Címke: Williams

  • Gasly indul Kvyat helyett Malájziában!

    Gasly indul Kvyat helyett Malájziában!

    Ugyan hivatalosan még nem erősítették meg, de több forrás is úgy tudja, hogy a faenzai kiscsapat a hétvégén cserélni fogja a versenyzőjét Sepangban. Érthető, hogy a Red Bull irányítói mielőbb ki akarják próbálni Pierre Gaslyt, aki egyike a jelöltjeiknek a 2018-as esztendőre.

    Korábban úgy szólt a pletyka, hogy a Maláj Nagydíjtól kezdve megkapja Carlos Sainz Jr. versenyülését, mert hogy idő előtt léphet a Renaulthoz. Most azonban Jolyon Palmer azzal, hogy összeszedte magát és pontokat szerzett Szingapúrban, úgy néz ki, hogy a franciák megtartják, nincs esélye korábban odaigazolnia Sainznak sem. A spanyol pilóta Szingapúrban szintén a karrierje legjobb helyezését érte el a negyedik pozícióval, így érthető, hogy a Toro Rosso sem szívesen engedné most el, mivel komoly háborúba bonyolódtak a konstruktőrök bajnokságában a Williamsszel, és pont a Renaulttal.

    Sainz eredményeinek köszönhetően már csak 7 pontra van a Toro Rosso az ötödik helyezett Williamstől, őket pedig a Renault követi, 10 pont lemaradással. Így, hogy Sainznak maradnia kell, az informátorok szerint a Toro Rosso úgy döntött, hogy pihentetik Kvyatot, és Gaslyt próbálnák ki inkább élesben is.

    A Red Bull fiatal pilótája a Maláj és a Japán Nagydíjakon indulhat, de Austinban nem indulna, mert a japán Super Formula bajnokság szezonzáróját tartják akkor, amiben meg érdekelt, hiszen idén ott indult. Kvyat arra a versenyre visszatérhetne, de egyelőre tisztázatlanok a céljai a Red Bullnak, hogy mi lenne az ezután következő mexikói, brazil és Abu Dhabi futamokon. Az orosz pilótának elkeserítő a szezonja, csak négy pontot gyűjtött összesen, Ausztráliában és Spanyolországban. Csapattársa, Sainz 48-at.

    UPDATE: A Toro Rosso hivatalosan is bejelentette, hogy Malajziában Gasly ül majd Kvyat helyére.

    „Szeretném megköszönni mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a lehetőséghez, különösen a Red Bullnak, Dr. Helmut Markonak és a Scuderia Toro Rossonak. Ez egy nagyszerű lehetőség számomra. Úgy érzem, készen állok, amennyire csak lehet, a Red Bull Racing harmadik számú versenyzőjeként mindent megkaptam ahhoz, hogy felkészüljek. A tőlem telhető legjobbat nyújtom majd a Scuderia Toro Rossónál ezeken a versenyeken.”

  • Felipe Massa: Williams, vagy semmi

    Felipe Massa: Williams, vagy semmi

    Felipe Massa a 2018-as szezonra vonatkozóan egyedül a Williamsben bizakodik.

    A brazil versenyző eredetileg már a tavalyi szezon végén visszavonult, ám Nico Rosberg visszavonulása lavinát indított el, Valtteri Bottas átigazolt a Mercedeshez, így üresedés lett a Williamsnél. Lance Stroll mellé pedig a 25 évesnél idősebb versenyzőre volt szükség, így mondhatni „kényszerből”, Massa mégsem vonult vissza. Azonban nem valószínű, hogy Williamses helyét 2018-ra is megtarthatja. Máshol pedig nem is valószínű, hogy lehetne, helye, így jövőre vagy Williams, vagy semmi.

    „Vagy valami történik, és valaki úgy dönt, hogy visszavonul, mint Rosberg. De nem hiszem, hogy ez meg fog történni.” – mondta Massa.

    Massa azt is elmondta, hogy más csapatoknál is érdeklődött, lehet-e hely számára, de nem talált megfelelő lehetőséget, és már nem is tárgyal senkivel, csak a Williamsszel.

    „Körülnéztem, de talán azok a csapatok, melyeknél érdeklődtem, más irányba tartanak a versenyzőket illetően.”

    A Williamshez azonban több jelölt is van 2018-ra, köztük a Hungaroringen még a Renault-val tesztelő, Robert Kubicával.

    Korábban már arról is beszámolt Massa, hogy a Formula E is érdekli, ha kiszorul a Forma-1-es mezőnyből.

  • A Williams megerősítette, hogy érdeklődnek Kubica iránt

    A Williams megerősítette, hogy érdeklődnek Kubica iránt

    A brit csapat végre hivatalosan is elismerte, hogy Robert Kubica egyike a kiszemeltjeiknek a 2018-as szezonra, így a lengyel pilóta akár révbe is érhet, és újra Forma-1-es versenyzővé válhat. Kubica 2011-ben egy rali balesetben megsérült a karján, ami miatt távozni volt kénytelen a királykategóriából, de idén már újra F1-es autóba tudott ülni.

    Először egy 2012-es Renault F1-es autóval próbálhatta ki magát, majd a franciák lehetővé tették neki azt is, hogy egy 2017-es versenygépbe is beülhessen a Hungaroringen, a hivatalos szezonközi teszten. Az esélyei ott akkor szűntek meg, amikor a Renault bejelentette, hogy a Toro Rossotól kölcsönkapott Carlos Sainz lesz 2018-ban Nico Hülkenberg csapattársa. Időközben a neve így felmerült a Williamsnél is, mint lehetséges jelölt a következő szezonra.

    Lance Stroll hivatalos bejelentése ugyan még várat magára, de a Williamshez hosszabb távra szerződött, így ő biztosan marad, de a csapattársa kilétét még nem lehet tudni. Felipe Massát akkor hívták vissza, amikor Nico Rosberg Mercedeses helyére elment a versenyzőjük, Valtteri Bottas, de a brazil kijelentette, hogy csak akkor marad újabb évet, ha valóban éreztetik vele azt, hogy szükség van rá. Massát idén egyszer helyettesítette beugróként Paul di Resta is, így ők, valamint Kubica azok, akik szóba jöhetnek a Williamsnél jövőre.

    A GPUpdate.netnek a Williams szóvivője ennyit erősített meg: „Több versenyző is a listánkon van jelenleg, köztük Kubica is.”

    Többen is állítják, hogy Kubica tesztelhet a Williamsszel az elkövetkezendő hetekben, de a csapat nem nagyon akar mondani erről egyelőre semmit se:
    „A részletekről, hogy mi alapján értékeljük a pilótákat a listánkon természetesen nem nyilatkozunk, de be fogjuk jelenteni a jövőnkkel kapcsolatos terveinket, amint abban a helyzetben leszünk, hogy ezt megtehessük.”

    Rosberg, aki a Williamsnél versenyzett 2006-2009 között nemrég csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez, hogy ezzel is segítse a lengyel pilóta visszatérését a királykategóriába.

  • Vasseur elismerte, lehet lépnie kell Ericssonnak

    Vasseur elismerte, lehet lépnie kell Ericssonnak

    Frederic Vasseur szerint, a Mercedes neveltje, Pascal Wehrlein akár maradhat is jövőre a Saubernél. Eddig úgy tűnt, hogy a német elvesztheti a versenyzői ülését a svájciaknál, miután a Sauber gyakorlatilag a motorbeszállítójuk a Ferrari tehetséggondozó programjának az eleme lenne. Most viszont úgy tűnik, hogy akár Marcus Ericsson lehet az, akinek mennie kell, annak ellenére, hogy a svéd pilótának komoly kapcsolata van a Sauber csapat jelenlegi tulajdonosaival is. Vasseur azonban ezt mondta el az Auto Motor und Sportnak: „Elég nagy hiba lenne egy csapatot egy olyan pilótára alapozni, aki csak azért van itt, mert kapcsolatban áll a tulajdonosokkal.”

    Nos, az ilyen kijelentések miatt jön szóra Ericsson a Williamsnél, hogy 2018-ra esetleg oda igazolhat. Vasseur azonban így folytatta:

    „Ahhoz, hogy a Saubert újra építsük, türelem kell, miközben a versenyzők általában már a következő versenytől eredményeket várnak. Amennyiben olyan autót szeretne, amivel esélyes a dobogóra  is, akkor a Sauberrel gondban lesz. Egyeztetni fogunk a tulajdonosokkal, hogy mi lenne jó Marcusnak, és mi a csapatnak.”

    Így került szóra Wehrlein, akinek esetleg nőhetnek az esélyei a 2018-as maradásra, és erre így felelt a francia szakember: „Persze, hogy van esélye. Pascal ismeri a helyzetünket, én pedig ismerem az ő képességeit, mert dolgoztunk együtt a DTM-ben. Ha egy csapatot kell újraépíteni, akkor nem csak gyors pilótákra van szükséged, hanem olyanokra is, akik együtt akarnak dolgozni a csapattal, és a megfelelő irányba terelik a dolgokat.”

    A 2018-as szerződéseket illetően Vasseur elhintette, hogy Charles Leclerc érkezése több mint valószínű:

    „A napokban fogunk erről egyeztetni a Ferrarival. Nekünk mostanában a motor kérdése volt elsődleges, és nem akartuk ezt keverni a versenyzők helyzetével. Túl sok időt vett volna el. Most nyugodtan kiértékelhetjük ezt is.”

  • Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Tesztelné Kubicát a Williams, mielőtt esetlegesen alkalmazná 2018-ban!

    Feltehetően egy privát teszten kipróbálná a Williams csapat Robert Kubicát, mielőtt szerződést ajánlana neki 2018-ra. A Renault megkapta Carlos Sainzot egy évre, kölcsönbe a Red Bulltól, így a korábbi F1-es csapatánál bezárultak előtte az ajtók.

    Kubica ugyanakkor továbbra is eltökélt, és hosszas lábadozás után tér vissza a ralis balesetéből. Kikérte magát a Renaulttal kötött rövidtávú szerződéséből, valamint a regnáló világbajnok, és korábbi Williams versenyző, Nico Rosberg csatlakozott a lengyel menedzsmentjéhez.

    Most az AMuS és a Canal+ is azt jelentette, hogy lesz Kubicának egy titkos tesztje a csapattal, feltehetően Interlagosban. Ezen ott lesz Lance Stroll is, és az újonc kanadai egyrészt remek referenciaidőket állíthat fel, valamint jobban megismerheti ezt a versenyhelyszínt is, ahogy év közben volt erre példa már több privát alkalommal is. Stroll édesapja gazdag támogatásának köszönhetően biztosan marad a Williamsnél 2018-ban is, de nem biztos, hogy marad mellette a Valtteri Bottas helyére visszatért Felipe Massa.

  • Palmer az Autosporttól értesült, hogy ki ül a Renaultba

    Palmer az Autosporttól értesült, hogy ki ül a Renaultba

    Jolyon Palmer úgy értesült róla, hogy a Renault Carlos Sainznak adta a versenyzői ülését, hogy elolvasta a hírt az Autosport.com-on. A franciák hivatalosan pénteken erősítették meg, hogy Carlost kölcsön adja a Red Bull, és ő lesz Nico Hülkenberg csapattársa jövőre. Palmer azt állítja, hogy a cseréről az Autosport.com-ról értesült:
    „Az Autosportról értesültem az egészről. Aztán kiderült, hogy igaz a hír, beszéltem pár emberrel. Ennyi történt. Tudom, hogy amiatt a munka miatt, amit végeztem idén, mások után nézett a csapat, de egy nehéz évem volt. Addig azonban nem tudsz semmit, amíg nincs vége. Tavaly ilyenkor hasonló érzésem volt.”

    A Renault kísérlete, hogy lecserélje Palmert Sainzra már az idei évben, lehetőleg a következő versenytől kezdve, Malájziában, úgy néz ki, hogy kútba esett. Az informátorok szerint remek szerződése van, ami biztosítja neki tovább a versenyzői ülést. Arra a kérdésre, hogy nem furcsa-e olyan csapatnál versenyezni, amelyik nem akarja őt, Palmer így válaszolt:
    „Nem tudom, hogy erről miképp értesültél, de erre nem fogok válaszolni. Továbbra is arra koncentrálok, hogy a legjobbamat nyújtsam, bármikor is ülök autóba. Semmi sem változik, felemelt fejjel indulok neki a hátralévő időszaknak, és ott fejezem be az évet, ahol sikerül. Nincs vesztenivalóm. Ez csak újabb lehetőség arra, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes. Eddig ez a szezon egy csalódás, de nemcsak miattam. A megbízhatóság rettenetes volt. Az autó azonban egyre erősebb lesz, főleg a következő versenyeken azt hiszem, hogy már jobbak leszünk. Lekerült rólam a nyomás így, hogy jövőre nem maradok itt.”

    Palmer ugyanakkor még nem tudja, hogy mit hoz neki a 2018-as év:
    „Várom már a következő évet, tudom, hogy az valami más lesz, és azt is tudom, hogy mit nem fogok csinálni. Lesz egy kis időm, hogy döntsek. Nem aggódom a jövőmért. Ugyanakkor igaz, hogy erről nem tudtam, arra koncentráltam, hogy maradok a Renaultnál. Most már egyértelmű, hogy ez nem így lesz, így körbenézhetek Forma-1-en belül és kívül is. Nem kell elsietnem a döntést, hogy mit is fogok csinálni.”

    Arra a kérdésre, hogy ha a Williams adna neki egy esélyt, hogy maradhasson a Forma-1-ben, élne-e vele, így válaszolt:
    „Persze, a Williams egy nagy név, egy olyan csapat, akikért rajongtam, egy igazi klasszikus brit csapat, akiknél apám is versenyzett.” (Egy alkalommal, újoncként, 1983-ban. – a szerk.)

  • Rosberg csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez

    Rosberg csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez

    A regnáló Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg is tagja lett a Robert Kubica pályafutását egyengető csapatnak és azon fog dolgozni, hogy a lengyel pilótát visszajuttassa a Forma-1-be.

    A német versenyző valósággal sokkolta a közvéleményt, hiszen pár nappal a bajnoki címe után bejelentette a visszavonulását, elsősorban azért, hogy új impulzusokat szerezzen az életében.

    A két versenyző pályafutása szorosan összefonódott, hiszen már gokartos időkben is együtt versenyeztek. Ezt követően pedig az alacsonyabb szériában is egymás ellenfelei voltak, és egyszerre mutatkozhattak be a Forma-1-ben 2006-ben. Rosberg a Williams, Kubica pedig a BMW színeiben.

    A lengyel pilóta azonban 2011-ben súlyos rali balesetet szenvedett, aminek következtében majdnem elveszítette a jobb karját. Csodával határos módon azonban a karját sikerült megmentenie az orvosoknak, és idén már nagyon közel áll ahhoz, hogy újra tagja lehessen a száguldó cirkusznak. A hungaroringi szezonközi teszten pedig már pályára is gurulhatott a Renault-val.

    Az viszont biztossá vált, hogy a franciáknál nem lesz számára hely 2018-ban, hiszen az enstoneiak leszerződtették Hülkernberg mellé Carlos Sainzot. Így Kubica számára reálisan már csak a Williamsnél lehet hely.

    2016 világbajnoka a közösségi oldalára töltött fel egy képet az alábbi szöveggel: „Izgatott vagyok, hogy Robert Forma-1-es visszatérésén dolgozhatok. Ő és Lewis voltak a leggyorsabb ellenfeleim akik ellen versenyeztem.”

     

  • Frank Williams nem lesz ott több F1-es versenyen

    Frank Williams nem lesz ott több F1-es versenyen

    A 75 éves Sir Frank Williams jól van, azonban már nem fog többet versenyhelyszínre utazni, mozgáskorlátozottsága miatt. Erről lánya, a Williams helyettes csapatfőnöke, Claire számolt be.

    „Ő a motorsport megszállottja.” – mondta Claire Williams a német Bild am Sonntagnak. „A Forma-1 volt az egész élete, és még most is az. Kár, hogy nem tud többet utazni, de ugyanúgy imádja (az F1-et) most is, mint az első napján.”

    Így aztán a Williams család képviselet nélkül marad a szezon hátralévő részében, mert Claire pedig hamarosan világra hozza kisfiát, így ő sem lesz jelen.

    „Amikor látom, hogyan változott a családom, akkor igazán hiányzik, hogy a szüleim itt legyenek (a versenypályákon).” – mondta Claire. „Itt nőttem fel és emlékszem, hogy anya és apa mindig itt voltak, most pedig már nincsenek. Csak én.”

  • A Williams még nem döntött Massa jövőjével kapcsolatban

    A Williams még nem döntött Massa jövőjével kapcsolatban

    A brit csapat inkább azzal törődik, hogy javítson a 2017-es teljesítményén, mint hogy Felipe Massával megkezdje a tárgyalásokat a szerződésével kapcsolatban. A 36 éves brazil pilóta egyszer már eldöntötte, hogy visszavonul a Forma-1-es szerepléstől, de aztán mivel Valtteri Bottas elhagyta a csapatot a Mercedes kedvéért, hirtelen visszatért, és újra kedvet kapott az új versenyautókhoz, olyannyira, hogy maradna még 2018-ban is.

    Claire Williams ugyanakkor nem akar kapkodni, és az összes erőforrásukkal arra koncentrálnak, hogy az idei éve sikeresebb legyen a groveiaknak:
    „Felipe remek munkát végzett, egy extra bónusz nekünk idén. Nagyon rendes tőle az, hogy visszatért, és jól teljesít. Az elmúlt pár verseny ugyan nem sikerült neki oly jól, ráadásul a Hungaroringen egészségügyi problémái is voltak, de túl vagyunk rajta. Azt várjuk el most tőle, hogy újra hozza a pontokat az év hátralévő részében is, aztán majd meglátjuk.”

    A Williams 58 pontos hátrányban van a Force Indiához képest a konstruktőrök bajnokságában, amit szinte lehetetlen ledolgozniuk, így inkább hátrafele kell tekinteniük.
    „Azt hiszem, elég nyilvánvaló az, hogy a csapat inkább a konstruktőrök bajnokságára fókuszál, mert meg kell tartanunk az ötödik helyünket. Nem hiszem azt, hogy fel tudnánk zárkózni a Force Indiára, ráadásul több csapat is közel van hozzánk akik beelőznének, és átvennék tőlünk ezt a helyezést, amit nem engedhetünk meg magunknak. A célunk tehát a teljesítményünk javítása a pályán, ez sokkal fontosabb, mint a versenyzői felállásunkról beszélgetni. Még mindig hátra van nyolc verseny, és bőven van még időnk arról gondolkodni, hogy mi lesz jövőre.”

  • „Ijesztő” volt Massa és Stroll csatája Monzában

    „Ijesztő” volt Massa és Stroll csatája Monzában

    Claire Williams „félve” nézte végig Lance Stroll és Felipe Massa utolsó körös párharcát az Olasz Nagydíjon.

    Stroll a figyelemreméltó második helyről kezdhette az Olasz Nagydíjat, a verseny folyamán azonban elkerülhetetlenül visszafele csúszott a nála gyorsabb konstrukciók mögé. A futam utolsó harmadában a hetedik helyen haladt, amikor egy apróbb elfékezéssel leradírozta egyik első gumijának egy részét, amelynek következtében Massa és Sergio Pérez azonnal támadni kezdték az utolsó körbe érve. Massa egyszerre próbálta megelőzni a kanadait és védekezni Pérez ellen, ami miatt a két Williams egy pillanatra összeért, de végül mindhárman az eredeti pozíciójukban haladtak át a célvonalon.

    „Hagytuk, hadd versenyezzenek” – mondta Williams. „Ennek inkább az volt a célja, hogy Pérez ne előzze meg Felipét, mintsem az, hogy Lance-et nyomás alá helyezzük. Az utolsó kör kicsit ijesztő volt, de tökéletesen megbízunk Felipében; öreg róka már ebben a szakmában, rengeteg a tapasztalata, így pontosan tisztában van a csapattársakat érintő szabályokkal. A verseny végén kissé túlmelegedett mindkét autónk, ami kisebb aggodalmat okozott, de örülök, hogy sikerült beérnünk a hetedik és nyolcadik helyeken.”

    Massa meg is hálálta a csapat bizalmát korrekt viselkedésével.

    „Volt egy kisebb csatám a csapattársammal” – mesélte a brazil. „A célegyenesben a bal oldalon fékeztem, Lance pedig picit túlzottan áthúzott az én oldalamra és ezért értünk össze, de szerencsére semmi komolyabb baj nem lett belőle. Remek verseny volt mindkét autó szempontjából, a pontok mindig jól jönnek.”

    Stroll idei negyedik pontszerzésével már csak hét ponttal marad el jóval rutinosabb csapattársától, szombati időmérős teljesítménye pedig, ahol roppant nehéz körülmények között a negyedik helyet érte el, mielőtt a két Red Bull hátrasorolása miatt előrelépett volna az első sorba, valóban lenyűgöző volt.

    „Lance időmérős teljesítménye ékes bizonyítéka a benne rejlő képességeknek” – dicsérte pilótáját Williams. „Először vezette esőben az autót, amit tett pedig fantasztikus volt. Nagyon boldog befejezése a hétvégének, hogy ott végzett a versenyen, ahol.”