Címke: Yuki Tsunoda

  • Pérez megszerezte első pole-ját, Hamilton már a Q1-ben kiesett

    Pérez megszerezte első pole-ját, Hamilton már a Q1-ben kiesett

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az időmérőn, a második helyről Charles Leclerc indulhat, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    A Haas versenyzői azonnal kihajtottak a pályára, így a vezető hely az övék lett. A McLaren két pilótája nem tudott jobb időt menni, így az amerikai csapat mögé zárkóztak fel.

    A Mercedes versenyzői a közepeskeverékű abroncsokkal mentek ki a pályára. A szabadedzésen során túl sok szettet használtak el piros oldalfalú abroncsokból, így muszáj volt tartalékolniuk.

    A Ferrari párosa épp egymással vívott az első helyért, mikor megjelent a piros zászló. Nicholas Latifi csapta autóját a falnak a 4-es kanyarban, így meg kellett szakítani az edzést.

    Az újraindítás után a legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára. Yuki Tsunoda nem sokáig élvezhette a körözgetést, ugyanis visszahívták a boxba. Újabb technikai probléma lépett fel az AlphaTaurinál. Az üzemanyagellátásnál lépett fel gond.

    Az utolsó pozícióért kemény csata ment. Lewis Hamilton az utolsó pillanatba épp hogy bekerült az első 10-be a lágykeverékeken, ám Lance Stroll az utolsó pillanatban kipöckölte a hétszeres világbajnokot a Q2-ből.

    Búcsúzott tehát: Hamilton, Albon, Hülkenberg Latifi, Tsunoda.

    A Q2-ben a Ferrari azonnal begyújtotta a rakétákat, ugyanis Charles Leclerc azonnal az élre állt. Sergio Pérez felugrott a második helyre, míg George Russell bérelte ki ideiglenesen a harmadik helyet.

    Verstappen belehibázott a körébe, így csak a harmadik helyet szerezte meg, míg Gasly autójának széle megsérült.

    Esteban Ocon és Daniel Ricciardo került némi nézeteltérésbe, ugyanis az ausztrál feltartotta a gyorskörön lévő franciát.

    Mick Schumacher nagyon oda vágta a falnak az autóját. Azonnal előkerült a piros zászló.

    Hosszas várakozás után újraindították az időmérő második szakaszát. A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára.

    Carlos Sainz átvette Leclerc-től az első helyet, míg a szakasz végén búcsúzott: Norris, Ricciardo, Zhou, Schumacher és Stroll.

    A Q3-ban az első viadalt a Ferrari spanyolja nyerte, mögé Leclerc zárkózott fel. Pérez a harmadik helyre érkezett, míg Verstappen csak a nyolcadik pozíciót szerezte meg.

    Az utolsó próbálkozás során Leclerc kezdett jobban, de Sergio Pérez óriási kört ment, így ő indulhat az élről holnap. A monacói pilóta a második helyre szorult, míg a harmadik Sainz lett. Mögöttük Verstappen, Ocon, Russell, Alonso, Bottas, Gasly és Magnussen alkotta még az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Sergio Pérez Red Bull 1:29.705 1:28.924 1:28.200
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:29.039 1:28.780 1:28.225
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:28.855 1:28.686 1:28.402
    4 Max Verstappen Red Bull 1:28.928 1:28.945 1:28.461
    5 Esteban Ocon Alpine 1:30.093 1:29.584 1:29.068
    6 George Russell Mercedes 1:29.680 1:29.618 1:29.104
    7 Fernando Alonso Alpine 1:29.978 1:29.295 1:29.147
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:29.683 1:29.404 1:29.183
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.891 1:29.418 1:29.254
    10 Kevin Magnussen Haas 1:29.831 1:29.546 1:29.588
    11 Lando Norris McLaren 1:29.957 1:29.651
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:30.009 1:29.773
    13 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:29.978 1:29.819
    14 Mick Schumacher Haas 1:30.167 1:29.920
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:30.256 1:31.009
    16 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.343
    17 Alexander Albon Williams 1:30.492
    18 Nico Hulkenberg Aston Martin 1:30.543
    19 Nicholas Latifi Williams 1:31.817
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri
  • Verstappen továbbra is a leggyorsabb, ám Leclerc ott liheg a nyakában

    Verstappen továbbra is a leggyorsabb, ám Leclerc ott liheg a nyakában

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett.

    Elsőként a technikai hibákkal küszködő Alfa Romeo hajtott ki a pályára két versenyzőjével. Addig a többiek nyugodtan készülődtek és figyelték az eseményeket.

    A két Ferrari lágykeverékű abroncsokon az élre ugrott, míg a McLaren és az Aston Martin a sárga oldalfalú abroncsokkal kísérletezett. Max Verstappen mindeközben elvette az első helyet, és maga mögé utasította a Scuderiát.

    Charles Leclerc előcsalogatta a sárga zászlót is. A monacói versenyzőt a szél tréfálta meg, így a pálya széléről szedte össze autóját. Mivel megtudta fogni a Ferrarit, folytathatta tovább a munkát.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, őt Leclerc és Sainz követte. Az első 10-be még Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Kevin Magnussen, George Russell, Valtteri Bottas, Mick Schumacher és Guanyu Zhou fért be.

    Yuki Tsunoda technikai problémákba ütközött, még a garázsból sem tudott kihajtani. A japán versenyző a kormányára panaszkodott és olaj szagot is érzett.

    Lewis Hamilton is megvillantotta magát, így felért a második helyre, ám Sainz gyorsan elvette tőle a pozíciót. George Russell tovább fokozta a tempót, és az élre is állt.

    A Red Bullnál megszenvedtek a kerékcserénél, míg a Ferrari veszélyesen engedte ki Sainzot, így vizsgálják az esetet.

    A Haas és az Alfa Romeo is megvillant, ám a legjobb időt Max Verstappen szolgáltatta. A második pozíciót Charles Leclerc szerezte meg, míg a harmadik Sergio Pérez lett. George Russell a negyedik helyig csúszott vissza, míg mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Kevin Magnussen, Valtteri Bottas, Guanyu Zhou és Lance Stroll lett a sorrend.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:32.544
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:32.640
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:32.791
    4 George Russell Mercedes 1:32.935
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:33.053
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.121
    7 Kevin Magnussen Haas 1:33.437
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:33.733
    9 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:33.880
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:33.920
    11 Lando Norris McLaren 1:33.955
    12 Nico Hülkenberg Aston Martin 1:33.971
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1:34.176
    14 Mick Schumacher Haas 1:34.295
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:34.378
    16 Fernando Alonso Alpine 1:34.628
    17 Alexander Albon Williams 1:34.868
    18 Esteban Ocon Alpine 1:34.957
    19 Nicholas Latifi Williams 1:35.667
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri
  • Tost azt akarja, hogy Tsunoda maradjon vad

    Tost azt akarja, hogy Tsunoda maradjon vad

    Franz Tost ragaszkodik hozzá, hogy nem akarja letörni Yuki Tsunoda „vad” természetét. Tavaly, amikor az apró termetű japán az AlphaTauri színeiben debütált az F1-ben, végül egy sor baleset és incidens miatt megrovásban részesült. De a csapatfőnök Tost utalt rá, hogy a 21 éves Tsunoda sokkal jobban kezdte a 2022-es idényét a teszteken. Így nyilatkozott a német RTL-nek:

    „Következetesen jó köridőket futott, egyszer sem pördült meg, mindent kontrollált. Idén sokat várhatunk tőle.”

    Ráadásul, Tost azt szeretné, ha Tsunoda megőrizné a „vad japán” személyiségét, amikor a versenyek elkezdődnek:

    „Nem lesz gondom azzal, ha újra a szalagkorlátnak csapja az autót – amennyiben gyors lesz. Egyáltalán nem akarom őt megszelídíteni.”

    Tsunoda csapattársa idén is Pierre Gasly lesz, de a francia már hangot adott annak, hogy 2023-ra esetleg egy versenyképesebb ülést keres magának. Tost ugyanakkor elismeri, hogy lenyűgözte őt a Ferrari támogatott Haas-pilóta, Mick Schumacher:

    „Ő egyike az igazán nagy tehetségeknek. Nagy jövő áll Mick előtt. Tudja, miképp kell futamokat és bajnokságokat nyerni – nagyon intelligens versenyző. Ez segíteni fog neki abban, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben.”

  • Ilyen lett a Forma-1 új nyitójelenete – videóval

    Ilyen lett a Forma-1 új nyitójelenete – videóval

    A Forma-1 nemrég megmutatta a 2022-es évad nyitóvideóját.

    Már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a pályán zajló események közvetítése előtt egy rövid kis anyag keretein belül megmutatják a versenyzőket. Az idei év audiovizuális tartalma is elkészült, amit már meg is mutatott a sportág.

    A felvételen először Guanyu Zhou tűnik fel, majd szép lassan elérünk a tavalyi világbajnokhoz, Max Verstappenhez. Ezúttal nemcsak a versenyzőket láthatjuk, a konstrukciók is feltűnik egy pillanat erejéig.

    A bemutatás során George Russell eléggé korán mutatkozik meg, míg Charles Leclerc a hétszeres világbajnokot és a holland pilótát vezeti fel.

    Nektek, hogy tetszik az idei videó?

  • Sainz végzett az élen, gondok a McLarennél és Williamsnél

    Sainz végzett az élen, gondok a McLarennél és Williamsnél

    Carlos Sainz autózta a legjobb időt a bahreini teszt második napján.

    Délelőtt még Esteban Ocon találta magát a tabella élén, ám az ebédszünet után a Ferrari ismét átvette a vezetést.

    A McLaren szénája nem áll túl jól a szezonkezdés előtt. Daniel Ricciardo még egy métert sem ment a bahreini teszten. Lando Norris gyakorlását technikai hibák hátráltatják, a csapat az Egyesült Királyságból várja az alkatrészeket. A wokingi istállónak a fékrendszerrel gyűlt meg a baja. A brit pilóta szerint nem lesz egyszerű orvosolniuk a problémát az első futam előtt.

    Yuki Tsunoda mindeközben gyűjtögette a köröket és néha-néha egy kis homokot is szórt a pályára.

    Norris is kihajtott a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, úgy tűnt, hogy a McLaren fellélegezhet, ám a problémák nem akartak megszűnni. A Williams is keményen dolgozott az autón, de végül úgy kellett dönteniük, hogy kihagyják a mai nap hátralévő részét.

    A Ferrari ugyanakkor magabiztosan teljesítette a pályán a köröket.

    A McLaren egy újabb etapra indult volna, ám a boxutca végén megállt Norris alatt az autó. Piros zászló mellett tolták vissza a szerelők a garázsba az MCL36-ot.

    Esteban Ocon is előcsalogatta a vörös színt, a rózsaszín Alpine ugyanis a pályán állt meg.

    Az edzés végén mindenki a boxba hajtott, kivéve a visszatérő Kevin Magnussent, akinek van még 55 perce arra, hogy tesztelje az amerikai csapat autóját.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:33.532 60
    2 Max Verstappen Red Bull 1:34.011 86
    3 Lance Stroll Aston Martin 1:34.064 70
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.141 47
    5 Esteban Ocon Alpine 1:34.276 111
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:34.366 54
    7 Lando Norris McLaren 1:34.609 60
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.020 46
    9 Kevin Magnussen Haas 1:36.505 39
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.802 120
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:36.987 25
    12 Mick Schumacher Haas 1:37.846 23
    13 George Russell Mercedes 1:38.585 67
    14 Nicholas Latifi Williams 1:39.845 12
    15 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:39.984 48
  • Tsunodáról is készült doku-sorozat!

    Tsunodáról is készült doku-sorozat!

    Ma már beszámoltunk róla, hogy dokumentumfilm készül Lewis Hamiltonról, pénteken pedig debütál a Drive to Survive negyedik évada.
    Kevesen tudják azonban, hogy a Scuderia AlphaTauri japán versenyzőjéről is készült egy doku-sorozat.
    A 6 epizódos produkció a DAZN kínálatában szerepel, „THE BIRTH OF AN F1 DRIVER”, vagyis „Egy F1-es versenyző születése” címmel.

    A doku-sorozat bemutatja Tsunoda első F1-es évét, de azt is, hogyan jutott el odáig, és a versenyző karakterét is több aspektusból körbejárja. Emellett a szülőkkel folytatott beszélgetések, valamint többek között Satoru Nakajima, és Takuma Sato egykori F1-es pilóták interjúi is szerepelnek benne.

    Az epizódok témája a következő:
    1. rész: Nevelés
    2. rész: Változás, a győztes nyitófordulóhoz képest
      Vezetés nyomás alatt
    3. rész:.Új generációs F1-es versenyző
    4. rész:  Az F1-es keresztség
      Az új coronavírus különböző hatásai az F1-re
    5. rész: Családi kötelékek
    6. rész:.Az első japán, aki a dobogó legfelső fokára érhet

    https://www.youtube.com/watch?v=yn2xPAQtz0c

  • Tsunoda olyat tesz, amilyet nem sok F1-es versenyző tett eddig

    Tsunoda olyat tesz, amilyet nem sok F1-es versenyző tett eddig

    Yuki Tsunoda nem bízza a véletlenre a sorsát és a megélhetését, több lábon áll a fiatal japán.

    Többnyire a Forma-1-es versenyzők mindegyikére, igaz, hogy nagyon fiatalon elkezdenek versenyezni, és ha van tehetség – akikből F1-es lett, azoknál nyilván volt -, hamar feláldozásra került sok minden a versenyzés oltárán.

    A legtöbb versenyző maximum csak a középiskolát fejezte be, felsőoktatásban nem vettek részt, sőt előfordul, hogy le sem érettségiztek.

    Yuki Tsunoda a kevés kivételhez tartozik. Kiderült ugyanis, hogy 2019-ben, még F3-as versenyzőként beiratkozott a japán Nippon Sporttudományi Egyetemre, és sportmenedzsmentet kezdett tanulni.

    Feltételezhetően levelezőn, és/vagy egyéni tanrenddel oldotta ezt meg, de így sem kis falat ez aktív versenyzői karrier mellett.

    A Twitteren nagyon téma lett az egyetemista Tsunoda. Egyrészt azért, mert ránézésre általános iskolásnak nézi az ember az amúgy 21 éves versenyzőt, másrészt, mert meglehetősen ritka, hogy egy F1-es versenyző egyetemre jár, vagy járt.

    „Az, hogy Yuki Tsunoda egyszerre F1-es versenyző és egyetemi hallgató, a legázsiaibb dolog, amit ma hallottam” – írta valaki Twitteren.

    Bár az nem derült ki, hogy milyen hosszú a képzés, vagyis befejezte-e már. Az viszont biztos, hogy versenyzői karrierjének végeztével is tud majd mihez kezdeni magával a jelenleg az AlphaTaurinál versenyző pilóta.

    Ugyan ritka, de nem egyedi azonban Tsunoda esete.

    Jonathan Palmer az F1 történetének egyik legjobban képzett (most már ex-)versenyzője, ő ugyanis orvosnak tanult.

    Továbbá Lewis Hamilton a Cambridge College of Arts and Sciences hallgatója volt.

     

  • Gasly tisztában van a Red Bull világos ultimátumával

    Gasly tisztában van a Red Bull világos ultimátumával

    Pierre Gasly tudja, hogy ha 2024 elejére nem lesz a Red Bull versenyzője, akkor a Forma-1-es jövője máshol folytatódhat.

    A francia nem titkolta, hogy véleménye szerint megérdemli, hogy Max Verstappen mellett újra az anyacsapat Red Bull versenyzője egyen, miután 2019-ben mindössze fél szezon után gyorsan visszarangsorolták a junior csapathoz. Gasly 2021-ben kényelmesen megverte csapattársát, Yuki Tsunodát, és jelenlegi szerződése pedig a szezon végén lejár. Ezt figyelembe véve elismerte, hogy nagyjából vagy visszatér a Red Bullhoz vagy a csapatnál töltött karrierjének vége lesz. Ragaszkodik azonban ahhoz, hogy még túl korai lenne a következő lépéséről beszélni. Gasly a Motorsport.com holland változatának nyilatkozott:

    „Helmut Marko már elárulta, így már nem titok, hogy az idei év után még egy évem van hátra a szerződésemből. Így igen egyértelmű: vagy átmegyünk a Red Bullhoz, vagy nem. Hogy mi lesz ezt követően, arról még túl korai lenne beszélni. Én most az idei esztendőre koncentrálok, arra, hogy az a lehető legjobban menjen. Egyértelmű, hogy egy olyan gyors autóban szeretnék ülni, amellyel harcolni tudok a győzelemért. Ez az egyetlen dolog, ami nekem számít. Versenyeket akarok nyerni a Forma-1-ben, és olyan autóra van szükségem, amellyel ezt meg tudom tenni. Átbeszéljük ezt majd Helmuttal, amikor eljön ennek az ideje.”

    Gasly korábban arról is beszélt, hogy 2023-ban potenciális lehetőségek nyílnak meg, mivel a pilóták többségének a szezon végén lejár a szerződése, ami valószínűleg jelentős átrendeződésre készteti a Forma-1-es mezőnyt – és a 26 éves pilóta könnyen lehet, hogy az egyik ilyen versenyző lesz aki elmozdul, ha megfelelő hely kínálkozik.

    Miután az időmérőkön rendszeresen az első hat pilóta között végzett, és tavaly az első 100 pontos szezonját teljesítette a Forma-1-ben, Gasly reméli, hogy a sportág új korszakában is hozni tudja ezt a formáját, és legalább meg tudja tartani, ha nem is felülmúlni az eddigi eredményeit. Így zárt végül az AlphaTauri versenyzője:

    „Igen magabiztos vagyok. Nagyon elégedett vagyok azokkal az emberekkel, akik most körülöttem vannak. Boldog vagyok a mérnök miatt, azzal, ahogy csapatként működünk, és hogy milyen felelősségem van az istállónál. Azt kell hogy mondjam, jól érzem magam a bőrömben. Tudom, hogy fontos év előtt állok a karrieremben, és most a következő lépést kell megtennem.

    „A tavalyi esztendő fantasztikus volt, és remélem, hogy idén is legalább ugyanezt, ha nem még többet tudok elérni. Szeretném ezt az alakulatot minél előrébb vinni a rajtrácson. Ez a z egyéni célom.”

  • Tsunoda: Nagyobb a nyomás, nagyobb lett a motivációm is

    Tsunoda: Nagyobb a nyomás, nagyobb lett a motivációm is

    Yuki Tsunoda elmondta, hogy nagyobb nyomást érez magán idén, mint a 2021-es, bemutatkozó éve kezdetén.

    A japán valósággal berobbant a Forma-1-be a Bahreini Nagydíj után, olyan dicséreteket kapott, amit ritkán kap bárki is, azonban a szezon későbbi részére jelentősen visszaesett a teljesítménye és beleszürkült a mezőnybe. A szezon végén villantott még egy nagyobbat Abu Dhabiban, ahol 4. lett, legjobb F1-es eredményét elérve.

    „Tavaly, ha bármi váratlan vagy szokatlan történt, nem tudtam elég gyorsan alkalmazkodni a helyzethez, ezért küzdöttem sok versenyen” – magyarázta tavalyi éve kisebb kudarcát Tsunoda. „Az évet jól zártam, Abu Dhabiban egy negyedik hellyel, így ezt a lendületet szeretném átvinni az új szezonba. Most nagyobb nyomás nehezedik rám, mint tavaly, de ez egy jófajta nyomás, ami motivál, amikor edzek.”

    „Nagyon várom már, hogy újra versenyezzek” – tette hozzá az AlphaTauri pilótája. „Úgy érzem, sokkal jobban értem, mit kell tennem, mint egy évvel ezelőtt, tudom, hogyan kell felkészülnöm ahhoz, hogy jól teljesítsek. Tudom, mik a gyenge pontjaim, minden tavalyi tapasztalatomra építhetek, és keményen dolgoztam, hogy készen álljak.”

  • Tsunoda elismeri, hogy 2021-ben lusta volt

    Tsunoda elismeri, hogy 2021-ben lusta volt

    Yuki Tsunoda elismerte, hogy a tavalyi Forma-1-es bemutatkozó szezonjának nagy tanulsága az volt, hogy ne legyen többé oly lusta.

    A Honda támogatta japán pilóta, akit a Red Bull megtartott juniorcsapatának, az AlphaTaurinak, még „lusta disznónak” is nevezte magát. A 21 éves Tsunoda azt mondja, tévesen ítélte meg a Forma-1 nehézségét, miután 2021-ben, a debütálásakor pontokat szerzett:

    „Azt hittem, hogy kontroll alatt tartom a dolgokat. Úgy gondoltam, könnyű lesz.”

    Ezt követően azonban elkezdett hibázni és hagyta, hogy a frusztrációja láthatóvá váljon, és elismeri, hogy az önbizalma is nagyot esett:

    „Felismertem, hogy OK, ez elég nehéz – sokkal nehezebb, mint hittem volna. Ilyen tapasztalatom még soha nem volt korábbról. Küzdenem kellett ezután.”

    A Red Bull versenyzők elöljárója, Dr. Helmut Marko még időben közbelépett, és arra kényszerítette Tsunodát, hogy költözzön Olaszországba, hogy közel legyen az AlphaTauri csapatfőnökéhez, Franz Tosthoz. Így folytatta a japán versenyző:

    „Aztán volt hét olyan verseny egymás után, amelyen nem volt balesetem. Ugyanakkor még soha nem volt ennyi hullámvölgyet tartalmazó szezonom. Most, hogy láttam a jót és a rosszat is, előre tudok lépni. Tudom a részleteket, hogy hol kell javulnom ahhoz, hogy folyamatosan a csapattársam előtt legyek. Az alapanyagok megvannak.”

    Tsunoda, 2022-ben újra a jó formában lévő francia Pierre Gaslyval alkot majd egy párost.