Címke: Williams

  • Russell: Még mindig mi vagyunk a leglassabbak

    Russell: Még mindig mi vagyunk a leglassabbak

    A Williams másodéves pilótája George Russell szerint még mindig a Williams a sereghajtó, ám most némiképp optimistábban látja a folytatást.

    Az elmúlt években komoly visszalépést produkált a Williams, akik tavaly torony magasan az utolsók voltak a mezőnyben, különösen az időmérőkön jött ki a lemaradásuk, amikoris is egy másodpercre voltak a legközelebbi versenytársuktól.

    Az idei téli tesztek során pozitívabb kép alakult ki róluk, noha az eredmények korántsem mérvadóak. Russell a második teszthéten az összesített táblázaton a tizedik helyen végzett. A brit fiatal azonban hangsúlyozza, hogy ezen eredménye ellenére még mindig övéké a leglassabb autó.

    „Kétkedek abban, hogy előrébb lennénk. Reálisan nézve miénk a leglassabb autó, a hátrányunk azonban csökkent. Ezt reméltük a tél során. Ne számítson senki arra, hogy a Q2-be vagy a Q3-ba fogunk jutni. Fejlődtünk, de az elvárásoknak a helyén kell lenniük.” fogalmazott.

    Russell szerint csak akkor lehet majd esélyük, ha a riválisok nem ütik meg mindig a saját szintjüket.

    „Tavaly, ha a 19.helyre kvalifikáltuk magunkat, akkor a 19.helyen is végeztünk a futamon. Remélem, hogy ha a riválisok alul teljesítenek, míg mi kiválóan, akkor meg tudjuk majd ragadni a lehetőségeinket. Versenyben kellene lennünk, de csak óvatosan az elvárásokkal. Ami Barcelonaban volt az egy dolog, de Melbourne egy teljesen más történet lesz.” – jegyezte meg.

  • Hülkenberg 2013-ban majdnem top csapathoz szerződött

    Hülkenberg 2013-ban majdnem top csapathoz szerződött

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Nico Hülkenberg beszélt arról, hogy miként élte meg hogy 2019 végén elhagyta a sportágat, de azt is elárulta, hogy 2013-ban mennyire is állt közel ahhoz, hogy egy top csapathoz szerződjön. Ő a rekordere a dobogó nélküli Forma-1-es versenyzőknek, és annak ellenére nem sikerült kiemelkedőt alkotnia, hogy az egyik legtöbbre tartott pilóta volt a mezőnyben. A német t-online most interjút készített Hülkenberggel, amelyben új dolgokat is elárult magáról:

    „2013-ban közel volt az áttörés, és majdnem egy top csapathoz igazoltam, de sajnos ez nem jött össze.”

    Egy olyan évről beszélünk, ahol nagyobb átigazolásokról is beszélhettünk, hiszen 2013 végén több komoly versenyülés is felszabadult. 2014-re Mark Webber helyet csinált a Red Bullnál Daniel Ricciardonak, Sergio Perez helyére Kevin Magnussen került a McLarennél, és Kimi Räikkönen is visszatért a Ferrarihoz, Felipe Massa helyére. Hülkenberg elárulta, hogy az olyan eredmények, mint amikor 2012-ben Brazíliában vezette is a versenyt, majd pár hibát követően végül csak ötödik lett, abba a kalapba tette őt, ahol a versenyképes versenyzők voltak, de 2013 után a figyelem már inkább a fiatal versenyzőkön volt:

    „Mindig vannak különleges pillanatok versenyeken, ahol csak hoznod kell a formád, és ha minden jól alakul, akkor egy nagy csapatnál köthetsz ki. Normál esetben ennek 2-4 éven belül meg kell történnie. Egy ponton túl azonban jönnek az új tehetségek. Jókor, jó helyen kell lenned, a megfelelő emberekkel körbe véve. És egyszerűen mindennek passzolnia kell.”

    Nico azonban nem volt bátortalan, és kereste a szerencséjét több istállónál is. A Williamsnél, Force Indiánál, a Saubernél és végül a Renault-nál is végül sokak tiszteletét kivívta:

    „Teljesítettem azért, hiszen enélkül nem lehettem volna 10 évet a Forma-1-ben. Viccből azért nem alkalmaznak.”

  • A Williamsben már a harmadik Mercedes motor dolgozik

    A Williamsben már a harmadik Mercedes motor dolgozik

    A Williams kénytelen volt beszerelni a harmadik hajtásláncát az autójukba a tegnapi nap folyamán, miután számos problémájuk akadt a Mercedes által készített erőforrásával.

    Egy évvel a borzalmas szezonkezdetüket követően a grovei istálló ígéretes teljesítményt nyújtottak a szezonközi tesztek első három napjában Barcelonában, ugyanis gyors köridőkkel és komolyabb technikai hiba nélkül zárták a hetet.

    Azonban Nicholas Latifi- mint utólag kiderült, az üzemanyag rendszer meghibásodása miatt- volt kénytelen leparkolnia az FW43-at a pálya szélére a szerdai nap folyamán.

    A Williams csapatvezetője, Claire Williams rendkívül frusztrált volt a szerdán adott interjúja során, ugyanis szerinte a folyamatos motorproblémák miatt nem képesek elég időt tölteni a pályán.

    „Problémáink akadtak a hajtáslánccal, ami nem valami jó hír,” – mondta Williams. „Ez volt a harmadik motorproblémánk, ami miatt nyilvánvalóan rengeteg értékes időt veszítettünk.

    „Ez egy olyan dolog, ami megtörténhet a tesztelés során, azonban legalább ez nem a mi hibánk, ugyanis nem az autóval adódott a probléma. A hibákat leszámítva eddig minden rendben van. Még az elvesztett idő ellenére is képesek voltunk hozni az előre eltervezett programunkat. Nyilvánvalóan boldogabb lennék, ha valamivel több kilométert raktunk volna autóba.”

    A Williamsnek az eddigi négy tesztnap alatt két alkalommal kellett kicserélnie az erőforrást az FW43-asban, miután csütörtökön és pénteken is problémájuk akadt.

    Claire Williams megerősítette, hogy a problémákat már elkezdte vizsgálni a Mercedes, a csapat hivatalos motorszállítója. „Más fajta problémáink is adódtak az előző héten. A Mercedes már elkezdte őket vizsgálni, szóval őket kérdezzétek a témával kapcsolatban.

    „Azonban nem hiszem, hogy már képesek lettek volna megtalálni a probléma forrását. A csütörtöki napon valószínűleg az MGU-H-val, pénteken pedig az egyik szenzorral akadtak problémáink.”

    A Mercedes egyik szóvivője is nyilatkozott a Motorsport.com-nak, aki elmondta, hogy a tegnap elhárított probléma a Williamsnél más volt, mint amit az előző héten tapasztaltak. „Az első probléma az olajnyomással volt. A motor már úton van Brixworth felé, ahol majd tüzetesebb kivizsgálás alá kerül majd.”

  • Russell: Latifi nagyon alulértékelt

    Russell: Latifi nagyon alulértékelt

    George Russell újonc csapattársáról, Nicholas Latifiről beszélt, akivel közösen arra törekednek majd, hogy visszavezessék a Williamset a középmezőnybe. Tavaly Russell volt az újonc a csapatnál és elég szépen le is tette a névjegyét, a visszatérő Kubica ellen ő bizonyult a jobbnak összességében, hiába gyűjtött a lengyel egy pontot az ő nullájával szemben. Az ifjú brit minden időmérőn megelőzte csapattársát.

    Az idei év azonban más lesz, Russell arról beszélt Barcelonában, hogy nem lesz ilyen könnyű dolga Latifi ellen.

    „Szerintem Nicholas nagyon alulértékelt pilóta. Ő igazából rendkívül felkészült. Nehéz lesz megverni, biztosan állandóan a sarkamban lesz. Igyekezni fogok. Talán Nicholas a legfelkészültebb azok közül, akik valaha debütáltak a Forma-1-ben. Vezetett Force Indiát, Williamset, Mercedest és Renault-t is. Már 3-4 éve tesztel. Papíron újonc, de igazából nem az. Tényleg nehéz lesz legyőzni. Várom már a csatát és készen állok a kihívásra.”

  • A Williams kizárja, hogy annyira hátul lesznek, mint tavaly: A Q2 a cél

    A Williams kizárja, hogy annyira hátul lesznek, mint tavaly: A Q2 a cél

    George Russell elárulta, hogy a Williams csapata idén nem lesz akkora lemaradásban a mezőnyhöz képest, mint tavaly.

    A 2019-es rémálom után a grove-i alakulat téli tesztje idén eddig zökkenőmentesen alakul.

    „Nem fagy le a mosoly az arcomról, mióta elkezdődtek a tesztek” – mondta a csapatfőnök, Claire Williams. „Fontos lépés volt a tavalyi kudarcok után büszkén visszatérni.”

    A főversenyző, George Russell is elégedett, sokkal jobb az autó véleménye szerint: „Tavaly volt, hogy megijedtem, de ez sokkal inkább érződik egy Forma-1-es autónak. Tudjuk, hogy sokkal közelebb vagyunk, mint tavaly. Esélytelen, hogy annyira hátul leszünk.”

    Claire Williams még hozzátette, hogy idén már az állandó Q2 lesz a cél: „Tavaly csak egymással versenyeztünk, idén már be kellene jutnunk az időmérő második szakaszába.”

  • A Williams magabiztos Nicholas Latifi érkezése miatt

    A Williams magabiztos Nicholas Latifi érkezése miatt

    Claire Williams csapatfőnök elárulta, hogy csapata magabiztosan vág neki a szezonnak Nicholas Latifi érkezése után.

    Első évét kezdi meg a Formula 1-ben Nicholas Latifi, miután a kanadai a DAMS csapatával a Formula 2-ben versenyzett a múlt szezonban. Latifi már belekóstolhatott a Formula 1-be: a Williams FW42 autóját tartalékos pilótaként vezethette, majd 2020-tól Robert Kubica helyére szerződtette le az Oxfordshire-i csapat.

    „Nagyon elégedettek vagyunk az idei felállásunkkal” – nyilatkozta Claire Williams az első téli teszten Barcelonában. Bár még nem bizonyított a kanadai, a Williams bízik benne.

    „Nicholas egyértelműen a csapattal volt már tavaly is, hiszen tartalékos pilótánk volt és elég sok időt szánt ránk, hiszen hat alkalommal vett részt szabadedzéseken is. Megérjük, mint pilóta, de amíg nem veszünk részt néhány futamon, addig nem is ismerhetjük meg, valójában mennyire versenyképes.”

    Miközben még a pályán nyújtott teljesítményének megismerése várat magára, a Williams kijelentette, hogy bízik abban, hogy sikeresek lehetnek Latifi a pályán kívül nyújtott erősségei miatt. A pilótában megvan a megfelelő potenciál, amit tavaly be is mutatott: technikailag is nagyon ügyes, és ugyanolyan elkötelezett, mint George Russell, aki a másik Williamsszel fog versenyezni idén.

    „Ha két ilyen versenyzőnk van az autónkban, annak ellenére, hogy fiatalok, sok bizalmat adhat nekünk abban, hogy mire lesznek képesek az egész szezonban” – fogalmazott a csapatfőnök.

  • Kubica: Lehetséges, hogy visszatérek

    Kubica: Lehetséges, hogy visszatérek

    Robert Kubica nem tartja kizártnak, hogy egy nap visszatér a Forma-1-be, de tisztában van vele, hogy előfordulhat, hogy mégsem így lesz.

    A lengyelnek a tavalyi volt az első szezonja a királykategóriában a 2011-es rallybalesete után, mely kis híján az életébe került, ám kis túlzással csak szenvedett a sereghajtó Williams csapatban.

    Idénre tartalékpilótai állást kapott az Alfa Romeónál, de versenyzés nélkül sem marad, hiszen a DTM-ben áll majd rajthoz 2020-ban.

    Neki szegezték a kérdést, hogy láthatjuk-e valamikor újra a Forma-1-ben, ő így válaszolt: „Lehetséges. Ugyanakkor az is benne van, hogy a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj volt az utolsó versenyem. De a Forma-1 az Forma-1. Őszintén fogok válaszolni, 5-6 éve azt sem hitte volna senki, hogy visszatérhetek, de én sosem csuktam be az ajtót és most itt vagyok.”

    A 35 éves lengyel tudatában van annak, milyen volt a tavalyi éve, de nem bánja, sőt még azzal is viccelődött, hogy egy mozgó sikán volt a lekörözéseknél, és ha már itt tartunk, ezekről is beszélt.

    „Az elején a lehető leghatékonyabban próbálod kivitelezni. Később rájössz, ha vesztesz 1-1,5 másodpercet, az nem változtat semmin. A rajtokkal is ugyanez volt. Vállalhatsz kockázatot és megelőzhetsz egy-két versenytársat, de ekkor is csak annyi lesz a kérdés, hogy pár kanyar vagy pár kör múlva előznek-e vissza. Az élet néha kegyetlen. De összességében úgy gondolom, megérte. Nem volt könnyű, de sokat adott.”

  • Nem változtatott a koncepcióján a Williams az új autó tervezésekor

    Nem változtatott a koncepcióján a Williams az új autó tervezésekor

    Hiába a kiábrándító tavalyi szezon, a Williams mégsem változtatott az alapvető tervezési koncepcióján a 2020-as versenygép megalkotásakor.

    Bemutatkozott a grove-i istálló idei autója, amitől azt remélik, hogy legalább a középmezőnyt eltudják majd csípni. A tavalyi modell, az FW42 nagyon gyengére sikeredett és csupán egy pontra volt jó az egész idény során.

    E baklövés ellenére is úgy döntöttek a csapatnál, hogy nem fognak 2020-ra egy merőben eltérő autót építeni, és inkább azokba a területekbe öltek bele több erőforrást, ami jelentős ugrást eredményezhet.

    „Komoly figyelmet szenteltünk annak, hogy megértsük az FW42 problémás területeit, és gondosan kiválasztottuk az autó azon részeit, amelyeket fejleszteni szeretnénk: azokat, amelyek a legnagyobb pluszt teljesítményt adják a rendelkezésre álló erőforrásaink mellett.” – kezdte a Williams tervezéséért felelős igazgatója Doug Mckiernan.

    „A fő koncepciónk az FW43 kapcsán az FW42 folyamatos továbbfejlesztése volt, nem változtatottunk a filozófiánkon az autó felépítése kapcsán. Szép kis fejlődést értünk el a szélcsatornában, illetve a hűtési hatékonyságban is érzékelhető javulást tapasztaltunk.” – folytatta.

    „A csapat foglalkozott a tavalyi évre jellemző mechanikai gondokkal, mint például a fékek vagy az autó tömege. Ezeken a területeken is sikerült előre lépnünk és a szezon során is ezekre fogunk majd összpontosítani.” – zárta.

  • Russell pályára is vitte az új Williamset

    Russell pályára is vitte az új Williamset

    A ma délelőtti bemutató után már pályára is gurult a Williams idei autója, George Russell vezetésével Barcelonában.

    A brit istálló szemlátomást jobban áll, mint egy éve hiszen az autójukkal akkor még nem készültek el az első teszt kezdetére, de most már a többi csapathoz hasonlóan ők is még a tesztek előtt is megtudtak tenni jó pár kilométert.

    Most már csak az a kérdés, hogy eredményekben is tudják-e majd hozni a többi csapat szintjét.

  • Ez még csak a ROKiT Williams Racing új FW43 festése!

    Ez még csak a ROKiT Williams Racing új FW43 festése!

    Ugyan jelentősen jobban áll a nagy múltú Williams istálló mint tavaly ilyenkor, azért nem árt az óvatosság. A 2019-ben is utolsóként végzett csapat továbbra sem áll a helyzet magaslatán, inkább vesztettek támogatókat mint nyertek, valamint a 2020-as év egyetlen újonc pilótája, Nicholas Latifi is velük próbál szerencsét majd a királykategóriában. George Russell immáron a második évét tölti az alakulatnál, és hiába maradt tavaly pont nélkül, idén egyértelműen ez a célja, hogy ez az állapot megszűnjön.

    Az éles FW43 bemutatkozására még két napot várni kell, azt Barcelonában mutatják majd be először a média képviselőinek. A téli szünet alatt még a mérnöki részlegüket is részben eladták, így lassan már mindent kénytelenek lesznek feltenni egy lapra…

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/587344431820047/