Címke: Williams

  • Nem kell elkapkodni a 2022-es Latifi-Piastri cserét

    Nem kell elkapkodni a 2022-es Latifi-Piastri cserét

    A Forma-1 hagyományos „pilótakeringője” már javában tart, hiszen kezdenek körvonalazódni a 2023-as versenyzői ülések birtokosai. Pierre Gasly-val, például a Red Bull egyértelműen közölte, hogy a jövő év végéig be kell tartania a szerződését. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost mondta ezt Montrealban, annak ellenére, hogy korábban azt találgatták, a francia pilóta az energiaital-gyártó cég F1-es istállója után másfelé kacsintgat:

    „A mi versenyzőnk lesz, ez pedig 100 százalékban megerősített, hiszen érvényes szerződése van velünk. Nincs is értelme erről többet beszélni.”

    Kevésbé biztos a helyzet az Alpine-nál. Persze, Fernando Alonso váratlan második helyezése Max Verstappen mögött a nedves montreali pályán nem fog ártani a közelgő tárgyalásoknak. Amennyiben a Renault tulajdonában lévő csapat kitart a spanyol mellett, a regnáló Formula 2-es bajnok Oscar Piastri úgy néz ki, hogy a Williamshez szerződik. Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke ennyit közölt:

    Nem kell nekünk ezt elkapkodnunk. Nem sietjük el a dolgot, és a megfelelő pillanatban, az őrületes átigazási szezonon belül körülnézünk. Végül meghozzuk az ilyen típusú döntéseket.”

    Arra a kérdésre, hogy a 21 éves ausztrál jövőre az F1-ben lesz-e, elismerte, hogy „Igen”. Sőt, Szafnauer akár egy korábbi megállapodást sem zár ki a Williamsszel, noha a brit csapat azt állítja, nem tervezik, hogy 2022-ben elengedik Nicholas Latifit. Erősködött egy kicsit, de bevallotta, hogy Montrealban „elbeszélgetett” a Williamsszel:

    „Olvastam ugyanezen pletykákat, de nehéz megjósolom ezzel kapcsolatban a jövőt. Nekem sincs több információm erről, mint nektek.”

    Már a Williams csapatfőnöke, Jost Capito sem zárja már ki azt, hogy Latifi még 2022 vége előtt kiszorul, persze jelenleg még palástol:

    „Mindkét versenyzőnek szerződése van a szezonra, és a tervünk az, hogy ezt teljesítsük is. Nincsenek más elgondolásaink.”

    Ugyanakkor elmondta, hogy Piastri készen áll a Forma-1-re, és rajta van azon a listán, akiket a Williams keres. Ami a 40 éves Alonsót illeti, róla Szafnauer azt mondta, hogy a nagy nyári szünetükhöz közeledve erről már több hír lesz majd.

  • A Mercedes levette autóiról a „gyanús” új elemet

    A Mercedes levette autóiról a „gyanús” új elemet

    A rivális csapatok nem tetszésüket fejezték ki a Mercedes Kanadába vitt újításával kapcsolatban. Az istálló le is szedte a padlólemezt érintő elemet.

    Csütörtökön jött ki a technika direktíva, mi szerint az FIA elejét akarja venni a nagymértékű delfinezésnek. Ezen a hétvégén még vizsgálják az autókat és a lehetőségeket, így a Brit Nagydíjtól jöhet majd a változás.

    Ám a csillagosok már Montréalba vittek egy olyan fejlesztést, ami „segítő elemként” egybevág az irányelv kezdetleges megfogalmazásával.

    „Nekünk nincs ilyen újításunk, hiszen a TD (technikai direktíva), csak csütörtökön jelent meg. Ez nem fair a többiekkel szemben, hiszen mi nem tudtunk felkészülni arra, hogy ilyen segítő alkatrészt hozzunk.” – méltatlankodott Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke.

    A Mercedes kijelentette, ők csak felkészülten akartak érkezni a tengerentúli versenyre, ám a kvalifikáció előtt leszerelték a kérdéses elemet.

    „Úgy vélem, ha leveszik, az a helyes döntés. Ilyen újítást nem lehet két nap alatt megalkotni.” – magyarázta Jost Capito, a Williams irányítója.

    A csapatok körében megoszlik a Szövetség döntése. Vannak akik örömmel fogadták az FIA beavatkozását, míg mások igazságtalannak tartják a változtatást.

    „Biztonságosan tudjuk üzemeltetni az autóinkat. Egyszerűen csak meg kell emelni a hasmagasságot.” – tette hozzá Szafnauer.

    Helmut Marko „badarságnak” titulálta az egész ügyet, sőt még bele is szállt a hátfájásra panaszkodó Lewis Hamiltonba.

    „Kezdhetne egy második karriert is, színészként remekül megállná a helyét.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    A költségvetési korlát felügyelete alatt a változtatások komoly kiadást vetítenek elő a csapatoknak. Christian Horner így az összeg megemelését kérvényezi.

    „Ennek van egy költsége, amit a jelenlegi plafon alatt trükkös lesz kivitelezni.”

  • Latifi cáfolja, hogy kivágnák őt a Kanadai Nagydíj után

    Latifi cáfolja, hogy kivágnák őt a Kanadai Nagydíj után

    Nicholas Latifi elutasítja azon állításoknak, melyek szerint a hétvégi, az első hazai futama Kanadában lehet az utolsó Forma-1-es versenye.

    A pletykák nem csak arról szólnak, hogy a Williams állítólag kétéves szerződést kötött a regnáló Formula 2-es bajnok Oscar Piastrival 2023-ra és 2024-re, hanem arról is, hogy az Alpine szinte egyből megkezdheti a fiatal ausztrál „kölcsönadását”. A 26 éves kanadai Latifi a francia Auto Hebdonak azonban cáfolta ezt:

    „Tudom, hogy vezetni fogok a szezon végéig, és ehhez nincs sok minden más hozzáfűznivalóm. Természetesen tudom, hogy javítanom kell a teljesítményemen. Nyilvánvalóan nem vagyok elégedett azzal, ahogy haladunk, ezért azzal törődöm, hogy megpróbáljak fejlődni.”

  • Szenvedős hétvégére számít hazai közönség előtt Nicholas Latifi

    Szenvedős hétvégére számít hazai közönség előtt Nicholas Latifi

    Izgatottan készül első hazai F1-es versenyhétvégéjére a Williams kanadai pilótája Nicholas Latifi. Ugyanakkor viszont a pálya karakterisztikája miatt szenvedésre is felkészült, szerinte ugyanis ez a pálya összegezi és kiemeli az FW44 valamennyi gyengeségét.

    Latifi 2020-ban debütált a száguldó cirkuszban, ám még csak most fog először hazai közönség előtt versenyezni, mivel az elmúlt két esztendőben a világjárvány miatti utazási korlátozások következtében nem rendeztek Kanadai Nagydíjat.

    „Valójában sosem versenyeztem még itt.” – kezdte Latifi, aki 2018-ban és 2019-ben egy-egy szabadedzésen már vezethetett Kanadában. „Vagyis gokartokkal igen, de ennél magasabb szinten nem, mert nincsenek otthon junior sorozatok.”

    „Rengeteg európai pilóta szerez már tapasztalatot hazai terepen mielőtt az F1-be kerülnének, a brit srácok sokat versenyeznek Silverstone-ban, az olaszok Monzában vagy a spanyolok Barcelonában. Számomra ez viszont nem adatott meg.” – szomorkodott.

    Latifi egyike azon két versenyzőnek, aki idén még nem szerzett pontot, a várakozásai szerint pedig ez a jég nem most fog megtörni.

    „Megnézve ezt a hétvégét, számos ok miatt a montreali az egyik legnagyobb kihívást jelentő versenyhétvége. Először is, mivel ez egy utcai pálya ezért rengeteg rajta a hupli, a rázókövek pedig merőben eltérőek a többi pályához képest. Monaco és Baku után tudjuk, hogy ezek az autók mennyire agresszívak és hogyan reagálnak az egyenetlen aszfaltra. Arra számítok, hogy Montrealban nagyon nehéz lesz majd megtalálni a megfelelő beállításokat.”

    „Az világos, hogy a mi autónk szenved leginkább a megfelelő tempó elérése érdekében és én magam sem érzem azt, hogy kihoznám belőle a legtöbbet. Montreal egy olyan pálya – amit most már teljes magabiztossággal állíthatok – ami nem igazán fekszik nekünk és a sok gyengeségünkre fog rávilágítani.”

  • Latifi elismerte, bizonytalan a jövője

    Latifi elismerte, bizonytalan a jövője

    Nicholas Latifi élete első hazai nagydíjára érkezve máris bizonytalanul érkezik a jövőjét illetően. Ennek oka, hogy az elmúlt napokban több hír is arról szólt, hogy Oscar Piastri érkezhet a helyére. Olyan variáció is volt, hogy már a Brit Nagydíjtól válthatja a kanadait, de az mindenképp benne lehet, hogy az Alpine kölcsönadja a Williamsnek Piastrit 2023-ra és 2024-re.

    „Állítom, hogy jelenleg vannak olyan versenyzők a Forma-1-ben, akik nem olyan jók, mint Oscar” – nyilatkozta róla Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója.

    Ugyanakkor egyesek szerint az is benne lehet, hogy Latifi megtartja a helyét a Sofina támogatásának segítségével. Mindenesetre a kanadai aggódik és tudja, hogy rezeg a léc.

    „Mindenképpen javítanom kell a teljesítményemen” – mondta a Williams pilótája egy montreali lapnak. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy biztos a helyem a csapatban. Tisztában vagyok vele, hogy a helyzetnek változnia kell. Bevallom, hogy Jeddah óta nem éreztem magam jól a kocsiban.”

    Latifinek feltették azt a kérdést is, hogy az egy évet kihagyó Albon miért teljesít sokkal jobban nála, melyre így válaszolt: „Ő gyorsabban alkalmazkodott az új autóhoz és rajtam áll, hogy változtassak.”

  • Alonso elmondta, miért tartsa meg az Alpine

    Alonso elmondta, miért tartsa meg az Alpine

    Fernando Alonso és Oscar Piastri jövője egyre inkább tisztázódni látszik, bár erre egyelőre csak pletykákból lehet következtetni. Ezek szerint az ausztrál aláírhat a Williams csapatához, ezzel együtt pedig Alonso maradna az Alpine-nál.

    Piastri a Williamshez kerülhet tehát, lényegében kölcsönben, a szintén kölcsönben lévő Albon mellé, aki ugyanúgy maradhat a grove-iaknál 2023-ra. A mostani csapattársa, Nicholas Latifi pedig tudja, hogy többet kell nyújtania, ha maradni szeretne.

    „Egyértelműen érzem, hogy nyomás alatt vagyok, de így van ezzel mindenki, akinek nincs szerződése jövőre” – szögezte le a tehetős támogatókkal rendelkező kanadai. „Tudom, hogy fejlődnöm kell, fejlődni akarok, és nem vagyok elégedett azzal, ahogy a dolgok most állnak, ezért próbálok folyamatosan előrelépni a javulás útján.”

    Ami pedig a kétszeres bajnok Alonsót illeti, továbbra is úgy tűnik, nagyon maradna, habár hivatalos bejelentésre vele kapcsolatban egy ideig még nem kell várni.

    „Amíg versenyképes vagyok és nem szenvedek az utazástól, miért hagyjam abba?” – tette fel a kérdést. „Oscar jó, és a csapat szabadon tesztelhet minket, de tudják, hogy mit tudok nyújtani. Nem hiszem, hogy bármit is bizonyítanom kellene. Ráadásul megvan az az előnyöm, hogy jól ismerem a pályákat, és azt, hogy hogyan változnak, ami fontos részlet. Nem igazán változtam 25 éves korom óta. Ott van a hozzáállásom úgy általában, a teljesítmény hajszolása, a fair versenyzésre való törekvés. A bosszúvágyam mindig él. Még két év van bennem, de a döntések csak a nyár folyamán születnek meg.”

  • Hamarosan bejelenthetik Piastri F1-es szerződését

    Hamarosan bejelenthetik Piastri F1-es szerződését

    Oscar Piastri egyre közelebb van ahhoz, hogy a következő szezonban a Williams Forma-1-es versenyzője legyen. A hírek szerint a hónap végéig megerősítheti a szerződtetését.

    Az Alpine teszt- és tartalékversenyzője az egyik legígéretesebb fiatal versenyző a Forma-1 kapujában, aki 2019 és 2021 között bajnoki címet nyert a Formula Renault Eurocupban, a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is.

    Hiába nyerte meg azonban az F2-t tavaly, a 2022-es F1-es lehetőségről lemaradt, mivel az Alpine-nál nem volt szabad hely, és nem tudtaj megegyezni arról, hogy Piastri máshová igazoljon „kölcsönbe”.

    Az ausztrál szívesen vállalta ezt a szerepet egy szezonra, azzal a kikötéssel, hogy az Alpine talál neki versenyzői ülést 2023-ra.

    Piastri jövőre is szerződésben marad az Alpine-nal, de úgy tudni, hogy van egy záradék a szerződésében, mi szerint ha június végéig nem sikerül megállapodni vele az F1-ben való versenyzésről, szabadon igazolhat bárhová.

    Az Alpine továbbra sem tudja Piastrit a saját csapatába ültetni, mivel Esteban Ocon 2024 végéig szerződött, és a pletykák szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak is van 2023-ra hosszabbítása, csupán a formalitások és a hivatalos megerősítés várat magára.

    Az Alpine világossá tette, hogy szívesen elengedi Piastrit rövid távon egy másik csapathoz, de nem szeretne egy ilyen kiváló versenyzőt végleg elveszíteni. Egyre valószínűbbnek tűnik Piastri kölcsönadása a Williamsnek. A Williams pedig minden bizonnyal hajlandó egy ilyen megállapodásra, mivel a 2022-es szezonra hasonló megállapodást kötött a Red Bullal Alex Albon kapcsán.

    Albon 2022-ben rendkívül meggyőző eddig, míg csapattársa, Nicholas Latifi küszködik, így minden bizonnyal távoznia kell a csapattól a szezon végeztével.

    Az is valószínű, hogy Piastri F1-es szerződtetését a Brit Nagydíjon jelentik majd be.

  • Sergio Pérez kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Sergio Pérez kezdett a legjobban az első szabadedzésen

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A versenyzők nagy része szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy elvégezzék az installációs köröket.

    A Red Bull pilótái az új erőforrást is kipróbálhattak, ugyanis a csapat Bakura időzítette az első cserét. A Mercedesnél mindeközben visszatért a delfinezés, Lewis Hamilton rendesen pattogott a felvezető körén. A Ferrari is hasonló cipőben jár, Carlos Sainz panaszkodott is a jelenségre.

    Az első mérvadó kört Max Verstappen pakolt le, mögé csapattársa, Sergio Pérez zárkózott fel. A fehér oldalfalú abroncsokon Charles Leclerc ugrott fel a harmadik pozícióba.

    Mick Schumacher balszerencséje tovább folytatódott, ugyanis a Haas megállt alatta. A hűtővíz nagyon gyorsan távozott a konstrukcióból. Előkerült a VSC.

    Lance Stroll érintőre vette a falat, míg a hétszeres világbajnok a bukótérbe látogatott ki. Nicholas Latifi edzése sem volt túl hosszú, a Williams ugyanis megadta magát alatta. A sárga szín újfent feltűnt a gyakorláson.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, Sergio Pérez és Charles Leclerc előtt. Mögöttük az első 10-et még Pierre Gasly, Yuki Tsunoda, Carlos Sainz, Kevin Magnussen, Fernando Alonso, Alex Albon és Esteban Ocon alkotta.

    A lágykeverékek előkerülése után Pérez ugrott az élre, míg a Ferrarinál Leclerc teljesített jobban.

    A mexikói versenyző megőrizte a pozíciót, így ő bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen. A második helyet Charles Leclerc kaparintotta meg, míg a harmadik Max Verstappen lett. Mögöttük Carlos Sainz, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Yuki Tsunoda, George Russell, Pierre Gasly és Esteban Ocon került még be az első 10-be.

    Max Verstappen a végén még bemutatott egy piruettet a 15-ös kanyarban, majd folytatta útját a box felé.

    1 Sergio Pérez Red Bull 1:45.476 21
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:45.603 +0.127 21
    3 Max Verstappen Red Bull 1:45.810 +0.334 25
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:46.012 +0.536 22
    5 Fernando Alonso Alpine 1:46.667 +1.191 22
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:46.696 +1.220 21
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:46.705 +1.229 25
    8 George Russell Mercedes 1:46.571 +1.095 24
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:46.830 +1.354 25
    10 Esteban Ocon Alpine 1:46.917 +1.441 21
    11 Lando Norris McLaren 1:47.691 +2.215 19
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:47.847 +2.371 24
    13 Kevin Magnussen Haas 1:47.946 +2.470 24
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:47.970 +2.494 22
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:48.078 +2.602 22
    16 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:48.222 +2.746 24
    17 Alexander Albon Williams 1:48.419 +2.943 22
    18 Daniel Ricciardo McLaren 1:48.810 +3.334 22
    19 Nicholas Latifi Williams 1:50.921 +5.445 7
    20 Mick Schumacher Haas 1:58.332 +12.856 3
  • Williams: Latifi továbbra sem magabiztos, emiatt szenved

    Williams: Latifi továbbra sem magabiztos, emiatt szenved

    A Williams technikai főnöke, Dave Robson szerint Nicholas Latifi legfőbb problémája az „önbizalom hiánya”. A kanadai ugyanis nem érzi magát jól az FW44 volánja mögött és főnöke szerint ez a szenvedésének leglényegesebb oka.

    Latifi – akinek egyáltalán nem biztos a jövője a patinás brit istállónál – már az első két évében sem tudta felvenni a versenyt George Russell-lel, aki azóta már a Mercedes csapatát erősíti és ott is sok borsot tör a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton orra alá. A kanadai azonban hiába kapott új csapattársat magának Alex Albon személyében, ő ellene sem képes jó eredményeket hozni, ráadásul a kanadai az egyetlen olyan versenyző Mick Schumacher mellett a mostani mezőnyből, aki még nem volt képes a pontszerzők között végezni idén.

    Latifi egyetlen alkalommal tudta eddig legyőzni Albont az időmérők folyamán, azonban ezzel nem ment sokra és az sem segített rajta, hogy számos komolyabb autótörést is elszenvedett már a 2022-es szezonban. Robson pedig ezt a fajta rossz teljesítményt az önbizalom hiányának tudja be.

    „Még mindig hiányzik az a plusz, amivel már jobbak lehetnének Nicholas eredményei” – nyilatkozta Robson még Monacóban. „Monacóban például egy jobb eredményt is el tudott volna érni, azonban az első tengely tapadásával még mindig vannak problémái Nicholasnak és emiatt egy újabb Q1-es kiesés lett a vége. Ez arról szól, hogy Nicholas még mindig nem érzi jól magát az autóban és nem találja az optimális egyensúlyt sem. Szerintem ezek a problémák tökéletesen összefoglalják Nicholas jelenlegi helyzetét.”

    Végül maga Latifi is megszólalt az ügyben és elmondása szerint „a Williams egyszerűen nem rendelkezik annyi leszorítóerővel, mint a rivális istállók.” Ez Barcelonában tűnt fel neki, ahol a harmadik szektorban égető szüksége van az embernek egy optimálisan működő versenyautóra. A grove-i istálló kanadai pilótája hozzátette, hogy „már dolgoznak a probléma elhárításán, hogy a létező leghamarabb felzárkózhassanak a középmezőny többi csapatára.”

  • A Williams megszegte a költségvetési szabályokat, ezért büntetést kaptak

    A Williams megszegte a költségvetési szabályokat, ezért büntetést kaptak

    A Williams F1-es csapatát megbírságolta az FIA, mert megszegte a sportág pénzügyi szabályzatát, és túl későn nyújtotta be a pénzügyi dokumentumait.

    A csapat nem nyújtotta be időben az FIA által előírt 2022. március 31-i határidőre a teljes pénzügyi évre vonatkozó beszámoló dokumentációit.

    Az F1-es csapatok a 2021-es szezon kezdete óta kénytelenek a költségvetési plafonon belül működni. Ez a felső határ jelenleg 140 millió dollár, de a következő ciklusban 135 millió dollárra csökken.

    A Williams azonban nem azzal került bajba, hogy túllépte volna ezt a plafont, hanem azzal, hogy túl későn adta be a papírokat, amelyben felvázolta a kiadásait.

    Az oxfordshire-i székhelyű csapat lett az első, amely megszegte a költségvetési sapka szabályait, ezért 25 000 dolláros büntetést szabtak ki rájuk.

    Az FIA szerint a Williams április 12-én kapott értesítést arról, hogy a csapat szabálysértést követett el. A Williams három nappal később válaszolt az értesítésre, és elismerte, hogy megszegték a szabályokat.

    Az FIA szerint a csapat ezután teljes mértékben együttműködött a szabálysértés korrigálásában. Ezután közölték velük, hogy a hibát a jelentés június 1-jéig történő benyújtásával kell orvosolniuk.

    A Williams ezt meg is tette, de az FIA 25 000 dolláros bírságot szabott ki, valamint a csapatnak kell viselnie a költségtakarékossági adminisztráció költségeit is.