Címke: Williams

  • Márciusban érkezik a Williams Racing 2021-es autója!

    Márciusban érkezik a Williams Racing 2021-es autója!

    A Williams nemrég felfedte, hogy mikor lehet számítani az idei autójuk prezentálására.

    A brit csapat már tavaly jelentős változásokon ment keresztül, ugyanis a Williams család eladta az alakulatot az amerikai Dorilton Capitalnak. Az új tulajdonos az év közepén még nem annyira tudta érzékeltetni az új irányvonalat, ám ebben a szezonban megmutathatják merre is akarnak evezni.

    A grove-i gárda komolyan gondolja a megújulást, aminek mentén tanácsadónak leszerződtették, Jenson Buttont is.

    A régi-új konstrukció az FW43B névre fog hallgatni, amit minden bizonnyal digitális formában fognak prezentálni március 5-én, George Russell-lel és Nicholas Latifivel.

  • Magnussen 2021-re is kapott volna Forma-1-es ajánlatot

    Magnussen 2021-re is kapott volna Forma-1-es ajánlatot

    Kevin Magnussen állítja, hogy megkereste más F1-es csapat is, miután mennie kellett a Haastól. A dán pilóta jól kezdett Daytonában, a királykategória utáni karrierje első állomásán, és a Dossier dán magazinnak elárulta, hogy lett volána egy ajánlata egy másik F1-es ülésre, de nem fogadta azt el:

    „Nem igazán mondanám meg, hogy kik voltak ők, mert valaki még megőrülne ettől. Egy olyan csapatról van szó, amelyik nem volt jobb a Haasnál. Így azért nem lesz annyira nehéz kitalálni.”

    A Haas a 2020-as bajnokságban kilencedik lett, a Williams előtt és kicsivel az Alfa Romeo mögött. A 28 éves versenyző így folytatta:

    „Még ha lett is volna rá esélyem, hogy maradhassak a Forma-1-ben, nem éreztem már kellően motiváltnak magamat, hogy így folytathassam ott. Olyan ajánlatnak örültem volna, ha egy olyan nagyobb csapat keresd meg, ahol van esélyem nyerni is.”

  • Button: A Williams új tulajdonosai nem félnek változtatni

    Button: A Williams új tulajdonosai nem félnek változtatni

    Jenson Button szerint a Williams új tulajdonosai változásokat szeretnének hozni a Forma-1-be.

    Anno 2000-ben a brit pilóta a grove-i istállónál kezdte meg karrierjét, ahol végül egy szezont teljesített. Azóta eltelt több, mint 20 év, és az ex-versenyző ismét a bemutatkozó alakulatánál fog dolgozni. 2009 világbajnoka ugyanis tanácsadói szerepkört fog betölteni az idei évtől a csapatban.

    A Williams istálló az elmúlt hónapokban nagy változásokon ment keresztül. Miután a Williams család úgy döntött, hogy eladja az alakulatot az amerikai Dorilton Capitalnak,  némileg új korszak köszöntött be a gárda életébe. Button ezt megerősítve kihangsúlyozta, hogy az újbóli alkalmazásán túl is lesznek módosítások, ugyanis az új tulaj nem fél változtatni a beváltakon.

    ,,Tökéletes volt az időzítés arra, hogy ismét csatlakozzak a csapathoz. Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy a közös munka révén segíthetek nekik visszakerülni az élre. Úgy gondolom, hogy van egyfajta optimizmus az alakulatnál. A jövőre nézve rengeteg pozitív változás megy majd végbe. Ugyan ezek nem egy nap alatt fognak megtörténni, ám úgy vélem, hogy ebben a pillanatban jó úton haladunk. Alig várom már, hogy Grove-ba menjek és együtt töltsek egy kis időt a versenyzőkkel és a dolgozókkal. Fogunk néhány dolgot csinálni azokon a versenyhétvégéken, mikor ott leszek. Jó lesz látni azt, hogy dolgozik élőben a csapat.”

    ,,Nem félnek a változástól. A Forma-1-ben minden gárdának meg van a maga metódusa, az ahogy a dolgaikat intézik és így tovább. Úgy hiszem, hogy ők próbálnak ezen egy kicsit módosítani, és egy kissé feljebb kapcsolni. Azok az emberek, akik vezetik a csapatot, nagy tapasztalattal rendelkeznek, van néhány jó ötletük és jó hangulatot teremtenek az alakulaton belül. A csapat (Williams) többször is nyert már bajnok címet – nyilvánvalóan a dolgok változtak az évek alatt, az emberek jöttek és mentek. Ám a csapat magja még mindig itt van.” – nyilatkozta Button a Sky Sport F1-nak.

    A közleményből kiderült, hogy a brit világbajnok fő feladata a jelenlegi páros, valamint az akadémián tevékenykedő versenyzők segítése lesz. Ugyanakkor a vezetésről sem kell lemondania. Az aktuális konstrukcióba ugyan nem pattanhat majd be, ám az előfordulhat, hogy egy-egy régebbi darabbot elvisz majd pár körre.

    ,,A jelenlegi autó vezetésére valószínűleg nemleges válasz születne. Ugyanakkor lesz pár lehetőségem a régebbi konstrukciók tekintetében.” – tette hozzá Button.

     

  • A Williams által térhet vissza Jenson Button a Forma-1-be!

    A Williams által térhet vissza Jenson Button a Forma-1-be!

    Jenson Button a Williams csapat munkáját segítve fog visszatérni a Forma-1-be.

    A brit ex-versenyző 21 évvel ezelőtt a grove-i istállónál mutatkozhatott be, ahol is 17 versenyt teljesített. Az egyéni pontversenyben a 8. pozíció lett az övé, míg abban az évben a legjobb eredményét a Német Nagydíjon aratott 4. helyének köszönhette.

    Egy év után azonban csapatott váltott a 41 éves pilóta, az útja ugyanis a Benettonba vezetett. Ezután következett a Renault, a BAR, a Honda, a Brawn GP ahol világbajnok lett és végül a McLaren.

    Ugyanakkor új szerepkörben visszatér a kezdetekhez és a Williams Racingnél tanácsadói pozíciót fog betölteni.

    Button a tervek szerint a fejlesztő pilótákat és az akadémián résztvevő versenyzőket fogja segíteni, továbbá 30 éves motorsport tapasztalatával az istállónak is utat mutat. A 2021-es szezonban több versenyen is a Williams garázsában lesz megtalálható, ezen felül az Egyesült Királyságban lévő eseményeken is részt vesz. Ha szükséges, akkor a brit ex-pilóta az alakulat média és marketing tevékenységeit is elősegítheti. Ugyanakkor a Sky Sportsnál lévő szakértői munkáját továbbra is ellátja.

    ,,Nagyon örülök annak, hogy újra elmondhatom, aláírtam a Williamsszel. Mikor még 19 éves voltam az a momentum változtatta meg az életemet, és annak ellenére, hogy már több, mint 20 év eltelt, úgy érzem, mintha sosem mentem volna el. Sir Frank Williams bízott bennem, amiért én örökké hálás leszek neki. Hihetetlenül izgatott vagyok amiatt, hogy lehetőségem adódott arra, hogy visszajöjjek, és segítsek a csapatnak abban, hogy ismét sikeresek legyenek. Rengeteg kemény munka vár ránk, ám nincs kétségem afelől, hogy egy hihetetlenül fényes jövő áll e fantasztikus csapat előtt. Alig várom már, hogy elkezdődjön.” -nyilatkozta Button.

    Jost Capito, a Williams Racing leendő ügyvezető igazgatója a következőket mondta a bejelentés kapcsán:

    ,,Jenson (Button) szerződtetése egy újabb pozitív lépés, ami kapcsán a pályán és azon kívül is előre léphetünk csapatként. Jenson mindig is az alkulat barátja volt, így nagyszerű az, hogy ismét üdvözölhetjük őt a Williams családban. Anno 2000-ben, Sir Frank meglátta Jensonban versenyzőként a tehetséget, így az első F1-es lehetőségét ő biztosította neki. Nagyon is beteljesítette a hozzá fűzött reményeket a csillogó karrierjével, ami egy világbajnoki sikert is hozott. Újabban mind az üzleti életben, mind pedig a televíziós világban bizonyított, ezen felül a paddockban nagy elismerésnek örvend. A tapasztalatai mentén, üzleti és  technikai oldalról is segítheti az átalakulásunkat. Grove-ban mindenki nagyon tiszteli őt, és örülünk annak, hogy elkezdhetjük a közös munkát.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Idén is tesztversenyző lesz a Forma-1-es Williamsnél Roy Nissany

    Idén is tesztversenyző lesz a Forma-1-es Williamsnél Roy Nissany

    A tavalyi együttműködés után az idei évben is tesztversenyzőként marad a Williams Forma-1-es istállónál az izraeli Roy Nissany, aki Magyarországon kezdte pályafutását.

    A brit csapat kedden a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a 26 éves versenyző a tavalyihoz hasonlóan az idei szezonban is három pénteki szabadedzésen vezeti majd a Williams versenyautóját, amelybe az idény előtt Bahreinben sorra kerülő hivatalos teszten is beül. Ezek mellett Nissany a csapat grove-i központjában a tavalyinál nagyobb szabású szimulátoros háttérmunkát is végez majd.

    Az izraeli versenyző az előző idényben a Forma-2-es világbajnokságban indult, és Spa-Francorchamps-ban az első rajtkockából indulhatott a sprintfutamon.

    „Csapatként nagyon elégedettek voltunk azzal a munkával, amelyet Roy 2020-ban a pályákon, valamint a szimulátorban végzett, mert ezekkel hozzájárult ahhoz, hogy a versenyautóval egyre jobb köridőket értünk el a szezon során” – idézte a Williams közleménye a tavaly augusztusban tulajdonosváltáson átesett istállót vezető Simon Robertset.

    Oláh Gyárfás, Nissany menedzsere, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek kedden azt mondta, mindazt, amit mentoráltjával megtapasztaltak az elmúlt tíz évben, szeretnék kamatoztatni a kategória tehetséges magyar versenyzőinek támogatásában.

    „Vannak fiataljaink a Forma-4-es kategóriában, de ahhoz, hogy valaki a Forma-1 közelébe juthasson, végig kell járnia a lépcsőfokokat, először a Forma-3-ban, majd a Forma-2-ben kell versenyezni, ebben pedig szeretnénk segítséget nyújtani, alapozva arra, amit Roy pályafutása során eddig átéltünk” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, aki szerint a cél az, hogy a következő 5-10 évben újra legyen Forma-1-es versenyzője az országnak, ehhez azonban először a tehetségek közül valakinek a Forma-3-ba kell bekerülnie.

    Az F1-ben eddig egy magyar versenyző fordult meg, Baumgartner Zsolt 2004-ben a Minardi színeiben indult, és az Egyesült Államok Nagydíján nyolcadikként célba érve egy pontot szerzett.

  • Russell számára furcsa volt, hogy Abu Dhabiban már nem ő ült a Mercedesben

    Russell számára furcsa volt, hogy Abu Dhabiban már nem ő ült a Mercedesben

    George Russell a tavalyi, bahreini Mercedeses beugrásáról beszélt. Elárulta, furcsa volt, hogy egy hét után már mehetett is vissza a Williamsbe.

    A 22 éves Mercedes junior a Szahíri Nagydíjon helyettesítette a koronavírusos Lewis Hamiltont, de a következő hétvégén esedékes idényzárón már visszaülhetett az autóba a hétszeres világbajnok.

    „Őszintén szólva furcsa volt visszamenni” – árulta el Russell. „A bahreini hétvége előtt nagyon akartam, hogy két versenyen vehessek részt a Mercedesszel. Az elsőt egy leckeként fogtam volna fel, a másodikon pedig már nem lett volna több kifogás. Viszont a Williams adta nekem a Forma-1-es lehetőséget, olyan keményen dolgoztak értem az elmúlt két évben. Az a feladatom, hogy a legjobbamat nyújtsam értük.”

    Ami pedig a Williamst illeti, az új csapattulajdonosokkal az átalakulás éve lehet 2021. Erről az új vezérigazgató, Jost Capito beszélt: „Ez fontos, mert a csapat tavaly pont nélkül zárt, ennél nincs lejjebb. Idén sem kell csodákra számítani, mert nem tudunk jelentős változásokat eszközölni az autón. A vírushelyzet közepette pedig csak nőni fog a nagyobb csapatok előnye, fejlesztési haladék nélkül.”

  • Russell legnagyobb kritikusa saját maga

    Russell legnagyobb kritikusa saját maga

    George Russell a tavalyi Szahíri Nagydíjon beülhetett a Mercedesbe a koronavírusos Lewis Hamilton helyére, és megmutatta, nem véletlen dicsérték őt már egy jó ideje. Most ő maga nyilatkozott arról, hogy képes lenne felvenni a versenyt a legjobbakkal.

    „Őszinte vagyok magammal, tudom, hogy kicsit több van bennem” – kezdte az Autocarnak adott nyilatkozatát. „Amikor megnézem Lewis Hamilton vagy Max Verstappen egy körét, tudom, hogy képes vagyok-e ugyanerre, vagy kicsit el vagyok maradva. Én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa. Ha te vagy az, aki hibázik, fontos, hogy felemeld a kezed, mert így mások is rádöbbenhetnek arra, hogyha hibáznak, és felemelhetik a kezüket, illetve tanulhatnak belőle.”

    Russell Forma-1-es pályafutása során a legrosszabbkor jött hiba kétségtelenül a tavalyi imolai versenyen elkövetett safety car mögötti ütközés, ez első pontjaiba került.

    „Ez fontos volt, nem csak nekem, hanem a csapatnak is, hiszen elmondtam nekik, hogy elrontottam, hihetetlenül sajnálom, és mindent megteszek azért, hogy ez ne forduljon elő újra. Erősebben térek vissza, hogy jó eredményeket szállítsak” – idézte vissza az esetet.

  • Claire Williams a csapattagokra is gondolt, a csapat eladásakor

    Claire Williams a csapattagokra is gondolt, a csapat eladásakor

    Claire Williams szerint a kimerültség érzése és az F1-es csapat végeláthatatlan küzdelme volt az egyik ok, ami meggyőzte őt a Williams Racing eladásáról, tavaly.

    A Forma-1 történelmének harmadik legsikeresebb csapatánál tulajdonosváltás történt tavaly nyáron. Így most először fordul elő, hogy a csapat nem a Williams család irányítása alatt áll.

    „Mikor a korona(vírus) beütött, nagyobb képben kellett gondolkodnom, hogyan fogunk tovább versenyezni, és fenntartani a vállalkozásunkat, lezárások közepette” – mesélte Claire Williams, korábbi helyettes-csapatfőnök a New York Timesnak.

    „Aztán jött a döntés, hogy befektetést kell keresnünk vagy el kell adnunk a csapatot. Nem volt választásunk. Szó szerint mindent megtettünk.”

    „Az első(dleges szempont) a csapat megmentése volt. Amikor azt mondom, a csapat megmentése, arra gondolok, hogy biztosítsuk az emberek munkájának biztonságát, a csapat létét vagy túlélését, az ő javukra.”

    „Arról is szerettem volna megbizonyosodni, hogy apám pénzénél lesz, ami szemlélteti a munkáját, nem mintha ez őt érdekelte volna.

    „Apám, az évek során soha nem vett ki egy penny-t sem a csapatból. Biztosítani akartam, hogy legyen mit felmutatnia az örökségeként. Ez számomra is nagyon fontos volt. Ezt nagyon élénken éreztem, tekintve a csapat helyzetét sok éven.”

    „Nem gondoltam helyesnek ily módon a folytatást, hogy a Williams család így maradjon a sportban. Ennek csúcspontja az lett volna, hogy a csapat ellen csődeljárás indult volna, és a semmivel jöttünk volna ki belőle.”

    A Williams új tulajdonosa a Dorilton Capital amerikai magántőke-társaság lett.

    „Nekik mély zsebeik vannak” – mondta Williams. „Elegem lett a csapatból, és abból, hogy a benne lévő emberek nem tudják megfelelően végezni a dolgukat, mert nem volt rá pénzünk, hogy ezt lehetővé tegyük számukra.

    „Ezt évek óta, mélységesen elkeserítőnek és felkavarónak találtam. Tudtam, hogy a Dorliton hajlandó pénzt adni a csapatnak, hogy visszavezesse a csapatot a mezőny elejére. Valódi szenvedélyt éreztem, ami nagyon hasonlít családunk szenvedélyéhez.

    „Rendkívül tisztelik a Williams örökségét, hatalmas tiszteletben tartották azt, amit apám elért, és ezt nem akarták összezúzni.”

    „E köré akartak építeni, és számomra fontos, hogy meg akarták tartani a nevet. Azt éreztem, hogy ők megfelelőek a Williams és az emberek számára.”

  • A Williams nem áll le a 2021-es autó fejlesztésével

    A Williams nem áll le a 2021-es autó fejlesztésével

    Simon Robserts, a Williams csapatfőnöke elmondtam hogy párhuzamosan fogják fejleszteni az idei és a jövőévi autójukat. Nem áldozzák be a 2021-es szezont a 2022-esért, sem fordítva.

    A céljuk értelemszerűen az, hogy előrébb mozduljanak az utolsó helyről. Ezzel pedig nem szeretnének 2022-ig várni, így az idei autójukra is nagy figyelmet fordítanak. A  145 millió dolláros költségvetési korlát mellett is (ami az elkövetkező 3 évben 135 millióra csökken majd). Bár a Williams eddig is jóval kevesebbet költött, mint a top csapatok.

    Legnagyobb ellenfelük, a Haas azonban már jelezte, hogy januárban befejezik a 2021-es autó fejlesztését és 2022-re kof koncentrálni.

    „Nekünk nem ez a tervünk” – mondta Roberts a GPFansnek. „A mi tervünk az, hogy folytatjuk az autó fejlesztését.”

    „Már tesztelünk pár FW43B aero elemet, pusztán azért, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy amit a (szél)csatornában és a CFD-n láttunk az egyezik azzal az információval, amit a pályán szereztünk.”

    „Szóval ezt a munkát már elvégeztük és tervezzük, hogy fejlesztjük még az autót a következő szezonra (2021) is.”

    Roberts azonban elismerte, hogy nehéz egyszerre két autót fejleszteni, így hozzátette, hogy ha a helyzet úgy kívánja, akkor nézőpontot váltanak majd.

    „Ez egyfajta egyensúly, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk 2022-t, mert az katasztrófa lenne, és van is egy tervünk. De ez nincs kőbe vésve.”

    „A terv alapja az, hogy dolgozunk mindenen, amit el kell érnünk, ami szükséges ahhoz, hogy versenyképes ’22-es autónk legyen.”

    „Nem csak a szélcsatornáról és a CFD-ről van szó. Ha megvan a tervezési kapacsitásunk és egyensúlyba hozzuk az egészet, akkor összehozhatunk egy frissítési programot is, amely kitölti a teljes rendelkezésre álló tervezési- és gyársási kapacitást és pár frissítéssel tudunk érkezni a pályára.”

    „A szabályok bizonyos értelemben segítenek minket, mert az autó nagy része homologizálva van a következő évre, szóval nem üres lappal indítunk. Nem lehet csak menni és játszani mindennel és bármivel, és ez azt is jelenti, hogy tudunk fókuszálni. Ez a szándékunk.”

    „Azokon a területeken, melyeken azt gondoljuk, meg van a teljesítményünk, mindenképp fejleszteni fogunk a szezon első felében.”

  • Russell: Sokat fejlődtem a Vettellel való csatáim során

    Russell: Sokat fejlődtem a Vettellel való csatáim során

    George Russell szerint a Sebastian Vettellel való kerék a kerék elleni csatái egy jobb, teljesebb versenyzővé tették őt.

    Mivel a Williams nagyot lépett előre 2020-ban, a Ferrari pedig jelentősen hátrébb esett az erősorrendben, így Russell számos alkalommal összetalálkozott a szenvedő Sebastian Vettellel a pályán és komoly csatákat is vívtak egymással a mezőny hátsó traktusában.

    A fiatal brit számára pedig rendkívül hasznosak voltak ezek a csaták, ugyanis láthatta, hogy egy négyszeres világbajnok miként reagál le egy ilyen helyzetet. Russell a négyszeres világbajnok mellett túlnyomórészt a két Haas, a két Alfa Romeo és csapattársa, Nicolas Latifi ellen harcolhatott pozícióért a 2020-as Forma-1-es szezon során.

    „Rengeteget fejlődtem versenyzőként az idei szezonban, mert rendkívül sok kerék a kerék elleni csatát vívhattam a Haasok, az Alfa Romeok és Vettel ellen is,” – nyilatkozta Russell a tavalyi szezonja kapcsán.

    „Szerintem pont Sebastiannal csatáztam a legtöbbet a szezon során. Ausztriában, a Nürburgringen és Mugelloban biztos, hogy meccseltünk egymás ellen és lehetséges, hogy Portimaoban és Abu Dhabiban is, azonban ebben már egyáltalán nem vagyok biztos. Ha a szezon kezdete előtt valaki azt mondta volna nekem, hogy Vettellel csatázok majd a legtöbbet, akkor azt mondtam volna az illetőre, hogy őrült.

    „Szóval a szoros csaták sokat segítettek nekem a fejlődésemben. Ez egyszerűen sokkal másabb, mint az alsóbb kategóriákban, nagyrészt a leszorítóerő különbség miatt.

    „Amikor leszorítóerőt veszítesz, az autó teljes mértékben átalakul. Az pedig remek számomra, hogy idén ezt éles körülmények között is gyakorolhattam. Nyilvánvalóan az is hasznos volt, amikor egy Mercedes volánja mögött gázolhattam keresztül a mezőnyön Bahreinben.”

    Azt sem szabad elfelejteni, hogy Russell volt „Mr. Q2”, ugyanis a Mercedes junior kilenc alkalommal is tovább tudott jutni a kvalifikáció első szakaszából a mezőny leglassabb autójával, ami egyáltalán nem kis teljesítmény.