Címke: Williams

  • Sainz a tél nagy nyertese? Szenvedést várt, aztán egy tizedre végzett a Ferraritól, amiből kiszállt

    Sainz a tél nagy nyertese? Szenvedést várt, aztán egy tizedre végzett a Ferraritól, amiből kiszállt

    Az Ausztrál Nagydíj időmérője igazolni látszik a tesztek után több csapat által is hangoztatott sejtést: a Williams hatalmasat lépett előre, és a hagyományos élmezőny gyengélkedő csapatait is elkaphatja idén – mint ahogy tette azt Melbourne-ben a Ferrarival.

    Alexander Albon végzett előkelőbb pozícióban, a hatodik helyen a grove-i autók közül, ez viszont elég volt ahhoz, hogy mindkét Ferrarit, Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont is megelőzze a rajtrácson. Új csapattársa, Carlos Sainz a 10. helyen zárt, de csak 89 ezreddel maradt el Hamiltontól, aki számára idénre át kellett adnia a helyét a Ferrarinál. Teljesítményük annyiban összehasonlítható, hogy mindketten új csapattal, autóval ismerkednek jelenleg.

    Kényszerű csapatváltás volt, amit Sainznak meg kellett tennie, és a tavaly konstruktőri kilencedik helyen záró istállótól kapta végül a legjobb ajánlatot, a Williams küzdelmes közelmúltjának ismeretében pedig a spanyol joggal készült úgy, hogy idén másféle célokért kell majd küzdenie, mint amit az előző években megszokott.

    A tavalyi Ausztrál Nagydíjon aratott győzelmének megismétlése persze valószínűtlen most vasárnap, ugyanakkor a csapatot pozitív meglepetésként érte, hogy ilyen erős formába kerültek a szezonkezdetre.

    Hamilton jó előjelnek érzi, hogy elsőre alig maradt el Leclerc-től

    „Nagyon örülök az egész csapat, Alex és önmagam eredményének – fogalmazott Sainz. – Első időmérőmön vagyok túl a Williamsszel, és teljesítettük is a fő célunkat, mindkét autóval bejutottunk a Q3-ba. A tél során beletett kemény munka komoly javulással térült meg, ezért büszke vagyok az egész csapatra. Ami engem illet, kicsit zűrzavaros időmérőm volt, azonban nem aggódok. Még mindig sok mindent meg kell tanulnom erről az autóról, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönni fognak a még jobb köridők! Holnap az esőben szintén gyorsan kell majd alkalmazkodnom, de izgatottan várom a versenyt. Minden lehetőséget meg fogunk ragadni, és ez még csak a kezdet!”

    A Williamsnél negyedik szezonját kezdő Albonnak ugyan 2023-ban volt már néhány hasonlóan kiemelkedő időmérős eredménye a csapattal, ám szerinte szembeötlő, mekkora fejlődésen ment át a pár éve még anyagilag is kilátástalan helyzetben lévő, a gyárban máig elavult technológiával dolgozó csapat. A tavalyi Ausztrál Nagydíjon például alkatrészhiány miatt nem is tudtak két autót kiállítani a versenyre, miután Albon összetörte az autóját az edzésen, s a lehető legjobb eredmény reményében csapattársa, Logan Sargeant karosszériáját kapta meg, az amerikainak pedig a garázsból kellett néznie a futamot.

    „A legjobb tízbe való bekerülést céloztuk meg, szóval a hatodik hely egészen fantasztikus, nagyon boldog vagyok! – fogalmazott Albon. – Remek autónk van, könnyű vezetni, kiszámíthatóan viselkedik. Idénre sikerült sokkal kezelhetőbbé tennünk. Nagyon kicsik a különbségek és komoly harc lesz a középmezőnyben idén, de remek pozícióból kezdünk. Ráadásul úgy érzem, hogy még csak nem is az időmérős tempó az autónk legerősebb tulajdonsága, versenytempóban ennél nagyobb előrelépéseket tettünk. Komoly dolgokat vittünk véghez Grove-ban. Ég és föld a helyzet ahhoz képest, ahol tavaly ilyenkor álltunk.”

    Leclerc a Ferrari rémálomszerű időmérője után: „Hosszú még a szezon, nyugodtnak kell maradnunk”

  • Ifjabb Carlos Sainz csalódást okozott az apjának, de reméli, idősebb Sainz hamarosan boldog lesz

    Ifjabb Carlos Sainz csalódást okozott az apjának, de reméli, idősebb Sainz hamarosan boldog lesz

    Carlos Sainz az idei szezont már a Williams színeiben kezdi a hétvégén, apja azonban másik csapatban látta volna a Ferraritól történt távozás után.

    A tavalyi szezon közbeni pilótakeringő kulcsfigurája volt a Ferrarinál Lewis Hamilton érkezése miatt létszám felettivé váló Carlos Sainz, akinek a szolgálataira több csapat is igényt tartott az idei évtől. Csakhogy pont azok nem, amelyekhez a négyszeres futamgyőztes a legszívesebben csatlakozott volna, így végül három ajánlat közül kellett döntenie. Sokáig úgy tűnt, hogy az F1-be a Sauber megvásárlásával 2026-tól beszálló Audi mellett fogja letenni a voksát, ám végül a Williamsre szavazott. Most pedig a svájci Blicknek nyilatkozva elárulta, kétszeres ralivilágbajnok apja egyáltalán nem örült ennek, idősebb Carlos Sainz ugyanis azt az Audit preferálta, amelynek színeiben tavaly Dakar Rallyt nyert.

    „Az apám, Carlos még mindig csalódott, hogy nem az Audi nagyszerű ajánlatát választottam néhány hónappal ezelőtt. Miután az álmom, hogy a Red Bullhoz vagy a Mercedeshez menjek, szertefoszlott, döntenem kellett az Audi, az Alpine és a Williams között. Miután meglátogattam a gyárakat és beszélgetéseket folytattam, az ösztönöm rögtön azt súgta, hogy menjek a Williamshez. Szebb jövőt akarnak, és amikor a szívem is igent mondott, meghoztam a döntést. Remélem, hogy az apám, aki nagyszerű időket élt át az Audival, hamarosan boldog lesz, hogy a Williams-t választottam” – mondta fiatalabb Sainz, aki egyszer még a Williams-t is felültette, de végül kötélnek állt.

    Ami a grove-i istálló idei reményeit illeti, Bahreinben pozitív tesztet zártak, de ettől még persze nem váltak élcsapattá. Sainz ezért úgy közelíti meg a 2025-ös évet, hogy nem eredményekben, hanem fejlődésben gondolkodik.

    „Amint tavaly beültem az autóba és elkezdtem a közös munkát azokkal az emberekkel, akikkel az idén dolgozni fogok, úgy éreztem, hogy egy olyan csapathoz csatlakoztam, amely tele van motivációval, tele olyan emberekkel, akik vissza akarják juttatni ezt a csapatot az élre. Emellett az autó sem okozott csalódást, összességében jó volt az első teszt Abu-Dzabiban, aztán erős telünk volt a fejlesztésekkel, majd megpróbáltunk erősen kezdeni és a bahreini teszt is pozitívan alakult. Hogy fél vagy egy másodperccel leszünk a leggyorsabbak mögött, azt nem tudom, de remélhetőleg képesek leszünk fejlődni. Szerintem ez az alapvető számunkra az idén, hogy folyamatosan fejlődjünk csapatként, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég” – mondta a szezonrajt előtt.

    Esőben indul az F1 szezonja? – az Ausztrál Nagydíj menetrendje

  • Még alá sem írt, Sainz máris becsapta a Williamst

    Még alá sem írt, Sainz máris becsapta a Williamst

    A Netflix F1-es sorozatának legújabb évada külön epizódot szentelt annak, hogy Carlos Sainz miként írt alá a Williamshez. Az alábbiakban ebből az epizódból olvashatók részletek, így aki nem szeretne spoilereket, az még most hagyja abba az olvasást.

    Március 7-én, pénteken debütál a Hajsza a győzelemért (Drive to Survive) legutóbbi évada. Mint az a valóságot helyenként igen nagyvonalúan kezelő sorozattal lenni szokott, számos olyan érdekes részlet és történés is kiderül belőle, amelyek remek háttérinfoval szolgálnak a legutóbbi szezon fontos történéseihez. Az idei évad negyedik részében is találunk ilyeneket, a Carlos Sainz Williamshez szerződéséről szóló epizód ugyanis a Ferraritól Lewis Hamilton érkezése miatt elküldött spanyol pilótát követi végig. „Őszintén nem számítottam erre, keserűség van bennem. Tárgyalni fogok és összehozok magamnak egy jó megállapodást” – mondja az epizódban maranellóiaknál történt létszám felettivé válásról Sainz, akit a Williams mellett több másik csapattal is kapcsolatba lépett.

    Túl a dühön és csalódáson – Hamilton elődje akár az utódja is lehet a Ferrarinál?

    Júniusra azonban úgy tűnt, hogy a grove-i istálló lesz a befutó („Reggel ezzel a gondolattal kelek, este pedig ezzel fekszem le” – mondta James Vowles csapatfőnök a Netflixnek), Sainz pedig a Spanyol Nagydíj után aláírhat. Az epizódban hallhatjuk egy titkos megbeszélésen Vowles-t és Carlos Oñorót, Sainz menedzserét is. „Meg vagyok győződve róla, hogy ez egy jó szerződés, és jó hely. Tudom, hogy erősebbé válunk a következő néhány versenyen, és eléggé tisztességes ember vagyok. Kapcsolatot akartok? Én is azt akarok. Rakjunk össze egy szerződést, ami lefedi ezt” – mondta Vowles.

    Eközben Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója számolt be Lando Norrisnak, hogy lebuktatta Cacót (Oñoro beceneve) és Vowles-t, hogy együtt reggeliznek, Norris pedig közölte: „Beszéltem tegnap Carlosszal. Rövid távon Williams, hosszabb távon Audi.”

    A paddockban persze mások is tisztában voltak azzal, hogy mi történik, a Red Bull kommunikációs igazgatója, Paul Smith például közölte Christian Hornerrel, hogy a Williams „nagyjából megerősítette Sainz érkezését”.

    Sainz „átkapcsolta az elméjét” a Ferrari elhagyása után

    Vowles annyira magabiztos volt azt illetően, hogy aznap este aláírják a szerződést, hogy közölte James Matthews-zal, a Williams egyik igazgatósági tagjával, hogy „nagyjából ott vagyunk”, majd a kamerába nézve folytatja: „Egy pilóta szerződtetésében vannak hasonlóságok a randizással. Szöveges üzenetekkel kezditek, aztán jön a vacsora, majd egy hotelszobában találjátok magatokat.”

    Ezután az látható, ahogy a Williams csapattagjai elhúzzák a sötétítő függönyöket egy hotel konferenciatermében, az asztalon ott van bekészítve a pezsgő, de az idő csak telik, Sainzék pedig 20 perc elteltével sincsenek sehol. Végül pedig egyáltalán nem érkeztek meg.

    Rögtön ezután választ is kapunk rá, hogy mi történt. „Úgy volt, hogy aláírsz a Williamshez, de aztán meggondoltad magad. Mi történt?” – teszi fel a kérdést a sorozat producere a spanyolnak, aki így felelt: „Flavio [Briatore] hívott.”

    Az olasz üzletember tavaly tért vissza az Alpine-hoz különleges tanácsadóként (előtte már csapatfőnökként három konstruktőri és négy egyéni vb-címet nyert az istállóval, amikor azt Benettonnak, illetve Renault-nak hívták), és hírnevéhez hűen egyetlen potenciális lehetőséget sem hagyott feltéképezetlenül.

    „Carlosnak kétségei voltak. Szerintem minden egyes elérhető csapatot kiértékel” – mondta Oñoro néhány héttel később, a Brit Nagydíjon Vowles-nak egy telefonbeszélgetésben, majd ezután azt látjuk, ahogy Sainz Pierre Gaslyból próbált információt kiszedni az Alpine teljesítményéről, az idei szezonra pilótává előléptetett, de akkor még tartalék Jack Doohan pedig „a paddock ribancának” nevezte Sainzot, amiért még mindig a lehetőségeit mérlegeli. Christian Horner pedig közölte, hogy az Alpine-nal szövetkezni nem lenne jó ötlet. „Flavio át fogja ba**ni, ez száz százalék, és sokba kerül, amit Flavio utál” – mondta a kollégáinak a Red Bull csapatfőnöke.

    Aztán július második felében Sainz végül aláírt a Williamshez két évre, azóta pedig már túl van a csapattal az igencsak jól sikerült bahreini előszezoni teszten, amelynek a grove-i istálló volt az egyik meglepetése.

    Sainz szerint súlyos téveszme él a mérnökök körében, új szabályt javasol

  • Új csapat törhet be az F1-es élmezőny nagy négyese közé, állítják a címvédők

    Új csapat törhet be az F1-es élmezőny nagy négyese közé, állítják a címvédők

    A McLaren csapatfőnöke szerint a Williams teszten mutatott egykörös tempója nem szemfényvesztés, a csapat valóban harcban állhat idén a legjobbakkal. A paddockban eközben inkább az az általánosan elfogadott sejtés, hogy éppen a wokingiak azok, akik egy lépéssel mindenki más előtt járnak.

    A Williams az egész háromnapos teszt legjobb köridejét futotta akkor, amikor Carlos Sainz 1:29,348-as idővel az élen zárta a csütörtöki körözést, hajszállal korábbi csapata, a Ferrari két autóját vezető Lewis Hamilton és Charles Leclerc előtt. Bár a teszt hivatalos közvetítését végző stáb azzal az információval próbálta kontextusba helyezni a Williams remeklését, hogy Sainz egy teljes időmérő edzés szimulációját végezte éppen, a McLarent irányító Andrea Stella szerint nem lehet ennyivel elintézni a másik klasszikus brit istálló remek idejét.

    „Az egykörös tempó alapján azt látom, hogy az élmezőny négy csapata mellett a Williams is nagyon versenyképesnek tűnik. De ezzel nem árulok el nagy újdonságot, hiszen mindenki láthatta az adatokat. Én is ugyanazokból az adatokból dolgozom” – fogalmazott Stella, akit a racingnews365 idéz.

    „Érdekes továbbá, hogy a Williams nagyon gyorsnak bizonyult a második szektorban is, amely nemcsak fékezésből és kigyorsításból áll, hanem néhány közepes sebességű kanyart is tartalmaz. Ez mutatja, hogy a Williams bizonyára javulást ért el ezen a területen.”

    A Williams tavaly a kilencedik helyen zárt a konstruktőrök között, a legutóbbi olyan időszakukat pedig, amikor rendszeres dobogósnak számítottak, 2014-2015 során élték meg. A legutóbbi dobogójuk a 2021-es, egykörös Belga Nagydíjon szerezték, legutóbbi győzelmük 2012-re, legutóbbi bajnoki címeik pedig 1997-re datálódnak.

    Stella szerint a Sainz és Alexander Albon képében két nagy megbecsülésnek örvendő Williams felzárkózását segíti az is, hogy a mezőny második felében álló csapatok általában véve is csökkenteni tudták lemaradásukat a legjobbakkal szemben.

    „Már tavaly is nagyon szorosak voltak az időmérő edzések egyes szakaszai. Sokszor már a Q1 is annak bizonyult, mert hiába hittük előzetesen, hogy egyetlen gumiszett felhasználásával továbbjutunk, újra ki kellett hajtanunk, és még úgy is benne voltunk a sűrűjében a köridők tekintetében. Ebből a tesztből pedig azt szűröm le, hogy a 2025-ös szezon kezdete csak még szorosabb lesz” – tett előrejelzést a McLaren csapatfőnöke.

    A paddockban eközben az az általános vélekedés, hogy a konstruktőri címvédő McLaren mutatta a legmeggyőzőbb formát a szahíri három nap során, a feltételezés alapjául szolgáló egyik adat pedig Lando Norris csütörtöki versenyszimulációja, amely során azonos távot nagyjából fél perccel gyorsabban teljesített, mint a Ferrari és a Mercedes.

    Hiába dobták ki az ajtón, visszamászott az ablakon a tavalyi F1-es szezon száműzött trükkje

  • A McLaren nyerte az év „első versenyét”, de azért a vb-címet nem kell még odaadni nekik

    A McLaren nyerte az év „első versenyét”, de azért a vb-címet nem kell még odaadni nekik

    A bahreini F1-es teszt második napja már többet elárult arról, hogy mi lehet az erősorrend a 2025-ös szezon kezdete előtt, de azért még bőven vannak kérdőjelek. A McLaren ugyanakkor nagyon erősnek tűnik.

    Az évek során annyit hallhattuk – többek között maguktól a csapatoktól is, amelyek ilyenkor tudatosan igyekeznek levenni magukról a terhet és rápakolni azt a riválisokra –, hogy ez csak tesztelés, nem szabad kiindulni belőle, hogy a végén még el is hittük. Pedig nagyon is szabad, csak nem ész nélkül, hiszen nyilvánvalóan számos tényezőt nem ismerünk, de van, amit viszont igen, Ezekből és egyéb megfigyelésekből pedig igenis le lehet vonni olyan következtetéseket, amelyek ha nem is adnak választ minden kérdésre, de közelebb visznek minket a szezon elején várható erőviszonyokhoz.

    Képeken a bahreini F1-es teszt második napja

    Mióta élőben közvetíti az F1 a tesztelést és számos olyan adat áll az újságírók rendelkezésére, amelyekből számolhatnak, azóta pedig még kevésbé lehet félrevezetni a világot úgy, ahogyan például a Brawn GP próbálta meg 2009-ben. Így aztán sokszor egy-egy elsőre elképzelhetetlen forgatókönyvet is meg lehet jósolni, miként testvéroldalunkon neves, a helyszínről tudósító szakírók információit is felhasználva megtettük azt két éve Fernando Alonso és az Aston Martin esetében. Kaptunk érte hideget-meleget, de a végén csak kiderült, hogy a Red Bull mögött az Aston a második erő.

    Most ilyesmit még nem lehet kijelenteni, de azt igen, hogy a második tesztnap után a McLaren tűnik a legerősebbnek a McLaren–Ferrari–Mercedes hármasból. Erre azért lehet az eddiginél erősebb következtetéseket tenni, mert a második tesztnap délutánján Lando Norris, Charles Leclerc és Andrea Kimi Antonelli is teljesített versenyszimulációt. Nem megtankolt autós etapot, hanem versenyszimulációt, azaz elindultak, és lefutották a Bahreini Nagydíj távját (51 kör), tehát mindhárman egy teljes futamra megtankolt autóval, nagyjából hasonló időszakban (ez a hőmérsékleti viszonyok és a pálya állapota miatt lényeges) köröztek. Az egyedüli ismeretlen a használt motorüzemmód, de drasztikus eltérések ezen a téren sem szoktak lenni, hiszen a túlságosan letekert motorral csak azt érnék el a csapatok, hogy nem releváns adatokat gyűjtenek.

    Így alakultak a körátlagok:

    1. etap

    körátlag megtett kör gumikeverék
    Norris 1:35,5 17 C3
    Leclerc 1:35,9 15 C3
    Antonelli 1:35,9 16 C3

     

    2. etap

    körátlag megtett kör gumikeverék
    Norris 1:34,4 16 C1
    Leclerc 1:34,8 16 C2
    Antonelli 1:34,6 13 C2

     

    3. etap

    körátlag megtett kör gumikeverék
    Norris 1:32,9 18 C2
    Leclerc 1:34,2 20 C1
    Antonelli 1:34,0 19 C1

     

    Norris, Leclerc és Antonelli tehát azonos keveréken (C3) kezdett, majd a második etapban utóbbi kettő C2-est kapott, míg előbbi C1-est, a harmadik etapra pedig fordítva, azaz Norris C2-esre váltott, Leclerc és Antonelli pedig C1-esre. Az eltérő időben feltett C1-es és C2-es gumi a McLaren és a két rivális csapat összevetésében bonyolítja a képet, hiszen benne van a pakliban, hogy a McLaren gumistratégiája volt a jobb, és a C2-es gumi volt a megfelelő választás a könnyebb autóhoz az utolsó etapra, míg a még nehezebb autónál a tartósabb C1-es bizonyult jobb versenyguminak.

    Az utolsó etapban látott több mint 1 másodperces fölény azonban így is rengeteg, és Norris a C3-as keveréken is adott 4-4 tizedet Leclerc-nek és Antonellinek. Amennyiben pedig ez egy tényleges verseny lett volna, Norris fél 31 másodperccel ért volna célba Leclerc, és 33-mal Antonelli előtt.

    De nemcsak ez utalhat arra, hogy a McLaren lehet az a csapat, amelyiket a szezon elején el kell kapnia a többieknek, hiszen a wokingiak úgy, ahogy van tettek a második napon a kevesebb üzemanyagos körökre (Norris a 14., Piastri a 13. helyen zárt az összesítésben), és inkább az autó megismerésére, a szokottnál több aerodinamikai tesztre és a beállítások próbálgatására koncentráltak. Eközben viszont láthattunk egy, a többiekre nézve intő jelet: Norris a tesztnap legvégén, már kerékcsere-gyakorlás közben úgy repesztett egy lila első szektort használtabb C3-asokon, hogy a kör végén bement a bokszba.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrari sem mozgott rosszul, de a McLaren erősebbnek tűnik / Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Mit csinált a Red Bull és a Williams?

    A bikásokat nem véletlenül hagytuk ki a fentebbi összevetésből, a csütörtöki napot végig az autóban töltő, vízszivárgási problémák által hátráltatott Liam Lawson ugyanis nem futott teljes versenytávot, ezért róla nem állítható biztosan, hogy ugyanannyira megtankolt autóval körözött délután, mint a Norris, Leclerc és Antonelli. Az első etapjában ráadásul nem a C3-as, hanem a C2-es gumikat használta, amelyeken 18 kör alatt 1:35,6-os átlagot hozott össze, azaz mindössze egy tizeddel rosszabbat, mint Norris. A második etapja már nem volt ilyen acélos, itt 21 kör során 1:35,2-es átlagot ment C1-es keveréken, jóllehet, az etap közepén becsúszott egy 1:36,9-es idő, ami után két körbe telt, mire visszagyorsult a korábbi tempóra.

    Így még ha versenyszimulációnak is indult a virtuális futam, és csak valamilyen probléma miatt kellett megszakítani 44 kör után, akkor is nehéz belőni a Red Bull tempóját, másrészt rájuk is érvényes az, ami a Mercedesre, a brackley-ieknél ugyanis Antonelli még nem feltétlenül jó támpont, hiszen akárhány ezer kilométert tesztelt már korábbi autókkal, ezeket a Pirelli demógumijain tette, aktuális F1-es gumin versenytávot így most teljesített először, azaz nem feltétlenül optimális még a gumikezelése. Lawson ennél persze már valamivel tapasztaltabb – nem sokkal, csak 11 futammal –, de a Red Bull neki is új autó, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Verstappen kezei között egészen biztosan többre képes.

    Liam Lawson, Red Bull
    Liam Lawson a Red Bullban / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ami tesztnapot az első helyen záró Williams-t illeti, Alex Albon az F1 TV-nek nyilatkozva elég erős célzást tett rá, hogy Carlos Sainz autója kevesebb üzemanyaggal érte el a legjobb időt, mint amennyivel az élmezőnyben záró többi csapat gyorsköröket tett meg, amire már csak az is logikus magyarázat lehet, hogy Sainznak ez volt az utolsó alkalma az FW47-esben, és a csapat lehetőséget akart neki biztosítani arra, hogy Melbourne előtt megnézze a kocsi egyensúlyát könnyű állapotban. Amennyiben ehhez még a motort is feltekerték, minden kérdés elszáll Sainz Ferrari-verő tempója körül.

    A spanyol versenytempójára sajnos nem kaptunk választ, mert a Williams rendes versenyszimuláció helyett 8-10 körös etapokat ment délután, de a csapat ettől még összehasonlíthatatlanul felkészültebb annál, amilyen tavaly ilyenkor volt, a végre nem egy éves, hanem aktuális Mercedes hátsó felfüggesztéssel szerelt FW47-esben pedig a tesztet a pálya széléről figyelő szakértők szerint abszolút ott van a potenciál, hogy ha az élmezőnybe nem is, de a középmezőny elejére odaérjen.

    Ez történt a második bahreini F1-es tesztnapon percről percre

  • Sainz az élre repítette a Williamst csütörtökön, de Hamilton és Leclerc eredménye beszédesebb lehet

    Sainz az élre repítette a Williamst csütörtökön, de Hamilton és Leclerc eredménye beszédesebb lehet

    Az első napon még a McLaren, a másodikon azonban kissé váratlanul már a Williams zárta az élen a bahreini F1-es tesztet új versenyzője, Carlos Sainz révén – aki viszont legközelebb már csak az Ausztrál Nagydíjon vezet majd. A nap egyetlen jelentős fennakadását a sivatagi eső okozta, ami a csapatok többségét felkészületlenül érte.

    Gyorsan peregnek a napok a mindössze szerda és péntek között zajló közös előszezoni teszten – hiszen még alig kezdődött el, a csütörtöki leintéssel máris a felkészülés kétharmadánál jár a mezőny. Ráadásul vannak olyan versenyzők, akik ezzel máris befejezték a munkát Szahírban.

    A versenyzők túlterhelésének elkerülése miatt a legtöbb csapat minden nap délelőtti/délutáni váltásban ülteti autóba két pilótáját, ám akad két kivétel: csütörtökön a Red Bullnál csak Liam Lawson, a Williamsnél pedig csak Sainz vezetett, ennek megfelelően a péntek pedig már teljes egészében csapattársuknak van fenntartva, vagyis az egyaránt csapatot váltó új-zélandi és a spanyol versenyző számára ezzel a nappal véget is ért a körözés.

    Lawsonnak ráadásul nem is volt problémamentes napja, délelőtt hosszabb időt a garázsban kellett várakoznia, amíg a szerelők kijavították az autójában keletkezett vízszivárgást.

    A tervezettnél hosszabb bokszutcai pihenő azonban ezen a napon is jutott mindenkinek, noha ezúttal nem a szerdán tapasztalt áramkimaradás, hanem a természet különös játéka volt ennek az oka. A sivatagi miniállam pályáját ugyanis esőfelhők érték el, az azokból érkező csapadék intenzitása pedig nagyobb volt a szerdainál, ami a délelőtti program első másfél órája után ellehetetlenítette az érdemi körözést mindazok számára, akik nem rendelkeztek intermediate gumikkal.

    Képeken a bahreini F1-es teszt második napja

    Merthogy a csapatok többsége nem kért esős körülményekre alkalmas abroncsokat a Pirellitől, csupán a Haas és az Aston Martin készültek ilyen eshetőségre. Közülük is csak a Haas élt a hencegés lehetőségével, amikor kiküldte Esteban Ocont néhány interes körre. Több mint fél óra elteltével aztán feljavultak a körülmények annyira, hogy mindenki folytathassa a tesztprogramját slick gumikon. Bár az eső később is vissza-visszatért, az már nem volt olyan erős, hogy érdemben befolyásolja a munkát.

    A délelőtt legjobb idejét Lewis Hamilton jegyezte a Ferrarival C3-as gumikon, az 1:29,379-es ideje pedig több mint egy másodperccel jobb volt, mint Lando Norris szerdai etalonja.

    A délutáni programból aztán csak fél óra telt el, amikor Sainz Hamilton idejét is 31 ezreddel felülmúlva az élre ugrott, noha az F1TV közvetítésének információi szerint a Williams teljes időmérőszimulációt bonyolított spanyol versenyzőjével (három különálló szakasszal), amiből feltételezhető, hogy jobban fókuszáltak az erős egykörös tempóra, mint mások.

    Charles Leclerc eközben megérkezett fél tizedmásodpercre Hamilton mögé, mintegy nyomatékosítva a Ferrari tempóját. Hiszen ez is maradt a tesztnap végeredménye, és míg Sainz mögött a két Ferrari egy tizeden belül maradt a rangsorban, a negyedik leggyorsabb George Russell már több mint négy tizedet kapott a Mercedesszel. Őt Kimi Antonelli, Lance Stroll, Lawson és Jack Doohan követte az első nyolc helyen. Szinte mindenki a C3-as abroncsokon futotta napi leggyorsabb körét.

    A délután második felében már nem történtek nagy mozgások az eredménytáblán, mivel a versenyzők a hosszabb etapokra, versenyszimulációkra koncentráltak. Persze az üzemanyagmennyiségek és egyéb fontos paraméterek ismeretének hiányában nem lehet messzemenő következtetést levonni ezekből, de azt puszta tényközlésként leírjuk, hogy az 1:32-es köridőtartományban mozgó Lando Norris tempója tűnt ekkoriban a legjobbnak, amiket a C2-es, vagyis második legkeményebb keveréken jegyzett.

    A tesztnap során vezetett részletes, élő szöveges közvetítésünk ide kattintva olvasható vissza. 

    A második tesztnap végeredménye:

    1. Sainz (Williams): 1:29,348, 127 kör

    2. Hamilton (Ferrari): 1:29,379, 45 kör

    3. Leclerc (Ferrari): 1:29,431, 83 kör

    4. Russell (Mercedes): 1:29,778, 71 kör

    5. Antonelli (Mercedes): 1:29,784, 87 kör

    6. Stroll (Aston Martin): 1:30,229, 57 kör

    7. Lawson (Red Bull): 1:30,252, 91 kör

    8. Doohan (Alpine): 1:30,368, 80 kör

    9. Gasly (Alpine): 1:30,430, 40 kör

    10. Hadjar (Racing Bulls): 1:30,675, 94 kör

    11. Alonso (Aston Martin): 1:30,700, 45 kör

    12. Tsunoda (Racing Bulls): 1:30,793, 46 kör

    13. Piastri (McLaren): 1:30,821, 44 kör

    14. Norris (McLaren): 1:30,882, 77 kör

    15. Bortoleto (Sauber): 1:31,057, 80 kör

    16. Hülkenberg (Sauber): 1:31,457, 56 kör

    17. Ocon (Haas): 1:33,071, 69 kör

    18. Bearman (Haas): 1:34,372, 66 kör

  • Mit művel a Red Bull? – mindenkit átvertek és altatnak, vagy rájöttek valamire?

    Mit művel a Red Bull? – mindenkit átvertek és altatnak, vagy rájöttek valamire?

    Kedden újabb három csapat vette birtokba a bahreini pályát, hogy még a három napos F1-es teszt előtt megtegyen néhány kört. Köztük volt a Red Bull is, amelynek új autóját látva alighanem a zavarodottság lett úrrá sokakon.

    Miután hétfőn a Haas, az Aston Martin és az Alpine járatta be filmes nap keretein belül az idei autóját a bahreini előszezoni tesztelés helyszínén, kedden újabb három csapat gurult pályára. Közülük az autóját egy nappal korábban bemutató Mercedes, és a fotókat első alkalommal ma közlő Red Bull először próbálta ki az idei versenygépét, a Williams azonban a silverstone-i bejáratás után már második alkalommal körözött vele.

    A Mercedes W16-ossal először George Russell száguldott, majd átvette tőle a volánt az újonc Andrea Kimi Antonelli:

    A Williamsnél Carlos Sainz, majd Alex Albon volt a sorrend.

    A Red Bullt először Max Verstappen vezette, majd jöhetett Liam Lawson:

    https://twitter.com/verstappenlatam/status/1894464388184035485

    Blöfföl a Red Bull?

    Mivel a Red Bull szokásához híven az RB21-esről közzétett stúdiófotókon is igyekezett takargatni az új autójának részleteit, nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni abból, amit ott láttunk. Még akkor sem, ha ezeken a fotókon az RB21-es teljesen úgy nézett ki, mint az elődje. Először aztán akkor vehettük rendesen szemügyre a 2025-ös modellt, amikor az Verstappen kezei között kigurult a pályára – pontosabban akkor, amikor a Red Bull közzétette róla az első nagyfelbontású fényképeket. A látvány pedig sokakat meglepett, az RB21-es – legalábbis egyelőre – ugyanis kívülről nézve gyakorlatilag olyan minimális mértékben tér el az elődjétől, hogy nagyítóval kell rajta keresni a változásokat. Noha a szabályok változatlanok és a többi csapat sem váltotta meg a világot az autójának teljes felforgatásával, ez ennek tudatában is érdekes.

    A The-Race.com összehasonlító fotóin látszik igazán, milyen kevés a változás (a fenti kép Isack Hadjarról készült az abu-dzabi teszten, azaz az RB20-as utolsó szereplésén):

    „Nos, az RB21-es vizuálisan nagyon hasonlít az RB20-asra, de az ördög a részletekben rejlik. És szinten minden egyes felület, minden egyes komponens megváltozott, fejlesztve és finomítva lett az autón. A következő néhány nap során megkapjuk az első visszajelzéseket arról, hogy mit sikerült elérnünk” – idézi Hornert a The-Race.

    Persze simán benne van, hogy az utolsó utáni pillanatig tartó titkolózásról híres Red Bull blöffölt egy nagyot, és a teszt egy pontján új első és hátsó szárnyat, új padlólemezt, vagy akár még új motorborítást is felpakol az autóra. Miként az is, hogy tényleg ez az idei autója. Utóbbi esetben sem kell persze rögtön temetni a bikás csapatot, hiszen akkor vélhetően úgy vannak vele, hogy a 2024-es alapkoncepciójuk továbbra is versenyképes, és a borítás alatt elvégzett változtatásokkal ki tudták küszöbölni a tavalyi nehézségeiket. Vagy – és ez az a forgatókönyv, amit a csapat és Verstappen drukkerei hallani sem akarnak – esetleg úgy vélték, túlságosan nagy erőforrásokat emésztene fel az RB20-as „rendbetétele”, amihez esetleg a hajlékony szárny lenne a kulcs, azt pedig az első 8 futam után amúgy is betiltják, így inkább arra koncentrálnak, hogy a 9. futamtól legyen egy olyan autójuk, amellyel felvehetik a versenyt az új hajlékonysági szabályok mellett?

    Ez persze igen vad teória, és nem is túl valószínű, különösen az eddigi nyilatkozatok alapján. „Tisztában vagyunk néhány tavalyi gyengeségünkkel, így ami a legfontosabb, hogy az elkövetkező napok során megnézzük, hogy ezeken sikerült-e javítani. A mai nap nem erről szólt, hanem arról, hogy kényelmesen érzem-e magam az autóban, megnézzem, hogy minden passzol-e, aztán a következő három napban remélhetőleg kicsit többet tanulhatunk az autóról” – nyilatkozta a holland.

    Verstappen a RacingNews365-nek aztán hozzátette: „Jelenleg semmilyen célom nincs a szezonra, mert nem tudjuk, mennyire vagyunk versenyképesek.”

    Ez akár úgy is hangozhat, mint aki már most lemondott az újabb vb-címről, de azért bizonyára nem ez a helyzet, a BBC-nek ugyanis így nyilatkozott: „A korábban választott fejlesztési irány nagyon ígéretes volt, de sajnos a pályán ez nem mutatkozott meg, így változtatnunk kellet néhány dolgon. Most reméljük, hogy a helyes irányba tartunk. Bízunk benne, hogy igen, de várjuk meg, hogy mennyit tudunk kipréselni belőle ennek az autónak az utolsó szezonjában. Motivált vagyok. A tavalyi év nem volt egyszerű, de így is világbajnokok lettünk. Izgatottan várom a jövőt, remélhetőleg fejleszthetünk az autón. Ez már önmagában motivációt ad.”

    Liam Lawson pedig kerek-perec kijelentette, hogy az idei céljuk a konstruktőri világbajnoki cím. Aztán hogy a ma látott autóval, vagy egy teljesen másmilyennel, az majd kiderül.

    F1-es teszt kisokos – minden, amit a bahreini tesztelésről tudni érdemes!

  • Az egyik F1-es pilóta már az idei szezon kukázásáról beszél

    Az egyik F1-es pilóta már az idei szezon kukázásáról beszél


    A jövőre érkező nagy szabályváltozás miatt a Forma–1-es csapatok a szokottnál is nagyobb dilemma előtt állnak az idén, a Williams versenyzője pedig úgy érzi, most van itt az ideje áldozatot hozni.

    Mivel 2026-ban átfogó szabályváltozások lépnek életbe a Forma–1-ben, a csapatok előtt ismét lehetőség nyílik a szokottnál nagyobb előrelépésre, amit nyilván mindenki szeretne kihasználni. Amellett, hogy egy új szabályciklusban kezdetben mindig benne van, hogy valaki beletalál valamibe, ami másnak nem jut eszébe, ilyenkor azzal is lehet játszani, hogy valaki kisebb hangsúlyt fektet az aktuális autója fejlesztésére, cserébe korábban nekiáll az új modellnek.

    Először láthatunk valódi részletet egy 2026-os F1-es autóról

    Hogy ezzel mekkorát lehet szakítani, arra a tökéletes példa a Honda, amely a 2008-as szezont úgy, ahogy van elengedte, majd 2009-ben Brawn GP néven világbajnok lett. Az F1 történetében soha nem látott tettet végrehajtó istálló ugyanakkor azt is szemléltette, hogy hiába kezd valaki neki korán a fejlesztéseknek és hiába nyer ezzel sokat, ha nincs meg a megfelelő háttere, nem fog tudni megragadni az élmezőnyben. A jelenlegi középcsapatoknak tehát ettől még muszáj minden fronton törekedni a fejlődésre, így a Williams sem hagyhatja abba a James Vowles 2023 eleji csapatfőnöki kinevezésével kezdődő infrastrukturális és egyéb fejlesztéseket, viszont nekik is remek lehetőség lehet 2026 arra, hogy előre katapultálják magukat a sorrendben.

    Így véli a grove-iakkal negyedik idényét kezdő Alex Albon is, aki a Red Bull-lal példálózva mutatott rá, milyen fontos lesz a jó 2026-os kezdés. „Eredményességi szempontból igen – felelte a pitpass.com által idézett Albon arra a kérdésre, hogy az idei átmeneti év lesz-e a Williamsnek. – Biztos vagyok benne, hogy minden csapat ugyanabból a kottából játszik. Mi mindig is azt mondtuk, hogy 2026 a fontos év. Ha általánosságban vesszük, elég megnézni, a Red Bull hogyan talált bele [a 2022-es szabályokba], majd volt előnyben 3-4 évig. A McLaren csak mostanra zárkózott fel. Annyira fontos, hogy jól kezdjük 2026-ot, mert ha nem így lesz, ismét nagyon nehéz lesz felzárkózni.”

    Carlos Sainz, Alex Albon, James Vowles, Williams
    A Williams fejlődése szemmel látható – az idei évtől Carlos Sainz és új főszponzor is csatlakozott / Fotó: Clive Mason – Formula 1 via Getty Images

    „Továbbra is nagyon jó helyzetben vagyunk, de még jobb helyzetbe akarjuk hozni magunkat 2026-ra. Ez igazán… Nem akarom azt mondogatni, hogy feláldozzuk az idei évet a következőért, de egyértelműen az idén van ennek itt az ideje” – jelentette ki a thai-brit pilóta.

    Mindez nem jelenti azt, hogy a Williams mostantól semmit nem fog tenni a 2025-ös autó fejlesztéséért, mert mint Albon elmondta, annak ellenére tanulhatnak ebből 2026-ra, hogy rengeteget változnak majd a szabályok.

    „Rajta tartjuk az egyik szemünket az idei szezonon, mert továbbra is jól akarunk teljesíteni. Megváltoztattuk a filozófiánkat… Már a tavalyi év előtt is beszéltem erről, majd elég sokat változtattunk az autón, elég sokat változtattunk annak DNS-én. Ettől számos területen fejlődött, de felszínre hozott és kreált néhány gyengeséget is. Az idén feltérképezzük ezeket a területeket és megpróbáljuk kijavítani azokat. Ha sikerül megértenünk az autó érzékeny pontjait és azt, hogy mely területekre kell igazán koncentrálnunk az erőforrásainkat, már szinte koncepcionális szinten, az igazán jó helyzetbe fog hozni minket a következő évre” – mondta Albon.

    A kiszállás küszöbén volt a Mercedes F1-es csapatának egyik társtulajdonosa?

  • Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    A londoni közös Forma-1-es bemutató során egymást követően minden csapat a helyszínen prezentálta autójának idei festését a 2024-es modellen, majd saját színpadra lépésükkel egyidőben a közösségi médiában többen is feltöltötték 2025-ös autójuk fotóit.

    Rendhagyó szezonkezdet ez a hagyományos februárokhoz képest, hiszen ahelyett, hogy napról napra izgatottan várhatnák a rajongók az egyes csapatok saját bemutatóját, többségük semmiféle eseményt nem rendezett, s egyesek – a Sauber, a Haas és a Ferrari – a festésbemutatóval kötötték össze, hogy online leleplezzék idei autójukat is. Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyik csapat mivel rukkolt elő a nagy közös londoni esemény során.

    Sauber

    A tavalyi szezont az utolsó helyen záró csapat kezdte a sort, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto képében két új pilótával, a külső pedig a névadó szponzor Stake révén neonzöld maradt. A Sauber az idei modellről, a C45-ről osztott meg képeket saját csatornáin.

    Williams

    Alexander Albonnal és az újonnan érkező Carlos Sainzcal lépett színre a Williams, a spanyol pedig első részsikerét el is érte, hiszen ellenállt a kísértésnek, hogy élete legnagyobb színpadán, több mint tízezer néző előtt elénekelje védjegyévé vált dalát, a Smooth Operatort.

    A Williams FW47 múlt pénteken már bemutatkozott egy silverstone-i sajtóeseményen, de most ők is előálltak a stúdiófotókkal az idei autóról.

    Racing Bulls

    A Red Bull kiscsapata idénre nemcsak (ismét) nevet váltott, de színt is. Bár ők még mindig titkolóznak, a 2024-es modellről mutattak fotókat az oldalukon, ám a tavalyhoz képest megváltozott színösszeállítás miatt így is van min bámészkodni Yuki Tsunoda és Isack Hadjar autóján.

    Haas

    A csapatot váltó Esteban Oconnal, valamint a tavalyi három beugrása után első teljes szezonjára készülő Oliver Bearmannel vág neki az idei szezonnak a Haas, ami már a mezőny legfiatalabb istállójának is 10. évadja lesz a Forma-1-ben.

    Az amerikaiak az alábbi fotókon tárták a nagyérdemű elé idei versenyautójukat, a VF-25-öt.

    Alpine

    Pierre Gaslyt furcsa frizurájáról, Jack Doohant debütálószezonjáról kérdezték röviden, miután mechanikusan lerántották a rózsaszín leplet az Alpine idei festéséről, ami ezúttal is a rózsát és a kéket ötvözi. A csapat pedig ezt követően közzétette a fotókat az Alpine A525-ről, vagyis az idei modellről.

    Aston Martin

    A pilótafelállását idénre megtartó mindössze két istálló egyikénél, az Aston Martinnál a csapatvezető személye változott, hiszen már a korábbi Mercedes-motorguru, Andy Cowell konferálta fel a tavalyi konstruktőri ötödik helyezett csapatot, a James Bond-bevonulózene után. Fernando Alonso és Lance Stroll idei autóját nem ismerhettük meg végül, a csapat csak festést mutat az alábbi videóban.

    Mercedes

    A Mercedes volt a leginkább szűkmarkú az online tartalmak terén, nem osztottak meg saját képeket Andrea Kimi Antonelli és George Russell autójáról, így csupán az eseményen készültekkel kell beérniük a rajongóknak. A csapat azonban már korábban közölte, hogy február 24-én mutatja be a W16-os modellt, már Bahreinben tartózkodva és a tesztre készülve.

    Fotó: Clive Rose – Formula 1/Formula 1 via Getty Images

    Red Bull

    Miután minden csapat maga választhatta meg a bevonulás módját, a Red Bullnál kicsit régi identitásukat idézve igazi partihangulatot varázsoltak a színpadra a táncoló tömeg által körbevett autóval, miközben Max Verstappen és új csapattársa, Liam Lawson köszöntötték a közönséget.

    A Red Bull esetében is csak a 2025-ös festést vehetjük szemügyre a 2024-es, Verstappennel egyéni bajnoki címig jutó autón.

    Ferrari

    A legnagyobb várakozás természetesen a Ferrarit, az utolsó előttiként bemutatkozó csapatot övezte, ezúttal nem is csupán a csapat hagyományai miatt, hanem azért is, mert Lewis Hamilton vonult be az autó mögött a színpadra Charles Leclerc és Frédéric Vasseur csapatfőnök mellett. Azzal, hogy élőben mutatkozott Hamilton új csapata szerelésében, az eseményt világszerte figyelőkben egy fokkal mélyebben tudatosodhatott, hogy tényleg megtörtént az F1 történetének egyik legnagyobb formátumú csapatváltása.

    Természetesen a Ferrari sem mutatott új autót, hiszen azt másnap, szerdán egy saját, olaszországi eseményen teszik majd meg. A festés azonban változott, a motorborítás ugyanis egy jókora fehér foltot kapott mindkét oldalon.

    McLaren

    A 26 év után tavaly a konstruktőri trónra ismét felülő McLaren zárta az estét. A csapat távoli fotókon már ugyan megvillantotta idei autójának álcafestéses külsejét múlt héten a silverstone-i bejáratás során, ám most teljes papajapompájában gördült a színpadra a tavalyi bajnokautó, amely festés a jövő heti teszten már felkerül majd az MCL39-re is Bahreinben.

    Változik a monacói lebonyolítás, eltöröltek egy büntetést és lecsapnak a hajlékony szárnyakra

     

  • A Williamst hazugsággal vádolják, a festéssel viszont csak látszólag csaltak

    A Williamst hazugsággal vádolják, a festéssel viszont csak látszólag csaltak

    Ha nem közvetlen közelről pillantjuk meg a pénteken bemutatott idei Williamst, úgy tűnhet, hogy a csapat fittyet hányt arra a megkötésre, hogy a közös londoni esemény előtt tilos felfedni a végleges festést – hiszen az FW47 külseje megszólalásig hasonlít a tavalyi FW46-éra.

    Az F1 azért tiltotta meg a csapatoknak a szezon során használt végleges festésük felfedését, mert az elvenné az egyetlen újdonságát a jövő kedden Londonban tartandó közös bemutatónak, amelyen minden istálló a tavalyi autóján mutatja be az idei színösszeállítását.

    A McLaren csütörtöki felbukkanása jó példája is volt annak, hogy mire kényszerül idén egy már korán saját prezentációt tartó csapat, hiszen narancs-fekete álcafestésű MCL39-est vezetett Lando Norris és Oscar Piastri Silverstone-ban.

    Íme a második 2025-ös F1-es versenyautó a pályán

    Egy nappal később ugyanott azonban a Williams mintha pontosan ugyanolyan sötétkék mintázatot villantott volna, mint amivel a tavalyi szezonban versenyzett – ráadásul a McLarennel ellentétben már a szponzorlogók is teljes pompájukban tündököltek Carlos Sainz és Alexander Albon új autóján. Első pillantásra fel is merülhetett a kérdés, hogyan tehette meg a csapat, hogy egyáltalán nem titkolózott, de ha közelebbről nézünk rá az FW47-esre, már látható, hogy a teljes borítson fekete csíkok és különféle formák szabdalják a sötétkék alapszínt. Vagyis bár távolról egyszínű hatást kelt az autó, a Williamsnél mégis teljes joggal mondhatják, hogy ez bizony nem ugyanaz a festés, amit a szezon során fognak használni. Már akkor sem, ha az csupán teljesen sötétkék lesz, mint a tavalyi, ám a The Race értesülései szerint a Williams valóban egy ettől nagyon elütő végleges külsővel fogja meglepni a közönséget jövő héten az O2 Arenában.

    Williams ideiglenes festés 2025
    Fotó: Williams

    A teljes díszletben, a McLarennel ellentétben sajtó előtt tartott bemutató egyik fontos célja volt a támogatók felé tett gesztus is, különösen azután, hogy a Williams nemrég jelentette be új névadó szponzorát az ausztrál szoftvervállalat, az Atlassian képében.

    James Vowles csapatfőnök a nap során többször is elmondta, hogy a céggel kötött megállapodás a Williams történetének valaha volt legnagyobb szponzori szerződése, sőt, az egyik legnagyobb az egész F1-ben.

    Az Autosport szakírója, Stuart Codling komoly kételyeket ébresztett ezen állítás valóságtartalma kapcsán. Iparági információkból úgy tudja, az Atlassian nagyjából évi 40 millió dollárral járulhat hozzá a Williams költségvetéséhez, ami ahhoz hasonló elköteleződés, mint amennyivel az Aramco beszállt az Aston Martin F1-es csapatába. Szerinte pedig azt állítani, hogy egy ilyen szponzori szerződés a legjövedelmezőbbek között lenne, badarság, hiszen az F1-es költések a támogatók részéről is csillagászati magasságokat ütöttek meg az ezredforduló környékén, a dohányipari szponzorációk fénykorában (amikor a Williams partnere a Rothmans volt), ma pedig már költséglimit köti a csapatok kezét, így az autókra kerülő matricákért sem lehet már akkora összegeket elkérni, mint korábban.

    Szintén valószínűtlen, hogy a tavalyi szezont a konstruktőri 9., vagyis utolsó előtti helyen záró Williamsnek lenne akkora marketingereje és érdekérvényesítő képessége, hogy egy az F1-be most beszálló szponzor nekik fizessen rekordösszeget, és ne mondjuk egy jóval több és pozitívabb kicsengésű megjelenéssel kecsegtető élcsapattal állapodtak volna meg akár ugyanezért az összegért.

    Akármi is az igazság, ahhoz nem férhet kétség, hogy a jelentős tőkeinjekció jól jön a következő években a Williamsnek, amely idén immár két élvonalbeli versenyzővel kezdi a szezont, vagyis nem kényszerül arra a csapat, hogy egy-egy versenyző mögött álló támogatók alapján döntsön valakinek a legizolásáról, mint az volt a helyzet a közelmúltban Nicholas Latifi, Robert Kubica, Sergey Sirotkin, Lance Stroll vagy bizonyos mértékben Logan Sargeant esetében is.

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt