Címke: Williams

  • Latifi: láthatósági gondok vannak az új autóval

    Latifi: láthatósági gondok vannak az új autóval

    Nicholas Latifi a Williams bemelegítő körözése után kijelentette, kevesebbet látni az új autók pilótafülkéjéből.

    A 2022-es autók egyik legnagyobb változását – az aerodinamikai szabályok megváltozása mellett – a már Formula 2-ben látott 18 colos gumik bevezetése jelenti. Talán a motorok jelentik az egyetlen állandó pontot a tavalyi és az idei év között, minden mást újra kell tanulni.

    Gasly a nyitott hozzáállást hangsúlyozta az új autók kapcsán, míg akik már vezették az autót, egy – másik – fontos különbségre már felhívták a figyelmet.

    A héten már Lando Norris is „másnak” nevezte pilóták látósugarát a nagyobb kerekek és a különböző karosszériaelemek miatt.

    „Ez probléma lehet az olyan pályákon, mint Monaco vagy Szingapúr.” emelte ki a brit.

    Latifi Silverstone-ban járatta be a 2022-es Williamst, és hasonlóról számolt be:

    „Vizes volt a pálya, így nyilván nem akartam fölösleges kockázatot vállalni, szóval nem igazán tanultam sokat a pár kör alatt. De ahogy mások is mondták, kicsit nehezebb kilátni az autókból a kerekek miatt.” – idézi a kanadait a La Presse.

    „Nem könnyű, de hozzá kell szoknunk. Idővel tudni fogjuk, mik az új határok. A kormánynál ülve más érzés vezetni az új aerodinamika miatt, de még csak hét kört mentem egy esős pályán.” – szögezte le Latifi.

  • Albon rendkívül izgatott a visszatérése kapcsán

    Albon rendkívül izgatott a visszatérése kapcsán

    Nagyon várja már, hogy újra F1-es futamon indulhasson Alex Albon. A thai pilóta két szezont követően a tavalyi esztendőt kiülte, ám idén a Williams színeiben ismét a mezőny tagja lesz.

    Albon 2019-ben a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a sorozatban, ám fél szezon után Pierre Gasly helyén találta magát a Red Bullban, ahol még további egy teljes szezont töltött. Ám a gyenge teljesítménye miatt át kellett adnia a stafétát Sergio Péreznek, ő maga pedig tartalékpilótaként vette ki a részét Verstappen bajnoki címéből.

    Ám George Russell Mercedeshez való távozásával megnyílt számára az út Grove-ba, aminek elképesztően örült.

    Nagyon jó érzés. Olyan, mint amikor egy darabig távol voltam a pályától, de most visszatérek ahhoz, amit mindig is a legjobban szerettem csinálni, csodálatos érzés.” – kezdte a Williams bemutatójakor.

    Nagyon kedves mindenki a csapatnál. Egyértelműen tudják mit csinálnak, egy olyan csapathoz kerültem, ahol látszik, hogy hisznek bennem. Próbálok minden tudást és tapasztalatot átadni nekik.”

    Csapattársát Latifit jól ismeri, hiszen az F2-ben is már társak voltak, ám a kanadai most picit előnyben lesz, hiszen Albonnak még le kell ráznia magáról a rozsdát.

    „Ez más lesz, olyan érzés, mint amikor van egy kis rozsda, amitől meg kell szabadulni. Az új szabályok és az új autók nagyon kedveznek nekem. A lehető legjobban akarok nekivágni az évnek. Biztos vagyok benne, hogy ahogy az autó, úgy én is egyre jobb leszek a szezon előrehaladtával.” – magyarázta.

  • 28 év után lekerül a Senna emlékét őrző matrica a Williamsekről

    28 év után lekerül a Senna emlékét őrző matrica a Williamsekről

    A Williams csapatvezetője, Jost Capito szerint eljött az idő a csapat életében, hogy végérvényesen kilépjenek Ayrton Senna örökéből.

    A legendás Ayrton Senna a Williams versenyzőjeként az 1994-es San Marinói Nagydíjon szenvedett halálos kimenetelű balesetet, mindössze a harmadik versenyén a csapatnál. Azóta is a grove-i alakulat a ’Senna S’ matricával adózott a háromszoros világbajnok emléke előtt, amely minden évben megjelent a csapat autóin, egészen 2022-ig.

    Ugyanis a frissen bemutatott FW44 kódjelú modellről eltűnt a matrica, amelyet meg is indokolt Capito:

    „A döntésünk az volt, hogy előre akarunk menni a jövőbe. Egy új érába léptünk, amihez egy új autó is társul, ráadásul felújítottuk a múzeumunkat is, ami egy különleges hely, ahol Senna emlékét is lehet ápolni.” – kezdte a német.

    „Úgy vélem, hogy most már a jövőbe kell tekintenünk, és nem kellene a pilótáknak mutogatni az ’S’ betűt, minden egyes alkalommal, amikor az autóba ülnek és emlékeztetni őket a történtekre. Itt az idő, hogy a csapat tovább lépjen, legyen továbbra is tisztelettudó Senna irányába, legyen neki egy külön hely a múzeumban.” – magyarázta.

    A döntésről nem kérték ki a család véleményét, akik a mai napig az Ayrton Senna Alapítványon keresztül őrzik elhunyt szerettük emlékét.

    „Nem egyeztettünk erről a családdal. Az alapítvánnyal viszont továbbra is együtt fogunk működni, sőt még több erőforrást fogunk biztosítani a számukra, és azon is dolgozunk, hogy hogyan tudnánk még jobban segíteni a Senna Alapítványnak. Ebből több ember profitálhat, és az alapítványon keresztül tudunk segíteni az embereknek, akkor már nagyon megéri. De ezt nagyon aprólékosan kell meghatározni.” – tette hozzá.

    Embed from Getty Images

  • Megmutatta a Williams a 2022-es autójának fényezését

    Megmutatta a Williams a 2022-es autójának fényezését

    Bemutatkozott a Williams 2022-es konstrukciójának festése is.

    Robog tovább az autóbemutatók „hónapja”, legújabb delikvensként a grove-i istálló prezentálta versenygépét.

    A brit alakulat George Russell-lel és Nicholas Latifivel tavaly kitört az utolsó pár előre fuss státuszból. A távozó versenyző rendre szereplője volt a Q3-nak, sőt a meg nem történt Belga Nagydíjon még dobogóra is állhatott.

    A 23 éves pilótát azonban magához szólította a Mercedes, így a Williams új versenyzőt keresett magának. Ebben Russell is segítségükre volt, ugyanis beajánlotta egyik barátját, Alexander Albont. A Red Bullnál fejlesztőversenyzőként tevékenykedett és várt a visszatérésre. Ezt a grove-i gárda váltotta végül valóra.

    A Williams versenyzői tavaly 23 pontot gyűjtöttek, így az istálló a konstruktőri lista 8. helyén végzett.

    Nicholas Latifi:

    A kanadai versenyző már évek óta a csapat tagja. Russell távozása mentén ő lett a tapasztaltabb, így fel kell vennie a kesztyűt az új érában. Tavaly Latifi a Hungaroringen a hetedik helyen ért célba, így megszerezte első pontjait a száguldó cirkuszban. Gyűjtögetése Belgiumban folytatódott, ott ugyanis két egység ütötte a markát a pilótának. Tavaly főszerepbe került a szezonzárón, ugyanis ütközése miatt rendelték be a Safety Car-t. Az eset kapcsán rengetegen „rátámadtak” a kanadaira, még halálos fenyegetéseket is kapott a közösségi médián keresztül.

    Alex Albon:

    2020-ban még a Red Bullnál versenyzett a brit-thai pilóta, majd a Bikák úgy döntöttek, hogy inkább Sergio Pérezt ültetik a helyére. A háttérben dolgozó Albon azonban nagyon hasznosnak bizonyult, Helmut Marko többször is méltatta a lefokozott versenyzőt. A pilótakeringő során azonban megnyílt előtte az út, így idén, az új szabályok mentén bizonyíthat a Williams versenygépében.

    FW44:

    A közösségi médiás felületén az istálló már elhintette, hogy a szponzorok miatt változás lesz a festés terén. Ugyanakkor a kék szín nem tűnt el, épp csak az árnyalatok különböznek a tavalyi fényezéstől. Ugyanakkor a piros is megjelenik az autón. Akik az új autóra kíváncsiak, azoknak még várniuk kell, ugyanis a grove-i istálló csak a kinézetre helyezte a hangsúlyt.

     

  • Sainz: Minden helyzetben gyors Verstappen

    Sainz: Minden helyzetben gyors Verstappen

    Carlos Sainz saját bőrén tapasztalhatta, milyen Max Verstappen csapattársának lenni, és bevallása szerint csodálja a holland képességét, hogy minden helyzetben gyors tud lenni.

    Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rossónál (ma már AlphaTauri), amikor még a Red Bull pilótaprogramjában volt. A szintén első F1-es szezonját töltő Max Verstappennel osztozott a garázson. A spanyol jól tartotta magát a 2021-es F1-es bajnokkal szemben a Toro Rossós időkben, de míg Verstappen a Red Bull kötelékében maradt, Sainz nem, és a Renault-nál majd a McLarennél töltött időszakok után a Ferrarihoz vezetett az útja, ahol Sebastian Vettelt váltotta a 2020-as szezont követően. A Scuderiánál vállalt második szezonja előtt Sainzot a Corriere della Serának adott interjúban arról kérdezték, hogy mit csodál vagy mit utál Verstappenben. Némi viccel ütötte el a kérdést:

    „Elismerem a képességét, hogy minden helyzetben gyors tud lenni, a bátorságát, ahogyan megpróbálja járni a saját útját, a kritikus előzéseket. Nincs miért utálnom. Jobb, ha ezt mondom, különben beindulna a lavina.”

    Verstappen a 2021-es F1-es bajnoki címet a Lewis Hamiltonnal vívott, egész éven át tartó harc után nyerte meg. Ez Abu Dhabiban rendezett szezonzárón vitával végződött, miután Michael Masi versenyigazgató unortodox módon kezelte a Williams versenyzőjének, Nicholas Latifinak a futam vége felé történt balesete miatt kialakult biztonsági autós időszakot.

  • A Williams Racing meghosszabbítja a szerződését a Financial Times-szal

    A Williams Racing meghosszabbítja a szerződését a Financial Times-szal

    A Williams Racing örömmel jelenti be, hogy több évvel meghosszabbította a The Financial Times-szal való partnerségét.

    Az immáron harmadik éve tartó kapcsolat mindkét szervezet ismertségét növelte globálisan és befolyásosabbá tette őket a közönségekben. A megújítás után újra lesznek exkluzív személyes rendezvények a versenynaptár versenyhelyszínein, amelyek az FT legfontosabb kereskedelmi partnerei számára a Forma-1 világát mutatják be. Az új együttműködés részeként az FT a Williams új digitális rajongói platformján is jelen lesz.

    A Financial Times márkajelzése a következő szezonban is rajta marad a csapat Forma-1-es autóin, de a jelenlegi helyéről az első szárny belső véglemezére kerül. James Bower, a Williams Racing kereskedelmi igazgatója így nyilatkozott:

    „Nagyon örülünk, hogy többéves megállapodással meghosszabbítjuk az FT-vel való kapcsolatunkat. Megbízható és értékes támogatók voltak, és mivel a Williams és a Forma-1 2022-től egy izgalmas új korszakba lép, nagyszerű, hogy a fedélzeten tudhatjuk őket, hogy folytassuk a közös munkát, és új lehetőségeket keressünk, különösen a digitális térben.”

    David Buttle, a FT kereskedelmi marketing és irányelvekért felelős igazgatója hozzátette:

    „Rendkívül izgalmas, hogy a Williamsszel való együttműködésünket meghosszabbítjuk a csapat és a sportág új korszakában. Az elmúlt három évben sokat elértünk közösen, és nagy terveink vannak az együttműködésünk elmélyítésére, eszközeink egyesítésére, valamint közönségünk és kereskedelmi hatókörünk közös növelésére.”

  • A Williams pilótái utalnak már a 2022-es autójuk új festésére és színére

    A Williams pilótái utalnak már a 2022-es autójuk új festésére és színére

    A Williams Racing 2022-es versenyautója egy teljesen új, egyszerűbb fényezést kap, amely Nicholas Latifi és Alex Albon szerint egy „friss” új színnel fog rendelkezni. A páros ízelítőt kapott az új autójuk dizájnjából, és szerdán a közösségi médiában közzétett videóban mondták el a véleményüket, első benyomás alapján. A megjegyzéseik alapján a Williams új betontorpedója egészen más „ruhát” visel majd, mint a kéttónusú kék csíkos séma, amit az elmúlt szezonban használtak. A biztonság kedvéért pedig egy új szín is bekerült. Latifi ennyit árult el:

    „Ez más….Frissebb! Azt hiszem, ezt a szót már tavaly is használtam, de úgy vélem, inkább vonatkozik az ideire. Valójában pedig nagyon menő. Szerintem jól fog mutatni fények alatt, szép lesz a fotókon.”

    Albon legalább ilyen lelkes volt az új dizájnnal kapcsolatban, és megjegyezte, hogy az új színt is hozzáadták a keverékhez, bár ennek a neve ki lett sípolva a videóból:

    „Bejön. Azt mondanám, hogy ez inkább lett williamsesebb. Egyszerűbb a színösszeállítás is. Van benne egy kis ****. Tetszik benne a ***.

    Ez utóbbit Latifi is elismerte:

    „Került bele egy új szín, amiért rajongok. Szerintem kiemeli néhány nagyon remek tulajdonságát az autónak. Egy kicsit más minta is, mint amit korábban használtunk.”

    A Williams rajongóknak jövő keddig kell várniuk, hogy felfedjék nekik a brit alakulat új dizájnját, a grove-i székhelyű alakulat ugyanis február 15-én gurítja ki új autóját.

  • Teljes a lista: Mutatjuk mikor leplezik le a többi autót

    Teljes a lista: Mutatjuk mikor leplezik le a többi autót

    A Williams is bejelentette, hogy mikor mutatja be 2022-es konstrukcióját, így most már minden időpont ismert lett.

    Ebben a hónapban újra felbőgnek a motorok, ugyanis a barcelonai teszttel megkezdődik az új évad.

    Ugyanakkor még a „nagy következtetések levonása előtt” hátra van a „seregszemle”, hiszen minden istálló (ki előbb, ki utóbb) megmutatja milyen színben fog pompázni az új évben a versenygépe.

    Egy bemutatón már túl vagyunk, ugyanis a Haas a múlt héten rántotta le a leplet az autójáról. Az elkövetkezendő hetekben azonban sűrűsödik a program.

    Szerdán érkezik a Red Bull, őket majd az Aston Martin és McLaren követi. Ugyanakkor jövőhéten sem unatkozhatunk. Alábbi táblázatunkból megtudhatjátok, hogy ki és mikor szemlélteti a versenygépét. A lista folyamatosan frissül majd a pontos időpontokkal, így aki nem akar lemaradni, az sűrűn kattintson rá a cikkre.

    Csapat Autó neve Nap Időpont Közvetítés helye
    Haas VF-22 február 4. 12:00 Haas közösségi média
    Red Bull Racing RB18 február 9. 17:00 Red Bull YouTube
    Aston Martin AMR22 február 10. 15:00 Aston Martin F1 YouTube
    McLaren MCL36 február 11. 20:00 McLaren YouTube, McLaren.com
    AlphaTauri AT03 február 14. 12:00 AlphaTauri YouTube
    Williams február 15. 14:00
    Ferrari F1-75 február 17. 14:00
    Mercedes W13 február 18.
    Alpine A522 február 21.
    Alfa Romeo C42 február 27.
  • A Williams új juniorja Aston Martin teszten vehet részt

    A Williams új juniorja Aston Martin teszten vehet részt

    Zak O’Sullivan tavaly megnyerte a brit GB3-as bajnokságot, ami a Williams kötelékébe repítette őt. Eredményei miatt megkapta az Autosport fiatal pilótáknak járó díját, amiért egy rivális F1-es autót vezethet…

    A brit egy volt a négy jelölt közül, akik egy kétnapos szétlövésen vettek részt Silverstone-ban. Ezalatt egy régebbi F2-es autót, egy Aston Marton Vantage GT3-at és egy LMP3-as Ginettát vezethettek a jelöltek. Ezután pedig a Mercedes F1-es csapatának szimulátorába is beülhettek.

    O’Sullivanen kívül az F3-as versenyző Jonny Edgar (Red Bull Junior Team), az Euroformula Open második helyezettje, Louis Foster és a kétszeres bajnok Oliver Bearman (Ferrari Driver Academy) vett részt a teszten.

    „Hihetetlenül boldog voltam a jelölés miatt, és nagyon élveztem a tesztet is októberben, úgyhogy díjjal hazamenni már csak hab a tortán. Nagy eredmény ez egy olyan fiatal pilótának, mint én, aki még fejlődik.” jelentette ki a Williams juniorja.

    „Sok Forma-1-es versenyző nyerte el a díjat, így büszke vagyok, hol felkerültem a listára. Éreztem, hogy jól teljesítettem, főleg az F2-es menetben. Már várom az F1-es tesztet. Remélem egy évnyi F3 után bírni fogja a nyakam.”

    „Nagyszerű lesz, hogy elmondhatom magamról, hogy F1-es autót vezettem.”

    O’Sullivan így a három F1-es csapathoz is köthető, de mind ugyanazt a motort használják. A Mercedes szimulátora után, az Aston Martint teszteli, de a Williams juniorjaként versenyzik majd.

  • 16 éves pilótát igazolt a Williams

    16 éves pilótát igazolt a Williams

    A Williams új igazolást jelentett be az akadémiájára a napokban.

    A brit csapathoz a 2021-es GB3 bajnok, Zak O’Sullivan érkezik, aki ebben a szériában 14 dobogót és 7 győzelmet számlált. A 16 esztendős versenyző idén a Formula 3-ban vesz majd részt a Carlin színeiben.

    „Megtisztelő, hogy kiválasztott a Williams az akadémiájára” – nyilatkozta a bejelentés után O’Sullivan. „Ez egy hihetetlen lehetőség, és nem tudom eléggé megköszönni Jostnak, Svennek és az egész csapatnak a belém vetett bizalmat. A Williams a Forma-1 egyik legsikeresebb és legelismertebb csapata, amely a sportág legnagyobb tehetségei közül kinevelt már néhányat. Annak is nagyon örülök, hogy a Carlinnal való kapcsolatom folytatódik, és ebben a szezonban velük léphetek fel az F3-as sorozatba. Ez lesz a harmadik évem a csapattal, és már nagyon várom az előttem álló kihívást.”

    Ami pedig a feladatait illeti, O’Sullivan „ott lesz a pálya mentén és a gyárban is fog szimulátorozni, hatékony visszajelzéseket igyekezve adni a fejlesztésekhez”.