Címke: Williams

  • Russell szánja-bánja tettét, miközben a legfontosabb leckére emlékezett

    Russell szánja-bánja tettét, miközben a legfontosabb leckére emlékezett

    George Russell úgy érezte, hogy „elfelejtette hol a helye” a Mercedesnél Imolában, mikor is némileg a csapattársával ütközött.

    Az Emilia Romagna Nagydíj utózöngéi továbbra sem halkultak el, ugyanis Portugáliába érve az érintetteknek ismét beszélnie kellett róla. Az imolai verseny 32. körében a Williams brit pilótája és Valtteri Bottas csatázott, mikor is a 23 éves versenyző kikerült a vizes fűre, azon megcsúszott és oldalba találta a finnt.

    Mindkét delikvens kiesett, majd a sajtóban ment az egymásra mutogatás. Toto Wolff némileg a nastolai mellé állt, majd egy nappal később Russell bocsánatot kért viselkedéséért a közösségi médiás platformjain.

    A Channel 4 azonban nem hagyta kihűlni a történteket, ugyanis megkérte a brit pilótát, hogy beszéljen az esetről és a gondolatairól:

    ,,Először is, versenyzőként az első szabály amit követned kell azaz, hogy ne ütközz a csapattársaddal. Az én esetemben Valtteri (Bottas) ugyan egy másik autóban ül, de én is Mercedes támogatott vagyok, miattuk lehetek a mostani pozíciómban. Ezért Lewis (Hamilton) és Valtteri valamennyire a csapattársaim, és ez a pillanathevében nem tudatosult bennem. Másodszor, a stewardok is versenybalesetnek tekintették a történteket. Egy szerencsétlen eset volt. Viszont én magam miatt voltam csalódott, azért, ahogy reagáltam a történtek után. Úgy éreztem, hogy ez nem is én vagyok. A saját ösztöneim ellen cselekedtem. Egy kis érzelmet szerettem volna mutatni, és őszintén szólva azok nagyon intenzívek voltak, miután ütköztem 200 km/h-s sebességgel. Annyi minden futott át az agyamon.” – emlékezett vissza Russell.

    Ugyanakkor a 23 éves pilóta leszögezte, hogy nem hajlandó változtatni a vezetési stílusán a jövőben. Viszont bizonyos helyzetek kapcsán szeretne tudatosabban reagálni.

    ,,Nem fogok változtatni azon, ahogy az ellenfeleim ellen versenyzek. Ha meglátok egy lehetőséget vagy rést, akkor be fogok menni. Azt viszont nagyon is megtanultam, hogy jobban kell kezelnem az utána lévő a dolgokat. A teljes képet kell megvizsgálnom, mielőtt hirtelen ítéletet mondanék. Ezért éreztem azt, hogy bocsánatot kell, hogy kérjek azoktól, akiket a cselekedetemmel cserben hagytam.” – zárta le Russell az ügyet.

    A mi meglátásunkat az üggyel kapcsolatban a legutóbbi podcast adásunkban hallgathatjátok meg:

    https://open.spotify.com/episode/2PxA0jG8BTzznDbMlp05nI?si=VdUHUir8RxOYMwluDBq2Sw

  • Lowe: A Williams tulajdonosváltása jó irányba terelheti a csapatot

    Lowe: A Williams tulajdonosváltása jó irányba terelheti a csapatot

    Lowe 2016 végén hagyta el a Mercedes csapatát, mivel a Williamshez igazolt műszaki igazgató pozícióba. Ez nem az első látogatása volt a csapatnál, hiszen 1987 és 1993 között dolgozott már itt, akkor egy bajnoki címet is szerezve, 1992-ben Nigel Mansell révén.

    A 2016-os visszatérése közel sem lett ekkora sikersztori, hiszen az ott eltöltött időszaka alatt 2018-ban például az utolsó helyen végeztek. A 2019-es autó építésében és tervezésében bekövetkezett jelentős késések miatt Lowe távozni kényszerült a csapattól.

    A Williams az elmúlt három szezon mindegyikében az utolsó helyen végzett a konstruktőri bajnokságban, de tavaly nyáron tulajdonosváltáson ment keresztül, miután a Williams család eladta részvényeit a Dorilton Capitalnak, és elhagyta a csapatot.

    A Beyond the Grid podcastban elmondta, örült a hírnek, miszerint a csapat eladásra került, és a család távozni fog:

    „A csapat a finanszírozás szempontjából nagyon negatív spirálba került. Amíg ott voltam, láttam, ahogy ez a spirál egyre lejjebb csúszik a lejtőn, és ez eléggé elkeserítő volt.” – mondta Paddy Lowe.

    „Az ember ilyenkor megérti, hogy az eladáson kívül nincsen jó megoldás, nincsen jó alternatív végkifejlet. Szóval azelőtt meg kell állj, és tovább kell lépj, mielőtt az egész bedől.”

    „Nagyon örülök annak, hogy a csapatot elfogadható áron el tudták adni, így Claire és a testvérei úgy távozhattak, hogy a család által az elmúlt évtizedekben elért jó eredményekből lesz mivel dolgozni, és még a név is maradt a sportban.” – mondta Lowe

    „Vannak új befektetőik, akiknek meglesz a pénzük arra, hogy tovább vigyék az ügyet és a másik irányba fordítsák a spirált, ami hosszú folyamat lesz. Ez türelmes emberekkel sikerülni fog.”

    „A Williamsnek 2014-től kezdődően a legjobb erőforrás volt az autóikban, ami, mondjuk ki, hamis visszajelzéseket, és benyomásokat keltett bennük a teljesítményükkel kapcsolatban.”

    „Számos olyan előnyből éltek, amik kívülről érkeztek, de ezek az előnyök szépen lassan eltűntek. A csapatnak nem voltak meg a megfelelő befektetői, vagy a megfelelő döntései, de ez nem azt jelenti, hogy azonnal rossz autókat gyártottak volna. Ugyanolyan lassan csúsztak le a létrán, mint ahogyan felmásztak rajta.” – mondta Lowe.

    „Sok sikert kívánok a Williamsnek az új tulajdonosokkal. Nagyszerű, hogy olyan tulajdonosokat kaptak, akiknek van pénzük, mert végül is mindenhez pénzre van szükséged.” – zárta Lowe.

  • Csapatfőnöke egy újabb világbajnokhoz hasonlította Russell teljesítményét

    Csapatfőnöke egy újabb világbajnokhoz hasonlította Russell teljesítményét

    Jost Capito nemrég állt a Williams élére, azonban máris több hasonlóságot lát Russell és korábbi pilótái között.

    Capito már korábban kiemelte, Hamilton és Russell csapattársának lenni ugyanolyan nehéz, most pedig egy másik aspektusát emelte ki a brit karakterének.

    „George-ban sok olyan van, amit Kiminél láttam. Nagyszerűen vezet.” – jelentette ki a Volkswagen korábbi szakembere, aki 2001-ben a Saubernél dolgozott együtt Räikkönennel.

    „Már első alkalommal hittem neki, amikor kapcsolatba léptem a menedzsmentjével.” – emlékszik vissza. – „Elmondták a nevét, és utánanéztem. Azt találtam róla, hogy slickekkel nyert esős versenyt, mert nem engedhette meg magának a plusz gumikat.”

    „Ezután követtem a karrierjét 2000-ben, és a Formula 3-as versenye Spában nagyon meggyőző volt. Azt hiszem, talán motorhibája volt az első szabadedzésen, aztán esőben a legjobb időt futotta az időmérőn.” – fejti ki Russell jelenlegi főnöke.

    „Amikor először jött Hinwilbe, már a szeméből láttam, ő olyan srác, akit meg akarok tartani. Kimivel egyértelmű volt, hogy kivételes. Megéreztem, már rögtön az elején.”

    Capito kifejtette, szerinte Russell Räikkönenhez hasonló természetes tehetséggel rendelkezik, de kiemelte, nem ül hátra emiatt, hanem folyamatosan buzdítja a csapatot is az előrelépésre.”

  • A Williams főnöke Hamiltonhoz hasonlítja Russellt

    A Williams főnöke Hamiltonhoz hasonlítja Russellt

    Jost Capito, a Williams csapatfőnöke George Russellt a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonhoz hasonlította. Úgy gondolja, hogy Russell csapattársának épp olyan nehéz lenni, mint Hamiltonénak, ezért is van olyan nehéz dolga a Williams másik pilótájának, Nicholas Latifinek.

    „George csapattársának nagyon nehéz lenni. Ugyanannyira, mint Lewis csapattársának lenni” – mondta a Beyond the Grid podcastben.

    Latifivel épp ezért, a jelenlegi helyzetében elégedett Capito: „Lenyűgöz, ahogyan ezt kezeli. Tavaly volt az első éve, tanulnia kellett. Volt egy pár 11. helye, közel volt a ponthoz. Nagyon keményen dolgozik.”

    Múlt hétvégén brillíroztak a Williamsek az időmérőn. Latifi először jutott Q2-be a tavalyi Magyar Nagydíj után, ám a versenye nagyon hamar véget ért.

  • 100 boxkiállást akar teljesíteni a Williams Portimaóban!

    100 boxkiállást akar teljesíteni a Williams Portimaóban!

    A Williams csapat bejelentette, hogy megpróbál 100 F1-es boxkiállást teljesíteni a Portugál Nagydíj hétvégéjén, Tom Moore kapitány tiszteletére.

    2020 áprilisában a 99 éves háborús veterán több, mint 30 millió fontot gyűjtött az NHS-nek (brit Országos Egészségügyi Szolgálat) azzal, hogy 100 kört teljesített járókeretével a saját kertjében, mintegy tisztelegvén az egészségügyi dolgozók előtt a koronavírus-járvány idején.

    Erőfeszítéseiért lovaggá ütötték, de sajnos februárban, 100 évesen elhunyt.

    Az ő tiszteletére a Williams 100 boxkiállást fog megkísérelni a portimaói hétvégén, hogy megünnepelje Captain Tom 101. születésnapját, mely április 30-án lenne.

    A grove-i székhelyű csapat azért vesz részt ebben a kihívásban, hogy felhívja a figyelmet a Spinal Injuries Association (SIA) jótékonysági szervezet munkájára, amely a gerincvelő-sérült embereket segíti, az Egyesült Királyságban.

    A bejelentés kapcsán Jost Capito vezérigazgató így nyilatkozott: „Sir Tom Moore kapitány világszerte milliókat inspirált a egyszerű, reményteli üzenetével, „holnap is jó nap lesz”, és a világjárvány idején oly sokaknak hozott vigaszt és örömet szerte a világon.”

    „Mindenki számára kihívásokkal teli időszak volt ez és még mindig az, és mi szeretnénk megragadni ezt az alkalmat, hogy tegyünk valamit az ő emlékére, miközben pénzt gyűjtünk egy nagyon jó ügy érdekében.”

    „Csapatként nagyon büszkék vagyunk a boxkiállásainkra, így ez egy nagyszerű kihívás a csapat számára a pálya mellett és a gyárban is, hogy együtt teljesítsük, és már nagyon várjuk.”

  • Villeneuve: Hamilton nyomás alatt, Bottas már most ideges

    Villeneuve: Hamilton nyomás alatt, Bottas már most ideges

    Jacques Villeneuve szerint a kiélezett harc miatt Lewis Hamiltonon nagy a nyomás, míg Valtteri Bottas már most félti az ülését.

    Max Verstappen és a brit versenyző mindkét futamon csatázhatott egymással az első helyért. Bahreinben a hétszeres világbajnok diadalmaskodhatott, míg Imolában a 23 éves pilóta örülhetett a pódium legfelső fokán.

    A szakértőként is tevékenykedő kanadai ex-pilóta az eseményeket látva most is megfogalmazta markáns véleményét:

    ,,Nagyon izgalmas lesz. Láthattuk Imolában, hogy Hamilton nincs ahhoz hozzászokva, hogy nagy kockázatot vállaljon. Ám most már muszáj neki, ugyanis az előző évekhez képest, most van egy komoly ellenfele, aki egy másik csapatban ülve fel tudja venni vele a harcot. Lewisnak (Hamilton) vissza kellett volna húzódnia az első kanyarban Max mögé, mert már a pálya külső részén volt. Ám mivel ő ott tartott az autóját, rögtön az első kanyarban elrontotta a versenyét.” -nyilatkozta 1997 világbajnoka az F1-insider.com-nak.

    Hamilton egy ideig kemény tempót diktálva üldözte is ellenfelét, majd a bokszkiállásokat követően a lekörözött autókhoz érkezve hibázott. A sóderágy szélén találta magát, majd tolatva visszatért a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra.

    ,,Lewis túl sokat kockáztatott a lekörözésnél, nem hinném, hogy az elmúlt években lett volna erre példa. A piros zászló, ami a csapattársa miatt lépett érvénybe, megmentette őt. Azonban erre nem szabad mindig apellálnia.”

    Villeneuve hozzátette, hogy a mostani helyzet emlékezteti őt az 1997-es szezonra, mikor is Michael Schumacherrel csapott össze a bajnoki címért.

    ,,Én voltam akkor a fiatal kihívó, akivel Schumachernek meg kellett küzdenie. Ő azonban nem tudott ezzel megbirkózni.”

    A kanadai ugyanakkor egy nagyon fontos dologra is felhívta a figyelmet. Abban az évben neki sokkal jobb csapattársa volt, mint a német hétszeres bajnoknak, így pontokat tudott elcsenni a másik féltől.

    ,,Akkoriban Heinz-Harald Frentzen egyértelműen jobb és gyorsabb volt Schumacher csapattársánál, Eddie Irvine-nál. Hein-Haraldnak túl sokáig tartott, mire megértette magát az autóval, így a Williams rám tette fel az összes lapját. Ám az ő támogatása nélkül – különösen az utolsó futamon – igen nehéz lett volna. A döntő ütközetben együtt tudtuk nyomás alá helyezni Schumachert, míg Irvine nem tudott ebbe beleszólni.” – emlékezett vissza Villeneuve.

    Az 50 éves ex-pilóta szerint a csillagosok is hasonló helyzetben vannak, mint anno a Ferrari, ugyanis Max Verstappen csapattárs erősebb, mint Valtteri Bottas.

    ,,Pérez az új fiú a Red Bullnál, és már most erősebb, mint Bottas, aki már az ötödik szezonját teljesíti a Mercedesnél. Pérez jobban tud így segíteni Verstappennek, mint Bottas Hamiltonnak. Ezért nem igazán értem Toto Wolffot. Miért hibáztatja a fiatal brit pilótát (Russell) az ütközésért? Bottas tudta, hogy a potenciális utódja meg fogja előzni őt, erre ő  kockázatos manőverként egy kicsit jobbra mozdult. Nem teheti meg ezt, ilyen körülmények között. Viszont ez megmutatta, hogy milyen ideges is Bottas már most, a második futamon. Nem lesz ennél jobb, mert túl lassú. Ha nem lenne az, akkor nem kellett volna megvédenie a pozícióját a Williamsszel szemben.”

  • Russell tagadja, hogy „megpofozta” volna Bottast a balesetük után

    Russell tagadja, hogy „megpofozta” volna Bottast a balesetük után

    George Russell cáfolja azt, hogy meglegyintette volna Valtteri Bottas sisakját, a nagy sebességnél történt imolai balesetüket követően. A Williams versenyzője feltehetően harcban áll a gyári Mercedes versenyülésért, 2022-re, és bocsánatot kért amiért verbálisan és fizikailag is támadta Bottast, miközben a finn épp szállt volna ki az összetört autójából vasárnap. Azt azonban tagadja a 23 éves brit pilóta, hogy „pofont” adott volna a riválisának:

    „A pofon kifejezés azért erős. Ez nem volt több, mint egy kis pepecselés, szerintem meg sem érezte. Igazából egy kérdés volt felé, hogy mégis mit csinál? Abban biztos vagyok, hogy egy focista nagyon másképp reagált volna, de semmi fenyegetés nem történt. Majdnem annyi volt, mint amikor feldobod a levegőbe a karodat.”

    Russell persze megkapta azt a kérdést is, mely szerint a Mercedes fejlesztő pilótájaként tudnia kellett volna azt, hogy nem bonyolódhatott volna kerék-kerék elleni csatába egy Mercedesszel, legalábbis Toto Wolff szerint. Erre így felelt:

    „Nos, soha nem voltam még olyan helyzetben, ahol egy Mercedes ellen küzdhetek. A Williams talán már vagy öt éve nem járt ilyen közel, így nem is gondoltam olyasmire, hogy harcolhatnék egy Mercedes ellen.”

    A 31 éves finn Bottas a baleset óta visszafogott volt, Russell vezetését ugyanakkor túlságosan agresszívnak nevezte a Bildnek:

    „Jó ideig ő volt itt a tartalékversenyző, de én soha nem dolgoztam vele együtt szorosan.”

  • A Williams kiáll pilótájáért: Russell jogosan próbált meg előzni

    A Williams kiáll pilótájáért: Russell jogosan próbált meg előzni

    A csapat teljesítményért felelős igazgatója, Dave Robson nem ért egyet Toto Wolff-fal, szerinte a Williams versenyzője, Russell jogosan intézett manővert Bottas ellen.

    Bottas és Wolff a fiatal britet hibáztatták az esetért, míg független szakértőként Ross Brawn inkább a finn oldaláról látott hibát.

    Maga Russell a pillanat hevében megütögette Bottas sisakját közvetlenül a baleset után, és még aznap is nagyon indulatosan nyilatkozott, azóta azonban a közösségi oldalakon bocsánatot kért a viselkedéséért.

    Most csapata részéről is felszólalt Dave Robson, hiszen a Williams is komoly esélyt vesztett a pontszerzésre.

    „Elkeserítő vége [a versenynek], frusztráló és nagy baleset.” – kezdte. – „Legalább jó helyzetben voltunk addig. A gumijainkat ugyan pár körrel korábban raktuk fel, mint Valtteri, de jobb volt a tapadásunk.”

    „Jó volt a végsebességünk, volt DRS-ünk, szóval George-nak jó lehetősége volt, hogy elé kerüljön, és joggal próbálkozott meg az előzéssel.”

    „Sajnos hozzáért a fehér vonalhoz, és a körülmények még csúszósak voltak. Emiatt megcsúszott, és Valtteri autójában kötött ki.”

    A Williams a 2019-es Német Nagydíj óta keresi első pontjait, és jó lehetőségük lett volna erre, hiszen mindkét autóval bejutottak a Q2-be.

    A Latifi már az első körben kicsúszott, egy Nikita Mazepinnel történt ütközés következtében.

    „Elég nehezek voltak a körülmények.” – folytatta Robson. – „Furcsa volt, hogy sok volt az állóvíz, a pálya másik részén meg egész száraz volt az aszfalt.”

    „Kissé rosszul mérte fel a helyzetet, ezért megpördült, és azt hitte üres pályára tér vissza. Viszont összeért a Haasszal, és a falnak ütközött, ami sajnálatos. De ilyen körülmények között előfordul.”

  • Közösségi médiás platformjain kért bocsánatot George Russell

    Közösségi médiás platformjain kért bocsánatot George Russell

    George Russell miután átgondolta a történtek, úgy érezte, hogy bocsánatot kell kérnie a verseny napján mutatott viselkedéséért.

    A fiatal brit pilóta és Valtteri Bottas az Emilia Romagna Nagydíj 32. körében találkozott egymással. A Williams versenyzőjének jó esélye volt a pontszerzésre, így nagyon is bizonyítani akart magának, csapatának és valahol a Mercedesnek is. A finn pilóta mellett haladt, mikor is megcsúszott a füvön és oldalt telibe találta ellenfelét. A törmelékek sokasága hirdette útjukat, ami aznap a sóderágyban ért véget. A két fél egymásra mutogatott és káromkodott már a rádión keresztül is. Russell szállt ki először, majd odament Bottashoz, hogy váltson vele pár szót.

    Később a 31 és finn elmondta, hogy nem is értette ellenfele szavait, ám abban biztos volt, hogy őt okolja a baleset miatt. Ezért bemutatott neki, míg erre a brit megpaskolta Bottas sisakját.

    Itt a történet nem ért véget, ugyanis elkezdődött a nyilatkozat háború. Mindkét fél még az adrenalintól túlfűtve dobálta a szavakat a másikra, ami nem feltétlenül tetszett a szurkolóknak, vagy épp Toto Wolffnak.

    Másnap, átgondolva a szituációt Russell úgy határozott, hogy virtuális „papírt” ragad, és elnézést kér a vasárnapi történések miatt.

    ,,Nem tegnapi napomra voltam a legbüszkébb. Tudtam, hogy ez lehet az egyik legjobb lehetőségünk a pontszerzésre ebben a szezonban. Mikor ezek az egységek annyira számítanak nekünk, akkor néha kockáztatsz. Ez nem fizetődött ki, és ezért nekem kell vállalnom a felelősséget. Volt időm arra, hogy elgondolkodjak azon, hogy ezután mi történt. Tudom, hogy jobban kellett volna az egész szituációt kezelnem. A pillanat hevében az érzelmek magasra törnek, és tegnap az enyémek eluralkodtak rajtam. Bocsánatot kérek Valtteritől (Bottas), a csapatomtól és mindenkitől aki úgy érzi, hogy a cselekedeteimmel cserben hagytam. Én nem ilyen vagyok, és többet várok el magamtól úgy, ahogy mások is többet várnak el tőlem. Megtanultam néhány kemény leckét ezen a hétvégén, és ebből a tapasztalásból jobb pilótaként és jobb emberként fogok kijönni. Most már teljes mértékben Portugáliára koncentrálok, hogy esélyem legyen megmutatni azt, hogy mit is tudok valójában. Köszönöm az összes üzenetet, mind a negatívat, mind a pozitívat. Mind segíteni fognak nekem abban, hogy fejlődjek.” – írta Russell.

  • Russell javítana Imolában „karrierje legnagyobb hibája” után

    Russell javítana Imolában „karrierje legnagyobb hibája” után

    Idén is ellátogat a Forma-1 mezőnye Imolába, ám a 20 versenyző közül nem George Russell az, akinek a legszebb emlékei vannak az olasz versenyhelyszínről.

    A Williams csapata az utóbbi években rendre csak a mezőny végén található meg, a pontszerző helyektől is nagyon lemaradva. Ezért ért volna aranyat az a pont, amit George Russell a tavalyi Emilia Romagna Nagydíjon szerezhetett volna a grove-i istállónak, ám a 10. helyen állva gumimelegítés közben összetörte az autót a safety car fázis alatt. A fiatal brit idén igyekszik javítani, ráadásul úgy néz ki, elmozdultak az utolsó helyről, hiszen Bahreinben egész hétvégén a Haas előtt jártak.

    „Imola fantasztikus pálya, nagyon gyors. Van egyfajta karakterisztikája, ami néha az új pályákban nincs meg és úgy érzed, mintha rázókövön mennél. Nagyon örülök neki, hogy ez a pálya visszatért idén is” – nyilatkozta a Williams hétvégi előzetesében. „Valószínűleg karrierem legnagyobb hibáját követtem el itt 2020-ban, amikor a safety car fázis alatt ütköztem. Ez egy olyan pálya, ahol ha hibázol, kiestél. Most hétvégén megpróbálom kijavítani ezt a hibát egy jó eredménnyel.”