Címke: Williams

  • Albon szerződése fejfájást okozhat a Mercedesnek vagy a Williamsnek?

    Albon szerződése fejfájást okozhat a Mercedesnek vagy a Williamsnek?

    Bár a Red Bull papíron elengedte Alexander Albon kezét azért, hogy a Williamshez szerződhessen, „nem zárják ki a későbbi együttműködés lehetőségét”.

    Albon idén a partvonalra került, hiszen az energiaitalos csapatnál Sergio Pérez érkezett a helyére. Nem maradt azonban versenyzés nélkül, a Red Bull újonnan indított DTM-programjában kapott helyet.

    Türelme eredményeképpen most a Williamsnél szerzett neki ülést munkáltatója, de ehhez vissza is kell lépniük egyet.

    A brit-thai versenyző már nem lesz a pilótaprogram része, viszont a bejelentés képein is az AlphaTauri pólójában pózol.

    Persze, lehet mondani, hogy jelenlegi DTM-es csapata miatt viselheti ezt a pólót, és amúgy is semleges fehér színű, de ha „sima” Williams pilóta lenne, már kapott volna a csapattól ruházatot, legalább a fotózás erejéig.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

    A Mercedes és a Red Bull politikai hercehurcájának eredménye ez, hiszen a németek – lévén szoros technikai együttműködésük a Williamsszel – nem szeretnék, hogy hadititkok kerüljenek ki a bajnoki riválishoz.

    Horner jelezte, jobban szeretné, ha az Alfa Romeo helyett inkább a brit csapatnál lenne hely Albon számára, ami már csak a versenyzés szempontjából is logikus. Az olasz-svájci istálló Charles Leclerc távozása óta fokozatosan visszafele csúszik, míg a Williams most kapott lendületre.

    A britek nem csak szimplán motort kapnak a Mercedestől: számos más „továbbítható elemet”, köztük a váltót is Brackley-ből kapják. Bár nem fiókcsapatról van szó, tehát a Williams járhatja a saját útját, azért a technikai befolyás mást sugall.

    Kérdéses, a Mercedes meddig és mennyit hajlandó a saját alkatrészeiből egy oylan csapatnak szolgáltatni, ahol egy ellenfelük pilótája versenyez majd.

  • Hivatalos: Alex Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be!

    Hivatalos: Alex Albon a Williamsnél tér vissza a Forma-1-be!

    A Williams nemrég bejelentette, hogy jövőre Alex Albonnal és Nicholas Latifivel vágnak neki a szezonnak.

    Tavaly a Red Bull úgy döntött, hogy a brit-thai versenyzőt Sergio Pérezre cseréli, így a 24 éves fiatal az istálló tartalékversenyzője lett. Ezen felül a DTM-be is elment szerencsét próbálni, ám a célja az volt, hogy visszatérhessen a királykategóriába.

    Miután George Russell és a Mercedes elárulta, hogy 2022-től együtt írják tovább a történetüket, a grove-i istállónál megüresedett egy hely.

    Ugyan a Mercedes nem nézte jó szemmel, hogy a riválisuk jelöltjével kacérkodik a brit csapat, azonban a Williams a saját szerencséjének akart a kovácsa lenni, így Albont választotta. Toto Wolff és Christian Horner vitája ezen a téren véget ért, ugyanis a brit-thai versenyzőé lesz az ülés jövőre.

    Jost Capito a következőket mondta a döntésükről:

    ,,Fantasztikus az, hogy bejelenthetjük a 2022-es felállásunkat. Szeretettel üdvözlöm Alexet (Albon) a csapatban, és örülök annak is, hogy Nicholasszal (Latifi) is megerősítettük a kapcsolatunkat. Rendkívül izgatottak vagyunk a páros miatt, ugyanis mindketten a fiatalságuk és a tapasztalatuk nagyszerű egyvelegét hozzák magukkal. Ez nem csak a csapatunkba illik, hanem segít nekünk a következő lépés megtételében is. Alex az egyik legizgalmasabb fiatal tehetség a motorsportban. A Red Bullnál töltött ideje miatt nagy mennyiségű Forma-1-es tapasztalattal rendelkezik. A dobogós helyei kiemelik a gyorsaságát, és tudjuk, hogy azonnal otthon fogja magát érezni Grove-ban.”

    Alex Albon így nyilatkozott a visszatéréséről:

    ,,Nagyon izgatott  vagyok, és alig várom már azt, hogy 2022-ben ismét Forma-1-es autóba ülhessek. Ha az ember már egy évet is kihagy, akkor nem biztos, hogy valaha visszatérhet, így én hálás vagyok a Red Bullnak és a Williamsnek, azért, amiért hittek bennem és segítettek. Nagyszerű látni azt a fejlődést, amit a Williams idén elért, ezért alig várom már, hogy 2022-ben segíthessek nekik folytatni ezt az utat. Most még a Red Bullnál lévő teszt- és tartalékpilóta szerepkörömre koncentrálok, és segítek a csapatnak a világbajnoki küzdelemben.”

  • Horner és Wolff is tárgyalt Kimi leszerződtetéséről!

    Horner és Wolff is tárgyalt Kimi leszerződtetéséről!

    Kimi Räikkönen úgy fejezi be Forma-1-es pályafutását, hogy sem Toto Wolffnál, sem Christian Hornernél nem vezetett – pedig lehetett volna másképp is. Ha a a Sauber és az Alfa Romeo csapatát egynek vesszük, akkor a finn négy különböző konstruktőrnél versenyzett összesen. A többiek a McLaren, a Ferrari és a Lotus voltak. De a sportág két legprofibb jelenlegi csapatfőnökével is folytak tárgyalások. Wolff esetében ez még akkor történt, amikor a Williamsnél dolgozott.

    Ami a Red Bullt illeti, Räikkönen már 2013-ban is felmerült. Ők azonban úgy döntöttek, hogy a következő szezonra inkább Daniel Ricciardót léptetik elő a Toro Rossótól. Miután Kimi 2021-es szezon végi visszavonulását megerősítették, Horner így nyilatkozott a riportereknek róla:

    „Volt néhány beszélgetésünk Kimivel még akkor, amikor választani kellett, hogy ki váltsa Mark Webbert. Miután visszatért a „szabadságáról”, nyilvánvaló, hogy volt már a ralizása alatt és a karrierje legelejétől kezdve kapcsolata a Red Bull-lal. Szóval volt néhány megbeszélésünk, de nem igazán jött össze a dolog.”

    A Red Bull volt a Sauber csapat névadó szponzora, amikor Räikkönen 2001-ben bemutatkozott a Forma-1-ben. Később jött a szünet 2010-ben és 2011-benn, amikor a rali-világbajnokságban és a NASCAR-ban versenyzett. Az osztrák energiaital-óriás támogatta azt a Citroen C4 WRC-t is, amelyet Kimi 2010-ben vezetett. Ezzel a 10. helyen végzett a bajnokságban, legjobb eredményével, a törökországi ötödik helyezéssel.

    Ami Wolffot illeti, ő 2012-ben lett a Williams ügyvezető igazgatója, miután akkor már három éve tagja volt az igazgatótanácsnak. A következő szezonra viszont a Mercedeshez csatlakozott. Wolff, akkor volt itt felelős, amikor a grove-i székhelyű csapat Pastor Maldonado révén a 2012-es Spanyol Nagydíjon megszerezte legutóbbi F1-es győzelmét, most így beszélt a finnről:

    „Volt egy kis dolgom vele még a Williams-es időkben, hogy megbeszéljük, esetleg csatlakozhatna-e a Williamshez. Általánosan elmondhatom róla, hogy kedvelem őt, mint karaktert, aki hű marad önmagához.”

    Räikkönen végül 2012-ben a Lotusszal tért vissza a Forma-1-be, és mind a két idényben egyszer-egyszer nyert, majd 2014-re a Ferrarihoz igazolt. Kimi minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es versenyzője lett, 341 futamon indult, de már csak legfeljebb kilenc futama van hátra, mielőtt befejezi pályafutását, és októberben tölti be 42. életévét. A Holland Nagydíjat a pozitív koronavírus tesztje miatt kénytelen volt kihagyni, a helyét, amely jövőre megüresedik az Alfa Romeónál, honfitársa, Valtteri Bottas veszi majd át.

  • Williams: Szélesebb lehetőségeink vannak, mint Albon és de Vries

    Williams: Szélesebb lehetőségeink vannak, mint Albon és de Vries

    A Williams elég sok ülést kereső versenyző számára lehet célállomás 2022-ben, a csapat vezérigazgatója, Jost Capito viszont azt állítja, nem kell sietniük, hogy eldöntsék jövő évi felállásukat.

    A korábbi Red Bull pilóta, Alexander Albon, illetve a Mercedes-támogatott Nyck de Vries tűnnek a legnagyobb esélyeseknek a hírek szerint George Russell pótlására, ha a brit a Mercedeshez szerződne. A csapat másik pilótája, Nicholas Latifi pedig könnyen lehet, hogy marad.

    „Egyáltalán nem kell sietnünk a pilóták kiválasztása során” – nyilatkozta a német. „Azonban nincs mindenhol ez így, más csapatokon nagyobb a nyomás. Jelenleg még nem történt bejelentés George-dzsal kapcsolatban, így majd meglátjuk, milyen lehetőségeink vannak a jövőben. Van néhány, és most válogatunk közülük. Ez egy normális üzlet. Minden évben így van ez, amikor a szerződésekről kell tárgyalni. Mindig van néhány változat vagy különböző érdek, de mi azt fogjuk választani, ami a mi érdekünkben áll, és ami szerintünk a legjobb megoldás. Jelenleg tehát vannak lehetőségeink, és mondjuk úgy, hogy egyik sem rossz lehetőség, így elég nyugodtan állunk a helyzethez.”

    Merthogy Albonon és de Vries-en kívül állítólag például Nico Hülkenberget is fontolóra veheti a csapat.

    „Nem csak Alex van, hanem sokan mások is, akik vonzók és hozzáadhatnak valamit a csapathoz. Majd meglátjuk, hogyan alakul, és mik az érdekek. Azt hiszem, több jó lehetőségünk is van. Vannak, akik már rendelkeznek Forma-1-es tapasztalattal, és vannak más fiatal versenyzők is, akik nagyon igyekeznek bekerülni az F1-be. Nem csak az említett kettőről [Albon és de Vries – a szerk.] van szó, sokkal több lehetőség van” – zárta gondolatát Capito.

  • Verstappen hazai pole-t szerzett, mindkét Williams kicsúszott

    Verstappen hazai pole-t szerzett, mindkét Williams kicsúszott

    1985-ben Nelson Piquet volt az utolsó, aki pole pozíciót szerzett a Holland Nagydíjon, így aztán dupla motivációval vágott neki a pályának Max Verstappen. Hiszen amellett, hogy ez az első hazai versenyhétvégéje, Piquet az ő „apósa”, mivel a háromszoros világbajnok versenyző lányával, Kelly-vel jár.

    Yuki Tsunoda volt az első, aki a Q1-ben pályára lépett és megfutotta az első mért kört, 1:11.947-tel.
    Az első nagyágyú Verstappen volt a pályán, és 1:10.036-tal természetesen az élre is állt, lágy Pirelli keverékeken. Hamilton és Bottas csak a holland a mögé tudott érkezni, közepes gumikon.
    Később a mercedesesek is lágy gumikra váltottak, de nem sikerült Verstappennél jobb kört futniuk.

    3 perccel a Q1 vége előtt George Russell a remek 5. helyre jött fel, míg Leclerc 1:09.829-cel az élre állt, mögé felért csapattársa, a harmadik szabadedzésen a Ferrarit összetörő Sainz. A harmadik helyen Verstappen jutott tovább, míg Hamilton elé még Latifi is befért.

    Nem jutott tovább a Q2-ből Verstappen csapattársa Pérez, valamint Vettel, Kubica, Schumacher és Mazepin. A két haasos versenyzőt azonban vizsgálni is kezdték, mert ketten eltorlaszolták az utat a gyorskörön lévő Vettel előtt. Emellett Pérez is arra panaszkodott, hogy útját állta valaki, így nem ért fel az utolsó gyorskörére.

    A Q2-ben Verstappen azonnal magasra tette a lécet, 1:09.071-es idővel nyitott.

    4 perccel a Q2 vége előtt George Russell volt ismét jó körön, de a 13-as kanyarban túl nagy tempóval fordult, a Williamsnek pedig elindult balra a fara, mire Russell a kavicságyon át a gumifalba csúszott. Szerencséjére nem ütötte meg nagyon az autót, vissza is tudott térni a boxba, de a Q2-t piros zászlóval megszakították.

    Alig, hogy újraindították az órát és pályára léptek a versenyzők, Russell csapattársa, Nicholas Latifi csúszott a gumifalba, ő azonban össze is törte az autóját. Ezzel ismét piros zászló lépett érvénybe, és már nem is folytatódott a Q2.

    Így aztán nem jutott a top 10-be Russell, Stroll, Norris, Latifi, és Tsunoda.

    A Q3 első mért körével Verstappen tovább emelte a tétet, 1:08.923-as körrel nyitott. Bottas és Hamilton mögötte kezdtek.

    Végül Verstappennél senki nem volt gyorsabb, sőt a holland még javított is idején: 1:08.885-tel szerezte meg a pole-t, Hamilton és Bottas előtt.

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull 1:08.885
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:08.923 0.038
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:09.222 0.337
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:09.478 0.593
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:09.527 0.642
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:09.537 0.652
    7 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:09.590 0.705
    8 Esteban Ocon Alpine 1:09.933 1.048
    9 Fernando Alonso Alpine 1:09.956 1.071
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:10.166 1.281
    Q2
    11 George Russell Williams 1:10.332 1.447
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:10.367 1.482
    13 Lando Norris McLaren 1:10.406 1.521
    14 Nicholas Latifi Williams 1:11.161 2.276
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:11.314 2.429
    Q1
    16 Sergio Perez Red Bull 1:10.530 1.645
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:10.731 1.846
    18 Robert Kubica Alfa Romeo 1:11.301 2.416
    19 Mick Schumacher Haas 1:11.387 2.502
    20 Nikita Mazepin Haas 1:11.875 2.990
  • Albon F1-es visszatérése már a jövő héten hivatalossá válhat

    Albon F1-es visszatérése már a jövő héten hivatalossá válhat

    Már a jövő hét folyamán bejelenthetik Alexander Albon visszatérést a Forma-1-be, miután a brit-thai kettős állampolgár után a Williams és az Alfa Romeo is komoly érdeklődést mutat.

    Albon az idei szezont a Red Bull fejlesztő és tesztpilótájaként töltötte, miután elveszítettek az ülését a Miltony Keynes-i istállónál Sergio Pérezzel szemben. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner még a Belga Nagydíj hétvégéjén elmondta, hogy próbálnak helyet találni a DTM-ben vitézkedő brit-thai versenyző számára. Két csapat pedig könnyen szóba is jöhetne Albon számára, mert az Alfa Romeonál biztosan, a Williamsnél pedig lehet, hogy lesz szabad ülés 2022-re.

    Albon esetleges érkezése kulcsfontosságú szerepet játszhat majd a Valtteri Bottas-George Russell kérdésre. Minkét pilótának ugyanis a második Mercedes ülésre fáj a foga, és ha mondjuk Albon az Alfa Romeohoz szerződne, akkor a kilencszeres futamgyőztes finn pilóta számára már csak egy szabad hely állna rendelkezésre a hinwili kiscsapatnál.

    Horner Zandvoortban elmondta, hogy az előbb említett két csapat „komoly érdeklődést” mutatott Albon iránt és ők „minden tőlük telhetőt meg fognak tenni” annak érdekében, hogy a brit-thai 2022-től újra tagja lehessen az F1 mezőnyének.

    „Remélem, hogy semmi nem fogja őt megakadályozni abban, hogy lecsapjon valamelyik lehetőségre” – nyilatkozta a brit szakember a motorsport.com-nak. „Alex egy tehetséges srác. Räikkönen visszavonulásával és Russell esetleges a Mercedeshez való szerződésével könnyen megnyílhat az út előtte. Remélem, hogy ez az ügy a jövő hétre rendeződik majd.”

    Horner hozzátette, hogy Albon biztosan nem fog az AlphaTaurinál versenyezni a következő szezonban. A DTM-ben nemrég futamot nyerő pilóta itt mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban, azonban a kijelentés alapján a faenzai istállónál nem fog változni a Yuki Tsunoda-Pierre Gasly pilótapáros.

    A Red Bull csapatfőnöke azt is elmondta, hogy felkészültek Albon esetleges elvesztésére, de ha úgy veszítenék el őt, hogy „versenyzői ülést szereznek neki az F1-ben”, akkor nem fájna érte a szívük.

  • Horner aggódik, hogy a Mercedes megakadályozza Albon visszatérését

    Horner aggódik, hogy a Mercedes megakadályozza Albon visszatérését

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, a Mercedes többször is felhívta Alex Albont, hogy ne menjen a Williams csapatához.

    Albonnak esélye igazán az Alfa Romeónál és a Williamsnél lehet, miután egyik Red Bullos csapatban sem lesz helye. Horner elmondása szerint a brit-thai inkább a Williamst választaná, akiknek a Mercedes a motorszállítója.

    „A célunk az lesz, hogy egy másik csapatban versenyezzen, ahelyett, hogy még egy évet a kispadon töltsön” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak. „Szóval van néhány lehetősége, hogy ezt a Red Bullon kívül is megtegye, és remélhetőleg megkapja ezt a lehetőséget. Az Alfa és a Williams az a két csapat, amely nagy érdeklődést mutat. Szerintem a Williams lenne a választása, de a csapattól a szomszédban [a Mercedestől – a szerk.] már vagy négyszer hívták telefonon, hogy ne menjen oda. De mondtam neki, hogy ne törődjön velük.”

    Horner elmondása szerint jövő héten várható bejelentés Albon visszatéréséről.

    „Nagy szégyen lenne, ha a Red Bullos kötelék miatt a pilóta bűnhődne” – folytatta Horner. „Remélhetőleg ez nem fordul majd elő, és a Mercedes nem hiúsítja meg a lehetőségét a Williamsnél. De ha jövőre nem versenyezhet, akkor is velünk marad teszt- és tartalékpilótaként, mert rendkívül nagyra értékeljük őt.”

  • Russell: Tudom, hogy melyik csapatnál versenyzem jövőre

    Russell: Tudom, hogy melyik csapatnál versenyzem jövőre

    George Russell a saját elmondása szerint tisztában van azzal, hogy melyik Forma-1-es csapatot fogja majd erősíteni a 2022-es szezon során. A fiatal britet már a Belga Nagydíj előtt tájékoztatta a Mercedes a döntésükről, akik Lewis Hamilton csapattársának kilétéről döntöttek a nyári szünet során.

    Azonban Russell – aki Forma-1-es pályafutása első dobogóját szerezte meg Spa-Francorschampsban – még ennek ellenére is azt nyilatkozta, hogy nincs olyan hír a jövője kapcsán, ami meg tudna osztani a nyilvánossággal.

    Most, hogy Kimi Räikkönen visszavonulása véglegessé vált, a pilótapiac eseményei is elkezdtek felpörögni. Valtteri Bottas helye igencsak kérdéses a brackley-i istállónál, ami miatt a hinwili kiscsapat jelenthet számára alternatívát. A finn helyét pedig pont Russell örökölhetné meg a Toto Wolf által vezetett istállónál. Az osztrák csapatfőnök már elmondta a korábbiakban, hogy meghozták a döntést a Bottas-Russell helyzet kapcsán. Az újságírók természetesen a Holland Nagydíj csütörtöki sajtónapján sem kímélték a Williams fiatal titánját és folyton folyvást a jövőjéről faggatták őt.

    „Jelen pillanatban nincs olyan hír, amit megoszthatnék veletek” – idézi Russell szavait a motorsport.com. „Ugyanaz a helyzet, mint ami egy héttel ezelőtt Belgiumban volt.”

    Azonban amikor az újságírók még egyszer feltették a britnek a jövőjével kapcsolatos kérdést, a Williams pilótája már egy sokkal sejtelmesebb választ adott. „Már tudom, hogy melyik csapatnál fogok versenyezni 2022-ben. A döntésről szóban tájékoztatott a Mercedes, még a Belga Nagydíj előtt. A korábbiakban már elmondtam azt, hogy nem fogok hazudni a jövőm kapcsán, mindig csak az igazat fogom elmondani. Ugyan már tudom, hogy melyik csapat tagja lesz jövőre, azonban még semmi olyan hivatalos dolog nincsen, amit be kellene jelentenem.”

  • Palmer: Russell időmérős köre a valaha volt legjobbak között van

    Palmer: Russell időmérős köre a valaha volt legjobbak között van

    Jolyon Palmer úgy véli, hogy George Russell spái kvalifikációs köre talán az egyik legjobb, amit a sportág valaha látott.

    A brit már ezelőtt is egykörös menőnek számított, de a Belga Nagydíj időmérőjén elért második helyével még inkább emelte a szintet. A teljesítményéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, Jost Capito hihetetlennek, Toto Wolff pedig nagyon lenyűgözőnek titulálta. Az már csak hab a tortán, hogy a vasárnapi verseny meg nem valósulását követően ez egy dobogót eredményezett Russelléknek, amelyért még fél pontotokat is osztottak.

    Jolyon Palmer is le van nyűgözve e teljesítmény láttán, ezt ki is fejtette a Forma-1 YouTube csatornáján.

    „A Q3 egyetlen igazi kiemelkedő versenyzője George Russell volt, talán minden idők egyik legjobb Forma-1-es körével. Ez egy abszolút lenyűgöző kör volt” – szögezte le a korábbi versenyző. „Ez egy fantasztikus kör, amivel megelőzte Lewis Hamiltont, átvette az ideiglenes pole pozíciót, és csak egy kicsivel később előzte meg Max. A Williams kétségtelenül nem rossz autó ilyen körülmények között, ha megnézzük Nicholas Latifit, aki a tizenkettedik helyre kvalifikálta magát, és egy Ferrarit előzött meg. A Williams tehát rendben volt, de az a Russell kör a semmiből a Q3-ban, mellyel hirtelen a pole esélyesévé lépett elő, szenzációs volt.”

    Russell ezzel vélhetően még tovább növelte az esélyeit arra, hogy jövőre a Mercedesnél vezessen Lewis Hamilton csapattársaként. A címvédő csapat már döntött is, ki lesz a második pilóta, de még nem jelentették be, hogy Russell vagy Bottas lesz az.

  • Latifi örömmel venné, ha de Vries lenne a csapattársa

    Latifi örömmel venné, ha de Vries lenne a csapattársa

    A pilótakeringő kezdete óta Nyck de Vriest már számos csapattal hírbe hozták a Forma-1-benés miután megszerezte a világbajnoki címet a Formula E-ben, egyre több istálló kezdett el érdeklődni iránta. Nem csak a Williams tudna ülést adni a holland fiatalnak, hanem többek között az Alfa Romeo is, ahol nagy valószínűleg a visszavonuló Kimi Räikkönent válthatná. Azonban a grove-i istállót erősítő Nicholas Latifi jelezte, hogy szívesen fogadná de Vriest a csapattársaként.

    „Nagyon jó lenne, ha ő lenne a csapattársam” – válaszolta a kanadai a motorsport.com holland kiadásának, amikor de Vriesről kérdezték őt. „A Formula 2-ben számos szezont töltöttünk el egymás mellett és szerintem Nyck megérdemel egy Forma-1-es lehetőséget.”

    „Idén hihetetlenül jó teljesítményt nyújtott a Formula E-ben. Ha maradok a Williamsnél 2022-ben is és ő fogja megkapni a második ülést a csapatnál, akkor nagyon boldog lennék, mert szerintem ütős lenne a párosunk. Szerintem képes lenne megbirkózni a Forma-1 nehézségeivel” – zárta a kanadai pilóta, aki a legutóbbi két futam során a pontszerzők között tudott végezni.

    Egyes sajtóhírek szerint az átigazolási dominó az Olasz Nagydíjon indulhat majd be, ugyanis Kimi Räikkönen visszavonulását ott jelenthetik majd be. Emellett még akár Valtteri Bottas, Antonio Giovinazzi, a nagy bejelentésre készülő Callum Ilott és akár de Vries jövője is eldőlhet a másfél hét múlva esedékes monzai versenyen.