Címke: WRC

  • Dani Sordo balesete és kiesése a nap első szakaszán

    Dani Sordo balesete és kiesése a nap első szakaszán

    Dani Sordo és Carlos del Barrio kiállni kényszerült, miután a mai első gyorsasági szakaszának – SS9 Agnieres en Dévoluy – Corps 1 – 11.2 km-énél balesetet szenvedett.

    A Hyundai legénysége az éjszaka folyamán esett friss hóval borított szakaszon haladt, amelyet a WRC autók nagy sebességgel tudnak teljesíteni. A mai napon harmadikként rajtoló Sordo a leggyorsabb időt állította be a gyorsasági első szakaszában, amikor elszenvedte a balesetet ami miatt ki kellett állnia a versenyből. Szerencsére ő és navigátora is sértetlenül megúszta az esetet a Hyundai csapat jelentése szerint.

    Kár a spanyol pilóta kieséséért, aki az abszolút harmadik helyen állt a Monte Carlo Rally-n és ezen a szakaszon tehetett volna egy újabb lépést előre, az élen álló pilóták közötti különbségeket látva.

    A szakaszt csapattársa, Andreas Mikkelsen nyerte – hasznot húzva a legutóbb itt végzett tesztből -, Sébastien Ogier pedig több mint egy perccel vezet összetettben a második helyen álló Ott Tänak előtt.

  • Sainz szeretne ralizni a jövőben

    Sainz szeretne ralizni a jövőben

    A fiatalabbik Carlos Sainz le sem tagadhatná, hogy a más szériákba is belekóstoló Fernando Alonso a példaképe, a Renault-pilóta ugyanis szívesen megmérettetné magát a WRC-ben.

    Sainz már ezen a héten betekintést nyerhet a WRC-be egy Renault Megane RS-sel, amivel lényegében felvezeti majd a mezőnyt a Monte Carlo-rali vasárnapi powerstage-e előtt. A spanyol versenyző édesapja kétszeres WRC-bajnoknak és friss kétszeres Dakar-győztesnek vallhatja magát; talán ennek is köszönhető, hogy Sainz Jr. a jövőben élesben is szeretne ralizni, nem csak hobbiból, ahogyan azt jelenleg teszi Spanyolországban.

    „A karrieremnek túl korai fázisában vagyok még a ralizáshoz, de a jövőben muszáj lesz valami hobbit találnom magamnak” – mondta Sainz. „Rengeteget gyakoroltam az apukámmal: van otthon egy raliautónk, amivel rendszeresen elmegyünk egy-két murvás szakaszra, mintegy tanulásképpen. Sajnos szokásom, hogy nem hiszek a pacenote-oknak – pályaversenyző vagyok, így nincsen meg a kellő tapasztalatom ehhez, és még ha apukám próbál is tanítgatni, ezt nagyon nehéz elsajátítani. Képességek terén azonban sokat tanultam tőle, sokat vezettünk hóban, jégen és aszfalton is. [Ami a Monte Carlo-ralit illeti,] rengeteget hallottam róla apától: milyen nehezek a szakaszok, milyen gyorsan változhatnak a körülmények hóról esőre vagy szikrázó napsütésre egyetlen pillanat alatt.”

    A WRC egy dolog, de mi a helyzet a crosscountry ralizással?

    „Szívesen részt vennék a Dakaron is” – vallotta be Sainz. „Még akkor is, ha az apukám ennek nem feltétlen örülne! Ő pontosan tudja, mennyire kockázatos és nehéz ez a verseny, de én élvezem az ilyesféle kalandokat és kihívásokat. Persze jelenleg hiányoznak a Dakarhoz szükséges képességeim és tapasztalataim, de nagyon szeretném kipróbálni.”

  • Dani Sordo a Monte-Carlo Rallye-ra koncentrál

    Dani Sordo a Monte-Carlo Rallye-ra koncentrál

    A spanyol Hyundai pilóta és navigátora, Carlos del Barrio számára nem szokványos körülmények között indul az idei évad.

    Január 25.-én, csütörtökön kezdődik a Monte Carlo Rallye, és a hagyomány szerint Monaco-ban, a Place du Casino ad otthont a Rallye világbajnokság idei szezonjának kezdetét jelentő nyitó eseménynek. A rally top kategóriájának egyetlen spanyol képviselője lesz már a 13. egymást követő évben Dani Sordo. A spanyol a Hyundai i20 Coupé WRC-vel fog küzdeni a dobogós helyekért egy olyan bajnokságban, amelyben idén csak hét futamon áll rajthoz.

    „Örömmel kezdem az ötödik szezonomat a Hyundai Motorsportnál a naptár egyik legigényesebb versenyén, Monte Carlo-ban. Erős munkakapcsolat alakult ki a csapattal, és bár az idei szezonom csak hét versenyre korlátozódik, igyekszem mindent megtenni, amit csak tudok „- mondta a spanyol.

    Az idény nyitóversenye mellett Sordo újra találkozik honfitársával, Carlos del Barrio-val, aki a 2011 – 13 közötti világbajnokságon szerzett tapasztalata után ismét diktálni fogja neki az itinert.

    „Új navigátorom van ebben a szezonban, ezért lesz néhány olyan terület, amelyet frissíteni kell, de optimisták vagyunk abban a tekintetben, hogy pozitív eredményt tudunk felmutatni az év első versenyén. Meg kell várnunk, mire számíthatunk Monte Carlo-ban, de az biztos, hogy nehéz küzdelemre számíthatunk a riválisainkkal – tette hozzá Sordo.

  • Sainz szerint a fia „bosszút állt” a 2018-as Dakar alatt

    Sainz szerint a fia „bosszút állt” a 2018-as Dakar alatt

    A Dakar győztes Carlos Sainz úgy véli, hogy fia, Carlos Jr ebben a hónapban „bosszút állt” minden neki adott tanácsért, amit az együléses karrierje során kapott.

    Sainz Sr rendszeres szereplő volt a fia oldalán mikor elindult a gokartból az F1-be, és még mindig részt vesz a Renault pilóta versenyein. A második Dakar győzelmét követően a hétvégén azonban Sainz elmondta, hogy a kéthetes rally során a szerepük megfordult.

    „Beszéltem vele minden nap, minden szakasz előtt és után, és azt hiszem, bosszút állt az összes tanácsért, amit egész idő alatt én adtam neki, mert ugyanezt tette az elmúlt két hétben.” – mondta a spanyol győztes. „Megbeszéltük minden nap taktikáját, ő kérdezett és minden alkalommal a véleményét is elmondta, hogy rosszabb vagy jobb volt-e.”

    Pillanatokkal édesapja győzelme után, Sainz Jr twittelte gratulációit.

     

    Sainz Sr. összehasonlította az idei évi esemény nehézségeit a két Afrikában rendezett, és ott támadást elszenvedett rallyhoz képest, és hozzátette, hogy kihívás volt fenntartani azt a nagy előnyt, amelyre csapattársa, Stephane Peterhansel győzelmi reményei elvesztése után tett szert, másrészt a szakaszok jellege és a mentális nehézségek miatt volt nehéz megőrizni a vezetést egy ilyen fárasztó viadalon.

    „Ezen a versenyen láttuk, hogy minden nap történtek a dolgok, és nagyon nehéz volt” – tette hozzá. „Minden nap lesz egy meglepetés, csapdákkal. Szerencsésnek kell lenned. Soha nem futottam ilyen versenyt. Nehéz megnyerni egy két hétig tartó eseményt. Mikor győzöl ezzel az előnnyel [44 perc], jól végezted a munkád. A Dakarok közül ez volt a legnehezebb, beleértve azt a kettőt, amikor Afrikában indultam [2006-ban és 2007-ben]. Az életem a WRC, ott érzem igazán kényelmesen magam, és örülök, hogy ezek is [hagyományos rally] szakaszok voltak. Mindent láttunk ezen a rally-n. A sok, mért szakaszt összekötő normál szakasz az a rész, ami kevésbé kényelmes számomra. Nem könnyű megtartani a ritmust, ha ennyi előnyöd van. Néha, ha lassabban haladsz, hibákat követhetsz el, és nehezebb koncentrálni, mert nem szoktál ilyen óvatos lenni.”

    Miután a Peugeot befejezte a Dakar programot, Sainz jövője kétségessé vált ezen az eseményen, de a győzelmét követően azt mondta: „Lesz idő elgondolkodni ezen. A Peugeot visszavonul, és mi meglátjuk, mit csinálunk. „

  • A Ford visszatérne a Forma-1-be, ha az olcsóbb lenne

    A Ford visszatérne a Forma-1-be, ha az olcsóbb lenne

    A Ford azt állítja, hogy a hibrid erőforrásokkal kapcsolatos tapasztalatok használhatóak lennének az utcai autóikban is, és még vissza is térnének, ha nem lenne ilyen drága a Forma-1.

    A WRC-ben az MSporttal sikeresek, és sikerült is az ott összegyűjtött mérnöki tudományt a közútra szánt autóikban is kamatoztatni. Most a Ford elhintette, hogy készen állna valami hasonlóra az F1-ben is, és nagyon is sokat várnak egy esetleges költségvetési sapka bevezetésétől. Jelenleg persze a királykategóriában egy ilyen bevezetése lehetetlen küldetéssel ér fel, pedig a Fordnál ez a központi kérdés, és ők örömmel üdvözölnének egy ilyen lépést.

    A Ford Motorsport főnöke, Mark Rushbrook, állítja, hogy a Forma-1 hibrid technikája igenis tetszetős lehet egy olyan nagy autógyártónak is, mint ők. Ennyit mondott erről az Autocarnak:
    „A hibrid hajtás hosszabb távon fontos lesz a Fordnak, így nem mondanék nemet a Forma-1-re, főleg ha lenne költségvetési sapka. A költségcsökkentés persze a Forma-1-ben mindig relatív. Ha egy területen csökkented azt, akkor a gyártók egy másik részterületen többet költenek majd el.”

    Itt van tehát egy autóipari óriás, akiknek az utcai autójába is fontos lenne az F1 hibrid technológiája. Egy ilyen kinyilatkoztatás ígéretes lehet az F1 számára, és némi táptalaj is a Formula E ellen, akik egyre több autógyártót csábítanak el.

    Egy ilyen nyilatkozat a frissen FIA-nál kinevezett Martin Whitmarsra is rak terheket, akinek pont az a feladata, hogy álljon elő valami ultimátummal a költségkereteket illetően. Hosszú ideje tart ez a folyamat már, és elbeszélnek egymás mellett a felek, de az utcai autós, költséghatékony megközelítés a kulcsa lehet annak, hogy újabb nagy neveket lehessen üdvözölni a száguldó cirkuszban.

    Az Aston Martin már dolgozik egy egy Forma-1-es motoron, és pont a Cosworth, akik korábban Ford tulajdonban voltak, segítenének is nekik ennek a kifejlesztésében. A Ford ilyen kinyilatkoztatása, valamint az Audi és a Porsche pletyka szintű érdeklődése még érdekesebbé tehetné, 2021-től az F1-es motorok helyzetét, melyeket tovább kell egyszerűsíteni, hogy a sportág még szélesebb körben kapjon nagyobb figyelmet.

  • Pierre Budar váltja Yves Matton-t a Citroën-nél

    Pierre Budar váltja Yves Matton-t a Citroën-nél

    Matton csatlakozik az FIA-hoz a Rally Osztály igazgatójaként, miután megvalósította a Citroën Racing WRC-be való visszatérését.

    Annak ellenére, hogy a Citroën Racing vezetésében változás történt, a cél ugyanaz marad, hogy a csapat újabb győzelmeket érjen el a motorsportokban, ahol már a Rallye világbajnokságon 8 -, a WTCC-n 3 gyártói vb cím mellett tavaly 2 győzelem és az év végi összesítésben a csapat 4. hely írható a nevük mellé.

    Mostantól Yves Matton lesz a WRC osztály új vezetője. Az őt váltó Pierre Budar azt mondta: „Nagyon tisztában vagyok azzal a kihívással, amelyet e rendkívüli csapat irányításával vállalok, és arra fogok törekedni, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki az előrébb jutást jelentő tehetségekből.”

    Az új csapatfőnök a Központi Gépészmérnöki Főiskolán végzett Nantes-ban, ezután 1989-ben csatlakozott a PSA csoporthoz mérnökként. 2010-ben létrehozása után a sportversenyek osztályát vezette, majd 2016-ban kiterjesztette szerepvállalását az ügyfelek versenyprogramjainak irányításával. Emellett felelős a 308 TCR és a C3 R5 fejlesztéséért.

    A tudása új dinamizmust fog adni a Citroën Racing csapatának, amely már készen áll a 2018-as szezora, ami mindössze másfél hét múlva veszi kezdetét Monte Carlo-ban a Kris Meeke, Craig Breen C3 WRC trióval.

  • Még határozottabb Ford-jelenlét a Rally Világbajnokságon: 2018-ban a Ford Performance is segíti az M-Sport Ford World Rally Team munkáját

    Még határozottabb Ford-jelenlét a Rally Világbajnokságon: 2018-ban a Ford Performance is segíti az M-Sport Ford World Rally Team munkáját

    A Ford Motor Company ma bejelentette, hogy nagyobb mértékű pénzügyi és műszaki támogatást nyújt régi motorsport-partnerének, az M-Sport csapatnak, amely 2017-ben mind az egyéni, mind a gyártói címeket megszerezte a FIA Rally Világbajnokságon (WRC) az EcoBoost-motoros Ford Fiesta WRC versenyautóval.

    A világ egyik legeredményesebb autóversenyzőjének tartott, és ezért a Brit Birodalom Rendjének tisztjéül választott Malcolm Wilson vezetésével működő, az angliai Dovenby Hallban működő M-Sport Ford World Rally Team csapat 2018-tól kezdve értékes technikai támogatásra is számíthat a globális Ford Performance részlegtől, amit Mark Rushbrook, a globális motorsport-tevékenységekért felelős igazgató irányít.

    A Ford a 2017-ben nyújtott műszaki és pénzügyi hozzájárulások után immár még nagyobb befektetésekkel támogatja az M-Sport Ford World Rally Team munkáját, hogy a csapat a 2018-as WRC-szezonban – és természetesen a későbbiekben is – ütőképes maradjon.

    A Ford határozottabb támogatása fontos szerepet játszik abban, hogy az M-Sport megtarthatta a 2017-es FIA WRC egyéni bajnokát, Sébastien Ogiert. Ő és a feltörekvő tehetség, Elfyn Evans a csapat kulcsfigurái, akik navigátoraikkal, Julien Ingrassiával és Daniel Barrittal 2018-ban is rajthoz állnak majd a Ford Fiesta WRC-vel.

    “A Ford és az M-Sport 20 éves együttműködése már a rallysport minden szintjén páratlan sikereket eredményezett, amelyekre nagyon büszkék vagyunk; emellett pedig világszerte megalapozta a Fiesta hírnevét a rallyversenyzők körében,” nyilatkozta Rushbrook. “Tavaly a vadonatúj Fiesta kifejlesztésével támogattuk az M-Sportot, és az autó bajnoki címeket szerzett a csapatnak. Már izgatottan várjuk, hogy 2018-ban még komolyabban segíthessük a munkájukat.”

    A Ford már 1997 óta folyamatosan az M-Sport partnere. A Ford által kiválasztott rally-specialistaként az M-Sport gyártja a Ford versenyautókat a rally több géposztálya számára is, a FIA R2-től kezdve egészen a sportág csúcsát jelentő WRC-ig. A világon jelenleg több mint 400 darab, az M-Sport által fejlesztett Ford Fiesta versenyez a rallysportban.

    “Az évek során mindig élvezhettük a Forddal való együttműködés fantasztikus előnyeit, most pedig hatalmas örömmel tölt el minket, hogy a márka 2018-ban még nagyobb mérvű támogatással segít nekünk megvédeni a világbajnoki címünket,” mondta el Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető igazgatója.

    “Sébastien és Elfyn részvételével újra ütős gárdával léphetünk pályára, a magasabb szintű műszaki támogatás pedig lehetővé teszi a Ford Fiesta WRC sikeres továbbfejlesztését. A verseny szorosabbnak ígérkezik, mint valaha, de biztos vagyok benne, hogy együttes erővel és partnereink támogatásával ugyanazt a remek teljesítményt nyújtjuk majd, ami már 2017-ben is diadalra vitt minket.”

    A Ford 1,6 literes EcoBoost benzinmotorjával hajtott Ford Fiesta WRC rallyautó a vadonatúj Fiestára épül, amely már Európa-szerte kapható, és a kínálatban ugyanúgy szerepel a stílusos Fiesta Titanium, mint a Ford Performance izomautói által inspirált Fiesta ST-Line és a gazdag felszereltségű Fiesta Vignale. A 200 lóerős, 1,5 literes EcoBoost motorral felszerelt és válaszható üzemmódokkal vezethető vadonatúj Fiesta ST 2018-ban már kapható lesz a márkakereskedésekben.

     

  • Leleplezték a 2018-as Toyota Yaris WRC-t

    Leleplezték a 2018-as Toyota Yaris WRC-t

    Ahogy közeledünk a 2018-as Rali Világbajnokság kezdetéhez, egyre több márka mutatja be versenyautóit. Ezúttal a Birminghamben megrendezett Autosport International kiállításon láttuk az új 2018-as Toyota Yaris WRC-t, ami már készen áll a riválisok elleni küzdelemre.

    A 2018-as Toyota Yaris WRC alakja a hatalmas aerodinamikai elemekkel szándékosan tervezett, nem emlékeztet a dicsőséges Celica és Corolla korszakra, amikor aszfalton és a murvás szakaszokon is egyeduralkodók voltak az egész világon, szinte minden rali versenyen. A Yaris WRC korszerűsített aerodinamikai csomagját az autó elejére fejlesztették ki, beleértve egy új első lökhárítót és sárvédőket. Feladatai közé tartozik a leszorító erő és a hűtés segítése.

    Toyota Yaris WRC
    Fotó: Toyota Gazoo Racing WRT/ Toyota Motor Europe

    Bár az idei konstrukció részletes műszaki leírása még nem került napvilágra, de nem lesz meglepetés, mivel ezeknek az autóknak meg kell felelniük az FIA által meghatározott motor- és teljesítménykorlátozásoknak. Azonban az 1,6 literes turbó, amit ebben a kocsiban elhelyeznek, egy jövőbeli új modellben találhatja magát a gyártósoron, különösen akkor, ha az autó nagyobb sikert ér el, mint elődje.

    Tommi Mäkinen (Csapatfőnök) nyilatkozata: „Nagyszerű a 2018-as szezont ilyen sok motorsport rajongó előtt, az Autosport Nemzetközi kiállításon elindítani. Egy nagyon ígéretes, 2017-ben teljesített első szezon után izgatottak vagyunk, hogy az elkövetkező évet is jól felépítsük. Tavaly láttuk, hogy a Toyota Yaris WRC már képes volt versenyeket nyerni, ami a csapat számára nagy eredmény volt, és ez lehetővé tette számunkra, hogy olyan területeket fedezhessünk fel, amelyeken van még javítani valónk. Több idővel és – tanulással sikerült felfrissíteni az autó elülső részét, hogy jobb aerodinamikai teljesítményt kapjunk, és javulást sikerült elérni a hűtés terén is. Nagyon izgatott vagyok, hogy idén tovább tudjunk tanulni küldetésünk részeként, hogy egyre jobb autókat készítsünk.”

  • Bouffier beül a harmadik Fiesta WRC-be

    Bouffier beül a harmadik Fiesta WRC-be

    Bár csak két alkalomról van szó, a francia Bryan Bouffier nyilvánosan is megerősítette a pletykát, mely szerint az M-Sport Ford harmadik versenyzőjeként indul Monte Carloban és Korzikán.

    Bouffiernek lehetősége nyílik rá, hogy ismét a győzelemért harcoljon, most a Rallye Világbajnokság nyitóversenyén. 2011-ben az IRC sorozatban egy Peugeot 207 S2000 volánja mögött már megnyerte ezt a futamot.

    Néhány évvel később, az M-Sportnál két jó eredményt is elért Korzikán. 2013-ban megnyerte az IRC futamot, szintén egy Peugeot 207 S2000-el, majd 2015-ben egy Ford Fiesta RS WRC-vel nyolcadik lett a világbajnokság versenyén.

    „Jó hírt erősíthetek meg, miszerint a Monte Carlo – és a Korzika Rallyen vezethetem a világbajnokság tavaly győztes autóját. Ez egy nagyszerű autó, amelyről minden pilóta álmodik, és számomra is nagyszerű, hogy ezzel a nagy kihívással szembenézhetek” – mondta a 39 éves francia pilóta.

     

  • Birminghamben indul a WRC szezon

    Birminghamben indul a WRC szezon

    Minden pilóta, navigátor és csapat jelen lesz január 11.-én a „Nemzeti Kiállítási Központban”, hogy hivatalosan bemutassa az idei WRC szezont.

    Az előszezon Európában tartott legnagyobb autóverseny-kiállítását, a Birmingham Autosport International Show-t 8:50-kor hivatalosan is megnyitja Sébastien Ogier és Julien Ingrassia, mielőtt a média a rendezvény egyéb programjaira fordítja figyelmét.

    Az esemény színpadán 10:30-kor kerül bemutatásra az M-Sport Ford World Rally Team, a Hyundai Motorsport, a Toyota Gazoo Racing és a Citroën Racing 2018-as WRC-je. Ogier, Elfyn Evans és az M-Sport főnöke, Malcolm Wilson mutatja be a csapat Ford Fiesta WRC-jét, míg Andreas Mikkelsen, Thierry Neuville, Dani Sordo, Hayden Paddon és Michel Nandan csapatvezető először mutatják meg a Hyundai i20 WRC-t új színezésben.

    A Toyota Yaris WRC-t Jari-Matti Latvala, Ott Tanak, Esapekka Lappi és csapatvezető Tommi Mäkinen, míg Kris Meeke, Craig Breen és Yves Matton a Citroën új C3 WRC-jét tárják a nyilvánosság elé.

    A WRC 2 bajnokság főszereplői szintén ott lesznek, rájuk 14: 45-kor kerül sor. Az M-Sport, a Skoda, a Volkswagen, a Hyundai, a Citroën és a Proton legújabb R5-ös autói is helyet kapnak a négy napos kiállításon. Elfyn Evans támogatni fogja a Junior WRC résztvevőinek bemutatását 15:15 órakor, amikor is a brit pilóta csatlakozik a 2018-as indulókhoz és a bajnokság menedzseréhez, Maciej Wodahoz.

    Az összes 2018-as autó jelen lesz a rendezvény ideje alatt, míg a WRC pilóták dedikálása és a programok lehetővé teszik a szurkolók számára, hogy a szezon kezdete előtt megismerhessék a legfrissebb híreket, valamint hogy kipróbálhassák a legújabb WRC 7 videojátékot.