Címke: Williams

  • Nem a levegőbe beszél a fellebbezést benyújtó csapat: Egyértelmű bizonyítékaink vannak!

    Nem a levegőbe beszél a fellebbezést benyújtó csapat: Egyértelmű bizonyítékaink vannak!

    Günther Steiner elmondta, egyértelmű bizonyítékok mentén óvták meg az Egyesült Államok Nagydíja végeredményét, így remélik, sikerrel járnak.

    Az FIA tegnap elfogadta a csapat felülvizsgálati kérelmét az austini versennyel kapcsolatban, így holnap délután hallgatják meg a beidézett csapatok képviselőit. A verseny hivatalos lezárása után 14 napig van joga egy istállónak kérelmet benyújtania az eredmények ellen. A Haas nem csúszott ki az időből, és a szabályoknak megfelelően olyan bizonyítékot kíván prezentálni, ami a döntés pillanatában még nem volt elérhető.

    Az amerikai csapat a 6-os kanyarban történi pályaelhagyások vizsgálatának elmulasztását, és az ehhez kapcsolódó büntetések elmaradását nehezményezi. Az adott pozícióban nem volt elérhető olyan kamera, ami figyelemmel kísérte volna, hogy betartják-e a versenyzésre kijelölt aszfaltcsík határait a pilóták vagy sem. A legfiatalabb csapat első sorban Alex Albon és a Williams ellen emelte fel a hangját. Ha brit-thai versenyző elveszíti a 10. helyet, akkor Nico Hülkenberg örökölné meg azt az 1 pontot.

    Viszont a Red Bull és az Aston Martin (Sergio Pérez és Lance Stroll) versenyzői is érintettek, így könnyen lehet, hogy a mexikói is elbukhatja versenyen megszerzett 6. pozícióját.

    „Vannak szabályok, viszont ha a stewardok nem rendelkeznek a kellő információkkal, akkor nem avatkozhatnak be. Ezt meg is értjük, viszont most már vannak bizonyítékaink. Meglátjuk mit tesz az FIA az általunk benyújtott információkkal. Egyértelmű bizonyítékkal rendelkezünk” – hangsúlyozta ki Steiner.

    A legnépszerűbb elmélet szerint az adott periódusban a fedélezti kamerák felvételei nem voltak elérhetőek, így azokat prezentálva kíván a Haas változást elérni.

  • Vowles őszintén nyilatkozott Sargeant szenvedéséről

    Vowles őszintén nyilatkozott Sargeant szenvedéséről

    Már csak egyetlen szabad ülése van a Forma-1 2024-es szezonjára, és az nem más, mint Logan Sargeant helye a Williamsnél. Az amerikai újonc szezonja közel nem alakul ideálisan, és emiatt egyre csak fogy körülötte a levegő. A grove-i istálló caapatfőnöke, James Vowles nemrégiben beszélt az újonc pilótájának jövőjéről.

    Sargeant messze elmarad a csapattársa, Alex Albon teljesítményétől, ami a pontok terén is igen erősen megmutatkozik. Amíg Sargeant neve mellett 0 szerepel, addig a brit-thai pilóta már 23 pontnál jár, és ezzel egyedül volt képes a konstruktőri bajnokság 7. helyére repíteni a csapatát.

    A Williams a Mercedesnél keresi Sargeant utódját?

    Ugyan a Formula 2-ből érkezett amerikainak néha vannak rövid fellángolásai, a hibáival, és a költséges autótöréseivel el is rontja a jó pillanatait. Az amerikai pilóta érzi, hogy javítania kell a helyzetén, és állítása szerint a hibáit követően mindig kritikus magával szemben.

    „Mindig kritikus vagyok magammal, azonban rá kellett jönnöm, hogy mekkora kihívást jelent az F1-ben versenyezni – ismerte el a fiatal amerikai. – Nagyszerű versenyzők ellen kell bizonyítanod, akik sokkal több tapasztalattal rendelkeznek hozzád képest. Azonban fejlődni kell, hogy eljuthass az általad kitűzött szintre.”

    Ugyan Vowles türelmes Sargeant-tel szemben, és ad neki időt a bizonyításra, egyelőre semmi jó nem sül ki a dologból, bármennyire próbál segíteni neki. A Mercedestől érkezett szakember elmondta, hogy Sargeant általában kritikus pillanatokban szokott hibázni, és ez teszi igazán nehézzé a helyzetet.

    „Minden héten legalább egyszer, ha nem többször, de szoktunk beszélni egymással – árulta el Vowles. – A tempó megvan, és ha ez nem lenne meg, azon nem tudnánk segíteni. Azonban amikor a tettek mezejére kellen lépni, sajnos hibázni szokott, és balesetből balesetbe keveredik a nem kiegyensúlyozott teljesítménye miatt.”

    Sargeant Szuzukában nagyon közel tudott lenni Albonhoz, a harmadik szabadedzésen pedig jobb eredményt is tudott elérni a brit-thai pilótához képest. Azonban a felépített lendületét egy amatőr hibával dobta a kukába, amikor túl hirtelen adott gázt az utolsó kanyar kigyorsításán, ami miatt megcsúszott, és rommá törte a Williamst.

    Ennek az F1-es tapasztalat hiánya is lehet az oka Sargeant esetében, aki mindössze a szezon előtti teszten vezethetett Forma-1-es autót, és onnantól fogva a mélyvízben kellett próbálkoznia. Vowles-ék megpróbálják biztosítani a megfelelő környezetet az amerikai számára, aki ha nem lesz képes folyamatos fejlődést mutatni a szezon utolsó versenyein, elbúcsúzhat a királykategóriától.

  • Hamilton húzása semmi volt ahhoz képest, amit Villeneuve művelt

    Hamilton húzása semmi volt ahhoz képest, amit Villeneuve művelt

    A Williams és Jacques Villeneuve mindent bevetett, hogy bajnoki ellenfelük ne vegye át a vezetést a tabellán az utolsó futam előtt, Michael Schumacher és a Ferrari azonban hárított minden próbálkozást. Ezen a napon rendezték a furcsa jeleneteket hozó 1997-es Japán Nagydíjat.

    Az elmúlt években több érdekes példát láthattunk arra, hogy egy csapat vagy versenyző egy másikat arra használ, hogy sütögesse a saját pecsenyéjét. Néhány futammal ezelőtt az élen haladó Carlos Sainz szándékosan DRS-távolságba engedte Lando Norrist, hogy közösen így védekezzenek a frissebb gumin támadó Mercedesek ellen, a 2021-es szezonzárón pedig a botrányos végjátékhoz kellett az is, hogy Sergio Pérez az első kerékcseréje előtt hosszú másodperceket elvegyen a bokszkiállását már teljesítő Lewis Hamiltontól, akinek így nem lett elegendő előnye ahhoz, hogy a hajrában a biztonsági autó megjelenésekor megengedhessen magának egy extra kerékcserét.

    Ha már Hamilton, azt se feledjük, hogy 2016-ban, szintén Abu-Dzabiban a Mercedes utasítása ellenére az 1. helyen állva ő is trükközött és visszavett a tempóból, hátha többen megelőzik a mögötte haladó Nico Rosberget, ami Hamilton bajnoki címét eredményezte volna.

    Mindez azonban semmi az F1 1997-es Japán Nagydíjához képest, ahol a Ferrari és a Williams egészen más szinten űzte a feltartósdit. Az egész azzal kezdődött, hogy Villeneuve az egyik szombati edzésen egy autómentés idején nem lassított le sárga zászlóknál, márpedig egy hónappal korábban Monzában elkövetett egy ugyanilyen kihágást, és az akkor feltételesen rá kiszabott egyfutamos eltiltás érvénybe lépett, vagyis ki kellett (volna) hagynia a Japán Nagydíjat.

    Schumacher és Villeneuve kilapátolták a minibárt, majd együtt buliztak a hírhedt jerezi ütközés után

    „Azt gondoltam, ez egy egyenes, ezért végül nem lassítottam, amivel lábon lőttem saját magam. Egy másodpercre átfutott az agyamon a lassítás gondolata, és még azután is felmerült bennem a fékezés, ahogy elhaladtam a [mentett] autó mellett, mert a szektoridőkön ez látszott volna, a felügyelők pedig ezt nézik. De aztán úgy voltam vele, hogy nem akarok buta játékokat űzni, úgyhogy nem lassítottam, de ezután fogok” – mondta a kanadai.

    Villeneuve bánhatta a butaságát, mert 9 pontos előnnyel érkezett az utolsó előtti futamra, és ha Schumacher előtt ér célba (pontszerző helyen), bebiztosította volna a bajnoki címet. A tabella állásának megfelelő sorrendben foglalták el ők ketten az első rajtsort, az eltiltás nélkül tehát nagyszerű esélyei lettek volna.

    A Williams azonban fellebbezett, s mivel a felügyelőtestület szerint nem lett volna elég idő meghallgatást tartani, az a döntés született, hogy utólag bírálják el a kérelmet, így Villeneuve abban a tudatban elindult a versenyen, hogy utólag valószínűleg úgyis kizárják.

    A riválisok felkészültek erre a forgatókönyvre, ami kihatott a futam menetére. Villeneuve szándékosan lassan vezetett, hogy feltartsa a mögötte érkező Schumachert, hátha megelőzik őt mások. A célja természetesen az volt, hogy ha ő maga valószínűleg úgysem kap pontot, riválisa legalább minél kevesebbet szerezzen. Ennek hatására különös látványt nyújtott a mezőny néhány kör után, 5 kör után a 18. helyezett tyrrelles Jos Verstappen volt az első a Villeneuve mögött haladók sorában, aki 1 másodpercnél nagyobb hátrányból követte az előtte lévőt.

    Villeneuve kifakadt, majd otthagyta a csapatát, miután az kitette a Le Mans-i 24 órásról

    Mindazonáltal a Ferrari sem hagyta, hogy csőbe húzzák, a második számú pilótát, Eddie Irvine-t ezért cselesen előre engedték: a 2. körben Schumacher elvette a gázt az S-kanyaroknál, Irvine pedig őt, illetve a manőver által feltartott, mclarenes Mika Häkkinent is körbeautózta, majd a 3. körben viszonylag könnyen elment Villeneuve mellett is.

    Irvine 1991 és 1993 között versenyzett a japán F3000-es bajnokságban, tehát jól ismerte a szuzukai pályát, és legelső F1-es nagydíján a bátorságának „köszönhette”, hogy ő lett a híres Ayrton Senna-féle pofonosztás áldozata. Szinte ez volt az első alkalom a közel két éve tartó ferraris időszakában, hogy hasznossá tette magát Schumacher bajnoki hadjáratában, és az 1. helyet hamarosan átadta csapattársának.

    Ehhez persze kellett, hogy Schumacher megelőzze Villeneuve-öt, ami az első bokszkiállások után történt meg: bár a német cserélt kereket és tankolt hamarabb, a bokszutcából visszatérő kanadai nem tudta lezárni előtte az utat.

    Váratlan vallomás – a Ferrari kész volt Irvine helyett új segédet szerződtetni Schumacher mellé?

    Innentől lejtmenetbe került a Williams pilótája, Irvine-tól visszakapta a feltartósdit és tehetetlennek bizonyult ellene, majd a második bokszkiállásánál időt vesztett a lassan felhelyezett tankolócső miatt, így a 3. helynél is hátrébb csúszott, csak 5.-ként ért célba. Csapata végül visszavonta a fellebbezést, Villeneuve-öt így kizárták a versenyből.

    Mint ismert, a szezonzárón végül Villeneuve-öt koronázták világbajnokká, miután előzés közben Schumacher alattomosan ráhúzta a kormányt és megpróbálta kiejteni, csakhogy végül a saját csapdájába esett.

  • Nem mindenkit hatott meg a versenyzők állapota: „ideje átnézni az edzéseket”

    Nem mindenkit hatott meg a versenyzők állapota: „ideje átnézni az edzéseket”

    Christian Danner szerint a katari történések után a versenyzőknek ideje áttanulmányozniuk az edzésprogramjukat.

    A vasárnapi verseny az összes résztvevőt megviselte. A kiszáradás és a hőguta tünetei valakinél jobban megmutatkoztak, míg akadtak olyan versenyzők is, akik egy kicsivel jobban bírták a körülményeket. Esteban Ocon még a verseny közben hányt a sisakjába, Alex Albon a leintés után tette ugyanezt, majd a szerelői segítették ki az autóból. Lance Stroll el is kábult az utolsó körökben, és megküzdött azzal, hogy eljusson az orvosi autóig. Fernando Alonsót az ülés égette, George Russell is ájulástól félt és az egyenesekben a kezével próbálta becsalogatni a levegőt.

    A pódiumceremónia előtt Oscar Piastri és Max Verstappen kifeküdt, míg Kevin Magnussen is nehezen tudott két lábra állni.

    Sisakba hányó, mentőhöz tántorgó versenyzők – ájulásközeli állapotok a katari „sütőben”

    A versenyzők egytől-egyig felszólaltak és veszélyesnek nevezték a körülményeket. Az FIA vizsgálatot rendelt el, és megígérte, körültekintőbben járnak el extrém időjárási viszontagságok esetén.

    Mindaddig az ex-versenyzőből lett német szakértő úgy véli, a pilótáknak kell lépéseket tenniük az ügy érdekében, és át kell vizsgáltatniuk a saját felkészülésüket.

    „Ez nem csak a kocka hasról és a gyúrásról szól. Kérem, ne értsék félre, de nekem nem volt akkora meglepetés az, hogy Katarban ilyen meleg van. A modernkori versenyzők ugyan jól képzettek, de talán rosszul edzenek. Olyan elő sem fordulhatna, hogy egy pilóta nincs megfelelően felkészülve egy intenzív versenyre. Egy versenyző bármikor biciklizhet egy szaunában és feljebb tekerheti a hőfokot” – nyilatkozta a Servus TV-nek Danner.

  • A tömeges rosszullétek és felháborodás után vizsgálatot indít az FIA

    A tömeges rosszullétek és felháborodás után vizsgálatot indít az FIA

    A rosszulléteket és a versenyzők felháborodását tapasztalva az FIA kivizsgálja a Katari Nagydíjon kialakult helyzetet.

    A pilóták többsége émelygéssel, ájulással és rosszulléttel küzdött a vasárnapi futam után. A 35 fok körüli hőmérséklet, a magas páratartalom, a pálya karakterisztikája és a gumiproblémák olyan helyzetet teremettetek, ami megviselte a versenyzők szervezetét az 57 körös viadalon.

    Miért lettek rosszul a versenyzők Katarban?

    A verseny leintése után többen veszélyesnek és elfogadhatatlannak titulálták a körülményeket, így az FIA hivatalosan vizsgálatot indít, és megteszi a szükséges lépéseket.

    „Bár élsportolókról van szó, nem várható el tőlük, hogy olyan körülmények között versenyezzenek, amikben veszélyeztetik az egészségüket és a biztonságukat. Az FIA megkezdte a katari helyzet elemzését, hogy a szükséges ajánlások megfogalmazásával a jövőbeli szélsőséges időjárási helyzetekre felkészüljön. Ugyanakkor a Katari Nagydíjat jövőre későbbi dátumra ütemezték, így várhatóan alacsonyabb lesz a hőmérséklet. Az FIA viszont lépéseket tesz annak érdekében, hogy jövőben ilyen szituációk ne ismétlődjenek meg” – áll a Nemzetközi Automobil Szövetség közleményében.

  • Miért lettek rosszul a versenyzők Katarban?

    Miért lettek rosszul a versenyzők Katarban?

    Szinte minden versenyző rosszullétre panaszkodott Katarban, többek az ambulancián kötöttek ki.

    Szokatlan rádióbeszélgetések és képsorok borzolták a kedélyeket a tegnap. Logan Sargeant jelezte először, hogy valami nincs rendben, és a csapat javaslatára inkább a verseny feladása mellett döntött. Az amerikai pilóta alig tudott kiszállni az autójából, annyira megviselte a dehidratáltság.

    Fernando Alonso az ülését érintő túl nagy hőségre panaszkodott, Esteban Ocon nem úszta meg sima hányingerrel, ahogy a futam után Alex Albon sem. Lance Stroll alig bírt kiszállni az autójából és a fedélzeti kameráján jól látszik, hogy egy ponton túl el is ájult. Ezt később a versenyző is megerősítette.

    George Russell arra kérte mérnökét, folyamatosan beszéljen hozzá, mert attól félt, elveszti az eszméletét. Így tereltette el a gondolatait a rosszulléttől. A célegyenesben kilógatta a kezeit, és a kormányt elengedve próbálta hűteni magát. Sőt, a boxkiállások alatt  a sisakrostélyt is felnyitotta. Hasonlóan járt el Lando Norris is, bár a McLaren versenyzőjét a homályos látás hátráltatta inkább.

    A versenyzők egyértelműen veszélyesnek nyilvánították a tegnap viadalt, és az FIA válaszára és segítségére számítanak. Ugyanakkor nem Katar az egyetlen „közép-keleti” verseny, mégsem történt a többi fordulón hasonló.

    Sisakba hányó, mentőhöz tántorgó versenyzők – ájulásközeli állapotok a katari „sütőben”

    Az elemek összejátéka teremtette meg az embert próbáló körülményeket, és változtatta veszélyessé a vasárnapi versenyt.

    A katari hőség:

    Bár a futamot éjszaka rendezték meg, a hőmérséklet nem csökkent nagy mértékben. A verseny idején még mindig 32 fok uralkodott a területen. Pénteken és szombaton a szél is a versenyzők segítségére sietett, ám vasárnap mérséklődött a légmozgás, így nem tudta enyhíteni a hőség és a magas páratartalom kombinációját.

    A pilótafülke hőmérséklete az egekbe szökött, és a motorból felszabaduló hulladékhő (különböző technológiai és energetikai folyamatok során képződő, de nem hasznosuló hőenergia) a kisebb légáramlás miatt szinte égette a versenyzőket. Emiatt panaszkodott az ülésére Alonso, és hűtötte a kezét Norris és Russell.

    Ám a pályán nem volt jó ötlet felnyitni a sisakot, ezt Yuki Tsunoda saját bőrén tapasztalhatta meg. A japán pilóta a két brithez hasonlóan egy kis levegőhöz akart jutni, ám a mozdulat után rengeteg homok került a szemébe és az arcába.

    Az elöl haladó autóból érkező forró levegő szintén súlyosbította a problémát. A versenyzők többsége (Logan Sargent kimondottan nem iszik a versenyek alatt) iszik a futamok során, hogy pótolja a folyadékot. Ám a versenygépben tárolt ital is felmelegszik, így nem hűti a pilótát, ezért inkább nem is fogyasztják el az átmelegedett nedűt.

    A pálya karakterisztikája:

    2004-ben készült el a Lusail International Circuit, amit elsősorban motorversenyzéshez álmodtak meg. Az egyenes szakaszokat közepes – és nagy sebességű kanyarok követik, így a versenyzőknek nincs sok idejük arra, hogy kifújják magukat. A nagymértékű g-erő is megterheli a testet, és extra energiát emészt fel, ami súlyosabbá teszi a kiszáradás során fellépő tüneteket.

    Gumiproblémák:

    A hőmérséklettel járó problémák miatt a versenyzők lassabban is mennek és kíméletesen bánnak az abroncsokkal, hogy életben tarthassák őket. Ám a pénteki szabadedzés után meglepő elemzéssel állt elő a Pirelli, így az FIA kötelezte a csapatok arra, hogy háromszor cseréljenek kereket a versenyen. Minden szakasz 18 körig tartott. Ha valakinél használt abroncsok kerültek elő, akkor a korábban már belepakolt köröket levonták a kötelező előírásból. A csapatok a korábbi stratégiát dobhatták ki az ablakon, hogy maximalizálják a szakaszokat. Így jóval nagyobb tempóval ment a mezőny. A pilóták úgy érezték, mintha kvalifikáción lennének, ez pedig fokozta a kimerülést.

    Lance Stroll, Aston Martin
    Lance Stroll – Fotó: Aston Martin F1 Team
    Az időpont nem a legmegfelelőbb:

    Bahreinbe, Szaúd-Arábiába és Abu Dhabiba is ellátogat a mezőny, ám egyik helyszínen sem tapasztaltak ilyen rosszullétet. Mi az oka annak, hogy Katar kilógott a sorból? A hőség nagy úr, ami még a FIFA-t is aggodalommal töltötte el. Nem véletlenül volt a világbajnokság a szokásos nyári időszak helyett decemberben.

    Bahrein és Szaúd-Arábia március-április környékén nyitja a szezont, Abu Dhabi november és december környékén zárja a sort, így az időjárás azokban az időszakokban kegyesebb a mezőnnyel. Ám az október eleji időpont nem megfelelő, mivel a páratartalom és a hőség keveredése a csapatokat és a versenygépeket is megviselik.

    Jövőre novemberben fogják megrendezni a Katari Nagydíjat, ami mérsékelheti a hőséggel járó problémákat. Ám ha hasonló forgatókönyv jelentkezik, akkor a versenyzők egészségének érdekében más megoldást kell találni.

  • Russell hiába hívogatta ellenfelét, nem vette fel neki a telefont

    Russell hiába hívogatta ellenfelét, nem vette fel neki a telefont

    George Russell elárulta, az ütközésük után párszor hívogatta Valtteri Bottast, de a finn nem vette fel a telefont.

    2021-ben még a Williams színeiben küzdött a brit versenyző, és már nagyon számított arra, hogy megkapja a várva várt szerződést a Mercedesztől. Mindaddig Bottas és Lewis Hamilton azért küzdött, hogy a 33 éves pilóta megtarthassa a helyét a csillagosoknál.

    Az Emilia-Romagna Nagydíjon a nedves pályán harcolt egymással a két versenyző, ám a csatának ütközés lett a vége. Mindkét pilóta a sóderágyban kötött ki, így véget is ért a versenyük. Russell dühösen ment oda Bottashoz és megkocogtatta a sisakját, majd indulatosan mutogatott ellenfelének. A 25 éves pilóta úgy érezte, a finn másképp viszonyult hozzá, mint a többiekhez, ám később bocsánatot kért a feltételezésért. A stewardok versenybalesetnek minősítették az esetet, így egyik versenyző sem kapott büntetést.

    A Beyond the Grid vendégeként Russell elmondta, az eset után próbálta megbeszélni Bottasszal a dolgot, így felhívta telefonon. Ám a finn nem volt hajlandó fogadni a hívást.

    „Tényleg felhívtam őt, de nem vette fel. Ezután küldtem neki üzenetet is, amiben a következő szerepelt: ‘hívj fel, ha lesz egy kis időd’. Viszont soha nem beszéltünk arról a balesetről, vagy arról, hogy csatlakozom a Mercedeshez. Ilyenek nem kerültek szóba. Gyakran beszélünk normális, hétköznapi témákról, de ezekről soha. Ez csak az üzlet és a munka része, nincs semmi személyes ellentét.”

    Hónapokkal később a Mercedes bejelentette, hogy 2022-től Russell veszi át Bottas helyét, míg a finn az Alfa Romeonál folytatja pályafutását.

  • Olyan ígéretet kapott Lawson, amire a legtöbb versenyző vágyna

    Olyan ígéretet kapott Lawson, amire a legtöbb versenyző vágyna

    Helmut Marko azt ígérte, Liam Lawson legkésőbb 2025-re teljes értékű tagja lesz az F1-es mezőnynek.

    Daniel Ricciardo kézközépcsonttörése után a fiatal új-zélandi ugrott be az AlphaTauriba, hogy bizonytalan ideig helyettesítse az ausztrált. A 21 éves versenyző teljesítménye viszont meglepően erősre sikerült, így sokan már 2024-ben visszavárták a rajtrácsra.

    Ám Japánban bejelentette a csapat, hogy a 34 éves pilótával és Yuki Tsunodával vágnak neki az új szezonnak, míg Lawson visszakapja a tartalékversenyzői státuszát. Nemrég a fiatal pilóta elmondta, csalódott volt, mikor kiderült, hogy egyelőre nem számítanak a szolgálataira.

    Katarban még ő viszi pályára az autót, ám utána elbúcsúzhat egy ideig a Forma-1-től, mivel a jelek szerint Ricciardo már Austinban visszaköveteli a helyét. Lawson mindezt magától az ausztráltól tudta meg, aki felhívta a versenyzőt.

    „Ismeretlen szám jelent meg. Mivel FaceTime-hívás volt felvettem, és Daniel (Ricciardo) arca jelent meg. Azt mondta, szerinte még egy hétvégét átenged nekem az autójában (a Katari Nagydíjat). Nyilvánvalóan teljes munkaidőben itt szeretnék lenni, de az adott lehetőségből kell kihoznom a legtöbbet” – nyilatkozta csütörtökön az új-zélandi versenyző.

    Liam Lawson
    Liam Lawson csalódottan vette tudomásul az AlphaTauri döntését Japánban – Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén Lawson a Super Formula mezőnyét erősíti majd Suzukában, és utána a jól megszokott szimulátoros munka vár rá. Mindaddig a hírek szerint a fiatalra a Williams is lecsapna, ugyanis szeretnék leszerződtetni jövőre őt Logan Sargeant helyére. Ám a Red Bull nem akarja elengedni a 21 éves pilóta kezét.

    Arra nem tudott válaszolni Lawson, hogy a kölcsönadás működhetne-e a két istálló között, ám Helmut Marko gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, a fiatal versenyzőnek is eljön az ideje.

    „Lawsonban meg van a potenciál, hogy versenyeket nyerjen. Minden eddigi feladatánál nagyon nehéz körülmények vették körül, de mesterien oldotta meg a dolgokat. Mélyvízbe dobták, de ő tudott úszni. Kemény versenyző, és a csatákban az egyik legjobb. Jövőre nagy feladat vár rá a tartalékversenyzői szerepkörében, és különben is már kipróbálhatta magát a Forma-1-ben. Ám legkésőbb 2025-ben már biztosan állandó helyet kap a rajtrácson” – tette hozzá Marko.

  • Russell korábban féltékeny volt egyik riválisára

    Russell korábban féltékeny volt egyik riválisára

    George Russell nemrég elismerte, féltékenységgel töltötte el, mikor egyik riválisa átült egy nagycsapatba.

    A brit versenyző már régóta ismeri Alex Albont és Lando Norrist, sőt az F2-ben egymás ellen is harcolhattak. 2019-ben csatlakozott a mezőnyhöz mindhárom pilóta, ám az egyikük gyorsan egy versenyképesebb autóba ülhetett be. Pierre Gasly teljesítménye arra sarkalta a Red Bullt, hogy visszategye a Toro Rossóba (AlphaTauri) a franciát. Helyére a brit-thai versenyzőt ültették, aki 2020 végéig versenyezhetett a csapatnál.

    Ám a hirtelen jött előléptetésre és a lehetőségek tárházára kissé irigységgel tekintett a 24 éves pilóta, aki akkor még a sereghatjó Williamsben versenyzett. Russell nemrég elismerte, féltékeny volt amiatt, hogy barátja ilyen korán átülhetett egy nagycsapathoz.

    „Igen, egy kissé az voltam, különösen erre a srácra (mutatott Albonra), mikor átkerült a Red Bullba. Alex úgy jött, mint Randy Horton, én meg azt éreztem, wáo, mi folyik itt? Emlékszem, az első versenyemen háromszor is lekörözött, míg Ausztráliában három és fél másodperces lemaradásom volt a pole pozíciótól. Határozottan frusztráló volt” – ismerte el Russell.

  • Kiderült, hogy a Williams kit látna szívesen Albon mellett 2024-ben

    Kiderült, hogy a Williams kit látna szívesen Albon mellett 2024-ben

    Meglepő nyilatkozatot adott a Williams csapatfőnöke, James Vowles. A brit szakember ugyanis kijelentette, hogy jövőre is nagyon szívesen megtartanák Logan Sargeant-et, de az amerikai pilóta elé kész célokat kell teljesítenie ennek érdekében.

    Újonc pilótaként soha nem egyszerű megvetni a lábad az F1 világában, és ha még az autód sem versenyképes, az még tovább ronthat a helyzeten. Sargeant szezonjáról sokat elmond, hogy amíg a csapattársa, Alex Albon a 21 megszerzett pontjával a hátán viszi a grove-i alakulatot, addig az amerikainak pontja sincs, ráadásul még a hibái is eléggé költségesek.

    A Williams a Mercedesnél keresi Sargeant utódját?

    A legutóbbi két verseny mindegyikén volt egy-egy autótörése, Szuzukában szinte egy komplett új autót kellett építenie a Williams szerelőinek az időmérőt követően. Az utóbbi időben ezért is jelent meg egyre több olyan pletyka, amik Sargeant távozását szellőztették meg, miután a hibák mellett semmilyen fajta fejlődést nem lehet látni rajta.

    Nagy meglepetésre azonban Vowles megvédte az amerikait a média munkatársai előtt, és azt is elárulta, hogy mi lesz a tervük az amerikaival.

    „Logan számára tiszta célokat állítottunk fel, hogy miket kell elérnie a szezon befejezése előtt – árulta el Vowles, akit a Mercedestől halászott el a szebb napokat is megélt brit csapat. –  Mi pedig támogatni fogjuk őt ebben, és tovább folytatjuk a megkezdett munkát. Ezen van a hangsúly, hogy tovább dolgozunk együtt, szeretnénk, hogy sikerrel járjon, és hogy ő üljön az autóban jövőre is.”

    „Ez rajtunk is múlott valamilyen szinte. Egy olyan Formula 2-es pilóta mellett tettük le a voksunkat, aki különösebb teszteket sem teljesített. Mindössze 1,5 napot tölthetett el az autóban Bahreinben, és azt követően kezdődött a szezon. Ez bármelyik újoncnak nehéz feladat lenne.”

    „Azonban voltak pozitív dolgok is. Az sem segíti Logan dolgát, hogy számos alkalommal csak Alex kapja meg az újításokat, ő pedig csak később. Emiatt pedig számos alkalommal volt közöttük jelentős időkülönbség. Azonban ez nem mindig tükrözi a közöttük lévő teljesítmény különbséget.”

    Sargeant-nek mindenféleképpen javítania kell, mert ugyan Vowles most megvédte őt, de a Williams türelme is véges, és nem várhatnak a jó eredményekre és a jelentős fejlődésre a végtelenségig. Az pedig már megint egy másik kérdés, hogy többek között Felipe Drugovich és Mick Schumacher is pályázhat az ülésére.