Címke: Yuki Tsunoda

  • Misanóban vitte először pályára új autóját az AlphaTauri – VIDEÓVAL

    Misanóban vitte először pályára új autóját az AlphaTauri – VIDEÓVAL

    Az AlphaTauri most először mutatta meg a nagyvilág számára az idei autóját, az AT03-at. A faenzai kicsapat – aki számítógépes képekkel prezentálták az idei konstrukcióját – a misanói aszfaltcsíkon vitte először pályára a vadonatúj autóját február 15-én és az eseményről számos videófelvétel is készült.

    Habár úgy tűnt, hogy a számítógépes bemutató során az AlphaTauri az autójuk valós kinézetét mutatta meg, a mai bejáratáson számos különbséget lehetett felfedezni az ott használt és a képeken látott modell között. A tesztnap során Pierre Gasly és Yuki Tsunoda is kipróbálhatta az új konstrukciót, aminek az első szárnya jelentősen más a bemutatón látottakhoz képest.

    A Forma-1 tíz csapata közül már csak a Red Bull és az Alpine nem közölt hivatalos fotókat a bejáratásaikról. Az energiaitalosok már pályára vitték az RB18-at Silverstone-ban, ami teljes mértékben különbözik a bemutatójukon látott modellhez képest. Az enstonei istálló pedig nemrégiben mutatta be az A522-t, ami Bahreinben és Szaúd-Arábiában egy különleges, már-már Racing Pointot idéző rózsaszín festésben fog majd pompázni.

  • Megkezdődött az F1-es tesztidőszak: Mutatjuk ki ül ma autóba

    Megkezdődött az F1-es tesztidőszak: Mutatjuk ki ül ma autóba

    Ma már Barcelonában hivatalosan elkezdődik az F1-es tesztidőszak, ugyanis a csapatok megkezdhetik a gyakorlást az új szezonra.

    Ugyan a hivatalos szezon előtti teszt csak Bahreinben lesz, ám az istállók az új szabályok miatt kaptak még három napot arra, hogy feltérképezzék új konstrukciójukat. A megváltozott szabályok és koncepciók mentén mindenki kíváncsian várja ki mivel rukkol elő, vagy épp kinek mivel lesz gondja.

    Az barcelonai három napon nem lesz élő közvetítés ugyan, ám összefoglalók és beszámolók készülnek az eseményről. Ugyanakkor aki élőben tekintené meg a három napos gyakorlást, az inkább a bahreini eseményre ütemezze idejét, ugyanis a spanyol fordulóra nem engedik be a rajongókat.

    Ma tehát 9 órától veszi kezdetét a teszt, amit 13:00-kor megszakítanak (ebédszünet). 14:00-tól 18:00-ig folytatódik tovább a „délutáni műszak”.

    Tesztbeosztás – Barcelona, első nap:

  • Bemutatkozott az AT03 – így néz ki a 2022-es AlphaTauri

    Bemutatkozott az AT03 – így néz ki a 2022-es AlphaTauri

    Megmutatta az AlphaTauri, hogy fog kinézni a 2022-es konstrukciója.

    A héten a táncot az olasz kiscsapat nyitja, ugyanis ők következnek a listán a bemutatók terén. Valentin-napon így Pierre Gasly és Yuki Tsunoda a „nagyérdemű” előtt is találkozhatott a legújabb társával, ami a színek terén nem okozott meglepetést.

    Egykor még Toro Rosso néven versenyzett az istálló, majd az anyacég úgy döntött, hogy a saját ruhamárkáját szeretné jobban reklámozni, így a faenzai csapatnak nevet kellett váltania. Így született meg az AlphaTauri, ami harmadik autóját készül bemutatni.

    Tavaly a középmezőny keménymagját képezték, a francia versenyző ugyanis oroszlánként harcolt a pontokért. A konstruktőri bajnokságban a 6. helyet szerezték meg, a két pilóta összesen 142 pontot gyűjtött az évad során.

    Pierre Gasly:

    A 25 éves pilóta a Red Bullos kalandja után oszlopos tagja lett a csapatnak. 2020-ban futamot is nyert már az AlphaTaurival, míg tavaly, Spanyolországban a harmadik helyet kaparintotta meg. Természetesen a francia szeretne bajnok esélyes lenni, így örülne annak, ha az új szabályok kedveznének csapatának. Gasly továbbá még számít arra, hogy a Bikák visszahívják magukhoz. Teljesítményét Helmut Marko és Christian Horner is elismeri, ám meg vannak elégedve Sergio Pérezzel.

    Yuki Tsunoda:

    Tavaly teljesítette első évét a japán versenyző a Forma-1-ben. A kezdeti lendületet azonban a bizonytalanság, a kiesések és a megforgások váltották. A 21 éves fiatal önbizalma megrengett, sőt saját bevallása szerint a fókuszpontja is más irányba terelődött. Tsunoda ugyanis kedveli a videójátékokat, így órákon át képes időt tölteni velük. Marko azonban ezt megelégelte, így Olaszországba, Franz Tost felügyelő szeme elé költöztették a japánt. Tsunoda a szezon végére összekapta magát, az utolsó futamon még a negyedik helyet is megszerezte.

    AT03:

    A kék és fehér színben pompázó konstrukció a festés terén most sem okozott meglepetést.  Az érzékeny területeket ők is elrejtették a kíváncsiskodó szemek elől, így a barcelonai teszten kaphatunk összetettebb képet a tervezetről. A renderelt képek segítéségel inkább a fényezésen volt a hangsúly, mintsem a koncepción.

    A Red Bull konstrukciókhoz hasonlóan az AT03-as versenygépeken is fel fog tűnni a HRC (Honda Racing Corporation) felirat. Így jelzi ugyanis a japán gyártó és az istállók, hogy még mindig Honda erőforrások működnek az autókban.

  • Gasly szerint Tsunoda egész nap fura dolgokat művel

    Gasly szerint Tsunoda egész nap fura dolgokat művel

    Pierre Gasly megfogalmazta az olykor szórakoztató, de néha kínos élményeit Yuki Tsunoda csapattársaként.

    Gasly az AlphaTauri bevált vezető versenyzőjévé vált, és egyre jobbá válik azóta, hogy 2019 nyarán lefokozta őt az anyacsapat, a Red Bull. 2021-re új csapattársat kapott, mégpedig a Honda által támogatott japán versenyzőt, Yuki Tsunodát, aki a Formula 2-ből lépett fel.

    Tsunoda küszködött a pályán a bemutatkozó szezonjában, és be kellett vetni a sípológépet is, mivel kellően szabadszájúként rendszeresen felbukkant a rádióban. Az is kiderült róla, hogy imádja az ételeket, ez elég gyakori témája az interjúkban. Úgy tűnik, Tsunoda a Forma-1 egyik legnagyobb formája, és mivel csapattársként dolgozik vele, Gasly ezt meg is erősíti.

    Az AlphaTauri videójában, ahol a redditesek kérdéseire válaszolt, Gaslyt arról kérdezték, mi a legjobb dolog abban, hogy ő Tsunoda csapattársa, amire így felelt:

    „Nos, megannyi pozitív és jó dolog van abban, hogy Yuki csapattársa lehetek. Elmondhatom hogy az első pozitívum az, hogy ő egy egyszemélyes show. A fickó szó szerint egész nap csak a legfurcsább dolgokat csinálja, amiket el tudsz képzelni. Nem is értem, egyszerűen ő ilyen, egy vicces figura. Nem köntörfalaz, ami néha elég kínos tud lenni bizonyos interjúiban, de ezért szeretjük őt.”

    Ezért jött is egy kreatívabb Tsunoda-ihlette kérdés. Inkább küzdene-e egy Yuki méretű kacsával vagy száz kacsa méretű Yukival? Gasly tisztázta, hogy egy Tsunodával foglalkozni is több mint sok. Nevetve válaszolt:

    „Azt hiszem, egy Yuki… talán, inkább csak eggyel harcolnék, mert száz Yuki… az lenne csak az igazi káosz! Így én a Yuki-méretű kacsát választom.”

    Gasly végül elmondta, hogy F1-es versenyzőként az egyik legnagyobb kihívás elmagyarázni az embereknek, milyen nehéz Forma-1-es autót vezetni. Ezen kívül persze „a Yukival való törődés is kemény dolog”. Gasly szerencséjére vár rá még egy szezon Tsunodával, a páros ugyanis az AlphaTaurinál marad a 2022-es, rekordnak számító 23 futamos szezonban.

  • Tsunoda kicsit meglepődött, hogy marad az F1-ben

    Tsunoda kicsit meglepődött, hogy marad az F1-ben

    Yuki Tsunoda azt állítja, hogy kis mértékben meglepődött, hogy megtarthatta az AlphaTauri ülését egy újabb szezonra a Forma-1-ben.

    A japán újonc teljes tavalyi szezonjában küszködött, annak ellenére, hogy a szezonnyitón, Bahreinben számos előzést hajtott végre – többek között a bálványa, Fernando Alonsót is -, és pontszerző helyen ért célba.

    Az imolai időmérőn történt baleset úgy tűnt, hogy a japán versenyző számára a bukás kezdetét jelentette, és továbbra is incidensekbe keveredett, miközben elmaradt csapattársa, Pierre Gasly tempójától. Bahreint követően a 21 futamon már csak hat további pontszerzés következett, végük Tsunoda a 14. helyen végzett a tabellán, 78 ponttal lemaradva Gaslytól. Amikor bejelentették, hogy a Red Bullhoz kötődő istállónál marad, Tsunoda is elárulta, hogy meglepődött a megtartásán, de egy sajtóeseményen, amelyben a GPFans is részt vett, tavaly év végén kifejtette a véleményét:

    „Azt mondtam, hogy egy kicsit meglepődtem, de hogy őszinte legyek, ténylegesen azért nem annyira.

    Oké, valóban küzdöttem, de ugyanakkor néhányszor jó teljesítményt és jó fejlődést is mutattam, ami általában nem elég, de az biztos, hogy volt némi önbizalmam, hogy 2022-ben is a versenyzői felállásuk része lehetek. Tehát 20 százalékban talán meglepődtem, de a legtöbb dolog, amit éreztem nagyjából az, hogy: „Ó, oké, most már megengedhetem magamnak azt, hogy több időm legyen a tanulásra, és nyugodtabbnak éreztem magam, de ennél többet nem tudok hozzátenni.”

  • Imolában „gyakorlatoztak” az AlphaTauri versenyzői

    Imolában „gyakorlatoztak” az AlphaTauri versenyzői

    Az imolai pályán körözgettek az AlphaTauri versenyzői a hivatalos teszt előtt.

    A faenzai istálló már feléledt, így fogta a két pilótáját, elvitte a két évvel ezelőtti autóját az olasz pályára és két napon keresztül körözgettek. Már beszámoltunk arról, hogy a Ferrarival egyetemben ők is előkészülnek a szezonra.

    Az AT01 volánja mögött Pierre Gasly kezdte meg a munkát, majd tegnap Yuki Tsunoda vette át a stafétabotot.

    Az AlphaTauri ugyanakkor nem árulta el hány kört tejesítettek a két nap alatt, csupán pár felvételt tette közzé a közösségi médiás felületeiken.

    A barcelonai tesztig már kevesebb, mint egy hónap van hátra, ám Gasly és Tsunoda már most lehetőséget kapott arra, hogy visszarázódjon és ismét felvegye a ritmust. A csapat autója február 14-én érkezik, addig pedig az edzés vár a két versenyzőre.

  • Főnöke szerint Tsunoda sorsa a saját kezében van

    Főnöke szerint Tsunoda sorsa a saját kezében van

    Voltak ígéretes versenyei, de Yuki Tsunoda nagyon hektikus 2021-es szezont teljesített. Hogy innen merre vezet az útja, Franz Tost szerint csak rajta múlik.

    Míg Pierre Gasly a top 10-be is befért 2021 végén 110 szerzett pontjával, addig Yuki Tsunoda mindössze 34 ponttal zárta az évet a tabella 14. helyén. Tsunoda tehát házon belül jókora verést kapott, de voltak biztató eredményei. Ezek főleg a szezon második felére datálódtak, legjobb eredménye például pont a szezonzárón elért negyedik hely volt. Maga Tsunoda ismerte el, hogy ebben sokat segített az, hogy jobb hozzáállással tudta megközelíteni a versenyeket a kezdeti „lustaság” után.

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost szerint kizárólag Tsunodán múlik, merre tovább. „Egy F1-es versenyző soha nem tud túl sok erőnléti edzést végezni” – mondja Tost a megfelelő hozzáállással kapcsolatban. „Emellett pedig nagyon fontos a táplálkozás és a fegyelem is. Az F1 által támasztott igényeket pedig egy versenyzőnek 100 százalékban le kell fednie. Ez most csak rajta (Yuki Tsunodán – a szerk.) múlik. Mi csak tanácsokat tudunk neki adni, a tényleges munkát neki kell elvégeznie. Itt fog kiderülni, hogy sztárrá válik-e. A versenyzéssel nem lesz baj, azt könnyedén abszolválni fogja.

    Tost szerint egyébként Tsunoda közel sem futott annyira rossz szezont, mint ahogy azt a konkrét számok mutatják. Pierre Gasly mellette nagyon magasra tette a lécet. Tost szerint Tsunoda szezonja leginkább „tipikus” volt.

    Yuki szezonja a tökéletes példája az újoncévnek” – mondja Tost. „Egy nagyon tapasztalt versenyző mellett kellett bemutatkoznia, ami nem volt egyszerű. Ráadásul a csapatnál ez volt az első ilyen felállás. Általában úgy szokott kinézni, hogy két újoncunk van, legtöbbször csak egy év különbséggel. Ilyenkor közel sem annyira egyértelmű az értékítélet.

    Tsunoda többször hozta az újoncformát. „Például Bahreinben, ahol kilencedikként haladt. Mondtuk magunknak, jönni fog a baleset, mert a határon volt. Szóltunk is neki. De ez mindig így van az újoncokkal. Jövőre teljesen más lesz.

  • Valentin-napon érkezik az új AlphaTauri

    Valentin-napon érkezik az új AlphaTauri

    Az AlphaTauri is bejelentette, hogy mikor leplezi le a 2022-es autóját.

    Lassan feléled „téli álmából” a mezőny, ugyanis már egy teljes hónap sincs vissza az első teszthétig. A McLaren, a Mercedes, a Ferrari és az Aston Martin már megjelölte a naptárban a napot, nemrég a faenzai csapat is csatlakozott hozzájuk.

    Pierre Gasly és Yuki Tsunoda által az istálló a 6. helyet szerezte meg a konstruktőri listán (142 ponttal), az új szabályok mentén azonban szeretnének előrébb végezni.

    Február 14-én az első lépést meg is teszi az AlphaTauri az új irányba, ugyanis bemutatják az AT03 kódjelzésre hallgató versenygépüket.

     

  • A Ferrari és az AlphaTauri már a héten tesztel 2022-re

    A Ferrari és az AlphaTauri már a héten tesztel 2022-re

    Hiába az új szabályok, egy 2020-as autóval melegítené be a pilótáit az AlphaTauri. A Ferrari pilóták sem lesznek azonban tétlenek a tesztek előtt…

    Yuki Tsunoda és Pierre Gasly a már számukra szinte hazai pályává váló Imolában töltenek három napot a pályán, január 25-e és 27-e között.

    Mivel az új autókat a filmes napokon kívül nem lehet használni, a két pilótának a kétéves, 2020-as géppel kell megelégednie. Mivel ezek nagyban megegyeznek a tavalyi specifikációval, ez akár nagyobb előny is lehet, mint korábban.

    A filmes napokon is csak 100 kilométert tehetnének meg, speciális showra szánt gumikkal, tehát azok tesztelésére nem alkalmas az ilyesfajta program. Nem kizárt, hogy később ezzel is élne a faenzai csapat.

    A Ferrari sem lesz rest, már ezek a héten akcióba lendülnek Maranellóban, keddtől péntekig róják majd a köröket a tavalyi autóval. A két állandó pilóta mellett a tartalék, Robert Shwartzman kap majd lehetőséget az olasz istállónál.

    Az első tesztre február 23 és 25 között kerül majd sor zárt kapuk mögött. Ezt követi a háromnapos gyakorlás Bahreinben, egy héttel a szezonnyitó előtt.

  • Tsunoda: 2021 volt a legnehezebb évem

    Tsunoda: 2021 volt a legnehezebb évem

    Yuki Tsunoda Forma-1-ben bemutatkozó évét pályafutása legnehezebb szezonjának titulálta.

    Az AlphaTauri újonca ugyan jól kezdett, a szezon előtti teszteken a második legjobb időt megfutva, illetve a nyitóversenyen pontot szerezve.

    A lendülete azonban csak eddig tartott ki, hiszen elkezdett beleszürkülni a mezőnybe a bahreini események után. Az évet viszont jól tudta zárni, Abu Dhabiban – pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve – negyedik lett.

    „Ez egy komoly tanulási év volt, és egyben a legnagyobb és legnehezebb kérdéskör is előjött versenyzői pályafutásom során, ami a fejlődésem módját illette” – nyilatkozta Tsunoda a GPFans-nak még decemberben. „Ha feljebb lépsz a Forma-1-be, a legtöbb dolog már majdnem megoldott, de vannak olyan dolgok, olyan területek, amelyeken még javítanod kell, és ezek olyanok, amelyeken még soha nem is gondolkodtál.”

    Az, hogy Tsunoda mennyire nem találja a fonalat, jól látszik abból a tényből, hogy mindössze hét versenyen szerzett pontot, Gasly pedig épp ennyin nem tudott. Az időmérők tekintetben egyszer tudta megverni a franciát, épp az idényzárón, Abu Dhabiban.

    „Nagyon nehéz volt megtalálni a válaszokat és fejleszteni magam, így a tanulás szempontjából egyértelműen ez volt a legnagyobb év” – összegzett a bajnokság 14. helyén végző pilóta.