Címke: Williams

  • Schumacher Russellhez méri magát: Segíti a fejlődésem

    Schumacher Russellhez méri magát: Segíti a fejlődésem

    Mick Schumacher idén debütált a Forma-1-ben, és a Haas pilótájaként igyekszik reális maradni, tudja, nem lenne szégyen, ha pont nélkül zárná a szezont.

    A Haas a mezőny messze leglassabb autójának bizonyul, a Q1-ből való továbbjutás is bravúrnak számít tőlük, ami Schumachernek egyszer sikerült is, a Francia Nagydíj időmérőjén.

    „Ha pontokat szereznénk, az természetesen nagy bónusz lenne. Ebben reménykedünk igazán. Kétségtelenül lesz néhány őrült versenyhétvége, és remélhetőleg azokon az alkalmakon versenyezhetünk a pontokért. De nem lenne nagy dráma, ha nem szereznénk pontokat, mert előre tudtuk, hogy ez egy nehéz év lesz” – nyilatkozta Schumacher a Motorsport.com-nak, aki tehát nem a pontokra, hanem inkább a Williamsek elleni harcra koncentrál.

    „Kezdetben főleg Nicholas Latifit tűztem ki célnak, később pedig inkább George-hoz [Russell – a szerk.] kezdtem el mérni magam, és megpróbáltam felvenni a tempóját. Azt hiszem, ez is segített abban, hogy versenyzőként fejlődjek és egyre jobbá váljak” – zárta gondolatát a német versenyző.

  • Latifi feltehetően 2022-ben is marad a Williams alakulatánál

    Latifi feltehetően 2022-ben is marad a Williams alakulatánál

    Úgy néz ki, hogy Nicholas Latifi 2022-ben a harmadik egymást követő szezonban is a Williamsnél marad. Jelenleg, míg George Russell jövője borús a grove-i székhelyű csapatnál, kanadai csapattársa, Latifi sorsát illetően kevesebb a bizonytalanság. Jost Capito csapatfőnök a Sport1-nek nyilatkozott:

    „Nagyon elégedettek vagyunk vele, sokat fejlődött idén. Még több pontja is van, mint George-nak.”

    Russell ugyanakkor egyértelműen az, aki a Williamsnél jobban teljesít, és most úgy tűnik, hogy 2022-re a Mercedes gyári csapatához kerülhet. Capito azonban tett egy utalást:

    „Nem biztos, hogy Russell tényleg a Mercedeshez megy.”

    Ez bonyolítja a Williamsnél a pótlására vonatkozó terveket, mert a potenciális utódokkal nem lehet komoly tárgyalásokat folytatni, „amikor George még nem ment el”. Capito elismeri, hogy legszívesebben egyszerűen csak megtartaná Russellt, de több lenyűgöző nevet is kapcsolatba hoznak a helyével, ha az megüresedne. Az egyikük Nico Hülkenberg. Capito persze hárít:

    „Amikor azt mondtam, hogy mindenkivel beszéltem, akinek nincs élő szerződése, de szeretne, nem kellett neveket mondanom.”

  • Andretti is Forma-1-es csapatot szeretne?

    Andretti is Forma-1-es csapatot szeretne?

    Az IndyCarban, a Formula E-ben és az Extreme E-ben is van már csapata, most azonban Michael Andretti a királykategória iránt érdeklődik.

    Az Alpine nagyon készül az új csapatok érkezésére, már előzetes tárgyalásokat folytattak a potenciális érkezőkkel. Ami vérfrissítést illeti, lehet hogy egy régi-új térne vissza a száguldó cirkuszba.

    Egy – már meglévő – csapatot venne át az értesülések szerint, és ezügyben találkozott több képviselővel is, többek között Gene Haasszal.

    Mivel a tárgyalások nem jutottak messzire, az amerikai két másik istállót környékezett meg, akiket nem gyárak, hanem befektetői cégek birtokolnak.

    Az első az Alfa Romeo Sauber, akiket a Longbow Finance vett meg 2016-ban, a másik a pedig a Dorilton Capital által birtokolt Williams.

    Előbbinek családi kötődése is van, Mario Andretti ugyanis vezetett az olasz márka F1-es csapatánál 1981-ben.

    „Jó lenne, de még sok mindennek kell történnie, ha tényleg eljutunk majd odáig.” – nyilatkozta erről Michael Andretti. – „Ha a megfelelő lehetőség adódik, meg fogjuk ragadni. De még nem tartunk ott.”

    Az amerikainak még van egy további F1-es kapcsolata: a McLaren elnöke, Zak Brown. Utóbbi szintén rendelkezik egy csapattal (United Autosports), és Ausztráliában például egymással társulva állnak rajthoz Andrettiékkel.

  • Russell: Úgy érzem, készen állok egy bajnoki harcra

    Russell: Úgy érzem, készen állok egy bajnoki harcra

    George Russell kijelentette, hogy készen áll arra, hogy a bajnoki címért harcoljon, miközben a Mercedes ülésére hajt. A legutóbbi versenyen ráadásul végre megszerezte első pontjait a Williamsszel, ahol már a harmadik évét tölti.

    „Úgy érzem, készen állok arra, hogy világbajnoki címekért harcoljak és versenyeket nyerjek” – tette egyértelművé Russell a GPFans-nak adott interjújában. „Szerettem volna úgy a Forma-1-be kerülni, hogy már az első futamtól kezdve győzelmekért harcolhatok. Talán 10-15 év múlva visszatekintve azt fogom mondani, hogy ez a tapasztalat a mezőny hátsó traktusában hosszú távon kifizetődő volt számomra. De nem számít, hol leszek jövőre, nem számít, milyen pozícióért küzdök, akár a bajnoki címért, akár csak a pontokért, mindent bele fogok adni, amim van.”

    Nagy kérdés, hogyan alakul Russell jövője, mert Hamilton egyértelműen elégedett a jelenlegi csapattársával, Bottasszal, és vannak, akik úgy vélik, hogy lobbizni fog a finn maradása mellett.

  • Head szerint a Williamsnek le kellett volna igazolnia Schumachert

    Head szerint a Williamsnek le kellett volna igazolnia Schumachert

    A Formula 1 történelme során számos világbajnok és kiváló versenyző lehetett a Williams csapat pilótája, azonban Michael Schumacher nem tartozik ezen pilóták közé. Minden annak ellenére esett meg, hogy a grove-i istálló sikereiben oroszlánrészt vállaló Sir Patrick Head mindig is nagy csodálója volt a hétszeres világbajnok német kiválóság hozzáállásnak.

    A legendás főmérök azt is felfedte, hogy a Williams soha nem tárgyalt az idősebb Schumacherrel, habár ennek okait már egyáltalán nem ecsetelte. A német legenda F1-es karrierje elején a Benetton csapatánál bontogatta a szárnyait a jordanes bemutatkozását követően és 1994-ben, valamint 1995-ben is világbajnoki címet ünnepelhetett velük. A 91-szeres futamgyőztesnek mindkét alkalommal a Williams pilótáit kellett legyőznie a bajnoki koronáért. Ezt követően 1996-ban átszerződött a Ferrarihoz, akiket 2000-ben 21 év szünet után ültetett vissza száguldó cirkusz trónjára, majd az első vb-címet további négy követte zsinórban.

    Schumacher végül 2006-ban vonult vissza, de a 2010-es szezonban visszatért a Formula 1-be a gyári Mercedes csapatával. Onnan 2012-ben vonult vissza és a helyére az a Lewis Hamilton érkezett, aki most a német babérjaira tör és döntögeti a német által felállított, korábban megdönthetetlennek hitt rekordokat.

    Még a sportág legnagyobb ikonjai – köztük Ayrton Senna és Alain Prost is – a patinás brit istálló versenyzőjének mondhatta magát, azonban Schumacher nem. Head pedig egyáltalán nem érti, hogy ez miként eshetett meg.

    „Soha nem jött össze – mondta a Williams egykori csapatfőnöke a Beyond the Grid podcastjében a hétszeres világbajnok Ferrari legendával való tárgyalásokról. „Nem tudom miért, de egyáltalán nem tárgyaltunk egymással. Lehet, hogy Sir Frank Williams nem ragaszkodott hozzá vagy nem is tudom.”

    Head hozzátette, hogy mindössze egyetlen olyan alkalom volt, amikor beszédbe elegyedett a német versenyzővel. Ez a pillanat pedig akkor volt, amikor Schumacher Japánban megszerezte az első ferraris bajnoki címét még 2000-ben és mindketten kicsit vidámabb hangulatban voltak a kelleténél.

    „Emlékszem, az első ferraris bajnoki sikerét követően váltottam pár szót Michaellel” – emlékezett vissza Head. „Akkortájt pedig mindketten megittunk talán pár üveg whisky-t, szóval volt némi zavar a beszélgetésünkben. Azonban arra jól emlékszem, hogy 1994 és 1996 közötti futamokról volt szó.”

    Ugyan Schumacher soha nem dolgozott együtt egy csapatnál sem a brit mérnökkel, a kettejük közötti tisztelet mindig is megvolt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Head minden egyes alkalommal rendkívül elismerően nyilatkozik a hétszeres világbajnok német csillagról, ha éppen róla kérdezik őt az újságírók.

  • Latifi érzi a nyomást: A pontszerzés fontos volt

    Latifi érzi a nyomást: A pontszerzés fontos volt

    Nicholas Latifi életében először szerzett pontot a Magyar Nagydíjon, ráadásul rögtön egy hetedik helyet szállított. A Williams csapata ezzel két év után ünnepelhetett pontszerzést, ráadásul rögtön duplát, hiszen Russell 8. lett Latifi mögött. A mezőny végi istálló jövő évi pilótafelállása még teljesen ismeretlen, de Latifi maradási esélyeit mindenképp növeli a pontszerzés.

    „Maga a rajt nem is volt túl jó, de épphogy sikerült kimaradnom a kavarodásból” – tekintett vissza a kanadai a Motorsport-Total.com-nak nyilatkozva. „Ez az egyetlen előnye annak, ha hátulról indulsz, mert mindig látod, mi történik előtted, és ezt most ki tudtam használni.”

    Olyannyira sikerült kihasználni a baleseteket, hogy Latifi hosszú körökön keresztül a harmadik helyen haladt, feltartva gyakorlatilag mindenkit mögötte.

    „Magányos versenynek tűnt” – tette hozzá. „Az előttem lévő autók nyilvánvalóan elhúztak tőlem, én pedig jól menedzseltem a Yukival szembeni különbséget. Tudtam, hogy valószínűleg egy nagy vonat van mögöttem, de csak Yukit és egy Ferrarit láttam.”

    A Williams világossá tette, hogy többé nincs szükségük fizetős versenyzőkre, ez pedig nem túl jó hír Nicholas Latifinek, aki igen sok pénzt hoz a csapathoz.

    „Az a célom, hogy ennél a csapatnál maradjak. Jelenleg semmiben sem vagyok biztos, és egy ilyen eredmény csak segíthet” – zárta gondolatát.

  • Russell: Alonso dicsérete sokat jelent

    Russell: Alonso dicsérete sokat jelent

    George Russell kiemelte, hogy amikor Fernando Alonso méltatta nemrégiben, az nagyon sokat jelentett neki.

    „A médiában hallottam róla” – kezdte nyilatkozatát a brit. „De sokat jelent valami ilyesmit hallani Fernandótól. Ő a valaha volt egyik legjobb versenyző. Láttam egy olyan statisztikát, hogy ha még körülbelül 10 pontot szerez, sokkal több bajnoki címe lenne. Két bajnoki győzelem nagyszerű teljesítmény, de olyan közel volt sokkal többhöz. Mindig jó tehát, hogy olyan pilóták dicsérnek, akiket nagyra tartasz.”

    George Russell kemény munkája a legutóbbi versenyen mondhatjuk, hogy végre beért, hiszen két és fél év után összejött neki a pontszerzés a Williams istállóval, 8. lett a Magyar Nagydíjon.

  • Schumacher: Egyértelmű, hogy Russell a Mercedeshez igazol

    Schumacher: Egyértelmű, hogy Russell a Mercedeshez igazol

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint egyértelmű, hogy George Russell 2022-re a Mercedeshez igazol. Annak ellenére gondolja ezt így, hogy az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint Toto Wolff és Lawrence Stroll egy meglepő alternatív terven dolgozhatnak. A kanadai úgy véli, hogy az Aston Martin-tulajdonos Stroll fia, Lance lehet az, aki Lewis Hamilton következő csapattársa lesz a Mercedesnél – Valtteri Bottas pedig az Aston Martinhoz kerül. Így végül Russell a Williamsnél maradhatna, de Schumacher ezt nem így látja, és ezt el is mondta a német Auto Bildnek:

    „Tény, hogy Stroll és Wolff közeli barátok, de meddig mennének el? Nem hiszem, hogy Strollnak befolyása lenne a Mercedesnél. Ezért szerintem Russell lesz ott.”

    Bottasról is beszélt Ralf:

    „Toto megpróbálja majd máshova áthelyezni őt. Elsősorban az Alfa Romeót és a Williamst látom esélyesnek, persze az Aston Martinhoz is van kapcsolata.”

    Schumacher számára komoly érv, hogy Russell a múlt héten Magyarországon Bottas 2021-es autóját vezette a 18 colos Pirelli gumiteszten:

    „Ez nem véletlen. Számomra ez egyértelmű jel volt.”

  • 35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    35 éve rajtolt el az első Forma-1-es Magyar Nagydíj Mogyoródon!

    Magyar Nagydíj volt már ugyan jóval korábban, 85 éve is a Népligetben, de a Forma-1-es mezőny rajtját először 1986. augusztus 10-én láthattuk, Mogyoródon.

    A jó nyolc hónap alatt felhúzott létesítmény a Hungaroring nevet kapta, és az akkori viszonyok között világszenzáció volt.

    Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ura, sőt akkor még a Brabham csapat vezetője is, már a 80-as évek elejétől akart magának egy „vörös futamot”. Először Moszkvával tárgyalt Mr. E. a vasfüggönyön túli országok közül, majd egy kósza gondolat erejéig felmerült Horvátország is, ha már onnan származott az akkori divatmodell felesége, Slavica.

    Végül Magyarország lett a befutó, de csak több évnyi tárgyalás után, és csak last minute jött az ötlet a mogyoródi krumpliföldekről. Előtte felmerült még lehetséges versenyhelyszínként a Budai Vár, ezt később láthattuk valamilyen formában Bakuban megvalósulni. A magyar vezetés előbb a Velencei-tó mellett javasolt egy területet, de az nem tetszett neki, majd jött gyors egymásután a Városliget, illetve már a klasszikusnak mondható Népliget. Mindkét helyszínt azért vetette el az akkori vezetés, mert sok fa kivágásával járt volna az, hogy biztonságos körülményeket teremthessenek a 80-as évek királykategóriás versenyautóinak.

    Az első Forma-1-es Magyar Nagydíjunkon brazil első sor volt: Ayrton Senna szerezte meg a pole pozíciót a legendás festésű arany-fekete Lotus-Renault-val, mellőle Nelson Piquet indulhatott, Williams-Hondával. A 26 elrajtoló pilótából csak tízen értek célba, a dobogóra még a nagy brit kedvenc, Nigel Mansell fért fel.

    Az 1986-os nyár két budapesti nagy eseménye volt az, hogy a Queen koncertet adott hazánkban, valamint az, hogy a száguldó cirkusz is tiszteletét tette nálunk. Idézzük is fel az akkori hangulatot Urbán Tamás képekkel.

  • Vasseur: A Honda és a Mercedes mérföldekkel előttünk vannak

    Vasseur: A Honda és a Mercedes mérföldekkel előttünk vannak

    Frederic Vasseur most azt állítja, hogy a csapata jól működik együtt a Ferrarival, és elégedettek az elért eredményekkel, pedig tavaly volt némi kritika az olasz gyártmányú erőforrásokat illetően. Olyan pletykák is keringtek, hogy új motorszállító után néznek, de az Alfa Romeo Racing a Ferrari ügyfeleként már elégedett. A csapatfőnök az Autosprintnek beszélt a helyzetükről:

    „Elégedettek vagyunk az erőforrással, amit használunk, és jó a kapcsolatunk a Ferrarival.”

    A francia szakember az olasz magazinnak nyilatkozva azt állítja, hogy a Ferrarinak sikerült több lóerőt találnia az elmúlt fél évben, de még nem elégedettek:

    „Évek óta szállítanak nekünk motorokat, és keményen dolgoznak azon, hogy javítsanak rajtuk. Remélhetőleg 2022-re jelentős előrelépést érünk el.

    A Ferrarinak hosszú utat kellett megtennie, miután 2019 végén új technikai irányelvekkel egészítették ki a szabályzást. Van mit behozniuk, de Vasseur szerint a Honda és a Mercedes biztosan előttük jár egy lépéssel:

    „A Ferrari motorja a Renault-val egy szinten áll, a Mercedes és a Honda azonban mérföldekkel előttünk járnak. A Ferrari keményen dolgozik a fejlesztésén, és mi is keményen dolgozunk az autónk fejlesztésén. Ebben a szezonban sikerült nagy lépést tennünk előre.”

    Az 53 éves Vasseur irányítása mellett az Alfa Romeo a konstruktőri bajnokságban a kilencedik helyen áll. A Magyar Nagydíj előtt még a nyolcadik helyen álltak, de mivel a Williams mindkét autóval a legjobb tízben tudott végezni a Hungaroringen, az alakulat egy helyet visszaesett. A különbség még nem olyan jelentős, így azt a 7 pontot 2021-ben következő tizenkét futamon még behozhatják.