Címke: Yasuaki Asaki

  • A Honda célja 2020-ban már nem más, mint a világbajnoki cím!

    A Honda célja 2020-ban már nem más, mint a világbajnoki cím!

    Nem kevesebb a Honda célja 2020-ban, mint, mint hogy elhódítsák a Red Bull csapatával a világbajnoki címet. Ezt az üzenetet egyenesen Yasuaki Asaki fogalmazta meg, aki Japánban a cég sakurai gyárában a Forma-1-es műveletekért felelős. Azt is elárulta, hogy Ausztriában máris a 2020-as erőforrásuk 1.1-es specifikációjával indulnak majd harcba, a jövő hétvégén:

    „Célom az, hogy minden olyan helyzetben nyerjünk, ahol akár a Mercedes vagy a Honda képes a győzelemre. Nagyon izgatott vagyok, mivel bámulatos célt fogalmaztunk meg magunknak: hogy bajnokká váljunk.”

    Egyetért ezzel Masafumi Yamamoto is, aki a Honda F1 ügyvezető igazgatója:

    „Ez az év egy nagy mérföldkő lesz. Alázattal szeretnénk versenyezni, hogy megfeleljünk a rajongók elvárásainak akik támogatnak minket. Harcoljanak velünk együtt alázatosan versenyről-versenyre, hogy a végén mi együtt örülhessünk.”

  • A Honda 2019-re kísérletezne a szezon hátralévő részében

    A Honda 2019-re kísérletezne a szezon hátralévő részében

    A Honda első embere kísérleti alkatrészeket is szeretne kipróbálni a Toro Rossóban még idén, már a 2019-es felkészülés jegyében.

    A japán gyártó idén júniusban vetette be legújabb belsőégésű motorját és tervez még egyet kipróbálni mielőtt a Red Bullt is ellátnának erőforrásokkal. Masashi Yamamoto, a Honda motorsport szakosztályának vezetője az Autosport hasábjain mondta el, hogy idén akár még kísérletezgethetnek is az erőforrással.

    „Az idény vége felé közeledve és a következő évre felkészülve, lesznek olyan alkalmak, amikor valamit a pályán is kipróbálunk. Mindenképpen meg akarjuk ezt lépni a szezon második felében.”

    A Honda sok komponenst használt már el idén Pierre Gasly és Brendon Hartley autójában is, többnyire taktikázás miatt, tehát bármilyen friss alkatrész beépítése, legyen az belső égésű motor, turbófeltöltő, vagy energia visszanyerő rendszer, büntetést von maga után. Ez azt jelenti, hogy logikus lenne az Orosz Nagydíjat beáldozni erre, hiszen a japánok nyilván nem a jövő heti hazai futamukon akarnak a mezőny végéről indulni.  Van egy olyan lehetőségük is, hogy csak Austinra hozzák az újításokat, ez egybeesne a Toro Rosso autófejlesztésével is, tudniillik a kisbikások az október végi Amerikai Nagydíjra hoznak egy frissítési csomagot.

    Nyilván a motorfejlesztés fő formái a drasztikus komponensváltoztatások, de a gyártók nem csak ezzel találhatnak időt, hanem például a kevesebb fogyasztás elérésével vagy a súlycsökkentéssel is.

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint a Hondának van a legtöbb tartaléka az F1-ben, ezt támasztotta alá Max Verstappen is. Habár ezt eddig nem nagyon sikerült megmutatni a 2015-ös visszatérés óta a McLarennel, azonban idénre sokat fejlődtek a Toro Rossóval a megbízhatóság és a teljesítmény terén is. Sőt, a kisbikásoknak sikerült meggyőzni a nagycsapatot, hogy szakítson a Renault-val.

    Ugyan nem volt túl sok jó eredményük, de kiemelkedő Pierre Gasly bahreini 4. helye, ez a japánok legjobb eredménye visszatérésük óta. Ez az eredmény és a Red Bull bizalma nagyban köszönhető annak, hogy a Honda vezérkarban nagy változások történtek. Yusuke Hasegawa távozott 2017 végén és az ő feladatait az új technikai igazgató Toyoharu Tanabe és a sakurai gyárban dolgozó, kutatás és fejlesztésért felelős Yasuaki Asaki végzik.

    Yamamoto így folytatta: „Idénre megváltoztattuk a szervezetünket és tisztáztuk, ki irányít a helyszínen és a fejlesztések terén. Ez a két fő terület van, megerősítettük mindkettőt, erős vezetőnk van Tanabe és Asaki személyében is. Szóval, minden téren jobb formában vagyunk.”