Címke: Williams

  • Kubica gyorsabb lehetett, mint di Resta!

    Kubica gyorsabb lehetett, mint di Resta!

    A Williams csapat által egyáltalán meg nem erősített hírek szerint Robert Kubica jobb időket ért el kedden, mint Paul di Resta, aki szerdán körözhetett a Hungaroringen. A csapat ahogy ígérte, nem adott ki semmiféle hivatalos információt a két itt töltött napjukkal kapcsolatosan.

    A két versenyző Felipe Massa feltehetően megüresedő helyére pályázik, és az FW36-ossal, azaz a csapat 2014-es konstrukciójával vettek részt ezen a szétlövésen. Amennyiben igaznak bizonyul az értesülés, mely szerint a lengyel volt gyorsabb a Williams jelenlegi tartalékpilótájánál, akkor egy nagy lépést tesz Kubica azért, hogy ő kerüljön a brazil pilóta helyére 2018-ban. Robert menedzseri körében van már a regnáló világbajnok Nico Rosberg is, és állítólag a visszatérni szándékozó pilóta már elnyerte a csapat jelenlegi legnagyobb mecénása, Lawrence Stroll bizalmát is. Az idei újonc Lance kanadai milliárdos édesapja évente 40 millió dollárral támogatja a csapatot azért, hogy a fia ott versenyezhessen. Ugyanakkar a csapat névadó szponzora ragaszkodik ahhoz, hogy legyen egy öregebb pilóta is 25 feletti a 19 éves Lance Stroll mellett. Robert Kubica 32 éves.

  • Paddy Lowe semmit se mond a Kubica tesztről

    Paddy Lowe semmit se mond a Kubica tesztről

    Továbbra sem árul el részleteket arról Paddy Lowe, hogy Robert Kubica esetlegesen csatlakozhat a Williamshez 2018-ban. A lengyel pilóta a Renault tesztjei után immáron a 2014-es Williamsben gyakorolt, előbb Silverstoneban, majd tegnap a Hungaroringen. A csapat tesztpilótájával, Paul di Restával együtt ők leginkább a várományosai Felipe Massa feltehetően megüresedő versenyülésének.

    A korábbi Silverstoneban történt Kubica tesztről a Williams szóvivője annyit mondott, hogy „sikeres volt”, most Hungaroring után pedig azt, hogy „produktív”. A Williams technikai igazgatója és társtulajdonosa Lowe ennyit mondott erről a Globonak:
    „Jelenleg nincs mit hozzáfűznöm. Amit mondhatok, azt már mindenki tudja, mégpedig hogy több opciónk is van.”

    A Williams nem is olyan rég tért vissza a sikeresebb csapatok közé a Forma-1-ben, de 2017-ben csak az ötödik helyen vannak, és olyan csapatok is megelőzik, mint a Red Bull, vagy a Force India. Lowe idén kezdett el dolgozni Groveban, és eltökélt célja az, hogy visszavezesse a Williams csapatát a rajtrács élére. A brazil magazin feltette a kérdést Lowenak, hogy ehhez új mérnökök lennének-e a kulcs, erre így válaszolt:
    „Figyeljük a piacot, hiszen minden területen erősödnünk kell. Már eszközöltem pár változtatást a 2018-as projektet illetően, és egyelőre elégedett vagyok a látottakkal.”

    Lowe úgy csatlakozott a Williamshez, hogy a konstruktőri bajnoki címet is megnyerő Mercedest hagyta el, és azt állítja, hogy elégedett a szerepével az egykoron sikeresebb csapatnál:
    „Szeretem a munkámat. Mindig is alkalmazott voltam, de most már megvan arra is a lehetőségem, hogy egészében lássam a projektet, aminek célja, hogy a Williams újra győzelmekért harcolhasson, tehát nem csak egy technikai igazgató vagyok, hanem társ is ebben az egészben. Ahhoz, hogy elérjük ezen célunkat remek mérnökök kellenek egy hatékony csapatban, egyszerűen mindennek működnie kell. Ha ez megvan, akkor több befektetőnk lesz, és nagyobb költségvetés is.”

  • Újabb képeken és videón Kubica a Williamsben!

    Újabb képeken és videón Kubica a Williamsben!

    Ahogy már korábbi cikkünkben megírtuk, Robert Kubica először tesztel a legendás brit alakulattal, és annak a 2014-es versenygépével, az FW36-ossal. A végső cél az, hogy holnap miután Paul di Resta is lehetőséget kapott, kiderülhessen lassan az, hogy adott esetben kettejük közül ki ülhessen Felipe Massa helyére 2018-ban a Williams autójába.

    Délután is leskelődtünk tovább, és az alábbi videót és képeket tudjuk most prezentálni:

    Senki ne vonjon le semmiféle komolyabb elemzést, de méréseink szerint 1:25-1:26 körüli időket ment Kubica, persze a kerítésen kívülről mérve ez minden, csak nem pontos adat. Még véletlenül sem összehasonlításképp, hanem csak információként: pár éve, éles körülmények között és nyáron volt, de Valtteri Bottas 2014-es kvalifikációs ideje a Magyar Nagydíjról, 1:23.354. Versenykörülmények közt ugyanekkor a finn 1:26.850-et ment, a verseny 63. körében.

    Kubica

    Délelőtt Kubica amikor autóban ült hosszabb etapokat ment, és amikor beállt, hosszabb időre, délután viszont intenzívebb lett a program is, és többet volt a lengyel a pályán. A csapat csak annyit közölt hivatalosan, hogy újabb produktív napot teljesítettek a lengyellel, és folyik annak a kiértékelése.

    Íme egy lengyel rajongó felvétele:

  • Exkluzív: Kubica ma tesztel a Williamsszel a Hungaroringen!

    Exkluzív: Kubica ma tesztel a Williamsszel a Hungaroringen!

    Az előzetes információk helyesnek bizonyultak: a lengyel Robert Kubica ma már a Hungaroringen tesztel a reklámmentesített 2014-es Williams FW36-ossal. Mivel privát tesztről van szó, ezért még a média is ki van zárva az eseményről.

    Leskelődni azonban ér, így ezt tettük mi is, ahogy még pár lengyel fanatikus Kubica rajongó is, akik a helyszínen tartózkodnak, és próbálnak minden elérhető információt begyűjteni. Ezek szerint Robert már tegnap óta hazánkban tartózkodik, és a vártaknak megfelelően meg is kezdte délelőtt a körözést a pályán. A lengyel TVN24 és a magyar  MTVA kocsijai is a helyszínen tartózkodnak, így ők feltehetően valamilyen formában mindenképp beszámolnak az eseményről, a magyar stáb megszólaltatja Gyulai Zsoltot is. Állítólag 2016 világbajnoka, Nico Rosberg is a helyszínről követi a teszt alakulását, de nagyon erős a biztonsági jelenlét, így ez nem 100%-os információ.

    Ahogy az a képeinken is látható, Kubica nagyon iparkodik, mert egyszer meg is forgott a rajt-cél egyenesben, de ezt leszámítva rendben halad a teszt. Holnap Paul di Resta ül majd a versenygépbe.

    Kubica GIF

    Kubica

  • A Renault segít Palmernek ülést találni

    A Renault segít Palmernek ülést találni

    Cyril Abiteboul csapatfőnök nem hagyja magára elárvult fiókáját és a Renault-val karöltve segítenek ülést találni valahol Jolyon Palmernek 2018-ra.

    A Japán Nagydíj szombati napján jelentették be, hogy Palmer idő előtt távozik a Renault-tól, helyét pedig Carlos Sainz veszi át a szezon utolsó négy futamára. A britnek nem sok esélye van az F1-ben maradni, ám a maga 26 évével még mindig elég fiatal ahhoz, hogy komoly és sikeres karriert futhasson be más szériákban – a kutakodásban pedig akár a Renault-csoport támogatására is számíthat. A franciák a száguldó cirkusz mellett jelen vannak a Formula E-ben, illetve a Nissan (egy testvérmárka) képviseletében a japán Super GT-ben, az IMSA-ban, az ausztrál Supercarsban és a Blancpain GT-ben.

    „Olyan gyártó vagyunk, amely egy nagyobb cégcsoport része, így széleskörű képviselettel rendelkezünk a motorsportok terén” – mondta Abiteboul. „Megvannak rá a lehetőségeink, hogy támogassuk Jo jövőjét; személyesen és a Renault szintjén is elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy segítsünk neki a következő lépés megtételében. Biztos vagyok benne, hogy vannak tervei.”

    Palmer még a hivatalos bejelentés előtt úgy nyilatkozott, meglehetősen „nyitottan” állna hozzá a többi szériához, annak esélyét pedig egyértelműen kizárta, hogy harmadik pilótai szerepkörben az F1-ben maradna. A Williams idei példáján okulva azonban még nem vesztette el abbéli hitét, hogy egyszer élesben is visszatérhet a paddockba.

    „Az F1-ben egy dolog biztos: soha ne mondd, hogy soha” – csillogtatta meg életbölcsességeit a brit. „Kubica [esetleges] visszatérése is ezt bizonyítja; valószínűleg rengetegen azt gondolták, hogy sosem tér vissza, most mégis itt van. És ne felejtsük el Paul di Restát, aki Budapesten kívül évek óta nem vezetett F1-es autót, most mégis versenyben van egy ülésért. Sosem lehet tudni.”

  • Massa: A Williams rosszul járna nélkülem

    Massa: A Williams rosszul járna nélkülem

    Felipe Massa elkezdett ’selfmarketingelni’, ugyanis kijelentette, a Williams „sokkal rosszabb” helyzetbe kerülhet 2018-ban, ha nem tartják meg Lance Stroll mellé.

    Lassan betelnek az üres helyek a 2018-as F1-es rajtrácson, a néhány megmaradt ülés közül pedig a Williamsé a legkeresettebb – ennek is köszönhető, hogy a grove-i istálló nem kapkodja el a döntést és kényelmes tempóban kiértékel minden szóba jöhető pilótát. Lance Stroll helye természetesen betonbiztos, a garázs másik oldaláért pedig Robert Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Felipe Massa küzd egymással.

    „Frusztráló azt látni, hogy a csapat a jelenlegi helyzet fenntartása helyett olyan irányba akar haladni, amivel csak rosszabbul járhatnak” – mondta Massa. „Lance rengeteget fejlődik; ebből is látszik, hogy remek munkát végzek. Szerintem a csapatnak meg kellene tartania a jelenlegi, pozitív kimenetellel kecsegtető irányt. Változtatás esetén akár többet is ráfizethetnek, mint amennyibe a megtartásom kerülne! 100%-ig tisztában vannak vele, mire vagyok képes.”

    A brazil úgy véli, Paddy Lowe megtartaná, de a piszkos anyagiak még belerondíthatnak a képbe.

    „Nagyon kedvelem Paddyt; ő tudja, mi kell a csapatnak” – folytatta Massa. „Talán nem teljes mértékben rajta múlik a dolog, és más tényezőket is figyelembe kell venni a döntés meghozatalakor. Sajnos a pénz fontos szerepet játszik (és nem feltétlen jó szempontból) a csapatoknál és a versenyzőknél egyaránt. Ezért is gondolom azt, hogy ha a Williams kitart a jelenlegi irányelve mellett, akkor professzionális top csapatként viselkednének. Ha pedig nem, akkor más dolgokon jár az eszük.”

    Massa jelenleg két ponttal előzi meg Strollt az összetett 11. helyén, ám úgy véli, néhány szerencsétlenül alakult pillanat (egy defekt Sochiban, egy incidens Fernando Alonsóval a Spanyol Nagydíj elején és egy bakui felfüggesztés-meghibásodás) fosztotta meg attól, hogy a nyolcadik helyért versengjen Esteban Oconnal.

    „A bajnokságban elfoglalt aktuális pozícióm nem a hibáimból fakad” – magyarázta. „Inkább annak tudható be, hogy három futamon történtek dolgok, amik miatt vagy 30 pontot elvesztettem. Időmérőn azt csinálom, amit elvárnak tőlem, és elégedett vagyok az eddigi teljesítményemmel. Ha annyi pontom lenne, amennyinek kellene, harcban lehetnék a Force Indiás srácokkal.

    Habár Massát úgy kellett visszacsalogatni az F1-be, a gyorsabb és élvezetesebb 2017-es autók megdobták a motivációját.

    „Úgy érzem, a legtöbbet kihozom az autóból” – fűzte hozzá Massa. „Nagyon kényelmesen érzem magam vezetés közben; az idei autók nagyon jól passzolnak a vezetési stílusomhoz. Az elmúlt három év autói, amelyeknek nem volt tapadása, mindig csúszkáltak és borzalmas gumik voltak rajtuk, nem voltak valami élvezhetőek, és lehet, hogy emiatt nem tudtam mindig kihozni a maximumot. Most ki tudom, és amikor ilyen érzéseid vannak, az a motivációdnak is segít. Még mindig úgy érzem, hogy tudok teljesíteni, ezért akarom folytatni.”

  • Bernie is Kubicát szeretné látni 2018-ban a Williamsben!

    Bernie is Kubicát szeretné látni 2018-ban a Williamsben!

    Bernie Ecclestone azt tanácsolja a Williamsnek, hogy ne habozzanak, és igazolják le Robert Kubicát a következő szezonra, mert biztos benne, hogy a lengyel pilóta vissza tud térni a Forma-1-be, és jobb lesz, mint valaha volt. A Foma-1 volt ura folyamatosan figyelte Kubica fejlődését az elmúlt hónapokban, és semmi kétsége afelől, hogy a korábban nagydíjat is nyert versenyző az az ember, aki előrelendíti a Williams csapatát is.

    Kubica tegnap egy sikeres tesztet hajtott végre a brit istállóval, és hamarosan a Hungaroring felé veszi az irányt, ahol Paul di Restával mérkőzhet meg Felipe Massa versenyzői üléséért. Mr. E ennyit mondott az autosportnak:

    „Ha Robertnek nem lett volna a balesete, szerintem már rég világbajnok lenne. Azt gondolom, hogy úgy tér vissza, hogy erősebb lesz, mint valaha volt. Mentálisan nézve sokkal agresszívebb lesz mint egykoron: így ez csak jó lehet, és ez neki is jó. A fizikai állapotáról pedig csak annyit, nagyon-nagyon rég, amikor még versenycsapatom volt, volt egy olyan fickó nálunk, akit Archie Scott Brownnak hívtak. Archie piszok gyors volt, és sokkal rosszabb volt a helyzete mint Robertnek, mégis sikeres tudott lenni, és rettenetesen gyors. Nem hiszem, hogy Kubicát is visszatartaná a sérülése ettől.”

    Kubica amióta kiderült, hogy újra egy F1-es versenyzői ülésbe kerülhet, felforgatta az állóvizet, és a közönség hatalmas érdeklődése mellett előbb a szezon közepén tesztelt a Renault autóival, ami egyike az év legnagyobb sztorijainak. Ecclestone szerint hatalmas marketing és szponzori lehetőség, ami nyereséges lehet, ha eljut a lengyel újra a versenyzői ülésig:

    „Ha képes  arra, amit gondolok róla, – sőt jobb mint előtte volt, – akkor az emberek mögé fognak állni. Jó lenne a Forma-1-nek, ha ott kötne ki. Amennyiben én dönthetnék a Williamsnél, akkor megpróbálnám megszerezni. Igen, elveszíthetik Felipe Massát év végén, azt hiszem, hogy elege is lett ebből, Robert meg ha a fedélzeten lehetne, akkor sokaknak felnyitná a szemét. Az istálló nem teljesít jól annyira, ahogyan kellene nekik, de hogy  ez a versenyzőkben keresendő, vagy összességében a csapatnál, azt nem tudom. Senki sem tudja. Jó lenne egy olyan fickót tudni az autójukban, aki igazán gyors.”

    A Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is belépett Kubica menedzsmentjébe, és Ecclestone nagy dolognak tartja azt, hogy ilyen kaliberű emberek is hisznek a lengyel pilótában:

    „Nagyon-nagyon örülök annak, hogy Nico hisz benne. Mint mindannyiunknak, az életben kell egy kis szerencse is, és remélem, hogy a Williamsnél is ébren vannak…”

  • Kubica sikeres teszten van túl immáron a Williamsszel is!

    Kubica sikeres teszten van túl immáron a Williamsszel is!

    Robert Kubica egész nap a 2014-es Williamsszel hajtott Silverstoneban, azért hogy a csapat kiértékelje a képességeit, és esetlegesen 2018-ban versenyzői ülést biztosítson neki. A lengyel most vissza akar térni, 6 évvel a horrorisztikus ralis balesete után. Csapattársa adott esetben Lance Stroll lenne, és jelenleg olyan kollégákkal kell megküzdenie az ülésért, mint Paul di Resta, Felipe Massa és Pascal Wehrlein.

    A Williams kifejezetten egy kiélezett teszt programot rakott össze a 2014-es autóval, azzal, amelyiket Stroll is használ, amikor gyakorol az új pályákra. A lengyel edzettségére is kíváncsiak, és Kubica egész nap a teljesen fehér FW36-ossal körözhetett zárt kapuk mellett Silverstoneban, a mai felhős időjárási körülmények között.

    Az istálló annyit közölt csak, hogy sikeres teszten vannak túl, de a teszteredményeket nem hozzák nyilvánosságra, így semmilyen részlet nem ismert, az se hogy hány kört és milyen időkkel teljesített.

    A következő terv az, hogy  a Hungaroringen is mehet újra, ahol Kubica már tesztelt idén a 2017-es Renault versenyautóval egy egész napot, még augusztusban. A hírek szerint a jövő héten kerülhet erre sor, az Amerikai Nagydíj előtt, ahol másnap a csapat jelenlegi tesztpilótája, Paul di Resta is a volán mögé ül majd.

    A Williams nem akarja elkapkodni  a döntést, ugyanakkor jelenleg az övék a leginkább vágyott 2018-as versenyülés a rajtrácson, de feltehetően a terv az, hogy még a szezon vége előtt nyilvánosságra hozzák a végleges jövő évi felállásukat.

    Pár paparazzi videó:

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  • Stephen Hawking a Williamsnél járt

    Stephen Hawking a Williamsnél járt

    Igazán különleges vendéget köszöntött tegnap előtt a Williams csapat, grove-i főhadiszállásukon. Nem más, mint Stephen Hawking professzor látogatott el hozzájuk. Közös kép is készült Frank Williamsszel, azt azonban nem tudni, hogy mi célból látogatott el hozzájuk, vagy miről beszélgethettek.

    Azért ha a következő versenyen meglepően jó lesz a Williams, tudni fogjuk, hogy miért. 😀

  • Kubica nem fog Austinban a Toro Rossoval versenyezni

    Kubica nem fog Austinban a Toro Rossoval versenyezni

    Nico Rosberg, aki szintén menedzseli már Robert Kubicát nem számol azzal, hogy a következő hétvégén védence Austinban újra visszatérhetne a Forma-1-be, még ha csak ideiglenesen is. A Toro Rosso keres valakit Pierre Gasly helyére, aki az Amerikai Nagydíj helyett a bajnoki címért száll síkra a Super Formula szezonzáróján.

    A lengyel Kubica vissza akar térni a Forma-1-be, annak ellenére, hogy hét szezont kihagyott, a karja lecsökkent képességei miatt. Idén tesztelt már a Renault autóival, és most a célja az, hogy 2018-ban Felipe Massa helyére beülhessen a Williamsbe. A német AMuS szerint a 32 éves versenyző menedzsmentje, így a regnáló világbajnok Rosberg sem akarja őt feltétlenül Gasly helyén látni. Az eddigi híradások szerint Kubicának azért érdekes a helyzete, mert ha még csak  egy versenyre is visszatér, az életbiztosításának a kifizetését vissza kell fizetnie, amit azért kapott, mert tartósan képtelen a Forma-1-ben versenyezni. Rosberg szerint a Toro Rosso egyszeri alkalmas lehetősége pedig túl nagy kockázat lenne a lengyelnek:
    „Ha a mélyvízbe dobnak, egy furcsa autóval teszt nélkül, csak veszíthetsz vele. Jobb, ha a Williamses lehetőségre koncentrálunk.”