Címke: Williams

  • Megvan a Williams új vezérigazgatója

    Megvan a Williams új vezérigazgatója

    A Williams a hivatalos oldalán jelentette be, hogy 2021 február 1.-jétől Jost Capito lesz a gárda új vezérigazgatója.

    Capito négy évtizede dolgozik az autóiparban és a motorsportok világában is, és most az ő vezetése alatt kezdhet egy új, izgalmasabb korszakot a legendás F1-es istálló.

    A Williams tulajdonosa elmondta, hogy Capito teljes felelősséget fog vállalni a csapat mindennapi működéséért, miközben azt is bejelentette, hogy véglegesítették a csapatfőnöki pozícióban Simon Robertset.

    Jost Capito a 70-es évek közepén kezdte a motorsportos karrierjét, kezdetben motorokkal versenyzett, majd 1985-ben édesapjával egy Mercedes Unimog-gal megnyerték a Dakar ralit a kamionosok között. Öt évet töltött a BMW alkalmazásában, majd 1989-ben igazolt a Porschehoz, ahol a vállalat versenyprogramjáért felelt. 1996-ban tagja lett a Sauber Motorsport Engineering végrehajtó bizottságának. Ezt követően 2001-ben a Ford alkalmazásába került, mint a Ford európai motorsport igazgatója. E titulus miatt a Formula Ford géposztálytól az F1-ig mindenhol megfordult, beleértve a Jordan F1-es csapatát, illetve a WRC-s gyári csapatot is. Igazgatósága alatt a Ford 2006-ban és 2007-ben is elnyerte a WRC gyártói bajnoki címét.

    A német szakember 2012-ben csatlakozott a Volkswagenhez, mint motorsport igazgató, a WRC-ben pedig egymást követő négy egyéni és gyártói bajnoki címhez is vezette a márkát. Egy rövid McLarenes kitérő után a Volkswagen R GmbH élére nevezték ki, most pedig a Williams-szel tér vissza a Forma-1 vérkeringésébe.

    „Óriási megtiszteltetés csatlakozni a Williams Racinghez ezekben az izgalmas időkben. Megtisztelő e történelmi csapat jövőjének a részének lenni, amely csapat hatalmas nevet jelent a Forma-1-ben, éppen ezért hatalmas tisztelettel és élvezettel közelítem meg ezt a kihívást.” – nyilatkozta Jost Capito.

    Az istállót birtokló Dorilton Capital elnöke Matthew Savage pedig a következőképpen kommentálta a bejelentést:

    „Izgatottan köszöntjük a csapatunkban a Williams Racing új vezérigazgatóját Jost Capito. Ő egy rendkívül tapasztalt és versenyképes személyiség, aki már felépített több győztes csapatot is, és ő maga is egy győztes versenyző. Tisztában van a Williams örökségével, és remekül fog dolgozni a csapattal azon célunkon, hogy visszatérjünk a mezőny elejére.”

  • Russell: A Williams jövőre két riválisát is legyőzheti majd

    Russell: A Williams jövőre két riválisát is legyőzheti majd

    George Russell elmozdítaná a Williamst a konstruktőri tabella utolsó helyéről jövőre. A csapat, amit Frank Williams alapított (aki jelenleg tisztázatlan okokból korházba került) pont nélkül maradt idén.

    Mindezek ellenére a Mercedesbe egy futam erejéig beugró George Russell majdnem megnyerte a Szahíri Nagydíjat, amiben Kubica számára semmi meglepő nem volt:

    „Számomra az, ami Bahreinben történt, mikor George Russell beleült a Mercedesbe, nem volt ismeretlen.” – mondta a brit korábbi csapattársa a Przeglad Sportowy-nek.

    „Vannak jobb, és rosszabb csapatok, illetve jobb pilóták a kisebbeknél, rosszabbak pedig a nagyoknál. Ez egyszerűen a sportág DNS-ében van.”

    Azonban eszméletlen tehetsége nem volt elég arra, hogy Russell pontot szerezzen idén a Williamssel. Ennek ellenére a brit bízik benne, hogy jövőre nem is egy, hanem két riválisukat is megelőzhetik összetettben:

    „Biztos vagyok benne, hogy jövőre a Haas előtt leszünk már. De elnézve azt, hogy mennyit fejlődtünk, azt mondanám, hogy elkapjuk az Alfa Romeot is.” – mondta.

    Mivel a szabályok nem fognak változni jövőre, biztos vagyok benne, hogy a középmezőny csapataival nem versenyezhetünk majd, de a célunk az, hogy az Alfa Romeo és a Haas előtt legyünk.”

    Látva Russell 2021-es célkitűzéseit, azután, hogy Bahreinben a mezőny legjobb autóban is versenyezhetett, kissé csalódott lehet. Azonban a Williams főmérnöke nem így látja a helyzetet:

    „Aggódtunk, hogy szomorú lesz amiért vissza kell ülnie a Williamsbe. De szerencsére, ez nem így történt. Úgy jött vissza, ahogyan elment, semmi sem változott.” – mondta Dave Robson.

    „A Williamshez való visszatérés nehezebb volt, mint beülni a Mercedesbe, mivel remek autójuk van. Minden megvan benne, amire neked, versenyzőként szükséged van.” – mondta Russell.

    „A Williamsnél néha úgy érezni, hogy az autó korlátolja a versenyzőt, azonban a Mercedesnél mindent te tartasz kézben.”

    „Egyszerűen csak természetesnek érződik, amikor az autó tökéletesen működik, és megtiszteltetés vezetni. Ez az oka annak, hogy ilyen gyorsan fel tudtam venni a ritmust.” – zárta Russell.

  • Russell újra Mercedesszel indul bevetésre, Hamilton nem teljesen fitt

    Russell újra Mercedesszel indul bevetésre, Hamilton nem teljesen fitt

    Folytatódik George Russell mesébe illő története, hiszen ismét Lewis Hamilton helyén ugorhat be a Mercedesnél, ezúttal már Abu Dhabiban. A Williams versenyzőjeként ismert srácot a világbajnok autójába ültették múlt hétvégén a Szahír Nagydíjon, és akár meg is nyerhette volna a versenyt, ha a Mercedes nem szerencsétlenkedett volna az egyébként lenyűgöző versenyben Bahreinben.

    A 22 éves Georgenak újra jelenése van a csapatnál, és adott a második esélye arra, hogy valami különlegeset hajtson végre, és feledtesse azt az estét. Abu Dhabiban most megint adott minden ehhez.

    Eddig nem volt ismert az, hogy Lewis visszatérhet-e, de jelzés értékű, hogy a Yas Marina Circuit-re a Mercedes Petronas pólójában érkezett, így újra feketébe öltözik és Valtteri Bottas mellett teljesíthet.

    A Mercedes is megosztotta George üzenetét:

     

  • Nem Aitken a felelős Russell elveszett győzelméért

    Nem Aitken a felelős Russell elveszett győzelméért

    Az újonc Jack Aitken hibája idézte elő a Mercedes – és Russell – balszerencséjét, és bár sajnálja a történteket, nem érzi magát felelősnek értük.

    Ironikus módon a Russell helyére beülő honfitárs megpördülése vezetett végül az ominózus kerékcseréhez, ahol a Mercedesben debütáló fiatal brit versenye összeomlott.

    Aitken az utolsó kanyar külső ívén találta el a falat, és bár rögtön ki tudott jönni a boxba, első szárnya az ideális íven maradt, és emiatt beküldték a virtuális biztonsági autót.

    „Csalódott vagyok a hibám miatt, és sajnálom George-ot mint kolléga és barát. Nagy lehetőség előtt állt, és elég rosszul jött ki… de egyáltalán nem érzem magam felelősnek ezért.”

    „Ilyen a versenyzés, megesik az ilyesmi. Ez egy láncreakció volt. Nyilván a Mercedesnek is része volt ebben, ahogy nekem is.”

    A brit végül 16. lett, a verseny másik újonca, Pietro Fittipaldi előtt, de ennek ellenére bánja a hibáját.

    „Jól nézett ki a tempónk, az előttünk haladókkal tudtam tartani a lépést. Sőt, egy kicsit épp elkezdtem feljönni rájuk. Éreztem, hogy van előttem lehetőség, főleg, ha kiáll még valaki, mint az első néhány körben.” – magyarázta Aitken.

    „Aztán túlságosan is nyomtam. Megpróbáltam, hogy a poros részen is a gázon tartom a lábam, de visszaütött. Sajnálom a csapatot emiatt, igazán kár, de sok pozitív dolog volt ezen a hétvégén, amire majd építkezni lehet.”

  • A Red Bull Racing figyeli Russell helyzetét a Mercedesnél

    A Red Bull Racing figyeli Russell helyzetét a Mercedesnél

    A német RTL szerint a Red Bull Racinget nagyon is érdekli George Russell, és az osztrák csapat készen állna az együttműködésre 2018 Formula 2 bajnokával. Milyen mértékű ez az érdeklődés, az egyelőre azonban még nem ismert. Az sem kérdéses, hogy a legutóbbi eredménye után Sergio Perez került előtérbe, mint Max Verstappen leendő csapattársa. Helmut Marko és Christian Horner azonban fél szemmel már figyelik egy ideje a 22 éves Russellt. A csatorna szerint nagyon is közelről figyelik azt, hogy mire jut a brit pilótával a Mercedes. Kicsi az esélye annak, hogy 2021-ben Russell a világbajnok csapathoz kerüljön. Valtteri Bottasnak szerződése van jövőre, és 99% az is, hogy Lewis Hamilton is marad. Így feltehetően nem marad más, mint egy harmadik év a Williams csapatával.

    Amennyiben a Mercedes nem viszi el a gyári csapatába, a Red Bull megpróbálja Russellt elcsábítani majd nyomós érvekkel. Ki tudja, lehet, hogy a brit akár még nyitott is lenne erre, és ebben a legkevesebb gondot jelentené a szerződése a Williamsszel. Valójában ez igazi büntetés lenne Toto Wolffnak, aki inkább Valtteri Bottast választotta 2021-re vízhordónak, Russell helyett.

  • Ezzel a rajtszámmal indul Schumacher F1 karrierje!

    Ezzel a rajtszámmal indul Schumacher F1 karrierje!

    Mick Schumacher kiválasztotta azt a számot, amelyet a Forma-1-es karrierje alatt fog használni, ez pedig nem más, mint a 47-es. A Haas szerdán jelentette be a Formula 2 tabelláját vezető Schumachert alkalmazzák jövőre és ezt követően is.

    A Forma-1 2014-ben vezette be azt a rendszert, hogy a versenyzők 2 és 99 között kiválaszthatnak egy számot, amelyet végig használhatnak a bajnokságban eltöltött éveik alatt.

    Schumacher használt már különféle számokat azon tesztlehetőségek alkalmával, amikor a Ferrarival vagy az Alfa Romeo F1-es gépeivel ismerkedhetett 2019-ben, de a 47-es először egy privát teszten tűnt fel nála, amikor a Ferrarival ment Fioranóban. Így indokolta a döntését:

    „Alapvetően azért, mert a 4-est és a 7-est igazán szeretem, mint számokat. A Formula 3 bajnokságát 4-es rajtszámmal nyertem meg, a 7-es pedig szintén közel áll hozzám. Mivel már mindkettő foglalt volt, azt gondolom, hogy a legjobb döntés az, ha a 47-est használom. Végül pedig, ami végképp meggyőző volt, hogyha összeszámoljuk a családunkban a születésnapokat, az 47-et ad ki, ez pedig egy remek dolog, és csak aláhúzza azt, hogy ezt a számot kell választanunk.”

    Schumacher 2021-es csapattársa a Haasnál Nikita Mazepin lesz, akinek még el kell döntenie véglegesen a rajtszámát. A 99-es tetszett volna neki, de azt jelenleg Antonio Giovinazzi használja a mezőnyben.

    Mindeközben az is kiderült, hogy a Haasnál beugrós Pietro Fittipaldi az 51-es rajtszámmal indul a hétvégén Bahreinben, a Williams tesztpilótája, Jack Aitken pedig a 89-est választotta bemutatkozásul.

  • Wolff örömmel nézi majd Russellt Bottas mellett

    Wolff örömmel nézi majd Russellt Bottas mellett

    George Russell nagy figyelmet fog kapni Bahreinben, hiszen ő lesz az, aki a koronavírusos Lewis Hamilton helyett vezetheti majd a Mercedest. Toto Wolff nagyon örül annak, hogy a Williams elengedte a pilótát.

    „Mindenek előtt köszönetet szeretnék mondani a Williamses hűséges partnereinknek, hogy lehetővé tették George számára a Mercedesben való versenyzést a hétvégén. A megbeszélések pozitívok, és gyakorlatiasok voltak, amik kulcsszerepet játszottak abban, hogy ez a megállapodás létre jöhessen.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

    „Nem lesz egyszerű feladat George számára átülni a Williamsből a W11-be, de versenyre kész, illetve már megértette, hogy ezeket a 2020-as abroncsokat hogyan lehet munkára bírni. George lenyűgöző formát mutatott a Williamsnél idén, és nagyon optimista vagyok abban a tekintetben, hogy képes lesz egy erős teljesítményre Valtteri mellett, ami egy kihívásokkal teli referencia lehet számára.”

    „Ez a verseny egy kisebb mérföldkő lesz számunkra, hiszen első ízben vezeti majd a csapat autóját olyasvalaki, aki a Junior programunk tagja. Van dolgunk erre a hétvégére, és minden támogatásunk Valtteri és George mögött lesz majd, hogy maximalizáljuk a pontjainkat csapatként. De természetesen a gondolataink Lewissal is vannak, és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb visszatérhessen.” – mondta Wolff.

  • Hivatalos: George Russell helyettesíti Hamiltont, Aitken pedig a Williamsben debütál!

    Hivatalos: George Russell helyettesíti Hamiltont, Aitken pedig a Williamsben debütál!

    Mint az kedd reggel kiderült, a hetedik világbajnoki címét már korábban bebiztosító Lewis Hamilton koronavírus tesztje pozitív lett, így ki kell hagyni a hétvégi Szahír Nagydíjat.

    Most pedig bejelentették, hogy ki fogja őt helyettesíteni a világbajnok csapatnál. George Russell a szerencsés, aki kipróbálhatja magát Valtteri Bottas mellett!

    A 22 éves versenyző 2019-ben debütált az F1-ben, és bár kétség sem fér hozzá, hogy nagy tehetség, a sereghajtó Williamsben ülve, tavaly ő volt az egyetlen a mezőnyben, aki egyetlen pontot sem tudott szerezni.
    Idén is a Williamsnél vezet, és továbbra sincs pontja, noha elképesztő teljesítmény, hogy nem túl acélos autóját egyre gyakrabban bejuttatja időmérőn a Q2-be.

    Mindeközben Russell Mercedes-nevelt versenyző, és eddig is sokan voltak azon az állásponton, hogy ha bárki távozna a Mercedestől, ő lenne az, aki „következne” a sorban.

    Most azonban lehetőséget kap, hogy a sereghajtó autóból a legerősebbe üljön, és minimum pontokat gyűjtsön.

    Kíváncsian várjuk, mire lesz képes azzal az autóval!

    „Először is szeretnék egy hatalmas köszönetet mondani a Williamsnek, hogy lehetővé tették számomra ezt a lehetőséget. Lehet, hogy más ruhát fogok viselni a hétvégén, de még mindig a Williams versenyzője vagyok.” – kezdte Russell.

    „Egy nagyszerű lehetőségének tartom ezt, hogy a legjobb csapatban tanulhatok, és majd jobb pilótaként térhetek vissza, még több energiával és tapasztalattal, hogy segítsek a Willaimsnek előrébb jutni. Óriási köszönet a Mercedesnek is, hogy engem választottak és hisznek bennem.” – folytatta.

    „Nyilván senki sem helyettesítheti Lewist, de minden tőlem telhetőt bele fogok adni az ő távollétében, az első pillanattól fogva. A legfontosabb pedig, gyors gyógyulás kívánok neki, és alig várom, hogy a pályára gurulhassak a hétvégén.” – zárta a brit.

    Ezzel párhuzamosan a Williams pedig bejelentette, hogy a csapat tartalékversenyzője és a Formula 2-ben szereplő brit Jack Aitken vezeti majd a grove-i csapat autóját a hétvégén, így a Szakhíri Nagydíjon két újoncot is avatunk.

    „Teljesen a fellegekben érzem most magam, hogy a Williams-szel debütálhatok majd a hétvégén a Forma-1-ben, és örülök, hogy George is megkapta az esélyt. A lehető legkomolyabban gondolom, amikor azt mondom, hogy nagyon is otthon érzem magam a csapatnál, mióta az év elején csatlakoztam hozzájuk. Nagyon kielégítő alkalom számomra, hogy segíthetek a csaptnak megszerezni az elérhetetlennek tűnő pontot.” – fogalmazott Aitken.

    „Mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy felkészüljek a következő napokban, de őszintén megvallva már Melbourne óta késznek érzem magam. Én is gyors gyúgyulást kívánok Lewisnak és sok sikert Goerge-nak.” – tette hozzá.

  • Russell az elsőszámú jelölt Hamilton pótlására

    Russell az elsőszámú jelölt Hamilton pótlására

    A Motorsport.com úgy tudja, hogy George Russell a legnagyobb esélyes arra, hogy átvegye a koronavírus miatt partvonalon kívülre kerülő Lewis Hamilton helyét a Mercedes csapatánál.

    A másik nagy esélyes nyilvánvalóan a németek tartalékpilótája, Stoffel Vandoorne. A belga éppen a Formula E tesztjéről utazott Bahreinbe kedd este.

    Az említett két pilótáról azt tudjuk, hogy ők voltak üléspróbán a Mercedesnél, illetve nekik van tapasztalatuk a csapattal való közös munkáról. Ezek alighanem kizárják annak a lehetőségét, hogy például Nico Hülkenberg ugorhasson be.

    George Russell a Mercedes junior pilótája, illetve a friss tapasztalat is nyilvánvalóan mellette szól. Ami viszont problémát okozhat, az Russell Williamses szerződéséből való kimozdítása. Ugyanakkor a felek igen jó kapcsolatot ápolnak, így előfordulhat, hogy a Mercedes kölcsönveheti a britet a grove-iaktól. A Motorsport.com pedig azt állítja, hogy erről folynak is az egyeztetések.

    A bajnokcsapat tehát mindenképp Russellt preferálja, hiszen ez karrierjében hatalmas fejlődési lehetőség lehet. Vandoorne legutóbb 2018-ban ült Forma-1-es autóban, sokkal nehezebb lenne neki felkészülni ennyi idő alatt úgy, hogy csak a szimulátorban tesztelt.

    A bejelentés szerda reggelre várható a Mercedestől, ami ha tényleg Russellről szól majd, akkor a Williamsnek gondoskodnia kell a pótlásáról. Erre Jack Aitken lehet a megfelelő pilóta, aki a grove-iak tartalékversenyzője, és az F2-ben pallérozódik. A Stájer Nagydíj első szabadedzésén pedig az idei Williamst is vezethette már.

  • Kubica elismerte, hogy nem gondolják már őt elég gyorsnak

    Kubica elismerte, hogy nem gondolják már őt elég gyorsnak

    Robert Kubica azt állítja, hogy azért nincs már a Forma-1 mezőnyében, mert az emberek úgy vélik, hogy nem elég gyors. A 35 éves lengyel szenzációs módon visszatért 2019-ben a Williamsszel, miután nyolc évet kihagyott egy súlyos sérülésekkel járó ralibaleset miatt. Most pedig Kubica már arról beszél, hogy az sem valószínű, hogy maradhat 2021-re az Alfa Romeo tesztpilótája. A Sky Italiának beszélt arról, hogy a pletykák szerint visszatérne a ralivilágbajnokságra, esetleg indulna a japán Super GT-ben:
    „Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Azt kell vizsgálnom először, hogy versenyzőként mit fogok csinálni, hol fogok versenyezni, majd utána nézem meg azt, hogy ezt tudom-e kombinálni a jelenlegi szerepemmel.”
    Elmondta azt is, hogy nem valószínű a visszatérése a Forma-1-be, mivel sokak szerint már nem elég gyors. Pénteken az újabb szabadedzését követően Bahreinben erről így beszélt:
    „A tavalyi évnek meglett a következménye. Amennyiben másképp alakult volna, feltehetően most nem beszélgetnénk itt, hanem a pályán lennék. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de idén megmutattam, hogy tudok vezetni, ha megvannak annak a feltételei, és nem is vagyok akkor nagyon lemaradva a többiektől. Említhetnék konkrét helyzetet tavalyról, de maradjunk inkább annyiban, hogy nagyon nehéz helyzet volt. Aztán meg ott vannak azok a napok, amikor meg tudom mutatni, hogy képes vagyok gyorsan  vezetni.”