Címke: WTCR

  • WTCR: hatmillió forint a Bajcsy Kórháznak

    WTCR: hatmillió forint a Bajcsy Kórháznak

    A túraautó-világkupa versenyzői és az Eurosport Events jóvoltából valamivel több, mint 6 millió forint támogatást kap a Bajcsy-Zsilinszky Kórház a Covid-19 elleni harchoz a #RaceToCare kezdeményezés keretében.

    A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet egy azon intézmények közül, amelyek napi szinten harcban állnak a Covid-19 járvánnyal, s ehhez most 16.667 euró (valamivel több, mint hatmillió forint) támogatást kap.

    A WTCR nemzetközi promótere, az Eurosport Events és a sorozat versenyzőinek adományaiból adódott össze a támogatás, amely egyébként éves szinten eléri a 100 ezer eurót, így a Hungaroringhez hasonlóan minden idei világkupa-hétvége helyszínéhez kapcsolódik a „kilométerenként egy euró” szlogen alatt futó kampány.

    Hazánk jelenlegi legsikeresebb túraautó-versenyzője, a 2019-es WTCR-bajnok Michelisz Norbert is támogatta a kezdeményezést: „Fantasztikus ez az egész, megmutatta, hogy mi mind egy család vagyunk, és ha valami rendkívüli történik, mind összetartunk, még akkor is, ha a pályán késhegyre menő csatákat vívunk egymással. Nagyon jó érzés megmutatni, hogy az ilyen kezdeményezések véghez vihetők, és ami engem illet, nem is volt kérdés, hogy részt veszek benne, főleg, hogy a pénz egy része az egyik budapesti kórházat segíti. Nagyon hálás és boldog vagyok, hogy segíthetünk.”

    S hogy mit is takar pontosan a WTCR #RaceToCare kampánya?

    Nehezen indult a szezon, ez senki számára sem titok, ezért az Eurosport Events úgy döntött, minden pilóta minden egyes megtett kilométeréért egy eurót adományoz jótékony célra, és a versenyzőknek is felajánlották a lehetőséget az adományozásra. Így gyűlt össze egy szezon alatt 100 ezer euró, amelyből 16.667-et kap a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, amely első osztályú egészségügyi ellátással igyekszik a lehető legmagasabb színvonalon ellátni pácienseit: sebészeti és diagnosztikai osztálya a modern egészségügyi struktúra részeként európai normák szerint kezeli a betegeket. A gyors és alapos vizsgálatot és a hatékony terápiákat jól felkészült szakemberek, kiterjedt és korszerű diagnosztika és széles spektrumú sebészeti ellátás biztosítja.

    Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Bajcsy kórház első embere mit szól a támogatáshoz, s hogy a terveik szerint mire költik annak összegét. Dr. Bodnár Attila főigazgató elmondta: számos olyan apró műszer beszerzése indokolt, amellyel megelőzhető, hogy a beteget lélegeztetőgépre kelljen tenni, mert ha ez megtörténik, onnan már nagyon nehéz a visszaút.

    „Férfiemberként kötődöm az autósporthoz, a fiammal többször is megnéztük már a Hungaroringen a Magyar Nagydíjat, ezért is külön öröm, hogy autósport-oldalról érkezik most segítség – mondta Dr. Bodnár Attila. – Minden pénz jól jön, különösen most, a Covid-járvány idején. A kórház minden alapvető, a betegek ellátásához szükséges eszközzel rendelkezik, de mivel a hozzánk érkező betegek száma növekszik, egyre több olyan apró műszerre van szükség, különösen a súlyos betegek intenzív ellátása tekintetében, amelyek segítségével elkerülhető, hogy a beteget lélegeztetőgépre kelljen tenni, onnan ugyanis már sokkal nehezebb a visszaút.”

    További információ a WTCR #RaceToCare programjáról: https://www.fiawtcr.com/race-to-care/.

    Ha többet szeretne megtudni az FIA #PurposeDriven mozgalmáról és a cselekvésre ösztönzésről, látogasson el ide: https://www.fia.com/news/fia-purposedriven-movement

  • Yann Ehrlacher a WTCR 2020-as bajnoka

    Yann Ehrlacher a WTCR 2020-as bajnoka

    Az aragoni szezonzáró második futama után vált biztossá, hogy Yann Ehrlacher szerezte meg az idei Túraautó Világkupa bajnoki trófeáját.

    A 24 éves francia pilóta ezzel a sorozat történetének legfiatalabb bajnokává avanzsált. Ehrlacher számára ez csupán a negyedik év volt, amit a túraautózás elit kategóriájában tölthetett. A csapata a Cyan Racing Lynk & Co pedig a csapat bajnoki címet is bezsebelte ezzel párhuzamosan.

    „Ez valami őrület. Életem legjobb napja, nem hiszem el, ami történt. Annyira büszke vagyok mindenki munkájára. Minden reggel erről álmodtam. Hihetetlen boldog vagyok.” – nyilatkozta érzelemdúsan a leintés után Ehrlacher.

    Talán még a bajnoknál is boldogabb volt a csapattársa és egyben nagybátyja Yvan Müller.

    „Ez volt az év legjobb versenye, nem azért, mert nyertem, hanem mert Yann hatodik lett és ez elég volt a bajnoki címéhez. Így mi megnyertük az egyéni meg a csapat bajnoki címet is, fantasztikus. Bajnoknak lenni az unokaöcsömmel… 25 év van köztünk és csapattársak vagyunk, most pedig együtt lettünk bajnokok. Amikor ő még kicsi volt én már versenyeztem, és akkor még messze nem gondoltam erre, de most megcsináltuk, nagyon büszke vagyok.” – fogalmazott a négyszeres WTCC-bajnok.

    A szezonzáró hétvége első futamán a nedves pálya tréfálta meg a mezőny nagy részét, ugyanis kevesen választották az elől slick, hátul eső gumis nyerő taktikát. Végül ez kellett a sikerhez, amit a bajnoki címre hajtó Esteban Guerrieri nyerte meg, a 16.helyről rajtolva, köszönhetően annak, hogy csapattársa Girolami az utolsó kör végén elengedte őt. A harmadik helyen Gilles Magnus végzett.

    A második futam döntött végül a bajnoki címről. A második elején kiesett Guerrieri, így Ehrlacher nagyon közel került a serleghez, amit végül egy hatodik hellyel be is tudott biztosítani. A versenyt a csapattársa Yvan Müller nyerte meg, Jean-Karl Vernay és a Zengő Motorsportos Mikel Azcona előtt. Michelisz 5., Tassi 8.lett.

    Az év utolsó futamán pedig egy újonc futamgyőzelem született Santiago Urrutia révén, a már bajnok Ehrlacher és Vernay előtt.

    A pontversenyben Ehrlacher mögött Yvan Müller végzett a második helyen, Guerrieri pedig harmadik lett. A pontversenyben a legjobb magyar Tassi Attila lett, a 12. helyen, míg a címvédő Michelisz Norbert 13.helyen zárt, legjobb Hyundaiosként.

    A bajnokság végeredménye:

    # Versenyző Márka Pont
    1 ?? Yann Ehrlacher Lync&Co 234
    2 ?? Yvan Muller Lync&Co 195 -39
    3 ?? Jean-Karl Vernay Alfa Romeo 194 -40
    4 ?? Esteban Guerrieri Honda 188 -46
    5 ?? Gilles Magnus (R) Audi 172 -62
    6 ?? Santiago Urrutia Lync&Co 169 -65
    7 ?? Mikel Azcona Cupra 168 -66
    8 ?? Nathanael Berthon Audi 148 -86
    9 ?? Thed Björk Lync&Co 142 -92
    10 ?? Nestor Girolami Honda 137 -97
    11 ?? Tom Coronel Audi 117 -117
    12 ?? Tassi Attila Honda 100 -134
    13 ?? Michelisz Norbert Hyundai 93 -141
    14 ?? Gabriele Tarquini Hyundai 79 -155
    15 ?? Tiago Monteiro Honda 79 -155
    16 ?? Luca Engstler (R) Hyundai 59 -175
    17 ?? Nick Catsburg Hyundai 53 -181
    18 ?? Boldizs Bence (R) Cupra 35 -199
    19 ?? Aurélien Comte Renault 17 -217
    20 ?? Kismarty-Lechner Gábor Cupra 17 -217
    21 ?? Josh Files Hyundai 9 -225
    22 ?? Mitchell Cheah Hyundai 4 -230
    23 ?? Nicolas Gruber Hyundai 3 -231
    24 ?? Jack Young (R) Renault 0 -234
  • 2021-re a WTCR nyolc fordulóval tervez, visszatérnének Ázsiába

    2021-re a WTCR nyolc fordulóval tervez, visszatérnének Ázsiába

    A WTCR szervezői bemutatták a 2021-es versenynaptár tervezetüket, amelyből kiderül, hogy a szezonzáró Ázsiában lenne. A COVID-19 járvány miatt a 2020-as évaduk kizárólag Európára koncentrálódott, de a széria az új szezonra már egy sokkal ismerősebb versenynaptárral készül. Május közepén és Magyarországon kezdődne a javarészt továbbra is európai szezon. Magyaroknak jó hír, hogy máris rá egy hétre lenne a szlovák forduló, majd jönne Németország, Portugália és Spanyolország, még a nyári szünetük előtt.

    A globális utazási korlátozásoktól függően térnének vissza Ázsiába októberben, az utolsó három versenyhétvégére. Ez a turné Dél-Koreában kezdődne, majd jönne egy forduló valahol Kínában, egyelőre ismeretlen helyszínen. A szezonzáró Makaó ismerős utcáin lenne késő novemberben. A nyolc versenyhétvége 16 futamot adna ki, mivel két versenyesek lennének ezek a rendezvények. A széria promótere, François Ribeiro így nyilatkozott:

    „A Eurosport Events és az FIA együtt remek munkát végeztek ezen kiszámíthatatlan időszakban, hogy legyen 2020-as WTCR szezon, támogatták a csapatokat és biztosították a széria folytonosságát. 2021 mégis majd újabb kihívást jelent majd, ahol továbbra is a költséghatékonyság lesz az első, amikor döntést hozunk, hogy mindenki maradjon a hajónkon. A WTCR továbbra is remek versenykörnyezetet biztosít, globális promócióra alkalmas elfogadható áron a csapatainknak.”

    Előzetes 2021-es WTCR versenynaptár
    május 14-16 – Hungaroring – Magyarország
    május 22-24 – Slovakia Ring – Szlovákia
    június 3-5 – Nürburgring Nordschleife – Németország
    június 25-27 – Vila Real – Portugália
    július 9-11 – Motorland Aragon – Spanyolország
    október 8-10 – Inje Speedium – Dél-Korea
    november 5-7 – TBC – Kína
    november 19-21 – Circuito de Guia – Makaó

  • Forma-1 és szezonzárók is lesznek a hétvégén! Ne maradj le!

    Forma-1 és szezonzárók is lesznek a hétvégén! Ne maradj le!

    Újra versenyhétvége, ráadásul több bajnokság eseményeit is figyelhetjük majd!

    A Forma-1 mezőnye Törökországba látogat. Az időpontokra pedig nagyon figyeljetek oda, mert eltérnek a megszokottól!

    Mindeközben a WTCR és a WEC is szezonzárót tart a hétvégén! A WTCR mezőnye a szezon utolsó három versenyét Aragónban teljesíti, míg a WEC a 8 órás bahreini versenyel búcsúzik.

    November 13. péntek
    08.55 Forma-1 1. szabadedzés M4 Sport
    12.55 Forma-1 2. szabadedzés M4 Sport
    November 14. szombat
    9.55 Forma-1 3szabadedzés M4 Sport
    12.45 Forma-1 Időmérő M4 Sport
    14.45 WTCR Időmérő Sport 2, Eurosporrt 1
    11.45-14.00 WEC Verseny Eurosport 2
    18.30- 20.30 WEC Verseny Eurosport 2
    November 15. vasárnap
    08.45 WTCR 1. futam Sport 1, Eurosport 1
    10.30 Forma-1 futam M4 Sport
    13.00 WTCR 2. futam Sport 2, Eurosport 1
    15.00 WTCR 3. futam Sport 2, Eurosport 1
  • Dunaszerdahelyi kórház is kapott támogatást a WTCR-től!

    Dunaszerdahelyi kórház is kapott támogatást a WTCR-től!

    A Nemocnica Dunajská Streda, vagyis a dunaszerdahelyi (Szlovákia) kórház is 15 000 euró (valamivel több, mint 5 millió forint), a COVID-19 elleni küzdelem elleni harcot segítő támogatáshoz jutott a WTCR #RaceToCare kampányának keretében.

    A WTCR #RaceToCare kampánya az FIA #PurposeDriven kezdeményezésének része. A #RaceToCare szétosztandó pénze az Euorsport Events „€1 per racing kilométere”, vagy „1 euró versenykilométerenént” indítványából származik. Ennek értelmében az Eurosport Events minden versenyző minden kvalifikáción és versenyen megtett kilométere után 1 eurót tesz félre a jótékony célra. A cél, hogy a szezon végére összesen 100 000 eurót gyűjtsenek össze.

    Korábban már egy német kórház is részesült ilyen támogatásban, most pedig egy szlovák intézmény örülhet a segítségnek, miután a Slovakia Ring beajánlotta a dunaszerdahelyi kórházat.

    „Ez az év nem olyan, mint a többi versenyszezon” – mondta Yann Ehrlacher, a WTCR jelenlegi éllovasa. „A világjárvány mindenki életét megváltoztatta és az, hogy én visszatérhettem a pályára, azon férfiaknak és nőknek köszönhető, akik az egészségügyi intézményekben dolgoznak, világszerte. Az FIA WTCR családja tenni akart valamit, hogy ezt megköszönje és ezért hoztuk létre a #RaceToCare programot, mert most a mi dolgunk, hogy gondoskodjunk másokról.”

    „Az FIA WTCR családja tenni akart valamit, hogy köszönetet mondjon, szóval minden pályán megtett kilométer után én is adakozni fogok egy eurót a kampányban” – mondta Esteban Guerrieri.

  • Nordschleife és a DTM? Berger szerint ez is egy lehetőség!

    Nordschleife és a DTM? Berger szerint ez is egy lehetőség!

    Gerhard Berger azt nyilatkozta, lehet, hogy a DTM versenyez majd a Nürburgring Nordschleife változatán, de nem a közeljövőben.

    A 20.8 km-es pályán csak GT és túraautók versenyezhetnek, a DTM-ben használt Class One szabályrendszer túl gyors volt eddig. Jövőre azonban a GT3-as szabályrendszernek köszönhetően akár a nagy körön is mehet a német túraautó bajnokság.

    WTCR, Nordschleife, racingline.hu
    Fotó: Clément Marin/DPPI/FIA WTCR

    A DTM így is használja Nürburgringet, idén a koronavírus miatt két vonalvezetését is igénybe vették.

    Berger most felvetette a Nordschleife használatát is, de kihangsúlyozta, egy ilyen horderejű esemény a logisztikája miatt nem rövidtávú cél.

    „Ez egy olyan dolog, amit azóta szeretnék, hogy elkezdtem dolgozni a DTM-ben. Eddig nem volt rá lehetőség a Class One szabályok miatt, de most már lehet róla szó.”

    „Sok dolgot kell figyelembe venni, de a Nordschleife igencsak megdobogtatná a szívemet, ha még versenyző lennék.”

    „Jelenleg nincs semmilyen tervezet. Rengeteg dolog kell hozzá, nehéz mindezt megtervezni. Azt mondanám, ez inkább egy hosszútávú terv.” – szögezte le Berger.

    A GT3-as autók többek között a nürburgringi 24 órás verseny keretein belül gördülnek pályára minden évben. A verseny egyik betétfutama pedig nem más, mint a túraautó világkupa (WTCR).

  • A WTCR szezonzárója MotorLand Aragónban lesz!

    A WTCR szezonzárója MotorLand Aragónban lesz!

    A túraautó világkupa szezonzárója az olasz Adria Raceway helyett Spanyolországban lesz november 14-15-én, MotorLand Aragón pályáján. Az Eurosport Events, mint a WTCR promótere tegnap már megerősítette, hogy az elhúzódó pályamunkálatok miatt az Adria nem alkalmas arra, hogy megtartsák ott az utolsó versenyhétvégéjüket. Erről François Ribeiro, az Eurosport Events vezéreként ennyit mondott:

    „Az utolsó pályaellenőrzéskor csalódást keltő volt, de ez maga a valóság: az Adria nem alkalmas arra, hogy elvégezzék a pálya homologizációját a WTCR szezonzárója előtt. Gyorsan kellett reagálnunk az FIA-val egyetemben, és egy alternatív terv kellett. Köszönettel tartozom a partnerünknek a MotorLand Aragónnál, amiért beugranak egy életképes és biztonságos megoldással.”

    A csapatok jelenleg is a spanyol pályán versenyeznek, így az összes autó, felszerelés, meg minden ott maradhat november 14-15-ig. Ribeiro így zárta a gondolatait:

    „Az összes csapatunk, a beszállítóink otthagyják a felszereléseiket Aragónban, ezzel is minimalizáljuk az utaztatást olyan országok között, ahol már különféle korlátozásokat vezettek be. Az Eurosport Events és az FIA kéz a kézben dolgoznak azon, hogy a szezonzárót a lehető legbiztonságosabb körülmények között letudhassák, hiszen Európa-szerte jelentősen romlik az egészségügyi helyzet.”

  • A WTCR szezonzárója sem lesz megtartva az Adria Raceway-en

    A WTCR szezonzárója sem lesz megtartva az Adria Raceway-en

    A túraautó világkupa promótereként az Eurosport Events megerősítette, hogy a november 14-15-re az Adria International Racewayre tervezett szezonzárójuk nem az olasz pályán lesz. Már az előmunkálatok is akadályozva voltak az olasz pályán a koronavírus járvány miatt, így a szervezőknek nem maradt más lehetőségük, mint új helyszín után nézzenek. Arról, hogy hol lesz a „helyettesítés”, arról majd később nyilatkozik az Eurosport Events, a közleményükben ennyi áll:

    „A COVID-19 pandémia miatt és annak következményeként a pálya meghosszabbításával gondok adódtak, így tudomásul vesszük, hogy az Adria International Raceway nincs abban a helyzetben, hogy ott tartsuk november 13-15. között a WTCR tervezett olasz fordulóját. A döntést a hivatalos inspekció után hoztuk meg, tegnap. Az Eurosport Events és a FIA különböző lehetőségeken dolgozik ugyanezen időpontra, hogy meglegyen a szezonzárója a 2020-as túraautó világkupának. A lehetséges helyettes helyszínről amint lehet, beszámolunk.”

    A pletykák szerint Imola lehet a beugró.

  • Rövid versenyhétvége jön: Itt a program!

    Rövid versenyhétvége jön: Itt a program!

    A WTCR versenyzői ezen a hétvégén Spanyolországban, Aragónban mérkőznek meg egymással.

    Mindeközben a Forma-1-es mezőny Olaszországba, Imolába látogat. Ennek ellenére azonban pénteken még mindenki pihenhet, mivel az első olyan versenyhétvége lesz ez, amikor tervezetten nem lesz program és szabadedzés a pénteki napon. Mindössze szombat délelőtt lesz egy szabadedzésük, majd délután már jön is az időmérő!

    Mutatjuk a hétvégi élő, hazai televíziós autósportprogramot:

    Október 31. szombat
    9.55 Forma-1 szabadedzés M4 Sport
    13.00 WTCR Időmérő Sport 1
    13.45 Forma-1 Időmérő M4 Sport
    November 1. vasárnap
    08.15 WTCR 1. futam Sport 1, Eurosport 2
    11.45 WTCR 2. futam Sport 1, Eurosport 2
    12.30 Forma-1 futam M4 Sport
    13.45 WTCR 3. futam Sport 1
  • Nicky Catsburg helyére Josh Files ül, mert koronavírusos lett!

    Nicky Catsburg helyére Josh Files ül, mert koronavírusos lett!

    Josh Files ül Nicky Catsburg helyére a Hyundai i30 N TCR-be a hétvégi WTCR futamokra MotorLand Aragónban, mivel a holland pilóta COVID-19 tesztje pozitív lett. Így nyilatkozott Catsburg:

    „A 24 órás verseny után Spa-Francorchampsban pozitív lett a koronavírus tesztem egy rutinellenőrzésen. A hétvége előtt negatív teszttel rendelkeztem, és sajnos ezután fertőződhettem meg a vírussal. Jelenleg otthon vagyok karanténban, ismertették velem a diagnózist, és szerencsémre csak enyhe tüneteim vannak. Igazán szomorú, hogy ki kell hagynom Aragónt, de sok sikert kívánok Joshnak és az egész csapatnak a hétvégére.”

    Filest az utolsó pillanatban érte el az Engstler csapat, miután tudomást szereztek Catsburg betegségéről. Ő így számolt be erről:

    „Már épp ágyba bújtam kedd éjszaka, amikor jött egy WhatsApp üzenet, hogy ráérnék-e a hétvégén. Azóta feje tetejére állt minden, félelmetes is ez így, de eltökéltem, hogy versenyképes leszek amennyire csak lehet, de együtt dolgozom majd a csapattal, és előrelépünk, amennyire csak lehet. Ez a célom.”

    A 29 éves regnáló TCR Europe bajnok idén nem tudott szerződni sehová sem, 2020-ban az év elején indult csak a TCR Malaysiában a Solite Indigo Racing színeiben. Files azonban nem aggódik:

    „Későn szóltak ugyan, de ismerem a pályát, hiszen hét éve versenyeztem már rajta. A WTCR teljesen új lesz nekem, de hól ismerem a Hyundai i30 N TCR-t, hiszen 2019-ben ilyen autóval nyertem a bajnoki címemet. Izgatott vagyok amiért bemutatkozhatok, és köszönöm a lehetőséget, még ha ilyen szerencsétlen körülmények között is. Várom már, hogy dolgozhassak az Engstler Motorsporttal, és remélem, hogy a legelején küzdhetek a többiekkel.”