Címke: Williams

  • Russell: Aki jó a szimulátorban, nem feltétlen lesz az a pályán, így van ez a FIFA-val is

    Russell: Aki jó a szimulátorban, nem feltétlen lesz az a pályán, így van ez a FIFA-val is

    George Russell és fiatal kollégái hamar hozzászoktak a szimulátorversenyzéshez, mivel a koronavírus miatti korlátozások jelenleg csak ezt engedik meg, tudniillik idén még nem rendeztek versenyt. Az ifjú brit tehát elég versenyképes az eSportban, ugyanakkor figyelmeztet, ez teljesen más, mint a valódi versenyzés.

    Ezt egy összehasonlítással támasztja alá, mondván ha valaki jó FIFA-s, az nem jelenti azt, hogy jól is focizik: „A világ legjobb FIFA-játékosa valószínűleg megverné Lionel Messit a játékban, viszont a futballpályán aligha lenne esélye.”

    A Williams pilótája szerint a legnagyobb különbség a valóság és a virtualitás között a sebességérzet hiánya.

    „A legnagyobb különbség az, hogy nem igazán van meg az a sebesség- és félelemérzet” – mondta. „Nyilvánvalóan, ha 300 km/h-s sebességgel mész körbe egy pályán, tudod, hogy ha hibázol, a falban köthetsz ki, és ennek komoly következményei lehetnek, míg a számítógépen csak szimplán újrakezded.”

    „Ezt a fajta sebességérzetet, az autó irányításának érzését megszokja és megtanulja a tested. Ezek idővel épülnek fel” – tette hozzá az F2 egykori bajnoka. „Tudom, hogy néhányan a legjobb eSportolók közül szimulátoros munkát végeznek F1-es csapatoknak, és ők jól is dolgoznak. Azonban ezzel az emlegetett érzéssel tisztában kell lenned, ha beülsz az autóba. Egy szimulátorban ez nincs meg, ahogy a gumik érzete sem például.”

  • Maldonado: Tárgyaltam a Ferrarival

    Maldonado: Tárgyaltam a Ferrarival

    Pastor Maldonado sokak számára ismert pilóta, a venezuelai versenyző 5 évet húzott le az F1-ben 2011-től kezdve. Ráadásul egy futamgyőzelem is összejött neki a 2012-es Spanyol Nagydíjon, ez pedig a Williams máig utolsó futamgyőzelmét jelenti.

    Tehát azért gyors tudott ő lenni, épp ezért keresték meg többen is 2013 végén, hogy leszerződtethessék 2014-re.

    „Sok csapat érdeklődött irántam, talán nem is rövidtávra, hiszen tudták, hogy hosszútávú szerződésben állok a Williamsszel” – mondta Maldonado egy podcastben. „Elkezdtünk tehát egyeztetni ezekkel a csapatokkal, és az egyikőjük a Ferrari volt…”

    Aztán végül a Ferrari Kimi Räikkönent igazolta le, Maldonado pedig az ő helyét vette át a Lotusnál. Ez a csapat 2013-ban sziporkázott, éppen lemaradtak a Ferraritól a konstruktőri versenyben, viszont 2014-ben a hibrid motorokra váltást nagyon megszenvedte az istálló, elképesztően visszaestek. 2015 végére már a pénzük is elfogyott, ezzel véget ért Maldonado karrierje. Bár a dél-amerikai pilóta állítólag még kapott egy ajánlatot a Saubertől, ezt nem fogadta el, mondván a csapat nem volt elég versenyképes. Sőt később az is kiderült, a Sauber már így is sok pilótának ajánlott szerződést.

  • Jacobi tisztázta az ősi pletykát: Senna el akart indulni Imolában 1994-ben!

    Jacobi tisztázta az ősi pletykát: Senna el akart indulni Imolában 1994-ben!

    Ayrton Senna egykori menedzsere helyretette a korábbi legendáriumot, mely szerint Senna nem akart versenyezni Imolában. Frank Williams ráadásul tényleg felajánlotta neki ezt a lehetőséget is.

    Senna halála után számtalan mítosz kering még mindig az 1994-es imolai fekete versenyhétvégével kapcsolatban. Tartja magát azon állítás is, mely szerint Senna komolyan gondolkodott rajta, hogy a versenyen egyáltalán nem vesz részt, miután pénteken honfitársa, Rubens Barrichello súlyos balesetet szenvedett, Roland Ratzenberger a szombati időmérőn pedig az életét vesztette.

    A háromszoros világbajnok brazil menedzsere, Julian Jacobi a „Beyond the Grid” podcastjában azonban azt állítja, hogy védence akkoriban annyira azért nem gondolta túl ezen kockázatokat:

    „Mindenki ezt állítja, hogy így volt. Természetesen dühös volt Rubens pénteki balesete miatt, majd Ratzenberger halálos szombati ütközését követően. Nem gondolom azonban azt, hogy egyszer is kételkedett volna a vasárnapi indulásában. Az emberek azt mondják, hogy pedig ez így volt. Valójában azonban nem.”

    Jacobi egyes jól értesültek kijelentéseivel ellentétben ott volt szombat este, amikor Senna beszélt Frank Williams, csapatvezetővel:

    „Frank azt mondta neki, hogy nem kell vezetnie, ha nem akar. Azonban mégis megtette.”

    Az imolai versenyhétvégére a pilótamenedzser nagyon is jól emlékszik még:

    „Nehéz szavakba önteni. Ez valami olyasmi volt, amivel soha nem számolunk, persze tudatában voltunk annak, hogy mennyire is veszélyes az autósport.”

    Azzal ő is tisztában volt, hogy a Forma-1 akkoriban sokkal biztonságosabbnak tűnt, mint akár csak egy évtizeddel is korábban. A 80-as években nem volt haláleset a királykategóriában, egészen Imoláig. Jakobi nagyszerű munkának is gondolja Max Mosley és Bernie Ecclestone és csapata erőfeszítéseit ezen a téren:

    „Ez sokként hatott a Forma-1-re. Először megtörténtek Ratzenberger és Senna esetei, majd jött Karl Wendlinger balesete Monacoban. Ez mind ébresztőként hatott.”

    Az akkori Forma-1-es vezetés ezért gondoskodott arról, hogy a száguldó cirkusz az elkövetkezendő években egyértelműen biztonságosabb lett. Jakobinak személyesen ugyanakkor nem Senna volt az utolsó nagy vesztesége. 2011-ben elvesztette Dan Wheldont egy IndyCar versenyen, 2005-ben pedig a volt ralivilágbajnok Richard Burns volt az, aki elhunyt rákban. Mindkettőtöknek Jacobi volt a menedzsere, de Senna elvesztése fáj még mindig talán a leginkább neki:

    „Van kockázata ennek a sportágnak, így megtörténhetnek ilyen esetek. Sajnos, engem ez már három alkalommal érintett. Senna esete volt az egyetlen, és remélem utolsó is, amelyik egy állami temetéssel végződött. Nagyon mélyen érintett. Addig nem is voltam tisztában vele, hogy gyakorlatilag Brazíliában ő egy nemzeti hős, talán még nagyobb is, mint a futball legenda Pelé. Pelé akkor már rég visszavonult, Senna azonban aktív volt. Brazíliát képviselte világszinten. Ezt fel sem fogtam egészen addig, amíg ott nem voltam, és mindezt átéltem.”

    Senna volt csapattársa és barátja, Gerhard Berger a „kicker”-nek azt is elmondta, hogy Senna a karrierje után Brazília államelnöke is lehetett volna. A fekete imolai hétvége azonban ezt megakadályozta.

  • 26 évvel Senna halála után Williams még mindig siratja egykori pilótáját

    26 évvel Senna halála után Williams még mindig siratja egykori pilótáját

    Sir Frank Williamsnek még mindig elmondhatatlanul fáj Ayrton Senna elvesztése, aki talán a Forma-1 legnagyobb sztárja volt valaha is. Senna volt a Williams csapat első számú pilótája, amikor Imolában ráfordult az utolsó körére, majd a világ figyelmének közepette tragikus balesetet szenvedett. A 26. évfordulóján Senna halálának, Frank lánya, Claire Williams elárulta, hogy édesapjának még mindig fáj ez a végzetes esemény, amely Bolognától nem messze történt, 1994-ben.

    Frank Wiliams látta, ahogy Senna elveszti uralmát az autója felett, majd több mint 300 km/órával a pálya melletti falnak csapódik. Claire elárulta a Sunnak, hogy apjának olyan fájdalmas emlék ez, hogy Senna örökségéről és karakteréről tud beszélni, de a baleset napjáról egyáltalán nem:

    „Frank szerette Ayrtont. Beférkőzött a szívébe, az agyába, mindig is akart számára biztosítani egy versenyautót. Apám álma teljesült, de a lehető legrosszabb végkimenetele lett. Frank soha nem beszélt erről senkinek sem, magában tartja ezt az egészet. Őt így nevelték, de látni a fájdalmat a szemében minden alkalommal, amikor a balesetre gondol. Beszél arról, hogy Ayrton milyen nagyszerű ember volt, és milyen remek pilóta, de az ütközésről semmit sem.”

    Sir Frank Williamst 1997-ben felmentették a gyilkossági vádak alól, miután kivizsgálták minden idők egyik legmagasabban jegyzett sportolójának a halálát. Claire beszélt a temetésről is:

    „Apu elment Ayrton temetésére Brazíliába, pedig mindannyian aggódtunk érte biztonsági okokból, mivel Ayrton ott egy hatalmas hős volt, ugyanakkor a mi autónkban halt meg. Frank azonban ott akart lenni.”

    Senna halála előtt is voltak már baljóslatú jelek, mert Roland Ratzenberger életét vesztette egy nappal korábban. Az osztrák az időmérő edzésen ütközött és balesetet szenvedett. A versenynapon a hetedik körben immáron másodszor versenytempóban Senna vezette San Marino Nagydíját, amikor a versenygépe letért az ideális ívről a Tamburello kanyarban, és egyenesen a mindenféle védelem nélküli betonkerítésnek ütközött. Később elszállították a kórházba, ahol már csak a halála beálltát tudták megállapítani.

    26 évvel Senna halála után is ezrek fejezik ki a tiszteletüket iránta szülővárosában, Sao Paoloban, Brazíliában. Virágokat helyeznek el a nemzeti hősük sírhelye mellé, teljesen figyelmen kívül hagyva a koronavírus okozta helyzetet.

    Senna továbbra is a sportág egyik legnagyobbja, a jelenkor pilótáinak is a brazil versenyző az első számú hőse, belőle merítenek. 2017-ben a szupersztár világbajnok Lewis Hamilton is egy speciális festésű sisakkal tisztelgett Senna öröksége és eredményei előtt.

  • Senna már 1992-ben szerződésben állhatott volna a Williams csapattal!

    Senna már 1992-ben szerződésben állhatott volna a Williams csapattal!

    Azon a napon, amikor Ayrton Senna tragikus kimenetelű balesetére emlékezünk, a háromszoros világbajnok korábbi menedzsere elárulta, hogy másként is alakulhatott volna a brazil pilóta története, ha nem annyira lojális a Hondához. A „Beyond the Grid” podcastban ezúttal Julian Jacobi volt a vendég. Ő pedig elmondta, hogy már 1992-ben megegyezett a Williams csapattal Senna, pedig akkor még a McLaren-Hondát vezette. Ugyan a szerződés majdnem megköttetett, mégis úgy döntött, hogy marad Wokingban. Hűséges maradt a japán márkához, és a Williamshez csak 1994-ben csatlakozott végül:

    „Ayrton a Williamshez akart igazolni, de hűséges volt a Hondához. Korábban akart volna igazolni hozzájuk, de különösen hűséges volt Kawamoto úrhoz, aki akkor a Honda elnöke volt. Közel állt hozzá, mert a Honda gyakorlatilag Ayrtonnal együtt érkezett a McLarenhez 1988-ban, és három világbajnoki címet szereztek együtt. Ugyanakkor már 1991-ben, amikor megnyerte a harmadik világbajnoki címét, érezte azt, hogy a Honda már nem az, ami volt, és aggódott a jövőjükért.”

    A szerződés már csak aláírásra várt 1991-ben Spaban a versenyhétvégén, de Senna egy késő esti telefonbeszélgetést követően Kawamoto úrral úgy döntött, hogy marad a McLarennél. Így történt az eset Jacobi szerint:

    „Emlékszem, hogy úgy érkeztem Belgiumba, hogy két szerződésem volt Ayrtonnak, egyik a McLaren, másik a Williams kontraktusa volt. Ayrton tudta, hogy az én véleményem az, hogy mennie kellene a Williamshez. Mindkét szerződés ott volt előttünk, csak alá kellett volna írni. Még vasárnap reggel is azt gondoltuk, hogy aláír a Williamshez. Aztán éjszaka beszélt Kawamotoval aki Japánban volt, majd vasárnap reggel ezzel nyitott: „Maradok újabb egy évet.” – Így maradt 1992-ben is a McLarennél.”

    1992-ben Nigel Mansell a simán megszerezte a bajnoki címet a Williams autójával, de Senna ha akkor ebbe beleegyezett volna, a történelemkönyvek ma másképp festenének, állítja Jacobi:

    „Mehetett volna már ’92-ben is, és Nigel akkor feltehetően nem köt ott ki. Abban az évben megnyerte volna a világbajnoki címet. Ayrton azonban kihagyta ezt, így Mansell maradhatott. Kawamoto rábeszélte hogy maradjon, és megígérte, hogy a Honda is marad elkötelezett a Forma-1 iránt. Ez egy nehéz döntés volt, de végül ő határozott. Mi csak annyit tehettünk, hogy megmutattuk neki mindkét lehetőséget. Hűséges maradt.”

    A hűségét azonban nem nagyon értékelték, mert 1992 végén a Honda kiszállt a Forma-1-ből, és a McLaren kénytelen volt 1993-ra Cosworth motorokra váltani. Ebben a szezonban Senna számos alkalommal megmutatta a legjobb oldalát, amelyek közül Donington kiemelkedik. Jacobi azonban azt is elmondta most, hogy a brazil közel állt ahhoz, hogy Alain Prost 1992-es példájából kiindulva kihagyja az 1993-as szezont:

    „A Honda úgy döntött, hogy kiszállnak, ezt Ayrtonnak három hónappal már korábban elárulták, mint Ron Dennisnek, ő pedig megsemmisítve érezte magát. Ezután kereshettünk neki 1993-ra versenyülést. Mennyire állt közel ahhoz, hogy ne versenyezzen 1993-ban? A válaszom az, hogy nagyon közel állt hozzá…”

  • Coulthard rendel Valkyrie-t, mert azt Newey tervezte

    Coulthard rendel Valkyrie-t, mert azt Newey tervezte

    David Coulthard otthona hamarosan két nagyon drága autóval gyarapodik. Egy Aston Martin Valkyrie és egy Mercedes Project One kerülnek hozzá, mindkét járgány több, mint 1000 lóerős. A volt F1-es pilóta elárulta a t Goodwood Road & Racingnek, hogy mi motiválta ezen szuperautók megvásárlásánál:

    „Igazán nincs sok autóm. Áll pár a garázsban, amelyekkel versenyeztem régebben, de most lesz két különlegesség is hamarosan. Rendeltem egy Valkyrie-t és egy Project One-t. Mindkét autó várakozólistáján rajta vagyok.”

    Mindkét autó több mint 1000 lóerős, és hibrid motorokkal ellátottak. A németek által gyártott Project One ráadásul ugyanazt az erőforrást kapja, amelyet használnak a Forma-1-ben is. Igazán komoly tényező az, hogy Coulthard mindkét autó várakozós listáján rajta van, hiszen ezek a járgányok csak limitált példányszámban készülnek. Nyilvánvalóan számított a Forma-1-es múltja is, giszen régebben pl. Neweyval, a sztártervezővel is dolgozott együtt, aki egyébként a barátja is, ezért nevetve ennyit mondott:

    „A Valkyrie kifejezetten Adrian Newey miatt kell. Dolgoztam vele a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bull Racingnél is. Csak azért engedhetem meg magamnak ezt az autót, mert vezethettem a versenyautóit, és nyertem is velük versenyeket. A Valkyrie igazán különleges, főleg aerodinamikai szempontból, mivel az autót Adrian tervezte.”

    A Channel 4 Forma-1-es elemzője persze nagyon is várja a Project One autót is:

    „Azért rendeltem belőle, mert mercedeses vagyok. Ez egy erődemonstrációja a német mérnöki tudásnak. Valahogy sikerült a Forma-1-es motorjukat belepakolni egy utcai autóba. Valójában egy F1-es erőforrásnak nem kellene működnie egy utcai verdában.”

  • A Haas és a Williams eshet áldozatul a járványnak

    A Haas és a Williams eshet áldozatul a járványnak

    Már korábban többen is utaltak arra, hogy a koronavírus-járvány miatt több Forma-1-es istálló is eltűnhet a mezőnyből. Most Ralf Schumacher meg is nevezte azt a kettőt, aki szerinte nagy veszélyben van.

    A hatszoros futamgyőztes Schumachert – aki mindegyiket a Williamsszel szerezte – a Bild kérdezte arról, hogy ő eltudja-e képzelni, hogy csapatok fognak megszűnni a jelenlegi helyzet miatt.

    „Nem vagyunk messze ettől. Ha a szezon nem kezdődik el hamarosan, akkor nem tudom, hogy a Williams, hogy fogja túlélni. Vagy a Haas, akik, mint amerikaiak, a „felveszem majd kirúgom” trendet képviselik. Szóval benne van a pakliban, hogy a válság miatt azt mondják, hogy elhagyják a Forma-1-et, de egyébként nem csak a kiscsapatoknál látok problémákat.” – fogalmazott a német ex-pilóta.

    Schumacher szerint azonban Horner és Binotto ötlete mentsvár lehet ezeknek a csapatoknak, akik szerint engedélyezni kellene az ügyfél autókat, vagyis a kis csapatok megvehessék a nagyok versenygépét.

    „Ez egy brilliáns ötlet. Az olyan csapatok, mint a Williams, sokkal tovább jutna, ha megvenne egy Red Bullt, ahelyett, hogy saját autót akarna építeni. Kevesebb pénzbe kerülne ez nekik.” – vélekedett.

  • Latifit figyelmeztette a Williams az online viselkedésre

    Latifit figyelmeztette a Williams az online viselkedésre

    A Williams levélben üzent Nicholas Latifi-nek, hogy virtuális versenyzéskor is viselkedjen megfelelően.

    Kyle Larsont, a Nascar egyik versenyzőjét először csak felfüggesztette az amerikai sorozat, majd később csapata, a Chip Ganassi ki is rúgta rasszista megjegyzései miatt, amelyet online versenyzés során mondott.

    „A Kyle Larson-eset után a csapat küldött egy üzenetet arról, hogy hogyan is viselkedjünk élőzés közben” – mesélte Nicholas Latifi a La Presse-nek.

    „Személy szerint én tudom, hogy mi elfogadható és mi nem. Csatlakoztam egy olyan csapathoz, akinek szponzorjai vannak és mindannyian egy imázst képviselünk. Tudom, hogy óvatosnak kell lennem, de ez nem akadályozza meg azt, hogy magam legyek és jól érezzem magam” – tette hozzá a kanadai.

    A 24 éves pilóta nemrég csatlakozott a Twitch platformjára és alig pár hét alatt már át is lépte a 23 ezres követőtábort.

    „Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom csinálni, de ezt javasolták nekem az első virtuális nagydíj után. Ez lehetővé teszi mindenkinek, hogy közelebb kerüljenek hozzánk” – mesélte a pilóta.

    Latifi azt is elárulta, hogy nagyon élvezi az online versenyzést.

    „Ez remek módja annak, hogy az agyamat éberen tartsam. A vezetés nem azonos a valósággal, de a mentális folyamat hasonló” – magyarázta a kanadai.

  • Williams: Muszáj versenyezni, hogy túléljünk

    Williams: Muszáj versenyezni, hogy túléljünk

    A koronavírus miatti kényszerszünet és az emiatti bevételkiesés a kisebb csapatokat komolyan megviseli, sőt gyakorlatilag van csapat, ahol a túlélés a tét. Ez a gárda a tavalyi sereghajtó Williams.

    „Elképesztően nehéz ez a szituáció jelenleg, szóval folyamatosan konzultálunk a csapatfőnökökkel” – mondta a grove-i alakulat főnöke, Claire Williams. „Számunkra a versenyzés létkérdés. Nincsenek túl nagy pénzügyi tartalékaink, szóval a lehető leghamarabb versenyeznünk kell, nyilván feltéve, hogy minden biztonságos.”

    „Világos, hogy a krízis miatt valamit kezdeni kellene a Forma-1 modelljével, mert így hosszútávon nem fenntartható. Jelenleg a túlélés a legfontosabb számunkra és mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön. De az még fontosabb, hogy rövid időn belül legyen egy olyan szervezet, ahol nem mindenki csak a saját érdekeit nézi.”

    Utóbbi mondjuk nem lesz egyszerű, bár vannak jó jelek: „A Forma-1 jelenleg jól működik együtt. A topcsapatok megértik a kicsik problémáit és mi tudjuk, mit kell kérni. Azonban kár, hogy el kellett halasztani a 2021-es szabályváltozásokat, mert remek lépés lett volna a sport számára. Ha ezek hamarabb jöttek volna, kevesebb probléma lenne” – zárta gondolatát Williams.”

  • Barichello tudja a Williams legnagyobb problémáját!

    Barichello tudja a Williams legnagyobb problémáját!

    A Williams már néhány éve a Forma-1-es mezőny végén halad, messze a rivális csapatoktól. A grovei istálló számára ugyan jól kezdődött a turbó-hibrid éra, azonban a 2018-as szezontól kezdődően rendre az utolsó két helyet foglalták el a csapat pilótái az időmérő edzéseken és a versenyeken. Rubens Barichello szerint ez a fajta visszaesés a fizetéses versenyzőknek köszönhetők.

    A brazil veterán – aki pont a Williamsnél fejezte be a pályafutását a 2011-es szezon végén – a Rusty Garage podcatjában mutatott rá arra, hogy a fizetős versenyzők egyáltalán nincsenek a csapatuk hasznára. Barichello szerint egy csapatnak mindig szüksége van egy tapasztaltabb pilótára, akire a csapat bármilyen helyzetben támaszkodhat.

    „Sajnos az utóbbi tíz évben lassan minden csak a pénzről szólt,” – véli a Ferrari egykori versenyzője. „Ahelyett, hogy kifizetnék a versenyzők, a csapatok úgy gondolják, hogy jó az, ha csak elveszik a fizetős versenyzők pénzét és csak a túlélésre játszanak. Azonban, ha most megnézed, hogy hol tart a csapat, akkor tisztán látszik, hogy rossz döntéseket hoztak meg az elmúlt években.”

    A legjobb példa Barichello állítására a 2018-as szezon, amikor ugyanis Lance Stroll és Sergey Sirotkin voltak a Williams csapatának versenyzői. Két tapasztalatlan, ráadásul fizetős versenyzőről beszélünk.

    A brazil távozását követően a grovei istálló ugyancsak két olyan versenyzőt alkalmazott Pastor Maldonado és Bruno Senna személyében, akik egy tehetősebb szponzornak köszönhették az ülésüket.

    Maldonado ugyan még egy versenyt is tudott nyerni Barcelonában, azonban Barichello szerint a venezuelai ezt nagy mértékben köszönheti neki, ugyanis a 2012-es autó fejlesztéséhez legnagyobb mértékben ő járult hozzá.

    „Nehéz volt elfogadni, hogy már nem ülhetek abban az autóban, különösen a Spanyol Nagydíjon, amikor ugyanis futamgyőzelmet szereztek vele,” – emlékezett vissza a brazil.