Címke: Williams

  • Kubica a Racing Point teszt- és tartalékpilótája lehet

    Kubica a Racing Point teszt- és tartalékpilótája lehet

    Robert Kubica feltehetően a Racing Pointnál lesz teszt- és tartalékpilóta, tudta meg a GPToday.net. A lengyel már korábban bejelentette azt, hogy távozik a Williams csapatától 2019 végén, miután elég nehéz éve volt velük. A visszatérése ugyan sikeresnek is mondható, hiszen 8 évet kihagyott a 2011-es rali balesete után, de Kubica egész évben a mezőny végén kullogott. A brit istálló nem volt képes felvenni a versenyt a többi csapattal, még ha Robert pontot is szerzett nekik, a Német Nagydíjon.

    2019 után a karrierje bizonytalannak tűnt, de a lengyel versenyző többször is kijelentette, hogy maradna jövőre is a Forma-1-ben. A legfrissebb információk szerint Kubica most már közel áll ahhoz, hogy aláírjon a Racing Pointhoz. A silverstone-i csapatnál jövőre Sergio Perez és Lance Stroll versenyeznek, de Kubicával kiegészülve dolgoznának az autójuk fejlesztésén.

    A Haas is próbálta megszerezni a lengyelt, Günther Steiner csapatfőnökkel az élen, és megerősítették, hogy ők is tárgyalásban álltak a 34 éves pilótával. A versenyt azonban úgy tűnik, hogy a Racing Point nyeri.

    Természetesen Kubica szerződtetésével a Racing Point nyer egy új támogatót is, a PKN Orlent. A lengyel olajcég idén a Williams szponzora volt, de feltehetően ők is távoznak a hazai versenyzőjükkel egyetemben a csapattól. A vállalat kifejezte azon igényét, hogy mindenképp maradnának a száguldó cirkuszban.

    Miközben Kubica fő célja az, hogy maradjon szerepe a Forma-1-ben, azon igényét is kifejezte, hogy versenyezni is szeretne jövőre, egy versenyképes mezőnyben. A pletykák szerint 2020-ban a DTM-ben láthatjuk majd, egy ottani informátor szerint a BMW-nél.

  • A Williams segített megépíteni a JCB és a világ leggyorsabb traktorát!

    A Williams segített megépíteni a JCB és a világ leggyorsabb traktorát!

    A munkagépek terén is ismert JCB cég azt találta ki, hogy megépítik a világ leggyorsabb traktorját, és ebben a projektben komoly segítség volt a Williams Advanced Engineering is. Az aerodinamikai jártasságuknak köszönhetően a Williams hatékonyabbá tudta tenni a traktort ezen a téren is, anélkül, hogy jelentősen változtatni kellett volna a jármű alakján.

    A sztenderd JCB Fastrac traktort alapul véve a csapat négy kulcsterületet elemzett együttesen, ahol a legnagyobb nyereséget érhették el. felszereltek egy „szárnyat”, illetve teljesen sík lett a padlólemez, hogy egyenletesebb legyen ott is a légáramlás. A tükröket leszerelték a fülkéről, és csökkentették elöl a súlyt. A fülke mögötti részt úgy módosították, hogy a turbó csak tiszta levegőt szívhasson.

    Összességében a Williams Advanced Engineering 65 különféle CFD (számítógépes folyadékdinamikai) szimulációt végzett el. Ennek eredményeként 25%-kal csökkent az ellenállás az utcai Fastrac traktorhoz képest, és Guy Martin kezei között a jármű 247.470 km/órás végsebességet ért el! Elvington repülőterén zajlott a hivatalos Guinness rekord kísérlet, ahol a motorversenyző, kamionszerelő és TV-műsorvezető átlagban 217.570 km/órás sebességet ért el, mindezt pedig a Channel 4 dokumentálta is. A dolog november 17-én, vasárnap került adásba, nemes egyszerűséggel „A világ leggyorsabb traktora” címmel.

    Ian Turner, a Williams Advanced Engineering aerodinamikai részlegének a vezetője így nyilatkozott:

    „Ez egy kihívásokkal teli elképesztő projekt volt, amely igazán megmutatta, hogy aerodinamikai optimalizáció és a CFD sokoldalú alkalmazhatósága milyen sebességnövekedést eredményezhet. Ebben az esetben sikerült a versenyautó tervezős ismereteinket átültetnünk egy mezőgazdasági járműre, és látható előrelépéseket tehettünk meg aerodinamika terén. Büszkék vagyunk rá, hogy komoly szerepünk volt a projektben, és gratulálunk a JCB-nek és a partnereiknek amiért sikerült felállítani egy új sebességi rekordcsúcsot egy traktorral.”

  • Kubica a háromból csak egyik idei balesetéért tartja magát felelősnek

    Kubica a háromból csak egyik idei balesetéért tartja magát felelősnek

    Robert Kubica elmondta, csak az egyik olyan esetért vállal felelősséget 2019-es szezonban, melyben összetörte autóját.

    A lengyel versenyző kézsérülése miatt hosszú éveket hagyott ki, míg nem idén sikerült visszatérnie, bár sokan kételkedtek benne, hogy sérült kezével képes egyáltalán elvezetni egy Forma-1-es versenyautót. Végül elmondható, hogy igen, azonban a Williams nem igazán alkalmas arra, hogy komoly következtetéseket vonjunk le Kubica képességeit illetően.

    Jövőre mindenesetre nem lesz a mezőnyben Kubica, miután erőtlenre sikerült az idei szezon, helyzetét pedig nem könnyítette meg a Williams autójának nehéz kezelhetősége sem.

    Balesetezett a bakui hétvégén és Brazíliában is, de ő csak a japán kvalifikáción történt esetért érzi magát felelősnek.

    „Összetörtem (az autót) Japánban, ami az én hibám volt. Szóval a három esetből az csak az egyikért hibáztatom magam.” – mondta a lengyel versenyző. „Bakuban csoda volt, hogy az a baleset nem következett be korábban.”

    „Nincs értelme már visszatekinteni és a részletekbe merülni, de figyelembe véve a helyzetünket, csoda, hogy korábban semmi ilyen nem történt velem.”

  • Szafnauer is szerződne Kubicával 2020-ra!

    Szafnauer is szerződne Kubicával 2020-ra!

    Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke is megerősítette, hogy szerződnének Robert Kubicával 2020-ra. Egy kissé félresikerült visszatérés után a lengyel elismerte, hogy már nagyon várja a szezonzárót Abu Dhabiban. Megkérdezték tőle, hogy érzi magát a Brazil Nagydíj után:

    „Nagyon jól. Az is jó, hogy már csak az utolsó verseny van hátra. Őszinte leszek, ez egy nagyon hosszú szezon volt.”

    Kubica szponzora, a PKN Orlen is elhagyja a Williams istállót Abu Dhabi után, és a lengyel olajcég feltehetően a Haas és a Racing Point csapataival egyeztet. Feltehetően teszt- és tartalékpilóta lehet belőle jövőre, kombinálva valamilyen más szériás elfoglaltsággal, mint például a DTM. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke nyíltan elismerte Brazíliában, hogy alkalmaznák a 34 éves pilótát:

    „Remélem, hogy az elkövetkezendő napokban bejelenthetünk valamit.”

    A Racing Point is ugyanakkor Kubica támogatójára hajt, és ezt el is mondta Szafnauer a lengyel Eleven Sportsnak:

    „Remek lenne Robertet a csapatnál tudni. Nagyra tartjuk, és csodálatos lenne, ha tudna segíteni a csapatunknak.”

  • Latifi hamarosan bejelenti 2020-as terveit

    Latifi hamarosan bejelenti 2020-as terveit

    Nicholas Latifi elárulta, küszöbön áll a 2020-as terveire vonatkozó bejelentés.

    Lényegében nyílt titok az F1-es paddockban, hogy az utolsó kiadó hely sem kiadó már 2020-ra, hiszen Robert Kubica helyét több, mint valószínű, hogy Nicholas Latifi veszi át a Williamsnél.

    Interlagosban is ő vezette a grove-i istálló egyik autóját az első szabadedzésen, és ezt követően így nyilatkozott: „Ez volt idén az utolsó szabadedzésem, de remélem, hamarosan bejelenthetem jövő évi terveimet.”

    A kanadai egyébként az F2-ben versenyez, és úgy néz ki, ezüstérmesként végez a bajnokságban.

  • A Penske vásárolná fel a Mercedes gyári csapatát!

    A Penske vásárolná fel a Mercedes gyári csapatát!

    Eladó a Mercedes Forma-1-es csapata, állítja megbízható forrásra hivatkozva a német Auto Bild. Ralf Bach újságíró szerint Dmitrij Mazepin, az egyik orosz Formula 2-es versenyző tehetős apja, és az amerikai versenylegenda Roger Penske lehetnek az új leendő tulajdonosok.

    A 82 éves Penske a napokban vásárolta meg az IndyCar-t mint szériát, valamint az Indianapolis Motor Speedway-t. Bach szerint a becsült vagyon 1.6 milliárd dollár. Ráadásul a Formula E-ben is érdekeltek: a fia Jay a tulajdonosa a GEOX Dragon csapatának.

    Egy esetleges hatalomátvétel után Brackleyben, a Mercedes azonban maradna motorbeszállítóként a Forma-1-ben. Az Auto Bild szerint a Mercedes már közölte a McLarennel, Racing Pointtal és a Williamsszel mindezt, sőt adott esetben a Red Bullnak is szállítanának erőforrást 2020 után.

  • Brazil Nagydíj: Vettel nyerte a második edzést

    Brazil Nagydíj: Vettel nyerte a második edzést

    Sebastian Vettel nyerte a második gyakorlást, mögötte csapattársa, Charles Leclerc végzett, a harmadik leggyorsabb köridőt Max Verstappen autózta.

    Az eső áztatta első edzés miatt, szinte mindenki azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdje az érdemi munkát és készüljön a hétvégére. Alexander Albon összetörte ugyan az első edzés végén autóját, ám szerelőinek sikerült helyrehozni a konstrukciót így ő is csatalakozhat a mezőny többi tagjához.

    Az első mért kört Antonio Giovinazzi autózta, ám elsősége nem maradt meg sokáig ugyanis a többiek is pályán tartózkodtak. Az első komolyabb időt Valtteri Bottas produkálta, kemény keverékű abroncsokon, második helyre Carlos Sainz ért fel, mögöttük a sorrend Giovinazzi, Norris, Ricciardo, Grosjean és Räikkönen volt.

    Robert Kubica visszakapta autóját Nicholas Latifitől, ám öt perc után össze is törte azt, így piros zászlós szakasz következett.  Miután elvitték a sérült Williamst, újra folytatódott a munka, szinte a zöld jelzésre mindenki kihajtott a bokszutcából.

    Max Verstappen az első edzésen végén ment csak ki száraz pályás gumikkal, ám egy megcsúszás miatt nem tudta bejezni körét, így mért idő nélkül rangsorolták őt a tabellán, az újra indítást követően, azonban azonnal az élre állt, míg a második legjobb időt Albon autózta. Lewis Hamilton is kihajtott a pályára és meg is futotta a leggyorsabb kört, ám ezt  Charles Leclerc gyorsan el is vette tőle, de ő sem örülhetett sokáig, ugyanis csapattárs vette át a vezetést.

    Fél óra elteltével tehát Vettel áll az élen, mögött Leclerc és Hamilton a sorrend. A két Red Bull Verstappen és Albon sorrendbe a negyedik és ötödik helyet birtokolja, míg Bottas csak a hatodik legjobb időt autózta. A nagy csapat versenyzői után Pierre Gasly következik, őt Sainz és Giovinazzi követi. A tizedik helyre Daniil Kvyat ért oda, mögötte Hülkenberg, Stroll és Perez a sorrend. A tizennegyedik és tizenötödik pozíció a Haas versenyzőié, a francia versenyző van előrébb, Lando Norris csak a tizenhatodik, őt Ricciardo és Räikkönen követi, Russellé áll a tizenkilencedik helyen, míg Kubica birtokolja az utolsó helyet.

    Egy óra után is Vettelé az első pozíció, őt csapattársa és Max Verstappen követi. A két Mercedes Bottas-Hamilton sorrendben a negyedik és az ötödik helyet foglalja el, a hatodik helyre Kevin Magnussen ugrott fel, mögötte Ricciardo és Räikkönen tartózkodik. Albon visszaesett a kilencedik helyre, míg Sainz birtokolja a tizedik pozíciót.  A mezőny a szemerkélő esőben letudta az időmérős felkészülést, lassan átállnak a versenyszimulációkra.

    A pilóták futják a hosszú etapokat, Verstappen a motorfékre panaszkodik, Giovinazzi erővesztést érzékelt, aminek az Alfa Romeo azonnal utána is nézett. Mindeközben a VSC is tiszteletét tette a gyakorláson, Pierre Gasly Honda motorja adta fel a küzdelmet a pályán. Az edzés utolsó perceiben Daniil Kvyat kicsúszott és elfüstölt és piros zászlót hozott magával, így a gyakorlás idő előtt befejeződött.

    A sorrend változatlan maradt, a Ferrari végzett az élen Vettel és Leclerc sorrendbe, a harmadik leggyorsabb köridőt Max Verstappen autózta.

    1 Sebastian Vettel Scuderia Ferrari 1m09.217s
    2 Charles Leclerc Scuderia Ferrari +0.021s
    3 Max Verstappen Aston Martin Red Bull Racing Honda +0.134s
    4 Valtteri Bottas Mercedes AMG Petronas Motorsport +0.156s
    5 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas Motorsport +0.223s
    6 Kevin Magnussen Haas F1 Team +0.926s
    7 Daniel Ricciardo Renault F1 Team +0.977s
    8 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing +0.993s
    9 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing Honda +1.058s
    10 Carlos Sainz McLaren F1 Team +1.093s
    11 Nico Hülkenberg Renault F1 Team +1.108s
    12 Pierre Gasly Red Bull Toro Rosso Honda +1.135s
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing +1.202s
    14 Daniil Kvyat Red Bull Toro Rosso Honda +1.207s
    15 Sergio Perez SportPesa Racing Point F1 Team +1.226s
    16 Romian Grosjean Haas F1 Team +1.287s
    17 Lance Stroll SportPesa Racing Point F1 Team +1.351s
    18 Lando Norris McLaren F1 Team +1.483s
    19 George Russell ROKiT Williams Racing +2.601s
    20 Robert Kubica ROKiT Williams Racing No time
  • Brazíliában is beülhet a Williamsbe Latifi

    Brazíliában is beülhet a Williamsbe Latifi

    Idén utoljára vehet részt pénteki szabadedzésen a Williams színeiben Niholas Latifi. A kanadai versenyző ezúttal is Robert Kubica autóját kapja meg a 90 percre.

    Az év utolsó előtti futamán a csapat egyik vezető mérnöke Dave Robson döntött úgy, hogy kapjon ismét lehetőséget Latifi, akitől azt várják, hogy segítsen megtalálni a megfelelő beállításokat.

    „Nicholas a pénteki első szabadedzésen vezetheti majd Robert autóját, ami számára az utolsó ilyen beugrás lesz ebben a szezonban. Azt várjuk Nicholastól, hogy segítsen az autó tökéletes beállításában ezen a rendkívül nehéz pályán. Emellett időmérős és verseny szimulációkat fog végezni, és néhány 2020-ra szánt fejlesztést is tesztelhet majd.” – magyarázta Robson.

    A Formula 2-es bajnokság második helyén álló Latifi örömmel fogadta az újabb lehetőséget.

    „Izgatott vagyok, hogy Brazíliában újra autóba ülhetek.” – kezdte a kanadai. „Ez lesz a harmadik FP1-em zsinórban és rövid idő alatt, ez pedig jó arra, hogy fenntartsam a formámat.”

    „Már tavaly is vezethettem itt, így a pályát már ismerem.  Ez egy különleges pálya, régebbi stílusú. Szűk pálya, ami rengeteg karakterrel rendelkezik és már régóta a naptárban van. Várom már, hogy újabb tapasztalatokat gyűjtsek.” – tette hozzá.

  • A Williams tavalyi szponzora elfelejtette teljesen rendezni a számlát

    A Williams tavalyi szponzora elfelejtette teljesen rendezni a számlát

    Az SMP Racing nem fizette ki teljesen a szponzorpénzt 2018-ban a már akkor is szenvedő Williams istállónak. A moszkvai bázisú Echo Moskwa orosz rádió állítja ráadásul ezt. Tavaly Szergej Szirotkin versenyzett az egykori legendás csapatnál, az SMP Bank motorsport programjában, az SMP Racinggel. A forrás, Marina Maksimowa, a Sportowe Fakty műsoruknak nyilatkozott:

    „Csak egy részét fizették ki az összegnek. Úgy döntöttek, hogy a Williams eredményei vállalhatatlanok, így nem kaptak több pénzt. Szirotkin maradt volna tovább, még akár a Williamsnél is. Megmondták neki azonban, hogy arra nem kap pénzt.”

    Ennek eredménye lett az, hogy tavaly év végén Szirotkin el kellett hogy hagyja a brit istállót. A Williams továbbra is kínlódik 2019-ben is. Robert Kubica szponzora, a PKN Orlen nyíltan is kritizálja a csapatot, és épp elhagyni készülnek az istállót a lengyellel egyetemben.

  • Briatore: Schumacher majdnem kiszállt Senna halála után!

    Briatore: Schumacher majdnem kiszállt Senna halála után!

    Michael Schumacher korábbi csapatfőnöke Flavio Briatore most elárulta, hogy a német közel állt ahhoz, hogy kiszálljon a Forma-1-ből, amikor 1994-ben meghalt riválisa, Ayrton Senna. Schumacher épp üldözte Sennát Imolában, amikor a Williams pilótájának bekövetkezett a végzetes balesete, miután leszaladt a pályáról.

    Schumacher megnyerte abban az évben a bajnoki címet, az elsőt a hétből. Az ő története azonban teljesen másképp is alakulhatott volna, ha a pokoli San Marino Nagydíj után abbahagyja, amely Roland Ratzenberger életét is követelte. Senna és Schumacher volt hivatott megvívni a bajnoki címért a gigantikus csatájukat, de soha nem tudjuk már meg azt, hogy mi lett volna a vége, ha valóban megküzdhetnek egymással. Briatore most a német Kölner Expressnek árult el egy titkot:

    „Megváltozott Ayrton Senna halála után. Komolyan elgondolkozott azon, hogy abbahagyja a versenyzést, de szerencsénkre, végül maradt.”

    Az biztos, hogy a Forma-1 történelme egészen másképp alakult volna a német nélkül.