Címke: Williams

  • Jobb lenne az eredmény, ha a Haas dobná a Ferrari motort?

    Jobb lenne az eredmény, ha a Haas dobná a Ferrari motort?

    A Haas ma már egyike a leglassabb csapatoknak a Forma-1-ben, ismerte el a saját pilótájuk is, Romain Grosjean. A 2019-es év horrorba illő volt számukra, de Kevin Magnussen legalább elmondta, hogy az új autójuk nagyin is használható az elődjéhez képest. Ennek ellenére nem gyors. Így beszélt a gondokról Grosjean:

    „Az Alfa Romeóval és a Williams autóival harcolunk, kicsivel a középmezőny mögött.”

    Magnussen is egyetért abban, hogy a 2020-as autójuk nem elég erős ahhoz, hogy időmérőn bejussanak vele a Q2-be. Sokan úgy vélik, hogy a Haas legnagyobb problémája, a motor. Mattia Binotto és a Ferrari elnöke, John Elkann mindketten elismerték, hogy a 2019-es legalitási botrányuk után a maranellói alakulat bizony híján van az erőnek. Az Ekstra Bladeten keresztül ezért a korábbi F3000-es versenyző, Jason Watt ezért ezt javasolja:

    „Talán a Haas elgondolkodhatna azon, hogy motorbeszállító partnert vált. Ez azonban nem lesz olyan egyszerű, hiszen a Dallara gyártja az autót, és szorosan együttműködnek a Ferrarival is.”

  • Claire Williams bajnokká tenné Russellt

    Claire Williams bajnokká tenné Russellt

    Ugyan a Williams csapat az elmúlt években nem muzsikált fényesen, ám ennek ellenére Claire Williamsnek nagy tervei vannak George Russell-lel.

    Nem titok az, hogy a brit versenyző szívesen szerződne a Mercedesbe, hogy csatlakozzon ahhoz a harchoz, ami a bajnoki cím megszerzéséért megy. Ám ebben a pillanatban az ifjú pilótának a Williamsben kell vitézkednie, ahol is többnyire a hátsó traktus eseményeibe szólhat bele. Ennek ellenére főnökének impozáns tervei vannak, vele kapcsolatban.

    ,,Meg fogok tenni mindent annak érdekében, hogy George világbajnok legyen a Williamsben. George-nak meg van a saját személyiség, és ehhez párosul az a nyers tehetség amivel rendelkezik. Nagy elégedettséggel tölt el az, hogy a Williamsnél van. Megtanulta velünk, hogy egy versenyző a saját tenyerén tudja hordani a csapatot, különösen akkor, ha nem mennek jól a dolgok. Nem volt tavaly könnyű éve, ám ez csak erősebb versenyzővé tette őt.” – nyilatkozta Claire Williams az F1 Nation legutóbbi podcastjében.

  • Mindkét Williams pilóta erőteljes fejlesztéseket kap a Brit Nagydíjra

    Mindkét Williams pilóta erőteljes fejlesztéseket kap a Brit Nagydíjra

    A Williams egy nagy fejlesztési csomaggal készül a versenyzőik számára, melyet eddig csak egyetlen autón próbáltak ki a korábbiakban.

    George Russell már a Magyar Nagydíj hétvégéjén is kipróbálhatta az újításokat, amik jól működtek, ugyanis a brit fiatal bejutott a kvalifikáció második szakaszába, ahol a 12. helyen zárt, megelőzve ezzel a Red Bullnál versenyző Alex Albont.

    A grovei istálló keményen dolgozott azon, hogy mindkét autón képesek legyenek alkalmazni az új elemeket, azonban a kemény munka ellenére mindössze az egyik autóra elegendő újítás készült el a hungaroringi versenyre.

    A Williams legutóbbi hétvégén olyat tett, amire a 2018-as Olasz Nagydíj óta nem volt példa: mindkét autójuk bejutott a Q2-be. A csapat teljesítményért felelős mérnöke Dave Robson erre tekintett vissza és arra is magyarázatot adott, hogy Nicholas Latifi miért nem tudta felvenni a tempót csapattársával.

    „A két autó különböző volt és mivel a média és a fotósok nem voltak itt teljes létszámban, ezért ezt nem mindenki vette észre,” – mondta Robson. „Egy olyan fejlesztésünk volt, amit felváltva használtunk a két autón az utóbbi versenyeken. A mostani versenyen George autóján voltak rajta és ez játszotta a főszerepet a kettejük közötti különbségben. Az újítások itt nagyon jól szerepeltek, szóval Nicholasnak ezért esett nehezére felvenni George tempóját.”

    Robson nem fedte fel, hogy az újításokat az autó melyik részén érdemes keresni, azonban a groveiak már számos új elemet kipróbáltak az idei szezon során.

    Azonban, ha összehasonlítjuk a téli teszten készült képeket a versenyeken készültekkel, két komolyabb újítás is nyilvánvalóan látszik az autón. Egy vékonyabb, kiterjesztett első felfüggesztés, valamint az oldaldobozokon felfedezhető terelőelemek.

    A Williamsnél nem tudják, hogy pontosan mennyi időt fognak hozni ezek az újítások, azonban azt igen, hogy a Brit Nagydíjon már mindkét autón rajta kell lennie az előbb felsorolt fejlesztéseknek.

  • Russell: Már most készen álltam volna a Mercedesre

    Russell: Már most készen álltam volna a Mercedesre

    Hiába fog még egy évet 2021-ben eltölteni a Williamsnél George Russell úgy érzi, hogy már most készen állt volna arra, hogy a Mercedes versenyzője legyen.

    A Williams a Magyar Nagydíjat megelőzően jelentette be, hogy 2021-ben változatlan párossal, vagyis Russell-lel és Latifivel fog nekivágni. Korábban azonban számtalan hír szólt arról, hogy a Mercedes által támogatott Russell jövőre átveheti Bottas helyét a világbajnok istállónál.

    Végül azonban ki fogja tölteni a hároméves szerződését a brit csapatnál, noha már most kész volt arra, hogy jövőre az élmezőnyben harcoljon.

    „Teljes mértékben késznek érzem magam. Már egy évet eltöltöttem itt, és a Mercedes szemszögéből nincsen semmiféle rossz kép rólam, de többet nem igen lehetett volna mutatni. Claire nagyon határozott volt az érzéseivel kapcsolatban, nem igen volt hajlandó elengedni engem, így nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Végezetül is, szerződésem van a Williams-szel, folytatnom kell és túllépni ezen.” – fogalmazott a fiatal brit.

    Russell szavaiból tehát arra lehet következtetni, hogy azért maradt mert nem akarták elengedni, mintsem azért mert a Mercedes nem akarta őt. Ennek ellenére továbbra is teljes mértékben koncentrált és elkötelezett a jelenlegi munkaadóója iránt.

    „Minden alkalommal, amikor beülök az autóba csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem, kizárva a külső tényezőket. Aztán vagy jönnek az eredmények, vagy nem. Az egyetlen dolog, amit nyomon tudok követni az a pályán elvégzett munka, mindent megteszek azért, hogy bizonyítsak.” – tette hozzá Russell.

  • Russell sorsa Claire Williams kezében van jelenleg

    Russell sorsa Claire Williams kezében van jelenleg

    A Mercedes junior versenyzője, a most a Williamsnél versenyző George Russell elmondta, hogy jövője Claire Williams helyettes csapatfőnök kezében van.

    Russell akkor érkezett a mezőnybe, mikor Alexander Albon és Lando Norris is, de ő a Williamsszel nem hogy csak a középmezőnyben nem villoghat, de pontot sem szerzett még és többnyire a mezőny végén szerepel.

    Nem titkolt vágya, hogy a Mercedeshez igazolhasson, ehhez viszont a Mercedesnek legalább az egyik jelenlegi versenyzőjétől meg kellene válnia. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy nem terveznek váltani.

    „A mercedesesek a menedzsereim. Eddig is beszéltünk egymással, mindig beszélünk” – mondta Russell. „Heti rendszerességgel beszélünk, majdnem napi rendszerességgel az elmúlt két évben, és ezek a megbeszélések csak gyarapodnak, ahogy igazgatom a jövőmet.”

    „Tudom mit kell tennem, maximumon teljesíteni a pályán.”

    „Szerződésem van a Williamsszel a következő évre, szóval végül Claire kezében van a jövőm.”

    „Meg kell néznünk a következő heteket, a következő hónapokat, hogy mi történik a dolgok ezen oldalán.”

    „Ahogy említettem, szerződésem van a Williamsszel a következő évre” – nyomatékosította Russell. „Mercedes junior versenyző vagyok, szóval azt mondanám, hogy nem hinném, hogy Claire bárhová is elengedne engem, a Mercedesen kívül.”

    „A dolgomra koncentrálok, ez minden, amit tehetek.”

     

  • Russell sem hiszi el: Egy tizedre vagyunk a Ferraritól!

    Russell sem hiszi el: Egy tizedre vagyunk a Ferraritól!

    George Russell az eddigi rövid Forma-1-es pályafutása alatti legjobb kvalifikációs eredményét teljesítette az esős Red Bull Ringen. A 12. helye nem csak neki és a Williams csapatnak ad egy löketet, hanem azt is jelenti egyben, hogy holnap a Ferrarik mögül rajtolhat. A Sky Sportsnak nyilatkozott:

    „Hihetetlen, remek volt ilyen körülmények között vezetni. Mindent beleadtam. Ha valaki azt mondta volna, hogy egy tizedre leszek a Ferrariktól közel a Q3-hoz, nem hittem volna neki. Elégedett vagyok mindenkivel, aki dolgozott az autóinkon. Még nem autóztuk ki a valódi sebességünket, de motiválja a csapatot is.”

    Helyezésével igazán felülmúlta az autója képességeit. Nicholas Latifi sem teljesített rosszul, de nem sikerült a 18. helynél előrébb kerülnie. Ahhoz, hogy pontja legyen, ahhoz viszont újra eső kellene.

  • Claire Williams örül a minőségi befektető jelölteknek

    Claire Williams örül a minőségi befektető jelölteknek

    A Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams azt állítja, hogy jól haladnak a befektető kereséssel, és több komoly érdeklődő is van.

    A csapat májusban jelentette be, hogy „új stratégiai irányt” határoztak meg, miután a koronavírus idején elvesztették főszponzorukat, a ROKiT-ot. Megállapításra került, hogy ha az ikonikus csapat nem akar eltűnni a Forma-1-ből, komoly befektetőre van szükségük.

    Ezzel kapcsolat Claire Williams most pozitív fejleményekről számolt be.

    „Nem tudok többet mondani, mint hogy jól megy a folyamat és nagyon örülünk az érdeklődésnek, és annak, hogy az érdeklődők meglehetősen minőségiek is” – mondta Claire a Forma-1 hivatalos weboldalának. „Ez egy folyamat, amit egy kis időbe telik végigvinni. Amint bejelentést tehetünk, meg fogjuk tenni.”

    „Nagyon várjuk, ez nagyon jót fog tenni a Williamdnek, a jövőre érkező új szabályoknak, különös tekintettel az új pénzügyi szabályzásra, ez jó alapokra fogja helyezni a Williamset, hogy remélhetőleg sokkal jobb idők várhassanak majd a csapatra.”

    A feltevések szerint a potenciális befektetők között van Dmitriy Mazepin (Nikita Mazepin F2-es versenyző édesapja), Chanoch Nissany (Roy Nissany F2-es versenyző édesapja) és Michael Latifi, akinek fia, Nicholas jelenleg is a Williams versenyzője.

  • Latifit kissé bosszantja, hogy lemaradt a pontszerzésről

    Latifit kissé bosszantja, hogy lemaradt a pontszerzésről

    Túl van a Forma-1-es bemutatkozásán Nicholas Latifi, aki nem sokkal maradt le a pontszerzésről a Williams-szel, és ez a tény kissé frusztrálja őt.

    A 2020-as évadnyitó Osztrák Nagydíjon csupán 11 pilóta jutott el a kockás zászlóig, azaz csupán egy olyan ember volt, aki végig ment, de nem kapott pontot, ez pedig az újonc Latifi lett.

    A tervezetthez képes négy hónappal később tudott csak bemutatkozni a száguldó cirkuszban a kanadai, aki összességében elégedett azzal, ahogy az első versenye ment.

    „Nagyon jó érzés volt, alapból érzelmekkel telve érkeztem a helyszínre, és amikor realizálódott, hogy végre versenyezhetünk majd, az volt a csúcs. A hétvége legizgalmasabb pontja az volt, amikor a rajtrácson álltam és láttam a lámpák kialvását.” – kezdte a 25 éves újonc.

    „Az elsődleges célom az volt, hogy fejezzem be a versenyt és teljesítsek minden kört, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot gyűjtsem. Különösen egy olyan versenyen, mint ez, ahol hullottak az autók és arról szólt, hogy hiba nélkül kell vezetni. Szerencsére az autó is egyben maradt, így jó kis versenyem volt.” – folytatta.

    „Ha a versenyre jövet valaki azt mondta volna, hogy 11. leszek ott helyben azonnal aláírtam volna. Azonban van bennem egy kis frusztráció érthető módon, tudván, hogy milyen közel voltam a pontszerzéshez. De még így is elégedett lehetek.” – zárta.

  • Marko szerint minden csapat túléli ezt a vírus okozta anyagi helyzetet

    Marko szerint minden csapat túléli ezt a vírus okozta anyagi helyzetet

    Dr Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy minden jelenlegi Forma-1-es csapat túl fogja élni ezt a koronavírus okozta gazdasági helyzetet.

    Minden csapatra negatív hatással volt a vírus kirobbanása. Azzal, hogy a szezon ezidáig nem tudott elkezdődni, teljesen parkolópályára tette a csapatokat és komoly bevételektől estek el. A Williams például ez idő alatt el is veszítette főszponzorát. De súlyosan érintette a helyzet a Haas-t és a McLarent is. Utóbbi 185 millió dolláros banki kölcsönnel oldotta meg, hogy túlélje a helyzetet.

    Marko azonban nem tartja valószínűnek, hogy bármelyik csapat is teljesen eltűnne a mezőnyből.

    „Komoly veszélyt egyedül a Williams esetében látok, de részvények eladásával ez is megoldható” – mondta Marko az APA hírügynökségnek.

    Egy ideig úgy tűnt, hogy a Renault csapat is kivonulhat a sportból, de végül zöld utat kaptak a folytatásra az anyavállalattól.

    A szezon épp most kezdődik Ausztriában, és egyelőre nyolc futam van fixálva a módosított versenynaptárban. Egyelőre azonban még nem tudni, hogy lesz-e több, és ha igen hol. Az sem kizárt még, hogy csak Európában lesznek versenyek idén.

  • Russell: Remélem Hamilton sajnálja!

    Russell: Remélem Hamilton sajnálja!

    A Williams pilótája George Russell reméli, hogy egy nap Lewis Hamilton megbánja majd, hogy jó tanáccsal látta el. A tanácsot azelőtt kapta, hogy az F1-be került volna.

    „Kaptam egy kisebb tanácsot Lewistól nagyjából két évvel ezelőtt, mikor még az F2-ben mentem. Volt valami amivel szenvedtem, erről beszéltem pár mérnökkel, ő pedig segített nekem pilóta szemszögből.” – mondta Russell a Sky Sports-nak.

    „Ez gyakorlatilag az abroncsokról szólt, hogy hogyan próbáljak meg többet kihozni belőlük. Azt mondom ez a kis apróság segített nekem abban, hogy megtaláljam azt az extrát, ami a Formula 2-es karrierem elején hiányzott.” -folytatta.

    „Tulajdonképpen ez vitt előre az F1 felé, és nagyban segítette a váltást. Ez a pici gondolat valamit megindított a fejemben, sokat gondolok rá, és arra, hogy hogyan hozzak ki belőle többet. Remélem egy nap majd sajnálni fogja, hogy ezt a tanácsot adta nekem.”