Címke: Yuki Tsunoda

  • Kiderült, mi lett a sorsa az Emilia Romagna Nagydíj trófeáinak

    Kiderült, mi lett a sorsa az Emilia Romagna Nagydíj trófeáinak

    A Forma-1 is megtalálta a módját annak, hogy segítsen Imolának és Emilia Romagna tartománynak.

    Idén Imolában nem bőghettek fel a motorok, ugyanis az extrém időjárási viszonyok miatt több folyó is kilépett a medréből Emilia Romagna tartományban. Az áradások emberéleteket is követeltek, több települést és utat elmostak és rengeteg lakást lakhatatlanná tettek.

    A sportág nem tudta garantálni az rajongók és a szereplők biztonságát, így az olasz kormánnyal konzultálva törölte a versenyt. 

    Többen adakozásra adtak a fejüket, a csapatok megosztották a tartomány hivatalos segélykérő posztjait, míg a versenyzők is gyűjtéseket szerveztek. Lando Norris és Max Verstappen a Twitch-et és a közösségét hívta segítségül, míg Charles Leclerc a monacói különleges overálját, sisakját és kesztyűjét bocsátotta aukcióra.

    Seprűt ragadott a Forma-1-es versenyző, és takarítani kezdte a sárral teli utcákat

    A száguldó cirkusz is hasonló lépést tervezett. Az F1 Authentics segítségével elárverezték az Emilia Romagna Nagydíj trófeát, így összesen 252 670 eurót adtak a térségnek.

    Az árverés során a tárgyak a következő összegekért keltek el:

              • a pole pozícióért járó díj (mind a 20 versenyző aláírásával): 40745 euró
              • egy üveg Ferrari Trentino (mind a 20 versenyző aláírásával): 11175 euró
              • a harmadik helyért járó trófea (mind a 20 versenyző aláírásával): 32050 euró
              • a második helyért járó trófea (mind a 20 versenyző aláírásával): 37325 euró
              • az első helyért járó trófea (mind a 20 versenyző aláírásával): 71275 euró
  • Russell és az AlphaTauri-pilóta szabálytalansága is büntetést vont maga után

    Russell és az AlphaTauri-pilóta szabálytalansága is büntetést vont maga után

    George Russellt és Cunoda Jukit is gyorshajtáson kapták a bokszutcában a Monacói Nagydíj második szabadedzésén. A sportfelügyelők mindkét esetben szankcionáltak, de a japán versenyző kihágása jóval súlyosabb büntetést ért.

    Ahogyan az általában lenni szokott, a mezőny nem úszta meg incidensek nélkül a Monacói Nagydíj első napját. A legrosszabbul Alexander Albon és Carlos Sainz jártak, hiszen előbbi az első, utóbbi a második szabadedzésen törte össze az autóját. Rajtuk kívül mások is találkoztak a fallal, ketten pedig szabálytalanságot követtek el, amire az FIA le is csapott.

    A Ferrari és a Mercedes lubickolt, míg a Red Bull vakarta a fejét az első szabadedzésen

    A kora délutáni gyakorláson senki sem renitenskedett, utána viszont George Russell és Cunoda Juki is: a két pilóta hasonló módon sértette meg az előírásokat, ám a büntetés súlyossága nagyságrendileg különböző volt. Mindez persze az adatok alapján nem véletlen, hiszen míg a brit pilóta épphogy átlépte a határokat, az AlphaTauri versenyzője valósággal átszakította a képzeletbeli kerítést.

    Ami Russellt illeti, az egyszeres F1-es futamgyőztes a tréning utolsó 10 percében, 17:52-kor 60,2 km/h-val hajtott a bokszutcában. Ezzel 0,2 km/h-val túllépte a sebességlimitet, amely Monacóban a szűk bokszutca miatt kevesebb, mint a legtöbb más pályán. Az eset miatt az ilyenkor bevett módszer szerint a Mercedest büntették meg, de az összeg inkább csak jelképes, hiszen 100 euróról, azaz mintegy 37 ezer forintról van szó.

    Az egyik Ferrari már megnézte a falat, míg Verstappen magára talált

    Cunoda ennél sokkal nagyobb mértékben hágta át a szabályokat, hiszen pár perccel korábban, 17:40-kor 76,2 km/h-val hajtott be a bokszba, vagyis több mint 25 százalékkal lépte át a sebességhatárt. Ennek megfelelően az AlphaTaurit jóval súlyosabb büntetésben részesült: a faenzai alakulatnak 1000 eurót kell befizetnie, a 23 éves versenyző pedig figyelmeztetésben részesült.

    Mindez egyébként közvetlenül azt követően történt, hogy Cunoda megcsípte a falat az alagút utáni sikán bejáratánál a bal első kerekével, aminek következtében defektet kapott, és egyéb sérülések is keletkeztek a kocsin. Mint kiderült, a harmadéves pilóta nem kapcsolta be a sebességszabályozót, amely automatikusan 60 km/h-ra lassítaná le az autót. Az FIA közleménye azt is hozzáteszi, hogy Cunoda megértette a helyzetben rejlő veszélyforrást.

  • Seprűt ragadott a Forma-1-es versenyző, és takarítani kezdte a sárral teli utcákat

    Seprűt ragadott a Forma-1-es versenyző, és takarítani kezdte a sárral teli utcákat

    Az Emilia-Romagna térséget katasztrófa rázta meg az elmúlt napokban, így a hétvégére tervezett Forma-1-es verseny is elmarad.

    Épületeket tett lakhatatlanná a víz, és a főutakon a közlekedést is szinte ellehetetlenítette. Az imolai pálya sem úszta meg, ugyanis az F2-es és F3-as paddock víz alá került. A kamionok már a helyszínen tartózkodtak, és a csapattagok egy része is megérkezett már, hogy felépítsék az európai helyszíneken használt motorhome-okat. Ám az időjárás végül megálljt parancsolt.

    Az olasz hatóságokkal egyeztetve az F1 lefújta az eseményt, így  szabad hétvége elé néznek a versenyzők. Ugyanakkor van olyan pilóta, akinek a lakhelyét is érinti a katasztrófa. Az AlphaTauri versenyzőjeként Yuki Tsunoda Faenzába költözött, hogy Franz Tost és a csapat rajta tarthassa vigyázó szemeit. Az olasz csapat kis városát is elöntötte a víz, így az alakulat és a japán pilóta is seprűt ragadott és az utcákat takarította.

    Tsunoda a közösségi médiás felületein számolt be arról, hogy milyen félelmetes élményen van túl, és kiemelte, hogy a környéken a víz a sár és a beznzinszag az úr.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Radio Delta 1 (@radiodelta_1) által megosztott bejegyzés

  • Szívszorító üzenetekkel kértek segítséget Olaszországnak az AlphaTauri versenyzői

    Szívszorító üzenetekkel kértek segítséget Olaszországnak az AlphaTauri versenyzői

    Yuki Tusnoda és Nyck de Vries megmutatta milyen állapotok uralkodnak az áradás sújtotta területen.

    Az elmúlt napokban heves esőzések és viharok tomboltak Emilia Romagna tartomány területein. A lezúduló csapadék következtében több, mint 20 folyó lépett ki a medréből és okozott áradásokat a térségben.

    Földcsuszamlások is nehezítik a helyi katasztrófavédelem munkáját. Az olasz La Repubblica beszámolója szerint tegnapig 250 földcsuszamlást regisztráltak, és több, mint 37 települést árasztott el a víz.

    A hatóságokkal egyeztetve tegnap úgy döntött a Forma-1, hogy törli a hétvégére tervezett nagydíjat. A versenyzők és a csapatok elmondták, mennyire sajnálják a kialakult helyzetet, és azt, hogy nem tudnak versenyezni a közkedvelt imolai pályán.

    Ám Yuki Tsunoda és Nyck de Vries beszámolója a legtöbb rajongót megérintette. Az áradások területén található ugyanis az AlphaTauri létesítménye is, így a csapat dolgozói első kézből tapasztalhatták meg a katasztrófát, és annak hatásait.

    A japán versenyző a közösségi médiás felületein számolt be arról, milyen állapotok uralkodnak a területen, és hányan veszítették el az otthonukat. Emellett a térségnek segítő szervezet felhívását is megosztotta.

    „Egy szörnyű éjszaka után, ami súlyosan érintette a várost: por, sár és benzinszag terjed mindenütt. Jelenleg az emberek az élelem, és legfőképp a szállás hiányával küzdenek, miután sokukat evakuálni kellett a saját otthonaikból.”

    Míg az első F1-es évét teljesítő holland versenyző a következő videóval és képekkel hívta fel a figyelmet a tartományt ért szerencsétlenségre. De Vries ezen felül azt is elmesélte, ő hogyan jutott haza az elmúlt időszakban.

    „Kedd este, 12:30-kor úton voltam az SAT-hoz (Scuderia AlphaTauri), hogy szerda reggel elkezdjük a marketing napot. Az eső intenzív volt, Faenzát akkor már elöntötte a víz, így nem tudtam visszajutni a szállodába. Az autópályára sem hajthattam vissza. Így, egy kicsi faluban rekedtem, ahol az egyetlen hotel már teljesen tele volt. Szerencsére a McLaren is ott tartózkodott, így az első emelőt kezelő emberük, Frazer volt olyan kedves, hogy nekem adja a szobáját. Másnap reggel a hotel előcsarnoka menedékhellyé változott azok számára, akik kénytelenek voltak elhagyni éjszaka az otthonaikat. Az F1 hivatalos bejelentése után, csak egy lehetőséget láttam a biztonságos hazautazásra, autóval vágtam neki Firenzének. A hegyeken át vezető kalandos úton a helyiek és a különböző falvakban lévő hatóságok segítségével jutottam haza. Köszönöm mindenkinek, aki segített nekem. Igazán szívmelengető volt látni, hogy ennyien odafigyelünk egymásra. A gondolataim továbbra is azokkal vannak, akiket még mindig érint ez a tragédia. Hamarosan visszatérek Faenzába, hogy találkozzak a csapatommal és az ott lakókkal.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nyck De Vries (@nyckdevries) által megosztott bejegyzés

  • Az FIA furcsa szabálya miatt már most eldőlt, hogy ketten nem indulhatnak az élről a sprintfutamon

    Az FIA furcsa szabálya miatt már most eldőlt, hogy ketten nem indulhatnak az élről a sprintfutamon

    Az új sprintkvalifikációs időmérőre vonatkozó szabályzat szövegezése meglehetősen furcsára sikeredett. Ennek következtében az már most eldőlt, hogy legyen bármekkora káosz, két versenyző egészen biztosan nem állhat az első rajtkockában a sprintversenyen.

    Bár régóta lógott a levegőben, csak ezen a héten, vagyis lényegében az utolsó pillanatban jelentették be hivatalosan, hogy változik a sprintfutamos hétvégék formátuma. A pénteki időmérő mostantól kezdve a vasárnapi futam rajtrácsát határozza meg, míg a sokak által nem kedvelt második szabadedzést felváltja egy rövidített, szétlövésnek is nevezett sprintkvalifikáció.

    A frissített szabályzatban azonban maradtak furcsaságok, és ez az FIA-nak is feltűnt. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a szövetség az utolsó pillanatban akarta kötelezővé tenni, hogy a csapatok, illetve a pilóták megőrizzenek egy lágy szettet a szombati sprintidőmérőre. Az istállók azonban leszavazták az ötletet, így maradt a rosszul megfogalmazott szabály.

    Az utolsó pillanatban akart változtatni az FIA, de a csapatok rácsaptak a kezére

    Azóta a „rendes” kvalifikációt megrendezték, és akadt olyan, aki kihasználta a kiskaput. Lando Norris és Cunoda Juki egyaránt bejutott a Q3-ba, ahol mindketten felhasználták az utolsó szett lágy abroncsukat. Mivel a szombati szétlövés harmadik szakaszában, azaz az SQ3-ban kötelező új piros oldalfalú gumikat feltenni, mindez azt jelenti, hogy amennyiben bármelyikük eljut odáig, a garázsból kell végignéznie az eseményeket. Nem mintha amúgy bármelyiküknek is reális esélye lenne a rajtelsőségre, de így még a káosz sem fog rajtuk segíteni.

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Az már pénteken egyértelművé vált, hogy az FIA nem szándékosan hagyta benne ezt a kiskaput a sportszabályzatban, így vélhetően az Osztrák Nagydíjra, vagyis a következő sprintfutamos hétvégére változik a szabály. Azonban mindezt nemcsak a fent említett módon lehet megtenni, hanem úgy is, hogy az SQ3-ra vonatkozó előíráson enyhítenek, és nem teszik kötelezővé a friss abroncsok használatát. Norris és Cunoda így el tudnának indulni az utolsó szakaszban, bár ez esetben is hátrányban lennének a többiekkel szemben.

    Az utóbbi időszakban nem először fordul elő, hogy az FIA-nál rosszul fogalmaznak meg egy szabályt, ami miatt aztán kénytelenek az eredeti szándékukkal ellentétesen eljárni, vagy éppen végignézni, hogy a csapatok kihasználnak egy kiskaput. A tavalyi Japán Nagydíjon előbbi esett meg, amikor hiába nem teljesítették a táv 75 százalékát, a balszerencsés szövegezés miatt egész pontokat kaptak. Ez pedig hatalmas kalamajkát okozott, mivel egy ideig szinte senki sem volt biztos benne, hogy Max Verstappen matematikailag bebiztosította-e második világbajnoki címét.

  • Ellenfele Alonso zseniális hungaroringi védekezését lesné el a jobb eredményekért

    Ellenfele Alonso zseniális hungaroringi védekezését lesné el a jobb eredményekért

    Cunoda Juki elárulta, Fernando Alonso Lewis Hamilton elleni, a 2021-es Magyar Nagydíjon bemutatott védekezéséből igyekszik tanulni. Főnöke, az AlphaTaurit irányító Franz Tost pedig már azt vizionálja, hogy versenyzője idővel a Red Bullhoz kerül.

    A szezon előtt sejteni lehetett, hogy Cunoda Juki számára vízválasztó év következik. A japán pilóta eddig korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és mivel a Hondának már nincs annyira erős jelenléte a Forma-1-ben, alighanem semmi nem menthetné meg az F1-es karrierjét, ha rosszul teljesít. Ráadásul előzetesen új csapattársától, Nyck de Vriestől is sokan féltették.

    A japán versenyző ehhez képest háromszor ért célba a tizenegyedik helyen, de mivel Carlos Sainzot megbüntették az Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben megszerezte saját maga és csapata szezonbeli első pontját. Mindez kifejezetten erős eredménysornak mondható annak tudatában, hogy az AT04-es messze elmaradt a várakozásoktól, még úgy is, hogy legutóbb nyilvánvalóan óriási szerencséje volt a futam végi káosszal.

    Cunoda Alonso hungaroringi védekezését próbálja eltanulni

    Cunoda viszonylag jó szerepléséből következik, hogy gyakran kell védekeznie az övénél erősebb és gyorsabb autók ellen. Ennek érdekében a legnagyobbaktól próbál ellesni trükköket. Többek között megemlítette Fernando Alonsónak a 2021-es Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítményét, amikor körökön keresztül feltartotta a nála jóval gyorsabb Lewis Hamiltont. „Néztem videókat – nyilatkozta az F1 Nation podcastnak. – Csak néztem, ahogyan Alonso ezt csinálta, és rengeteget tanultam.”

    Az idény előtt Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke is elmondta, hogy Cunodának most már teljesítenie kell, hiszen harmadik évét kezdte meg az F1-ben. Az osztrák szakember kifejezetten pozitívan nyilatkozott pilótájáról, a mérnököknek viszont ismét odaszúrt. „Jukinak eddig két rendkívül erős versenye volt – fogalmazott. – Ezzel nagyon elégedett vagyok. Nem az ő hibája, hogy még mindig nem vagyunk versenyképesek.”

    A bemutatkozása előtti évben, 2020-ban az is felmerült, hogy Cunodát azonnal a Red Bullba ültetik, mert a Forma-2-ben kifejezetten ígéretesen szerepelt. Végül kívülről igazoltak valakit Sergio Pérez személyében, amit a japán versenyző eddigi F1-es teljesítményét látva vélhetően nem bántak meg. Tost szerint azonban a 22 éves pilóta előtt még nem zárult be a nagycsapat ajtaja.

    Forma-1, Cunoda Juki, AlphaTauri, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, péntek
    Cunoda viszonylag jól kezdte az idényt (Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    „Csak azt tudom mondani, hogy Juki jó úton halad – jelentette ki. – Minden téren fejlődött. Úgy gondolom, hogy 2024-ben az AlphaTauri színeiben kellene versenyeznie, 2025-ben pedig végre készen áll majd a Red Bullra.” Persze addig még sok minden változhat, de az biztos, hogy jelen pillanatban a legtöbben alighanem nagyon meglepődnének, ha megvalósulna ez a forgatókönyv.

  • Tsunoda csapattársa orra alá fingik és „sír a szíve”

    Tsunoda csapattársa orra alá fingik és „sír a szíve”

    Már a negyedik Drive to Survive évadból is kiderült, hogy Yuki Tsunoda kedveli az altesti humort. Nem tabu nála semmi, gond nélkül szellent mások előtt és még fel is hívja rá a figyelmet. 

    Biztosan úgy van vele, mint Torrente: „Jobb kint, több a hely”.

    Nos, a japán versenyző ezen a téren mit sem változott az ötödik évadra.

    A 8. részben épp Tokióban közlekednek Pierre Gasly-vel. A francia vezet, Tsunoda az anyósülésen ül, majd egyszer csak elereszt egy galambot.

    „Ó, nem! Nem tehetted!” – eszmél Gasly.

    „Ne aggódj!” – nyugtatta Tsunoda. „Szerencsére nincs szaga a fingomnak.”

    „Én kérek elnézést” – válaszol Gasly spanyolul.

    „Elnézést, barátom” – reagál Tsunoda szintén spanyolul.”

    „Elnézést, de ez nem lehet igaz” – hüledezik röhögve Gasly. „A következő ilyennél behúzom a rohadt kéziféket és kiteszlek az autómból.”

    Egy későbbi jelenetben aztán az eső kapcsán jön fel Gasly AlphaTauritól való távozásának témája.

    „Úgy tűnik, bárhová mész, ott esik [az eső]” – jegyzi meg Gasly Tsunodának.

    „Igen, épp most sírt a szívem, mert jövőre [2023-ban] egy másik csapathoz mész” – felel a japán.

    „Sír a szíved, óóh! Most túl cuki vagy. Ne érzékenyíts el!” – mondja a francia.

    „Tudom, hogy nagyon fogok neked hiányozni” – jelenti ki a japán fél-komolyan.

    „Fogsz.” – így Gasly.

    Hát mi ez, ha nem a bromance tökéletes példája? 😀

    De még mielőtt mindenki átmenne szentimentálisba, a központi szerep hamarosan ismét Yuki pukijáé lesz. Miután Gasly közli, hogy jól elvoltak ők ketten az elmúlt két évben csapattársként és barátként, Tsunoda ismét eresztett egyet.

    „Ne! Segítség! Segítség!” – hangoztatja Gasly, majd vége a jelenetnek.

    Drive to Survive, az újrahasznosítás évada: Ráalszol, vagy kiakadsz

  • De Vries jobb, ha elkerüli a Verstappennel való összehasonlítást

    De Vries jobb, ha elkerüli a Verstappennel való összehasonlítást

    Nyck de Vries ügyeljen rá, hogy 2023-ban ne hasonlítsa magát holland kollégájához, Max Verstappenhez.

    Erre figyelmezteti a Forma-1-es újonc de Vriest első csapatfőnöke, Franz Tost, aki a 28 éves versenyző első szezonját felügyeli idén az AlphaTauri színeiben. De Vries ugyanakkor majdnem 3 évvel idősebb, mint a kétszeres világbajnok Verstappen. Az F1-be vezető útja azonban rögösebb volt, hiszen a McLaren juniorprogramján, a Formula 2-n, sőt a sportautókon, a Formula E-n és legutóbb a Mercedes tartalékos ülésén keresztül tett érkezett meg. Hollandiában a Forma-1 népszerűsége Verstappen galaktikus sikerével és most egy második tehetséges pilótával, de Vries személyében egy hullámot lovagol meg. Az AlphaTauri irányítója, Tost azonban figyelmezteti de Vries-t, hogy tartsa kordában a saját lelkesedését. A 67 éves szakember az Algemeen Dagbladnak nyilatkozott:

    „A média megteheti ezt, addig, amíg Nyck maga nem keveredik bele. Ez lenne a lehető legrosszabb dolog, amit tehet – hogy Max Verstappenhez hasonlítja össze magát.

    „Max egy elképesztően képzett, példátlan sebességű pilóta, aki a Forma-1 legjobb mérnökeivel dolgozik együtt. Ha azonnal elkezdi magát hozzá mérni, az nagyon nehézzé válik. Nyck elméje most nem foglalkozhat ezzel. Neki csak be kell ülnie az autóba, a legjobbját kell adnia, és akkor az eredmények maguktól jönnek majd.”

    Tost azonban már korábban jelezte, hogy de Vries tényleges F1-es versenytapasztalatlansága ellenére a Red Bull második csapata talán jobban számít majd rá, mint a 22 éves Yuki Tsunodára a vezetői szerepben:

    „A mai, meglehetősen bonyolult Forma-1-es autóknál fontos, hogy legyen valaki, akinek több technikai tapasztalata van. Valaki, aki már győzött a különböző kategóriákban, futamokon és bajnokságokban. Szóval remélem, hogy rögtön olyan autót tudunk adni neki, amit megérdemel, vagyis hogy mindig a Q3-ba jusson, és minél több pontot szerezzen.”

    De Vries érkezése előtt azonban 2022 nem volt jó éve az AlphaTaurinak, mivel a konstruktőri tabella utolsó előtti helyére zuhantak. Tost ennyit ismert el ebből:

    „A költségvetési keret miatt nem tudtunk minden problémával megbirkózni, amivel kellett volna. Okosabb volt a hangsúlyt az új autóra helyezni. A tervezés tekintetében sok dolog változott, és eddig minden szám azt mutatja, hogy jó irányba haladunk. De természetesen nem tudhatjuk, hogy hol áll a konkurencia.”

    Persze ha az autó jó, Tost úgy véli de Vries gyorsan bizonyíthat:

    „Előbb vagy utóbb világbajnoki címet nyerhet, sosem lehet tudni.”

    De Vries büszke Verstappenre: Az egész ország jogosan áll mellette

  • Tsunoda: Erős párost alkotunk Nyckkel

    Tsunoda: Erős párost alkotunk Nyckkel

    Yuki Tsunoda nagyon várja már, hogy megkezdjék a közös munkát új csapattársával, Nyck de Vries-zel.

    Az AlphaTauri szombaton mutatta be új autóját a new yorki divathéten, ahol természetesen a japán és a holland is jelen volt. A már harmadik szezonját kezdő Tsunoda elmondása szerint pedig teljesen jóban is vannak.

    „Már most is jó a kapcsolatunk, és ebben a szezonban csapattársként erre fogunk építeni. Úgy gondolom, hogy együtt erős párost alkotunk, azzal a céllal, hogy segítsük a csapat idei fejlődését. Én is úgy gondolom, hogy tanulhatok dolgokat Nycktől” – mondta Tsunoda az AlphaTauri weboldalán olvasható interjúban.”

    A csapaton belül érdekes dinamika alakulhat ki, hiszen habár Tsunoda a tapasztaltabb, ő a sokkal fiatalabb, és De Vriestől sokat is várnak házon belül. A japán tudja, hogy javítania kell a kiegyensúlyozottságán, és a sprinteken is nyugodtabbnak kell lennie.

    „Bízom benne, hogy rögtön az első szabadedzésen jó teljesítményt tudok nyújtani, és felveszem a ritmust” – tette házzá, majd rátért a sprintre. „Tudom, hogyan kell kezelni ezt a formátumot. Kevésbé fogom sürgetve érezni magam, ezért jobban tudom majd irányítani a versenyt, és jobban teljesíthetek, mint tavaly.”

    Tost máris figyelmeztette az egyik versenyzőjét

  • Tost máris figyelmeztette az egyik versenyzőjét

    Tost máris figyelmeztette az egyik versenyzőjét

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost Yuki Tsunodától azt várja, hogy az idei szezonban sokkal több pontot szerezzen, mint 2022-ben.

    Tsunoda harmadik idényét kezdi meg a Forma-1-ben az AlphaTaurival. A 2021-es újonc évében jelentősen alulmaradt tapasztaltabb csapattársával, Pierre Gaslyval szemben, de a második évében már rendre tartotta Gaslyval a lépést. Tsunoda azonban 2022-ben is elkövetett néhány súlyos hibát, többek között a Kanadai Nagydíjon a boxutcából kiérve kiesett, majd a Brit Nagydíjon pont Gaslyval ütközött, amikor a páros a pontokért küzdött. Az AlphaTauri 2022-ben az előző évhez képest küzdött a teljesítményével, a konstruktőri bajnokságban a hatodik helyről a kilencedikre estek vissza. Tost szerint az AlphaTauri új AT04-ese félelmetesebbnek lesz az elődjénél, és azt várja Tsunodától, hogy harmadik szezonjában javítson teljesítményén. Így fogalmazott a bemutatójukon:

    „Tavaly Yuki szenvedett az autóval. Idén, mivel arra számítok, hogy igen versenyképes autónk lesz, Yukinak mindig arra kell törekednie, hogy a Q3-ba kerüljön, és a futamokon a pontszerző helyeken végezzen. Ő egy elég magasan képzett versenyző, és most már két szezonnal a Forma-1-ben sok tapasztalattal rendelkezik. Ezért természetesen sokkal több pontot kell szereznie, mint tavaly.”

    Miután az AlphaTauri 2022-ben visszaesett a középmezőny küzdelmeibe, Tost arra számít, hogy 2023-ban még versenyképesebb lesz a mezőny:

    „Azt hiszem, hogy a teljes mezőny sokkal közelebb lesz egymáshoz. Természetesen a három nagy csapatnak még mindig előnye van az infrastruktúrájukból, személyzeti oldalról, de egészen biztos vagyok benne, hogy 2023-ban sokkal kiegyenlítettebbek lesznek az autók. Ráadásul, míg tavaly Max Verstappen elég hamar megnyerte a bajnokságot a szezonban, nem számítok arra, hogy idén egy versenyzőnek ekkora előnye lenne, és ilyen korán nyer. Szerintem ez egy olyan harc lesz, ami a szezon végéig eltart. Ezt szeretnék látni a rajongók, a nézők és mi mindannyian.”

    Az AlphaTauri „bejutott a divathétre” és bemutatta a legrövidebb bemutatót