Címke: Williams

  • Senna emléke miatt Hamiltonnak emlékezetes marad az imolai trófeája

    Senna emléke miatt Hamiltonnak emlékezetes marad az imolai trófeája

    Lewis Hamiltonnak örök emlék lesz a vasárnapi Emilia Romagna Nagydíjának a a serlege, hiszen Imolában hunyt el gyermekkori hőse Ayrton Senna, egy végzetes balesetben 1994-ben. Imola ezzel már a 29. pálya ahol a brit győzni tudott a rekordokat döntögető F1-es karrierjében, de elismerte, hogy ugyan minden kupa számára különleges, ennek méltó helye lesz a szekrényében. Így nyilatkozott:

    „Jó ideje nem volt itt futam, ez pedig az a hely, amelyre emlékszem aznap, amikor Ayrton elhunyt, miközben nekem gokartversenyem volt, Rye Housenál. Az, hogy 26 évvel később itt vagyunk, nyerhettünk itt, ahogy tette azt ő is annyiszor, nos igen, ez a serleg egyértelműen emlékezetes marad.”

    A háromszoros világbajnok Senna háromszor nyert Imolában, 1988, 1989 és 1991-ben, de 1994-ben meghalt, amikor a Williamsével a falnak ütközött a nagy sebességű Tamburello kanyarban. A brazilra emlékeztek a 2020-as serlegen is, amely megformázza a pálya rajzát, egy 0.14 karátos gyémánttal azon a helyen, ahol a baleset történt, valamint felkerült rá egy plakett, amelyen ennyi áll: „Ayrton emlékére”.

    Hamilton így folytatta:

    „Voltak idők, amikor amikor ezek a trófeák még inkább némi műanyagból voltak, a gokartos, fiatal éveimből… Azonban ezek is különlegesek voltak, mindannyiunknak sokat jelentettek, és ahogy lépkedtél feljebb a kategóriákban, ezek egyre szebbek és drágábbak lettek. A Forma-1-ben olyan elképesztőek voltak ezek, aztán jött egy olyan korszak, hogy a költségcsökkentés jegyében sematikus trófeákat kaptunk, néhány dögös kivételtől eltekintve ezek gyengén kivitelezett serlegek voltak. Ezek nem állják ki az idő próbáját. Ennek itt viszont súlya van. Amikor visszatértünk ide, láttam közvetlenül a pódiumceremónia előtt, ahogy egy hölgy gravíroz rá, ami talán az első alkalom, hogy ilyesmivel találkoztam.”

  • Kubica: Egyértelműen nincs 2021-re szabad versenyülés

    Kubica: Egyértelműen nincs 2021-re szabad versenyülés

    Robert Kubica úgy véli, hogy versenyzőként nem tér vissza jövőre a száguldó cirkuszba. A lengyel Imolában is ott volt az Alfa Romeo tartalékosaként, miután fő támogatója az Orlen a Williams csapatától a svájciakhoz váltott idén. Az Alfa Romeo azonban megtartja Kimi Räikkönent és Antonio Giovinazzit 2021-re is, míg Kubica szerepe egyelőre tisztázatlan. Kubica, aki idén versenyzőként a DTM-ben szerepel, az Eleven Sportsnak nyilatkozott:

    „Elég egyértelmű a helyzetem. Nem leszek a rajtrácson jövőre. A következő hónap fontos lesz számomra, olyan értelemben, hogy tudni fogom, mit akarok majd csinálni. Megvan, hogy mit preferálnék és mi lenne a prioritás, de látnom kell majd a lehetőségeket is. Ami biztos, hogy a Forma-1-ben nem fogok versenyezni.”

    Kubica is támogatta az Alfa Romeo döntését, hogy tartsák meg a jelenlegi párosukat jövőre is, hiszen a folytonosság nagyon fontos a csapatnak. Így fogalmazott:

    „Nem a versenyzői felállásukkal van gond, hanem az, hogy más dolgokra kellene összpontosítaniuk.”

  • A Williams új vezetése is megerősítette Russell és Latifi helyét 2021-re!

    A Williams új vezetése is megerősítette Russell és Latifi helyét 2021-re!

    George Russell is megtarthatja a helyét a Williams csapatánál, így a Sergio Perez táborából érkező pletykák teljesen alaptalanok voltak. A csapatfőnök végre tisztázta ezt a mai napon.

    Remek hír ez Russellnek és Nicholas Latifinek is, de különösen a Forma-1-nek. A brit helye a múlt héten ingadozni látszott a Williamsnél. Ugyan korábban már bejelentették Russellt és Latifit 2021-re, de mivel mindezt nem tisztázta Simon Roberts, ezért megindultak a találgatások.

    Sergio Perez állítólag megpróbált versenyüléshez jutni a Williamsnél, Russell kárára. Úgy tűnt, hogy Esteban Ocon után a brit pilóta lesz a második versenyző a Mercedes junior programjából, aki elvesztheti az állását, de nem így alakult ezúttal. A fő kérdés ugyanakkor most már az, hogy a mexikói hol fog vezetni.

  • Nem Russelltől függ, hogy a Williams kap-e Mercedes motort

    Nem Russelltől függ, hogy a Williams kap-e Mercedes motort

    Toto Wolff bár nem örülne neki, ha a Williams megválna a Mercedes-támogatott George Russelltől, elmondása szerint nem ettől függ az, hogy a Williams kap-e motort a Mercedestől.

    Még júliusban bejelentette a Williams, hogy 2021-ben is a George Russell – Nicholas Latifi párossal versenyeznek majd. Azonban azóta tulajdonosváltás történt a csapatnál, és a legfrissebb hírek szerint benne van a pakliban, hogy a korábbi szerződés mégis semmissé válik. A pletykák szerint a komoly szponzorpénzeket hozó Sergio Perez mellett teheti le a voksát az új tulajdonos, a Dorilton Capital.

    Azonban Russell esetleges menesztése esetén sem marad motor nélkül a Williams.

    „Nem örülnénk neki, de ez nem rombolná le a kapcsolatunkat a Williamsszel” – mondta Wolff az Auto Motor und Sportnak. „A motor-szerződés nincs Russellhez kötve. Az egy külön megállapodás.”

    „2025-ig szerződésünk van a Williamsszel és a Mercedes arról ismert, hogy tiszteletben tartja a szerződéseket.”

    „Tiszteletben tartjuk a Williams függetlenségét. Olyan döntést kell hoznod, ami a legjobb a csapatodnak.”

    Wolff azonban azt is hozzátette, hogy szerinte Russellel jár a legjobban a Williams.

    „A Williams új tulajdonosai előre akarják lendíteni a csapatot. Ez pedig csak jó versenyzőkkel lehetséges” – mondta. „Én megtartanám Russellt a helyén.”

    Teljesen azonban nem maradna munka nélkül a fiatal versenyző akkor sem, ha a Williams megválna tőle.

    „Akkor lesz egy szenzációs tartalék versenyzőnk George személyében és annyi tesztlehetőséget adnánk neki, amennyit csak lehetséges, hogy megfelelően felkészülhessen 2022-re és a későbbiekre.”

  • A 90 éves Ecclestone még mindig ad tanácsokat a versenyzőknek

    A 90 éves Ecclestone még mindig ad tanácsokat a versenyzőknek

    Születésnapján a Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone kifejtette, hogy elmebetegség volt átváltani a mai erőforrásokra és szabályzásra. A svájci Blicknek nyilatkozott:

    „Amikor bemutatták ezeket a hibrid motorokat 2014-ben, egyből mondtam a szabályalkotóknak, hogy ez őrültség, hiszen a Mercedes mindent megnyer majd. Addig a rajongók szerették ezt a sportágat, imádták a zajt, a versenyzők pedig hősök voltak. Most a pilóták sajtóreferensekkel járkálgatnak mindenfelé, és a legbanálisabb dolgokról beszélnek.”

    Ecclestone-t a Chase Carey követte 2017-ben a karmesteri szerepben, miután a Liberty Media felvásárolta a Forma-1-et. Jelenleg Mr. E. Svájcban tartózkodik feleségével és újszülött Ace nevű fiával, hiszen elhagyták Fabiana szülőföldjét, Braziliát, és a kávéültetvényüket, a járványhelyzet miatt. Nevetve folytatta az interjút:

    „Az én koromban már nem csinál az ember butaságokat. Mindenkinek adót kell fizetnie, majd meghal, de én még nem végeztem. Boldogabb vagyok mint bármikor, és nagyon élvezem, hogy annyi ember és versenyző hív fel még tanácsokért.”

    Úgy véli, hogy az egyik legnagyobb eredménye az, hogy egyes csapatokat megmentett a csődtől, a Williams esetében ez például többször is előfordult. Másrészt milliárdost csinált sok emberből. Ecclestone egyik utolsó célja az, hogy beszélgethessen majd a fiával.

     

     

  • Russell magabiztos, mert Wolff mondta neki, van ülése jövőre

    Russell magabiztos, mert Wolff mondta neki, van ülése jövőre

    George Russell is úgy tudta, hogy van szerződése 2021-re a Williams csapatával, a Forma-1-ben azonban semmi sem az, mint aminek látszik. Sergio Perez elvesztette a versenyülését a Racing Pointnál, és most a Williams ülésére hajt. Vagy ez csak egy újabb túlzás?

    Korábban már az év folyamán megerősítették Nicholas Latifi és George Russell helyét a csapatnál, de új tulajdonos is lett, a koronavírus meg feje tetejére állította a versenyzői piacot, így sok változás lett. Perez már kifejezetten örülne egy lehetőségnek a Williamsnél, így most van némi nyomás Russellen. Az érintett ugyanakkor nem aggódik, úgy érzi, hogy Toto Wolff támogatja, és ezt el is mondta a Racefans.netnek:

    „Azt mondta nekem, hogy élvezem a bizalmukat, és 100%, hogy jövőre is a rajtrácson leszek, így nem aggódom. Minden rendben lesz, és arra számítok, hogy a Williams a hét vége felé teljesen tisztázza ezt.”

    Nem lehet azonban teljesen nyugodt Wolff felől, hiszen azt is állította korábban, hogy George jó lenne akár tesztpilótának is a Mercedesnél. Ezzel pedig ő lenne már a második Mercedes junior, aki egy évre partvonalra kerül. Korábban Esteban Ocon járt így, pedig neki is fix helyet ígért Wolff az F1-ben.

  • Megszakadt a Williams győzelmi sorozata Portugáliában

    Megszakadt a Williams győzelmi sorozata Portugáliában

    Ilyen is rég lehetett hallami, mégis igaz: a sereghajtó Williams már rég látott napjaiból most még egynek búcsút inthetünk.

    A Portugál Nagydíj egy volt a nyolc olyan futam közül, melyek eredetileg nem szerepeltek a versenynaptárban. A koronavírus miatt azonban mégis ellátogatott ide a száguldó cirkusz.

    Most először az Algarve International Circuit volt a verseny helyszíne Portimao közelében. Ezelőtt Estorilban rendezték meg a viadalt, 1984 és 1996 között.

    Lewis Hamilton vasárnapi győzelme nem csak Schumacher győzelmének vetett véget, hanem a Williams 26 éve szunnyadó sorozatának is. Ugyanis 1994 és ’96 között Damon Hill, David Coulthard és Jacques Villeneuve révén a brit istálló nyerte meg a legutóbbi három luzitán versenyt.

    Bár sok esélyük nem volt a hosszabbításra, talán ez volt az első olyan nagydíj évek óta, aminek „háromszoros címvédőként” vághattak neki.

    Ami számukra talán fontosabb, a 38 verseny – és 2018-as Német Nagydíj – óta tartó pont nélküli sorozatukat sajnos most eggyel ismét megtoldották. Ha a jövő héten Imolában sem sikerült az első tízben végezniük, az lehet sorozatban a 40. alkalom.

  • Ocon reméli, hogy Russellt megkíméli az F1 brutális világa

    Ocon reméli, hogy Russellt megkíméli az F1 brutális világa

    Esteban Ocon nyilatkozott George Russell helyzetével kapcsolatban, akinek az ülése állítólag veszélyben van, habár az érintett maga cáfolta ezt.

    Azt viszont fontos megjegyezni, hogy a Williams csapatfőnöke, Simon Roberts már nem cáfolta a Portugál Nagydíj helyszínén, hogy Pérez nem váltja Russellt. Mindez annak ellenére történne meg, hogy a brit még nem kapott ki csapattárstól időmérőn, sem tavaly Robert Kubicától, sem idén Nicholas Latifitől. Portimaoban például 14. lett Russell, megelőzte többek között Vettelt is.

    Ha valaki tudja, milyen helyzetbe kerülhet a Williams 22 éves pilótája, az Esteban Ocon, aki 2018 végén partvonalon kívülre került a Force Indiánál, amikor Lance Stroll érkezett a helyére.

    „A sajtóban olvastam a híreket, szóval nem tudom pontosan, mi történik a csapaton belül” – kezdte nyilatkozatát a francia. „Nem lenne fair vele szemben, ha kiesne a mezőnyből, de ez a Forma-1, néha brutális. Ez 2018-ban tudatosult bennem, de remélem, hogy ő elkerüli ezt.”

    Oconban és Russellben közös a Mercedes támogatás, melyet a Renault pilótája ki is emelt: „Ez nagyon fontos, a Mercedes nélkül nem lennék itt. De ne mondjuk, hogy George-nak nem lesz szerződése. Nem tudom, mi fog történni, de a teljesítményéből ítélve, a rajtrácson kellene lennie jövőre.”

  • Grosjean: A Haasé a legpocsékabb autó a mezőnyben

    Grosjean: A Haasé a legpocsékabb autó a mezőnyben

    A Haas 2021-es autója a legrosszabb a jelenlegi F1-es mezőnyben, állítja Romain Grosjean. Ezen értékelése persze azt követően jött, hogy a héten kiderült, hogy a kis amerikai csapat sem őt, sem Kevin Magnussent nem alkalmazza majd már jövőre. Portimaoban a francia pilóta 19. lett, és csak egy hellyel végzett csapattársa előtt, és csak a tökutolsó Williamst, Nicholas Latifivel a volánnál sikerült legyőzniük. Grosjean a L’Equipenek nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy miénk a legrosszabb autó a rajtrácson, mégsem vagyunk utolsók. Ezzel pedig elégedettnek kell lennünk. Kellemetlen, hogy ezt kell mondanom, de ez van. A Ferrari fejlődik, de a motor nem jó, az Alfa Romeo viszont még mindig előttünk van. A versenyhétvége kezdete óta gond van a felfüggesztéssel. Az autó folyamatosan változtatja a hasmagasságot. Így egyik körről a másikra nincs meg ugyanaz az egyensúly. Így elég nehéz lesz versenyezni.”

    A 34 éves versenyző 2021-ben feltehetően a Formula E-be igazol, de az is lehetséges, hogy a 2022-ben Le Mansba visszatérő francia Peugeot márka hiperautó projektjében vesz majd részt.

  • Williams: az új vezetés nem fogadta el a már bejelentett párost

    Williams: az új vezetés nem fogadta el a már bejelentett párost

    Simon Roberts, a Williams új csapatfőnöke azt mondta, „nem változott semmi” pilótafronton a tulajdonosváltást követően, de nem erősítette meg, hogy valóban Russell és Latifi fogják vezetni az autókat.

    A csapat júliusban jelentette be, hogy a Mercedes által támogatott Russell, és az egyetlen idei újonc Latifi maradnak majd náluk jövőre is.

    Augusztusban azonban a Williams család kiszállt a csapat mögül, és a Dorilton Capital vette át a tulajdonrészüket.

    Russell pozíciója így már kétségben van, mivel a szponzorpénzeket is felvonultató Pérez érkezhet a helyére. A fiatal brit annak ellenére sem kételkedik a jövőjében, hogy Wolff kijelentette, a Mercedesnek már nincs ráhatása a Williamsnél.

    „Sok a találgatás és sok jó pilóta keres mostanában ülést. A Dorilton megvette a csapatot, de nem változott semmi. Ennél többet nem mondhatok.” – nyilatkozta Roberts.

    „Nem mondok semmit a pilótáinkról, mindketten jó munkát végeznek, nem akarom még tovább táplálni a pletykákat.”

    „Nem akarom sem megerősíteni, sem cáfolni a dolgokat. Mi most a versenyhétvégére koncentrálunk, nincs semmi hírünk ezzel kapcsolatban.”

    „A döntést a menedzsment fogja meghozni és az erre kijelölt döntéshozók. Ez egy teljesen megszokott helyzet, most nincs mit erről mondani.” – szögezte le a Williams csapatfőnöke.