Címke: Wings For Life

  • Horner vallott: A Red Bull igazi RB19-ese „egy kicsit másmilyen lesz”

    Horner vallott: A Red Bull igazi RB19-ese „egy kicsit másmilyen lesz”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy az istállója péntek délután New Yorkban tartott rendezvényén bemutatott autó nem az az új RB19-es, amely az idei szezonban lép pályára.

    Horner elárulta, hogy a február 23-25-én Bahreinben a szezon előtti tesztelésre kiguruló autó lényegesen másképp fog kinézni, mint az, amely tegnap került a középpontba. Erre azután került sor, hogy a rajongók rámutattak, hogy az eseményen leleplezett járgány nem tartalmazott néhány olyan technikai elemet, amelyre az idei vázon szükség lesz, például a szárnytükrök mérete tekintetében. Horner nem is tagadott:

    „A ma bemutatott autó nyilvánvalóan kicsit más lesz, amikor Bahreinben látjuk majd. Amit ma láttak, az egyértelműen nem tükrözi teljesen azt, ami pár hét múlva Bahreinben lesz a pályán. A mai nap igazából arról szólt, hogy bemutassuk a csapat előttünk álló évre vonatkozó törekvéseit. A partnereinket és természetesen a Ford együttműködés izgalmas bejelentését. Mindezt itt, az Egyesült Államokban, ezen a piacon, a Red Bull Racingnek ez az első alkalom.”

    Nem először fordul elő, hogy a Red Bull az utolsó pillanatig visszatartja új autóját. Az alakulat korábban már bemutatott egy alapspecifikációt a tesztelés előtt, majd a pályára lépéskor jelentős frissítőcsomagokat mutatott be. A Mercedes tavaly hasonlóan járt el az első bahreini futam előtt. Csak az utolsó napokban mutatta be a drámai új, „zero pod” oldaldoboz kinézetet.

    Kiderült, hogy egyelőre még Max Verstappen sem látta az igazi RB19-est. Az most feltehetően csak az első bahreini teszten fog megmutatkozni. A bemutatón ennyit mondott erről a médiának:

    „Az igazat megvallva, még nem láttam. Nem láttam képeket vagy rendereket, mert nem érdekelnek az ilyen dolgok. Csak a gyors autót akarom, és nem számít nekem, hogy miképp néz ki. Csak az autó köridejét figyelembe véve beszéltem a teljesítménynövelésről.”

    Az egyetlen istálló, amely eddig bemutatkozott, a Haas volt kedden. Ők elég világosan fogalmaztak, hogy ez az új 2023-as festésük bemutatására szolgált, amelybe az új névadó szponzor, a MoneyGram is beépült. A következő a Williams lesz, akik hétfőn mutatják be új autójukat, majd kedden az Alfa Romeo következik.

    Az Alfa Romeo fotókat tett közzé egy különleges, egyedi művészeti festésről. Ez az autójuk egy korábbi modelljére készült, és amely az idei szezonban bejárja a világot, mielőtt elárverezik a Save the Children jótékonysági szervezet javára. Hasonló módon a Red Bull is felfedett egy „összefirkált” festést egy régi, 2018-as RB14-esen, amelyet a Christie’s árverez el a Red Bull Wings for Life jótékonysági szervezetének javára.

    A Red Bull emellett versenyt is hirdet, amelynek keretében a szurkolók különböző festéseket tervezhetnek az idei autóra, amely a három Amerikai Nagydíjon, Miamiban, Austinban és Las Vegasban lesz használva. A csapat pénteken nyilvánosságra hozott, a többi versenyre szánt fő festése azonban megdöbbentően változatlan maradt a korábbi idényekhez hasonlóan.

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

  • Kifejezetten drágán kelt el Verstappen egyedi autója

    Kifejezetten drágán kelt el Verstappen egyedi autója

    Kalapács alá került egy régebbi generációs Honda Civic Type R, amit Max Verstappen vezetett még 2021 folyamán, mielőtt megszerezte volna az első világbajnoki címét a Forma-1-ben. Az aukciót végül egy 75.000 eurós – kevéssel több, mint 30 millió forintos – ajánlat nyerte meg.

    Verstappen kiváltképpen Hollandiában használta ezt a Hondát utcai autót, amibe az eladás előtt 58.000 kilométert tett bele. Az aukcióból befolyt teljes összeg a Red Bull jótékonysági szervezetét, a Wings for Life-ot illeti majd. Az autó már csak azért is egyedinek számít, mert a Red Bull holland kiválóságának aláírása is rajta van a csomagtartón, illetve a műszerfalon is.

    Verstappen még 23 éves korában kapta az autót ajándékba, és elmondása szerint „egy hihetetlen autó és rendkívül büszke is rá.” Azonban a Forma-1 regnáló bajnokának egyáltalán nem kell szomorkodnia, ugyanis nemrégiben Japánban járt a Honda által szervezett rendezvényen, ahol az újabb bajnoki címéért egy 150.000 euróba kerülő Honda NSX Type S-t kapott ajándékba a japán márka képviselőitől.

  • Jótékony célból árverezik el Verstappen Ausztriában viselt sisakját

    Jótékony célból árverezik el Verstappen Ausztriában viselt sisakját

    Habár az Osztrák Nagydíj nem egészen úgy alakult, ahogyan azt Max Verstappen eltervezte, a holland világbajnok még így is próbál jót tenni. A Red Bull kiválósága a spielbergi hétvégén használt sisakját bocsátotta árverésre és az ebből befolyó összeg 100%-a az energiaitalosok által alapított jótékonysági szervezeté, a Wings For Life-hoz fog kerülni.

    Az aukció során online lehet licitálni az egyedi festésű sisakra és jelen pillanatban 130.000 eurónál jár a licit. Az árverés győztese a Wings For Life-ot fogja támogatni, akik a pénzt egy élvonalbeli kutatási létesítménynek fogják odaadni. Az ott dolgozó orvosoknak pedig az a célja, hogy a gerincvelő sérülésének megtalálása. A győztes mindezek mellett Abu Dhabiban találkozhat majd Verstappentől, akitől személyesen veheti majd át a sisakját.

    Licitálni szeptember 4-ig lehet majd, amikor a holland pilóta már a hazai versenyén száguldozhat majd az Orange Army előtt Zandvoortban. A cél a 300.000 euró elérése lesz, amivel már nagy mértékben tudnák támogatni az orvosok 3 éves projektjét.

  • Egy nemrégiben történt bejelentés Albon Red Bull-kötelékben maradását sejteti

    Egy nemrégiben történt bejelentés Albon Red Bull-kötelékben maradását sejteti

    A tegnapi nap folyamán olyasvalami történt, mely Alexander Albon Red Bullnál maradására utaló jel lehet. A brit-thai versenyző ugyanis a Wings For Life jótékonysági szervezet nagykövete lett. Ez a társulat pedig szorosan együttműködik a Red Bullal. A Wings For Life egész pontosan az energiaitalosok hivatalos jótékonysági partnere, már 2005 óta.

    Azt érdemes tudni róluk, hogy a gerincvelő sérülések gyógyíthatóságának elérésén dolgoznak. Nekik lett tehát Albon a nagykövetük, aki így nyilatkozott erről: „Sokat jelent ez nekem. Fontos tőkét gyűjteni arra, hogy folytatódhassanak a kutatások a gerincvelő sérülésekkel kapcsolatban. Így egy nap minden érintett teljesen felgyógyulhat.”

    Viszont jelentheti-e ez tényleg azt, hogy Albon marad a Red Bull kötelékében? Vagy esetleg visszakerülhet az AlphaTaurihoz? Utóbbi viszont már csak azért is kérdéses lenne, mert Yuki Tsunoda nagyon közel áll a Gasly melletti hely megkaparintásához. Viszont a japán esélye mit sem ér, ha esetleg nem tudja megszerezni az elegendő szuperlicenszpontot. Ehhez az F2 záró fordulóin kell remekelnie.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Wings for Life (@wingsforlife) által megosztott bejegyzés