Címke: WTCR

  • Nagy reményekkel várják a WTCR szezont a magyar versenyzők

    Nagy reményekkel várják a WTCR szezont a magyar versenyzők

    Hétvégén elrajtol a WTCR mezőnye is; a szezonnyitó hétvégének Marrakesh ad majd otthont. A mezőnyben három magyar versenyző is lesz, akik a WTCR sajtóeseményén el is mondták, miként várják a szezont.

    „Először is gratulálok a Eurosport Eventsnek és az FIA-nek, hogy ezt lehetővé tették, igazi megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek.” – mondta Michelisz Norbi, aki tavaly az utolsó pillanatig harcban volt a WTCC bajnoki címéért. „A tavalyi évem nem volt a legszerencsésebb. És őszintén szólva az izgalomban már el is felejtettem, hogy mi történt, szóval nagyon várom már ezt a szezont. A BRC fantasztikusan dolgozik, barátságos és profi emberekkel, és nagyon várom, hogy újra Gabriele-vel dolgozzak. Persze számunkra az a cél, hogy megnyerjük a bajnokságot. Végignézve a versenyzőtársakon, barátokon, tudom, hogy nehéz lesz. De a tavalyi második hely után a cél hogy az első helyen zárjam a szezont.”

    Mire számít Nagy Norbert, a Zengő Motorsport színeiben?

    „Ez az új specifikációjú autó jó a shownak, a rajongóknak és a szponzoroknak. ETCC-ből ismerem ezt az autót. Igazán csodálatos, mennyi profi versenyző fog itt versenyezni. És nagyon büszke vagyok, hogy részese lehetek a túraautó versenyzés aranykorának. Igazán nem tudom, hogy mire számítsak. Igyekszem profi lenni, mint a többi versenyző és Zsolt lesz az én profi csapattársam, akivel együtt dolgozunk majd, mint ahogy az ETCC-ben tettük.”

    Szabó Zsolt Dávid csak nem rég csöppent bele a valós versenyzés világába, az online versenyek után, és máris a WTCR-ben találja magát.

    „Rengeteget jelent számomra, hogy itt állhatok. Ha két éve, mikor online versenyeztem, valaki azt mondta volna nekem, hogy 2018-ban itt fogok állni, nem hittem volna el. Őrületes, egy évnyi versenyzéssel, egy pontot Makaóban, a WTCC-ben, így számomra csodálatos volt az év és remélem, hogy folytatni tudom ezt az előremenetelt és tempót a WTCR-ben is. Talán lesz pár jó eredményem, szóval ez nagyon sokat jelent számomra. Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy itt lehessek.”

    A Racingline.hu WTCR szavazásáért klikkelj ide!

  • Folytatódik Micheliszék WTCR mozija, a főnökök is előkerültek!

    Folytatódik Micheliszék WTCR mozija, a főnökök is előkerültek!

    Tavaly a WTCC megszűnésekor forgattak egy búcsúvideót az akkori legmenőbb pilóták, és most a WTCR-nél folytatódik a kaland. Akkor komolyan összevesztek azon, hogy az új szériában több legyen-e az ütközés, vagy ne legyen, Michelisz Norbi az utóbbi dolog mellett kardoskodott. A buliba beszálltak most a széria irányítói is.

    Valahol Goth… szóval Párizsban, Gordon rendőrf… tehát François Ribeiro és Pierre-Noël Luiggi, az Oscaro alapítója és igazgatója együtt hívják Batm… izé, a WTCR szupersztárjait. Sejthető, hogy lesz még ennek a műsornak folytatása, és ezúton követeljük Marcello Lottit is a promó videókba, ha már az ő TCR-es rendszerét vette át a FIA is az új világkupa megalkotásakor.

  • Itt a Racingline.hu WTCR szavazása!

    Itt a Racingline.hu WTCR szavazása!

    Immáron hivatalossá és véglegessé vált a 2018-as WTCR mezőny nevezési listája! Ennek apropóján – bár tudjuk, hogy a magyarok a kedvenceitek – szavazást indítunk arról, hogy a mezőny mely versenyzőinek szurkoltok, kikkel szimpatizáltok idén. 😉

    Több válasz is megjelölhető, így minden favoritot be tudtok jelölni!

    [poll id=”64″]

  • Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    Hivatalos és teljes a 2018-as WTCR nevezők listája!

    A FIA WTCR hivatalosan is leleplezte a szériában indulók listáját, egy média napon, Barcelonában. Eszerint 25 autóval kezdődik meg a szezon, a következő hónapban, Marokkóban. Ugyan 26 versenyző szerepel ezen a listán, de miután a Boutsen Ginion Racing bejelentette, hogy Benjamin Lessennes helyettesíteni fogja a tavalyi sérüléseiből épp kilábaló portugál Tiago Monteiro-t, így csak 25 autó lesz az első rajtrácson.

    A mezőny nagy részét bejelentették, és az utolsó helyek is elkeltek, hiszen James Thompsont nevezte meg a Münnich Motorsport a Hondájába, illetve Szabó Zsolt is csatlakozhat Nagy Norbihoz, a Zengő Motorsportnál.

    Ma megkezdődik az első kollektív teszt is a pályán.

    Íme, a teljes lista:

    Rajtszám Versenyző Nemzetiség Csapat Autó
    5 Michelisz Norbert magyar BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    7 Aurélien Comte francia DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    8 Nagy Norbert magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    9 Tom Coronel holland Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    10 Gianni Morbidelli olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
    11 Thed Björk svéd Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    12 Rob Huff brit Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    15 James Thompson brit Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    18 Tiago Monteiro portugál Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    20 Denis Dupont belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    21 Aurélien Panis francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    22 Frédéric Vervisch belga Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    23 Nathanael Berthon francia Comtoyou Racing Audi RS 3 LMS
    25 Mehdi Bennani marokkói Sébastien Loeb Racing Volkswagen Golf GTI TCR
    27 John Filippi francia Campos Racing Cupra TCR
    30 Gabriele Tarquini olasz BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR
    48 Yvan Muller francia Yvan Muller Racing Hyundai i30 N TCR
    52 Gordon Shedden brit WRT Audi RS 3 LMS
    63 Benjamin Lessennes belga Boutsen Ginion Racing Honda Civic Type R TCR
    66 Szabó Zsolt magyar Zengő Motorsport Cupra TCR
    68 Yann Ehrlacher francia Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    69 Jean-Karl Vernay francia WRT Audi RS 3 LMS
    70 Mat’o Homola szlovák DG Sport Compétition Peugeot 308 TCR
    74 Pepe Oriola spanyol Campos Racing Cupra TCR
    86 Esteban Guerrieri argentín Münnich Motorsport Honda Civic Type R TCR
    88 Fabrizio Giovanardi olasz Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR
  • James Thompson lesz a Münnich harmadik pilótája!

    James Thompson lesz a Münnich harmadik pilótája!

    A Kapitány visszatér: James Thompson lesz a Münnich Motorsport harmadik pilótája, akit indítanak a WTCR-ben, az első fordulókon. A 43 éves versenyző Esteban Guerrieri és Yann Ehrlacher mellett a harmadik Honda Civic FK8 Type R TCR vezetheti majd, amikor elrajtol a mezőny Marokkóban a következő hónapban.

    Thompson kétszeres brit túraautó bajnok, nagy tapasztalattal rendelkezik, így hasznos tagja lehet a csapat programjának. Korábban versenyzett már a DTM-ben, a DTC-ben ,az ETCC-ben és az STCC-ben is.

    A brit ráadásul annál a csapatnál kezdi meg a TCR specifikus autóval a tapasztalat gyűjtést, akikkel 2016-ban versenyzett utoljára még a WTCC-ben, ahol hatszor is pontszerzőnek bizonyult.

    Az még nem eldöntött, hogy Thompson meddig maradhat, mert feltehetően a csapat tulajdonos René Münnich valamikor feltehetően átvenné a volánt tőle a szezon folyamán, bár tavaly is végül az egész évét az európai ralikrossz bajnokságon töltötte végül.

  • A Zengő Motorsport Nagy Norbival indul, és a WTCR-ben!

    A Zengő Motorsport Nagy Norbival indul, és a WTCR-ben!

    Hónapokig tartó találgatások után pont kerül annak a mondatnak is a végére, hogy hol, mivel és kikkel indul a Zengő Motorsport. A csapatvezető, Zengő Zoltán a túraautó világbajnokság sorozat teljes egészét figyelembe véve is, több mint a felén ott volt, egyetlen magyar csapatként. Az utóbbi években számos magyar fiatalnak biztosított lehetőséget, így várható volt, hogy ezen körből választ majd.

    Ugyan több autógyártóról is ment a pletykálkodás, de a logika is azt diktálta, hogy Cuprával versenyezzenek, hiszen SEAT néven azért azt a technikát már kiismerték, így ez volt a legkisebb kockázat. Az is érthető, hogy ha már egyszer valaki ennyi ideig a nemzetközibb színtér része, visszalépés lenne a TCR Európa-kupa sorozat, így Zoltán vett egy nagy levegőt, és 2018-ban is WTCR lett a cél, – továbbra is egyetlen magyar csapatként.

    A versenyzőkkel kapcsolatosan pedig volt kikből meríteni, és idén ami már biztos, hogy Nagy Norbert kap lehetőséget, aki azért jó választás, mert ő még ilyen magas szinten, ilyen erős mezőnyben még nem bizonyíthatott, így már elmondható, hogy talán ideje volt kipróbálnia ezt is.

  • Morbidelli lesz az Alfa Romeo másik versenyzője!

    Morbidelli lesz az Alfa Romeo másik versenyzője!

    Morbidelli az, akit végül a Romeo Ferraaris csapat a másik Alfa Romeo Giulietta TCR autójába igazol, honfitársa, Fabrizio Giovanardi mellé, így tisztán olasz csapattal vágnak neki az új WTCR szériának. Az Alfa Romeo ezzel 2006 óta a legmarkánsabban jelenik meg a jelenlegi túraautózás csúcsán, hiszen akkor az N.Technologyval indultak a WTCC-ben.

    Az 50 éves pilóta már tesztelhette Monzában az autót, és igazán boldog, hogy neki is sikerült bebiztosítania a helyét a mezőnyben:
    „Nagyon boldog vagyok, és megtiszteltetés, hogy a túraautózás top szériájába kerülhettem újra, és mindezt a Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR-rel tehetem meg, a legendás márkajellel az autó orrán. Ez lesz a legmagasabb szintű bajnokság, remek csapatokkal, versenyzőkkel, így a dolog komoly kihívást rejt majd. Köszönöm a Team Mulsannenak, hogy bíznak bennem, és megadják ezt a lehetőséget, valamint a Niki Internationalnek akik mögém álltak, hogy mindez megvalósulhasson.”

    Michaela Cerruti is elégedett a szerződéssel, ő a Romeo Ferraris menedzsere, hiszen két tapasztalt veteránnal folytatják az Alfás programjukat, Morbidelli és Giovanardi személyében:
    „Nagyon elégedettek vagyunk, hogy Gianni is csatlakozott hozzánk, ahogy tette azt Fabrizio Giovanardi is. Senki sem kételkedhet abban, hogy ne nálunk lenne a legtapasztaltabb versenypárosa a szériának, és velük akarjuk demonstrálni az autónkban rejlő képességeket. Visszatér a Team Mulsanne egy év kihagyás után, és maximalizáljuk a lehetőségeinket egy ilyen magas szinten. A Romeo Ferraris két ismert profira bízza még magát, akik Marco Calovolo és Nicolò Castello lesznek, akik a technikai és a marketing részlegért felelnek majd.”

  • Petr Fulín három TCR bajnokságban is megméretteti magát

    Petr Fulín három TCR bajnokságban is megméretteti magát

    Fulín számos futamon indul majd a TCR Germany sorozatban, de ott lesz majd a TCR Europe fináléján is, Barcelonában. Egy alkalommal pedig a háromszoros ETCC győztes a WTCR rajtrácsára is feláll majd egy Cuprával, a Nordschleifén, amit a Vekra Racing Team üzemeltet, de licensz szinten a Fulín Race Academy nevezi majd be. A versenyző érthetően boldog:
    „Remek dolog, hogy az új Cupra TCR-t hajthatom. Több TCR szériában is versenyeztetni akarjuk. Pár versenyen indulnánk a TCR Germanyben, Oscherslebenben, és Mostban, a hazai pályánkon. Aztán indulnánk a WTCR-ben a Nürburgringen, ezzel kapcsolatban várjuk azt, hogy a jelentkezésünket elbírálják. A szezont majd egy időben a TCR Europe szezonzárójával fejezem be, Barcelonában.”

    Aleš Novák, a cseh SEAT import vállalat vezetője is kifejezte örömét, hogy egy újabb szezonban dolgoznak együtt Fulínnal:
    „Nagyon elégedettek vagyunk, hogy három sikeres szezon után, tovább képviseli a márkánkat túraautós szériákban, és bemutatja az új Cupra TCR-t a hazai versenyünkön is Mostban, amikor a TCR Germany ide látogat. Nem hagyhatjuk ki ezt a lehetőséget, hogy ő azon a rajtrácson ott legyen.”

  • Egy túraautó legenda is indul a WTCR-ben, 51 évesen!

    Egy túraautó legenda is indul a WTCR-ben, 51 évesen!

    Az Alfa korábbi szupersztárja Fabrizio Giovanardi is ott lesz a WTCR rajtrácsán, egy Giulietta TCR-rel, és 2018-ban a Romeo Ferraris színeiben indul majd.

    Az 51 éves túraautós szupersztár a legújabb azon névsorában WTCR-nek, ahol már olyan nagy nevek találhatóak, mint Yvan Muller, vagy Gabriele Tarquini, akik mindketten visszatértek, és már olyan bajnokok is biztosan indulnak, mint Rob Huff és Thed Björk.

    Giovanardi két hete vezethette először a Romeo Ferraris csapat autóját Monzában, és gyakorlatilag az utolsó éles versenye még 2006-ban volt, akkor még a JAS Motorsport Honda Accordját vezethette a WTCC-ben, miközben inkább a brit túraautó bajnokságban volt akkor aktív.

    Az Alfánál utoljára 2005-ben versenyzett, ami a WTCC első éve volt, de velük szerezte meg 2000-2001-ben az European Super Touring Cup majd 2002-ben a European Touring Car Championship bajnoki címeit. Az olasz versenyző így nyilatkozott a legújabb lehetőségéről:
    „Köszönöm mindenkinek a Romeo Ferrarisnál, hogy lehetővé tették azt,

    hogy megegyezzünk a 2018-as szezonra. Alkalmam nyílt tesztelni az Alfa Romeo Giulietta TCR-t a közelmúltban, és nagyon meggyőző volt az autó. Nekem ez egy visszatérés lesz a világ színpadára pár év kihagyás után, de nagyon vágyom már egy újabb győzelemre. Monzában megkezdődhetett ezen új kalandom, és remélem, ez mindenkit elégedettséggel tölt el, akik benne vannak a Romeo Ferraris Alfa Romeo Giulietta TCR programjában.”

    A Romeo Ferraris nagy lépést tesz előre Giovanardi szerződtetésével, miután vadul fejlesztették az autót két évig, Michaela Cerruti és Petr Fulín segítségével 2016-ban, majd a GE-Force márkanév alatt tavaly Dusan Borkovic és Davit Kajaiával három győzelmet is szereztek a TCR International szériában.

    A korábban versenyző, ma már inkább operatív menedzser Cerruti elégedett: „Az, hogy Fabrizio velünk van, egy fontos kulcselem a programunkban. Az, hogy 2018-ban is a legmagasabb szinten versenyezhetünk, nagy lépés a szervezetünknek, és a Team Mulsannenak, akikkel rengeteg presztízsmárka és top csapat ellen küzdünk majd. A mi oldalunkról nézve előreléptünk az Alfa Romeo Giulietta TCR fejlesztésével, és Fabrizio is elégedett volt a teszt után Monzában, így sikerült nyélbe ütnünk azt, ami a kezdetekben csak álom volt. Persze ettől még nem kerülünk egyből Csodaországba, tudjuk, hogy 100%-on kell teljesítenünk egy olyan versenyképes szériában, mint a WTCR.”

  • Dušan Borković bejelentette, hogy a 2018-as évadra az új TCR Europe sorozatra vált

    Dušan Borković bejelentette, hogy a 2018-as évadra az új TCR Europe sorozatra vált

    A sokak által szerb pilóta, Dusan Borkovic az utóbbi két évet a TCR International Series-ben töltötte. 2016-ban a hetedik helyen végzett a B3 Racing csapatával, majd az elmúlt évben nyolcadik lett a GE-Force-szal.

    Borković azonban most a hét fordulós európai sorozatban való indulást választotta, és az elkövetkező napokban részletesebben bemutatja programját, beleértve az általa vezetett autót és a csapatot is. „Kaptam néhány nagyszerű ajánlatot a WTCR-től, de figyelembe véve, hogy ez egy teljesen új verseny, sok újítással, ebben a szezonban sok kockázatot jelentett volna nekem és csapatomnak is” – mondta.

    „Tervem, hogy dobogós helyekért harcoljak és év végére a legjobb pozíciót érjem el a vezetők világbajnokságán. Úgy vélem, ez a legjobb lehetőség számomra és a szponzorom számára. A TCR Europe lehetőséget ad arra, hogy versenyképes legyek, már alig várom a szezon kezdetét.

    „Kemény verseny lesz, hiszen sok nagyszerű versenyző indul a szériában. Néhány pályát ismerek, néhányat nem, de mindig állok elébe a kihívásoknak. Hamarosan megkezdődnek a tesztek, ami az egyik oka annak, hogy a TCR Europe-t választottam. Lehetőségem lesz rá, hogy jól felkészüljek, és nem csak erre a szezonra, hanem a következőre is.”

    Borković már a múltban is sikeres volt az európai színpadon, miután 2015-ben megnyerte az FIA Európai Touring Car Kupa egyéni trófeáját.