Címke: WTCR

  • A Zengő Motorsportot is támogatja a Mol

    A Zengő Motorsportot is támogatja a Mol

    A Zengő Motorsport pilótái a Mollal együttműködve állnak rajthoz a hétvégén a WTCR versenyén a Hungaroringen és május 1-én, a budapesti Nagy Futamon.

    A Zengő Motorsport és a Mol az elmúlt években sikerrel juttatott el magyar pilótákat a nemzetközi szereplésig. A csapat idén is fiatal tehetségeknek biztosít versenyzési lehetőséget, az istállónak pedig ebben a munkában ismét partnere lesz a magyar nagyvállalat – áll a Mol pénteki közleményében.

    Zengő Zoltán csapata 2018-ban teljes szezont fut a FIA WTCR-ben, vagyis abban a versenysorozatban, amely idén mutatkozott be a WTCC utódjaként. A WTCR-ben két rendkívül tehetséges fiatal magyar pilótával, Nagy Norberttel és Szabó Zsolt Dáviddal versenyeznek.

    A Nagy Futamon bemutatkozik a budapesti közönségnek György Anett, Jedlóczki Márk és Kismarty-Lechner Gábor is az istálló Leon Cupra versenyautóinak volánja mögött.

    „Nagyon büszke vagyok, hogy a MOL ismét segíti a főleg fiatal versenyzőkből álló csapatunk munkáját, pilótáink majd helyezésekkel próbálják meghálálni ezt a bizalmat. Reméljük, hogy eredményekben követik majd az elődöket” – mondta Zengő Zoltán csapatvezető.

    „A Mol jelen van a csapatsportoktól kezdve a ralliig a legkülönbözőbb sportágakban. Együtt örülünk a magyar szurkolókkal, ha versenyzőink sikereket érnek el a nemzetközi versenyeken. A Zengő Motorsporttal való együttműködésünk révén lehetőséget adunk a fiatal sportolókat, hogy bebizonyítsák, mindig jönnek újabb és újabb példaképek, akikre büszkék lehetünk” – tette hozzá Szollár Domokos, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója.

  • Riberio elárulta nekünk, mi a helyzet Stefano Cominivel

    Riberio elárulta nekünk, mi a helyzet Stefano Cominivel

    Tegnap tartották a WTCR magyar fordulójának a sajtótájékoztatóját, ahol persze szabadon lehetett kérdezni a megjelentektől, így François Ribeiro-tól is. Bennünket mindenképp feszített az a kérdés, hogy miért maradt ki az idei „szaknévsorból”, azaz a mezőnyből a túraautózás James Huntja, Stefano Comini. Mentek is róla pletykák, hogy lehet kissé túltolta a feelinget, és a derék svájci is elkezdte magáról terjeszteni, hogy mégis inkább jó fiú lett. Lehet, hogy túl későn?

    Napokkal ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy lehetséges a visszatérése, esetlegesen máris Zandvoortban a Top Run csapat Subarujával. Rákérdeztünk erre a szária promóterénél, és Riberio pedig a következőképp válaszolt.

    „Stefano egyértelműen megérdemelne egy versenyülést az idei teljes szezonra. Nem ismerem azonban igazán. Azt hallottam a paddockban, hogy komoly problémák adódtak a viselkedésével illetve a hozzáállásával az elmúlt két évben, de amint a kormány mögé ül, pokolian gyors. Az általad is említett csapat pedig nem keresett meg, Stefano meg nem holland, így nem fér bele azon kategóriánkba, akiknek szabadkártyát tudunk biztosítani. Mindig is mondtuk, hogy ezt a lehetőséget a helyi versenyzőknek szánjuk.”

  • CUPRA versenyautók a Hungaroringen

    CUPRA versenyautók a Hungaroringen

    Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a Genfi Autószalon SEAT standján bemutatkozott az új CUPRA márka és versenyautó, de a Zengő Motorsport két CUPRA TCR versenyautóját már az április 27-29-i hétvégén láthatjuk a Hungaroringen a FIA Túraautó-világkupa (WTCR) futamon.

    A Zengő Motorsport CUPRA TCR versenyautóit két fiatal versenyző, a 23 éves Nagy Norbert, és a 22 éves Szabó Zsolt Dávid fogja vezetni a túraautó-világbajnokság (WTCC) és a TCR International fúziójából született új sorozat, a három kontinenst érintő, tízfutamos WTCR magyarországi futamán. A CUPRA versenyautók annyira újak, hogy mindössze 500 versenykilométer van bennük, hiszen csak a WTCR idei első, marokkói futamán vettek részt. A CUPRA TCR teljesen megújult külsővel és számos műszaki újdonsággal jelent meg, kétliteres TSI motorjának 350 lóerős teljesítményét szekvenciális váltó továbbítja az első kerekekre.

    „A Zengő Motorsportnak nagyon fontos a fiatal tehetségek támogatása. Michelisz Norbert is itt kezdte a pályafutását, mégpedig SEAT-tal, és én személy szerint nagyon büszke vagyok arra, hogy a SEAT új márkájával, a CUPRÁval versenyezhetünk” – mondta el Zengő Zoltán.

    Nagy Norbert 2008. június 13-án a Hungaroringen indult első túraautós versenyén, ahol megszerezte az abszolút negyedik helyet. Szabó Zsolt Dávid tavaly az ETCC-ben versenyzett, és már második versenyén, a Hungaroringen pole-pozícióból indulva lett második, míg Portugáliában megszerezte élete első futamgyőzelmét is. Michelisz Norbert 2015-ös sikere óta ez volt az első olyan alkalom, amikor a Zengő Motorsport pilótája állhatott a dobogó legfelső fokán.

    A SEAT márka és a Zengő Motorsport együttműködése 2003-ban kezdődött az AdRenaline Racing Team megalakulásával. A csapat Zengő Zoltánt indította az első generációs SEAT Leon Supercopa versenyautóval, mielőtt a versenyző-csapatfőnököt megválasztották az MNASZ Autós Gyorsasági Szakágának vezetőjévé. Ezt követően 2009-ben Michelisz Norbert megnyerte a SEAT Leon Eurocup sorozatot, 2010-ben pedig Wéber Gábor megismételte az Európa-bajnoki győzelmet. A WTCR versenyhétvégén hasonlóan jó eredményeket remél a Zengő Motorsport a két fiatal versenyző szereplésétől.

  • Tévés autósport műsor a hétvégére!

    Tévés autósport műsor a hétvégére!

    Íme azok az autósport események, melyeket élőben nézhettek majd a hétvégén, hazai televízió csatornákon.

    április 27., péntek:
    ——————-
    M4 Sport
    10.55: Autósport, Forma-1, Azeri Nagydíj, 1. szabadedzés
    14.55: Autósport, Forma-1, Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

    április 28., szombat:
    ———————
    M4 Sport
    9.45: Autósport, Forma-2, Azeri Nagydíj, 1. futam
    11.45: Autósport, Forma-1, Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés
    14.30: Autósport, Forma-1, Azeri Nagydíj, időmérő

    Eurosport 1
    16.00: Autósport, Formula-E, futam, Párizs

    Eurosport 2
    12.00: Autósport, Formula-E, időmérő, Párizs

    április 29., vasárnap:
    ———————-
    M4 Sport
    10.45: Autósport, Forma-2, Azeri Nagydíj, 2. futam
    13.15: Autósport, Forma-1, Azeri Nagydíj, futam
    16.55: Autósport, túraautó-vk, 3. futam, Hungaroring

     

    Eurosport 1
    15.15 és 15.30: Autósport, túraautó-vk, futam, Hungaroring

    Eurosport 2
    10.00: Autósport, túraautó-világkupa, időmérő, Hungaroring

     

     

  • Öt magyar a pályán a hétvégén a Hungaroringen

    Öt magyar a pályán a hétvégén a Hungaroringen

    Michelisz Norbert mellett további négy magyar pilóta, Nagy Norbert, Szabó Dávid Zsolt, Tassi Attila és Nagy Dániel áll rajthoz a hétvégén a Hungaroringen, a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjának második állomásán.

    A csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón a tavaly még túraautó-világbajnokság (WTCC) néven futó sorozatban második Michelisz azt mondta, „izgalmas napokra készül”, mert akár az is előfordulhat, hogy épp a hazai versenyhétvége közben születik meg második kislánya.

    A 33 éves versenyző a télen váltott Hondáról Hyundaira, és a sajtóeseményen arról beszélt, hogy az első, marokkói hétvége után úgy érzi, mindenképpen jól döntött.
    „Azt már tapasztaltuk Marrákesben, hogy az autó gyors, de a siker nagyon sok apróságból áll össze” – mondta Michelisz. „Az új csapatomnál tökéletesen érzem magam, és bár azt most még nem tudom megmondani, hogy átmenthető-e a jó forma Marokkóból, de remélem, hogy igen.”

    Micheliszen kívül a Zengő Motorsport színeiben indul Seat Cuprával Nagy Norbert és Szabó Zsolt Dávid, míg a szabadkártyás Tassi Attila Honda Civiccel, Nagy Dániel pedig Hyundaijal áll rajthoz.
    Francois Ribeiro, a WTCR promótere reményét fejezte ki, hogy a hazai versenyzőknek szurkoló magyar nézők minél nagyobb létszámban látogatnak majd ki a Hungaroringre.

    A négyszeres túraautós világbajnok francia Yvan Mullert és Micheliszt érintő, a marokkói szezonnyitón történt rajtbalesettel kapcsolatban, valamint a két pilóta és szurkolóik rivalizálásáról Ribeiro azt mondta, „ez hozzátartozik egy olyan versenysorozathoz, mint a WTCR”.

    „Biztos vagyok abban, hogy a két versenyzőnek egyébként semmi problémája nincs egymással, a magyar drukkereket viszont csak bíztatni tudom: ha már itt a lehetőség, jöjjenek ki minél többen és buzdítsák a kedvencüket a Hungaroringen” – mondta a promóter.

    A hétvége programja szombaton 8.30 órakor kezdődik a mogyoródi pályán, a WTCR időmérőjét 12.30-kor, az első futamot pedig 15.25-kor rendezik. Vasárnap 10 órakor kezdődik az időmérő edzés, majd 15.30-kor a második, 16.55-kor pedig a harmadik versenyre kerül sor. A betétfutamok között a Suzuki Swift Cup Europe, a Közép-európai Zóna Kupa, valamint a KIA Platinum Cup versenyzőit láthatják a pályán a kilátogatók.

    A WTCR magyarországi hétvégéjére a két napra érvényes belépő 7900, a szombati jegy 4900, a vasárnapi pedig 5900 forintba kerül.

    A fővárosból utazók részére mindkét napon 7.30 órától 18.30 óráig ingyenes buszjáratok indulnak a Stadion autóbusz-pályaudvarról a Hungaroringre és vissza.

  • Hétvégi hungaroringi WTCR menetrend!

    Hétvégi hungaroringi WTCR menetrend!

    Íme a WTCR hungaroringi hétvégéjének részletes programja, alább pedig az ingyenes buszjárat menetrendjét is mutatjuk!

    További információk a Hungaroring weboldalán.

    Időterv

    Szombat, 2018. április 28.
    8:30 9:00 FIA WTCR 1. szabadedzés
    9:10 9:50 FIA CEZ 2L alatt 1. futam (25 perc)
    10:10 10:40 FIA WTCR 2. szabadedzés
    10:50 11:30 Swift Cup Europe 1. futam (25 perc)
    11:40 12:20 KIA Platinum Cup 1. futam (12 kör)
    12:30 13:00 FIA WTCR Időmérő edzés
    13:15 13:55 FIA CEZ 2L felett 1. futam (25 perc)
    14:10 14:50 FIA CEZ Formaautók 1. futam (25 perc)
    15:05 15:15 FIA WTCR Bokszutca nyitva
    15:25 15:55 FIA WTCR 1. futam (12 kör)
    16:10 16:50 TWC Tourenwagen Cup 2. futam (25 perc)
    17:10 18:25 FIA CEZ Endurance Futam (60 perc)
    Vasárnap, 2018. április 29.
    9:05 9:45 Swift Cup Europe 2. futam (25 perc)
    10:00 10:20 FIA WTCR Időmérő edzés Q1
    10:25 10:35 FIA WTCR Időmérő edzés Q2
    10:40 FIA WTCR Időmérő edzés Q3 (első autó)
    11:15 12:00 KIA Platinum Cup 2. futam (12 kör)
    12:15 12:55 FIA CEZ 2L felett 2. futam (25 perc)
    13:10 13:50 FIA CEZ Formaautók 2. futam (25 perc)
    14:05 14:45 FIA CEZ 2L alatt 2. futam (25 perc)
    15:10 15:20 FIA WTCR Bokszutca nyitva
    15:30 16:00 FIA WTCR 2. futam (12 kör)
    16:20 FIA WTCR Üzemanyag-utántöltési idő kezdete
    16:25 FIA WTCR Szerelési idő kezdete
    16:30 16:40 FIA WTCR Bokszutca nyitva
    16:55 17:30 FIA WTCR 3. futam (15 kör)

    Ingyenes buszjárat

    Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvarról a Hungaroringre:
    Budapest, Stadion (Indulás) 7:30 8:00 8:30 9:00 9:30 10:00 10:30 11:00 11:30 12:00 12:30 13:00 13:30
    Hungaroring (Érkezés) 7:55 8:25 8:55 9:25 9:55 10:25 10:55 11:25 11:55 12:25 12:55 13:25 13:55
    Hungaroringről Budapest, Stadion autóbusz-pályaudvarra:
    Hungaroring (Indulás) 13:30 14:00 14:30 15:00 15:30 16:00 16:30 17:00 17:30 18:00 18:30
    Budapest, Stadion (Érkezés) 13:55 14:25 14:55 15:25 15:55 16:25 16:55 17:25 17:55 18:25 18:55
  • A Top Runnal ugorhat fejest a WTCR világába Zandvoortban Comini!

    A Top Runnal ugorhat fejest a WTCR világába Zandvoortban Comini!

    A Subaru TCR-es csapatának, a Top Run Motorsportnak az a célja, hogy a zandvoorti FIA WTCR futamon indulnának szabadkártyásként, és vagy Stefano Comini esetleg Luigi Ferrara ugorhat be a volán mögé.

    Az olasz csapat hol indul hol nem, mióta 2015-ben építettek egy TCR-es autót, és voltak már túlmelegedési illetve súlyproblémáik, ami olykor akadályozták őket abban, hogy megfelelő eredményeket is szállítsák azon TCR futamokon, amiken elindultak. Utoljára ezidáig a TCR International 2017-es salzburgringi versenyhétvégéjén indultak, de a csapat az összesen 14 indulásából csak négyszer látták meg a célzászlót.

    2017 év végén a Top Run a TCR Italyban a kétszeres TCR International bajnok Cominit nevezte be a WRX STi-vel, ahol a szezonzárón Monzában sikerült felverekednie magát a dobogóra.

    Most kiderült, hogy a Top Run az új WTCR-ben is megmérettetné magát, és szabadkártyával indulnának Zandvoortban májusban, és ezt olyan komolyan is veszik, hogy a TCR Italy szezonnyitóját is kihagyják, ami most lenne a hétvégén Imolában, azért hogy minél jobban felkészíthessék magukat a WTCR-re.

    Az még nem tisztázott, hogy a Balance of Performance rendszert miképp alkalmaznák, mert az autó nem vett részt a TCR BoP tesztjén Valenciában a múlt hónapban, pedig a 2017-es szezon előtt ezen még részt vett.

  • Tassi Attila csapattársa Josh Files lesz a KC Motorgroupnál

    Tassi Attila csapattársa Josh Files lesz a KC Motorgroupnál

    A JAS Motorsport tesztpilótái, tehát Josh Files és Tassi Attila is aláírtak a KC Motorgrouphoz, és 2018-ban a TCR Europe-ban indulnak majd. Files emiatt érthetően lelkes:
    „Már eddig is sűrű volt a 2018-as szezonom a JAS Motorsport hivatalos tesztpilótájaként, de versenyző vagyok, és szívből kívánom, hogy bár kezdődne már a TCR Europe szezon.”

    Mindkét versenyző majd a Honda Civic Type R TCR autóját hajthatja majd, amelyet az a hongkongi KC Motorsport csapat készít fel, akik megnyerték már az LMP2-es kategóriát is Le Mansban.

    Tassi Attila is mérhetetlenül optimista:
    „Már amiatt is nagyon izgatott voltam, hogy kiderült hogy a TCR Europe mellett a ETCR-ben is bemutatkozhatom a Hungaroringen. Az, hogy egy olyan minőségi csapatot tudhatok magam mögött, mint a KCMG, az csak még jobb. Ha megnézzük, hogy hány bajnokságot és hány versenyt nyertek együléses autókkal, vagy sportautókkal, akkor láthatjuk, hogy a képességek és a tapasztalat miatt egy nagyszerű csapatról beszélünk. Azt hiszem, hogy együtt megmutathatjuk azt, hogy képesek leszünk komoly eredményekre.”

    Tassi már a hétvégén bemutatkozik a csapatával ezen a hétvégén a WTCR futamokon a Hungaroringen, ezt követően kezdődik majd valójában a szezonja május 5-én Paul Ricard pályáján, kiegészülve majd már Filessel.

    Files a TCR Germany szériában 2016-ban és 2017-ben is bajnok volt, Tassi pedig másodikként végzett 2017-ben a TCR International Seriesben.

  • Extra motiváció a magyar versenyzőknek

    Extra motiváció a magyar versenyzőknek

    Épp csak, hogy elkezdődött a WTCR szezonja, Marokkó után máris Magyarországra veszi az irányt a mezőny. A hungarorigni versenyhétvégére április 27-29-én kerül majd sor, amikor is hazai közönség előtt versenyezhet majd Michelisz Norbert, Szabó Zsolt, és Nagy Norbert, valamint szabadkártyás versenyzőkként a hungarorirngi fordulón Nagy Dániel és Tassi Attila is részt vesz majd, így összesen 5 magyar versenyzőnek lehet majd szurkolni.

    „Csodálatos a magyar rajongók előtt versenyezni.” – mondta Michelisz. „Mindig nagy a nyomás a verseny előtti héten. De amint kipattanok az autóból az utolsó verseny után, máris alig várom, hogy a következő évben ismét a rajongóim előtt ülhessek autóba. Nagyon nagyra értélelem a támogatást, mert igazán különleges dolog, hogy ezek az emberek mellettem állnak. Nem számít mi történik, ők 100 százalékig itt vannak és szurkolnak nekem. Ez nagyon sokszor ad nekem extra löketet, extra energiát, főleg olyankor, mikor nem alakulnak kedvezően a dolgok.”

    Szabó Zsolt azonban még nem sokszor tapasztalhatta meg a hazai közönség előtt való szereplés élményét.

    „Én eddig csak egyszer versenyeztem a Hungaroringen, és dobogón álltam, ami nagyon szép emlék számomra, a valaha volt legjobb emlék, és jó lenne újra és újra megismételni.” – mondta. „Fantasztikus lenne pontot szerezni, már alig várom a hungaroringi hétvégét, mert ez az a verseny, amire a barátaim és a családom is el tud jönni megnézni, ahogy versenyzem, és ez extra motivációt ad számomra. Ez a legfontosabb hétvége számomra, és az a célom, hogy megmutassam nekik, hogy mit tudok.”

  • Tassi Attila már csak a Hungaroringre koncentrál

    Tassi Attila már csak a Hungaroringre koncentrál

    Tassi Attila gőzerővel készül a jövőheti WTCR futamra, amelyet hazánkban, a Hungaroring versenypályán rendeznek majd. A HELL ENERGY tehetséges autóversenyzője szabadkártyásként állhat rajthoz a futamon, ahol a legnagyobb túraautó-pilótákkal mérheti össze tudását a magyar közönség előtt. Attika már javában készül és a szezon első futamára összpontosít.

    A tavalyi TCR International Series ezüstérmese, Tassi Attila a legnagyobb versenyzőkkel indítja a 2018-as szezont. Habár a HELL Racing Team tehetséges versenyzője idén a TCR Europe-ban versenyez, szabadkártyásként lehetőséget kapott, hogy a WTCR Hungaroring futamán induljon és egy ütős futammal kezdje meg az évet. Habár a verseny remek felkészülési lehetőséget biztosít számára a TCR első futamára, ennél azonban többről szól:

    „Hazai közönség előtt versenyezni mindig különleges élmény. Jó érzés, hogy a családom testközelből nézheti végig a versenyt és hogy a magyar nézők előtt is bizonyíthatok. Tavaly épp a 18. születésnapomon versenyezhettem itt, és az első futamgyőzelmem a TCR sorozatban is a magyar pályához kötődik, így különösen nagy örömmel térek vissza ide. Izgalmas lesz ez a verseny, hiszen egy nagyon erős mezőny állt össze a WTCR-ben, ezért igyekszem a lehető legjobban felkészülni a futamra és a legtöbbet kihozni magamból.” – mondta Tassi Attila, aki mesélt arról is, hogyan készül fel egy-egy versenyre.

    „Minden héten négyszer járok konditerembe erőnléti edzésre és heti egyszer Fit4Race edzésre Matics Zsoltihoz. A versenyhétvége előtt két héttel már szigorú diétán vagyok, semmilyen cukros dolgot nem fogyaszthatok, kizárólag vizet iszom és odafigyelek az étrendemre is. Ilyenkor már főleg szimulátoron gyakorlok, a verseny előtti napokban pedig korábbi videókat, belsőkamerás felvételeket nézek vissza, hogy tanuljak a hibáimból és tudjam, mire kell odafigyelnem.” – mesélte Attika.

    Tassi a JAS Motorsport tesztpilótájaként egy vadonatúj Honda Civic Type R-rel áll rajthoz, ami idén is vagány festést kapott a HELL ENERGY-től.

    „A körülbelül 350 lóerős autó új aerokitet kapott, aminek köszönhetően az egyenes szakaszokon jobb lesz az autó légellenállása. Ezen kívül van benne egy új Xtrac váltó.” – tette hozzá Tassi, aki bizakodóan kezdi az új szezont, hiszen elmondása szerint a megbízhatósági tesztek pozitívak voltak és a sebességi tesztek időeredményei is bíztatóak.

    Attika a héten azért egy kis kikapcsolódásra is szánt időt, ugyanis – nagy örömére – a HELL Chevrolet Camaro SS driftautójával mehetett egy kört a Hungaroringen.

     

    Ha eddig lemaradtál róla, a Racingline.hu Attilával a múlt héten készített interjujat alabb megnézheted: