Címke: Williams

  • Steiner szerint a valaha volt legnagyobb show jön a Földön

    Steiner szerint a valaha volt legnagyobb show jön a Földön

    A Haas F1 csapatfőnöke, Günther Steiner arra számít, hogy az idei Las Vegas-i Nagydíj a „valaha volt legnagyobb show lesz a Földön”.

    A Forma-1 miatt 1984 óta először rendeznek versenyt Las Vegasban, az új futamot az ikonikus sugárútjuk mentén rendezik meg. Azzal, hogy Las Vegas bekerült 2023-ra, három amerikai futam szerepel az F1-es versenynaptárban – a másik kettőnek Miami és Austin ad otthont. A száguldó cirkusznak most már van egy amerikai pilótája Logan Sargeant személyében, aki idén mutatkozik be a Williamsszel, míg a Haas továbbra is az egyetlen amerikai csapat. Steiner a texasi KVUE televíziós csatornának nyilatkozva beszélt a visszatérő Las Vegas Nagydíjáról és arról, hogy mit vár a novemberi eseménytől:

    „Szerintem olyan a sportágunk, ami nagyon érdekes, és minél többet nézed, annál jobban érdekel, hiszen minden egyes futamnak más a karaktere. Nyilvánvalóan nem tudom száz százalékosan megítélni Las Vegast, de szerintem, ismerjük Las Vegast, és tudjuk, hogy mik az elvárásaink. Ez lesz a valaha volt legnagyobb show a Földön. Szerintem ez egy nagyon érdekes sport, és bármennyire is azt mondod, hogy van egy amerikai újonc versenyzőnk és egy amerikai csapatunk, szerintem a jövőben még érdekesebb lesz Amerikának, nemzetként is.”

    Magát a Las Vegas-i pályát tekintve Steiner találó megjegyzéssel zárt:

    „Talán minden új pálya mindig kihívást jelent, de Vegas kihívás lesz mindenkinek, nemde? Mivel teljesen új. Nincsenek adataink, tehát azt hiszem, idén Vegas lesz a legnagyobb kihívás, mert még nem voltunk ott. Ez egy nagy sebességű Monaco.”

    Steiner egy erős és sikeres szezonban reménykedik

  • Hibáztak az IT-sek: Idő előtt kiderült a Red Bull-Ford és a Gulf-Williams kapcsolat

    Hibáztak az IT-sek: Idő előtt kiderült a Red Bull-Ford és a Gulf-Williams kapcsolat

    Adminisztrációs hiba miatt kiszivárgott a hivatalos megerősítés, mely szerint a Red Bull és a Ford egyesíti erőit a Forma-1-ben.

    A Red Bull és a Ford úgy tervezték, hogy pénteken, a 2023-as szezonra készülő F1-es csapat bemutatóján jelentik be a nagy hírt. Azonban az véletlenül máris elterjedt. A Ford csütörtökön küldte el az információt az Ansa olasz hírügynökségnek, anélkül, hogy közölte volna velük, hogy a hír péntekig embargós. Az Ansa tévedésből tette közzé, majd eltávolította – írja a BBC.

    A kapcsolat 2026-tól indul, amikor a Ford segít finanszírozni az új motort. Ezt a Red Bull tervezi az ugyanebben az évben bevezetésre kerülő szabályokhoz. A Ford korábban a Jaguarral is részt vett a száguldó cirkuszban, amíg azt a csapatot el nem adták a Red Bullnak. Tehát egyesítik erőit a Red Bull Powertrains-szal, akik már szorgalmasan készítik a 2026-os terveket. A Ford Performance főnöke, Mark Rushbrook a hét elején gyakorlatilag már szította a tüzet, az alábbi kijelentésével:

    „A Forma-1 erős és növekszik, mind az Egyesült Államokban, mind globálisan. Remek futamaik vannak, pompás versengés, és sikerült új célcsoportokat is elérni olyan dolgokkal, mint a Drive to Survive.”

    A Williams is kínosan nagy bejelentést szivárogtatott ki előzetesen. A Gulf Oil marad a Forma-1-ben, miután 2022 végén elválnak útjaik a McLarennel.

    Egyre többen gondolják úgy, hogy a Williams véletlenül rakta ki a Gulf Oil-lal való új partnerségét, miután a brit csapat egy Gulf-szponzorációs oldalt tett fel a weboldalára, majd gyorsan eltávolította azt.

    Pechjükre az oldal eltávolítása nem volt elég gyors, az oldal híre gyorsan elterjedt a közösségi médiában. Tekintettel a Williams esetleges hibájára, most már erősen feltételezhető, hogy a grove-i székhelyű alakulat bejelenti a partnerséget a céggel. Ez azt jelenti, hogy a 2023-as festésükön a Gulf híres színei szerepelhetnek.

    Az olajtársaság nem titkolt szándéka, hogy a tavalyi szezon végén a McLarennel történt szakításuk után is maradnak a királykategóriában. A cég a Twitteren azt írta, hogy „Nagy F1-es hírek hamarosan”, majd a január 13-án kelt bejegyzésükben hozzátették:

    „Mit vársz a legjobban az új szezonban?”

    Amennyiben bejelentik a lehetséges együttműködést, akkor az valószínűleg hatalmas pénzügyi injekciót jelentene a Williamsnek, ami a 2023-as betontorpedójuk fejlesztését támogatná. A csapat jövő hétfőn, február 7-én mutatja be 2023-as autóját, és az előrejelzések szerint ez lesz az az időpont, amikor hivatalosan is bejelentik a partnerséget.

    Erősödnek a pletykák a Red Bull és a Ford körül a New York-i bemutató előtt

  • Mick Schumacher lesz a McLaren tartalékversenyzője

    Mick Schumacher lesz a McLaren tartalékversenyzője

    A Mercedes új tartalékversenyzője, Mick Schumacher a McLaren számára is elérhetővé válik, akikkel egy hosszabb megállapodása van a német gyártónak.

    Schumacher, a 2020-as Forma-2-es bajnok az elmúlt két szezonban a Haas színeiben versenyzett a Forma-1-ben, ahol két alkalommal szerzett pontot. Viszont 2022 végére elveszítette a helyét a csapatnál, és úgy szintén a Ferrari Versenyzői Akadémiájánál is.
    Végül pedig a Mercedes igazolta le tartalékversenyzői szerepre az év végén.

    A Mercedes korábbi tartalékjai is megosztott pilóták voltak a partner csapatokkal, mint az Aston Martinnál, a McLarennél és a Williamsnél is, ahova tavaly Nyck de Vries ugrott be a Monzai hétvégére és egy bravúros eredménnyel zárt.

    „A McLaren a 2023-as F1-es szezonban a Mercedesszel kötött megállapodása részeként, Micket tartalékversenyzőként is hívhatja majd [a hétvégékre]. Üdvözlünk a családban Mick!” – tette közzé a McLaren a közösségi médiában.

    Ezzel pedig bezárul egy kör, mivel Andrea Stella, a McLaren újonnan kinevezett csapatfőnöke, Mick édesapjával, Michael Schumacher-el is dolgozott, ahol a teljesítmény mérnök szerepét töltötte be.

    Schumacher ülését a Mercedes új autójába, az F1 W14-esre tegnap szerelték fel. A csapat ma és holnap a Paul Ricard-on egy régi autóval áll rajthoz, hogy a Pirelli új slick gumikeverékeinek fejlesztési munkálatait kezdje meg. Ahol ez idáig George Russell vezette az autót.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by McLaren (@mclaren)

    Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Piastri lenyűgözze a McLarent

  • Hogyan és miért úgy nevezik el az autóikat az F1-es csapatok?

    Hogyan és miért úgy nevezik el az autóikat az F1-es csapatok?

    Elérkeztünk az autóbemutatók időpontjához, ezzel véget is ért a szigorúan vett holtszezon az F1-ben. Az istállók két hét alatt valamennyien bemutatják majd a 2023-as konstrukciójukat, amelyeket el is neveznek, egy már jól meghatározott rendszer szerint.

    A planetf1.com nevű weboldal most összeszedte a csapatok biztos és várható autó elnevezéseit, illetve azt is hogy miért az lesz a név.

    Red Bull – RB19

    A címvédő gárda autónevei a legegyszerűbbek, leglogikusabbak közé tartozik. A névben szereplő RB betűpár a csapat monogramját jelöli, a szám pedig azt, ahányadik szezonját tapossa éppen abban az évben. Idén a Red Bull a 19. szezonjára készül a Forma-1-ben. A Jaguar 2004-es felvásárlása óta követik ezt a szisztémát, ám azonban volt egy kivétel. Ugyanis a Forma-1-ben sosem volt RB17 kódjelű autó, mivel a csapat 2021-ben az azt megelőző évi kasztniját használta, az autón is összességében minimális változtatások voltak, így azt RB16B néven futtatták. Tavaly pedig az RB18 következett, mivel nem szerettek volna szakítani a hagyományokkal.

    Ferrari – Egyelőre csak „Project 675” kódnevet használnak, a valódi nevet csak a bemutatón ismertetik

    A Red Bullal ellentétben a Ferrari tudhatja magáénak a legbonyolultabb és legkevésbé követhető autó elnevezéseket. Nem elsősorban azért, mert 1950 óta minden évben jelen vannak, hanem mert korszakonként változott az elnevezés logikája is.

    A legelső felfogás szerint, 1958-tól az autókat a motorról nevezték el, így lett az 58-as modell a Ferrari 256. Ezt vitték tovább a 60-as és a 70-es évekre ide, de az évszázad végén ismét felbukkant egy rövid időre.

    Az első komolyabb változás a 70-es években következett, amikor egy betű is megjelent a névben, amely szintén a motorra utalt, a következők szerint: az 1970-es autó neve 312B volt. Amelyben egy háromliteres, 12 hengeres boxermotor volt. A következő években, amíg ezt a motor típust használták, mindig egy sorszám jelent még meg pluszban, 312B2, 312B3, stb.

    1981-ben aztán csavartak egyet a karakterek sorrendjén, az új logika szerint először a motor beépítési fokozatát jelöli, majd a henger száma következett. (126C = 120 fokban beépített, hat hengeres motor). Pár évig használták ezt, a végére pedig hozzátéve az évszám utolsó számjegyét is. (126C4 1984-ben.)

    A 90-es évek elején a szelepek száma, hengerek száma és sebességváltó alapján nevezték el. De a csapat szívesen használta a névben az aktuális évszámot is. Péládul F92A, F2004.

    Azonban jelentős, a csapat, vagy Olaszországhoz kapcsolódó események évfordulója is képezhette az autó nevét. Például a 2003-as autó az F2003-GA volt, amelyet a Fiat alapítója, Gianni Agnelli halála miatti tiszteletből tettek bele.

    2020-ban a csapat az 1000. nagydíját ünnepelte, így az autó is az SF1000 kódnevet kapta. Tavaly pedig az első Ferrari beindításának 75. évfordulója miatt lett az F1-75 a név. Az elmúlt években a Scuderia Ferrari rövidítésének számító SF bekerült a kódnévbe, és idén nincs olyan nagy jubileum, amely fontos lenne a Ferrari számára, így vélhetően SF-23 lesz az autó neve.

    Mercedes – W14

    Az egyszerűség híve a Mercedes is. Az ezüst nyilak nevében a W „Wagen”-t jelöl, ami németül autót jelent. A szám pedig az autó száma, vagyis a sorszámot jelöli. De nem azt a sorszámot, ahányadik F1-es Mercedes, mivel a hőskorban, 1955-ben bemutatkozó Mercedes a W196 néven futott, a benne lévő M196-os motor miatt. A mai modern számozás az első Brackley-ben épített autótól számozódik.

    Alpine – A523

    Az Alpine név összetétele is halál egyszerű. Az A500-as rész magára a Forma-1-es projekt elnevezésére utal. Az utána következő számok pedig az évszámot jelzik. Így lett az első Alpine neve A521 két évvel ezelőtt.

    McLaren – MCL37 (még nem megerősített)

    Egy másik patináns istálló, és egy másik, név történelemben gazdag gárda a McLaren. A kezdetekben Bruce McLaren M2B nevű autóval állta rajthoz először, amely az M2A fejlesztő autónak a tovább gondolt verziója volt. Pár évig ez volt az elfogadott, a betű mindig akkor változott, amikor ugyanazt az alvázat használták. (1969-ben volt M7A, M7B és M7C autó is). A számozás nem sorban haladt, mert 16 szezonon használták ezt (1966-1981) és a 2-es kódtól eljutottak a 29-esig.

    Ezután történt egy fontos változás, miután a csapat egyesült Ron Dennis Project 4 F2-es csapatával. A csapat főszponzora ekkor már a Marlboro volt, így a név e háromságból, a McLaren Marlboro Project 4-ből állt össze, így született meg a legendás MP4 előtag. Ez nagyon sokáig megmaradt, amely után kötőjellel vagy perjellel következett a modell száma, illetve, ha volt évközben, akkor módosítás betűjele. A legelső ilyen McLaren az MP4/1. Ron Dennis 2016 utáni távozásával ez a formátum is megszűnt. Ekkor váltottak át a jelenleg használt, a csapatnévből származtatott MCL kódra, a számozást pedig vitték tovább. A 2016-os autó még az MP4-31 volt, de a 2017-es már MCL32 névre hallgatott.

    Kivétel szintén 2021 volt. A Red Bullhoz hasonlóan az előző évi módosított autót használták, MCL35M néven. Az energiaitalosokkal ellentétben ők nem hagytak ki egy számot, így tavaly következett az MCL36, a logika alapján idén pedig a 37-es verziónak kell következnie.

    Alfa Romeo – C42

    A szerelem vezérelte a Sauber autóinak a nevét. A C betű ugyanis Christine-t jelent, aki az alapító Peter Sauber felesége. Először a C12-es modellel indultak az F1-ben, amely számait évről évre eggyel növelték egészen a BMW 2006-os érkezéséig. A csapatban részesedést vásárolt német gyár az F1 előtag után az év számát használta autónévként. A 2007-es BMW Sauber tehát az F1.07 néven futott. 2010-ben a BMW kiszállt, maradt ismét magában Sauber. Az elnevezéshez is visszatértek, de kihagyták azokat a számokat, amelyek a BMW-s időszak alatt lehettek volna. Így nincs C25, C26, C27 és C28-as sem.

    Az Alfa Romeo csak névadóként van jelen, így továbbra is a C előtagot használják, amely mellé idén a 42-es párosul.

    Aston Martin – AMR23

    A jogelőd filozófiáját továbbvéve az Aston Marin Racing rövidítés mellé az aktuális évszám társul.

    Haas – VF-23

    Az alapító Gene Haas kezdeti üzleteire utal az F1-es autó elnevezése. A Haas eredetileg CNC gépeket gyártó vállalatként jött létre. Az általuk 1988-ban gyártott legelső ilyen gép a VF-1-es nevet kapta. A V, mint vertikálisat jelent. Az F-1 toldalékot maga Haas adta hozzá, utalásként a „Very First One”-ra.

    Az F1-be érkezve megtartották ezt a hagyományt, amely mellé az évszámmal kombinálódik. A legelső autó a VF-16 volt.

    AlphaTauri – AT04

    A Red Bull kiscsapata sem viszi túlzásba a névválasztást. A csapat nevének monogramja párosul a modell sorszámával, amely a csapat Toro Rossoból AlphaTaurira való váltástól kezdődik.

    Williams – FW45

    Frank Williams csapata először a March ügyfeleként lépett be a sportágba, ezért a nevük is March 761 volt 1977-ben.

    Egy évre rá terveztek először teljesen önálló autót, amely a FW06 nevet kapta. Frank Williams monogramja után az ő általa tervezet autó számát jelöli, 1978-as volt a hatodik Williams-autó.

    Onnantól kezdve mind a mai napig ezt alkalmazzák, időnként egy betű is megjelent a névben, szintén valamiféle módosítás hatására. Miután a Williams család teljesen háttérbe vonult, és a Dorilton Capitals megvette a csapatot, tisztelegve az elődök előtt, ragaszkodtak ehhez a formulához, így a 2023-as modelljük – várhatóan – az FW45 nevet kapja.

  • Ezen ex-F1-es pilótákra figyelj most a Daytona 24 órás versenyen

    Ezen ex-F1-es pilótákra figyelj most a Daytona 24 órás versenyen

    Kevin Magnussen ugyan kénytelen volt visszalépni a Daytona 24 órástól, de az IMSA szezonnyitóján még mindig bőven van érdeklődés korábbi Forma-1-es pilótáktól.

    A Haas versenyzője kénytelen lesz kihagyni a versenyt, miután kézműtéten esett át. Azonban várhatóan a királykategória előszezoni tesztjeire már alkalmas lesz a vezetésre. A prémium GTP kategóriában négy korábbi F1-es indul, az LMP2-es kategóriában további négy, a GTD Pro-ban pedig kettő, nézzük is meg tehát a felállást!

    Az egykori Sauber-pilóta Felipe Nasr a második rajtkockából indul a Porsche Penske színeiben. A brazil sikeres karriert futott be az Államokban a sportautózásban.

    felipe nasr
    Fotó: Griffith Bean/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Brendon Hartley visszatért a hosszútávú versenyzéshez, amikor a Toro Rosso elengedte, és a harmadik helyen indul a Wayne Taylor Racing színeiben.

    Ricky Taylor, Filipe Albuquerque, Louis Deletraz, Brendon Hartley
    Fotó: Richard Dole/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Egy másik korábbi Toro Rosso-versenyző, Sebastian Bourdais is a karrierje során sikereket ért el az Egyesült Államokban. A francia a negyedik helyen indul a Cadillac színeiben.

    Sebastien Bourdais
    Fotó: Michael L. Levitt/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Jack Aitken bejelentette, hogy szakít a Williamsszel, miután az elmúlt három szezonban tartalékpilótai szerepkört töltött be. Egyetlen Forma-1-es futamon indult 2020-ban (Sakhir Nagydíj), és a Whelen Engineering Action Express Racing színeiben indul a hatodik helyről.

    Jack Aitken
    Fotó: Richard Dole/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A holland Giedo van der Garde az F1-ben a nem túl sikeres Caterham alakulatánál versenyzett, de az LMP2-es versenykategóriában indul. Miután a Racing Team Nederland a tavalyi idény után visszalépett, ezúttal a TDS Racing színeiben indul.

    Francois Heriau, Giedo van der Garde, Josh Pierson, Job Van Uitert
    Fotó: Michael L. Levitt/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Esteban Gutierrez továbbra is kötődik a Mercedeshez, ami abban nyilvánul meg, hogy csapata névadóként támogatja a versenyen való indulását. A mexikói ezen a versenyen a Crowdstrike Racing pilótája.

    George Kurtz, Ben Hanley, Matt McMurry, Esteban Gutierrez
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A Haas frissen újra kinevezett tartalékosa, Pietro Fittipaldi csapata Gutierrez mellől indul, a Rick Ware Racing versenyzőjeként pedig a 14. helyen áll rajthoz.

    Eric Lux, Pietro Fittipaldi, Devlin Defrancesco, Austin Cindric
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Gianmaria Bruni már veteránnak számít az autóversenyzőként, de még mindig egy top nevezésben találhatja magát. A Proton Competition azonban a mezőny végéről fog indulni. Az olasz a Minardinál versenyzett a Forma-1-ben, Baumgartner Zsolt csapattársaként.

    Fred Poordad, James Allen, Giammaria Bruni, Francesco Pizzi
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    A Lamborghini gyári programjai közül elsőként Romain Grosjean az Iron Lynx színeiben vág neki Daytonának. Ezután az Andretti Autosporttal induló IndyCar-szezonja felé fordítaná a figyelmét.

    Jordan Pepper, Romain Grosjean, Mirko Bortolotti, Andrea Caldarelli
    Fotó: Jake Galstad/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Jan Magnussenhez eredetileg a fiának, Kevinnek kellett volna csatlakoznia az MDK Motorsportnál. Ennek ellenére a korábbi McLaren- és Stewart-pilóta már a tél második hosszútávú futamát fogja élvezni, miután a Gulf 12 óráson is versenyzett.

    Mark Kvamme, Trenton Estep, Jan Magnussen, Jason Hart
    Fotó: Griffith Bean/LAT Images/Courtesy of IMSA

    Visszatér Európába Grosjean, és 2024-től ebben a szériában fog versenyezni

  • Aitken szakít a Williamsszel, a sportautózásra helyezi a fókuszt

    Aitken szakít a Williamsszel, a sportautózásra helyezi a fókuszt

    Jack Aitken megerősítette, hogy a 2023-as szezon kezdete előtt elválnak útjaik a Williams Forma-1-es csapatával, és már teljes mértékben a sportautó-karrierjére fog koncentrálni.

    A brit három évig volt a Williams tartalékpilótája, sőt az emlékezetes 2020-as Szahíri Nagydíjon rajthoz is állt, hiszen a Mercedeshez beugró George Russellt helyettesítette, akit a koronavírusos Hamilton pótlására hoztak.

    2021-ben ugyan már felhagyott az együléses versenyzéssel, de a Williamsszel való megállapodása csak most ért véget.

    „Közösen döntöttünk úgy, hogy szétválnak útjaink” – idézi Aitkent a Motorsport.com, akiknek a Daytonai 24 órás előtt nyilatkozott. „Tavaly is részt vettem a munkában, ami nagyszerű volt. Nagyon szeretem a csapatot, és félórányira lakom a gyártól, így nagyon kényelmes volt a szimulátoros munka, és örömmel segítettem és vettem részt néhány versenyen. De mostanában túlságosan zsúfolt a naptáram. A versenyprogramomra akarok koncentrálni, és arra, amerre a karrierem tart, ami a sportautóversenyzés. Nagyon támogatják ezt, és ugyanígy fiatalabb srácok is érkeznek az akadémiájukról, akiknek szeretnének időt adni a szimulátorban és az autóban. Így volt értelme.”

    A 27 esztendős Aitken nem bánja, hogy végül nem jött össze a fő cél, vagyis hogy teljes állású Forma-1-es pilóta legyen: „Nagyszerű dolog volt ezt kergetni, és nagyon jól éreztem magam. Azon szerencsések közé tartoztam, akik vezethették is az autókat. Persze nem ezért voltam ott, hanem azért, hogy megpróbáljak teljes állásban rajthoz állni és bajnok lenni, de valamiért úgy alakult az együléses karrierem, hogy ez nem jött össze, és ez így van rendjén. Nagyon boldog vagyok, hogy most a sportautó kategóriában üldözök valamit, szerencsés vagyok, és meglovagolhatom ezt a hullámot, illetve izgatottan várom, meddig juthatok el.”

    Aitken a hétvégén mutatkozik be az IMSA-ban, a Daytona 24 órás verseny keretein belül, ahol az A XR Cadillac V-LMDh-val versenyez majd, Pipo Derani és Alexander Sims mellett.

     

  • Horner elárulta, hogy miért vannak Andrettiék ellen

    Horner elárulta, hogy miért vannak Andrettiék ellen

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmagyarázta, miért ellenzik a csapatok, hogy az amerikaiak 11. egységként csatlakozzanak a rajtrácshoz.

    A Forma-1-ben mozgalmas volt a holtszezon: a csapatfőnökök átigazolása, az FIA és a kereskedelmi jogok birtokosa közötti szócsaták voltak a porondon. Továbbá az Andretti bejelentette, hogy csatlakozni kívánnak a mezőnyhöz.

    Bár az Andretti és a Cadillac csatlakozásával kapcsolatos általános visszajelzések pozitívak voltak, néhányan aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy vajon tudnak-e növekedést biztosítani a Forma-1-nek, valamint a többi csapatnak is előnyös-e a csatlakozásuk. Mielőtt elkezdte volna a hivatalos szándéknyilatkozati folyamatot, Michael Andretti máris nekiment a jelenlegi istállóknak a „sznob” hozzáállásuk miatt.

    A Red Bull főnöke kifejtette, hogy a csapatok miért ellenzik a közös pályázatukat. Arra hivatkozik, hogy a csapatok kevesebb pénzdíjat kapnának a konstruktőri tabella 11. résztvevője miatt. A RACER-nek beszélt erről:

    „Ha bevezetünk még egy vagy két csapatot, azzal felhígítjuk a jelenlegi 10 franchise értékeit. Ennek természetesen a csapatok, különösen a mezőny alsó vége felé nem örülnének. Ott már amúgy is nagyon fel van fújva a belső érték. Azon két istálló, amelyik támogatja (a McLaren és az Alpine), vagy partneri kapcsolatban áll velük az Egyesült Államokban, vagy motort szállít nekik. A másik nyolc pedig azt mondja, hogy: „Várjunk csak, miért is hígítanánk fel a pénzdíjjal kapcsolatos részünket?”

    A felhígulás elleni összeget a Williams 2020-as, a csapatot 200 millió dollárért megvásárló Dorilton Capital által történő felvásárlás előtti értékén állapították meg.

    Amennyiben az Andretti úgy dönt, hogy 2026-ban csatlakozik, akkor egy 20 éves uniós rendelet miatt potenciálisan elkerülhetik ennek a díjnak a megfizetését. Horner azonban úgy gondolja, hogy a jelenlegi 10 csapat elég. Szerinte ez további problémákat szülne a meglévő csapatoknak a későbbiekben, ezért így zárt:

    „Azt hiszem, mind a 10 istálló remek formában van. Ez részben a sportág népszerűségének köszönhető, továbbá a költségvetési sapkának. Valamint annak is, hogy csak 10 kiadó hely és 10 franchise van. Szerintem a Forma-1 nagyon tudatosan fog gondolkodni azon, hogy ezt felhígítsa, ha ezzel a későbbiekben problémákat okozhat magának.”

    Ketyeg az óra az Andretti csapatnál – hónapokon belül eldőlhet a sorsuk

  • Derült égből villámcsapásként érte Wolffot munkatársa döntése

    Derült égből villámcsapásként érte Wolffot munkatársa döntése

    Toto Wolff kihangsúlyozta, nem egy nagyobb terv része volt James Vowles távozása, tényleg meglepte őt a dolog.

    Miután a Williams bejelentette, hogy a Mercedes főstratégiája lesz idén a csapat élén, többen elismerően nyilatkoztak a csillagosokról. A szakértők nagy része úgy vélt, hogy így akarja szorosabbra fűzni a kapcsolatot a két istálló, és így profitálnának az együttműködésből.

    A Mercedes egykori főstratégája leszögezte: Nem leszek kettős ügynök!

    Ám az osztrák csapatfőnök kijelentette, hogy erről szó sincs, tényleg meglepte őt, mikor Vowles a távozása miatt felkereste.

    „Meglepetésként ért az egész. Mindazonáltal ő mindig ilyen célokat tűzött ki maga elé, ám a Mercedesnél egy ilyen előléptetésnek én vagyok az akadálya. James egy nagyon intelligens és racionális játékos, ezért is engedjük el őt előbb. Az egész Forma-1-nek jót tesz, ha egy ilyen szakember hoz döntéseket a Williamsnél.” – nyilatkozta az Ezüst Nyilak vezetője.

    Wolff a napokban Kitzbühelben tartózkodott a sí-világkupán, csakúgy mint Andreas Seidl és Stefano Domenicali.

    „”Kitzbühel olyan, mint Monaco vagy a Szuperkupa. Ennél jobb nem is lehetne. Mindig is fennált a motorsport és síelés közötti rokonság, hiszen mind a két sportágban a gyorsaságról szól minden. Ezért van az, hogy a fél motorsportos világ itt tartózkodik ilyenkor.”

  • Több mérnököt is magával visz Vowles a Williamshez?

    Több mérnököt is magával visz Vowles a Williamshez?

    Helmut Marko elmondta, neki más információi vannak azzal kapcsolatban, hogy mihez fog kezdeni James Vowles a Williamsnél.

    Miután a grove-i istálló bejelentette, hogy leszerződtették a Mercedes főstratégáját, a szakértők többsége már „B” csapattá avatta a sereghajtó gárdát. Az újdonsült csapatvezető viszont leszögezte, az együttműködést nem fogják olyan szorosra fűzni, mint a Red Bull és az AlphaTauri.

    A Mercedes egykori főstratégája leszögezte: Nem leszek kettős ügynök!

    A Bikák tanácsadója is úgy véli, hogy nem lesz a Williams a Mercedes B csapata. Marko úgy tudja, hogy Vowles önszántából távozott és nem csak egyedül állt fel az asztaltól.

    „Nem lesznek B csapat, nekem teljesen más információim vannak. Vowles saját elhatározásából ment át és állítólag jó pár tehetséges mérnököt is magával vitt. A forrásaim szerint ezért olyan feszült a hangulat a Mercedesnél.” – magyarázta Marko.

    Az osztrák vezető szerint ez a negatív hatás akár azonnal is megmutatkozhat:

    „Majd meg látjuk mennyire lesz ez hatással rájuk. Ugyanakkor továbbra is úgy vélem, hogy a Mercedes lesz idén az első számú kihívónk.”

  • Sargeant eredetileg idén is az F2-ben versenyzett volna

    Sargeant eredetileg idén is az F2-ben versenyzett volna

    A Williams idén debütáló újonca, Logan Sargeant valójában a tervezettnél egy évvel hamarabb kerül fel az F1-be, ugyanis eredetileg még idén is a Formula 2-ben pallérozódott volna.

    Az amerikai azonban kicsit felgyorsította a dolgokat, és a bajnokságban elért negyedik helyével, illetve némi külső segítséggel – vagyis Latifi gyengélkedésével – megnyílt előtte az út.

    „Kétéves tervünk volt Logannal az F2-ben, szerintem mindenki így kezdi” – árulta el az eredeti terveket a Williams sportigazgatója. „Amikor a szezon elkezdődött, nagyon gyorsan, különösen Silverstone-ban és az azt követő futamokon elkezdtük látni a potenciált, és rájöttünk, hogy talán nem kellene két szezont végigcsinálnunk vele az F2-ben. Nem mondtuk neki, hogy meg kell nyernie az F2-t, vagy másodiknak kell lennie, csak a fejlődéséről volt szó, a nyers sebességről, amit egy kör alatt mutatott, és arról, hogy ő maga is érik.”

    Sven Smeets arról is beszélt, hogy milyen alapvető képességekkel bír Sargeant, ami szintén közrejátszott abban, hogy őt választották.

    „Ahogyan fejlődött a szimulátoros edzéseken, a fizikai táborokban, és a médiaképzésen, nyárra úgy láttuk, hogy ő lesz az egyik esélyesünk” – tette hozzá. „A szezon olyan pályákon indul, ahol nem sok a hibalehetőség, mint Ausztrália, vagy Szaúd-Arábia. Ahhoz, hogy megismerje a Forma-1-es autó határait, három nap tesztelésből másfél napja lesz, aztán egyenesen a versenyre kell menni.”

    „Ha az autó ott van, ahol szeretnénk, akkor természetesen az első dolog, hogy kihívást jelentsen a csapattársnak, ez az első számú feladat. Ha olyan helyzetben vagy, hogy a pontokért harcolhatsz, akkor még jobb. De nem mondhatjuk neki csak úgy Bahreinben, hogy meg kell verned Alexet. Nem hiszem, hogy ez túl igazságos lenne vele szemben. De igen, ez a cél: fejlődni és ezt a szezont tanulásra használni, hogy aztán ’24-re teljes erőbedobással indulhassunk” – zárta gondolatát a célokat megfogalmazva.

    De kicsoda is valójában Logan Sargeant milliárdos rokona?