Címke: Williams

  • Utcát neveztek el az F1-es csapatfőnökről a merész húzása miatt

    Utcát neveztek el az F1-es csapatfőnökről a merész húzása miatt

    Külön tanulmányt is lehetne írni a társadalmi viselkedésmintákról annak kapcsán, hogy pusztán néhány hét alatt mennyire lázba jött Argentína lakossága Franco Colapinto Forma-1-ben való feltűnésétől.

    Colapinto csak szeptemberben debütált a Forma-1-ben, miután a paddockban általános meglepetést okozó döntéssel rá cserélte le az alulteljesítő Logan Sargeantot James Vowles csapatfőnök a Williamsnél. Csupán egy hónappal később Buenos Aires egyik elővárosában, Lujánban felavatták a Franco Colapinto utcát és az azt keresztező James Vowles utcát. Az új névtáblák a város egyik fontos csomópontján, a bazilika közelében kerültek közszemlére. Bár Colapinto nem itt, hanem a fővárosi régió egy másik településén, Pilarban nőtt fel, ám 30 kilométerre onnan, Lujánban kezdett el először gokartozni, így a helyiek ezt a helységet találták a legmegfelelőbb emlékhelynek. Az pedig, hogy a brit csapatfőnök neve is előkerült, talán azt jelzi, hogy nem is csak felületes érdeklődésről van szó.

    Bár Colapinto még csak hat F1-es futamon van túl (amiből az első ötön meggyőzően szerepelt, pontokat is szerzett, ám Interlagosban az esőben összetörte az autót), csupán néhány hét alatt óriási rajongótömeget mozgatott meg, akiknek jelenléte a két latin-amerikai futamon, Mexikóban és Brazíliában már jól látható volt a lelátókon.

    Persze a sportolók iránti szenvedélyes rajongás nem szokatlan Argentínában, ám az F1 új jövevényének ebben már úgy is része van, hogy még tulajdonképpen semmilyen világraszóló eredményt nem ért el, csupán a számára új technikához és közeghez való kivételesen jó alkalmazkodóképességét volt ideje prezentálni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fox Sports Argentina F1 (@foxsportsargf1) által megosztott bejegyzés

    „A rajongók nemcsak engem szeretnek, hanem mindenkit körülöttem. A mérnököm máris híres Argentínában, James Vowlesról pedig utcát is elneveztek! Nagyon sok minden történik arrafelé” – mondja az őt övező fennforgásról Colapinto az F1.com-nak.

    „Argentínának már nagyon kellett egy Forma-1-es versenyző. Én is szerettem volna, ha gyerekkoromban drukkolhatok egy honfitársamnak, aki miatt felkapcsolom a tévét vasárnaponként, de nekem ez nem adatott meg.” Legutóbb 2001-ben Gastón Mazzacane versenyzett argentinként az F1-ben, Colapinto viszont csak két évvel ezután született.

    „Én immár megvalósítottam az álmom, és a mostani gyerekeknek már van kinek drukkolniuk. Az autósport robbanásnak indult Argentínában. Sok gyerek máris azt mondja, hogy olyan akar lenni, mint én, és noszogatják a szüleiket, hogy vigyék el őket egy versenypályára.”

    „Argentínában a sport különös fontossággal bír, látható ez azon, hogy mennyire szeretjük a labdarúgást. Remélem, most én is itt maradhatok egy darabig – ezen dolgozunk.”

    Már az is ritka, hogy egy szinte ismeretlenségből érkező versenyző magára irányítsa a reflektorfényt eredményeivel – a monzai debütálásakor a Forma-2-es tabella hatodik helyén álló argentinra talán a Williamsen kívül senki nem gondolt jövőbeli F1-es pilótaként. Napjainkban már egyébként is elvétve akadnak ilyen kellemes meglepetésnek számító újoncok, hiszen a legtöbb pilóta érkezését már megelőzi a híre, illetve az őt támogató csapat hírverése.

    Colapinto 2025-ös szezonja egyelőre nem tisztázott, hiszen a korábban már Carlos Sainzt leigazoló Williams jelen állás szerint nem tud neki ülést adni, ám érdeklődést mutat iránta a Red Bull és az Alpine is. Ekkora maga mögött tudott piaccal és lehetséges szponzorokkal felvértezve pedig könnyű elképzelni, hogy hosszú időre vonzó szereplője marad a mezőnynek.

    A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele

  • A 90-es években Norris két honfitársának is összejött az a csúfság, ami a McLaren pilótájának idén

    A 90-es években Norris két honfitársának is összejött az a csúfság, ami a McLaren pilótájának idén

    Lando Norris nagy valószínűséggel nem lesz világbajnok az idén, pedig a szezon nagyobb részében az övé volt a legjobb autó. Nem ő az első, akinek így sem jön össze a győzelem, ami persze aligha vigasztalja majd a McLaren versenyzőjét.

    A májusi Miami Nagydíjon bevetett fejlesztési csomagja óta eltelt időszakban egyértelműen a McLarené a legjobb autó a Forma–1-ben, ám a wokingi istállónak három versennyel a szezon vége előtt „csak” a konstruktőri világbajnoki címre van reális esélye, hiszen Lando Norris Brazíliában 62 pontos hátrányba került. A miami verseny óta a brit pilóta 273 pontot szerzett, míg az összetettben élen álló Max Verstappen 283-at, azaz hiába a Red Bull visszaesése és a McLaren feljavulása, Norris Miamihoz képest nemhogy közelebb kerülni nem tudott a hollandhoz, hanem távolodott tőle.

    Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren
    Norris és Verstappen párharcában benne volt a szoros szezonfinálé, ám végül aligha lesz az / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mindez persze nemcsak Norris, hanem a csapat sara is, hiszen számos alkalommal nem tudták maximalizálni a megszerezhető pontmennyiséget és győzelmeket is engedtek kicsúszni a kezeik közül. Kanadában például rossz döntést hoztak, ami az első helyükbe került; Barcelonában Verstappen lerajtolta Norrist, majd utóbbinak hiába volt meg a tempója a győzelemhez, kifutott az időből. Ausztriában ütköztek, amit Norris is elkerülhetett volna; Silverstone-ban a McLaren rossz stratégiát választott, ami újabb győzelembe került; a Hungaroringen Norris nem tudta maga mögött tartani Piastrit, ami miatt később a McLaren az ausztrál elengedésére kérte; Spában ki nem kényszerített hibát vétett, amikor a rajt után a kavicságyba hajtott és két helyet veszített; Monzában szintén nem tudta megtartani a pole-t; Austinban büntetést kapott (itt inkább a McLaren hibázott, amiért nem parancsolta őt vissza Verstappen mögé); Brazíliában pedig újfent elbukta az első helyet a rajtnál, hogy aztán kibabráljon vele a piros zászló, majd az újraindításnál hibázzon és újabb két helyet veszítsen.

    Ám ha Norris elbukja az idei vb-címet – amire jó esélye van –, nem az ő és a McLaren párosa lesz az első, amelynek a legjobb autóval sem jön össze az egyéni vb-cím. Alább felelevenítettünk két olyan esetet, amikor valakinek a legjobb autóval sem jött össze a vb-cím, illetve egy olyat, amelynél vitatható, hogy az illető a legjobb autóban ült-e, az viszont nem, hogy amennyiben összeszedettebben és jobban teljesít, világbajnok lett volna.

    Nigel Mansell — 1991

    Noha végül 1992-ben világbajnok lett, Nigel Mansellnek már 1991-ben meg kellett volna szereznie pályafutása első vb-címét. A Ferraritól a korábbi csapatához visszatérő oroszlán remek társat kapott a győzelemhez az Adrian Newey és Patrick Head alkotta Williams FW14-es személyében, ám akárcsak az idén Norrisnak, az ő szezonkezdete sem alakult fényesen, majd nem tudta hozni azt a következetességet, amit a lassabb autóban ülő, végül harmadik vb-címét nyerő Ayrton Senna igen.

    Mansell az első négy futamból háromszor kiesett műszaki hiba miatt, majd Monacóban úgy lett második, hogy sokkal gyorsabb volt az említett három versenyt megnyerő Sennánál, de nem tudott előzni. Miután a Williams orvosolta a megbízhatósági problémáit, elkezdtek jönni a győzelmek és dobogós helyezések (Mansell az összes 1991-es befejezett futamán 1. vagy 2. lett), de azért ekkor sem volt minden tökéletes, hiszen például Kanadában Mansell egy győzelmet szórakozott el az utolsó körben (bővebben az alábbi cikkben).

    Az utolsó négy futam előtt ezzel együtt 18 pontra csökkentette hátrányát Sennához képest, Portugáliában viszont csak a 4. helyre kvalifikált, 6 tizeddel a pole-t megszerző csapattársa, Riccardo Patrese mögé. Innen ugyan sikerült felkapaszkodnia az 1. helyre, azonban a Williams a 30. körben elrontotta a kerékcseréjét, majd emiatt a csapat az erre kijelölt területen kívül tette fel rendesen a jobb hátsó kereket, így a 15. helyre visszaálló pilótát később fekete zászlóval kizárták.

    Mansell ezután a Spanyol Nagydíj megnyerésével még életben tartotta az esélyeit, ám az utolsó előtti versenyen, Szuzukában hibázott és a kavicságyban végezte, amivel már ott elbukta a vb-címet. Azt, hogy nem csak az ő képességeinek köszönhetően volt ennyire eredményes, mi sem mutatja jobba, minthogy éppen csak legyőzte Patresét a csapaton belüli párharcban, miközben az olasz 9 alkalommal végzett előrébb nála időmérőn és hét alkalommal versenyen, Mexikóban és Portugáliában pedig egyaránt nyert.

    Damon Hill – 1994-95

    Ayrton Senna 1994-es imolai tragédiája után Damon Hill egyik napról a másikra vált a Williams vezérévé, és kellett valahogy szembeszállnia a szezont elsöprő formában, 4/4 győzelemmel kezdő Michael Schumacher–Benetton kettőssel. Ám miközben a Williamsnek sikerült orvosolnia autója szezon eleji hiányosságait és a Francia Nagydíjon bevetett B-változattal egyértelműen hatalmasat léptek előre, Hill nehezen tudta tartani Schumacher tempóját és sokszor kifogott rajta a német agresszív stílusa, akárcsak azt Norris és Verstappen esetében láthattuk az idén.

    Mindössze két olyan verseny volt azonban, amelyen Hill egyértelműen a német fölé nőtt, a Brit és a Japán Nagydíj (előbbiről utólag igencsak vitatható módon kizárták a Benetton pilótáját), míg Schumachert két futamról, az Olasz és a Portugál Nagydíjról is eltiltották, Spában pedig utólag vették el a győzelmét. Hillnek azonban mindez csak arra volt elég, hogy az utolsó futamig versenyben maradjon a vb-címért, megnyerni azonban Schumacher ellentmondásos ausztráliai manővere miatt nem tudta azt.

    Ezek után 1995-ben már az utolsó versenyig sem jutott el a vb-csata, noha Hillnek ezúttal már a szezon elejétől fogva a mezőny legjobb autója állt a rendelkezésére. A Francia Nagydíj után mindössze 11 ponttal állt Schumacher mögött az összetettben, de a szezon folytatásában csőstül kezdtek jönni a hibák: a Brit és az Olasz Nagydíjon is igen amatőr módon nekiment Schumachernek, amivel mindkétszer mindkettejüket kiesését eredményezte, míg Hockenheimben, a Nürburgringen és Szuzukában csak a saját futamát tette tönkre a megpördülésével. Ebben az évben 33 ponttal végzett Schumacher mögött úgy, hogy akkor még csak 10 pontot ért egy győzelem.

    Eddie Irvine – 1999

    Míg az imént említett két esetben nem sok vita van azzal kapcsolatban, hogy a végül második helyen záró pilótának volt a szezon egészét nézve a futamok többségén a legjobb autója, addig 1999-ben ez a kijelentés már nem feltétlenül állná meg a helyét. Az viszont tény, hogy a Ferrari több mint versenyképes volt, és ha Michael Schumacher nem töri el a lábát Silverstone-ban, jó eséllyel világbajnok lehetett volna abban az évben.

    Végül azonban Eddie Irvine lépett elő a Scuderia húzóemberévé, és a McLaren pilótáinak bukdácsolása, valamint a wokingiak megbízhatósága és hibái nyomán az utolsó futamig harcban volt a vb-címért. Sőt, miután az Osztrák (Coulthard kiütötte Häkkinent a rajt után, majd a finn az utolsóról a 3. helyig kapaszkodott fel) és a Német Nagydíjat is megnyerte, Irvine 8 ponttal vezetett Hakkinen előtt az összetettben.

    A Hungaroringen aztán kicsúszott és Coulthardnak ajándékozta a 2. helyet, Spában pedig a 6. helyről rajtolva csak 4. lett, majd Monzában a beugró Mika Salo elhomályosította őt (a finn dobogón végzett, míg Irvine csak 6. lett), hogy aztán a Nürburgringen Irvine a 9. helyről rajtolva csak a 7., az akkori szabályok értelmében már nem pontszerző helyen végezzen. Eközben Hakkinen és a McLaren is tett róla, hogy kis híján mindkét vb-címet elbukja: a szezonnyitón mindkét Ezüstnyíl kiesett; a finn pedig Imolában és Monzában is saját hibája miatt dobta el a győzelmet.

    Irvine ezzel együtt világbajnok lehetett volna, de míg Malajziában a lábtöréséből visszatérő Michael Schumacher még győzelemhez tudta őt segíteni (mindkét McLarent feltartotta, hogy az ír megléphessen, de Irvine később így is visszaesett a 2. helyre, úgyhogy Schumachernek el kellett engednie), Japánban Irvine egyszerűen nem volt elég jó ahhoz, hogy ez megismétlődhessen. Noha 4 pontos előnnyel érkezett Szuzukába, az időmérőn balesetet szenvedett és csak 5. lett, majd a futamon a győztes és második világbajnoki címét nyerő Hakkinentől több mint másfél perccel lemaradva a 3. helyen jött be.

  • Tényleg van esély a szenzációs F1-es átigazolásra, de a Red Bull sokallja az összeget

    Tényleg van esély a szenzációs F1-es átigazolásra, de a Red Bull sokallja az összeget

    Miként arról már több alkalommal, legutóbb a Brazil Nagydíj hétvégéje alatt beszámoltunk, a Red Bull is azok közé tartozik, akik kivetették a hálójukat a Williamsszel szenzációs bemutatkozást produkáló Franco Colapintóra. Eddig ezt egy elismert holland és két argentin újságíró állította, az interlagosi hétvége után azonban már a brit sajtó is erről ír.

    A The-Race.com és az F1 egyik veterán újságírója, Joe Saward is arról számolt be ugyanis, hogy a Red Bull is a 21 esztendős argentin versenyző megszerzésén dolgozik – furcsa módon az Alpine-t is mindkettő megemlíti, noha a franciák már bejelentették a 2025-ös felállásukat –, az előbbi pedig a korábbi értesülésekhez hasonlóan azt írja, hogy Colapintót akár rögtön a bukdácsoló Sergio Pérez helyére ültethetik az anyacsapatba.

    A The-Race hozzáteszi, hogy mivel amikor előléptették Logan Sargaent helyére, Colapinto hosszú távú megállapodást írt alá a Williamsszel, mindenképpen ki kell őt vásárolnia a szerződéséből annak, aki meg akarja szerezni. A szaklap információi szerint a grove-iak pedig igen jelentős összeget szeretnének érte kapni – ami érthető, hiszen nyilván azt akarják, hogy megtérüljön a befektetés –, akkorát, amekkorát a Red Bull még akkor is soknak tart, ha nem csak kölcsönben, hanem végleg megszerezhetné az argentint.

    Colapinto, Williams
    Nagyon kapós lett az argentin / Fotó: Williams

    „Aktívan együtt dolgozunk az érdeklődő csapatokkal, hogy megpróbáljuk megtalálni a helyes megállapodást, amely segít Francónak és az összes féllel egyetemben védi is őt. Az F1-es csapatok között soha nem egyértelmű az ilyesmi, mert csatáztok egymással a pályán, miközben próbáltok megoldást találni egy fiatalember karrierjére. Kiérdemli a helyét, miközben még többet kell tennie a pályán ehhez, de tündököl, ezért érdeklődnek iránta más csapatok. Az ő irányába és a Williams felé is felelősséggel tartozom, és remélhetőleg majd remek hírekről számolhatunk be” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke Brazíliában.

    A The-Race szerint a Red Bullt Colapinto egykörös tempója (hiszen pontosan tudják és ismerik a korábban náluk versenyző Alex Albon képességeit) és mentális ereje nyűgözte le, és még a szezon utolsó futama előtt megszülethet a megállapodás, amelynek létrejöttéhez a Williamsnek vagy engednie kell az árból, vagy egy harmadik félnek is be kell szállnia. Utóbbi sem kizárt, hiszen az argentin pilóta támogatói egy red bullos ülés esetén vélhetően a zsebükbe fognak nyúlni.

    Lawson is esélyes

    Jogosan vetődik fel persze a kérdés, hogy eközben mi a helyzet azzal a Liam Lawsonnal, akit visszatérése óta az első számú esélyesnek tartanak Pérez ülésére, és aki mindkét futamon pontot szerzett azóta, hogy leváltotta Daniel Ricciardót az RB-ben. Nos, a The-Race szerint – noha az egykörös tempójával kapcsolatban vannak fenntartásaik –, a Red Bull Pérez-utódokat tartalmazó listáján továbbra is Lawson neve szerepel az első helyen, ami nem meglepő a teljesítményét látva. Az új-zélandi ráadásul a brazíliai sprintet is számolva az utóbbi két hétvégén három alkalommal csapott össze a pályán Pérezzel, és ezekből kétszer ő került ki győztesen – legutóbb a Brazil Nagydíjon, amelyet a mexikói futamhoz hasonlóan Pérez előtt fejezett be. Ez azért rá igencsak jó, míg Pérezre nagyon rossz fényt vet.

    Liam Lawson, RB
    Lawson is folyamatosan bizonyít / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A helyzet valószínűleg a következő 2-3 futam során is változhat, és nem szabad elfelejteni, hogy a Red Bullnak összesen két kiadó ülése lehet jövőre, és megteheti, hogy csak később dönt arról, hogy Lawson vagy Colapinto lesz Max Verstappen csapattársa jövőre, míg a másikat Cunoda Júki mellé ülteti az RB-be. Azt pedig a The-Race kizárta, hogy Carlos Sainz neve is képbe került – ilyen sajtóhírek is szárnyra kaptak Christian Horner Williams motorhome-ban tett látogatása után –, azaz a Red Bull csapatfőnöke Colapinto ügyében találkozott Vowles-zal.

    És hát valljuk be, eléggé nagy őrültség lenne a Red Bulltól euró tízmilliókat fizetni Sainzért úgy, hogy az év nagy részében elérhető volt a számukra, és a hírek szerint nem is fontolgattak ilyesmit, mert úgy vélik, a múlt már megmutatta, hogy a spanyol pilóta és Verstappen kettősében benne lenne a belviszály veszélye. Na meg persze a Williams sem azért szerezte meg Sainzot, hogy még a bemutatkozása előtt túladjon rajta.

    A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele

  • Látványos nézői videón a Brazil Nagydíj egyik legnagyobb balesete

    Látványos nézői videón a Brazil Nagydíj egyik legnagyobb balesete

    A Williams pilótái összesen háromszor balesetet szenvedtek a Brazil Nagydíj vasárnapján, amivel igencsak nehéz helyzetbe hozták a csapatot. Alex Albon időmérős eséséről pedig egy látványos nézői felvétel is készült.

    Egészen elképesztő módon alakult a Williams-istálló számára a múlt vasárnapi Brazil Nagydíj, hiszen az aznap reggelre halasztott időmérőn mindkét pilótájuk összetörte az autóját, majd miután csak Franco Colapinto FW46-osát tudták megjavítani, az argentin versenyző hatalmas balesetet szenvedett a futamon. Ezzel a grove-i istálló nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a költségplafon miatt bárkinek komoly fejtörést okozna ilyen rövid időn belüli három ekkora bukás, miközben a tartalék alkatrészekkel is hadilábon állnak.

    „A Forma–1 természete, hogy elérheted a legelképesztőbb eredményeket, amelyektől elképesztően jó érzések töltenek el, ugyanakkor átélheted a legrosszabb pillanatokat is, amit a sportban csak lehet. Szerintem kijelenthetjük, hogy ez a hétvége az utóbbiról szólt. Három elképesztően nagy balesetünk volt mindössze néhány óra leforgása alatt, és most borzasztóan sok munka vár ránk, hogy elég tartalék alkatrészünk legyen, mielőtt néhány hét múlva elutazunk Las Vegasba” – idézi James Vowles csapatfőnököt az ESPN.

    Colapinto balesete:

    Vowles Colapinto piros zászlót előidéző bukása után sem fordított egyébként hátat az eseményeknek és végignézte a versenyt, mert „azt akartam, hogy emlékezzek a mai napra, mert azt szeretném, hogy a jövőben ne érezzük így magunkat.”

    Hogy Albon időmérős vagy Colapinto versenyen történt balesete járt-e nagyobb anyagi kárral, azt kívülről nehéz megítélni (talán az utóbbi), az viszont látszott, hogy míg az újoncnál egyértelműen felúszott az autó a vízre, addig Albon esetében valamilyen műszaki hiba történhetett. „Tényleg nem számítottam a balesetre, úgyhogy rendesen meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt. Csalódáskeltő, mert nagyszerű lehetőségünk lett volna pontokat szerezni, mivel tudtuk, hogy itt mindig megvan az esély az őrült versenyekre. Most azonban a riválisaink tudtak profitálni ebből” – utalt Albon arra, hogy az Alpine kettős dobogójának köszönhetően megelőzte őket, amivel visszacsúsztak a 9. helyre a pontversenyben.

    Albon bukása a nézőtérről is igen látványosra sikeredett, az alábbi nézői felvételen pedig sokkal jobban átjön, hogy a thai-brit versenyző mekkora tempóval szállt el, és a becsapódás is jól hallható:

    @raavaar88 justo lo grabé 🤣 @WilliamsF1 #alexalbon #F1 #saopaulo #brasilGP #choque #romeoviajes ♬ sonido original – Rudisaurio

  • Hivatalos: 20 helyett legfeljebb 19 pilóta indulhat a Brazil Nagydíjon

    Hivatalos: 20 helyett legfeljebb 19 pilóta indulhat a Brazil Nagydíjon

    A Brazil Nagydíj időmérő edzésén autót törő 5 versenyző közül az egyik biztosan nem lesz ott a délutáni Brazil Nagydíj rajtrácsán.

    Három istállónak is versenyt kell futnia az idővel a magyar idő szerint ma délután 16:30-kor rajtoló Brazil Nagydíj előtt, hiszen a Williams és az Aston Martin mindkét, a Ferrarinak pedig az egyik autója tört össze az emiatt 5 piros zászlós megszakítást hozó időmérő edzésen. Az egyértelmű, hogy a Williams járt a legrosszabbul, hiszen szemre is a Q3-ban falnak csapódó Alex Albon autója szenvedte el a legnagyobb károkat. Olyan nagyokat, hogy a hajrának a 2. helyen nekivágó, az időmérőt végül a 7. helyen záró thai-brit pilóta már a hivatalos megerősítés előtt kizártnak tartotta, hogy el fog tudni indulni a versenyen.

    „A szerelőkre pokoli munka vár, mennyire súlyosak a károk?” – tette fel a kérdést Albonnak a Viaplay riportere az időmérő edzés után, mire a Williams pilótája közölte: „Nekem biztosan ennyi volt, kizárt dolog [hogy időben meg tudják javítani az autót].” „Nem fogsz versenyezni?” – kérdezett vissza a riporter, mire Albon így felelt: „Kizárt dolog.”

    Nem sokkal később aztán a csapat megerősítette, hogy Albon hétvégéje ezzel véget ért. A Williams így vélhetően egy autóval vesz majd részt a küzdelemben, mivel a Q1-ben balesetet szenvedő Franco Colapinto sem volt teljesen biztos benne, hogy a csapat meg tudja javítani az FW46-osát ennyi idő alatt.

    „Nem igazán tudom, hogy mi történt. Kipörögtek a kerekeim, de semmi olyasmi nem történt, amit ne lehetne megmenteni. Nagyon szomorú vagyok és sajnálom a csapatot, mert rengeteg munkájuk lesz – nyilatkozta az argentin pilóta az ESPN-nek. – Nem tudom, hogy készen lesznek-e a futamra, de meglátjuk. Ez 100%-ban az én hibám volt. Várjuk ki, hogy el tudok-e rajtolni, most csakis ezt akarom. Most dolgoznunk kell, hogy versenyezhessünk. Apró hiba volt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.”

    Arról, hogy az Aston Martin rendbe tudja-e hozni Fernando Alonso és Lance Stroll autóját, illetve a Ferrari készen lesz-e Carlos Sainz versenygépével, egyelőre nincs hír, de mivel Albon már biztosan nem indul, a mögötte végzett versenyzők mindegyik, így Max Verstappen is előbbre kerül egy helyet a rajtrácson.

    FRISSÍTÉS:

    A jelek szerint Albon kissé elhamarkodottan jelentette ki, hogy nincs esély az indulására, a Williams ugyanis azt a közleményt adta ki, hogy bár mindkét autójuk kiterjedt károkat szenvedett, az a céljuk, hogy Albon és Colapinto is ott lehessen a rajtrácson.

    FRISSÍTÉS2: Egy órával a rajt előtt a Williams végül megerősítette, hogy Albon autóját nem tudják megjavítani.

    Verstappen frusztráltságában butaságokat nyilatkozott

  • Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Döbbenetesen fordulatos és izgalmas esős időmérő edzésen Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót a ma délutáni Brazil Nagydíjra, míg mögötte George Russell lett a második, és az élete legjobb időmérős eredményét elérő Cunoda Júki a harmadik. A kvalifikációt összesen 5-ször kellett megszakítani baleset miatt; Lewis Hamilton már a Q1-ben búcsúzott, Max Verstappen pedig a Q2-ben esett ki, és várhatóan csak a 17. helyről rajtolhat.

    Q1

    Nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a szombatról helyi idő szerint vasárnap reggel 7:30-ra áthelyezett időmérő edzést ezúttal is halasztana ki, az interlagosi pálya ugyanis úszott a vízben. Végül azonban az eredeti időpontban zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, a pilóták pedig kivétel nélkül kék oldalfalú esőgumikon vágtak neki a Q1-nek, amelynek első kicsúszása már a felvezető körben megtörtént – Liam Lawson veszítette el az uralmát az autója felett és ment ki a bukótérbe, de folytatni tudta. Nem sokkal később ugyanott Csou Kuan-jü, majd Lance Stroll is megtette egyébként ugyanezt.

    A Q1-ben sorozatosak voltak a kicsúszások:

    Mivel nagy volt a bizonytalanság azt illetően, hogy jön-e, és ha igen, mikor jön még több eső, a versenyzők folyamatosan köröztek, hiszen senki sem tudta, hogy mikor a legjobbak a körülmények. Miközben kezdetben mindenki esőgumikon körözött és azokon is folyamatosak voltak a kisebb hibák, Valtteri Bottas úgy döntött – a mezőnyből elsőként –, hogy felteteti az intermediate abroncsokat, amelyeken rögtön ki is futott a bukótérbe.

    A sorrend folyamatosan változott, ami sebezhetővé tette az éppen kieső helyen állókat egy esetleges megszakítás esetén, hiszen semmi nem garantálta, hogy a körülmények nem lesznek rosszabbak, mire újraindítják a körözést. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, 10 másodperccel a Q1 felének letelte után jött is a piros: Franco Colapinto dobta el az autót a hármas kanyarban és csapódott a falnak.

    Az utolsó ötösben ekkor pedig Albon, Csou és Bottas mellett a két Mercedes tanyázott, azaz a körülmények rosszabbodása az ő kiesésüket is eredményezte volna.

    Colapinto összetörte az autót élete első vizes F1-es időmérőjén:

    Az már a néhány perccel később megtörtént folytatáskor világos volt, hogy a körülmények javulni biztosan nem javultak, hiszen az interekkel kísérletező Bottasnak visszatették az esőgumikat, és mindenki más is ezeken ment ki a pályára (Oliver Bearmant a bokszutcából tolták vissza a garázsba, hogy lecseréljék a köztes abroncsait) Norris pedig a bokszutcában várakozva azt jelentette, hogy „Sokkal jobban esik.”

    És igen, konkrétan szakadt, így a Mercedes csak abban reménykedhetett, hogy a hátralevő 8 perc 50 másodpercben javulnak annyit a körülmények, hogy elkerülhessék a Q1-es kiesést. A sorrend ekkor Cunoda, Leclerc, Ocon, Pérez, Alonso, Stroll, Verstappen, Sainz, Colapinto, Norris, Hülkenberg, Gasly, Piastri, Lawson, Bearman volt az első 15-ben, néhány versenyző pedig már az első mért körök során javítani tudott a korábbi idején.

    Az utolsó 5 percre fordulva az utolsó rajtsorba visszacsúszó Mercedeseknek így aztán bőven volt esélye – Hamilton az első körével fel is ugrott a 14. helyre, Russell azonban hibázott, átvágta az első sikánt, majd veszélyesen jött vissza Alex Albon elé. Ezután viszont repesztett egy 2. helyre elegendő időt, miközben a célegyenesben kis híján belerohant Stroll Aston Martinjába.

    Az időközben a 16. helyre visszaeső Hamiltonnak viszont csipkednie kellett magát, miként az 5. helyre javító, de az idejét elveszítő, ezáltal csak a 12. helyen álló Max Verstappennek, és a 14. pozíciót elfoglaló Lando Norrisnak is. Hamilton a következő körében csak a 17. időt autózta, így az utolsó Q1-es körével kellett továbbjutnia, amit össze is hozott, és felugrott a 14. pozícióba.

    Ezzel a hétszeres világbajnok Norrist ütötte be az utolsó ötösbe, a nem sokkal ezután a 17. helyig hátraeső McLaren-pilóta azonban szintén javított, és végül éppen hogy, a 15. pozícióban végezve jutott tovább. Hamiltonnak azonban a javítás ellenére sem jött össze mindez, és a 16. helyen búcsúzott, majd a rádióban vezethetetlennek titulálta a Mercedest. Mögötte Bearman, Colapinto, Hülkenberg és Csou volt a kieső további sorrendje, míg az első helyet az utolsó pillanatban az élre álló Verstappen szerezte meg Albon, Russell, Ocon és Cunoda előtt.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakaszra alábbhagyott az eső, de ennek ellenére a legtöbben még esőgumin mentek ki. A McLaren viszont felrakta az intermediate-eket Piastrinak, amivel az ausztrál lett az egyedüli, aki nem a kék oldalfalú Pirellin kezdett. Az első körök után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ez a helyes irány, hiszen Piastri a 4. helyre iratkozott fel, majd a második körével közel 7 tizeddel agyoncsapta az addig vezető Verstappen idejét, miközben a körülmények folyamatosan javultak.

    Ezután mindenki elkezdte felpakolnia a zöld oldalfalú Pirelliket – Russell gyorsan meg is pördült rajtuk –, kivéve Piastrit, aki csak futotta a köröket és egyre lejjebb szorította a lécet, több mint 2,5 másodperccel távolodva el a második helyezett Verstappentől. Az intereket szintén megkapók közül azonban csak Russell, Stroll, Lawson és Bottas tudott mért kört futni, mielőtt az utolsó 6 percbe lépve érkezett az edzés második piros zászlója. Most Sainz tört autót, miután megcsúszott az egyes kanyarból kigyorsítva, és háttal nekicsúszott a falnak.

    Sainz összetört autója:

    A Ferrari spanyolja mellett mindez Lando Norrisnak (és persze a rajta kívül a kiesőzónában tanyázó Gasly, Albon, Cunoda, Ocon négyesnek) volt a legrosszabb hír, a pontverseny második helyezettje ugyanis nem ért körbe az intereken, így a megszakítás pillanatában csupán a 11. helyen állt.

    Amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Norris hajtott ki elsőként, majd mögötte sorban érkeztek a többiek, mindenki intermediate gumikon. Norris rögtön az első körével hatalmasat javított és felugrott a 3. helyre, de az élen álló Piastritól 1,2 másodperccel elmaradt.

    Nem úgy Fernando Alonso, aki 0,144 másodperccel lenyomta az ausztrált és az élre állt, de aztán jött Norris és 1:24.844-gyel átvette az első helyet. Eközben azonban már sárga zászlót lengettek az első szektorban, ezúttal ugyanis Stroll hibázott és csapta oda az Aston Martint a hármas kanyarban. A versenyirányítás 40 (!) másodpercet kivárt, hogy minél többen befejezhessék a körüket – nem volt nehéz arra gondolni, hogy a kieső helyre csúszott Verstappenre vártak –, de egy pontnál tovább már nem várhatott, és kevesebb mint egy perccel a leintés előtt érvénybe léptette a piros zászlót, azaz már nem volt idő az újraindításra.

    Mindez azt jelentette, hogy mindkét Red Bull kiesett, Verstappen ugyanis a 12., a mérnökét a tíz körméről a rádióban lekapó Pérez a 13. helyen. Az élen Norris zárt Alonso és Piastri előtt, míg a kiesők között még Bottas, Sainz és Gasly nevét találtuk. Mindez Verstappen szempontjából azt jelenti, hogy a holland várhatóan csak a 18. helyről kezdheti majd meg a Brazil Nagydíjat, hiszen motorcsere miatt eleve 5 helyes rajtbüntetéssel kezdte a hétvégét.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Amíg a hármas kanyarban javították a gumifalat és emiatt késleltetni kellett a Q3 kezdését, az eső folyamatosan esett, ám ennek ellenére mind a 9 állva maradt pilóta (Stroll továbbjutott, de értelemszerűen nem tudott részt venni a Q3-ban) intereken ment ki, Norrisszal mérnöke pedig azt közölte, hogy az első néhány percben lesznek a legjobbak a körülmények.

    A taktika mindenki részéről az volt, hogy folyamatosan körözni kell, amíg javítani lehet, túl sokáig azonban nem lehetett, 7 perccel a leintés előtt ugyanis Fernando Alonso is összetörte az autóját. A spanyol a 9. helyen állva vágódott ki a 11-es kanyarban és csapódott a gumifalnak, de szerencsére nem esett baja.

    A sorrend ekkor Norris, Albon, Piastri, Ocon, Russell, Leclerc, Cunoda, Lawson, Alonso, Stroll volt az első tízben, és bár még 7 perc hátra volt a Q3-ból, úgy nézett ki, hogy ez már akár a végeredmény is lehet, hiszen amennyiben romlanak a körülmények, aligha fog javítani bárki is. Végül nem romlottak nagy mértékben, így mindenki intermediate gumikon vágott neki a hajrának.

    Az első körében még senki nem javított, a másodikban azonban Leclerc az első szektorban már igen, miközben Russell és Cunoda is leszaladt a pályáról (utóbbi elég nagy sebességgel állt keresztbe) és Piastri is megpördült. Azt azonban nem tudtuk meg, hogy végül ki tudott volna javítani a második körében, 3 és fél perccel a vége előtt ugyanis történt egy minden addiginál nagyobb bukás. Az elszenvedője Alex Albon volt, aki a célegyenes végén, nagy tempónál veszítette el az uralmat az autója fölött, majd csapódott durván a gumifalnak. A thai-brit versenyző rögtön fékproblémára gyanakodott.

    Ennyi maradt Albon autójából:

    Hogy ezek után mit tartogatott a hátralevő 3 és fél perc, alighanem már senki nem merte megtippelni. Szerencsére több baleset nem történt, viszont a körülmények lehetővé tették, hogy többen is javítsanak az idejükön. Elsőként Ocon tette ezt meg, de maradt a 4. helyen, majd Norris is gyorsult, és 66 ezredet faragott le az idején. Piastri az első kanyar elfékezésével és a bukótérbe rongyolással elbukta az esélyét a javításra, amire rá is fázott, ugyanis a nagyot hajrázó RB-pilóták, majd Ocon, Russell és Leclerc is átugrotta.

    Norris végül megtartotta az első helyet, míg mögé 0,173 másodperccel Russell ért oda, míg a 3. hely a már 7 tizedes lemaradásban levő Cunodáé lett. A japán mögött Ocon, Lawson, Leclerc, Albon, Piastri, Alonso és Stroll az első 10 további sorrendje.

    Az időmérő edzés végeredménye:

  • Verstappen visszakaphatja régi csapattársát a pilótapiac újabb észbontó fordulatában

    Verstappen visszakaphatja régi csapattársát a pilótapiac újabb észbontó fordulatában

    Nem maradt rejtve a tény az interlagosi paddockban, hogy Christian Horner a Williams motorhome-jában járt, ám a legújabb sejtés szerint nem is az a pilóta kapcsán érdeklődött, akire mindenki gondolt. Carlos Sainz tarthat a Red Bullhoz?

    Egyre szövevényesebb, hogy ki lehet 2025-ben Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál – abban az autóban, amelyben egy további évre még szerződéssel rendelkezik Sergio Pérez, ám egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a formáját visszanyerni képtelen mexikói az idei éven túl már nem kap további bizalmat főnökeitől. Ezt már az is sugallja, hogy immár napról napra érkeznek újabb értesülések arról, hogy kit igazolhatott a helyére a Red Bull.

    Az elsődleges opciónak egy ideig Liam Lawson tűnt, aki az RB-vel az F1-be való visszatérésekor azonnal benyújtotta igényét a feljebblépésre: Austinban a mezőny végéről indulva lett pontszerző, Mexikóvárosban pedig össze is akasztotta a bajuszt a pályán Pérezzel, akit le is győzött.

    Interlagosban aztán pénteken váratlanul kapott szárnyra a sajtóhír, miszerint a Red Bull már meg is állapodott Franco Colapintóval – az nem volt titok, hogy az argentin remek bemutatkozásával az energiaitalosok vezetőségének figyelmét is felkeltette, ám a hír szerint nem az RB-hez, hanem egyenesen a nagycsapathoz vinnék őt 2025-re.

    A sejtést csak erősítette, hogy pénteken Horner szokatlan látogatást tett a Williams motorhome-jában, s nyilvánvalóan a grove-iakat irányító James Vowles sem gondolta a válaszát hihetőnek, amikor ezt azzal magyarázta, hogy a Red Bull csapatfőnöke csak az új kávészponzoruk termékét akarta megkóstolni.

    Igen ám, de minderre rátromfolt egy brazil újságíró, Orlando Ríos értesülése a versenyhétvége szombatján, aki szerint a történet nem egészen úgy játszódott le, ahogy az első ránézésre kinéz. Valóban, Horner a Williamsnél érdeklődött a csapat egyik pilótája kapcsán, ám nem Colapintóról, hanem Carlos Sainzról lehet szó!

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    A spanyol jelenleg persze még a Ferrari versenyzője, ám a jövő évre már megállapodott a Williamsszel, a sejtés szerint pedig Horner most mégis Sainz szolgálatait akarja megszerezni 2025-re, noha az év korábbi szakaszában, amíg a pilóta hónapokon át állást keresett a mezőnyben, nem élt ezzel a lehetőséggel. Amennyiben a Red Bullnak valóban Sainzra fáj a foga, az megerősíteni látszik azt a korábbi sejtést, miszerint a spanyol olyan szerződést kötött a Williamsszel, aminek értelmében akár már annak életbe lépése előtt is felbonthatja azt, amennyiben a Mercedes vagy a Red Bull keresi meg őt egy ajánlattal. A nyári szünetben megkötött egyezség óta azonban feltűnt és azonnal erős renomét épített fel magának Colapinto, így már a grove-i istállónak sem fájna annyira a szíve Sainz elengedése miatt, hiszen helyette autóba ültethetnék saját nevelésű argentin pilótájukat, aki bizonyította, hogy megérett a feladatra.

    Ha Sainz a Red Bullhoz csatlakozna, azzal ő is nevelőegyüttesénél vezethetne, hiszen az energiaitalosok programjának tagja volt egészen 2017-ig, amikor sorsát a saját kezébe véve a Toro Rossótól a Renault-hoz szerződött. A faenzai istállónál bő egy szezonon át csapattársa volt a vele együtt debütáló Max Verstappennek, akivel tíz év elteltével ismét egymás mellé kerülhetnének…

    Sajtóhír: újabb ülés kelhetett el a Forma–1-ben, 20 éves brazil pilóta érkezhet

  • A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele

    A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele

    Pár hónapja még alig ismerte valaki, mostanra viszont világszerte sokak szívébe belopta magát Franco Colapinto, aki máig megdöbben, ha emberek megállítják az utcán, pedig eközben csendben a mezőny legkapósabb pilótájává lépett elő.

    A 21 éves argentinról, aki a Williams akadémiáján nevelkedett és nyár végéig az F2-ben versenyzett, senki más radarján nem szerepelt a paddockban, mígnem csapata úgy döntött, az Olasz Nagydíjtól beülteti őt Logan Sargeant helyére az F1-es versenyzői ülésbe. Colapinto az utóbbi évek legkellemesebb újoncmeglepetése lett, hiszen már öt pontot szerzett, és első öt futama mindegyikét a legjobb 12 között zárta, amire az elmúlt három évtizedben rajta kívül csak hárman voltak képesek.

    Colapinto nyitottságával és beszédességével is üde színfoltja a Forma-1-es paddocknak, látszólag olyasvalaki, akit még nem emésztett fel a sablonnyilatkozatokra nevelő médiagépezet. Versenymérnöke, Gaetan Jego érdekes árnyalatát fedte fel az argentin pilóta szerény személyiségének, aki sokáig még az autóversenyzőknek kijáró kiváltságok használatától is ódzkodott.

    „Amikor csatlakozott hozzánk, eleinte szimulátorozni járt hozzánk a gyárba, és egy közeli hotelben lakott, de folyamatosan busszal jött be dolgozni. Nem akart taxit hívni. Muszáj volt ráerőltetnem: »Ha már itt vagy, élned kell ezzel az előjogoddal, ne szégyelld azt használni. Minden ilyen lehetőséget ragadj meg, amik könnyebbé teszik az életed.« Aztán egy idő után beleegyezett, és most már taxival jár” – idézi az Autosport a mérnököt.

    Maga Colapinto azt mondja, egyelőre még nem is tudta megszokni az F2 ismeretlensége után az F1-gyel hirtelen a nyakába szakadt világhírnevet.

    „Nem érzem, hogy hős lennék. Még mindig ugyanannak az embernek érzem magam, aki két évvel ezelőtt is voltam, amikor még senki nem ismert. Most már mindenki megállít, én meg szinte nem is értem, hogy miért csinálják ezt. Miért akarnak ezek velem fényképet? Aztán leesik…”

    „Meg van az a helyzet is, amikor bemutatkoznék valakinek, hogy Franco vagyok, mire azt válaszolják, hogy »persze, már ismerünk«. Valószínűleg idővel majd megszokom ezt, de most még furcsa. Van ennek [a hírnévnek] jó és rossz oldala is. Még mindig nagyon megennék egy hamburgert a McDonaldsban jó sok sajttal, de már nem tehetem, mert valaki biztosan lefényképezne. Szóval óvatosabbnak is kell lennem, de dolgozok rajta.”

    Kényszerített falatok és szendvicsmegvonás – Norris és Piastri a szigorú F1-es étrendről

    Néhány, a középmezőnyben teljesített erős futam alapján a következő bajnokesélyest talán még korai látni Colapintóban, ám az tény, hogy a váratlan berobbanása, gyors alkalmazkodása más csapatok fantáziáját is megmozgatta, s a hírek szerint a Sauber mellett az RB jövő évi ülése kapcsán is számításba vették, ráadásul az Alpine is érdeklődik – bár nekik már van két bejelentett versenyzőjük 2025-re Pierre Gasly és Jack Doohan révén. Ugyanakkor az is lehet, hogy az argentin jövőre ülés nélkül marad, mivel a Williams már az ő bevetése előtt leigazolta Carlos Sainzt.

    „Erre természetesen nem tudom a választ. De mivel a Williams nem tud nekem ülést adni, szerintem az lenne a helyes, ha lehetővé tennék számomra, hogy máshova menjek. Ám nem én vagyok a megfelelő ember ennek megválaszolására. Engem kellene utoljára megkérdezni” – utalt Colapinto kishitűen arra, hogy a feje felett fog eldőlni a sorsa.

    „Nagyszerű lehetőséget kaptam idén, és szeretném megmutatni, hogy megérdemlek egy ülést. Ha nem a jövő évben, akkor remélhetőleg 2026-ban és 2027-ben. Nem igazán nyomasztom magam ezzel, hiszen az eredeti terv is az volt, hogy jövőre nem versenyzek a Forma-1-ben.”

    F1-es bombameglepetés a láthatáron? – rá válthatja le a Red Bull Sergio Pérezt

  • 27 éves Schumacher és Villeneuve hírhedt ütközése, ami után együtt bulizott a két ellenfél

    27 éves Schumacher és Villeneuve hírhedt ütközése, ami után együtt bulizott a két ellenfél

    Kizárással fenyegetés, trükközés a szabadedzésen, oda-vissza feltartás, botrány, majd rögtönzött buli, végül dühös vádaskodás. Zanzásítva ez is lehetne 1997. október 26-ának F1-es vonatkozású sztorija, de azért kár lenne ilyen röviden elintézni a történteket.

    1997. október 26-án Michael Schumacher sokak szemében alighanem egy életre megbélyegezte magát azzal, hogy a világbajnoki címről döntő Európa Nagydíj 48. körében nekiment az őt előző Jacques Villeneuve-nek. Az eset szinte egy az egyben az ismétlése volt az 1994-es Ausztrál Nagydíjon Damon Hill ellen bemutatott manővernek, azzal a különbséggel, hogy ezúttal csak Schumacher esett ki, és ellenfele nyerte a világbajnoki címet.

    Az előzmények is botrányt vetítettek előre

    Hogy valami történni fog a szezonzárónak otthont adó Jerezben, az igencsak benne volt a levegőben azok után, hogy a Japán Nagydíjon a szinte biztos kizárás tudatában versenyző Villeneuve sportszerűtlen eszközökkel próbálta meg elérni, hogy Schumacher minél kevesebb pontot szerezzen. A terve nem jött be, a német nyert Szuzukában, miközben ő ötödik lett, utólag azonban elvették tőle ezt a helyezést és az azért járó két pontot.

    Mindez azért történt, mert a szombat reggeli szuzukai szabadedzésen figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlós jelzést, és mivel ezt már negyedik alkalommal tette a szezon során, egy futamos eltiltást kapott. Ám mivel a Williams fellebbezett a döntés ellen, és nem volt idő megtárgyalni az ügyet, Villeneuve versenyezhetett Japánban, hogy aztán a Williams Max Mosley FIA-elnök miatt a versenyt követően visszavonja az óvást. Mosley ugyanis megfenyegette a csapatot, hogy amennyiben tovább feszegetik az ügyet, eltilthatják Villeneuve-öt az utolsó versenytől.

    Kizárták, mégis elindult, majd piszkos trükkökkel próbált kitolni Schumacherrel

    Mivel csupán két pontot veszített, Villeneuve egy pontos előnyből egy pontos hátrányba került a fináléra. Arra a fináléra, amely előtt úton-útfélen emlékeztette az embereket az 1994-es ausztrál futamon történtekre, mintegy előre jelezve, hogy amennyiben lehetősége lesz rá, Schumacher meg fogja próbálni kilökni őt.

    És nemcsak a pályán kívül ment a pszichológiai hadviselés, haem már a szabadedzésen is: Eddie Irvine, Schumacher csapattársa egészen véletlenül mindig pont Villeneuve elé került a szabadedzéseken, és feltartotta a kanadait, akinek elege lett, és amikor az írrel egyszerre tért vissza a bokszutcába, még azelőtt kipattant az autójából, hogy azt a Williams betolta a garázsba, és egyenesen a Ferrari bokszához sietett, majd nyilvánosan beolvasott Irvine-nak. „Azt mondtam neki, hogy ne legyen többé idióta” – nyilatkozta utólag, majd hozzátette, hogy Irvine „egy bohóc.”

    A Ferrarinál úgy érezték, hogy sikerült kizökkenteniük Villeneuve-öt, ő viszont tagadta ezt, és azt állította, hogy abszolút tudatosan cselekedett, és ezt a jelenetet is arra használta, hogy felhívja a figyelmet az olaszok játszmáira.

    Oda-vissza tettek keresztbe a másiknak

    Az időmérőn Villeneuve szerezte meg a pole-t a vele ezredre ugyanolyan időt autózó Schumacher és Frentzen előtt, majd másnap elrontotta a rajtot, így a Ferrari kétszeres világbajnoka állt az élre. A kanadai ráadásul nemcsak az elsőt, hanem a második helyet is elveszítette, de Frentzen természetesen hamarosan maga elé engedte.

    Mivel Schumacherrel ellentétben a két Williams enyhén kopott abroncsokon kezdett, nem tudtak a német nyomába eredni, ám Frentzen az élen álló kettős első kiállása után megoldotta, hogy a kanadai ledolgozhassa a hátrányát, és körökön át feltartotta Schumachert. Ross Brawn, a Ferrari akkori technikai igazgatója ezt úgy véleményezte, hogy a Williams lényegében a saját fegyverüket fordította ellenük, hiszen Irvine-al rendszeresen játszottak ilyesmit.

    Jacques Villeneuve, Williams, Heinz-Harald Frentzen, Jerez, 1997
    Villeneuve-öt Frentzen is megelőzte a rajt után Fotó: LAT Photographic/Williams F1

    Jonathan Williams, Frank Williams fia a Bring Back V10s podcastban erre úgy emlékezett, hogy alapvetően nem voltak hívei az ilyesminek, de a Ferrari megtanította őket arra, hogy mindent meg kell tenni a győzelemért.

    A grove-iak ugyanakkor nemsokára visszakapták a kölcsönt, a Ferrari motoros Saubert vezető Norberto Fontana – akit Jean Todt a verseny előtt arra utasított, hogy amennyiben lehetősége lesz, tartsa fel Villeneuve-öt – ugyanis remek munkát végzett a kanadai akadályozásával. Noha ez jóval sportszerűtlenebb húzás, mint egy ugyanabban a körben levő autóval megnehezíteni valakinek a dolgát, Jock Clear, Villeneuve versenymérnöke később úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nekik is rendelkezésre állt volna egy hozzájuk ilyen szorosan kötődő csapat, ők is ugyanezt tették volna.

    Villeneuve ezt követően azon munkálkodott, hogy ledolgozza a Fontana mögött elhullajtott másodperceket. Miután ő és Schumacher is letudta a második kiállását, 2,5 másodperces hátrányban követte a németet, és úgy döntött, hogy most kell cselekednie. Miközben Schumacher próbálta óvatosan kezelni a gumikat és fokozatosan terhelni őket (a Ferrari abban az évben jobban ki volt téve a hólyagosodásnak, mint a Williams), addig Villeneuve apait-anyait beleadva hipp-hopp eltüntette a hátrányát, a 48. kört pedig csupán 0,3 másodperccel a Ferrari mögött kezdte.

    A korábbi körökben volt alkalma kifigyelni, hogy a Dry Sack-hajtűben rövidebbet tud fékezni Schumachernél, ezért kockáztatott – és majdnem ki is szélesítette a pályát – a hajtű előtti egyenesre vezető tempós jobbosban, aminek köszönhetően szélárnyékba került, majd a féktávon bevetődött Schumacher mellé. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy Schumacher helyet hagy neki, de rögtön ezután belefordult a Williamsbe, ám ő húzta a rövidebbet és kiesett, Villeneuve pedig a harmadik helyen célba érve világbajnok lett.

    Az ütközés:

    A leintés után az újdonsült vb-győztes közölte: „Tudtam, hogy Michael képes kilökni, de nem csinálta elég jól.”

    Schumacher még néhány körön át a pálya mellől figyelte, hogy Villeneuve folytatni tudja-e a versenyt, majd amikor visszatért a bokszba, dühöngött, és riválisa kizárását követelte. Egészen addig, amíg meg nem mutatták neki a visszajátszást, ami a Ferrari belső emberei szerint „sokkolta” őt.

    Az ügy azonban nem ért véget ennyivel – pedig nyolc évvel azelőtt egy ugyanilyen manőverrel Prost egyenesen világbajnok lett –, hiszen megkezdődött Schumacher keresztre feszítése. A bajnoki csatát az Arrowsból a szezon során tisztes távolból figyelő, három évvel azelőtt a német pilótától hasonló körülmények között vereséget szenvedő Damon Hill közölte, hogy Schumacher most „megmutatta a valódi arcát”.

    A kétszeres világbajnok eközben az olasz sajtó részéről is össztűz alá került, és végül Maranellóban tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen elismerte, hogy hibázott, és rosszul mérte fel Villeneuve támadását, viszont megjegyezte, hogy „ennél komolyabb dolgok is történtek már a motorsportban.”

    Mindez azonban nem volt elég. Gianni Agnelli, a FIAT elnöke azért kritizálta Schumachert, hogy 48 órába telt elismernie a hibáját, majd „förtelmesnek” nevezte a Villeneuve elleni manővert. Mindeközben pedig az FIA is akcióba lendült – a felügyelők a futam után versenybalesetnek minősítették az esetet –, és utólag megfosztotta Schumachert az 1997-ben gyűjtött pontjaitól.

    Hillnek és Villeneuve-nek ez persze nem volt elég. Előbbi számon kérte Max Mosley FIA-elnökön, hogy a versenyzői eligazításon súlyos szankciókat ígért hasonló esetben, a kanadai szerint pedig ez a büntetés „nem jelent semmit.” Az FIA Mosley elmondása szerint azért nem tiltotta el Schumachert legalább néhány futamtól az 1998-as szezon elején, mert a jövőre nézve ez sem lett volna elrettentő, mondván, egy pilóta akárhány versenyt feláldozna a következő idényből a világbajnoki címért cserébe.

    Schumacher a győzelmeit és dobogós helyezéseit megtarthatta, de az azokért járó pontokat nem

    A büntetés emellett figyelembe vette, hogy Schumacher reakciója ösztönös volt, és nem előre kitervelt szándékkal történt – Hill természetesen ezt is vitatta –, illetve az FIA azzal is érvelt, hogy amennyiben mindkét pilóta kiesik, akkor is ez lett volna a büntetés, azaz Schumachertől utólag elvették volna a világbajnoki címet, ami így azért már jóval súlyosabb szankciónak számít. Ezzel kapcsolatban Villeneuve adott hangot a kételyeinek.

    A nem hivatalos álláspont szerint egyébként az FIA azért lett volna szigorú abban az esetben is, ha Schumacher lesz a világbajnok, mert aggasztó tendencia kezdett kirajzolódni: a 97-est is beleértve a legutóbbi kilenc évből négyben dőlt el utolsó futamos ütközéssel a vb-cím sorsa. Azóta egyébként egyszer sem – bár 2021-ben sokan meg mertek volna esküdni rá, hogy Max Verstappen nekimegy Lewis Hamiltonnak –, így az FIA tulajdonképpen sikerrel járt.

    Miért ment neki Villeneuve-nek?

    Hogy Schumacher miért csinálta azt, amit csinál, arról sokféle álláspont napvilágot látott már. Ross Brawn szerint ez egyszerűen egyfajta vészhelyzeti válaszreakció volt Schumachernél, ami olyan, nagy nyomással járó helyzetekben tört elő belőle, amelyekben minden veszni látszott. Hogy nem előre kitervelt cselekedetről volt szó, a német pilóta utólagos reakciója is alátámasztja.

    „Michael ráfordult Jacques-ra és megpróbálta kiütni őt – emlékezett vissza Brawn a Race to Perfection című dokumentumfilm-sorozatban. – Michael hibája volt, és nem kellett volna ezt tennie. Érdekes módon, amikor visszatért a bokszba, teljesen más elképzelése volt a történtekről. Egészen addig, amíg nem látta a visszajátszást, és rá nem jött, hogy mi történt valójában.”

    „Úgy jött vissza, hogy azt mondta, »ki kell záratnunk Villeneuve-öt«, én viszont azt feleltem, »Michael, meg kellene nézned a visszajátszást, mert attól tartok, hogy nagyon nem ez történt.« Megnézte, majd elcsendesedett. Rájött, hogy nem igazán úgy történtek a dolgok, ahogyan ő azt a pilótafülkében gondolta.”

    „Nem tudom, hogyan írjam körül, ez egyfajta ösztönös reakció volt a részéről – ecsetelte a történteket immár a Beyond the Grid podcastban Brawn. – Olyan nagy volt a nyomás. Megnyerhette volna a bajnokságot, ezen a futamon pedig különösen frusztrált lett, mert Frentzen a verseny nagy részében szórakozott vele. Szerintem Michael gyorsabb volt Villeneuve-nél. Nagyon komplex futam volt, és minden ebben a rendellenes viselkedésben tört felszínre.”

    Együtt buliztak, de Villeneuve hátsó szándékot sejtett

    A jerezi futam után a Williams-csapat annak rendje és módja szerint ünneplésbe kezdett, Adam Cooper újságíró révén pedig azt is megtudhattuk, hogy Eddie Irvine-nak sikerült kicsempésznie kettőt a Willi Weber (Schumacher menedzsere) által a bajnokavatásra legyártott „Michael Schumacher 1997 Forma-1-es világbajnoka” feliratú sapkából, Cooper pedig az egyiket odaadta Jock Clear-nek, aki ezután a fejfedővel parádézott a paddockban.

    A szóban forgó sapka:

    Az ünneplés később a Renault búcsúrendezvényén, egy Jerez melletti nightclubban folytatódott, ahová Cooper Villeneuve társaságával érkezett. A bulit azonban nem sokkal éjfél után lelőtték, a jelen levők viszont továbbra is szomjasak voltak, ezért taxiba szálltak, és visszamentek Jerezbe. Menet közben fontolóra vették, hogy beugranak a Marlboro szezonzáró bulijára, erre azonban nem volt lehetőségük, időközben ugyanis annak is vége lett, aminek bizonyítékául szolgált, hogy már egy város melletti körforgalomban összetalálkoztak Schumacherrel, Irvine-nal és a Ferrari csapat több tagjával, amint ők is új bulihelyszín után kutattak.

    A Williamsnél előkerültek a sárga parókák

    Egy kis eszmecsere után a felduzzadt társaság arra jutott, hogy visszamennek a hotelba, és ott folytatják a partizást. Ám amint megérkeztek, szomorúan konstatálták, hogy a hotel bárja is bezárt, és Villeneuve, illetve Schumacher unszolására sem nyitották ki. Így aztán az a döntés született, hogy mindenki menjen fel a szobájába, ürítse ki a minibárt, annak tartalmát pedig hozza le. Ennek eredménye az lett, hogy a recepció nagy márványasztala hamarosan megtelt csavaros kiflikkel (kis üveges vodkákkal, whisky-kkel és ginekkel), és kezdődhetett a buli.

    Végül, amikor már kicsit kezdett elszabadulni a pokol, a hotel vezetése mégis kinyitotta a bárt, de mivel a személyzet már hazament, Villeneuve és Schumacher állt be csaposnak, utóbbi pedig még egy sárga parókát (a Williams tagjai ebben ünnepeltek, utalva Villeneuve szőke frizurájára) is kapott. „Húszan voltunk, de olyan hangosak, hogy végül odaadták a bár kulcsait. Valaki biztosan fizetett érte” – emlékezett vissza Villeneuve.

    A rögtönzött buliból ezután valódi buli lett: Irvine lehozta a gitárját és elkezdett Pink Floydot játszani, Schumacher fizioterapeutája pedig egy dobozból csinált rögtönzött dobot. A kétszeres világbajnok Cooper elmondása szerint eközben nevetgélt és próbált valamiféle csevejt kezdeményezni Villeneuve-el, aki kissé vonakodónak tűnt. „Totálisan furcsa volt, de volt oka” – mondta Villeneuve.

    Schumacher nem emlegette fel a balesetet, helyette „Az egész arról szólt, hogy élvezzük az estét és a pultozást, italokkal szolgálva ki mindenkit. Nagyon jól szórakoztunk, színészekként játszottuk a szerepünket. Biztos vagyok benne, hogy [Schumacher] egy része jól szórakozott, mert élvezte, hogy bulizhat. Akkor azt gondoltam, milyen klassz, mert én is ugyanezt tettem volna. »Rendben, legyőztél.« Fogalmam sem volt róla, hogy mi jön ezután.”

    Cooper szerint végül szép lassan visszaszállingóztak az emberek a szobájukba, és már csak négyen maradtak: ő, Villeneuve, Schumacher, és a német pilóta két barátja. Megvárták a reggelit, majd Villeneuve egy szemernyi alvás nélkül, reggel 8-kor elindította a napot, mert várt rá egy halom interjú és szponzori kötelezettség. „A felvétel kemény volt, de a világbajnoki cím megnyerése után, egy átbulizott éjszakát követően is ki lehetett bírni. 26 éves voltam, ma ez már lehetetlen lenne. Éjfélkor ágyban lennék.”

    Villeneuve tehát abban a tudatban hagyta el Jerezt, hogy Schumacherrel legalább valamelyest jó hangulatban zárták le a feszült évet. Néhány nappal később azonban az egyik német újságban fotók jelentek meg a hotelban rendezett partiról, amelyeken Villeneuve és Schumacher volt látható, ahogy gondtalanul buliznak a bárpult mögött, mintha mi sem történt volna. Cooper állítása szerint csak egyetlen fényképezőgép volt a teremben, méghozzá Schumacher egyik bizalmasánál. Villeneuve 20 évvel az eset után pedig levonta a következtetést: „Ez volt az ő átverése, hogy fényképeket készítenek, és így tálalják a valóságot. Az ő verziója az volt, hogy »Ez majd megmutatja, hogy semmi rosszat nem tettem a versenyen. Nézzétek, barátok vagyunk!« Ezért voltam dühös. Egyáltalán nem számítottam erre.”

    Michael Schumacher őrült módjára tudott bulizni – ruhákat szaggatott le másokról

    Hogy valóban ez volt-e a cél, és hogy Schumachernek volt-e köze a képek megjelenéséhez, az alighanem már soha nem derül ki, mindenesetre a német pilótáról több olyan bulizós sztori is fennmaradt, ami bizonyítja, hogy szerette rendesen kiengedni a gőzt egy-egy fárasztó szezon végén, így aligha azért bulizott, mert a saját renoméjának helyreállítása járt a fejében.

    Többek között a Netflix által róla készített dokumentumfilmben is szerepet kap ez az énje: felesége, Corinna Schumacher elmondása alapján mindig elsőként érkezett, és utolsóként távozott a bulikról. A filmben nem mellesleg olyan felvételek is láthatóak, amelyeken Schumacher együtt karaokézik azzal a David Coulthard-al, akivel az 1998-as spái ütközésük után jó ideig nem volt felhőtlen a viszonya, Coulthard pedig saját maga ecseteli, hogy miként szivaroztak és Bacardi-kóláztak.

    Schumacher egyébként azóta többször kijelentette, hogy ha egy valamit másképp csinálhatna a pályafutása során, az a 97-es jerezi ütközés lenne, ami után saját bevallása szerint az alvással is gondjai voltak, annyira bántották a történtek. Azok a történtek, amelyekkel a sajtó egészen az 1998-as szezon kezdetéig foglalkozott, mert utána már a Häkkinen-Schumacher párharc uralta a szalagcímeket.

    Schumachernek pedig még bőven volt alkalma úgy bulizni a szezon végén, hogy saját világbajnoki címét ünnepelte, miközben Villeneuve többé futamot sem nyert, noha az 1997-es után még hét és fél szezont töltött a Forma-1-ben. Végleg a 2006-os idény közben mondott búcsút a királykategóriának, miután a BMW-Sauber istálló a Német Nagydíj után kirúgta.

  • Jókora balesettel indult a mexikói F1-es hétvége, az egyik Ferrari is érintett (videó)

    Jókora balesettel indult a mexikói F1-es hétvége, az egyik Ferrari is érintett (videó)

    A Mercedes kezdett az élen a Mexikóvárosi Nagydíj pénteki napján, míg a Red Bull problémába ütközött Max Verstappen autójával. De így sem járt olyan rosszul, mint a Williams, amelynek jelentős javításokat kell végrehajtania a Ferrarihoz beugró Oliver Bearmannel ütköző Alex Albon versenygépén.

    A Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésével elrajtolt az októberi F1-es tripla hétvége második felvonása, benne négy olyan pilótával, akik csak az első gyakorláson vettek részt. A Mercedesben Andrea Kimi Antonelli Monza után másodszor szerepelhetett versenyhétvégén, és ezúttal azt a Lewis Hamiltont helyettesítette, akinek a helyét 2025-től végleg át fogja venni.

    Rajta kívül a 2022-es F2-es bajnok, a 2024-es Aston Martint először vezető Felipe Drugovich; a hétszeres IndyCar-futamgyőztes, a McLarenben hazai közönség előtt szereplő Pato O’Ward; a jövőre a Haasszal versenyző, korábban több első szabadedzésen részt vevő, a Ferrarinál ilyen szerepben először feltűnő Oliver Bearman; valamint a Sauberbe a zandvoorti első szabadedzés után visszatérő Robert Shwartzman voltak még a beugrók. Hamilton mellett Alonso, Csou, Leclerc és Norris hagyta ki az első edzést.

    Ami az edzést illeti, nem indult zökkenőmentesen a körözés, alig 4 perc után ugyanis piros zászlóval kellett félbeszakítani azt. Mint az a lassításból kiderült, a célegyenes végén heverő törmelék volt a ludas, amit Antonelli sikeresen el is talált a Mercedesszel, és bár ezt nem mutatták, a rádióban Max Verstappen azt közölte, hogy az ő autóját is le kell ellenőrizni, mert szintén találkozott törmelékkel, ami feltételezhetően nem egy másik autóról, hanem a célegyenes felett levő hídról származott.

    FRISSÍTÉS: a Mercedes utólag elárulta, hogy sérült Antonelli padlólemeze, ami körönként 0,25 másodperces veszteséget jelentett. A sérült elemet megjavítják a második szabadedzésre.

    Antonelli ráhajt a törmelékre:

    A tréning folytatásában mindenki maradt a kemény keverékű Pirelliknél, legalábbis azok közül, akik viszonylag hamar kihajtottak a pályára. Így tett Verstappen és Antonelli is, akiknek vagy egyáltalán nem, vagy csak mérsékelten sérülhetett az autója. Ennek a Mercedesnél bizonyára kifejezetten örültek, lévén Russell autójával ellentétben Hamilton W15-ösén az Austinban bevetett új fejlesztések voltak fent.

    A zavartalan körözés ezután egészen a 22. percig tartott, amikor már nem holmi törmelék, hanem jókora baleset miatt kellett ismét félbeszakítani az edzést. Alex Albon és Oliver Bearman akadtak össze, amikor utóbbi megpróbált igencsak rossz helyen lehúzódni a Williams pilótája elől, aki feltehetően a turbulens levegő miatt elveszítette az uralmat az autója felett, elcsípte a Ferrarit, majd pörögve a védőfalba vágódott. Egyiküknek sem esett baja, Albon pedig biztos, ami biztos, rögtön le is idiótázta honfitársát.

    Videón a baleset:

    A romok eltakarítása után 24 perccel a vége előtt folytatódott az edzés, a tabellán pedig Sainz, Russell, Albon, Verstappen, Pérez, Bottas, Magnussen, Cunoda, Piastri és Hülkenberg volt az első 10 helyezett sorrendje.

    Na de ez még bőven változott, hiszen felkerültek a lágy abroncsok, amelyeken Russell vette át a vezetést 1:17.998-cal. Mögé 0,575 másodperces hátránnyal Sainz jött be, majd ezt faragta le 0,317 másodpercre, míg Verstappennek a harmadik helyen már 8 tized fölé rúgott a lemaradása, nem sokkal később ráadásul visszacsúszott a 4. helyre, mert Cunoda 1,5 tizeddel megelőzte. Ám ennél nagyobb problémát jelentett, hogy Verstappen az utolsó 7 percbe lépve lelassult a pályán, majd azt jelentette a rádión, hogy elment az erő az autójából. Ezután lassú tempóban visszagurult a bokszutcába, majd betolták a garázsba és többet nem láthattuk az edzésen.

    Ami a további sorrendet illeti, a 4. helyen záró holland mögött Hülkenberg, Piastri, Ocon, Bottas, Lawson és Pérez tette teljessé az első tízet. A beugrók közül a Russelltől 1,2 másodperccel elmaradó, 12. pozícióban záró Antonelli végzett a legelőrébb, míg O’Ward a 13., Drugovich a 18., Shwartzman a 19., Bearman pedig nem meglepő módon a 20. lett.

    FRISSÍTÉS:

    Az edzés után a felügyelők Albon és Bearman balesetét, illetve a közvetlenül mögöttük érkező Shwartzman sárga zászló alatti előzését is vizsgálták. Előbbi esetben nem osztottak ki büntetést, Shwartzmant viszont 5 helyes hátrasorolással sújtották, amit majd pályafutása első F1-es futamán kell letöltenie, amennyiben valaha bemutatkozhat az F1-ben.

    A Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésének végeredménye: