Címke: Williams

  • Wolff: a McLaren motorjai nem növelik a befolyásunkat

    Wolff: a McLaren motorjai nem növelik a befolyásunkat

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, a német gyártó nem szól majd bele nagyobb súllyal a sportági ügyekbe azért, mert a McLarennek is motorokat szállít majd.

    2021-ben újra egyesül a párosítás, ami 78 nagydíjgyőzelmet és három egyéni világbajnokságot hozott a wokingiaknak. A Mclaren a Racing Pointhoz és a Williamshez csatlakozik majd, mint Mercedes-vásárlókhoz, de Wolff kétli, hogy emiatt nagyobb lenne a politikai befolyásuk a sportágon belül.

    „Úgy gondolom, az, hogy még egy vásárlónk van, már nem bír nagy jelentőséggel ezekben az időkben” – idézi őt a Crash.net – „Minden csapat a saját érdekeit képviseli, miközben észben kell tartani a nagyobb képet is, hogy a show vonzó legyen a nézők számára.”

    Wolff nem tagadja, vásárlóik figyelembe veszik motorszállítóik véleményét is a sportági döntések során, de a ráhatás általában ennél a határnál meg is áll.

    „Az természetes, hogy amikor a motorokról esik szó, a partnereink meghallgatják a véleményünket. De nem láttam még olyan csapatot, akinek a motorszállítója megkötötte volna a kezét.” – tette hozzá.

    Nem várom el a McLarentől, de a Racing Pointtól vagy a Williamstől sem, hogy saját érdekeik ellen döntsenek.”

    „Az ok, amiért így döntöttünk a McLarennel, nem a befolyás volt, hanem a bevételeink növelése, és az előny, hogy egyszerre négy csapattól gyűjthetünk adatokat, és tanulhatunk belőluk.”

  • Villeneuve: A Williams megérdemli az idei kínlódást

    Villeneuve: A Williams megérdemli az idei kínlódást

    Jacques Villeneuve elmondta, hogy szomorú amiatt ami az egykori csapatával történt, de egyáltalán nem lepődött meg rajta. Ma már az olasz tévé szakértője a kanadai-francia pilóta, de egyben ő is az utolsó világbajnoka Frank Williams istállójának. Az alakulatot ma már Frank lánya, Claire Williams irányítja, és egyértelműen a leglassabbak a mezőnyben. Szocsi után Robert Kubica támogatója az után is érdeklődött, hogy miért is kellett a versenyzőnek kiállnia csak azért, hogy spóroljanak az alkatrészekkel. Suzukában így nyilatkozott az 1997-es világbajnok:

    „Elkeserít, ahogy az utóbbi években irányítják a csapatot. Ezzel a menedzsmenttel ugyanakkor nem csoda, hogy ott vannak ahol. Az csak egy dolog, hogy épp ilyen rosszul megy nekik. Egy csapatnak ilyen névvel, ilyen dicsőséges múlttal versenyképesnek kellene lennie. Ilyen rossz vezetés azonban ciki. Megérdemlik a sorsukat.”

  • Kubica szponzora marad a Forma-1-ben

    Kubica szponzora marad a Forma-1-ben

    Robert Kubica támogatója elárulta, hogy 2020-ban is maradnak a királykategóriában. A lengyel ugyan szenved idén a visszatérését követően, de már bejelentette, hogy elhagyja a Williams istállót a szezon végén. Támogatója, a PKN Orlen azonban azt állítja, hogy maradnak a száguldó cirkuszban. Erről beszélt a cég elnöke Daniel Obajtek a Puls Biznesu gazdasági lapnak:

    „Nem szokás egy évre megérkezni a Forma-1-be. Egy fejlődő márka vagyunk. Több lehetséges partnerrel is egyeztetünk. Az Orlen marad a Forma-1-ben, és az Orlen köthető lesz Robert Kubicához is.”

    Az már eddig is ismert volt, hogy a vállalat egyeztet a Haas és Racing Point csapataival, de továbbra is tartja magát az, hogy a McLaren is egy további csapata lehet a lengyel olajvállalatnak. Obajtektől megkérdezték, hogy továbbra is központi kérdés-e az, hogy jövőre a rajtrácsra kerülhessen Kubica:

    „Azt látjuk, hogy nagyon sikeres volt a Forma-1-es befektetésünk. Mondtam én olyat, hogy nem fog versenyezni? Annyit állítottam, hogy az Orlen marad a Forma-1-ben, és Robert Kubicával is. Tárgyalunk. Intenzíven, és célzottan. Roberttel együtt több forgatókönyvre is felkészültünk. Hamarosan több információval is szolgálhatunk, de elégedettek lesztek. Minden tiszta lesz másfél-két hónapon belül.”

  • 5 F1-es hely van még szabadon 2020-ra

    5 F1-es hely van még szabadon 2020-ra

    Alakul a pilótapiac, öt szabad hely van még az F1-es mezőnyben 2020-ra.

    Bár ebből három a Red Bull/Toro Rossonál található, melyeket vélhetően jelenlegi versenyzőik – Alexander Albon, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat – fognak betölteni, a kérdés csak az, hogy milyen leosztásban.

    Az igazi dilemma az, hogy ki lesz Kimi Räikkönen csapattársa az Alfánál, illetve George Russellé a Williamsnél.

    Az Alfa különösen nem panaszkodhat Giovinazzira, azonban ez lehet az egyik lehetősége Nico Hülkenbergnek is, amennyiben a Forma-1-ben tervez maradni.

    Vajon az F1-ben tud maradni Hülkenberg, vagy véget ér Forma-1-es pályafutása?

    A Williams kapcsán annyi már kiderült, hogy Robert Kubica biztosan távozik a csapattól. Azt pedig nem tudni, hogy Hülkenberg beérné-e a sereghajtó csapattal, illetve hogy mennyire szól „ellene” az, hogy ő nem az a versenyző, aki sok pénzt vinne a csapathoz. Ez utóbbit Nicholas Latifi tudná biztosítani.

    [poll id=”141″]

    Csapat, versenyzők Kik pályáznak az F1-es ülés(ek)re?
    Alfa Romeo Racing Kimi Räikkönen ?  Giovinazzi, Hülkenberg
    Ferrari Sebastian Vettel Charles Leclerc
    Haas Kevin Magnussen Romain Grosjean
    McLaren Lando Norris Carlos Sainz
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Racing Max Verstappen ? Albon, Gasly, Kvjat
    Renault Daniel Ricciardo Esteban Ocon
    Toro Rosso ? ? Albon, Gasly, Kvjat
    Williams George Russell ? Latifi, Hülkenberg
    Racing Point Lance Stoll Sergio Perez

     

  • Villeneuve beszólt Hamiltonnak és Schumachernek

    Villeneuve beszólt Hamiltonnak és Schumachernek

    Jacques Villeneuve beállt a sorba és Max Verstappenhez hasonlóan kritizálta Lewis Hamiltont. A kanadai azonban a brit versenyzőnél nem állt meg, górcső alá vette Michael Schumacher teljesítményét is.

    A Ferrari egykori pilótája karrierje során összesen hét világbajnoki címet szerzett meg (ebből 5-öt vörös overallban), míg Hamilton eddig 5-ször vehette át a legnagyobb trófeát, ám minden bizonnyal idén ez a szám eggyel növekedni fog. A kanadai ex-versenyző – aki maga is világbajnok -, azonban úgy véli, hogy a fent említett pilóták csak azért tudtak ennyiszer diadalmaskodni, mert a legjobb autóban ültek.

    1997 világbajnokát megkérték, hogy hasonlítsa össze a Scuderia legendáját a Mercedes bajnokával, Villeneuve természetesen eleget tett a kérésnek, és megszokott szókimondó stílusában el is mondta a véleményét:

    ,,Ez a két versenyző (Schumacher és Hamilton) csak akkor tudott győzni, mikor a birtokukban volt a legjobb autó. Egész karrierjük során mindig jó konstrukcióban ültek, például ha most betennénk Lewist (Hamilton) egy Williamsbe, ott nem nyerne. Nagyon jó versenyző, és mindig a legjobb döntéseket hozta meg, a csapatváltások során. A Mercedesnél maga köré építette az istállót, ennyi történt, ám a Ferrariban már nem biztos, hogy olyan sikeres lenne.”

  • Csak Monzában kapta meg a speciális kormányát Kubica

    Csak Monzában kapta meg a speciális kormányát Kubica

    Robert Kubicának egészen a nyári szünet végéig kellett várnia, amíg megkaphatta a személyre szabott kormányát.

    A lengyel pilóta idén tért vissza a súlyos sérüléséből a Forma-1-be, ám a jobb karja nem gyógyult meg száz százalékosan, így már az év eleje óta szüksége lett volna egy olyan kormányra, amelynél a fontosabb kapcsolók és karok a bal kezére estek volna.

    Ezt viszont csak Monzában kapta meg a saját elmondása szerint.

    „Erre a speciális kormányra már az év eleje óta szükségem lett volna, de ez csak kicsivel később, Monzában állt a rendelkezésemre.” – ismerte el Kubica.

    „Két gomb a jobb oldalról átkerült a bal oldalra, emellett még egy plusz kar is található még ezen az oldalán.” – tette hozzá.

    Az egykori versenymérnök Dave Robson szerint a szezon hátralévő részében jóval könnyebb dolga lehet így Kubicának.

    „Az új kormány már sokkal kényelmesebb lesz a számára és megkönnyíti a dolgát. Sokkal könnyebben el tudja majd érni a különböző funkciókat. Szerintem ennek a hiánya inkább a frusztráltságban volt érezhető, sem mint a köridő lemaradásában.” – vélekedett a korábbi mérnök.

  • A Williams lengyel szponzora magyarázatot követel

    A Williams lengyel szponzora magyarázatot követel

    Nem mintha az idei szezonban sok pozitívum lett volna a Williams versenyzői számára, az Orosz Nagydíj minden bizonnyal olyan volt Robert Kubica számára, amit inkább elfelejtene.

    Bár a teljesítményük finoman szólva gyenge volt idén, de egészem a Szingapúri Nagydíjig mindkét versenyzőjük be tudta fejezni az összes futamot, nem volt egy kiesésük sem.

    Szingapúrban azonban George Russell balesetezett, Szocsiban pedig mindkét versenyzőnek fel kellett adni a versenyt.

    A versenyhétvégére most a csapat lengyel szponzora, a PKN Orlen is reagált, választ várnak a Williamstől. Korábban a csapat azt nyilatkozta, hogy azért parkoltatta le Kubicát, hogy alkatrészekkel spóroljanak.

    „Robert Kubica az Orosz Nagydíjról való visszahívása kapcsán hivatalosan is magyarázatot kértünk a ROKiT Williams Racingtől.” – mondta a Formula Spy-nak Joanna Zakrzewska, a PKN Orlen szóvivője.

    „Ezek alapján további lépéseket teszünk majd a szerződésben foglaltakkal kapcsolatban.”

  • Kubica apja szerint fia jól döntött a távozással

    Kubica apja szerint fia jól döntött a távozással

    Robert Kubica apja is jó döntésnek tartja, hogy a lengyel versenyző az év végén elhagyja a Williams istállót.

    Mint ismert, Robert Kuibca maga jelentette be, hogy az idei esztendő végén távozik a Williamstől. Az viszont még nem tudni, hogy mi lesz vele jövőre. Édesapja szerint viszont nagyon kicsi az esély arra, hogy máshol kikössen.

    „A távozás volt az egyetlen lehetséges opció a számára. Robert számára nem volt értelme így folytatnia az adott körülmények között. Most viszont nem tudjuk mi lesz a következő lépés, mivel szinte az összes ülés foglalt már. A fiam vissza akart térni a Forma-1-be, de egyben versenyezni is akart, amit a Williamsnél nem igen lehet.” – vélekedett Artur Kubica.

    Pletykák szerint Kubica és ezáltal a Williams egyik szponzora az Orlen elmondta a Williamsnek, hogy úgy érezték, hogy nem kapta meg a kellő támogatást a csapattól.

    „Nehéz erre reagálnom, mert ismerem az összes apró részletet. De amit tudok, hogy Robert a szezon előtt a csapattól egy olyan kormányt kért, amely a korlátaihoz igazodik. Ezt viszont ő csak most kapta meg, a szezon két harmada után.” – mesélte.

    Artur Kubica arra is reagált, hogy állítólag a csapat jobban fejlesztette Russell autóját.

    „Russell volt számunkra a referencia. Jobban teljesített, mint Robert, de mindenki azt kérdezi, hogy ebben mennyi az autó, és mennyi a pilóta szerepe. A véleményem szerint a Williams nem volt képes a két autót egyforma ütemben fejleszteni. Hogy kiét, abban nagy szerepet játszott az a tény, hogy Russell a Mercedes támogatottja. Ő fiatal, gyors és tehetséges, de ez nem magyarázza a különbséget.”

    Az idősebbik Kubica úgy véli, hogy a fia távozása után a Williams könnyen összeomolhat.

    „A csapat pénzügyi helyzete nagyon rossz. Egyértelmű, hogy pénzt kell keresniük a túlélésért. Ha ez nem jön be akkor eladhatják a csapatot, ami szerintem egy igen valószínű forgatókönyv. Az F1-ben vannak még kisebb költségvetésű csapatok, így a probléma a csapat menedzsmentjében rejlik. Elég arra gondolni, hogy hol voltak 4-5 éve.” – zárta.

  • Rosberg beajánlotta Hülkenberget a Red Bullnak

    Rosberg beajánlotta Hülkenberget a Red Bullnak

    Nico Rosberg honfitársát, Nico Hükenberget a Red Bullban szeretné látni jövőre.

    A német ugye távozni kényszerül a Renault-tól Esteban Ocon érkezése miatt, és a Haasnál sincs már helye, miután ott Grosjean és Magnussen maradnak a helyükön. Nem sok esélye maradt tehát már így.

    Rosberg is emiatt aggódik.

    „Nico lehetőségei nagyon gyorsan fogynak, de még most is nagyon magabiztosnak tűnik” – mondta 2016 világbajnoka az egyik Youtube videójában. „Ez elég furcsa, mert nem tudom, hova mehetne. Az Alfa Romeo lehetne az egyetlen esély, ahol Antonio Giovinazzi helyére érkezhetne, de ő meg olasz, és a Ferrari támogatja. Ráadásul mostanság már jól is teljesít. A Williams mindenféleképpen elvihetné, de ők meg lehet, hogy nem engedhetik meg maguknak pénzügyileg. Mindenestre nagyon remélem, hogy marad az F1-ben.”

    Rosberg felvetette a Red Bullt, mint lehetséges opció. Az energiaitalosoknál ugye volt egy kis pilótakeringő szezon közben: a nem túl jól teljesítő Pierre Gaslyt lecserélték Alexander Albonra, aki a szezon végéig bizonyíthat. Rosberg azonban egyikükkel sincs megelégedve.

    „A Red Bull bajban van, mert Albon megint hibázott [az orosz időmérőn]. Most Gasly remekel, de az ő teljesítménye sem túl jó. Hülkenberg ezzel szemben nagyon jó lenne a Red Bullnak. Még mindig nemet mondanak, de miért ne vinnék el?”

  • Russell örülne, ha Hülkenberg lenne a csapattársa

    Russell örülne, ha Hülkenberg lenne a csapattársa

    George Russell szívesen látná csapattársaként Nico Hülkenberget a Williamsnél, 2020-ban.

    Az már bizonyos, hogy Robert Kubica a szezon végeztével távozik a Williamstől, így ott felszabadul egy hely. Más kérdés, hogy finoman szólva nem a legversenyképesebb csapatról van szó.

    Mindeközben a Renault 2020-ra leigazolta Esteban Ocont Daniel Ricciardo mellé, így Hülkenbergnek mennie kell. Sokáig esélyes volt a Haashoz, de a csapat mindkét jelenlegi versenyzőjét megtartja.
    Russell szerint pedig jövőre jobb lesz a Williams.

    „100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint idén.” – mondta a fiatal versenyző Szocsiban. „A szüleim házára esküszöm, hogy az autó készen lesz az első tesztnapra.” – mondta mosolyogva.

    „Már idén is mutattunk némi fejlődést.”

    Azonban a csapattársi pozícióra a legesélyesebbnek Nicholas Latifit tartják, aki jelenleg a csapat tartalékversenyzője, édesapja pedig a McLaten tehetős társtulajdonosa, Michael Latifit.

    „Olyan csapattársat szeretnék, aki a lehető leggyorsabb, jó a megítélése és van tapasztalata.” – mondta Russell. „Én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megmutassam mindenkinek a képességeimet és készen állok arra, hogy vezessem a csapatot, ha egy újonc kerül mellém.”

    „De örülnék, ha például Hülkenberg csatlakozna hozzánk.”

    „Az egyik vitás kérdés, hogy egy tapasztalt versenyzőt igazoljunk-e, aki segíthet a csapatnak.” – mondta a helyettes csapatfőnök, Claire Williams. „Ugyanakkor nincs okunk arra, hogy miért ne lenne erre képes egy fiatal. George is remek példa erre.”

    „Ez az első éve a Forma-1-ben, de képes vezetni a csapatot, különleges módon, egy ilyen nehéz szezonban, és mindig mosolyogva teszi ezt.”