Címke: Williams

  • A Red Bull nagyágyúja bánja, hogy nem dolgozhatott együtt Hamiltonnal és Alonsóval

    A Red Bull nagyágyúja bánja, hogy nem dolgozhatott együtt Hamiltonnal és Alonsóval

    Adrian Newey nemrég elmondta, szeretett volna együtt dolgozni Lewis Hamiltonnal és Fernando Alonsóval is.

    12 egyéni és 12 konstruktőri cím kapcsolódik a brit tervezőzseni nevéhez. A legutóbbi munkája a csapat egyik legdominánsabb autója lett, ami a 2023-as szezon eddigi fordulóin majdnem mindenhol a győzelmet hozta el. A konstruktőri címet már bebiztosította Japánban a Red Bull, így Katarban Max Verstappenre figyel majd az F1-es világ, ugyanis a holland jó eséllyel szerzi meg Dohában a harmadik bajnoki címét.

    Az évek során Neweyt szinte minden csapat át akarta csábítani magához. A Ferrari a hírek szerint háromszor is kopogtatott a brit ajtaján. Ám az érdeklődőket nemleges válasz várta. Pedig 1993-ban, mikor még a Williamshez tartozott, nagyon érdekesnek találta a Scuderia ajánlatát a 64 éves szakember. Ám az esetleges olaszországi költözés végül arra sarkalta, hogy kikosarazza a vörösöket. Korábbi munkahelye miatt az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között ingázott, és a kétlaki élet tönkretette a házasságát.

    adrian newey
    Adrian Newey – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ám ha a Ferrari valami csoda folytán egy angliai bázis mellett tette volna le a voksát, Newey akkor is visszautasította volna az olaszokat.

    „Én sosem tettem fel ezt a kérdést (a Ferrari költözését az Egyesült Királyságba), és nem is hittem benne. Ha már itt tartunk, a Ferrari egy olasz csapat. Az ötlet, hogy a tervezési és kutatási központjuk egy másik országban legyen, mint a versenycsapat… én nem hiszek ebben az elképzelésben. Ugyanakkor tudom, hogy van egy testvércsapatunk, (AlphaTauri, ami Faenza és Bicester között operál) ami így működik” – nyilatkozta Newey a Beyond the Grid legújabb adásában.

    Ám a hibrid-éra első éveiben valóban közel állt ahhoz a tervezőzseni, hogy Maranellóba igazoljon:

    „Ugyanakkor a 2014-es tárgyalásaim a Ferrarival csupán a frusztrációból fakadtak. Tényleg nem akartam elmenni, de abban a helyzetben voltunk, hogy a Renault nem tudott versenyképes erőforrást építeni. Ez előfordult az első évben, rendben, új szabályok voltak. Mindannyian követünk el hibákat. Ám Christian (Horner), Helmut (Marko) és jómagam elmentünk Carlos Ghosnhoz (a Renault korábbi vezére), hogy nyomást gyakoroljunk rájuk annak érdekében, hogy növeljék a költségvetésüket. Erre Ghosn azt válaszolta: ‘engem nem érdekel a Forma-1, csak azért vagyok benne, mert a marketingesek ezt mondták.’ Ez nagyon lehangoló volt.”

    Pályafutása során a 64 éves szakember együtt dolgozott Ayrton Sennával, Alain Prosttal, Jacques Villeneuve-vel, Sebastian Vettellel és Max Verstappennel is. Ám azt sajnálja, hogy Fernando Alonsóhoz és Lewis Hamiltonhoz nem volt szerencséje:

    „Fernandóval (Alonso) és Lewisszal (Hamilton) mesés lett volna együtt dolgozni. Ám ez sosem történt meg. A körülmények néha így alakulnak, ez van.”

  • A Williams a Mercedesnél keresi Sargeant utódját?

    A Williams a Mercedesnél keresi Sargeant utódját?

    Nem javul Logan Sargeant teljesítménye, és a Williams állítólag Frederik Vestire vetette ki a hálóját. Ralf Schumacher szerint az amerikai pilóta hibái nem férnek bele úgy, hogy közben nem hoz eredményeket.

    Sargeant az elmúlt hetekben is többször balesetet szenvedett, nem vetkőzte le az újoncokra jellemző hibákat: a hollandiai időmérőn, a szingapúri futamon, majd legutóbb a Japán Nagydíj kvalifikációján törte össze az autóját.

    A Williams csapatfőnöke nyíltan bírálta is, hogy ezzel már saját magának árt. „Logan már versenyek óta korábbi aerodinamikai csomaggal megy, egyszerűen azért, mert egyre nehezebb elegendő alkatrészt gyártani neki – kritizálta James Vowles. – Több amortizáció keletkezett, mint vártuk.”

    Ez a költségvetési keret miatt is fontos. Sargeant kapcsán kérdés, hogy csapata bizalmat szavaz-e neki egy újabb évre, hiszen bár valóban sokat hibázik, ez természetes velejárója egy újonc alkalmazásának. Ugyanakkor az amerikai pilóta eddig nem mutatott fel olyan teljesítményt, amire más újoncok képesek voltak az elmúlt években, és itt nem feltétlenül az Oscar Piastri-féle kiemelkedő bravúrokra kell gondolni.

    Újabb F1-es pilóta vallott egy fura szokásról

    A legújabb kritikát Ralf Schumacher fogalmazta meg róla. „Egyszerűen túlhajszolja magát. Ilyen hibát nem kellene elkövetni a Forma-1-ben. Sajnos több feltűnést keltett vezetési hibákkal, mint gyors körökkel” – állapította meg a Sky szakértőjeként. Szerinte valószínűleg a Williams szerelőinek is kezd elege lenni Sargeant hibáiból.

    „Lassan elfogy a türelmük, mert [Sargeant] folyamatosan elront valamit. Ez a szerelőknek is nehéz. Néha velem is előfordult, hogy megrongáltam az autót, de amikor eredmény is párosul mellé, akkor minden rendben van. Nála viszont ez hiányzik, és ez nem kellemes a szerelőknek.”

    A Motorsport-Total.com azt írja, a bokszutcában egyre többen suttognak arról, hogy a Williams a Mercedes kötelékéből szemelt pilótát az amerikai helyére, de nem Mick Schumachert, hanem a Forma-2 tabellájának 2. helyén álló Frederik Vestit.

    Vesti vezetheti majd F1-es szabadedzésen is a Mercedes autóját, Mexikóban.

  • A Williams nem úszta meg, újabb támadást kell elhárítania

    A Williams nem úszta meg, újabb támadást kell elhárítania

    A ROKiT nevű telekommunikációs cég Williams elleni keresetét nem fogadták el a floridai bíróságon adminisztratív okokból, így a 149 millió dolláros perrel Kaliforniában próbálkoznak újra.

    A Williams korábbi főszponzora azért megy bíróságra, mert úgy vélik, az F1-es csapat szándékosan eltitkolt információkat az autó versenyképességéről a megállapodásuk idején. A felek együttműködése rövid ideig, 2019-től 2020-ig tartott, a szerződést felbontását a ROKiT az elmaradt versenyek, a Williams a késve kifizetett támogatások miatt kezdeményezte.

    A felperes Floridában azért nem járt sikerrel, mert a jogászának, a több nagy perben már érintett Larry Klayman-nek ott nem volt engedélye gyakorolni a hivatását, ezért próbálkoznak újra, immár az Egyesült Államok nyugati partján

    „Ezt nem engedem el. Kaliforniában benyújtjuk a keresetet” – nyilatkozta az Autosportnak a ROKiT vezére, Jonathan Kendrick.

    A ROKiT egy londoni bíróságon korábban már indított pert a Williams ellen az ügyben, amit elvesztett. Miamit az F1-es kötődés miatt választották, Kaliforniában viszont egy új jogi stábbal indulnak harcba. Az említett jogász, Klayman azzal vádolta a rendszert, hogy egy 15 évvel korábbi ügy miatt kapta a felfüggesztést, szerinte a korábbi amerikai elnök, Barack Obama ellen indított jogi tevékenységével összefüggésben.

    Botrány a Williamsnél: házasságtöréssel vádolt alkalmazott perel, de a csapat szerint ő sikkasztott

  • Rövid időn belül eldőlhet Schumacher jövője, meglepő helyen köthet ki

    Rövid időn belül eldőlhet Schumacher jövője, meglepő helyen köthet ki

    Egybehangzó sajtóértesülések szerint Mick Schumacher akár már az idei évad végén elhagyhatja a Mercedes csapatát. A német pilóta ugyanis tárgyalásokat folytathat az Alpine-nal, hogy 2024-ben az ő csapatukban versenyezhessen a WEC-ben.

    Schumacher az idei szezonban a Mercedes tartalék és fejlesztő pilótája volt, miután a Haas nem hosszabbította meg a 2022-es szezon legvégén lejáró szerződését. A hétszeres világbajnok német pilóta fia abban bízott, hogy 2024-re már vissza is térhet az F1-be, azonban az utóbbi napok hírei alapján erre egyre kevesebb az esélye.

    Miután Guanyu Zhou 2024-ben is az Alfa Romeo versenyzője lesz, így Schumacher számára már csak Logan Sargeant ülése marad, ami való opciót jelenthet 2024-re. Az amerikai fiatal néha képes volt megvillanni, de egyelőre nincs pontja, és ha ez így marad a szezon végéig, akkor nem valószínű, hogy James Vowles-ék megszavaznak még egy szezont a számára.

    Azonban a BILD értesülései szerint az ifjú Schumacher az F1-en kívül is próbál lehetőséget találni magának, és így jönne be a képbe a WEC. Sok más neves gyártó mellett az Alpine is részt fog venni a hiperautók kategóriájában 2024-től, ahol többek között a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz fog állni.

    A német forrás úgy tudja, hogy a francia gyártó elnöke, Bruno Famin már fel is kereste Schumacher menedzserét, Sabine Kehmet a lehetőség kapcsán. Ha pedig az „A-tervnek” szánt Williamshez való szerződés nem jön össze, akkor a szóban forgó lehetőség jelentené a „B-opciót” a német fiatal számára.

    Marko beszólt Schumachernek: remélem nem gondolod, hogy Mick ül a helyére!

  • Ukrán versenyzőt szerződtetett az egyik F1-es csapat

    Ukrán versenyzőt szerződtetett az egyik F1-es csapat

    A Williams magához láncolt egy 14 éves gokartos tehetséget, Olekszandr Bondarev az akadémiájuk tagja lett.

    Bondarev tavaly első ukránként megnyerte a gokart Európa-bajnokságot. Ötéves kora óta gokartozik, és azt mondta, „azóta a Forma-1-ről álmodik, s bár természetesen még hosszú út vezet odáig, ez hatalmas lépés számomra.”

    „Mindig tudtam, létfontosságú, hogy egy F1-es csapat fiatal versenyzőket támogató programjába kerüljek. Keményen fogok dolgozni, hogy megháláljam a belém vetett bizalmat és hitet James [Vowles csapatfőnök] és Sven [Smeets sportigazgató] részéről.”

    Már el is látogatott a csapat főhadiszállására, Grove-ba. Ősszel még gokarttal fog versenyezni az FIA világbajnokságán, de hamarosan vélhetően valamelyik F4-es sorozatban fogja indítani a Williams egy partner istálló révén, erre 15 éves korától (jövő áprilistól) lesz lehetősége. Az F1-es csapat említett sportigazgatója, Smeets hozzátette, hogy már hosszabb ideje figyelemmel követték Bondarev pályafutását.

    A Williams Bondarevvel együtt immár hat pilótát támogat, közülük négyen az F3-ban versenyeznek, de Zak O’Sullivan például már vezethetett F1-es autót. Nyilván nem a mennyiség számít, de említsük meg, hogy a McLaren akadémiájában 3, az Alfa Romeóéban 4, a Mercedesében 7, az Alpine-éban és a Ferrariéban 8, a Red Bulléban 11 fiatal versenyző található. Egyedül a Haasnak nincs ilyen intézménye, és az Aston Martin is csak Felipe Drugovichot alkalmazza ilyen formában.

    Logan Sargeantot is a Williams akadémiájából léptették elő az idei szezonra F1-es pilótának, de az amerikai versenyző teljesítménye egyelőre sok kívánnivalót hagy maga után.

    „Az emberek alig néztek a szemembe” – exkluzív interjú a Williams csapatfőnökével

  • Alonso szerint ha mindenkinek esélye lenne nyerni, az már nem lenne F1

    Alonso szerint ha mindenkinek esélye lenne nyerni, az már nem lenne F1

    Fernando Alonso szerint a dominancia mindig is része lesz az F1-nek, hiszen ettől lett más és kiemelkedő a sportág.

    Jól kezdte az évet a spanyol versenyző az Aston Martinnal, a pódiumceremóniák állandó vendége volt a szezon első negyedében. Így a 42 éves versenyző ösztönei helyesnek bizonyultak mikor a csapatváltás mellett döntött.

    „Először is, Vettel visszavonult, másodszor az Alpine több hónapig tárgyalt velem, de nem lett soha semmi véglegesítve. Mindent megbeszéltünk és megegyeztünk, de a papírok nem érkeztek meg. A profizmus enyhe hiányát véltem felfedezni. Míg az Aston Martinnál, Vettel csütörtöki bejelentését követően már minden az asztalomon volt. Az a vágy, hogy engem akarnak, nagyon vonzó lett. Kaland és kockázat volt, de végül jól alakult, a megérzéseim ezúttal bejöttek” – nyilatkozta Alonso.

    A fejlesztési verseny során a kanadai-brit csapat alulmaradt, így a Mercedes, a Ferrari és a McLaren is feltőrt. Ám az utóbbi versenyeken azért megvillant az alakulat. A kétszeres világbajnok év elején még elérhetőnek érezte a 33. győzelem megszerzését, most azonban már úgy véli, lehet egyáltalán nem valósul meg ez az álma.

    „Lehet, úgy vonulok vissza, hogy nem érem el. Viszont mindennap reggeli közben arra gondolok, hogy a világbajnoki címért akarok harcolni. Ha itt maradok, és feláldozom a magánéletemet ezért a sportért és szenvedélyért az azért van, mert hiszek a csapatban és abban, hogy győzni tudunk.”

    F1 Fernando Alonso
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Jelenleg Max Verstappen dominál a Forma-1-ben, ami Alonso szerint nem meglepő. Az egyeduralmak részei a sportnak, így őt nem zavarja annyira a holland dominanciája.

    „Ha minden versenyző egyenlő esélyekkel indulna, akkor az már nem lenne F1. Mindig voltak jobb csapatok és technológiák, amik másokat felemeltek. Ez így volt, és így is lesz, hiszen a királykategóriáról beszélünk. Ott vannak a többi kategóriák, az F2, az F3, a gokart és az Indy. Lehet, hogy ezek közül az F1 a legkevésbé szórakoztató, de a legnagyobb hatása neki van.”

    Az állandóság és a fejlődés egyvelege a sportág körforgásához tartozik. Mindig lesznek domináló alakulatok, és új tehetségek, akiktől sokat várnak el. Alonso is elmondta, hogy melyik két ellenfele nyűgözte le idén.

    „Ott van Lando (Norris), aki nagyon-nagy tehetség és kedves srác. (Alex) Albon is nagyon kiemelkedik idén a mezőnyből. Az F3-ban ott van Gabriel Bortoleto, aki most nyerte meg a kategóriát, és Pepe Marti is nagyon jól versenyzett.”

  • Hamilton és Norris lélekben már készül a Williams mögötti vonatozásra

    Hamilton és Norris lélekben már készül a Williams mögötti vonatozásra

    Nincsenek jó kilátásaik a vasárnapi Olasz Nagydíjra a rajtrács 7., 8. és 9. helyére kvalifikáló McLaren-pilótáknak és Lewis Hamiltonnak, félelmük szerint ugyanis Alexander Albon Williamsét lehetetlenség lesz megelőzni.

    Nem meglepetés, hiszen az egyes autók erősségeinek ismeretében már hónapok óta mindenki azzal számolt az F1-es garázsokban, hogy az egyedi karakterű, a csúcssebességet minden másnál jobban díjazó monzai pálya erős vadászterülete lesz majd az alacsony légellenállású Williams autóinak, az FW45-ös volánjánál rendre kimagaslóan teljesítő Albon pedig be is hozta a rajtrács hatodik helyére a konstruktőri versenyben csak a hetedik pozícióért harcoló csapatot.

    Albon már más alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon, Montrealban és Spa-Francorchamps-ban is pontszerző volt, most pedig már az időmérőn megelőzte Hamilton Mercedesét, valamint mindkét McLarent. Az érintett versenyzők pedig csak a rajtrácson előttük tornyosuló, csúcssebesség terén a hétvégi eredménytáblákat uraló Williams kontextusában képesek elemezni vasárnapi esélyeiket, ugyanis Albon autóját tiszta versenyhelyzetben nem tartják megelőzhetőnek, hiába veszít némi időt a kanyarokban és a sikánokban.

    „Lenyűgöző látni, milyen gyors lett a Williams – ámuldozott a csak a 8. helyen záró Hamilton, aki egyébként úgy érzi, az első edzés első körében volt a legjobb az autója a hétvégén, onnantól csak folyamatosan romlott. – Nem lesz könnyű a helyzetem úgy, hogy egy Williams és egy McLaren is átugrott. Valahogy meg kell próbálnom előrejutni holnap, de a Williamst szinte lehetetlen lesz megelőzni, hiszen az a leggyorsabb autó az egyenesben.”

    Sainz megnyerte a monzai időmérőt Verstappen előtt, Leclerc a harmadik

    A McLarennél ezúttal Oscar Piastri végzett előrébb, aki hetedik lett, de az Albonnal való csata és a lehetséges feljebbjutás kérdését azonnal rövidre zárta az újonc ausztrál: „Nem fogjuk őket megelőzni, legalábbis az egyenesben biztosan nem.”

    A 9. helyre kvalifikáló Lando Norris sem számít eseménydús futamra önmaga számára, szerinte Monzában nem várható el a McLarentől a Silverstone-ban és a Hungaroringen mutatott dobogós forma.

    „Szerintem ott maradunk, ahol most állunk. Megpróbálunk majd előrejutni, de még mindig túl lassúak vagyunk az egyenesben ahhoz, hogy ott tudjunk előzni. Hiába vágtunk le mindent a hátsó szárnyról, amit csak lehet, nem elég hatékony az autónk ahhoz, hogy az ilyen pályákon jól tudjunk vele versenyezni, ahogyan láthattuk azt Spában is. A Mercedes versenytempója mindig erős, a Williamsszel szemben pedig lényegtelen, mennyivel vagyunk gyorsabbak a kanyarokban, hiszen ők sokkal gyorsabbak nálunk az egyenesekben. Arra számítok, hogy előttünk fognak végezni” – foglalta össze Norris.

    Az, hogy csak egy Williamstől kell tartaniuk a pontszerző helyeken küzdőknek, Logan Sargeantnak köszönhető, a csapat elsőéves amerikai pilótája ugyanis azt követően, hogy a Q1-ben még közel tudott maradni Albon tempójához, a Q2-ben a 15. helyen kiesett.

  • Egy korábbi hiba okozta a Williams csetlő-botló újoncának vesztét?

    Egy korábbi hiba okozta a Williams csetlő-botló újoncának vesztét?

    Logan Sargeant többször elkövette ezt a hibát, ami a Williams sejtése szerint a balesetét okozta a Holland Nagydíjon.

    Az újonc versenyzőnek eddig finoman szólva is döcög a szezonja, és nem segített a helyzetén, hogy a zandvoorti futam első részében a falnak ütközött. Elsőre úgy tűnt, simán csak szélesre vette az egyik kanyart és egy nedves folton eldobta a Williams-t, de a baleset hátteréről ő maga aztán jobban beavatott.

    „Az első 15 kör cseles volt, nagyon óvatosnak kellett lennem, hogy ne karambolozzak ismét a szombati nap után. A gumik hőmérséklete túlságosan lehűlt a nedves pályán, ezzel rengeteg időt vesztettem, bár ahogy száradt az aszfalt, épp kezdtem elkapni a ritmust” – mondta Sargeant, aki a mezőny többségével ellentétben nem ment ki vizes pályás gumiért a korai záporban.

    „A 8-as kanyar csúcspontján lévő kerékvetőt eltaláltam, ettől elszállt a hidraulika és a kormányszervó, ettől csúsztam ki. Ahogy a nedves részre hajtottam, minden esélyem elszállt a mentésre. Nem tudom, mi történt pontosan, utána kell járnunk.”

    Az F1 leggyengébb pilótája úgy érzi, sokat fejlődött

    Utólag ő és csapatfőnöke is bánta, hogy nem váltottak át a száraz pályás gumiról vizesre, mert ez a pilóta önbizalmát növelte volna. James Vowles szintén megemlítette, hogy még kivizsgálják, miért okozott ilyen hibát az autóban a rázókő.

    „Többször átment rajta, legalább 3-4 másik körben megtette, ahogy pénteken is. Ott elég meredek terhelési csúcs éri a padlólemezt, és ebből kialakulhat olyan szituáció, hogy elszálljon a hidraulikai nyomás” – mondta az Autosportnak.

  • Albon sem érti, mit keres a Williams a 4. helyen egy lassú pályán

    Albon sem érti, mit keres a Williams a 4. helyen egy lassú pályán

    A Holland Nagydíj meglepetéscsapata az első két nap alapján a Williams. A grove-iak autójával idén már nem először szárnyaló thaiföldi versenyző elmondta, szerinte egy természeti erő segítette a csapatot régen látott magasságba.

    Az új tulajdonos befektetései és a vezetőség átszervezése lassan éreztetni kezdi hatását az utóbbi években többször is a konstruktőri tabella utolsó helyén végző Williamsnél: idénre egyértelműen elmozdultak ebből a pozícióból, a gyors, alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon pedig szokatlanul erős helyezéseket is elértek már Albonnal, legalább egy-egy edzés erejéig, ráadásul vizes pályán is képesek belezavarni a nagyobbak dolgába. A thaiföldi pilóta Montrealban hetedik, Silverstone-ban nyolcadik helyet szállított a csapat idei legerősebb pontszerző eredményeiként, de az még az istállót is váratlanul érte, hogy Zandvoortban is remekelnek.

    „Persze kellemes meglepetés, de egy ilyen pályán, ami nagy leszorítóerőt igényel, ez felettébb furcsa!” – közölte döbbenetét Albon a Sky Sports riportereivel az időmérőt követően.

    Albon a negyedik helyen zárta a kvalifikációt, amivel önmaga legjobb szombati F1-es eredményét állította be – 2020-ban négy alkalommal rajtolhatott már ebből a pozícióból, amikor a Red Bull pilótája volt. Most ráadásul a Williams másik, Logan Sargeant által vezetett autója is bejutott a legjobb tíz közé (bár ottani balesete miatt csak tizedik lett), a kettős Q3-as szereplés pedig legutóbb hat éve Monzában jött össze a csapatnak, még Felipe Massával és Lance Stroll-lal.

    „Fontos volt, hogy minden kanyarban biztos kézzel tudjak a határon autózni, én pedig itt az első edzés első körétől kezdve megbízok az autóban. A körülmények szintén segítettek. Azt hiszem, egy teljesen száraz hétvégén, ahol mindenki ki tudja hozni az autójából a legtöbbet, nem lennénk negyedikek” – mondta Albon, aki szerint a különös széljárás is elrejtette a Williams gyengeségeit ezen a szombaton. A pilóta szerint a lassú kanyarok többségében szembeszél volt, ami segítette őket ezeken a számukra kritikus féktávokon, míg a hátszél zömmel a gyors szakaszokon lökte meg az olyan helyeken egyébként is fürge autót.

    Albon reálisan tekinti a helyzetet, és száraz futam esetén nem számít arra, hogy a dobogóért harcolhat majd két jó barátjával, Lando Norrisszal és George Russell-lel. Na meg egy másik okból sem:

    „Ilyen körülmények mellett azt reméltem volna, hogy Hülkenberg, Magnussen, Juki (Cunoda) vagy valaki még bejut a Q3-ba, és a futamon mindenki mást feltart” – mondta félig viccelődve Albon, aki az eredménytáblára nézve megállapította, hogy csupa gyors autók követik őt a rajtrácson, mint Fernando Alonso, Carlos Sainz és Sergio Pérez. Albon továbbá hozzátette, a páros számú rajthelyek porossága miatt is arra számít, hátrányos helyzetben lesz a startnál.

  • „Az emberek alig néztek a szemembe” – exkluzív interjú a Williams csapatfőnökével

    „Az emberek alig néztek a szemembe” – exkluzív interjú a Williams csapatfőnökével

    A Hungaroringen ültünk le beszélgetni a patinás istálló irányítását az idei év elején átvevő James Vowles-zal többek között arról, mi változott érkezése óta a „megtört” csapat légkörében; mit tanult az olyan világsztároktól, mint Michael Schumacher és Lewis Hamilton; miért beszél ilyen nyíltan arról, hogy milyen óriási hiányosságokat talált; vagy mikorra lehet ismét a Williamsből élcsapat.

    A jelenlegi legfiatalabb Forma-1-es csapatfőnökként érkezett meg az egykor szebb napokat látott, a konstruktőri világbajnoki címeket tekintve még ma is minden idők második legeredményesebb istállójának számító Williamshez azzal a céllal, hogy visszavezesse a grove-i gárdát az élmezőnybe. Amit talált a vb-címet legutóbb 1997-ben, versenyt 2012-ben nyerő, az utóbbi 5 szezonból 4-szer utolsóként záró csapatnál, az minden várakozását alulmúlta, de rögtön hozzálátott meghonosítani azokat az értékeket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy gyökeres változás menjen végbe.

    A 44 esztendős James Vowles 2001-ben, a BAR színeiben került be a Forma-1-be, és onnantól kezdve Brackley-ben dolgozott, így részese volt az istálló Hondává válásának, majd a Brawn GP tündérmeséjének, és végül kulcsszerepet vállalt a Mercedes 2014 és 2020 közötti sikersorozatában. Ez idő alatt olyanokkal dolgozott együtt és olyanoktól tanult, mint Toto Wolff, Ross Brawn, Michael Schumacher és Lewis Hamilton, hogy aztán egészen motorsport-stratégiai igazgatói pozícióig jutva fogadja el a Williams ajánlatát, és vágjon bele karrierje eddigi legnagyobb kihívásába.

    James Vowles, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, 2019
    James Vowles és Lewis Hamilton a 2019-es Magyar Nagydíj megnyerése után  Fotó: Joe Portlock / LAT Images / Pirelli

    A jelenleg a konstruktőri 7. helyen álló istállónál érkezése óta ódákat zengenek Vowles-ról, aki néhány hónap alatt teljesen átformálta csapata gondolkodását, amitől újra visszatért az életkedv az alkalmazottakba. A csapatfőnök emberközpontú hozzáállásából mi is azonnal kaptunk egy kis ízelítőt, amikor leültünk vele beszélgetni a Williams vendéglátóegységének emeletén a Magyar Nagydíj alatt, hiszen miután bemutatkoztunk, megakadt a TRP Media fotós/videósának, Sulyok István nevének kiejtésén, és hiába mondtuk neki, hogy az egyszerűség kedvéért legyen ő Stephen, ragaszkodott ahhoz, hogy megtanulja a magyar változat helyes kiejtését, mielőtt nekivágunk az interjúnak.

    Majer Dániel: Az imolai verseny törlése miatt úgy alakult, hogy nem Silverstone-ban, hanem itt, a Hungaroringen teljesíti a Williams fennállása 800. Forma-1-es nagydíját, de már a Brit Nagydíjon elkezdték ünnepelni ezt az óriási mérföldkövet. Más érzés úgy idejönni, hogy ez a 800., vagy minden megy a megszokott kerékvágásban?

    James Vowles: Egyértelműen nem olyan, mint szokott. Mindkét versenyen meg akartuk ünnepleni a jubileumot, látható, hogy az autó festése megváltozott, noha a Frank [Williams, a csapat alapítója] előtti tisztelgés itt már nem látható rajta, csak a 800-as szám maradt az oldalszekrényeken. Azt akartam, hogy mindkét versenyen ünnepeljünk, mert ez egy elképesztő mérföldkő, és nem hiszem, hogy egyetlen verseny elég lett volna a megünneplésére. Elképesztő, ha belegondolunk, és hogy mekkora történelem van mögötte. Majdnem azt mondtam, hogy alig várom a következő 800-at, de nem biztos, hogy azért addig itt leszek.

    MD: De azért azt elképzelhetőnek tartja, hogy az 1000. nagydíjon még ön lesz a csapatfőnök? Mi kell ehhez?

    JW: Az még 200 verseny, ami nagyjából 10 év… Remélem, hogy itt leszek, mert ez egy olyan szervezet… A legjobban úgy tudom elmagyarázni, hogy a Forma-1 a legjobb embereket hozza össze azonos időben azért, hogy együtt dolgozzanak ugyanazért a célért. Ezt imádom benne. Ugyanakkor felkínálja a lehetőséget, hogy potenciálisan valódi különbséget teremts azzal, amit csinálsz. A Williams pedig ezt teszi. Olyan környezetet teremt, amelyben az általam használt kifejezéssel élve ott hagyhatod az ujjlenyomatodat a sportágon. Ha 10 év múlva is itt leszek, az azért lesz, mert mindez sikerült, és a Williams ennek eredményeként jó helyre került.

    James Vowles, interjú, Magyar Nagydíj, Hungaroring
    Fotó: Sulyok István / TRP Media

    MD: Nem tudom pontosan, hogy hol hallottam ezt az elméletet, talán egy háborús filmben. Úgy szól, hogy a jó vezetők azok, akik nem akarnak vezetővé válni, nem a pozíció elérése a céljuk, de végül a képességeik miatt megválasztják/kinevezik/felkérik őket. Önre is igaz ez, vagy mindig is ott motoszkált a fejében, hogy egyszer szeretne csapatfőnök lenni?

    JW: Mindig is voltak olyan irányú törekvéseim, hogy növekedjek a sportágon belül, és valószínűleg nem titok, hogy amit próbáltam megvalósítani a Mercedesnél, az az, hogy tanuljak a legjobbtól, aki szerintem Toto [Wolff]. Sok szempontból képzett engem. De ez még nem garantálja, hogy az ember csapatfőnök lesz. Ez akkor történhet meg, ha valaki olyan, aki talán korábban nem hitt benned, hirtelen elkezd hinni. Az ember nem irányíthatja, hogy merre menjen az útja, ezért amit tettem, hogy megragadtam minden lehetőséget a tanulásra ezen az úton, hogy amennyiben lehetőség adódik, legalább készen álljak és a lehető legjobb munkát végezhessem. De az ember szerintem soha nem álmodhat arról, hogy csapatfőnök lesz, mert ehhez mindennek egy időben kell összejönnie.

    MD: Említette Toto Wolffot, és egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy Ross Brawntól is rengeteget tanult. De a versenyzők között van-e olyan, akivel együtt dolgozott a pályafutása során, és olyasmit adott önnek, amit csapatfőnökként is kamatoztathat?

    JW: Minden emberi lény más. Ön más, mint én, én más vagyok, mint Dom (Dominique Heyer-Wright, a Williams Vowles mellett ülő sajtósa – a szerk), ő más mint… István (a csapatfőnök egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán megmutatta, hogy nemcsak érdekelte fotósunk nevének helyes kiejtése, de meg is jegyezte azt). A versenyzők esetében ugyanez a helyzet. Mindegyiküknek megvan az egyedi személyisége, és mindannyian tanítottak nekem valamit. Lewis [Hamilton] azt, hogy ha el akarsz érni valamit, akkor nagyon keményen kell dolgoznod, és minden évben keményebben, mint az előzőben, mert ha csak ugyanannyira keményen dolgozol, akkor valaki más keményebben fog, és ennyi volt. Ezt tanította ő az utamon.

    Michael [Schumacher] azt tanította meg, hogy minden az egyének közötti személyes kapcsolatokon múlik, és szükség van ezekre a kapcsolatokra, mert ez működteti a világot. Ő elképesztően jó volt ebben. Nico [Rosberg] esetében minden a részletekről szólt. Felejtsd el azt a részletességet, ahol épp tartasz, és menj le egy újabb szintet, majd egy újabbat. Ez Nico. Mindegyikük tanított nekem valamit, ami azzá tett, aki ma vagyok, pozitív értelemben. Akadtak negatívumok is, de a pozitívumokra koncentrálok. Amíg fogod azokat a dolgokat, amiket megtanulhatsz tőlük és jobbá tehetnek, képes leszel mindenki más tapasztalatait arra használni, hogy erősebbé válj. Úgyhogy igen, sokat tanultam a versenyzőktől.

    James Vowles, Williams, Alex Albon, Logan Sargeant
    Alex Albon (b), Logan Sargeant (k) és James Vowles (j)  Fotó: Williams Racing

    MD: Igaz-e ez a Williams jelenlegi pilótáira, Alex Albonra és Logan Sargeant-ra is, hiszen ők még igen fiatalok, noha előbbi azért már tapasztalt?

    JW: Igen. Elmondom, hogy Alex milyen, és akkor láthatja, hogy mik az erősségei, mit lehet tanulni tőle. Elképesztően tisztában van saját magával, tudja, hogy ki ő, és nem próbálja magát másnak tettetni. Ez nem hangzik túl bonyolultnak, de gondoljon bele, hogy a világban hány olyan ember van, aki nincs igazán tisztában azzal, hogy kicsoda is ő valójában. Nagyon jó módot mutatott nekem arra, hogy miként lehet ezt elérni. Ami pedig Logant illeti, benne pedig nagyon ég a tűz. Annyira akarja ezt az egészet, hogy bármit hajlandó lenne megtenni azért, hogy célt érjen. Tőle ezt lehet eltanulni.

    MD: Gondolom, nincsenek kőbe vésett szabályai annak, hogy az ember miként lehet sikeres csapatfőnök, de mégis, mik a szükséges képességek ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a modern Forma-1-ben, és ezek különböznek-e attól, amire egy 20-30 évvel ezelőtti csapatfőnöknek szüksége volt?

    JW: Szerintem kétféle ember létezik. Toto és én nagyon sok mindenben hasonlók vagyunk, de sok mindenben különbözünk. Ő egy elképesztően jó üzletember és vállalkozó, de nem érti annyira a mérnöki oldalt, míg én sokkal jobban képben vagyok a mérnöki oldallal. Egyfajta keverékre van szükség. Mire az ember eljut idáig, elég behatóan kell értenie a pénzügyeket, az emberi erőforrás-menedzsmentet, az üzleti gyakorlatokat és a mérnöki oldalt is ahhoz, hogy tudja, milyen irányba vigye a szervezetet, mert a megfelelő területekbe kell invesztálni. És ezt szeretem a csapatfőnöki szerepkörben, hogy szó szerint nincs két egyforma nap, mert az embernek a szervezet annyi részével kell foglalkoznia.

    Voltak más cégek, amelyeket sikeresen vezettem, így tudom, hogy miként kell vezetni egy vállalatot. Nem annyira jól, mint néhány más személy a sportágban, akik a versenytársaim, de azt értem, hogy miként kell vezetni azokat. Emellett értem a mérnöki oldalt, hiszen azt csináltam és jó voltam benne. Vannak nálam jobb mérnökök, de eléggé értek hozzá ahhoz, hogy tudjam, hogyan igazgassam ezt a részt. Szerintem azt fogjuk látni, hogy a csapatfőnökök fejlődése egyre inkább eltolódik az autó és a teljes csomag mérnöki oldalának megértése felé, de mint mondtam, nem ők lesznek a legjobb mérnökök, de meg kell értened, hogy miként hass a mérnökökre.

    James Vowles, Williams
    Mérnökként Vowles-nak nem okoz gondot megértenie a sportág mérnöki oldalát  Fotó: Williams Racing

    MD: A 800. verseny alkalmából tartott egy beszédet a csapat főhadiszállásán, amiből hallhattunk egy részletet a Williams közösségi felületein. Ebben azt mondta, látja az embereken, hogy most már mindenki felemelt fejjel jár, mert érzi, hogy jó irányba tart a hajó. Tudom, hogy csak az idei év elején érkezett, ezért nincs pontos összehasonlítási alapja, de mi változott a csapat légkörében?

    JW: Fején találta a szöget, mert a gond az, hogy nem voltam itt korábban, ezért nem tudom összehasonlítani. De amit el tudok mondani, az a különbség a januári, februári, első találkozások időszaka és a jelen között. Most mindenkiben ott van egy olyan magabiztosság és hit, ami korábban nem volt ott. Mindenki egyként vesz részt az utazásban, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elérjük a célunkat. Amikor télen megérkeztem, az emberek alig néztek a szemembe, leszegték a fejüket. Meg voltak törve a tíz évnyi büntetéstől, amit nem úgy kell érteni, mintha valaki büntette volna őket, de fájt nekik, hogy nem érnek el eredményt a szeretett sportágukban dolgozva. Manapság a gyárban mosolygós és boldog arcokat lehet látni, az emberek fizikai értelemben is felemelt fejjel járnak. Elég megnézni a testbeszédüket, a válluk már nincs leengedve és kihúzzák magukat. Ezt akarják, ez a különbség. De ez csak az út eleje, a nehéz az, hogy évről évre ezt csináld, és évről évre nehezebb lesz. Ezen az úton vagyunk most.

    Dave Robson, a Williams járműteljesítményért felelős igazgatója Vowles-ról:
    
    „James rengeteg tapasztalatot és tudást hozott magával, és szerintem egy 
    teljesen új megközelítést, ami igazán kezd elterjedni az egész gyárban. 
    Ez valószínűleg kéz a kézben jár azzal, hogy Alex [Albon] érik, elég 
    nyugodttá, következetessé és megfontolttá vált, James pedig valami hasonlót
    hozott. Nyilvánvaló, hogy magával hozta a Mercedestől a tudást, és most már
    igazán úgy érezzük, hogy világos tervünk van a következő évekre. 
    Ez a legmagasabb szinten szerzett tapasztalatokban gyökeredzik, most pedig 
    már csak át kell ültetnünk ezt a gyakorlatba. Ami a rövid távot illeti, 
    a légkör teljesen megváltozott és felfrissült. Ezt részben segítették 
    a pályán elért eredmények, de ez olyan, mint a tyúk és a tojás esete, 
    és James egyértelműen szerepet játszott benne."
    James Vowles, Williams
    Fotó: Williams Racing

    MD: Mindig nagyon nyíltan beszél a csapat hiányosságairól. Meglepte, hogy olyan, a Mercedesnél alapvetésnek számító dolgok sem voltak meg vagy még mindig nincsenek meg, mint a gyártási folyamatok nyomonkövetésére használt digitális szoftver? Vagy azért az istállók tudnak annyit a másikról, hogy nagyjából képben volt azzal kapcsolatban, hogy mi várja?

    JW: Nem, a rivális csapatok olyanok egymásnak, mint egy sötét doboz, az ember egyáltalán nem tudja, hogy mi történik belül. Találkozunk az ott dolgozókkal és ismerjük őket, de arról fogalmunk sincs, hogy mi van a színfalak mögött. Többre számítottam néhány területen, illetve sok területen, és azért beszéltem nyíltan erről, mert olyan pozícióban vagyunk, hogy tudunk invesztálni, de a versenytársak segítségére van szükségünk ahhoz, hogy ezt megtehessük. Kell a támogatásuk, ezért pedig el akarom mondani a világnak, hogy itt tartunk és ide akarunk eljutni. Azzal, hogy nyíltan és őszintén beszélünk erről – ami szintén egy olyan dolog, amit reményeim szerint sikerült meghonosítani – elkezdjük kiteregetni a lapjainkat arról, hogy ez és ez nem jó, de ránk nézve emiatt tudja mindenki azt mondani, hogy »Á, igen, értem, hogy miért nem az élmezőnyben küzdötök«. Helyre tudjuk hozni ezeket, de pénzügyi befektetésre van szükség, ami időbe telik. Ez nem nehéz, pénzt és időt könnyű szerezni, amíg a költségplafon változtatásaival lehetőségünk nyílik erre.

    Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója Vowles-ról:
    
    „Nagyjából 20 éven át ültem James mellett a bokszfalon. Lenyűgöző stratégiai
    munkacsoportot hagyott ránk, amelyet most Rosie [Wait] vezet és nagyon jól 
    működik, de részben azért, mert James igyekezett összeállítani egy csapatot,
    amely a nyomdokába léphet. Az ambíciói mindig túlmutattak azon, hogy csak a 
    stratégiával foglalkozzon, és remek látni, hogy élvezi a munkát 
    a Williamsnél és pozitív hatást gyakorol a csapatra, miközben tisztában 
    voltunk vele, hogy mekkora veszteség lesz ő nekünk."

    MD: A segítség, amire utalt, a CapEx (capital expenditure, a költségplafon tőkebefektetési változata – a szerk.) módosítása. Ez jelenleg négy évre leosztva 36 millió dollár elköltését teszi lehetővé, de a Williams szeretné növelni ezt az összeget, hogy alapvető infrastrukturális fejlesztéseket hajthasson végre a felzárkózás érdekében. Amennyiben sikerül mindenki számára igazságos megoldást találni, és elkezdhetik elkölteni a pénzüket, mennyi időt vehet igénybe az, hogy ki lehessen jelenteni, most már elvárható, hogy a csapat eredményes legyen?

    JW: Azzal válaszolom meg a kérdést, hogy több információt adok, és ebből levonhatja a saját következtetését. Még ha már a mai napon elkölthetnénk ezt a pénzt, ezeket a létesítményeket nem lehet a szupermarketben megvásárolni, hanem a célnak megfelelően meg kell azokat építeni. A legtöbbnél 24 hónapot, de soknál 36 hónapot vesz igénybe ez, és akkor hely is kell, ahová tenni tudjuk őket. Még nem jutottunk megállapodásra, de ha holnap belevágnánk, akkor is 36 hónap múlva állnának készen, és utána még meg kell tanulni használni őket, majd egyre erősebbé és erősebbé kell válni. Azok a létesítmények, amelyekkel a Red Bull és a Mercedes már most rendelkezik, minimum 36 hónap alatt állhatnak működésbe. A realitás pedig az, hogy inkább 5-8 éves távlatokban gondolkozik az ember, mire sikeresen megérti, hogy miként tudja a megfelelő szintre fejleszteni a dolgokat.

    MD: Akkor tényleg itt kell lennie még 10 év múlva is ahhoz, hogy sikerre vezethesse a Williams-t!