Címke: Williams

  • Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierje a végéhez közeledik, még ha elméletileg vannak is akár szabad versenyülések 2020-ra. Nehéz helyzetbe került, hiszen gyakorlatilag csak a Red Bull, Toro Rosso, Williams és az Alfa Romeo csapatoknál akadhat hely. Ráadásul a németnek nem éppen a szép emlékei közé tartozik, amikor még az akkori Saubernél versenyzett. Amikor arról faggatták, hogy megbánt-e valamit a versenyzői pályafutása során, így felelt:

    „Utólag mindig könnyű okosnak lenni. Ha visszatekintek, akkor ami nem volt jó ötlet, hogy 2012-ben elhagytam a Force Indiát.”

    Akkor a Racing Point elődjénél versenyzett egy évet, majd 2013-ban csatlakozott a Sauberhez, az okokról ennyit mondott:

    „2012-ben a Saubernek egy igazi rakétája volt. Az az autó igen gyors volt.”

    Akkor Sergio Perez és Kamui Kobayashi összesen négyszer állhattak dobogóra, és a hinwil-i gárda hatodik lett a bajnokságban. Ilyen eredmények egy évvel később azonban már nem jöttek, magyarázta Nico:

    „2013 év elején komoly nehézségekkel szembesültünk. Csak a szezon végére tudtuk összeszedni magunkat. Ez az igazi kihívás a Forma-1-ben: hozol egy döntést az aktuális év eredményei alapján, és nem tudhatod, hogy mi lesz jövőre, vagy azután, hol fog állni a csapat. Nem igazán ez volt a terv, de ilyen az élet!”

    2013-ban végül a hetedik helyet szerezték meg a konstruktőrök bajnokságában, pont a Force India mögött végeztek. Egy év után a Sauber és Hülkenberg útjai elváltak, 2014-re visszament a Force Indiához, ahol három évet maradt. 2017-ben a Renault csapata vette alkalmazásba, de 2020-ban át kell adnia a helyét Esteban Oconnak.

  • Orlen: Haas, Racing Point vagy McLaren, akár Kubica nélkül?!

    Orlen: Haas, Racing Point vagy McLaren, akár Kubica nélkül?!

    A lengyel olajvállalat, a PKN Orlen a Haas névadó szponzora akar lenni. Elképzelhető persze együttműködés a Racing Pointtal is akár, de egyeztettek a McLarennel is. Ismert a közösségi média felületeken is az, ha valaki „bonyolult kapcsolatban” van, és így lehetne jellemezni a cég kapcsolatát Robert Kubicával és a Forma-1-gyel.

    Az már ismert, hogy a lengyel és a támogatója elhagyják a Williams istállóját, amely idén a legrosszabb csapatnak bizonyult, de Kubica sokszor lett utolsó a versenyeken, még ha ő is szerezte az alakulat egyetlen pontját. Ugyanakkor sokszor kikapott a csapattársától, az újonc George Russelltől. Sokan emlegették azt, hogy a két autó nem ugyanolyan, a csapat az ellenkezőjét állítja.

    Az útjaik így most elváltak, pedig az Orlen illetékesei találkoztak a Williams menedzsmentjével, de nem sikerült megállapodniuk. A lengyeleket az zavarta, hogy a csapat nem tette lehetővé azt, hogy Kubica megmutassa a valós képességeit, a másik fél viszont csak azt hajtogatta, hogy ez megalapozatlan vád, és már nincs benne potenciál, ennyi a történet. Nem sikerült tehát megoldást találni, pedig a szerződés eredetileg 1+1 évről szólt. Az Orlen ezzel pedig nem akart élni, feltehetően Kubica és a Williams sem.

    Daniel Obajtek, a konszern elnöke azonban megerősítette, hogy egy lehetséges új partnerrel már meg is kezdődtek a tárgyalások, sőt, lehet, hogy csak az már az utolsó részleteket egyeztetik. A lengyelek nagyon elégedettek a Forma-1 marketinghatékonyságával, és folytatnák azt. Sokakat érdekel is az Orlen pénze, és maga Kubica is. A cég is a királykategóriában akar maradni olyannyira, hogy akár Robert nélkül is. Az meg már világosan látszik, hogy versenyüléssel rendelkező pilótája jövőre nem lehet a szériának Kubica. A tartalékos versenyzői és a szimulátoros állások azonban még elérhetőek. A kérdés az, hogy Kubicát ez mennyire érdekli.

    Három csapattal is egyeztetnek, kettőnél Kubica akár teszt- és tartalékpilóta lehet jövőre. Ezek a Racing Point és a Haas. A képviselőik jártak Varsóban, amiről képek is kiszivárogtak. Erről pedig a paddockban is beszélt a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll. Más lehetőséget nagyon nem kaphat náluk, mert Sergio Pereznek három éves szerződése van a csapattal, Lance Stroll mega fia, így eléggé logikus az, hogy az ő helye fix.

    A legígéretesebb lehetőség az amerikai Haasnál adódna. Támogatókat keresnek amúgy is, a lengyelek ráadásul lennének akár névadó szponzor is, így jövőre Orlen-Haas néven is benevezhetnek akár. Günther Steiner csapatvezető egy interjúban elárulta, hogy örömmel dolgozna Kubicával, de nem tudja, hogy a pilóta mit akar. Itt is azonban csak tartalékosi szerep várhat rá, pedig az Orlen reménykedett benne, hogy 2021-ben náluk Robert akár versenyezhet is. Ami biztos, hogy a Haas mindenképp meríthetne a lengyel tapasztalatából és szimulátoros munkájából.

    Az utolsó lehetőség amit megvizsgált az Orlen, az a McLaren esete. Pár napja kiderült, hogy a lengyelek képviselete a legnagyobb titokban Londonban járt, de ezt tagadták még a cégnél is, hogy egyeztettek volna a brit csapattal. Ott az a gond, hogy nincs nagyon hely Kubicának, legalábbis az első tárgyaláson ennyi derült ki.

    Az idei szezon előtt szó volt arról is, hogy Kubica a Ferrarihoz igazol, szimulátoros munkára, de végül a Williams lett a befutó, akik versenyülést ajánlottak. Jelenleg azonban nem tudni, hogy egy ilyen szerep a Scuderiánál érdekelné-e Robertet. Az idei éve elég fejtörést okoz neki és kevés örömöt nyújt, hiszen minden versenyen meg kell küzdenie az autójával, a többieket meg maximum a rajtnál látja, illetve később, amikor lekörözik.

    A lengyel azt sem zárta ki, hogy végül versenyzőként a DTM-ben kötne ki, ami összeegyeztethető egy tesztpilótai szerepkörrel a száguldó cirkuszban. Az Orlennél azonban azt is rebesgetik, hogy akár a WRC világába is visszatérhet. A vállalat mindenképp a Forma-1-re koncentrálna Kubicával, vagy nélküle. Robertnek meg el kellene döntenie, hogy mégis mit akar.

  • Kubica: Tény, hogy akár a DTM-ben is kiköthetek

    Kubica: Tény, hogy akár a DTM-ben is kiköthetek

    A Williams csapat F1-es versenyzője, Robert Kubica elismerte, hogy 2020-ban akár a DTM-ben is versenyezhet, miután elválnak az év végével az útjaik a grove-i bázisú csapattal. A lengyel az Autosportnak nyilatkozott:

    „Igaz a hír, hogy a DTM-ben is kiköthetek, majd meglátjuk.”

    Kubicát többször is szóra hozták már a német túraautós bajnoksággal, leginkább úgy, hogy ő beszélt Dieter Gass, Audi Motorsport főnökkel. Most Robert is tiszta vizet öntött a pohárba ezzel kapcsolatban:

    „Dieterrel talán három éve beszéltem utoljára, de lehet az négy is. Volt pár ajánlatom a múltban hogy menjek oda, 4-5 éve, de akkor más volt a tervem.
    Ugyanakkor ez is egyike azon lehetőségeknek, ahol kiköthetek. Nem volna korrekt azt mondani, hogy ott fogok versenyezni, de az viszont igaz, hogy ha nem is direktben, de kapcsolatba léptem a DTM csapataival.”

  • Hivatalos: Elutasították az Alfát, a Williams megtarthatja a pontját!

    Hivatalos: Elutasították az Alfát, a Williams megtarthatja a pontját!

    Megmarad a Williams pontja, mert elutasította a fellebbviteli bíróság az Alfa Romeo keresetét a Német Nagydíj eredménye miatt. Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi eredetileg a hetedik és a kilencedik helyen értek be, de mindketten időbüntetést kaptak technikai jellegű jogsértések miatt. Ennek eredményeképp Lewis Hamiltont a kilencedik, Robert Kubicát pedig a tizedik helyre rangsorolták, amivel megszerezte a Williams ezidáig egyetlen pontját idén.

    Az Alfa Romeo megerősítette, hogy szeptemberben lesz az ügyben a meghallgatásuk, de ez a kísérletük most végül elbukott. Räikkönen és Giovinazzi azért kaptak büntetést, mert a tengelykapcsolójuk nyomatéka nem felelt meg az előírásoknak a rajtnál. A két versenyző így a sportszabályzat 27. cikkelyének első pontjában vétettek, mely szerint „a versenyzőnek az autót önállóan kell vezetnie, segédletek nélkül.”

    Ezen döntésnek Romain Grosjean és Kevin Magnussen is haszonélvezői lettek, mivel megörökölték a hetedik és nyolcadik helyeket a végleges eredménylista szerint.

  • Min csúszhatott el Hülkenberg F1-es karrierje?

    Min csúszhatott el Hülkenberg F1-es karrierje?

    GP2-es bajnokként érkezett, első évében pole pozíciót szerzett, ám egyre inkább úgy tűnik, örök ígéret marad Nico Hülkenberg.

    2010-ben a Williamsnél debütált Rubens Barrichello csapattársaként, aktuális GP2-es bajnokként. Leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az az évi Brazil Nagydíj változó körülmények közt megrendezett időmérőjét megnyerte. Ám ez nem hozta meg az áttörést, vagyis egy szerződést egy topcsapattól, amire azóta is vár. Ez a pole pozíció pedig azóta is a legjobb eredménye az F1-ből, többet nem tudott szerezni.

    Dobogója sem volt soha, ezzel ő tartja a legtöbb verseny dobogó nélkül rekordot. Megfordult számos középcsapatnál, a Williams mellett volt a Sauber és a Force India versenyzője is, illetve ehhez jön jelenlegi csapata, a Renault, ahonnan távozni kényszerül idény végén.

    A 32 éves németnek pedig nem nagyon maradt alternatívája, hogy hová mehetne. A Red Bullnak nem kell, az Alfa Romeónál Giovinazzi az első számú jelölt Räikkönen mellé, és a Williams sem tárgyal vele.

    De hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe a német? Az ő véleménye az, hogy korábbi félénksége húzhatta vissza.

    „Régen nem voltam olyan szociális, mint manapság” – mondta a Süddeutsche nevű újságnak. „Nem sokat beszéltem az emberekkel, pedig ha többet kommunikálok, az segített volna szerintem.”

    Emellett úgy gondolja, az F1-ben túl sok a politika.

    „Sajnos sok a befolyásoló tényező, mely hatására egy versenyző elveszíthet dolgokat. Sok a politika az F1-ben. De talán túlságosan is félénk voltam, ami arroganciával párosult.”

  • A Williamst nem érdekli Hülkenberg

    A Williamst nem érdekli Hülkenberg

    Claire Williams helyettes csapatfőnök kijelentette, hogy ők most nem érdeklődnek az egykori pilótájuk, Nico Hülkenberg iránt.

    A Haas bejelentése után egyre kevesebb lehetőség maradt Nico Hülkenberg számára, hogy 2020-ban is a Forma-1-ben versenyezzen. Már csak az Alfa Romeo és a Williams maradt számára opciónak, utóbbit jól ismeri, hiszen 2010-ben náluk mutatkozott be a száguldó cirkuszban.

    Robert Kubica pedig Szingapúrban bejelentette a távozását, így a brit istállónál felszabadult egy hely. Ám Claire Williams elmondta, hogy a német visszatérése nem opció a számukra.

    „Nico a Williamsnél kezdte a karrierjét, de őszintén megvallva mi nem tárgyalunk most vele. Számos jelöltünk van 2020-ra.” – jelentette ki.

    A sok jelölt közül jelen pillanatban a Formula 2-ben szereplő Nicholas Latifi tűnik legesélyesebbnek, hogy jövőre George Russell csapattársa legyen Grove-ban.

  • A PKN Orlen maradna a Forma-1-ben

    A PKN Orlen maradna a Forma-1-ben

    Robert Kubica lengyel szponzora, a PKN Orlen szeretne maradni a Forma-1-ben. A Williams csütörtökön jelentette be, hogy a versenyző nem marad velük 2020-ban, mert csak szenvedett a mezőnyben, mióta visszatért. Kubica a versenyülését pedig javarészt a lengyel olajcégnek köszönhette. A vállalat azonban maradna 2020-ban is a királykategóriában, árulta el Daniel Obajtek, vezérigazgató:

    „Roberttel különféle lehetőségeket vizsgálunk a következő szezonra. A célunk, hogy maradjunk az F1-ben. A PKN Orlen ezért most előrehaladott tárgyalásokat folytat bizonyos csapatokkal.”

    A héten az is kiderült, hogy Varsóban a Racing Point képviselője találkozott a cég elöljáróival. Egyik feltevés az, hogy Kubica lenne a Racing Point tartalékpilótája, ugyanakkor indulna a DTM-ben is, versenyzőként. Szingapúrban az érintett erről ennyit mondott:

    „Jelenleg erről nem beszélhetek. Nem akarok nagyon részletekbe bocsátkozni, de több lehetőséget is megnézek. Nagyon meglepne ugyanakkor, ha csak szimulátoros munkát végeznék. Azon is csodálkoznék, ha jövőre nem versenyeznék.”

  • Hülkenberg még reménykedik az Alfa Romeo ülésében

    Hülkenberg még reménykedik az Alfa Romeo ülésében

    Esteban Ocon és Romain Grosjean bejelentése után már csak az Alfa Romeo és a Williams jöhet számításba Nico Hülkenberg számára az F1-es folytatást illetően.

    Korábban a német neve a Haasnál is felmerült, amit maga Günther Steiner is elismert, ám ott némi meglepetésre ragaszkodtak Grosjeanhoz.

    Sokan pedig úgy vélik, hogy Hülkenberg számára egyedül valós lehetőséget a Forma-1-ben maradásra az Alfa Romeo jelenthet, ami pedig nagyban függ Antonio Giovinazzi további teljesítményétől. A német helyzetét megkönnyítheti, hogy jó viszonyt ápol a csapatfőnökkel, Frederic Vasseurrel.

    „Nem kell beszélnem Nicoval. Nincs olyan ember, aki jobban ismerné őt nálam. Az én csapatomban lett bajnok a Formula 3-ban meg a Formula 2-ben is, és én hoztam őt a Renaulthoz 2017-ben.” – mondta a francia csapatvezető.

    Nem lesz egyszerű Hülkenbergnek megkaparintania az Alfa Romeo ülését, ugyanis Giovinazzi erős Ferrari hátszele miatt előnyben hozzá képest.

    „Egy bizonyos ponttól kezdve már nem az én kezemben van ez a helyzet. Tudom, hogy mi a rendszer és ki hozza a döntéseket. Nem tudok többet tenni annál, mint amit eddig tettem. Mindig vannak lehetőségeim és valós esélyeim, de ebben a világban sosem lehetsz biztos semmiben.” – fogalmazott Hülkenberg.

    A Renault jelenlegi versenyzője viszont tagadta, hogy egykori a csapata a Williams ismét szóba jöhet nála.

    „Nem akarom, hogy ez úgy hangozzon, mintha a Williams ellen beszélnék. Úgy szeretném folytatni, hogy annak legyen értelme is. Tíz év után nem szeretnék a mezőny végén körözgetni.” – jelentette ki.

  • Hülkenberg nem zárkózik el Verstappentől és a Red Bulltól

    Hülkenberg nem zárkózik el Verstappentől és a Red Bulltól

    Nico Hülkenberg egyelőre ülés nélkül maradt a jövő szezont tekintve, ezért attól sem zárkózna el, hogy esetleg a Red Bull színeiben Max Verstappen csapattársa legyen.

    Miután a Renault bejelentette, 2020-ban Daniel Ricciardóval és Esteban Oconnal képzeli el a jövőjét, világossá vált, hogy a német versenyzőnek reális esélye csak a Haasnál lehet. Günther Steiner el is mondta, sokáig vacilláltak a 32 éves versenyző és Romain Grosjean között, végül a francia mellett döntöttek, így Hülkenberg ezt a lehetséges opciót is elveszítette.

    Jelenleg a Williamsnél, a Toro Rossónál és a Red Bullnál nem ismert a teljes nevezési lista. A brit alakultnál George Russell mellé keresnek jelentkezőket, míg a Red Bull családon belül, a Max Verstappen melletti ülésért versengenek a delikvensek. Helmut Marko elmondta, csak az Amerikai Nagydíj után fogják eldönteni, kinek adnak lehetőséget a három versenyben lévő pilóta közül, de az sem kizárt, hogy külsős versenyzőt fognak befogadni a „családba”.

    A Motorsport.com bedobta a csalit Hülkenbergnek, és rákérdeztek arra, hogy a versenybe maradásért Verstappent is hajlandó lenne-e bevállalni. A német a kérdésre így felelt:

    ,,Az autóra nem tudnék nemet mondani, ezért úgy vélem igen, azt a pluszt is vállalnom kellene. Természetesen nagy kihívással járna ez, ugyanis mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Max egy „gyilkos”, és a leggyorsabb pilóták egyike.”

    Természetesen még opcióként ott van a Williams is, akiknél Hülkenberg már vezetett 2010-ben. Ám a grove-i alakulat színeiben csak a mezőny végén tudna masírozni, amit nem szívesen vállalna a német.

    ,,Akármennyire is az F1-ben akarok maradni, azért számomra az is fontos, hogy értelme is legyen a folytatásnak.”

  • Hamilton szívesen látná Kubicát jövőre is az F1-ben

    Hamilton szívesen látná Kubicát jövőre is az F1-ben

    Lewis Hamilton reméli, hogy az idén visszatérő Robert Kubicát jövőre is láthatja a Forma-1-ben.

    A lengyel tegnap jelentette be, hogy távozik év végén a Williamstől. Ez alighanem azt is jelenti, hogy a Forma-1-től is búcsúzik, hiszen nem nagyon van már kiadó hely más csapatnál, és ha van is, talán nem ő áll a lista élén.

    Az ötszörös bajnok, Lewis Hamilton mindazonáltal nagyon dicsérte Kubicát, és örülne, ha maradna a királykategóriában.

    „Talán én ismerem Robertet a leghosszabb ideje. Együtt kezdtük a gokartozást is, még 1997 környékén” – magyarázta Hamilton. „Számomra Robert az egyik legtehetségesebb versenyző, akivel valaha versenyeztem. Ahogy mondtam, már az elején láttam benne a tehetséget, és természetesen a Forma-1-ben is megmutatta ezt, amikor bekerült. Ez már jó rég volt, elég öreg már! De ez még mindig benne van.”

    „Szerintem az az igazán elképesztő, amekkora erőt és elkötelezettséget mutatott, főleg a balesete idején. Nem sok ember tud innen visszajönni a sportba, és olyanok ellen menni, akikkel semmilyen hasonló eset nem történt. Szóval szerintem jó, hogy újra itt van. Nyilvánvalóan nem ugyanaz a helyzet, mint amikor régen egy versenyképesebb csapatnál volt, de szerintem jó munkát végzett idén. A legnagyobb tehetségek kellenek ebbe a sportba, akiknek minél feljebb kell lenniük, hogy részesei legyenek a show-nak. Remélem, hogy marad. Megértem a helyzetét, és nem tudom, mi alapján hozta meg ezt a döntést, de remélem lesz helye jövőre.”