Címke: Williams

  • Teli van önbizalommal az F1 újonca: „Előrébb járok, mint vártam”

    Teli van önbizalommal az F1 újonca: „Előrébb járok, mint vártam”

    A Williams amerikai versenyzője úgy érzi, már bizonyította, hogy nem lehet panasz a gyorsaságára.

    Logan Sargeant a Williamsnél mutatkozott be a Forma-1-ben, miután csatlakozott az istálló akadémiájához 2021 őszén. A támogatásuk révén tavaly 4. lett az F2-ben, és egyelőre nem lóg ki az F1 mezőnyéből sem, bár csapattársa, Alexander Albon a várakozásoknak megfelelően valamelyest jobban teljesít nála.

    „Hogy őszinte legyek, előrébb járok, mint vártam. Erre kell építenem, de még sokat kell fejlődnöm” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak.

    „Megmutattam, hogy a gyorsaságommal nincs gond. Természetesen sok tanulnivaló rár rám, főleg a hosszú etapok, a különböző folyamatok kapcsán. Arról, hogy megértsem, hogyan változik az autó egyensúlya edzésről edzésre.” Megemlítette azt is, hogy még szoknia kell a kormánykerék nagyon összetett vezérlését.

    Elnézést kért az „elfeledett” baleset okozója

    „Eddig minden nagyon jó. Egyértelműen meredek hegyre kell felmásznom a tanulnivalóval, de úgy érzem, egész jól ráéreztem az autóra, és jó helyen vagyok.”

    „Gyorsnak érzem magam és látom az esélyt arra, hogy az időmérőkön szép eredményt érjek el, vagy akár a futamon is. Kellemes érzés tudni, hogy megvan a gyorsaságom. Az a fontos, hogy minden részletet tökéletesen elsajátítsak.”

    A teljesítménye az első két időmérőn a Q1-ben megközelítette csapattársáét, Ausztráliában jobban elmaradt tőle. Főnöke, James Vowles kijelentette, hogy nem szabad olyan pilótának titulálni Sargeantot, akit csak a szponzorok juttattak magasra.

    „Ránéztem az adatokra, és ezek mutatják, hogy rászolgált a lehetőségre. Mivel a Williams megfelelően hajtott végre befektetést vele, most már profi pilóta, aki megérdemli a helyet a mezőnyben” – idézte az új vezért az Autosport.

  • Hamilton tönkretette volna Verstappen karrierjét a csapattársaként?

    Hamilton tönkretette volna Verstappen karrierjét a csapattársaként?

    George Russell úgy véli, Max Verstappen karrierjének árthatott volna, ha pályafutása korai szakaszában megkapja maga mellé Lewis Hamiltont. Az egyszeres futamgyőztes igyekszik pozitívan tekinteni saját maga első három F1-es évére.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemrég beszélt arról, hogy anno miért maradtak le Max Verstappenről. Ennek legfőbb oka, hogy nem rendelkeztek B-istállóval, így 2015-re nem tudtak neki F1-es ülést ajánlani. Ha mindez mégis megtörtént volna, akkor a holland pilóta előbb-utóbb alighanem Lewis Hamilton csapattársa lett volna, ám George Russell szerint ez nem feltétlenül tett volna jót neki.

    A Mercedes versenyzője abból a szempontból teljesen más utat járt be Verstappenhez képest, hogy neki három évet kellett várnia arra, hogy megkapja a lehetőséget egy élcsapatnál. 2019 és 2021 között a Williamsnél szerepelt, amely általában a mezőny végén, vagy legalábbis annak hátsó régiójában harcolt. Bár a brit pilótában már akkor is sokkal több volt ennél, de igyekszik pozitívan tekinteni arra az időszakra.

    „Szerintem ezt soha nem lehet tudni – nyilatkozta a Square Mile-nak. – Ezt mondogatom magamnak, mert azt szeretem, ha a pohár félig tele van, és minden helyzetből a pozitívumot akarom kihozni. Ülhetnék itt, és mondhatnám, hogy három évet vesztettem a pályafutásomból, mert egy olyan autóban voltam, amely a mezőny leghátsó részéhez tartozott, és nem tudtam győzelmekért harcolni. Vagy az ember láthatja a pozitívumokat az ott eltöltött időmből. Most úgy tekintek ezekre az évekre, hogy azt gondolom, »igen, a mezőny hátsó részében versenyezve talán többet tanultam, mint néhány riválisom, akiket az elején a mély vízbe dobtak«. Pár versenyzőt korán bedobtak a mély vízbe, és ez ártott a karrierjüknek.”

    George Russell, Mercedes
    Russell a mezőny hátuljában töltött éveire is próbál pozitívan tekinteni (Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas)

    Verstappent mindössze egy teljes szezon és további négy futam után ültették be a Red Bullba. A váltás minden szempontból jól sült el, hiszen a holland versenyző a bikásoknál le tudta vetkőzni a vadhajtásait, most pedig már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, és a harmadik cím megszerzésére is jó esélye van idén. Ugyanakkor Russell úgy véli, hogy Hamilton mellett egészen másképpen alakulhatott volna a pályafutása.

    „Max Verstappent például tizennyolc hónap után léptették elő, de lehetséges, hogy ha egy olyan csapathoz megy, mint a Mercedes az ereje teljében lévő Lewis Hamilton ellen, az árthatott volna a karrierjének – fogalmazott. – Szóval mindkét oldalról meg kell vizsgálni a dolgot, és az biztos, hogy Max három-négy év után jobb pilóta lett, mint ahol tizennyolc hónap után tartott. Ha [viszont] az ember egy, a fénykorában lévő srác ellen versenyez, aki teljes mértékben dominál abban az autóban, amelyhez annyira hozzászokott, talán nem lenne abban a helyzetben, amelyben most van.”

    Russell ezt követően ismét saját helyzetéről beszélt. A Williamsnél töltött második, illetve harmadik szezonja előtt sokan felvetették, hogy ha már a Mercedesnél nem kaphat ülést, akkor legalább egy középcsapatba ültessék be. A 25 éves pilóta azonban úgy véli, hogy ez nem sok mindenen változtatott volna, mert a végső célhoz nem került volna közelebb.

    „Hálásnak kell lennem azoknak az embereknek, akik tanácsokkal láttak el engem, segítettek nekem, és eljuttattak ebbe a pozícióba – folytatta. – Abban a három évben talán kicsit feljebb is küzdhettem volna magam a rajtrácson, de ha nem a Mercedesben ülök, úgysem harcolhattam volna a világbajnoki címért. Szóval mi a különbség számomra? Végső soron bajnokságot akarok nyerni, és ha a mezőny végén lennék, vagy mondjuk ha a legjobb hétért harcolnék, őszintén szólva nincs [ezek között] nincs különbség. Végtére is elégedett vagyok azzal, ahol most vagyok.”

  • 15 éves lemaradásban van az egyik F1-es csapat – az új főnök megdöbbent

    15 éves lemaradásban van az egyik F1-es csapat – az új főnök megdöbbent

    A Mercedestől érkezett a Williamshez az új csapatfőnök, és elárulta, hogy az infrastruktúrában és a logisztikában váratlan dolgokkal szembesült. Ebben mindenképp változtatásokat akar végrehajtani.

    James Vowles 21 évet töltött az ezalatt több néven induló és többek tulajdonában lévő sokszoros bajnok istállónál, mielőtt az idei évtől elvállalta a Williams irányítását. A dicső múltú csapat az utóbbi években többnyire a mezőny végén, jobb napjain a közepén helyezkedett el az erősorrendben, és Vowles elmondása alapján a logisztika mindenképp egy olyan terület, ahol bőven van fejlődési lehetőség.

    Bár ettől önmagában nem lesz gyorsabb az autó, a hatékonyabb logisztika segíthet a hibák számának csökkentésében és a folyamatok optimalizálásában, a mérnökök pedig ezáltal időt nyerhetnek, amit a fejlesztésre fordíthatnak.

    „A nyers felismerés és a lenyűgözöttség érzése keveredik bennem. Más csapatoknál nagyjából 15 éve használnak olyan dolgokat, bizonyos szoftvereket, amiket én alapvetőnek gondolok. Olyan szoftveres rendszereket, amelyek megmutatják, az egyes alkatrészek épp hol vannak, és ilyen szoftver nem létezik itt” – idézte a Racingnews365.com Vowlest.

    Csődbe vinné a „rosszindulatú” Williamst a korábbi partnere?

    „Emiatt lenyűgöző, hogy az érkezésem előtt úgy építették meg az autót, hogy 15 ezer elemet jól összerakva látszólag gyorsan elkészültek. Ez hihetetlenül komoly eredmény, de változás kell. El kell kezdeni alkalmazni bizonyos rendszereket és folyamatokat, leginkább ez a felismerés lepett meg.”

    A Williams éveken át anyagi nehézségekkel küszködött, érthető módon nem tudtak annyi erőforrást fektetni az infrastruktúrába, mint a más ligában játszó Mercedes vagy Red Bull. A kedvezőbb környezetben azonban nekik is lehetőségük nyílik elkezdeni behozni a lemaradást.

  • Csődbe vinné a „rosszindulatú” Williamst a korábbi partnere?

    Csődbe vinné a „rosszindulatú” Williamst a korábbi partnere?

    149 millió dollárra, átszámítva 51,4 milliárd forintra perli a Williamst a korábbi főszponzora egy floridai bíróságon, jelentette az Autosport. Ez az összeg nagyobb, mint amennyit az istálló a költségvetési sapka hatálya alatt egy évben elkölthet, és kérdés, a per elvesztése esetén lenne-e elegendő fedezete a tulajdonosnak a fizetésre.

    A ROKiT nevű telekommunikációs cég 2019-ben lépett szövetségre az akkor nagyon nehéz helyzetben lévő istállóval, amely erősen kilógott lefelé a mezőnyből és egyetlen árva pontot szerzett az egyik kaotikus futamon. A koronavírus-járvány után azonban felbontották a megállapodást, a főszponzor az elmaradt versenyekre, a Williams a késve kifizetett támogatásokra hivatkozott.

    A ROKiT a bírósági keresetében megemlítette, hogy miután Londonban korábban sikertelen pert indítottak a csapat ellen, tudomásukra jutott, hogy „az alperesek szándékosan és rosszindulatúan eltitkolták a tényt, hogy a Williams Engineering nem rendelkezik elég pénzzel az F1-es autó fejlesztéséhez.” Ezt pedig szerződésszegésnek gondolják, mivel azt az ígéretet kapták, hogy versenyképes autót szponzorálhatnak. Az anyagi veszteségekért és a hírnevük csorbulásáért egész pontosan 149 528 550 dollár kártérítést követelnek.

    A csapaton kívül Claire Williams-t, Mike O’Driscollt és Doug Lafferty-t is megnevezték a beadványban, akik különböző vezető tisztségeket töltöttek be a Williamsnél 2020 őszéig, a tulajdonosváltásig.

    A Williams kiakadt, mert a Mercedes vinné a ROKiT-et támogatójukként

    A csapat részéről úgy nyilatkoztak az Autosportnak, hogy „tudnak a hamis vádakról”, de bíznak a bíróságban, miután a korábbi pert már megnyerték. A ROKiT vezére, Jonathan Kendrick változatlanul a csonka szezont okolta a támogatások csökkentéséért.

    „Az idény körülbelül a felére csökkent, ezért 50%-kal kevesebb összeget ajánlottunk – mondta a bajnokság időtartamára és a március helyett júliusi nyitányra utalva (az eredetileg tervezett 22 futamból 17-et végül megrendeztek, már ami a mennyiséget illeti). – Ezt elutasították és azonnal felbontották a szerződést, és a teljes összegre bepereltek minket, miközben mi meg sem jelentünk az autón.”

    „A vezetői testületünknek szolgáltatott garanciák és kijelentések nem teljesültek, egyszerűen nem voltak igazak.” Hozzátette, hogy csak szóbeli garanciát kaptak a versenyképes autóra, ennek ellenére úgy érzi, ezt is fel tudják használni majd bizonyítékként.

    Az elmúlt években, a 2010-es évtized végi mélypontot követően a Williams fejlődött és közelebb lépett a mezőny többi részéhez, valamint az anyagi helyzetük is megszilárdult.

  • Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát az Ausztrál Nagydíj kvalifikációján, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az esőfelhők fenyegetően gyülekeztek a mezőny feje felett, így az első percekben szinte mindenki kihajtott a pályára. Alex Albon állt az élre, míg csapattársa megforgott a boxbejárat környékén.

    Sergio Pérez már nem volt ilyen szerencsés, a hármas kanyarban a falba állt. Piros zászlóval leintették az időmérőt. A mexikói próbált kitolatni, de elásta Red Bullját a sóderágyban. A 32 éves pilóta technikai gondokra panaszkodott.

    Az újraindítást követően Max Verstappen állt az élre, míg a gumimelegítéssel küzdött az Aston Martin és a Ferrari. Pár körrel később már Fernando Alonso állt az élre, de a holland nem hagyta magát, így gyorsan visszavette a pozíciót. Mindaddig Alex Albon a harmadik helyre repítette a Williamst.

    A Q1-ben végül Verstappen lett a leggyorsabb George Russell és Lewis Hamilton előtt. A szakaszból búcsúzott: Oscar Piastri, Guanyu Zhou, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Sergio Pérez

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez már a Q1-ben búcsúzott – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Q2:

    Az első próbálkozások során a két Aston Martin állt az élre, Lance Stroll és Fernando Alonso sorrendben. A Ferrari is megvillant, ugyanis Charles Leclerc vette át az első helyet, míg Carlos Sainz a negyedik pozícióba ugrott fel. Max Verstappen is befejezte gyors körét, és le is taszította a monacóit az első helyről.

    Nico Hülkenberg meglepetésre a negyedik helyet vette át, míg Alex Albon a hetedik pozícióban találta magát. Lando Norris meglátogatta a sóderágyat, de sikeresen átsiklott rajta, így folytathatta az időmérőt.

    Az utolsó hajrában Verstappen tovább javított idején, míg mögé Fernando Alonso és Carlos Sainz zárkózott fel. A Q2 végén kiesett: Esteban Ocon, Yuki Tsunoda, Lando Norris, Kevin Magnussen és Nyck de Vries.

    Q3:

    A felhők újfent a pálya felé tornyosultak, így mindenki gyorsan túl akart lenni az első gyors körén. Max Verstappen az élre állt, őt Nico Hülkenberg követte. Ám a holland köre nem volt acélos, így Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell és a két Ferrari megelőzte.

    Verstappen azonban gyorsan visszavágott, így ismét ő került az élre.

    A holland kétszeres világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, így ő indulhat holnap az élről. Második helyen George Russell végzett, míg mögé Lewis Hamilton zárkózott fel.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.384 1:17.056 1:16.732
    2 George Russell Mercedes 1:17.654 1:17.513 1:16.968
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.689 1:17.551 1:17.104
    4 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.832 1:17.283 1:17.139
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:17.928 1:17.349 1:17.270
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:17.873 1:17.616 1:17.308
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.218 1:17.390 1:17.369
    8 Alexander Albon Williams 1:17.962 1:17.761 1:17.609
    9 Pierre Gasly Alpine 1:18.312 1:17.574 1:17.675
    10 Nico Hulkenberg Haas 1:18.029 1:17.412 1:17.73
    11 Esteban Ocon Alpine 1:17.770 1:17.768
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.471 1:18.099
    13 Lando Norris McLaren 1:18.243 1:18.119
    14 Kevin Magnussen Haas 1:18.159 1:18.129
    15 Nyck de Vries AlphaTauri 1:18.450 1:18.335
    16 Oscar Piastri McLaren 1:18.517
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.540
    18 Logan Sargeant Williams 1:18.557
    19 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.714
    20 Sergio Pérez Red Bull
  • Megrémült, és csapattársát is figyelmeztetni akarta az ijesztő meghibásodást elszenvedett pilóta

    Megrémült, és csapattársát is figyelmeztetni akarta az ijesztő meghibásodást elszenvedett pilóta

    Alexander Albon megijedt, amikor észlelte a végzetes fékhibáját a Szaúd-arábiai Nagydíjon, és csapattársát, valamint a Williams szerelőit is figyelmeztetni akarta, de csak az egyik kérése teljesült.

    A bahreini pontszerzése után a Szaúd-arábiai Nagydíjon idő előtt véget ért Alexander Albon versenye. A thai pilóta fékhibára panaszkodott, ami a rendkívül gyors dzsiddai utcai pályán rendkívül ijesztő, még akkor is, ha szerencséjére nem minden előjel nélkül szállt el teljesen a rendszer. A rádiózásából kiderült, hogy a kétszeres dobogós valóban megrémült.

    Forma-1, Alexander Albon, Williams, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, futam
    Albon a futam közepén jelentett fékhibát (Fotó: Williams Racing)

    Albon a 25. kör végén jelentette, hogy „fékhiba”, miután lassított az utolsó kanyar előtt. A célegyenesben sürgette csapatát, hogy „gyorsan, adjatok választ, mielőtt fékezek”, de a Williams nem tudott érdemi információval szolgálni neki. Albon aztán a mögötte haladó csapattársát, Logan Sargeantet is figyelmeztetni akarta, hogy figyeljen oda az esetleges problémára.

    „Mondjátok meg Logannek, hogy legyen óvatos, Jézusom!” – fogalmazott kétségbeesetten. A helyzet akkor lett volna igazán veszélyes, ha az amerikai versenyző Albon előtt megy, mert akkor komolyan fennállt volna a lehetőség, hogy a 27 éves pilóta beleszáll a másik autóba. Erről azonban nem volt szó, vagyis utóbbi csak azért aggódott, hogy esetleg a másik autóval is megtörténhet a baj.

    Albonnak nem teljesítették ezt a kérését, ugyanis Sargeant kérdésére csak annyit válaszoltak, hogy a másik FW45-össel „potenciálisan gond van”. Merthogy az újonc látta, hogy valami nincs rendben, hiszen csapattársa a 27. körben már több kanyart is átvágott, miközben az addig mögötte haladók közül sokan elmentek mellette, folyamatosan vesztette a pozíciókat.

    Eközben Albon versenymérnöke, James Urwin közölte pilótájával, hogy a csapat „próbál neked információt gyűjteni az újraindításhoz”, de a thai versenyző továbbra sem nyugodott meg. „Gyorsan, gyorsan, balesetet fogok szenvedni – mondta a 13-as hajtűkanyarhoz közeledve, amely előtt nem kell túl nagyot fékezni, többek között a befelé dőlése miatt sem.

    Végül ezt és a következő kört is teljesítette, utóbbi végén aztán behajtott a bokszba, de előtte kérte, hogy figyelmeztessék a szerelőket, hogy a szokásosnál is legyenek óvatosabbak, mert nehezen tud megállni. Mérnöke megnyugtatta, hogy így lesz. Ezt követően tesztelték a fékeket, és végül arra a döntésre jutottak, hogy nincs értelme a verseny folytatásának.

    Forma-1, Alexander Albon, Williams, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, futam
    Albon a szerelőket is igyekezett figyelmeztetni (Fotó: Williams Racing)

    Dave Robson, a Williams teljesítményért felelős mérnöke elmondta, hogy a mechanikai fékrendszer hibásodott meg, vagyis a problémának nincs köze a brake-by-wire-höz. Sargeant végül komolyabb probléma nélkül teljesítette a futamot, bár egyszer kijelentette, hogy az autó „túl ideges a lassú kanyarokban”, később pedig megkérdezte, hogy „miért érzem úgy, hogy sok a motorfékem?”. Ez utóbbira egyébként nem kapott részletes választ.

  • Ezért nem állt össze a Prost-Senna duó a Williamsnél

    Ezért nem állt össze a Prost-Senna duó a Williamsnél

    30 évvel ezelőtt Alain Prost egy évre visszatért a Forma-1-be. A francia pilóta a Williams pilótájaként könnyen végiggázolt a mezőnyön az Adrian Newey által tervezett, aktív felfüggesztéssel is felszerelt FW15C kódjelű autójával, majd a szezon végén vissza is vonult. A „Professzor” a Beyond the Grid podcastjének vendége volt, és többek között az 1993-as szezonjáról is mesélt.

    Miután Prost viharos módon távozott a Ferraritól az 1991-es szezon végén, a létező leghamarabb szeretett volna visszatérni a Forma-1-be. Ezért már az 1992-es szezon legelején aláírt a Williamshez, ahol a világbajnok Nigel Mansell helyére érkezett. Az 51-szeres futamgyőztes azonban ravasz volt a tárgyalások folyamán, és Sir Frank Williams lelkére kötötte, hogy „csak akkor ír alá a Williamshez, ha nem Ayrton Senna lesz a csapattársa.

    Senna felháborodott a „gyáva” Prost viselkedésén, miután dugába dőlt a terve

    „Nagyon hamar aláírtam a williamses szerződésemet, már 92 legelején” – emlékezett vissza a francia legenda. – Emlékszem, annyit mondtam Franknek, hogy nem érdekel a fizetés és az sem, hogy én leszek-e az első számú pilóta vagy sem, de az igen, hogy ne Ayrton legyen a csapattársam. Ezt szerencsére könnyen elfogadta, nem volt belőle komolyabb probléma.”

    A brazil és a francia ugyanis 1988-ban és 1989-ben a McLarennél versenyzett, és a rivalizálás mindig is nagy volt köztük. A két rivális az 1989-es szezonzárón a bajnoki címért csatázott egymással, azonban ütköztek, ami Prost bajnoki címét eredményezte. Egy évvel később azonban Senna azzal vett revansot, hogy már a rajtnál összeakadt az akkor már Ferrarinál versenyző „Professzorral”, amivel bebiztosította a 3. világbajnoki koronáját.

    A brazil ász – akinek ekkor már kifele állt a szénája a McLarennél – ezt nem tartotta fair megoldásnak, mert szerinte így Prost túlságosan könnyen megszerezheti a bajnoki címet. A 41-szeres futamgyőztesnek végül igaza lett és a francia rendkívül simán, már Estorilban, két futammal a szezon vége előtt bebiztosította a bajnoki címét.

    Habár az FW15C egy rendkívül domináns autó volt, Prostnak már csak Senna megvétózása miatt is nem az 1993-as szezon volt élete éve.

    „Nem szerettem az újfajta technológiát, mert másként kellett beállítani az autót” – folytatta Prost. – Régen sokat dolgoztam együtt a mérnökökkel és rengeteg dolgot csináltam én az autó beállítása terén, azonban ebben az ében az elektronikának és az aktív felfüggesztésnek is köszönhetően a mérnökök végezték el a piszkos munkát.”

    „Az autót nehéz volt vezetni, de a karosszériánk, az erőforrásunk és a kasznink is jobb volt, mint Ayrtoné, ami megkönnyítette a dolgot. Donnington kivétel volt, mert ott már a verseny elejétől fogva gondjaink voltak a visszaváltásokkal. Összességében jó évünk volt, és mindkét bajnoki címet meg tudtuk szerezni.”

    31 éve viharosan váltak el, de Prost most újra a Ferrarinál vendégeskedett

  • Mi várható a Forma-1 igazi darálójában? – előzetes

    Mi várható a Forma-1 igazi darálójában? – előzetes

    A Bahreini Nagydíjjal hamarosan elindul a 2023-as Forma-1-es szezon, mi pedig összeszedtük, mit kell tudni az élcsapatok mögötti istállókról. Nem kizárt, hogy az idény elején néhányan megviccelik az első hármas valamelyikét.

    Hamarosan kezdődik a 2023-as Forma-1-es idény, hiszen pénteken már a Bahreini Nagydíj első két szabadedzését rendezik, vasárnap pedig hivatalosan is elrajtol a szezon. Ahogyan az lenni szokott, az év során minden bizonnyal jóval nagyobb figyelmet fogunk szentelni az élcsapatoknak, azaz a Red Bullnak, a Ferrarinak és a Mercedesnek, mint a többieknek, hiszen várhatóan ezen istállók között dől el a világbajnoki cím.

    Forma-1, Csou Kuan-jü, Alfa Romeo, Pierre Gasly, Alpine, Bahrein teszt 2023 2. nap
    A középmezőny csapatai rendre izgalmas csatákat vívnak (Fotó: James Moy/Press Alfa Romeo F1 Team Stake)

    Mindez azonban nem jelenti azt. Hogy hátrébb nem számíthatunk izgalmas csatákra. Sőt, gyakran előfordul, hogy a középmezőnyben és a hátsó régiókban sokkal ádázabb a küzdelem, mint a győzelemért vagy a dobogós helyekért zajló harc. Éppen ezért a tavalyi konstruktőri bajnokság végeredményének megfelelő sorrendben összeszedtük, hogy mit kell tudni ezekről a csapatokról, amelyek közül néhányan akár a nagyokat is megtréfálhatják az év elején.

    Alpine

    Az Alpine tavaly a pályán nagy sikert ért el, hiszen a McLarent megelőzve megszerezte a negyedik helyet a konstruktőri bajnokságban. Azon kívül viszont már korántsem örülhettek annyira, hiszen két pilótájukat is elvesztették. Fernando Alonso a csapatvezetés számára teljesen váratlan módon nyáron bejelentette, hogy az Aston Martinhoz igazol, de talán ennél is jobban fájt a tartalékversenyző, Oscar Piastri távozása. A francia alakulat akadémiáján nevelkedett pilótát hiába jelentették be az idei évre, ő közölte, hogy nem írt alá szerződést, és nem fog az Alpine-nál versenyezni. Nem sokkal később az is kiderült, hogy ekkor már zsebben volt a megállapodása a McLarennel.

    Forma-1, Pierre Gasly, Alpine, Bahrein teszt 2023 3. nap
    Alpine (Fotó: Pirelli)

    A kétszeres F1-es világbajnok helyére végül Pierre Gaslyt igazolták le, és amint az a Drive To Survive (Hajsza a túlélésért) című dokumentumsorozatból kiderült, Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint ő még Piastrinál is jobb választás. Bár a francia pilóta a Red Bulltól való lefokozása óta kétségtelenül bizonyított a Toro Rossónál, majd az AlphaTaurinál, szerződtetése nem kockázatmentes, mivel az utóbbi években nem ápolt jó viszonyt csapattársával, az istállót 2020 óta erősítő Esteban Oconnal. Ráadásul ha ez nem lenne elég, Gasly az eltiltás szélén áll, hiszen csak 2-re van az ahhoz szükséges 12 büntetőponttól, és az első elévülésre egészen a hatodik futam leintéséig kell várnia.

    Ha azonban elkerülik a bajt, akkor akár egy újabb erős idénye is lehet az Alpine-nak. Esetükben még annyira sem lehet kiindulni a teszten elért legjobb köridejükből, mint másoknál, hiszen ők egyáltalán nem hajszolták az egykörös tempót. A kiigazítások és számolások után a legtöbb szakértő az erősorrend ötödik pozíciójába tette őket. Kétségtelen, hogy az Aston Martin látszólag előttük van, de az évközi fejlesztésekkel le lehet dolgozni a hátrányt, arról nem is beszélve, hogy a silverstone-iak pilótapárosa jóval kevésbé kiegyensúlyozott.

    McLaren

    A McLarennél már korántsem lehetnek ennyire optimisták. Azok után, hogy 2020-ig egyértelműen felfelé ívelő pályán voltak, és a 2021-es elbukott konstruktőri harmadik helyet ráfoghatták Daniel Ricciardo nem túl acélos teljesítményére, tavaly már érezhető volt a visszaesés. Bár Lando Norris továbbra is remekelt, az új korszakot összességében nem kezdték annyira jól, az ausztrál versenyző pedig az előző évinél is rosszabb produkciót nyújtott.

    Forma-1, Lando Norris, McLaren, Bahrein teszt 2023 3. nap
    McLaren (Fotó: Pirelli)

    Ennek következtében a 2022-es idény közepén eldőlt, hogy meglévő szerződése ellenére idén már nem lesz a csapat pilótája. Helyére honfitársát, a már említett Piastrit igazolták le, akit generációja egyik legnagyobb tehetségeként tartanak számon. Ami Norrist illeti, a brit pilótával még a tavalyi év elején hosszabbítottak szerződést 2025-ig, így az ő megtartása papíron még három évig biztosított.

    Ha azonban a McLaren így folytatja, a 23 éves pilóta biztosan el fog gondolkodni a váltáson, főleg akkor, ha valamelyik élcsapatnál üresedés lesz. Norris már a holtszezonban arra utalt, hogy a wokingiaknak javulniuk kell, de ez nemhogy nem történt meg, de a jelek erős visszaesésre utalnak. Ahogyan tavaly ilyenkor, úgy a McLaren a mostani teszten is elsősorban a fékhűtéssel küszködött, de a tempó sem volt túlságosan biztató. Hogy valóban baj van, arra Norris falcsapkodásából is lehet következtetni. Persze tény, hogy 2022-ben is viszonylag hamar maguk mögött hagyták a problémákat, és nem kizárt, hogy ez idén is így lesz. Ugyanakkor szinte biztos, hogy az Andreas Seidl helyét a csapatfőnöki székben átvevő Andrea Stellának, valamint az összes csapattagnak nehéz dolga lesz.

    Alfa Romeo

    Forma-1, Valtteri Bottas, Alfa Romeo, Bahrein teszt 2023 3. nap
    Alfa Romeo (Fotó: Pirelli)

    Az előző idény egyik legkellemesebb meglepetése az Alfa Romeo volt, bár ez inkább csak az év első felére vonatkozik. Az első kilenc futamon 51 pontot szereztek, az azt követő tizenhárom alkalommal viszont mindössze 4-et tettek hozzá, és a végén örülhettek, hogy az Aston Martin csak pontegyenlőségre volt jó, és nem előzte meg őket a tabellán.

    A hinwili istállónál pilótafronton nem volt változás, így továbbra is Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü lesznek a csapat versenyzői. Ezt leszámítva viszont komoly átalakuláson mennek keresztül: tavaly hivatalossá vált, hogy az Audi fokozatosan felvásárolja a svájci alakulatot, és 2026-tól már az ő gyári csapatukként fognak működni. Ennek egyik következményeként az Alfa Romeo neve idén utoljára lesz ott a rajtrácson, hiszen a következő két évben ismét Sauberként fognak versenyezni.

    Ettől egyáltalán nem függetlenül sikerült szerződtetni a McLarentől Seidlt, aki a Sauber Csoport vezérigazgatójaként fog tevékenykedni. A távozók oldalán pedig az eddigi csapatfőnököt, Frédéric Vasseurt kell megemlíteni, aki a Ferrarihoz igazolt. Az ő pozícióját Alessandro Alunni Bravi vette át, bár hivatalosan nem csapatfőnökként, hanem csapatmegbízottként kell rá hivatkozni. A bahreini tesztelés alapján talán nem érdemes olyan kimagasló eredményekre számítani, mint a tavalyi szezon elején, de pontszerzésre mindenképpen jók lehetnek a következő pár futamon, utána pedig a fejlesztésektől függ.

    Aston Martin

    A 2023-as év nagy nyertese a középcsapatok közül az Aston Martin lehet. A silverstone-i istálló borzalmasan kezdte a tavalyi esztendőt, de az idény második részére kézzelfoghatóvá vált a javulás. Végül csak a 2021-es konstruktőri hetedik helyet sikerült megismételniük, de a hajrában előfordult, hogy a negyedik erőnek számítottak a nagycsapatok mögött.

    Forma-1, Fernando Alonso, Bahrein teszt 2023 3. nap
    Aston Martin (Fotó: Pirelli)

    Nagyon úgy tűnik, hogy ez idén többször is meg fog történni, mivel úgy néz ki, hogy a Red Bulltól érkező mérnökök munkája elkezdett beérni, és a saját szintjükön az ő autójukon is kiválóan működik a bikások koncepciója. A teszten látottak alapján az sem kizárt, hogy az idény elején a Mercedes előtt lesznek, sőt, a versenytempó tekinttében a Ferrari sem tűnik elérhetetlennek.

    Ez utóbbiról a csapat új sztárpilótája, Alonso is beszélt. A spanyol pilóta ugyan közel 6 évvel idősebb a tavaly visszavonult Sebastian Vettelnél, motiváció és alighanem teljesítmény terén is előrelépést jelent hozzá képest. Könnyen lehet, hogy hosszú idő után idén ismét rendszeresen küzdhet dobogóért, legalábbis a szezon első felében. Az Aston Martin talán a másik ülést illetően lehet hátrányban, hiszen Lance Stroll nem tartozik a magas polcra helyezett versenyzők közé. A kanadai pilóta ráadásul nemrég kerékpárbalesetet szenvedett, így nem vehetett részt a tesztelése, ami nagy érvágás. Másfelől viszont jobban ismeri a csapatot Alonsónál.

    Haas

    A Haas még az Alfa Romeónál is nagyobb földbeállást produkált a 2022-es idény előrehaladtával. Az amerikai istálló elsősorban Kevin Magnussen révén kiválóan kezdte a szezont, majd az év közepére Mick Schumacher is megérkezett, ám az évad második fele katasztrofálisan sikerült, és a mezőny legrosszabb teljesítményével csupán kétszer szereztek pontot. Persze hozzá kell tenni, hogy a második Brazíliában történt, ahol a dán pilóta révén a Haas megszerezte története első pole pozícióját.

    Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Bahrein teszt 2023 3. nap
    Haas (Fotó: Pirelli)

    Miután tavaly Magnussen váratlanul visszatérhetett az F1-be, idén olyasvalaki lesz a csapattársa, akiről szintén kevesen gondolták, hogy még valaha állandó pilóta lesz. Ő pedig a Schumacher helyére igazolt Nico Hülkenberg, aki 2019 óta csak beugróként indulhatott futamon. A két versenyzőnek volt egy emlékezetes szóváltása a 2017-es Magyar Nagydíj után, de azt már régóta sikerült maguk mögött hagyniuk, így az Alpine-nal ellentétben a Haasnál nincs előjele a belháborúnak.

    Idén ismét számíthatnak a Ferrari technikai támogatására, és a tesztelés alapján ezúttal a középmezőny második felében kezdhetik meg az idényt. Technikai hibával nem kellett szembesülniük, de az egykörös tempó nem volt annyira jó, mint az Alfa Romeóé. Ennek tudatában a többség a hetedik vagy a nyolcadik helyre várja őket az idény elején. Az más kérdés, hogy később mi lesz a helyzet, hiszen a Haas általában le szokott maradni a fejlesztési versenyben, ami nyilvánvalóan visszaesést eredményez.

    AlphaTauri

    Az AlphaTauri a tavalyi szezon egyik legnagyobb csalódása volt. Azok után, hogy az előző években rendre ott voltak a középmezőny sűrűjében, és Gasly révén kifejezetten szép eredményeket is produkáltak, 2022-ben jelentősen visszaestek az erősorrendben. Miután egyszer sem fordult elő, hogy mindkét pilótájuk pontot szerzett volna, csupán a kilencedik helyen zártak.

    Forma-1, Cunoda Juki, AlphaTauri, Bahrein teszt 2023 3. nap
    AlphaTauri (Fotó: Pirelli)

    A távozó Gasly helyett a Mercedes korábbi tartalékpilótája, a Forma-2-ben és a Formula E-ben is bajnoki címet szerző Nyck de Vries érkezett. A holland pilótától jó teljesítményre számít a közvélemény, főleg a monzai beugrása után. A másik oldalon az eddig a várakozásoktól elmaradó Cunoda Jukira már saját főnöke, Franz Tost is nyomást helyezett azzal, hogy kijelentette, idén teljesítenie kell. A japán pilótának aligha lesz könnyű dolga újdonsült csapattársa ellen, de ha tőle is kikap, az könnyen F1-es pályafutása végét jelentheti, hiszen most már a Honda sem tud akkora nyomást gyakorolni a Red Bullra a megtartása érdekében.

    A tesztek alapján némi előrelépésre számíthatunk tőlük, de a konstruktőri hatodik helyre aligha fognak visszatérni. Könnyen lehet, hogy a most következő idény vízválasztó lehet a faenzai alakulat számára, hiszen az elmúlt napokban felröppent a hír, hogy a tavalyi kiábrándító szereplés után a Red Bull a csapat eladását fontolgatja, amit azóta Tost megcáfolt. Persze nem kizárt, hogy ez hosszú távon az előrelépést szolgálná, de ez már más lapra tartozik.

    Williams

    Ennél is kilátástalanabbnak tűnik a helyzet a Williamsnél. Bár 2021-ben úgy nézett ki, hogy megindultak a felfelé ívelő pályán, az új korszak kezdetére megint visszaestek a mezőny végére. Bár Alexander Albon hozta a pontszerző helyeket, amikor arra volt lehetősége, és egy-egy alkalommal Nicholas Latifi és a beugró De Vries is odaért, valójában egy pillanatig nem volt kérdés, hogy kié lesz az utolsó pozíció a konstruktőri tabellán.

    Forma-1, Alexander Albon, Williams, Bahrein teszt 2023 3. nap
    Williams (Fotó: Pirelli)

    A thai pilóta idén is a csapatnál versenyez, Latifi helyére pedig Logan Sargeant érkezett. Ez sportszakmailag jelenthet előrelépést, kérdés, hogy valójában mekkorát, és mennyire fog hiányozni a kanadai versenyzőn keresztül érkezett pénz. Bár az újonc leigazolásával minden bizonnyal az amerikai piacot próbálták megcélozni, honfitársai sokkal kevésbé érzik a magukénak, mint ha például valaki az IndyCarból érkezne.

    Egyelőre azonban nem úgy tűnik, hogy a csapat szereplése elsősorban a pilótákon fog múlni. Bár jól hangzik, hogy köridőben ők léptek előre a legtöbbet a tavalyi teszthez képest, ez nem jelenti azt, hogy az erősorrendben feljebb mozdultak volna. Jelenlegi tudásunk alapján meglepetés lenne, ha nem a tizedik pozícióban zárnának. Ez pedig semmiképpen nem jelentene pozitív bemutatkozást csapatfőnökként a Mercedes korábbi főstratégájának, James Vowlesnak, és az sem kizárt, hogy ismét kérdőjelek jelennek meg a csapat jövője körül. A Dorilton Capital 2020-ban vásárolta meg a grove-i alakulatot, de a már említett 2021-es fellángoláson kívül semmilyen előrelépés nem látszik a pályán.

  • Vowles elárulta, hogy mi most a legfontosabb prioritás a Williamsnél

    Vowles elárulta, hogy mi most a legfontosabb prioritás a Williamsnél

    A Williams új csapatfőnöke, James Vowles szerint az új technikai struktúra felállítása az első számú cél.

    Vowles – aki korábban a Mercedes hosszú ideje vezető stratégájaként dolgozott – Jost Capitót váltotta a grove-i alakulat élén. Ugyanakkor nem a német volt az egyetlen magas rangú alkalmazott, aki az év elején távozott a csapattól. François-Xavier Demaison technikai igazgató, majd később Dave Weater aerodinamikai vezető is elhagyták a Williamst. Így az istálló megfelelően strukturált technikai részleg nélkül maradt.

    Ez egyértelműen nehéz helyzet a Williams új csapatfőnökének. Vowles első körben most arra összpontosít, hogy új technikai részleget hozzon létre a Williamsnél. Pénteken így nyilatkozott, már Bahreinben:

    „Azt hiszem, az elsődleges dolog az, hogy nincs meg a technikai struktúránk, nyilvánvalóan a változások következtében És az első számú dolog az, hogy hozzunk létre egy megfelelő szervezetet, a technikai igazgató, az aerodinamikai vezető tekintetében. Ez az első számú, mert a csapatunknak nyilvánvalóan szüksége van ezekre, hogy előre tudjon lépni.”

    Bár az új technikai igazgató alkalmazása prioritás, Vowles utalt rá, hogy időt szán arra, hogy megtalálja a megfelelő személyt a pozícióra.

    „Tehát egy erős szervezet van a helyén, amely technikai igazgató nélkül működik. Ahogy ma beszélünk, van egy autónk a pályán, megépült. Hihetetlen munkát végeztek télen, hogy ezt elérjék. Egyértelmű, hogy ez nem arról szól, hogy rövid távon valakit a helyére tegyünk, ez hosszú távra szól, hogy biztosítsuk, hogy a megfelelő személyek legyenek a helyünkön. Nem fogjuk elsietni a döntést, a lényeg az, hogy megtaláljuk azt a valakit, aki hosszú távon illik a szervezethez.”

    Vowles egyelőre még beilleszkedik és ismerkedik az új környezetével. A Mercedes korábbi embere szerint a Williams által elszenvedett elmúlt szűk esztendők nem csorbították a csapat személyzetének az elhivatottságát:

    „Remek emberek vannak ott a helyszíneken. Nyilvánvalóan nehéz volt nekik az elmúlt körülbelül 15 év, pusztán a körülmények, a befektetések hiánya és egyéb dolgok miatt. Ugyanakkor még mindig elmondható, hogy ott ugyanaz a közös szenvedély, függetlenül attól, hogy a rajtrácson milyen pozícióban vagy, ott van, és elérhető számodra. A munka az, ami kell ahhoz, hogy tényleg előbbre jussunk.”

    Vowles elismerte, hogy a Mercedestől a Williamshez való átigazolás, ahol nincsenek megtakarítások, és ahol az erőforrások korlátozottak, megkövetelte a brittől, hogy változtasson a gondolkodásmódján.

    Az új Williams csapatfőnök előadta a terveit 2024-re és azon túl

  • De Vries és Sargeant máris majdnem összevesztek egy rajtszámon

    De Vries és Sargeant máris majdnem összevesztek egy rajtszámon

    Logan Sargeant és Nyck de Vries a héten mutatkoztak be az F1 tesztjén, az amerikai pilóta pedig ismerkedett új Forma-1-es autójával egy számára ismeretlen rajtszámmal.

    Sargeant az egyik leggyorsabb pilótaként került a címlapokra a pénteki tesztek után, a délelőtti edzésen a második leggyorsabb időt érte el, a Williamsének elején pedig a 2-es rajtszám díszelgett. A 2022-es Formula-2-es év újonca azonban remélte, hogy az F1-ben bemutatkozó szezonjára az ikonikus 3-as számot választhatja, ezzel tisztelegve az amerikai autóversenyző legenda, Dale Earnhardt előtt, akinek 2004-es tévéfilmje még a 3: The Dale Earnhardt Story címet is viseli.

    Mivel azonban Daniel Ricciardo még mindig a Red Bull tartalékversenyzőjeként részese a száguldó cirkusznak, ez a szám már foglalt volt, így Sargeantnek egy másik választás után kellett néznie.

    A Feeder Series podcast decemberi interjújában Sargeant elmagyarázta, miért a 2-es számot választotta, de elárulta, hogy a következő preferált száma is foglalt volt – amely egy olyan versenyzőé, akinek a választását akkor még nem hozták nyilvánosságra. A Feeder Series kivágta ezt a jelenetet a végleges adásból, hogy ne rontsanak el semmit, és hogy Sargeant ne kerüljön bajba, amiért felfedte De Vries 21-es rajtszámát, mielőtt a hollandnak vagy az AlphaTaurinak esélye lett volna arra, hogy saját maga népszerűsítse azt.

    @feederseries

    OPPS🫣 When F1 Newbie Logan Sargeant Accidentally Leaked De Vries’ Number!! #feederseries #formula1 #formula3 #formula2 #logansargeant #nyckdevries #alphatauri #williamsf1 #motorsportpodcast #f1

    ♬ original sound – Feeder Series

    Most azonban nyilvánosságra került a felvétel, Sargeant pedig a beszélgetés során rájött, hogy hibázott, és esetleges kiszivárogtatott valamit.

    A végleges podcastban az amerikai újonc azt is részletezi, hogy miképp tért vissza az USA-ba az F3 2020-ban Piastri ellen elszenvedett veresége után, és ez milyen nehéz volt neki akkor. Azt is elárulta, hogy soha nem nézte meg a szezonzárójának idő előtt véget vetett baleset visszajátszását.

    További vicces dolgai közé tartozik, hogy szerinte nem lehet megbízni azokban az emberekben, akik először tejet öntenek a müzlijükbe, és zoknit hordanak az ágyban!

    De Vries jobb, ha elkerüli a Verstappennel való összehasonlítást