác, aki nagyon keményen dolgozik és őszinte. Ha hibázik, azt egyből elismeri. Jól tud dolgozni a mérnökökkel. Ha lát egy gyenge pontot, akkor dolgozik rajta, ezt követően nem látod többé. Nagyon jól elemez, jól bírja a nyomást, és nagyon-nagyon céltudatos is.”

    A decemberi Abu-Dhabiban megrendezésre kerülő fiatal pilóták tesztjén, ahol a Pirelli a 2022-es 18 colos abroncsait fogja kipróbálni, a feltörekvő IndyCar-sztár, Pato O’Ward is részt vesz, aki a McLarennel fog pályára lépni.