Címke: Williams

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen „nyerte” a versenynek nevezett paródiát

    Nemzetközi sajtó: Verstappen „nyerte” a versenynek nevezett paródiát

    A nemzetközi sajtóorgánumok sem voltak elragadtatva attól, hogy Max Verstappen győzött a „meg sem történt” belga futamon.

    Esőben ázó szurkolók, ténfergő és alvó pilóták, tanácstalan csapatok. Ez jellemezte a spa-i hétvége zárónapját, ugyanis az eső csúfosan véget vetett az el sem kezdődő mókának. Miután a Safety Car mögött három kört megtett a mezőny, véglegesen leintették a versenyt, így az első 10 helyen lévő pilóta a pontok felét megkaphatta. Max Verstappen ugyan „megnyerte” a Belga Nagydíjat, és csökkentette hátrányát, ám még ő sem volt elégedett.

    A nemzetközi sajtó is hallatta véleményét, és paródiának nevezte a történteket:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Az igaz, hogy a körülmények szörnyűek voltak és a versenyzők biztonsága élvez elsőbbséget manapság, ha egy versenyről van szó. A Belga Nagydíj viszont reprodukálta azt, milyen a modern Forma-1 az esőben. Nem volt több víz a pályán, mint 1996-ban, Barcelonában, mikor Schumacher úgy nyert a Ferrarival, hogy csak hatan értek célba. Avagy 1985-ben Estorilban, ahol Ayrton Senna egy Lotusszal elkápráztatta a világot, és ott 10 cm víz volt az aszfalcsíkon.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,Ez egy kissé kínos képet festett le a versenyigazgatóról, aki úgy döntött, hogy három kört tesznek meg a pilóták a Safety Car mögött. Mindezt azért, hogy kialakuljon egy eredmény, és így a pontok felét ki tudják osztani. Ám a valóságban ez nem volt mókás. Összességében Verstappen járt jól, aki verseny nélkül zsebelte be a legtöbb pontot, és csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben.”

    Bild (Németország):

    ,,Káosz! Ez a Belga Nagydíj minden idők egyik legőrültebb esemény volt, az esővel a főszerepben. Volt már néhány kaotikus verseny Belgiumban, de ez mindegyiket felülmúlja… Max Verstappen megnyert egy olyan versenyt, ami igazából nem is történt meg. Két kör után ugyanis kapott 12,5 pontot.”

    L’Équipe (Franciaország):

    ,,A Forma-1 hülyét csinált magából azzal, hogy egy meg nem rendezett futam után a pontok felét, valamint a serleget Max Verstappennek, George Russellnek és Lewis Hamiltonnak adta. Érdemi verseny ugyanis nem történt. Egészen este hétig élt a remény, majd megnevezték a győztest, egy olyan Belga Nagydíjjal kapcsolatban, ami meg sem történt. Szánalmas színjátékot biztosítottak az esőben ázó szurkolóknak, akik az özönvíz alatt valami másról álmodtak, nem pedig erről a paródiáról.”

  • A Williams felfedte, mi volt a trükk Russell dobogót érő körénél

    A Williams felfedte, mi volt a trükk Russell dobogót érő körénél

    Akkor még nem gondolták volna, de második helyet ért a versenyen is Russell meglepően gyors köre a Q2 végén. A Williams két főszereplője elmagyarázta, mi vezette őket idáig.

    Bár a Q3 elején még esőgumikkal küldték ki, hamar javították a hibát, és intermediate-ekre váltottak. A Lando Norris balesete miatti piros zászló miatt azonban csak egy – hat másodperccel a legjobb idő mögötti körre jutott idejük.

    A második kör már jobban sikerült, Russell szerint a jó stratégia volt a kulcs: ő két gyors kört is ment egymás után. Az elsőn a gumik felmelegítése volt a cél, míg az elektromos rásegítéssel spóroltak, aztán a második körben mindent beleadva jött a nagy dobás.

    Mindenki más ezzel szemben a gyors-lassú-gyors tempó mellett döntött.

    „Szerintem alábecsültük, mennyire száradt fel a pálya.” – utalt Russell az eredetileg nem megfelelő gumiválasztásra. – „Aztán nehéz volt ezen a hosszú pályán, mert bár ugyanolyan motomóddal megyünk, de nem ugyanúgy használjuk el az akkumulátorunkat.”

    „Mindent bele akarsz adni azon az egy körön, és tudtam, hogy ez az utolsó lesz. Nyomtam neki, de nem használtam el a töltést, hanem meghagytam az utolsó körre, mert az itt igen hasznos – ez volt az oka.”

    A Williams járműteljesítményéért vezetős igazgatója, Dave Robson elmagyarázta a döntés mögötti hozzáállást is.

    „Úgy éreztük, lehet két gyorskörünk, vagy – mivel gyorsan száradt a pálya – mindent tegyünk fel egy körre a végén. És ezt választottuk.”

    „Kihasználtuk a lehetőséget, hogy az előkészítő körön a gumikat, a fékeket és a motort is a megfelelő állapotba hozzuk, és ennyi volt. Szerencsére jól jött ki, a pályán is jó helyet fogtunk ki, tényleg minden összejött.”

    „Nehéz szavakat találni arra a teljesítményre, amit [Russell] végbevisz. Amikor jó időmérőt fog ki, egyre jobb és jobb lesz, ahogy halad előre az edzés.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

  • Russell: Nem számít, miként jutottam fel a dobogóra

    Russell: Nem számít, miként jutottam fel a dobogóra

    George Russell szerint „nem számít, hogyan szerezte meg Forma-1-es karrierje első dobogós helyezését.” A Williams brit pilótája úgy lett második az eső által elmosott Belga Nagydíjon, hogy mindössze pár kört kellett megtennie a biztonsági autó mögött.

    Russell egy zseniális gyors körrel szerezte meg a második rajthelyet Spa-Francorchampsban és mivel a futamon csupán a biztonsági autó mögött kellett köröznie, így semmi fajta kihívás nem volt abban, hogy végül a második helyen lett rangsorolva.

    Habár így eddig ez a legjobb eredménye a grove-i istálló fiatal versenyzőjének, szerinte a cselekedete elismerést érdemel, ugyanis ő is és a csapata is hihetetlenül jó teljesítményt nyújtott a hétvége folyamán.

    „Nem számít, miként értük el a második helyet” – válaszolta a friss dobogós Russell a futamot követően a motorsport.com-nak adott interjújában. „Nem minden nap ér sokat egy jó időmérős helyezés, azonban a mai nap egy kivétel és így nagyon is sokat ért az időmérőn jól összerakott gyors köröm.”

    „Azonban szeretnék elnézést kérni az összes helyszínre kilátogató szurkolóktól, ugyanis a támogatásuk eszméletlen volt az egész hétvége folyamán. Mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk. Kár, hogy nem tudtunk versenyezni a mai nap folyamán, ugyanakkor a csapat egy hihetetlen eredményt ért el.”

    Russell – aki az időmérőkön nyújtott zseniális teljesítményeiért érdemelte ki a „Mr. Szombat” becenevet a szurkolóktól – azt is hozzátette, hogy a versenyeken ért folyamatos balszerencsés pillanatait követően nagyon jó érzés volt a mostani dobogós helye.

    „Az egész csapat megérdemli ezt az eredményt, ugyanis az utóbbi években mindenki nagyon keményen dolgozik ezen a háttérben” – folytatta a brit fiatal, aki a következő szezont akár már a Mercedesnél kezdheti majd meg. „A tegnapi napon minden klappolt és most ott állhatunk a pódiumon. Azt elárulom, hogy idén egyáltalán nem számítottam hasonlóan jó eredményre.”

    Habár csak fél pontokat osztottak a Belga Nagydíjat követően, Russell így is 9 pontot zsebelt be a mostani eredményével, ami az eddigi legtöbb, amit egy Forma-1-es versenyt követően szerzett. Mivel a csapattársa, Nicholas Latifi is pontszerző helyen végzett, így 20 pontra ugrott a grove-i istálló pontmennyisége, amivel valószínűleg végleg legyőzték az Alfa Romeot.

  • Lando Norris a mentőautóból szurkolt George Russellnek

    Lando Norris a mentőautóból szurkolt George Russellnek

    Lando Norris a vizsgálatok után visszatérhetett a paddockba, így elmesélte hogyan szorított a mentőautóból George Russellnek.

    A brit versenyző a Q3 elején, a Raidillon kijáratánál szenvedett balesetet. Miután az autó megállt, Sebastian Vettel parkolt le mellette, hogy megbizonyosodjon arról, rendben van a 21 éves pilóta. Norris kiszállt a versenygépből, ám bal könyökét fájlalta, így elővigyázatosságból kórházba szállították.

    Ez alatt a Williams versenyzője az élre ugrott, ám végül Max Verstappen maga mögé tessékelte. A McLaren fiatal pilótája elmondta, hogy a telefonján keresztül nézte az időmérő fennmaradó részét, és azért szurkolt, hogy honfitársa szerezze meg az első rajtkockát.

    ,,Nagyon boldog vagyok George (Russell) miatt, a mentőautóban néztem, ugyanis nem akartam lemaradni a kvalifikációról. Azért szurkoltam végig, hogy George szerezze meg a pole-t.” – nyilatkozta Norris.

    A mai futamot bizakodva várja a pilóta, ugyanis autója igazán jól muzsikált a trükkös körülmények között is:

    ,,Nagyon izgatott vagyok. Spa-ban bármi megtörténhet, és nekünk egész jó volt a tempónk, nagyon élvezetes volt vezetni az autót. Remek volt ilyen körülmények között menni, a végén talán annyira nem, de a Q1-ben és a Q2-ben igazi kihívást jelentő körülmények voltak, amit mi pilóták szeretünk. Remélhetőleg a holnapi nap (vasárnap) nem lesz olyan rossz, én mindenesetre megpróbálok felzárkózni.”

    Norris azonban úgy véli, hogy egy potenciális első helyet dobott el, így úgy érzi, cserben hagyta a McLarent:

    ,,A Q1-től kezdve tökéletesen mentek a dolgok, az autó nagyon jól betapadt, így magabiztosnak éreztem magam benne. Trükkös volt a Q3 eleje, még a kivezető körön is mondtam, hogy mennyi víz van a pályán, és talán lehet, hogy le kellene ezt inteni vagy ilyesmi. Sok volt a vízátfolyás, így nehéz volt a helyzet. A kérdés az volt, hogy mennyire akarod nyomni és mennyire nem. Úgy vélem az időjáráshoz mérten egy kicsit túlerőltettem azon a ponton, az Eau Rouge közepén, ami hát nem végződött túl jól, így én lettem az utolsó az etap végén. Természetesen rosszul érezem magam, hiszen nagyon jól mentek a dolgok, az autó remek volt a Q1-ben és a Q2-ben. Úgy vélem, hogy harcolhattam volna a pole pozícióért is, ám ehelyett sok munkát adtam a csapatnak, és valószínűleg késő estig dolgozniuk kell. Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani versenybíróknak és az orvosi csapatnak a segítségükért és a kemény munkájukért. ” – tette hozzá Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    A McLaren nem tudta elkerülni a váltócserét:

    Később kiderült, hogy a wokingi istállónak váltót kellett cserélnie a 4-es rajtszámmal ellátott autóban, így a brit pilóta csak a 14. helyről kezdheti meg a futamot. A kaszni problémáit orvosolni tudták, ám az erőforrás állapotáról késő este még nem tudtak nyilatkozni. Ha cserélni is kell az egységet, Norris nem kap büntetést, ugyanis a csapat a Magyaroroszágon használt hajtásláncot tenné vissza a konstrukcióba.

  • Hamilton: Gratulálok George-nak, remek munkát végzett!

    Hamilton: Gratulálok George-nak, remek munkát végzett!

    Lewis Hamilton gratulált George Russellnek az időmérős teljesítményéért.

    A hétszeres világbajnok a Q3 újraindítását követően az élre állt, ám királysága pünkösdinek bizonyult, mivel a Williams brit versenyzője, és Max Verstappen is megelőzte.

    ,,Mindenki számára nagyon nehéz volt a mai nap. Próbálok pozitív, nyugodt és fókuszált maradni. Gratulálok Maxnek (Verstappen) remek kört rakott össze a végén. Az én első köröm egész jó volt, viszont a második próbálkozásnál egy kicsit küszködtem. Természetesen George (Russell) és remek munkát végzett, fantasztikus volt ma.” – nyilatkozta Hamilton.

    A Mercedes versenyzője szerint sikerült a megfelelő egyensúlyt megtalálniuk, ám ma nem feltétlenül volt ez a segítségükre:

    ,,Ha az időjárás holnap is ilyen lesz, akkor nehéz napnak nézünk elébe. Meg kell találnod az egyensúlyt az egyenesekben fellépő sebesség, és a középső szektorban felbukkanó leszorítóerő között. Úgy vélem, hogy mi megtaláltuk ezt, viszont nem biztos, hogy ma ez volt a jó beállítás. Holnap meglátjuk, hogy mire lesz ez elég. Nagyon hálás vagyok a csapatnak azért, amiért ilyen higgadtak és nyugodtak maradtak ezen az időmérőn. Holnap egy új nap vár ránk, és remélhetőleg jobb lesz az időjárás a szurkolók miatt. Nem tudom mi történt pontosan Valtterivel (Bottas). Sajnálatos, hogy ez így alakult, ugyanis itt a két Red Bull, akik nincsenek olyan messze egymástól. Ez megnehezíti a holnapi stratégiánkat, mivel Valtterinek még a büntetése is ott van. Amit tudunk, azt megtesszük. Remélhetőleg nem lesz olyan őrület, mint ma, viszont a változó időjárás a malmunkra hajthatja a vizet.” – tette hozzá Hamilton.

  • George Russell: Nem is tudom, hogy mit mondhatnék

    George Russell: Nem is tudom, hogy mit mondhatnék

    George Russell hirtelen nem is tudta mit mondjon a második rajtkocka megszerzése után.

    A brit versenyző már az időmérő elején is mutogatta oroszlánkörmeit, mégis az egész F1-es társadalmat meglepte az utolsó szakaszon. A 23 éves fiatal a Q3 végén még az első helyre is felugrott, ám Max Verstappen elvette tőle a „koronát.”

    A kvalifikáció végén Russell köszönetet mondott a csapatnak, továbbá hozzátette, hogy mindent meg fog próbálni holnap a jó eredmény elérésének érdekében:

    ,,Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Ha a tegnapi napot vesszük alapul, úgy vélem, már akkor is jó munkát végeztem volna ha a Q1-ből kikeveredek. Most pedig itt állok, és az első sorból fogok indulni. A srácok elképesztő munkát végeztek. A megfelelő időben tartózkodtam a pályán, és remekül éreztem magam a konstrukcióban. A holnapi napra most már meg van az önbizalmam. Azt hiszem szerencsés helyzetben voltam, ugyanis nekem nem volt vesztenivalóm. A Q3-ban már korábban is bekerültünk, ám ez, ami ma történt, nem túl gyakori, így meg kellett mindent próbálnunk. Az utolsó pillanatban a maximális motormódot használtuk. Még egy kicsit be vagyon zsongva, viszont a holnapi nap fog számítani és az, hogy minél több pontot szerezzünk. Ha az élen leszünk, akkor meg fogjuk ragadni az alkalmat.” –nyilatkozta az időmérő után a Williams pilótája.

  • Latifi teljes mértékben készen áll a vezérszerepre, ha Russell távozna

    Latifi teljes mértékben készen áll a vezérszerepre, ha Russell távozna

    Nicholas Latifi elárulta, hogy készen áll arra, hogy ő legyen a vezérpilóta a Williams csapatánál, ha George Russell távozna a Mercedeshez.

    A kanadai versenyzőt rendre háttérbe szorítja brit csapattársa, például sosem sikerült még legyőznie az időmérőn. Ám a legutóbbi versenyen mégis megverte, éppen akkor, amikor kettős pontszerzést ünnepelhettek. Latifi végül hetedik, George Russell pedig nyolcadik lett a Magyar Nagydíjon.

    Amikor Latifit megkérdezték, képes lesz-e vezetni a csapatot Russell esetleges távozása esetén, így válaszolt a The Race-nek: „Igen, 100%-osan, ha George elmegy, én pedig maradok. Én mindenképpen úgy érezném, hogy kényelmesebb lenne, ha én lennék a tapasztaltabb a csapatban. Természetesen jövőre az új autóval és az új szabályokkal talán egy kicsit más lesz a helyzet. Nem tudhatod, mit fogsz kapni [2022-ben – a szerk.], lehet, hogy teljesen más vezetési stílusra kell váltanod, lehet, hogy az autó teljesen másképp fog viselkedni és teljesen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint az idei. Ami a csapat vezetését illeti, az eddigi tapasztalataim alapján talán nem olyan ideális, mint amilyennek az ember szeretné, de a csapatban megvan egyfajta folyamatosság. Tudva, hogyan dolgoznak a srácok és a lányok a pályán, a gyárban, határozottan jól érezném magam ebben a szerepben.”

    Latifi egyébként jó kapcsolatot ápol csapattársával, a nyári szünet alatt is összefutottak.

    „Remek szünet volt” – nyilatkozta Latifi a Formula1.com-nak. Görögországban voltunk, Mykonoson, a nyaralás egy részét ott töltöttük a barátnőmmel. Nem terveztem, hogy George-dzsal megyek nyaralni, de mindketten tudtuk, hogy ugyanabban a térségben leszünk egyszerre, mielőtt elindulunk. Így eldöntöttük, hogy találkozunk. Két napon is összefutottunk, úgyhogy jó volt.”

  • Montoya reméli, hogy fia Verstappennel harcol majd az F1-ben

    Montoya reméli, hogy fia Verstappennel harcol majd az F1-ben

    Most, hogy fia, Sebastian a junior kategóriákban halad előre, Juan Pablo Montoya úgy véli, menő lenne, ha egy nap Max Verstappen ellen versenyezne.

    Ifjabb Montoya jelenleg második az ADAC Formula 4-es bajnokságában, és a 16 éves srác az autósportban a saját útját járja, és végül egy másik olyan motorsportos fiú lehet, aki egy nap a Forma-1-be kerülhet – mint Verstappen és Mick Schumacher akik jelenleg a Red Bullnál, illetve a Haasnál dolgoznak.

    Az egykori McLaren- és Williams-pilóta Montoya egy mezőnyben volt Verstappen édesapjával, Jos-szal, és bár a rajtrács két végén versenyezve nem sokszor találkoztak egymással, a kolumbiai szívesen látná Sebastiant végül a tehetséges holland ellenfeleként. A Motorsport.com-nak nyilatkozott:

    „Elég menő lenne, és sosem lehet tudni. Meglátjuk. Max és Sebastian egy kicsit hasonlítanak egymásra. Mindketten igazi versenyző alkatok. Meg akarják előzni a többieket, nem ülnek ölbe tett kézzel, és mindent megtesznek a cél érdekében.”

    Juan Pablo 45 évesen maga is aktív versenyző, hiszen az idei Indy 500-on a 9. helyen ért célba. A hétvégén pedig az LMP2-es géposztályban versenyzett a Le Mans-i 24 órás versenyen. Bár még mindig különböző motorsport-kategóriákban versenyez, a hétszeres F1 futamgyőztes továbbra is élénk érdeklődéssel figyeli, hogyan halad a fia a saját útján:

    „Igyekszem minél több versenyen indulni. Néha ez nem könnyű, mert néhány futam egybeesik egy másik sorozatos versenyemmel, vagy más dolgokkal, amiket csinálok. Bár igyekszem sokat ott lenni mellette, azt is fontosnak tartom, hogy nélkülem is boldoguljon, nélkülem is meg tudja oldani a problémákat. Ha szüksége van valamire tőlem, akkor természetesen ott vagyok mellette. De végső soron neki kell tennie a dolgát. Majd meglátjuk, hogy meddig jut el. De rendkívül gyors és nagyon tehetséges. Sok mindent jobban csinál, mint én, és sokkal okosabb is nálam, ami egyébként nem is olyan nehéz! Ő egy nagyon jó pilóta. Nagyon jó a védekezésben és az előzésben. A versenyzői képessége hihetetlen. Nagyon büszke vagyok rá. Most elsősorban arra koncentrálunk, amit jelenleg is csinálunk. Ha adódik egy lehetőség – például hogy csatlakozzon egy Forma-1-es junior akadémiához -, akkor az nagyszerű, de egyelőre ez nem olyasmi, ami prioritást élvez nálunk. Sebastiannak egy bajnokságot kell uralnia.”

  • Ezért távozott Hill a Williamstől bajnoki éve után

    Ezért távozott Hill a Williamstől bajnoki éve után

    Négy Willamsnél eltöltött évet követően Damon Hill 1996 végén távozott a csapattól, pont azt a szezont követően, melynek során a bajnoki címét szerezte. A brit ezután csak egy kiscsapatnál, az Arrowsnál talált helyet, majd két szezonra még aláírt a Jordanhez, mielőtt visszavonult volna.

    Sok spekuláció volt Hill távozásának okairól akkoriban, ám Patrick Head tisztázta a valódi okot a Beyond the Grid-podcast keretein belül.

    „Ő eléggé homályos karaktereket szokott alkalmazni, és az akkori menedzsere, Michael Breen nem volt a legbájosabb figura” – mondta a Williams társalapítója. „Az aktatáskáját Frank [Williams – a szerk.] asztalára tette, és ha a csizmáját az asztalra tehette volna, akkor azt is megteszi.”

    „Egy arrogáns alak volt” – folytatta Head. „Azt mondta Franknek, hogy Damon el sem gondolkodik azon, hogy nála vezessen, ha az 1995-ös fizetésének ötszörösénél kevesebbet kap. Frank elgondolkodott, és kellemetlen csend állt be. Egy-két perc teljes csend lehetett, aztán Frank azt mondta: ‘Michael, javaslom, vegye fel az aktatáskáját az asztalomról, arra az ajtó. Kérem, távozzon.’ Breen annyira biztos volt benne, hogy meg fogják kapni azt az összeget, hogy Damon ott sem volt. Ennyi, szégyen volt.”

    Hill távozásával új pilóta után kellett néznie a grove-i istállónak. Végül Heinz-Harald Frentzen lett Jacques Villeneuve csapattársa 1997-től, párosuk pedig mindkét bajnoki címet begyűjtötte. Head ugyanakkor utólag visszatekintve úgy érzi, rosszul tették, hogy elváltak útjaik: „Nagy hiba volt, és talán az egók és más dolgok is közbeszóltak.”

  • Csapatfőnöke Latifi teljesítményét méltatja

    Csapatfőnöke Latifi teljesítményét méltatja

    A Williams vezérigazgatója és csapatfőnöke, Jost Capito dicsérte Nicholas Latifi teljesítményét, és hangsúlyozta, hogy bármelyik versenyzőnek nehéz lenne George Russell csapattársaként versenyezni.

    Latifi második F1-es szezonjának felénél jár, és annak ellenére, hogy eleinte nehezen tudott a kvalifikációkon lépést tartani csapattársával, a futamokon már elismerésre méltó teljesítményt nyújtott, újonc évében is.

    Stabilitása a második évben is folytatódott, és bár Russell ismét remekel a kvalifikációkon, a két pilóta közötti különbség jelentősen csökkent.

    „Nicholas számára, és bárki számára, nagyon nehéz lenne George-dzsal egy csapatban lenni” – mondta Capito a GPFans Globalnak.

    „Ez ugyanolyan, mint (Lewis) Hamilton mellett lenni. Mindenki számára nehéz, George pedig rendkívüli.”

    „Ő egy évvel régebb óta van a csapatban, mint Nicholas, de Nicholas is sokat fejlődik. Ő is nagyon profi. Szerintem ő is nagyon jó, különösen, ha a versenytempót nézzük. Igazán nagyszerű versenyeket fut. Nagyon következetes. Nagyon megbízható.”

    „A kvalifikáción, ha megnézzük az adatokat, időnként elég balszerencsés is volt. Szerintem közel tud lenni George-hoz.”

    Latifi első pontjait szerezte az F1-ben azzal, hogy a kaotikus Magyar Nagydíjon a hetedik helyen végzett.

    A futam előtt Capito ragaszkodott ahhoz, hogy a kanadai tehetségét a balszerencse miatt nem sikerült eredményekre váltania.

    „Nicky számára a nyomást természetesen az jelenti, hogy George csapattársa, de ők ketten nagyon jó kapcsolatot ápolnak, és támogatják is egymást” – tette hozzá.

    „Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, és Nicholas nagyon keményen dolgozik, és egyre jobb és jobb lesz.”

    „Jelenleg csak egy kicsit több szerencsére van szüksége. Silverstone-ban, amikor kiment (a kvalifikációra), nem volt szerencséje a szélviszonyokkal, Georgenak viszont szerencséje volt. Ezt nem lehet megjósolni. Néhány perc a különbség, és erre nem lehet felkészülni.”

    „De minden adatból látjuk, hogy Nicky mire képes, és ő többre képes, mint amit a mostani eredmények mutatnak.”