Címke: Woking

  • Jonathan Neale elhagyja a McLaren-csoportot

    Jonathan Neale elhagyja a McLaren-csoportot

    A McLaren bejelentette, hogy Jonathan Neale, a vállalatnál régóta dolgozó egyik vezetője még ebben az évben elhagyja a wokingi bázisú vállalatot. Neale 2016 óta töltötte be a McLaren-csoport vezérigazgatói tisztségét, miután korábban az F1-es csapat ügyvezető igazgatójaként állt annak az élén.

    Mint a British Aerospacenél korábbi munkatársát, az ex-McLaren csapatfőnök Martin Whitmarsh, Neale-t arra bátorította, hogy 2021-ben csatlakozzon a versenyzői alakulathoz, mint annak operatív igazgatója, mielőtt 2005-ben ügyvezető igazgató lett. A McLaren-főnök Ron Dennis és Whitmarsh mellett Neale irányította a csapat dolgait egy olyan sikeres időszakban, amelynek része volt Lewis Hamilton 2008-as világbajnoki címe is.

    Dennis McLaren-elnöki megbízatásának 2016 végén bekövetkezett megszűnésével azonban Neale visszavonult a csapattal való mindennapi foglalkozástól, és a McLaren Group műveleti igazgatója lett. A globális koronavírus-járvány kihívásokkal teli időszakot jelentett az autó- és versenyzői részleggel is rendelkező vállalat számára, amely az elmúlt két évben többször is arra kényszerült, hogy átstrukturálja pénzügyi és részvényesi alapját.

    Tavaly júliusban a McLaren 550 millió font értékű befektetést kapott Szaúd-Arábiától, amely Bahrein után a második közel-keleti ország, amely befektetett a McLarenbe.

    Miközben az autóipari tevékenységüknek több időre van szüksége a talpra álláshoz, a McLaren csapat jelenleg a harmadik helyen áll az F1-es konstruktőrök bajnokságában, miután kilenc év kihagyás után a múlt hétvégén Monzában visszatértek a győztesekek közé.

  • Így ünnepelték a McLarent Wokingban – képekkel, videókkal!

    Így ünnepelték a McLarent Wokingban – képekkel, videókkal!

    Megmutatta a McLaren, hogyan várták és ünnepelték a gyárban dolgozók Daniel Ricciardót és Lando Norrist.

    A wokingi istálló nagyszerű hétvégét zárt Monzában, ugyanis a dobogóra mindkét versenyzőjük felállhatott. Az ausztrál pilóta jól kapta el a rajtot és magabiztosan tartotta első helyét, míg a 21 éves brit ifjonc bravúros védekezéssel és előzéssel kaparintotta meg a második pozíciót.

    Természetesen az eredményt a McLaren Techonolgy Centre-ben is kitörő örömmel figyelték, így mikor „hazaérkeztek” a díjak, tapssal és közös fotókkal ünnepelték a sikert.

     

     

  • Hivatalos: Eladta a wokingi központját a McLaren!

    Hivatalos: Eladta a wokingi központját a McLaren!

    Már ősszel kiderült, hogy a koronavírus-járvány rendkívül súlyosan érintette a McLaren gárdáját. A brit csapat így kénytelen volt eladásra kínálni a wokingi csúcstechnológiás központját, amire most megtalálták a vevőt.

    A Wokingban található Mclaren Technology Center a keddi bejelentés értelmében 170 millió angol fontért, vagyis nagyjából 71 milliárd magyar forintért cserélt gazdát. Az új tulajdonos a Global Net Lease (GNL), egy amerikai ingatlanokkal foglalkozó vállalat.

    A 78 ezer négyzetméteres központot 1998-ban kezdték építeni, amelyben megtalálható a McLaren modern szélcsatornája is.

    A tranzakciót várhatóan a második negyedévben fogják lezárni, amely a folyamat végén egy 20 évre szóló haszonbérleti szerződést jelent, melyben a McLaren lesz az ingatlan haszonélvezője.

    Nem ez volt az első dolog az istállónál, amivel a világjárvány negatív hatásait akarták kiküszöbölni. Tavaly Bahreinből kaptak egy nagyobb mértékű kölcsönt, valamint részvényeket is kiárusítottak.

  • Ricciardo nem tetoválásban fogadna, Zak Brown gyűjteményére fáj a foga

    Ricciardo nem tetoválásban fogadna, Zak Brown gyűjteményére fáj a foga

    Daniel Ricciardo úgy véli, hogy nem tudná megismételni a Renault-s tetoválós fogadását a McLarennél, de feltűnően érdeklődik Zak Brown klasszikus autógyűjteménye iránt. A hétszeres nagydíj győztes Ricciardo három éves szerződést kötött a csapattal, amely 2021-től kezdődik, miután az elmúlt két évet a Renaultnál töltötte.

    Amikor az ausztrál leszerződött a franciákkal, akkor fogadott Cyril Abiteboul akkori csapatvezetővel, hogy azonos tetoválást csináltatnak, amennyiben megszerzi az első dobogós helyezésüket, ami teljesült is tavaly, az Eifel Nagydíjon. Ricciardo reménykedett benne, hogy még 2020-ban találkozhat emiatt a volt főnökével, hogy megcsináltathassák a tetoválásokat, de hétfőn elárulta, hogy ez még mindig nem történt meg:

    Tudni fogtok róla, amint megvagyunk ezzel Cyrill-lel. Sajnos még mindig nem estünk túl rajta. De megtörténik majd, meglesz ez. Tartjuk magunkat a dologhoz, hiszen ez még egy lezáratlan dolog közöttünk, a tetoválás. Remélem, hogy megtörténik, minél előbb, annál jobb.”

    Az Autosport rákérdezett nála, hogy számíthatunk-e hasonló fogadásra közte és a McLaren Racing vezér Zak Brown közt, mire Ricciardo elárulta, hogy Brown közölte már vele, hogy ilyesmiről szó sem lehet. Az ausztrál pilóta ezért alternatív lehetőségeken gondolkodik, és felemlegette Brown széleskörű versenyautó gyűjteményét. Ebben benne van Mario Andretti Lotus 79-ese, Ayrton Senna McLaren MP4/6-osa, vagy Mika Häkkinen MP4-16-os járgánya:

    „Még csak pár órája volt, hogy ebédeltem Zak-kel, és megemlítette, hogy utálja a tűket. Így tetoválás biztosan nem lesz már Zak és köztem. Gondolkodunk azonban valami hasonlón. Tudom, hogy remek autókollekciója van, így talán fogadhatunk az egyik autójára, vagy valami hasonló!”

    Ricciardo ma már élesben is kipróbálhatja a McLaren MCL35M-et Silverstoneban, miután az elmúlt hetekben Wokingban volt a gyárban a csapattal, hogy minél gyorsabban formába lendüljenek a szezonkezdetre. Úgy véli, hogy az integráció egy új csapatba mindig is egy pilótának a legnagyobb kihívás. Cserélődnek a kollégák, és ekkor szembesülnek azzal, hogy mennyire más a pályán és a pályán kívül is egy új banda:

    „Illeszkedni kell olyan szempontból, hogy azt érezd, a csapat része vagy. Nem csak versenyzőként, hanem az egészbe, a tervezéstől kezdve egészen a stratégia kialakításáig. Már annyi egyeztetésem volt itt az MTC-ben nem csak a mérnökeimmel, hanem ténylegesen is a versenyrészleggel. Tényleg az az érzésem, hogy ülök a szobában, ahol hallatom a hangomat. Azt gondolom, hogy van elég tapasztalatuk, hogy amit mondok, azt meg is valósítsák. Ez a fajta integráció a versenycsapat minden területén talán sokkal erősebb dolog, mintha csak versenyzőként versenyeznék. Az, hogy bármelyik szobában leülhetek és előadhatok, talán ez a legfontosabb. Ugyanakkor ez is a legnehezebb, hogy elinduljon a dolog.”

  • Valentin-nap után érkezik a McLaren új konstrukciója!

    Valentin-nap után érkezik a McLaren új konstrukciója!

    A McLaren elárulta mikor mutatják be a 2021-es konstrukciójukat.

    Tavaly év végén még a konstruktőri harmadik helynek örülhetett az istálló, ma már azonban az új autó körül forog a gondolatuk, ugyanis 18 nap múlva bemutatják azt a nagy közönségnek.

    Több változás is történt a britek háza táján, ugyanis nemcsak új versenyzőt, hanem új erőforrást is köszönthetnek a köreikben. Daniel Ricciardo ezen az estén fog hivatalosan is bemutatkozni, csakúgy, mint a Mercedes motor a konstrukcióban. Az ausztrál pilóta mellett természetesen a harmadik évét megkezdő Lando Norris is fel fog tűnni.

    Az eseményt az alakulat főhadiszállásán, a McLaren Technology Centerben fogják megtartani, február 15-én, 20:00-kor. A bemutatót brit közönség a Sky Sport-on is figyelemmel kísérheti.

     

  • Amikor azt hiszed, hogy a McLaren QR-kódjából majd jól kiolvasol mindent

    Amikor azt hiszed, hogy a McLaren QR-kódjából majd jól kiolvasol mindent

    Gőzerővel készül a McLaren idei versenygépe, amely már 35M típusszámot kapta, utalván ezzel is az idén újrakezdődő Mercedes frigyre. Az már látszik, hogy a festés alapjaiban nem változik, és nyilván lesznek érkező és távozó támogatóik is.

    Ilyenkor már a legtöbb csapat valamit enged mutatni az autójából is, részleteket legalább, noha tudjuk, hogy alapvetően látványos különbségek nem igazán lesznek a tavalyi és a 2021-es autók között technikai értelemben. A wokingiak lutriznak leginkább, mivel nekik még egy olyan hibridmotort is be kell építeniük, amihez csak hasonlójuk volt, utoljára 2014-ben.

    A mai kis részletük már a cockpitben készült, az első számú vázból, ami látható a kis matricán is. Ezen azonban van egy QR kód is, így a rutinosabbak feltehetően rögtön elő is kapták a telefonjukat, és beszkennelték azt, hogy ugyan milyen linkre vezet…

    Mi sem áruljuk el, jót röhögtünk, Lando Norrist vádoljuk ezzel a poénnal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

  • A McLaren 200 millió fontért eladná a gyárát Wokingban!

    A McLaren 200 millió fontért eladná a gyárát Wokingban!

    Eladó a McLaren főbázisa. A Wokingban található létesítményért 200 millió fontot kérnének, és remélik, hogy ezzel is javítanának a mérlegükön, ha tervek szerint eladásra kerülne a dolog. Erről csütörtökön számolt be a Sky News. A csapat szóvivője így nyilatkozott:

    „Globális központunk eladása, majd visszabérlése, a kinevezett bankok javaslata az adósságátalakítás és tőkeemelés végett. Ez a refinanszírozási stratégia része, amelyet bejelentettünk már korábban. Ezzel a lépéssel a McLaren Group egy hosszú távú növekedést biztosít, és befektetések fenntartható platformjává válik.”

    Ezekkel a kezdeményezésekkel tehát a McLaren a rövid távú intézkedéseit foganatosítják, amelyekről már év elején döntöttek. A múlt hónapban a vállalat bejelentette, hogy 184 millió fontot vesztettek 2020 első félévében. A csapat helyzete a koronavírus miatt továbbra is bizonytalan.

  • Legendás amerikai szponzort fogott magának a McLaren!

    Legendás amerikai szponzort fogott magának a McLaren!

    Az amerikai olajvállalat, a Gulf Oil lesz a régi-új McLaren támogató, a Brit Nagydíjtól kezdve. A wokingiak ezt a jelentős szerződést az amerikai óriással azt követően köti, hogy a kapcsolatuk a Petrobrassal megszűnt 2019 végén.

    Még nem hivatalos a Gulf Oil bejelentés, de egy Callum Taylor nevű felhasználó a Redditen kiszúrta a cég logóját a helyi benzinkútjuknál egy McLaren F1-es versenyautón, ugyanis a brit csapat kihasználta a mai napot, és előkészített már egy reklámot, amely majd az együttműködésüket hivatott majd bemutatni, amint hivatalossá válik mindez.

    Amennyiben ez a szerződés érvénybe lép, és semmi változás nem lesz, akkor a Gulf logo már a következő futamon megjelenik az MCL35-ön, és ezzel a McLaren nyert magának egy olyan partnert, akik biztosítják számukra a kenőanyagokat és az üzemanyagot. Érdemes tudni, hogy a wokingiak és az amerikai cég sikeresen dolgoztak már együtt a 60-as, 70-es években, a Forma-1-en kívül a Can-Am és IndyCar projektjeiken is.

    1995-ben a McLaren és a Gulf újból egyesítették az erőiket, ezúttal a hosszútávú világbajnokság kedvéért. A Gulf McLaren F1 GTR 1996-ban megnyerte a BPR Global Endurance Series-t, egy évvel később pedig a Le Mans GT kategóriáját

    A McLarennek ugyan több éves szerződése volt a Petrobras olajvállalattal, de megszakították ezt azon technikai problémák miatt, amit ezen kenőanyagok és üzemanyag okozott, amelyet biztosított a brazil cég a britek formaautóiba. A rövid, de szerintük pozitív végkimenetelű kollaboráció után úgy váltak el a felek, hogy készen állnak a jövőben is további együttműködésre.

    McLaren are doing promo shoot at my local gulf garage!
    byu/SuperSneekySpaghetti informula1

  • Norrisnak lehetősége volt beszélnie Tom Moore kapitánnyal

    Norrisnak lehetősége volt beszélnie Tom Moore kapitánnyal

    Lando Norrisnak nemrégiben lehetősége adódott videó chatelni Tom Moore-ral, aki több mint 28 millió fontot gyűjtött a brit Országos Egészségügyi Szolgálat számára.

    Az egész világot körbejárta az a hír, miszerint Tom Moore kapitány jótékonyságra adja a fejét: a százéves kapitány április 30-án 100 kört tesz meg és a befolyt összeget a brit Országos Egészségügyi Szolgálatnak (NHS) ajánlja. A kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy már az első napokban a kitűzött cél sokszorosát, több mint 28 millió fontot gyűjtött össze a veterán.

    Lando Norris egyike azoknak, akik kapcsolatba kerültek a néha brit hadsereg tisztjével, aki nem mellesleg McLaren szurkoló is. Mint kiderült, a Moore kapitányt meginvitálták a wokingiak a főhadiszállásukra is.

    „Király volt! Egy pár évvel ezelőtt nem lett volna ilyen lehetőségem, hogy egy hozzá hasonló emberrel beszéljek” – mesélte a Mirror Sportnak Norris.

    „Több mint 28 millió fontot gyűjtött össze és ez csak tovább nő, teljes őrület! Nagyon klassz látni, hogy valaki ilyet tesz mennyi emberért” – fogalmazott a pilóta.

    „Az a tény, hogy beszélhettem vele és emellett McLaren szurkolói is, még királyabbá teszi. Megpróbáljuk elhozni a McLaren HQ-ba is egy kis bejárásra, miután a dolgok normalizálódnak. Abból a szempontból nagyon szerencsés vagyok, hogy egy hozzá hasonló emberrel beszélhettem” – tette hozzá Norris.

  • McLaren: Végre fejlődünk

    McLaren: Végre fejlődünk

    A McLaren újonnan igazolt csapatvezetője, Andreas Seidl nagy örömmel konstatálja, hogy csapata versenyről-versenyre egyre jobb.

    A wokingi alakulat a hibrid éra kezdete óta csak keresi régi önmagát, két dobogójuk van, mindkettőt még az éra első versenyén szerezték, 2014-ben Ausztráliában. Aztán 2015-től jött a katasztrofális Honda házasság, majd most, 2019-ben a McLaren immár Renault motorral talán kezd egyenesbe jönni.

    Seidl nemrég csatlakozott, de mióta átvette a csapat vezetését, tényleg egyre jobbak és jobbak.

    „Meleg fogadtatásban részesültem a csapattól” – mondta Seidl. „Az is segített, hogy az autó sokat fejlődött tavalyhoz képest. Az összes tavalyi változtatás már most kifizetődik.”

    „Még mindig a csapat működésének elemzésénél tartok, célom megtalálni az erősségeket és a gyenge pontokat. Ennek tudatában már kidolgozható egy terv a jövővel kapcsolatban. Zak és a részvényesek azt a feladatot adták, hogy a lehető leggyorsabban fedezzem fel minden hátrányunkat, az infrastruktúrában is. Ezért múlt héten nagy örömmel jelentettem be az új szélcsatorna építését, ami egy nagy hiányosság volt eddig a topcsapatokhoz képest. Nagyon boldog vagyok, hogy versenyről-versenyre lépünk előre, és fontosnak tartom, hogy ezt a pozitív utat folytatni tudjuk.”