Címke: Williams

  • A Williams orosz szponzort nyúlt a Toro Rossotól, de nem Szirotkin miatt

    A Williams orosz szponzort nyúlt a Toro Rossotól, de nem Szirotkin miatt

    A Williams új szponzort szerzett, jobban mondva csábított el a Toro Rossotól, méghozzá az orosz Acronist.

    Tavaly még a Toro Rossonál volt orosz versenyző Danyiil Kvjat személyében, idén azonban ő már nincs a mezőnyben, van „helyette” orosz a Williamsnél. A szoftvercég azonban tagadja, hogy az orosz versenyző, Szergej Szirotkin miatt szerződtek volna át a Williamshez.

    „Sokkal korábban kezdtünk tárgyalni a Williamsszel.” – mondta Serguei Beloussov, az Acronis főnöke az orosz Championatnak. „Szergej a Renault tagja volt, és akár ott is maradhatott volna, vagy mehetett volna a Toro Rossohoz. A megállapodásunk nem függ Szergej szerződésétől. Persze a tény, hogy ő a Williamsnél van, egyfajta plusz, és így még inkább preferáltuk a Williamst.”

  • Így tolt ki Piquet Mansellel 1987-ben

    Így tolt ki Piquet Mansellel 1987-ben

    A 80-as évek remek Forma-1-es történetei elég ismertek. Különösen parázs volt a viszony Nelson Piquet és Nigel Mansell között 1986-87-ben, amikor a Williams versenyzői voltak, ez már a királykategória folklórjának a részévé vált. Volt, hogy Piquet bepofátlankodott a boxba Mansell elé a Német Nagydíjon 1986-ban, de az is ismertté vált, hogy Nelson megkérte az akkori versenymérnökét Frank Dernie-t, hogy hallhassa csapattársa rádió forgalmát is. Az is megesett, hogy direkt rossz beállítással ment először a brazil, majd amikor a Mansell csapat lemásolta azt, akkor ők átváltottak a megfelelőre.

    Most a háromszoros világbajnok fia Nelsinho Piquet egy újabb sztorit adott elő erről a kemény párharcról. Szóbeli megegyezés volt Nelson és Frank Williams között arról, hogy mindegyik versenyen a brazil a kedvezményezettje a tartalékautónak, amelyeken elindult. A csapatvezető súlyos sérüléssel járó balesete után ami miatt hónapokig nem irányította 1986-ban a csapatát ez a megállapodás „elfelejtődött”. Az év drámai végkifejletében végül a McLarenes Alain Prost lett a világbajnok. Nelsonnak ekkor fény gyúlt az agyában, és a következő évre való tekintettel a tettek mezejére is lépett.

    Fontos tudni mielőtt részletekbe bocsátkozunk, hogy Piquet hét centivel alacsonyabb mint Mansell a maga 180 centijével. Ez indította be a szikrát a brazil agyában. Mérnökével Dernievel alacsonyabbra rakták az üléspozíciót, és így ő belefért azon magassági határba amely a kocsi legmagasabb pontjától indul, és védi egy pilóta fejét, – Mansell meg „kilógott”. Egy ideig sikerült is megakadályozni a brit oroszlánt a tartalékautó használati „jogától”. Mansell azonban észrevette ezt, és felkérte a mérnökét, hogy akkor ültessék csak be csapattársát.

    Egy pillanat alatt kapcsolt Piquet az angol viselkedésére, és még alacsonyabbra helyeztette az üléspozíciót, amivel valójában már azt kockáztatta, hogy normálisan lássa a pályát. Azonban egy ilyen változtatással egy többszörös világbajnok meg tud küzdeni. Mansell nem tudott reagálni erre, az ő üléspozíciója még így is a biztonsági határán volt.

    Év végén Piquet megszerezte a harmadik Forma-1-es világbajnoki címét, Mansellnek be kellett érnie a második hellyel.

  • Maro Engel is otthagyja a DTM-et, marad neki a Formula E-re és a GT

    Maro Engel is otthagyja a DTM-et, marad neki a Formula E-re és a GT

    Engel lépése várható volt, mert a DTM és a Formula E versenynaptára ütközött, így a német versenyző a Mercedes jelenlegi elektromos versenyautós partnere, a Team Venturi mellett döntött. A 32 éves versenyző tavaly tért vissza a német túraautós szériába, ahol már állandó szereplő volt 2008 és 2011 között. Moszkvában nyert, és 15. lett a bajnokságban.
    „A DTM-ben először csak kisebb eredményeim voltak, majd tavaly jó irányba haladtunk, és lett egy remek győzelmem Moszkvában. Köszönöm a csapatnak, amiért ezt lehetővé tették. Köszönöm mindenkinek, ez egy remek időszak volt. Kér, hogy a Formula E és a DTM versenynaptára ennyiszer ütközik ebben a szezonban. Figyelembe véve a jövőmet, úgy döntöttünk, hogy csak a Formula E-re és a GT versenyzésre koncentrálok 2018-ban.”

    Ulrich Fritz, a Mercedes AMG vezére méltatta Engel eredményeit:
    „Maro fontos tagja volt a csapatunknak tavaly a DTM-ben, és megmutatta milyen remek versenyző, hiszen nyert Moszkvában. Idén teljes mértékben elkötelezett a Formula E felé, illetve a privát sportautós programunk iránt. Ő egy komplett versenyző, gyors bármilyen versenyautóban, így tudom, hogy sikeres lesz akár egy Formula E, vagy egy GT járgányban.”

    A Mercedes AMG DTM-es kiszállása miatt év végén pár versenyző arra kényszerül, hogy új lehetőségek után nézzen, Engel is elhagyja őket, ahogy Robert Wickens is az IndyCarba igazolt. Paul di Resta az egyik jelölt volt a Williams versenyülésére, Gary Paffett pedig egyre inkább érdeklődik a Formula E iránt. Ők feltehetően maradnak a stuttgartiak utolsó DTM-es szezonjában, ahogy Lucas Auer is, aki jó ideig tavaly harcban volt a bajnoki címért. Engel Team Venturis csapattársa Edoardo Mortara azonban feltehetően marad a Mercedesnél, miután az Auditól igazolt át 2016-ban, és egy szerény szezont tudhat maga mögött.

    Pascal Wehrlein, – 2015 DTM bajnoka lehet a nagy visszatérő, akit kitettek a Saubertől a Forma-1-ben, illetve a korábban is a Mercedesnél versenyző Daniel Juncadella.

  • Szirotkin kiakadt a fizetős versenyző jelzőre

    Szirotkin kiakadt a fizetős versenyző jelzőre

    Szergej Szirotkin azt állítja, hogy nem fog törődni azokkal, akik őt fizetős versenyzőként aposztrofálják. Egyesek, még a médiából is azt hangoztatják, hogy az orosz pilóta csak azért kapta meg a Williams versenyzői ülését 2018-ra, mert az SMP Bank millióit talicskázta a csapathoz.

    Szirotkin az orosz Sport FM rádiónak nyilatkozott erről:
    „Nem érdekelnek azok, akik engem fizetős versenyzőnek neveznek. Az emberek irkálnak mindenfélét, de honnan szerzik az információikat? Amennyiben tudnak valamit, és azt bizonyítani is tudják, akkor csak tessék.”

    Szergej nyilatkozott az aktuálisan legtrendibb témakörben is, a grid girl-ök kitiltásáról, és elárulta, hogy az ő fókusza a rajtrácson másutt van:
    „Amikor már ott ülsz az autóban a rajtrácson, akkor nem a lányokon jár az eszed. Ha nem erről szólnának a hírek most, lehet, hogy fel se tűnne. Megértem mindkét oldal érveit, de én professzionálisan nézem az egészet – ez a versenyzőket semmiféle módon nem befolyásolja.”

  • Ennyi a nevezési díj 2018-ban csapatonként a Forma-1-be!

    Ennyi a nevezési díj 2018-ban csapatonként a Forma-1-be!

    Miután a FIA véglegesítette a 2018-as Forma-1-es nevezési listát, publikálták azt is, hogy melyik csapatnak mennyibe is kerül a nevezés, az idei szezonra.

    A jelenleg érvényben lévő szabályzás mellett minden csapatnak fizetnie kell alapot, ami figyelembe véve az éves amerikai fogyasztói inflációt most 516.128 dollár. A bajnokcsapatnak pontonként további 6194 dollárt kell fizetniük, a többi csapatnak ez kicsivel alacsonyabb összeg pontonként, „csak” 5161 dollár.

    Ezen számok alapján máris kiderül, hogy jót tett a Mercedesnek 2017-ben, hogy komolyabb volt a harc az elsőségért, mert csökkent a rájuk eső nevezési díj, 600.818 dollárral, de a Red Bullnak, a Williamsnek, a Toro Rossónak és a McLarennek is kevesebbet kell emiatt kicsengetnie.

    A Ferrari a fejlődésének köszönhetően 639.964 dollárral többet kell hogy fizessen, ahogy mélyebben a zsebébe kell nyúlnia a Force Indiának, a Renaultnak, a Haasnak és a Saubernek is.

    Íme, a pontos számok:

    Mercedes – $4.653.720
    Ferrari – $3.210.170
    Red Bull – $2.415.376
    Force India – $1.481.235
    Williams – $944.491
    Renault – $810.305
    Toro Rosso – $789.661
    Haas – $758.695
    McLaren – $670.958
    Sauber – $541.933

  • Claire Williams nem bánja, hogy nem lesznek már grid girl-ök

    Claire Williams nem bánja, hogy nem lesznek már grid girl-ök

    A motorsportban tevékenykedő nők közül eddig szinte mindenki úgy nyilatkozott, hogy nem ért egyet a grid girl-ök Forma-1-ből való „száműzésének”, ezzel kapcsolatban egy magyar rajtrácslány véleményét is megkérdeztük.

    Claire Williams-nek, a Williams csapat helyettes csapatfőnökének azonban szimpatikus a döntés, hogy ettől a hagyománytól megválik az F1. Erről a BBC Sportnak beszélt.

    „Haladnunk kell a korral.” – vélekedik Claire, miközben a Williams az F1 egyik legtradicionálisabb csapata, komoly történelemmel.

    Williams hozzátette, hogy a Forma-1-nek „a további fejlesztésekre kell fókuszálnia, mely tovább növeli és előremozdítja a sportot.”

    Claire azt reméli, hogy más szerepkörök jobban vonzzák majd a sportba a nőket, mint a rajtrácslány szerep.

  • Massa hiányolja a brazilokat a 2018-as F1 rajtrácsról

    Massa hiányolja a brazilokat a 2018-as F1 rajtrácsról

    Felipe Massa kifejezetten csalódott, amiért 2018-ban a Forma-1 rajtrácsán nem lesz brazil pilóta. Ő tavaly vonult vissza, miután 16 év alatt 269 nagydíjon indult a Sauber, a Ferrari és a Williams színeiben. Ez egyben azt is jelenti, hogy Brazília 1969 óta először úgy ül le majd Forma-1-et nézni, hogy nem lesz hazai versenyzőjük a királykategóriában, akinek szurkolhatnának.

    A francia Auto Hebdo rákérdezett erre nála, hogy nem csalódott-e, amire így felelt Massa:
    „Dehogynem. Hazám a szerves része a Forma-1-nek, olyan versenyzőkkel, mint Senna, Piquet és Fittipaldi. Büszke vagyok rá, hogy ennek én is részese lehettem. Ami aggaszt, hogy nincs jele annak, hogy hamarosan újabb versenyző érkezhet.”

    Massa utalt arra is, hogy Brazília már nem támogatja annyira a fiatal versenyzőit, hogy érdemben is fel tudják venni a kesztyűt:
    „Komoly szerepe van ennek, hogy Brazíliában olyan a gazdasági helyzet, amilyen, de ez csak az egyik probléma. Ami még gond, hogy nincs semmi, ami a gokartból felkészítené őket az együléses versenyautókkal történő versenyzésre. Nincsenek nemzeti szériák, amivel felkészülhetnek az európai megmérettetésre, pedig a legtöbb lehetőség ott adódik. Láttam Formula 4 versenyeket több országban is, azt hiszem, hogy Brazíliának is szüksége lenne egy ilyen bajnokságra. Új elnöke van a brazil autószövetségnek, remélem, hogy ez új lendületet adhat a fiataloknak is.”

    Brazília jelenlegi legnagyobb reménysége, és akár a következő Forma-1-es sztárja a 21 éves Pietro Fittipaldi lehet, aki a kétszeres F1 világbajnok Emerson unokája. Tavaly Pietro elhódította a Formula V8 3.5 széria bajnoki címét, és reménykedik benne, hogy 2018-ban a Formula 2-ben próbálhatja ki magát. Elismerte tavaly, hogy a száguldó cirkusz a végcélja:
    „Keményen dolgozunk azon, hogy oda kerülhessek. Reménykedem benne, hogy nem csak bekerülök a Forma-1-be, de újra visszavihetem a brazil zászlót a dobogóra is.”

  • Stroll: Massa semmit nem segített tavaly

    Stroll: Massa semmit nem segített tavaly

    Lance Stroll különösebben nem zaklatta fel Felipe Massa távozása, miután „semmiféle segítséget” nem kapott tőle williamses bemutatkozása során.

    Habár Massa 2016 végén visszavonult, a Rosberg—Bottas-hadművelet következményeképp a Williams 2017-re visszaédesgette magához a brazilt, aki új csapattársat kapott Stroll személyében. Az újonc Szergej Szirotkin leigazolását követően 2018-ban a kanadai vált a helyi rangidős pilótává a maga 20 versenyhétvégéjével. Ilyen tapasztalatlan felállásnál elkélne Massa segítsége, Stroll azonban máshogy vélekedik.

    „Semmiféle útmutatást nem kaptam tőle tavaly” – nyilatkozta, éles ellentétben a brazil évközbeni kijelentésével, miszerint a Williams felállása saját első ferraris évére emlékezteti Schumacher oldalán. „Ugyanolyan csapattárs volt, mint bárki más. Igyekezett a lehető leggyorsabban vezetni, mint ahogyan én is igyekeztem a lehető leggyorsabban vezetni; ennyi, nem kell ebbe többet belegondolni. Nem tudom, miért hiszik azt az emberek, hogy itt valamiféle mentorálás vagy iránymutatás zajlott. Nem volt ilyen, mindketten csak a saját munkánkra koncentráltunk, és akinek jobban sikerült, az végzett előrébb. A hozzáállásomon semmit nem változtat, hogy a csapattársam 15 évnyi tapasztalattal rendelkezik vagy csak egy.”

    Massa helyére (kis túlzással) azonban érkezik Robert Kubica, aki ősz környékén még Szirotkinnal volt harcban a versenyülésért, ám végül meg kellett elégednie egy teszt- és fejlesztőpilótai szerepkörrel. Hosszas hiátusa ellenére a lengyel veterán F1-esnek mondható, így tippek és trükkök terén helyettesítheti, vagy akár felül is múlhatja Massát.

    „Robert hatalmas segítség lesz” – értett egyet Stroll. „Felipe sokat segített az új szabályoknak való megfelelést és a fejlesztéseket illetően, ebben pedig Robert is hasznos lehet. Remekül ráérzett az autó problémáira [Abu Dhabiban], és a Hungaroringen vezetett Renault-ról is szolgált némi visszajelzéssel. Szerintem nagy hasznunkra válhat és segíthet nekünk előrébb jutni a rajtrácson, ha sikeresen beépül a csapatba.”

    Massa Twitteren úgy reagált, jobb, ha nem kommentálja Stroll nyilatkozatát:

     

  • Lowe megvédte a Williams pilótáit

    Lowe megvédte a Williams pilótáit

    Paddy Lowe kiállt a Williams csapat pilótái mellett, mondván ez a felállás sokkal inkább egy „befektetés”, mintsem egy „szerencsejáték”.

    A brit istálló kritikák kereszttüzébe került, miután a komoly támogatói háttérrel rendelkező Sergey Srotkint választotta második pilótának Robert Kubica helyett. Csapattársa, a szintén komoly pénzügyi háttérrel rendelkező Lance Stroll lesz. Ketten együtt pedig 41 évesek, amivel ők a legfiatalabb pilótapáros a mezőnyben.

    Paddy Lowe azonban igyekezett kiállni a csapat döntése mellett: „Számunkra a lehető legjobb pilóta párost választottuk. Biztosak vagyunk benne, hogy ők nagyon gyorsak, kiegyensúlyozottak és higgadtak lesznek. Nem hasonlítanám őket egy szerencsejátékhoz.”

    „Megétrjük természetesen, hogy egy ilyen fiatal párosnak vannak hátrányai. A fiatal versenyzők egy hosszú távú befektetés részei, amely a sikerhez vezet. Sergeyben egy jövőbeni sztárt látunk, és reméljük, hogy hosszú és sikeres időszak fog vele következni.” – tette hozzá Lowe.

  • Stroll teljesen más versenyzőnek tartja magát, mint debütálásakor

    Stroll teljesen más versenyzőnek tartja magát, mint debütálásakor

    Lance Stroll úgy érzi, teljesen más versenyzővé vált, mint amilyen 2017 elején, első Forma-1-es szezonjának kezdetekor volt.

    A 19 éves Stroll 2017-ben, az európai Forma-3-as bajnokság megnyerését követően került a Forma-1-be. A kanadai versenyző eredményei mellett jelentős anyagi háttérrel is bír, ezért többek között saját honfitársa, az 1997-es világbajnok Forma-1- világbajnok, Jacques Villeneuve sem kímélte a kritikák alól.

    Stroll a szezon eleji gyengébb versenyeit követően egyre jobban belerázódott a királyi kategória világába, és Kanadában megszerezte első világbajnoki pontjait, majd Bakuban harmadik helyével a Forma-1- történetének legfiatalabb dobogós helyezettjévé vált. A szezont végül 40 megszerzett ponttal zárta, csupán három egységgel maradt el veterán csapattársától, a brazil Felipe Massától.

    „Úgy gondolom, az év folyamán drasztikusan fejlődtem mint versenyző. Rengeteget tanultam” – mondta Stroll. „Több különböző érzelmi állapotot éltem meg: szembe kerültem a balszerencsével és megtapasztaltam a pódiumon való ünneplést, valamint az első rajtsorból való indulást.”

    „Sokat tanultam, hogy milyen versenyzőnek lenni, utazni a világot és különböző pályákon harcba szállni a világ legjobbjaival. Sok tapasztalatot gyűjtöttem, miközben a legmagasabb szinten a világ legjobb versenyzőivel csatáztam. Tökéletességet kíván, hogy jó eredménnyel sétálj el egy versenyhétvégéről. Ezért is hívják a sportot Forma-1-nek. Egyértelműen úgy érzem, hogy 2017 Melbourne-höz képest egy teljesen más versenyző vagyok.”