Címke: Williams

  • Massa szerint egy profi Williams csapat megtartaná őt

    Massa szerint egy profi Williams csapat megtartaná őt

    Felipe Massa nem tűnik boldognak jelenleg a Williams csapatnál. Paddy Lowe, a csapat elöljárója Suzukában elárulta, hogy a veterán brazil ugyan képben van 2018-ra is, de tesztelnek majd az elkövetkezendő hetekben Robert Kubicával és Paul di Restával. Egyes pletykák szerint akár Pascal Wehrlein is megkaparinthatja Massa ülését, amelynek keretében a Williams még tovább kaphatná kedvező áron az amúgy drága Mercedes motorokat.

    A helyzetet elemezvén így nyilatkozott Massa:
    „Félek, hogy a csapat egy olyan utat választ, amivel csak problémákat okoznak maguknak. Azt hiszem, hogy Lance Stroll nagyot fejlődött ebben az évben, így lehet, hogy az lenne a legjobb, ha a Williams megtartaná a jelenlegi pilótafelállását. Paddy tudja, hogy mi a legjobb a csapatnak. Ugyanakkor ilyen a  Forma-1. Azt hiszem, egy profi csapatnak mutatkozó Williams  mindent így hagyna, ahogy most van.”

    A 36 éves pilóta már tavaly év végén visszavonult, és csak  azért tért vissza a Williamshez, mert Valtteri Bottast leigazolta a Mercedes, az utolsó pillanatban. Arra a kérdésre is válaszolt Massa, hogy most miért is akar ennyire a Forma-1-ben maradni hirtelen:
    „Az elmúlt három évben az autók nem passzoltak a vezetési stílusomhoz. Nem volt nagy tapadás, a gumik sem működtek jól, nem élveztem, és nem volt összeegyeztethető azzal, ahogy versenyzem. Most, hogy már érzem, hogy a maximumig kihasználhatom mindez, nőtt a motivációm. Még mindig azt hiszem, hogy sokat tudnék adni a csapatnak.”

  • Rosberg nem aggódik Kubica állapota miatt

    Rosberg nem aggódik Kubica állapota miatt

    Nico Rosberg nem aggódik Robert Kubica kondíciója miatt, miközben a lengyel újra teljes Forma-1-es szezonra készül, és előtte áll a Williams csapat szétlövésének a védence. A német világbajnok az elmúlt hónapban csatlakozott Kubica menedzsmentjéhez, és a 32 éves lengyel pilóta arra készül, hogy tényleg visszatérne, hat évvel a rali balesete után a királykategóriába.

    Eddig Kubica 3 alkalommal tesztelhetett a Renault F1-es autóival, és ígéretes volt a szezonközi teszten elért eredménye a Hungaroringen, de a franciák végül a Red Bulltól kölcsönkapott Carlos Sainz Jr-t igazolták Nico Hülkenberg mellé. A lengyel azóta a Williams egyik jelöltje, és Paul di Resta ellen kell bizonyítania a csapatnak, az elkövetkezendő hetekben. 2016 világbajnoka így nyilatkozott a Sky Sportsnak:
    „Igen, megmutatta már a Renault teszteken is, hogy nincs már miért aggódni. Fizikailag 100%-osan készen áll, hogy újra versenyezzen. Ez egy igazán izgalmas időszak, mert a Williams hamarosan tesztelni fog vele, ami egy remek lehetőség lesz neki, és én is nagyon várom. Megmutatta, hogy teljes versenytávot is kibír, sőt, kettőt os kibírt, amikor a Renault-tal tesztelt. Körről-körre jó sebességgel haladt, nem voltak problémái, így ezt már nem kell újra bebizonyítania, hogy erre képes. Azt hiszem, hogy ez a teszt majd inkább arról szól, hogy jobban megismerjék egymást, hogy megnézzék azt, hogy beleillene-e a csapatba, ennyi az egész.”

    Rosberg úgy gondolja, hogy a Renaultnál sem a képességeivel volt problémájuk, hanem inkább az időzítés, és ezért igazolták le végül inkább Sainzot:
    „Valójában szerencsétlenül alakult az egész. Egy adott pillanatban Sainz Jr. elérhetővé vált, és az egész keveredett a motorok és csapatok váltogatásával, aztán ez lett az eredménye.”

  • A Williams megerősítette Kubica-di Resta tesztjét!

    A Williams megerősítette Kubica-di Resta tesztjét!

    Személyesen Paddy Lowe tette hivatalossá azt, hogy a Williams tesztelni fog Robert Kubicával és Paul di Restával is, a 2018-as versenyzői ülésért. Lance Stroll feltehetően marad egy újabb évet, a csapattársa kilétét azonban sűrű homály fedi, több lehetősége is van a patinás brit istállónak.

    Amikor a hétvégén konkrétan Lowenak szegezték a kérdést Kubica-di Restával kapcsolatban, Lowe így válaszolt:

    „Igaz a hír, ezzel a két versenyzővel fogunk tesztelni. Semmilyen információt nem fogunk erről kiadni, és hogy miképp alakulnak ezek a tesztek, lévén ez a saját ügyünk. Azt is elmondanám, hogy nem csak ők azok a versenyzők, akiket elemzünk, ők csak egy nagyobb merítésből két lehetőség. A tesztre a következő hetekben kerül sor.”

    A Williams jelenlegi versenyzője, Felipe Massa csütörtökön úgy vélekedett, hogy ezen szétlövésnek nincs semmi értelme és jelentősége.​

  • Massa szerint értelmetlen a Kubica-di Resta szétlövés

    Massa szerint értelmetlen a Kubica-di Resta szétlövés

    Felipe Massát nem izgatja különösebben Robert Kubica és Paul di Resta külön meccse a Williams 2018-as versenyzői ülésért, ahogy fogalmazott, az ő szemszögéből nézve nincs különösebb jelentősége. A grovei csapat Lance Stroll csapattársát keresi, és a visszatérni kívánó Kubica is a jelöltjük lett. A Renault tesztelt a lengyellel, végül a Red Bulltól kölcsönkapott Carlos Sainzot választotta jövőre.

    A Williams Kubicával és a jelenlegi tesztpilótájukkal, di Restával is tesztelni akar, a 2014-es autójukkal, Silverstoneban, és a Hungaroringen is, még ebben a hónapban. Direkt összehasonlítási alapot akarnak a 2011-es rali balesetéből felépült Kubica és di Resta között, aki idén pont Massa helyére ugrott be a Magyar Nagydíjon.

    Miközben folyik a nagyipari spekulálás, Massa azt állítja, hogy nyugodt a jövőjével kapcsolatosan, mivel állítása szerint ő is egyeztet a Williams vezetőivel, egy lehetséges szerződésről jövő évre. Ennyit mondott:
    „Nem változtat ez semmin se az én szemszögemből nézve. Másrészt ha egy négy évvel ezelőtti autóval tesztelsz, nem tudsz meg sokat. Még abban sem vagyok biztos, hogy igazak a hírek erről a tesztről, hogy őszinte legyek. Nem tudom…”

    Massa tizenegyszeres futamgyőztes, és elárulta, hogy maradna a Williamsnél egy újabb évet, de csak akkor, ha meg tudnak egyezni a folytatásról, a megfelelő módon. Így fogalmaz a jövőjével kapcsolatban:
    „Élvezem, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani az év utolsó versenyein. Nem tudom még, hogy mi lesz jövőre. Maradnék még egy szezont. Azt hiszem, még sokat tudnék adni a csapatnak, ahogy eddig is. Talán még beleférne egy év. De nem én fogok dönteni, hanem a csapat. Egyeztetek velük. Hozzá tudok tenni a csapat értékeihez, de meg kell találjuk a megfelelő megoldást. Ha az emberek boldogok lesznek attól hogy maradok, akkor maradok. Az jó lenne a csapat és az én szemszögemből nézve is, ha ezt a kérdést sikerülne még a Brazil Nagydíj előtt tisztázni…”

  • Kubica vagy di Resta? Szétlövés dönt, a Hungaroringen!

    Kubica vagy di Resta? Szétlövés dönt, a Hungaroringen!

    Robert Kubica és Paul di Resta tesztelhet majd a Williams 2014-es autójával a következő hónapban, és így dőlhet el végül az, hogy ki veheti majd át Felipe Massa versenyzői ülését 2018-ban.

    Ugyan be volt tervezve az, hogy Kubica tesztelhet majd Suzukában azzal a 2014-es autóval, amit Lance Strollnak készítettek fel, de ez köddé vált, amikor kiderült, hogy a Stroll család nem engedélyezi semmilyen más versenyzőnek a versenygép használatát. Eredetileg a szingapúri és a Maláj Nagydíj között lett volna ez a teszt, de kénytelenek voltak lemondani, és a csapat most nekiállt egy saját autót felkészíteni erre a célra. Egy ideig úgy is tűnt, hogy ez komoly akadálya lehet Kubica Forma-1-es visszatérési kísérletének.

    Most azonban úgy néz ki, hogy felkészülhet a lengyel október 11-én Silverstoneban az autóval, hogy egyáltalán megszokja azt, majd egy sokkal komolyabb dolog következik: egy szétlövés a Hungaroringen!

    Egy két napos tesztje lesz a csapatnak tehát Mogyoród mellett október 16-17-én, első nap a lengyel vezethet, második nap pedig a jelenlegi tartalékpilótájuk, di Resta. Ezzel az opcióval élve a csapat fel tudja majd mérni azt, hogy mennyire is áll készen Kubica a kézsérülése ellenére a Forma-1-es visszatérésre, valamint direkt össze is tudják hasonlítani di Restával, aki idén már helyettesítette pont ezen a versenyhelyszínen Felipe Massát.

    Mindkét versenyző a Forma-1-es visszatérésén dolgozik, elég eltérő körülmények között. Mindketten a harmincas éveik elején vannak, és megfelelnek azon kritériumoknak, amit a Williams csapat támasztana a leendő versenyzőjével szemben. Massát sem szabad ugyanakkor teljes mértékben leírni, és akár a negyedik közös évét is megkezdheti újra a csapattal, de valójában ez egy kisebb meglepetés lenne, ha nem érkezne új versenyző Lance Stroll mellé.

    [poll id=”30″]

  • Wolff felírta Wehrleint a Williams listájára!

    Wolff felírta Wehrleint a Williams listájára!

    Toto Wolff elárulta, hogy Mercedeses növendéküket, Pascal Wehrleint, felhelyezte a Williams 2018-as leendő versenyzői palettájára. A groveiaknak el kell dönteniük, hogy jövőre ki legyen Lance Stroll csapattársa, és az eddig ismert nevek Felipe Massa, Paul di Resta és Robert Kubica voltak.

    Wolff abban hisz, hogy 22 éves jelenlegi Sauber pilóta is akár esélyes lehet, annak ellenére, hogy a jelenlegi csapatától lehet, hogy mennie kell, és ismert a Williams csapatának a hozzáállása, mely szerint a Martini nem szeretne még egy 25 év alatti pilótát a csapatban tudni, mert egyes piacokon nem tudnak akkor egyszerűen egy ilyen felállással alkoholt reklámozni. A Skynak ennyit mondott:
    „Azt hiszem, esetükben négy versenyző jöhet szóra: Robert Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Felipe Massa. Ugyan javasolhatunk mi bárkit is, valójában felesleges. Egy versenycsapat önálló döntést kell hogy hozzon, azt, ami a legjobb nekik, és a lehető legjobb párost kell tudniuk az autóban. Nem szeretnék belemenni olyan helyzetbe, ahol enyém a nagy testvér szerepe, és előtérbe helyezek valakit.”

    Wolff ugyanakkor elismerően nyilatkozott di Restáról is, azon beugrásáról, amikor a lebetegedett Massát kellett helyettesítenie a Magyar Nagydíjon, és szerinte ez a teljesítmény versenyzői ülést érdemel:
    „Szenzációsan vezetett Paul, azt hiszem, megérdemelne újra egy lehetőséget. Még befejezetlennek mondanám a Forma-1-es pályafutását. Láttam a DTM-ben, hogy mit tud, és örülnék neki, ha kapna egy esélyt.”

  • Egyre kevesebb esélyt lát Kubica a visszatérésre

    Egyre kevesebb esélyt lát Kubica a visszatérésre

    Robert Kubica egyre kevésbé tartja valószínűnek, hogy 2018-ra talál magának ülést a Forma-1-ben.

    A lengyel pilótával kapcsolatban, sokáig a Renault tűnt befutónak, hiszen a franciák autóját már tesztelhette is a hungaroringi évközi teszten. A francia gárda azonban Carlos Sainzot igazolta le a következő idényre, Nico Hülkenberg mellé. Kubica számára így egy ajtó bezárult.

    Az egyszeres futamgyőztes pilótának már csak a Williams jöhet szóba (Igaz, a Sauber sem ismertette a pilóta felállását, de ott nagy részben a Ferrari akarata fog érvényesülni). Ahhoz, hogy Lance Stroll csapattársa legyen két pilótával kell megküzdenie, Felipe Massával és Paul Di Restával. Egy esetleges Williamses szerződéshez nagyban hozzájárulhat a menedzsmentjének legújabb tagja Nico Rosberg is, aki kiváló kapcsolatot ápol a britek motorszállítójával, a Mercedesszel.

    „Mindig reálisan látom a dolgokat, így tudom, hogy a visszatérésemre egyre kisebb az esély. Minden egyes nap, amikor szembesülök az új korlátaimmal abban reménykedek, hogy legalább az esélyt megkapom egyszer.” – mondta az FIA hivatalos magazinjának.

    „Sok kilométert tettem már meg a szimulátorban, vezettem más kategóriák autóit, de mindvégig tisztában voltam azzal, hogy csak egy igazi F1-es autó vezetése adna nekem újra egy különleges érzést, és csak ez bizonyítaná be az igazságot. Az élet túl sokat adott nekem, aztán hirtelen mindent el is vett. Azt mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít, de ez az én esetemben nem így van.” – folytatta a lengyel.

    „A baleset teljesen felforgatta az életemet, de azzal is tisztában vagyok, hogy pár centin múlt az, hogy most egyáltalán itt lehetek. A legkeményebb munkát fejben kellett végeznem. Voltak szörnyű időszakok. Ez rosszabb volt, mint egy fizikai fájdalom, de végre már megbékéltem magammal, mert megint az lehettem, aki voltam: Forma-1-es pilóta.” – zárta Kubica.

  • A Racingline.hu olvasói őket ültetnék a Sauberbe és a Williamsbe jövőre!

    A Racingline.hu olvasói őket ültetnék a Sauberbe és a Williamsbe jövőre!

    A 2018-as szezon kapcsán a legnagyobb kérdés jelen állás szerint, hogy kik ülhetnek majd a Williamsbe és a Sauberbe… A Williams esetében Lance Stroll helye gyakorlatilag fix, így ott egy üres hely van, míg a Sauber esetében még mindkét hely betöltetlen.
    Arról kérdeztünk hát titeket, hogy ti ezen üres helyeken kiket látnátok legszívesebben?
    A Williambe elég határozottan Robert Kubicát ültetnétek be, míg a Sauberbe szerintetek a Leclerc-Giovinazzi duó lenne a legjobb párosítás.

    Íme a végeredmény:

    Kit ültetnél legszívesebbe a Williamsbe, az alábbi versenyzők közül?

    53% Robert Kubica
    20% Pascal Wehrlein
    17% Felipe Massa
    9% Paul di Resta
    1% Jolyon Palmer

    Kit ültetnél mindenképp a Sauber egyik ülésébe az alábbi versenyzők közül?

    44% Charles Leclerc
    24% Antonio Giovinazi
    23% Pascal Wehrlein
    5% Marcus Ericsson
    4% Jolyon Palmer

  • Bottas is hozzátett a Williams első féléves profitjához

    Bottas is hozzátett a Williams első féléves profitjához

    A Williams csapat első féléve elég sikeres volt anyagilag, köszönhetően annak a pénzösszegnek, melyet a Mercedes fizetett nekik, hogy elengedjék Valtteri Bottast – tudta meg az Autosport.

    Nico Rosberg hirtelen visszavonulása után rögtönöznie kellett a Mercedesnek, és úgy döntöttek, Bottas kell nekik. Ennek azonban ára volt, szó szerint, mivel a finn versenyzőnek érvényes szerződése volt a Williamsszel 2017-re.

    Ez is hozzásegítette ahhoz, hogy a csapat több, mint 10,4 millió font (közel 4 milliárd forint) bevételt könyvelhessen el. Ezen kívül a dollár erőssége a fonttal szemben szintén segítette a csapatot.

    „A FOM-tól származó és a szponzorációs bevételek nagyjából azonosak 2016-ban és 2017-ben.” – mondta a Williams vezérigazgatója, Mike O’Driscoll az Autosportnak. „Kereskedelmi szempontból egy független F1-es csapat manapság nagyban függ a költségek mértékének csökkentésétől és az igazságosabb jövedelemelosztástól, de jelenleg mindkettőtől nagyon messze vagyunk még.

    „Reméljük, hogy a FOM az elkövetkezendő években növelni tudja a bevételeket és növelni fogja az ebből a csapatoknak visszajuttatott pénzmennyiséget is.”

  • Így áll jelenleg a 2018-as F1-es mezőny

    Így áll jelenleg a 2018-as F1-es mezőny

    A nagyobb csapatoknál már minden hely betelt, a „kicsiknél” azonban még vannak hivatalosan nem betöltött pozíciók. A Toro Rosso és a Sauber felállása még egyáltalán nem fix, míg a Williamsnél Stroll gyakorlatilag biztosra vehető, bár hivatalosan még nem írt alá 2018-ra. Kérdés továbbá, hogy Fernando Alonsonak elég garanciát jelent-e az eredményességre a Renault erőforrás, vagy ennek ellenére távozik a McLarentől.

    Az alábbi táblázatban láthatjátok a már hivatalosan is leszerződtetett versenyzőket, a végén pedig azok listáját, akik még szerződésre várnak – persze nem lesz helye mindegyiküknek. 7 üres helyre, minimum 12 versenyző pályázik, legtöbben a Wiliamses és a Sauberes helyekre. A táblázat alatt szavazhattok is, hogy melyik csapatnál kit látnátok legszívesebben.

    Íme hogy alakul eddig a 2018-as F1-es mezőny:

    Ferrari Sebastian Vettel Kimi Räikkönen
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Daniel Ricciardo Max Verstappen
    Toro Rosso
    McLaren Stoffel Vandoorne
    Force India Sergio Perez Esteban Ocon
    Williams
    Haas Romain Grosjean Kevin Magnussen
    Sauber
    Renault Nico Hülkenberg Carlos Sainz
     AKIKNEK HIVATALOSAN MÉG NINCS HELYÜK:
    Fernando Alonso  
      Robert Kubica  
      Felipe Massa  
      Pierre Gasly  
      Daniil Kvyat  
      Jolyon Palmer  
      Antonio Giovinazzi  
      Charles Leclerc  
      Marcus Ericsson  
      Lance Stroll  
      Pascal Wehrlein  
      Paul di Resta

    [poll id=”26″]

    [poll id=”27″]