Esapekka Lappi impozáns teljesítményt nyújtott a Finn Rallyn, hosszú kihagyás után negyedik lett a világbajnoki futamon. A csapat nem várt sokat a jutalmazással, bejelentették, hogy negyedik pilótájuk Esapekka Lappi lesz.
Ahogy korábban tudható volt, a csapat jövőre is számít az Ogier, Evans, Rovanpera trióra, a kérdés az volt, hogy ki lesz a negyedik, aki megosztja az autót Ogier-val. Takamoto Katsuta korábban már elmondta, hogy szívesen várna egy évet, így Esapekka Lappi előtt nyílt nagy lehetőség. A Finn Rallyn bebizonyította, hogy mire képes, ezzel 2022-ben kis is alakult a négyes, aki a gyári Rally1-es autókat vezetik majd.
„Nagyon örülök, hogy ilyen erős versenyzőink vannak a 2022-es szezonra, ami egy izgalmas új korszak lesz a WRC számára. Nagyon jó, hogy Elfyn és Kalle velünk folytatja a bajnokságot. Elfyn igazán következetes pilóta, mindig segít a csapatnak a bajnoki cím megszerzésében, de ahogy a Finn Rallyn elért győzelmével bizonyította, az egyik leggyorsabb pilóta, és a bajnoki cím egyik esélyese. Kallétól is nagyszerű teljesítményt láthattunk ebben az évben. Folyamatosan fejlődik, és ahogy egyre több tapasztalatot szerez, ő is bajnokesélyes lesz. Seb nagy bajnok, és a következő szezonban ismét igazán értékes lesz számunkra, annak ellenére, hogy már nem száll harcba a bajnoki címért. Végül örülök, hogy visszahozhatom Esapekkát a csapatba. Korábban bebizonyította, hogy velünk nyerhet, és azóta azt hiszem, sokat fejlődött. Nagyon motivált, és a múlt hétvégén megmutatta gyorsaságát. Úgy gondolom, hogy ő a tökéletes pilóta, aki megosztja helyét Sebbel, segít nekünk a bajnokságban, de ő maga is harcol a győzelmekért” – mondta a csaptvezető, Jari-Matti Latvala.
Fontos változás még a jövő évben, hogy Ogier új navigátorral versenyez majd. Julien Ingrassia helyett Benjamin Veillas ül majd a navigátori ülésben. Ogier és Ingrassia 2006-óta ment együtt, most azonban elválnak útjaik.
Efyn Evans és Scott Martin nyerte a Finn Rallyt. A Toyota versenyzői 14.1 másodperccel voltak gyorsabbak Ott Tanaknál, és 42.2 másodperccel Craig Breennél.
A vasárnapi négyből három szakaszon is a leggyorsabb volt Elfyn Evans, közte a Power Stage-en is, így megérdemelten nyerte a versenyt az őt utolsó pillanatig kitartóan üldöző Ott Tanak előtt. A győzelemért járó 30, és a Power Stage első helyéért kapott öt ponttal Evans 24 pontra faragta a hátrányát a bajnokságban Ogier mögött.
„Nagyon jó érzés, hogy így sikerül ez a verseny. Sokat küszködtünk Észtországban, és a teszten néhány változtatást hajtottunk végre az autón, és már az elején magabiztosak lettünk. Jó pozícióban indulhattunk pénteken, és szombaton megszereztük a vezetést. Nagyon örülök, hogy a hazai versenyén szereztem meg a győzelmet a csapatnak. Kezdettől fogva mondtam, hogy a cél az volt, hogy a lehető legjobban teljesítsünk az adott versenyen. Csak arra kell összpontosítanunk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból Spanyolországban, a többi miatt majd ráérünk később aggódni” – mondta Evans. A Finn Rallyn az ötödik WRC győzelmét ünnepelhette, és ő a második brit aki nyerni tudott ezen a futamon.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Ott Tanak és Craig Breen is elégedett volt amiatt, hogy a Hyundai a finnországi pályákon ennyire versenyképes volt. Tanak azt mondta, hogy legközelebb más stratégiával érkeznek majd. Az észt a Power Stagen második lett, ezzel a bajnokságban egy pontra megközelítette Rovanperát, és Neuville mögött is csak két pont a hátránya. Ők hárman nagyot csatáznak még a bajnoki harmadik helyért, sőt matematikai esélyük még arra is van, hogy befogják Evans-t.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Esapekka Lappi is elégedett lehet. Lehetőséget kapott a Toyotától és élt is vele, remek negyedik helyet szerzett, és persze a hazai szurkolókat is boldoggá tette. Pont ez kellett neki ahhoz, hogy jövőre újra a csúcson versenyezhessen.
Sebastien Ogiert az ág is húzta. Szombaton egy perc büntetést kapott, mert az egyik szakasz végén nem volt rendesen meghúzva a sisakjának a szíja. Az utolsó gyorsaságin lefulladt az autó, így a Power Stage-en nem szerzett pontot. Nagy baj nincs, hiszen 10 pontot így is szerzett, de várja már az aszfaltos versenyeket, ahol jobb teljesítményre számít.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Gus Greensmith és Adrien Fourmaux is elégedetten fejezte be a versenyt. Kicsi küzdöttek a beállításokkal, de összességében nem volt sok gondjuk. A pályákat nagyon élvezték, Fourmaux pedig örült, hogy jól teljesített az első olyan Finn Ralin amin WRC-vel versenyezhetett.
Takamoto Katsuta az első gyorsaságin még vezetett és a végén is villant egyet. Vasárnapra visszaállt a szombati kiesés után, és az utolsó gyorsaságin negyedik lett, ezzel begyűjtött két pontot.
A WRC2-ben Teemu Suninen nyert, Mads Ostbergnek nem sikerült a bravúr, 15.7 másodperces hátránnyal szorult a második helyre, ami miatt kicsit csalódott volt, még akkor is, ha először volt a Finn Rallyn Rally2-es autóval. A harmadik Jari Huttunen lett, közel két perces hátránnyal.
Elfyn Evans és Scott Martin 9.1 másodperces előnnyel vezeti a Finn Rallyt. A toyotás párost két Hyundai üldözi. A második helyen Ott Tanak áll, a harmadik Craig Breen pedig 19.5 másodpercre van Evanstól.
Hat szakaszt nyert ma Evans, így megérdemelten vezet a versenyben. Nem is tehet mást, mert csak a győzelemmel marad némi esélye a világbajnoki címre. A nap végén elégedetten nyilatkozott: „Jó nap volt, igazán élveztem. Nagyszerű csata folyik és nyilván hosszú nap lesz holnap, de csak szakaszról szakaszra tesszük a dolgunkat.”
Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
Ott Tanak délután kezdett felzárkózni, megelőzte Breent, és közeledett Evanshoz is. Az utolsó gyorsaságin hajszálra azonos időt autózott Evans-szel. „Megváltozott a pálya és jobban tudtam kezelni az autót. Nagy lépés volt ez a csapatnak, jó hogy ilyen tempónk van Finnországban” – magyarázta a délutáni feltámadást az észt.
Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
Craig Breen bár komoly hátrányban van, mégis jó napja volt, az autó gyors, és ennek ő is örül, már csak amiatt bánkódik, hogy csak egy pici hiányzik ahhoz, hogy az élen legyen: „Azt hiszem ez igazán jó nap volt, elégedettek lehetünk. Sorozatban harmadszor vezetünk egy versenyen, de valamilyen okból nem tudjuk megtartani. Különleges érzés itt a legjobbak között lenni, de az egy kicsit fáj, hogy az utolsó mozaikot nem tudjuk a helyére tenni.”
Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
A negyedik helyen Esapekka Lappi áll. Tulajdonképpen légüres térben van, Breentől is távol, és az ötödik Ogiertől is messze van. Ha vasárnap itt tud maradni, komoly eredményt ünnepelhet, hiszen ekkora kihagyás után ez remek teljesítmény.
Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
A szombati nap három áldozatot is szedett. Thierry Neuville, Kalle Rovanpera és Takamoto Katsuta is összetörte az autóját.
A hatodik és hetedik helyen Greensmith és Fourmaux várja az utolsó nap négy gyorsaságiját, a nyolcadik pedig a WRC2-ben vezető Teemu Suninen. Mads Ostberg 8 másodperccel van Suninen mögött, neki létfontosságú lenne, hogy vasárnap megelőzze a finnt és megszerezze a győzelmet.
Craig Breen és Paul Nagle vezeti a Finn Rallyt hat gyorsasági szakasz után. A Hyundai duójának előnye 2.8 másodperc a csapattárs Ott Tanak előtt, a harmadik helyen Elfyn Evans áll.
Kisebb meglepetéssel kezdődött az első versenynap, Takamoto Katsuta megnyerte az első gyorsaságit. A japán dicsőségéből azonban némileg elvesz a tény, hogy a Harju szakasz mindössze 2310 méter hosszú volt, így még a kilencedik Rovanpera is csak 1.9 másodpercre volt Katsutától. A pünkösdi királyságnak hamar vége szakadt, a második gyorsaságin Katsuta egy gyors kanyarban megforgott, elveszített 20 másodpercet, utána pedig következetesen hetedik időket autózott és nyolcadik helyen várja a szombatot.
A második szakaszon élre állt a 2019-es győztes Tanak, akinek még szoknia kellett ezeken a pályákon a Hyundait. A jelek szerint hamar kiismerte az i20 WRC-t. Két gyorsaságit úgy is megnyert, hogy közben az autó egyensúlyát keresgélte.
foto: Toyota Gazoo Racing WRT
A várt csata Rovanperával viszont elmaradt, a fiatal finn ugyan az ötödik szakasz végén felkapaszkodott a harmadik helyre, de a nap záró gyorsaságiján már sötétben mentek, és itt visszaesett két pozíciót, így összetettben az ötödik helyen áll. Nagy baj nincs, hiszen az ő hátránya is csak 7.9 másodperc a vezető Breen mögött.
Érdemes megjegyezni, hogy a Finn rallyn utoljára 1994-ben rendeztek gyorsasági szakaszt sötétben, így az élmény mindenki számára új volt.
Craig Breen a sötétben állt az élre. Ehhez nem is kellett megnyernie a szakaszt, elég volt megelőznie Tanakot, és máris első lett, persze a 2.8 másodperces előny még nem jelent sokat. Az viszont beszédesebb, hogy Breen két gyorsaságin nyert, a kettes és az ötös szakasz volt az övé.
Elfyn Evans is jól ment a sötétben. Ő nyerte a pénteki zárószakaszt, így mondhatni megérdemelten foglalja el a harmadik helyet. A hátránya 6.1 másodperc, és neki a bajnokságban is fontos a jó eredmény.
Meglepetésre a negyedik Esapekka Lappi. A beugró pilóta hiába versenyez hazai pályán, sokszor elmondta ő is és a csapat is, hogy nem lesz könnyű a verseny. Ha viszont abból indulunk ki, hogy Latvala szerint Lappinak az első nap lesz a legnehezebb, akkor szombatra és vasárnapra tartogathat néhány meglepetést a Toyota újonca.
foto: Hyundai Motorsport
Thierry Neuville csak hatodik, és a teljesítményét még csak a rajtpozícióra sem tudja fogni, hiszen Evans előtte rajtolt. Neki az a lényeg, hogy Ogier előtt van, de kétségtelenül jobban örülne ha nem 2.3 másodpercre lenne Ogiertől, és 31-re Breentől, hanem fordítva lennének a különbségek.
Ogier nem áll rosszul a bajnoki csatát tekintve, de a tempója miatt eléggé frusztráltan fejezte be a napot a hetedik helyen.
A két fordos pilóta a nem tudott csodát tenni pénteken, Greensmith a kilencedik, Fourmaux a tizedik.
A WRC2-ben Teemu Suninen vezet, Mads Ostberget hátránya 8.2 másodperc, a harmadik Nikolay Gryaz pedig 13.7 másodpercre van.
A Szabó Zoltán – Szabó Krisztián duó a 33. helyen áll a Skoda Fabia Rally2 evo-val.
Hétvégén újra Finnországban versenyez a rali-világbajnokság mezőnye, de ezúttal az „igazi” finn verseny következik, igaz szokatlan időpontban.
A koronavírus ez esetben is közbeszólt, 2020-ban nem sikerült megrendezni a jubileumi 70. versenyt, és 2021-ben is két hónappal a megszokott augusztusi időpont után rendezik az ikonikus murvás futamot. Február végén a havas Arctic Rally Finland már kárpótolhatta a rajongókat, de az igazi őrület mégis csak most következik. Brutális tempóval száguldanak a versenyzők az erdei murvás pályákon, a ralihoz nem szokott nézőket egyenesen ledöbbenti a látvány, de még a ralibarátok is hátralépnek egyet, amikor a világsztárok keresztben érkeznek, ötödik fokozatban padlógázzal.
Az utolsó versenyen 2019-ben Ott Tanak nyert, Esapekka Lappi és Jari-Matti Latvala előtt. Most is ott lesznek mindhárman, és közülük ketten is nyerhetnek. Tanak már Hyundai-jal versenyez, Esapekka Lappi a Toyotánál kapott ülést. Igaz Lappitól nem várja el a győzelmet Latvala, aki már csapatvezetőként igazgatja a toyotásokat. Ő inkább Ogeier, Evans vagy Rovanpera győzelmében bízik (ez esetben csapatvezetőként ős is nyerne egy Finn Rallyt). Lappi régen ült WRC-ben, így a legjobb öt már jó eredmény lenne számára, Takamoto Katsuta pedig hiába van jó formában, óriási meglepetés lenne, ha ezeken a különleges képességeket igénylő pályákon akár csak a dobogón is végezne. A Toyota számára a tét egyrész Ogier újabb vb címe, amit már itt megszerezhet, vagy pedig Rovanpera győzelme amire szintén komoly esély van.
A Hyundai persze abban bízik, hogy Tanak nyeri a versenyt, neki ez félig-meddig hazai terep, így várhatóan nagyot csatázik majd Rovanperával. Bíznak még Neuville jó szereplésében is, a belga hat ponttal követi a bajnokságban második Evans-t, Ogier mögött pedig 50 pont a hátránya, kellenek neki a pontok. Craig Breen vezeti majd a harmadik autót, ő 2016-ban egy DS3 WRC-vel harmadik lett ezen a versenyen.
A Ford szokás szerint Gus Greensmith-szel és Adrien Fourmaux-val indul, és szokás szerint abban bízhatnak, hogy ha a másik két csapat pilótái bajba kerülnek, akkor ők is elérhetnek egy kiemelkedő eredményt. A tempó tekintetében sajnos idén messze vannak a másik két istállótól.
A WRC2-ben nyolc versenyző nevezett, Mads Ostberg előtt áll a legnehezebb feladat, mindenképpen jó eredményt kell elérnie, ha életben akarja tartani bajnoki reményeit. Huttunen, Gryazin, Solberg és Suninen lesznek a legnagyobb versenytársai.
19 gyorsasági szakaszon 287 kilométert kell teljesíteniük a párosoknak. A verseny péntek reggel a shakedownnal kezdődik, majd kora délután már jön az első gyorsasági. Az első nap 90 kilométere után 150 kilométernyi gyors jut a második napra, vasárnap pedig négy szakaszon 45 kilométer a versenytáv.
A WRC-ket 2022-ben váltó hibrid Rally1-es autók üléspozíciója miatt aggódnak a navigátorok. Martin Jarveoja szerint túlságosan kényelmetlen pozícióban ülnek, de mivel az FIA még nem rögzítette a szabályokat, van lehetőség a korrekcióra.
Az új autók jóval biztonságosabbak a jelenleg futó WRC versenyautóknál. Ennek egyik oka, az újratervezett bukóketrec, ami ugyan erősebb és biztonságosabb, de nem felel meg a navigátoroknak.
„Őszintén szólva nem tetszik a mostani üléspozíció, mert az FIA megváltoztatott néhány dolgot” – mondta Ott Tanak navigátora, Martin Jarveoja.
„Még mindig harcolunk a jobb üléspozícióért, mert ez mostani…. Nem vagyok túlságosan magas, de a nálam magasabbaknak igazán nehéz lesz. Körülbelül három kör után alig érzetem a lábaimat, mert nagyon szűk a hely” – magyarázta Jarveoja.
A Fordnál is hasolóan gondolják. A legtöbb teszten eddig Malcolm Wilson vezette az új Pumát, és az ő navigátora, Stuart Loudon is úgy vélekedik, mint a Hyundai-os kollégája.
„Teljesen más lett az üléshelyzet. Már hat hónapja ülök az autóban, de az első napon azt gondoltam magamban, hogy „Istenem, én ezt nem tudom megcsinálni”. Teljesen más volt, mint amihez hozzászoktunk.”
„Sokkal előrébb ülünk, és magasabban. Beszéltem Scott Martinnal, és ő nem nagyon akart beülni. Először mindannyian így gondoljuk, de aztán csak hozzászokunk” – tette hozzá Loudon.
A navigátrorok egyrészt nem bánják, hogy magasabban ülnek, mert főleg murván sokkal kevésbé érzik a felverődő köveket. Amiatt viszont aggódnak, hogy a magasabb üléspozíció miatt a tetőhöz is közelebb vannak, ami egy nagyobb balesetnél veszélyes. Loudon az egyik legmagasabb navigátor, és neki sem kényelmes az új autó.
„A teszt alatt sűrűbben kinyújthatjuk a lábunkat a körök végén. De a versenyen mehetsz 100 kilométer etapot, utána két-három 30 kilométeres gyorsaságit, tehát hosszú időt töltesz a kocsiban. A mai autókban legalább kicsit kinyújthatod a lábad, de az új modellekben erre nincs hely” – indokolt Loudon.
„Dolgozunk rajta, közösen a csapatokkal. A biztonság miatt ez nagyon fontos téma. Megnézzük a pilóta és a navigátor ülésmagasságát, még nem végleges a szabályozás” – mondta Xavier Mestelan Pinon, az FIA technikai igazgatója. Azt is elárulta, hogy a cél az, hogy a padlótól, a tetőtől és az autó oldalától is minél messzebb üljenek a versenyzők. Mestelan Pinon emlékeztetett arra a 2004-es törökországi balesetre, amikor Marcus Grönholm navigátora Timo Rautiainen a padlón át az ülésébe fúródó acélrúdtól sérült meg. A technikai igazgató szerint ez az eset is megmutatta, hogy az sem szerencsés, ha túl közel ülnek a versenyzők a padlóhoz.
Hivatalosan is eldőlt, hogy a 2021-es rali-világbajnoki szezon utolsó versenye a Monza Rally lesz. A versenyt november 19-21-én rendezik, és a tavalyi évhez hasonlóan most is tartalmazza majd a Autodromo Nazionale Monza néhány szakaszát.
A Japán Rally törlése után várható volt, hogy 2020-hoz hasonlóan ismét Monza lesz az új helyszín. Az olasz verseny akkor az Ypres Rally helyett került be a naptárba. Akkor két napot versenyeztek a ralisok a monzai pályán és a környező utakon, és egy napon a környező hegyekben. Most a csapatok arra számítanak, hogy kicsit többet mehetnek a hegyi utakon.
„Rengeteg izgalom volt a tavalyi ralin, ahol a téli körülmények döntő szerepet játszottak” – mondta Jona Siebel a WRC promóterének ügyvezető igazgatója. „Az idei rendezvényt korábban rendezik meg, de a „Temple of Speed ” párosulva az Alpok lábának hegyi szakaszaival garantálja, hogy hasonlóan lélegzetelállító akciókat láthatunk.”
2020-ban Sebastien Ogier Monzában nyerte meg hetedik világbajnoki címét, úgy, hogy a verseny előtt még 14 pontos hátrányban volt.
Második WRC futamgyőzelmét szerezte Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen navigátorral megnyerték az Acropolis Rallyt. A második helyen Ott Tanak és Martin Jarveoja ért célba 42 másodperces hátránnyal, a harmadik Sebastien Ogier és Julien Ingrassia lett.
Mintha nem is 20 éves lenne, olyan magabiztossággal nyerte meg az Acropolis Rallyt az ifjú Rovanpera. Életében először volt ezen a versenyen, és szombat este már fél perces előnnyel vezetett. Ennek ellenére vasárnap sem spórolt, a híres Tarzan gyorsasági szakaszt megnyerte, méghozzá nem is kevéssel, a 23 kilométeren 14 másodperccel volt gyorsabb a második Tanaknál. Az utolsó előtti szakaszon ebből 10-et elveszített, de csak azért, hogy a végére is maradjon gumija. A Power Stage-en megint ő volt a legjobb, és így nemcsak a versenyt nyerte, hanem a plusz pontokból is maximumot gyűjtötte. A siker megérdemelt volt, a páros a 15-ből nyolc gyorsaságin lett első.
„Talán nem a legkényelmesebb helyzetben jöttünk ide, de megmutattuk, hogy minden jól működik nálunk, és keményen tudjuk nyomni. Remélem Finnországban is hasonló lesz a tempónk” – mondta Rovanpera, aki a győzelmével egy pontra megközelítette a bajnokságban a harmadik Thierry Neuville-t.
Ott Tanak pénteken még kétfrontos csatát vívott. A Hyundai versenyzője két Toyotával mérkőzött meg. Rovanperát próbálta elkapni, közben Ogier támadásait is ki kellett védenie. Szombatra már csak a második hely maradt neki, de ezt a csatát már megnyerte. Valójában ő is vasárnap reggel dőlhetett csak hátra, amikor igaz, hogy lassabb volt Rovanperánál, de Ogiernél így is 14 másodperccel gyorsabb tudott lenni. Kicsi izgalom maradt az utolsó előtti gyorsaságira is, az i20 WRC ablaktörlője nem működött, ami az esőben kellemetlen volt, de Tanak megoldotta. Ez után már csak az volt a kérdés, hogy az utolsó gyorsaságin kockáztasson e. Nem tette, biztonságit autózott, így ötödik lett. A bajnokságban a második helyért járó pontokkal az ötödik helyen maradt ugyan, de faragott a hátrányából az első háromhoz képest.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A bajnokságot továbbra is Sebastien Ogier vezeti. A hétszeres világbajnok szeme előtt a nyolcas szám lebeg már, így cseppet sem zavarta, hogy „csak” a harmadik lett az Acropolis Rallyn. Számára az volt a legfontosabb, hogy a technikai gondokkal küzdő üldözők (Evans, és Neuville) előtt növelje az előnyét. Így is tett, a harmadik helyért és a power stage harmadik helyért összesen 18 pontot kapott, ezzel most 180 pontja van, míg a második Evansnak 136.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Az Acropolis Rallyn Dani Sordo lett a negyedik. A Hyundai versenyzőjének ez volt az idei második legjobb eredménye, ennek ellenére nem volt elégedett. Gyakorlatilag a semmi közepén autózott, az élmezőnnyel szombattól nem tudta tartani a tempót, hátulról pedig senki sem fenyegette.
A Ford versenyzői nem tudták megtartani az 5. és 6. helyet. Greensmith bejött ugyan ötödiknek, de Fourmax-t megelőzte a pénteken technikai gondokkal küzdő Evans. Fourmaux-nak gyertyát kellett cserélnie a reggeli szakasz előtt, emiatt késett, a büntetés pedig 3 perc volt. A hétvége másik nagy vesztese, Thierry Neuville is felzárkózott a végére, a nyolcadik helyen ért célba, de az biztos, hogy a 4+2 pontnál többre számított ezen a versenyen.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A WRC2-ben Andreas Mikkelsen is reggel döntötte el a csatát. A Tarzan gyorsaságin a nyolc tizedes reggeli hátrányt 6.8 másodperces előnyre fordította. A csapattárs Bulacia ezzel már nem tudott mit kezdeni, és maradt második. A harmadik Gryazin lett, a majd öt perces hátrányát az teszi érthetővé, hogy még csak barátkozik a Ford Fiestával.
A WRC3-ban az utolsó napon már nem változott a sorrend, Talán a versenyzők és a technikák is elfáradtak, és részükről befejezettnek nyílvánították a küzdelmet. Yohann Rossel nyert, Kajetanowicz lett a második, Ingram pedig maradt harmadik.
Az Acropolis Rally végeredménye:
Kalle Rovanperä – Jonne Halttunen Toyota Yaris WRC 3:28:24.6
Ott Tänak – Martin Järveoja Hyundai i20 Coupe WRC +42.1
Sébastien Ogier – Julien Ingrassia Toyota Yaris WRC +1:11.3
Dani Sordo – Cándido Carrera Hyundai i20 Coupe WRC +3:01.0
Gus Greensmith – Chris Patterson Ford Fiesta WRC +5:45.0
Elfyn Evans – Scott Martin Toyota Yaris WRC +6:42.7
A 20 éves Kalle Rovanpera fél percre növelte előnyét az Acropolis Rallyn Ott Tanak előtt. A harmadik helyen a bajnokságot vezető Sebastien Ogier áll, ő 9.4 másodpercre van Tanaktól.
Az észtországi első győzelem után magabiztosan robog a második WRC siker felé Kalle Rovanpera. A finn a péntek esti 3.9 másodperces előnyét az első négy gyorsaságin megtízszerezte. Mind a négy szakaszt megnyerte, és majd 40 másodperccel vezetett Tanak előtt. Az utolsó két gyorsra viszont már két tartalék abroncsot vittek, ahogy a szervizparkban mondta a nap végén: „Sosem jó ha kicsit lassabbak vagyunk, de most okosan kellett versenyeznünk, és nem szabad butaságot csinálnunk. Ez most a legfontosabb.”
Pedig majdnem sikerült butaságot csinálniuk, a kilences gyorsaságin nagy tempónál alaposan megcsúszott a Yaris, szerencséjükre nem volt semmilyen kő az árokban, így egy nagy mentéssel vissza tudtak jönni a pályára.
Mögötte Ott Tanak már nem is vele foglalkozik, hanem Ogier-re figyel. A nap utolsó előtti szakaszára már csak 2.5 másodpercre olvadt az előnye, de az utolsó szakaszon a lágy abroncsokkal ismét közel 10 másodpercre hízlalta a különbséget.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Sebastien Ogier viszont rutinos róka. Hagyja, hogy Tanak küzdjön, neki tulajdonképpen a haramdik hely is tökéletes, hiszen a közvetlen bajnoki üldözöi, Neuville és Evans még a tegnapi hátrányukat próbálják ledolgozni.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A negyedik helyen Dani Sordo áll a Hyundai-jal. Szenved a beállításokkal, de vasárnap már csak problémamentesen célba kell érni. Ogiertől többb mint egy percre van, és mögötte Fourmaux is egy percnél nagyobb hátránnyal következik.
Mindkét Ford pilóta hibázott ma. Fourmaux egy útszéli korlátot talált el a Fiesta elejével, de szerencsére nem lett nagyobb baj. A nap végére állított a differenciálon, és utána sokkal jobb lett az autó.
A hatodik Greensmith megforgott az egyik szakaszon, ezzel veszített némi időt, de kapkodnia neki sem kell. Evans még mindig több mint 2 percre van tőle, ezt pedig nehéz lenne ledolgozni a vasárnapi három gyorsaságin.
fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A WRC2-ben hatalmasat vív Bulacia és Mikkelsen. A norvég a 10. gyors végére tíz másodpercre növelte előnyét, de nem dőlhetett hátra, mert Bulacia az utolsó két gyorsaságin megtáltosodott és 8 tizedes előnnyel fejezte be a napot. A harmadik Gryazin messziről figyeli őket. A messziről ez esetben bő három percet jelent…
A WRC3-ban Ingram elveszítette az első helyet. Reggel még ment egy első időt, de aztán kiesett a ritmusból és visszacsúszott a harmadik helyre. A kilencedik szakaszon Yohan Rossel előzte meg, majd a 12. gyorsaságit Kajetanowicz olyan brutális különbséggel nyerte, ami elég volt ahhoz, hogy ő is megelőzze Ingram-et, és a második helyre lépjen.
Mindössze 3.7 másodperccel vezet Kalle Rovanpera az Acropolis Rallyn az első teljes nap végén. Az első számú üldöző Ott Tanak, de a harmadik Sebastien Ogier hátránya is csak 3.9 másodperc Rovanpera mögött.
A csütörtöki borús, esős idő után kisütött a nap Görögországban és kellemes 23 fokban kezdték meg a pénteket a versenyzők. Könnyű dolguk azonban nem volt, az öt gyorsaságit szerviz nélkül kellett teljesíteni. A gumitaktika is érdekesen alakult. Ogier, Evans és Rovanpera 5 kemény keverékű abronccsal indult, Sordo és Tanak a biztonság kedvéért betett még egy keményet. Neuville, Fourmaux és Greensmith pedig a négy kemény Pirelli mellé két lágyat választott.
Rovanpera óvatosan kezdett, majd két szakaszt megnyert. Ezzel az élre állt, és a minimális előnyét meg is őrizte a nap végéig.
Tanak a nap első és utolsó gyorsaságiját nyerte, a kettő közt a lefulladó motorral szenvedett és Ogier-val csatázott. Ugyan csak kettő tized az előnye a francia előtt, de úgy mehet pihenni, hogy nincs messze tőle Rovanpera.
Ogier megint pokoli nagyot ment. Takarította a pályákat, ennek ellenére az élen harcolhat.
A negyedik Sordo hátránya 23.2 másodperc, ami bár soknak tűnik, de az Acropolison egyátalán nem az, így ő is bőven lőtávolban van még. A két fordos áll az 5. és 6. helyen. Fourmauxnak viszonylag sima napja volt, így ő is egy percen belül van. Greensmithnek egy szivárgó lengéscsillapító okozott gondot a nap végén, meg is forgott, sőt egy defektet is összeszedett, így végeredményben örülhet, hogy csak 1 perc 23 másodperc a hátránya.
foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
Elfyn Evans egész nap a sebességváltóval küzdött és majd 5 percet veszített, így csak 16. Thierry Neuville pedig a kormányszervó hibája miatt került 6 perces hátrányba.
A WRC2-ben Bulacia vezet, ő összetettben is a hetedik. Mikkelsen 5.4 másodpercre van csak tőle. A harmadik Gryazin még szokja a Fiestát, majd 2 perces hátránnyal követi őket.
A WRC3-ban is nagy a küzdelem. Ingram összekapta magát és vezeti a versenyt Kajetanowicz és Lindholm előtt. A harmadik Lindholm is csak 13.5 másodpercre van, sőt a negyedik Rossel is fél percen belül követi őket. Ingram az összetettben is jól áll, a hat gyorsasági után a kilenvedik, 6.4-re van Mikkelsen mögött.