Címke: Williams
-

Williams: Nem a fiatal versenyzők miatt távozik a Martini
A héten már beszámoltunk róla, hogy a Martini nem hosszabbítja meg szerződését a Forma-1-es Williams csapattal 2018 után.Arra lehet gondolni, hogy ennek egyik oka, hogy a Williamsnek idén mindkét versenyzője 25 év alatti, így nem megfelelőek az alkoholos ital reklámozására. Claire Williams, a csapat helyettes csapatfőnöke azonban cáfolja ezt.„Mondtuk a Martininak, hogy megnézzük Szergejt és nyitottak voltak rá. A megállapodás végének semmi köze a két versenyzőnk életkorához.” – idézi Williamset a Le Journal de Montreal. „A Martini és a Williams együttműködése sikeres volt, és elérték a céljaikat. Nem a Williams miatt távoznak, hanem úgy egészében a Forma-1 miatt.”Claire Williams azt is cáfolja, hogy a Martini távozása jelentős hatással lesz majd a csapat költségvetésére – negatív irányban.„Független csapatként nekünk aktív kereskedelmi részlegünk van és mindig keressük az új partnereket. Nem akarom azt mondani most, hogy névadó szponzort keresünk, mivel mi költségvetést keresünk a versenyzéshez. Majd meglátjuk, hogy alakulnak idén a dolgok.” -

Kubica belefáradt, hogy a „korlátozásairól” hall
Robert Kubica megszüntette frusztrációit magával szemben és a médiával összefüggésben is, melyek abból adódtak, hogy szüntelenül megkérdőjelezték képességeit az F1-es autó vezetésével kapcsolatos, relatív fizikai korlátai miatt.
A lengyel csökkent mozgásképességgel és erővel bír a jobb csuklójában és a kezében, miután 2011-ben súlyos rali balesetet szenvedett, ami F1-es karrierje ígéretes szakaszában kényszerpihenőre ítélte őt.
Az elmúlt évben a Kubica fokozatosan visszaküzdötte magát, elvégezte a Renault és a Williams által elvárt értékelési teszteket, végül pedig tartalék versenyzői szerepet tölthet be a grove-i istálló színeiben.
Hétfő délután a csapat FW41-es autójával 58 kör teljesítését követően ismét fizikai képességeiről kérdezték a 33 éves versenyzőt, aki világossá tette, hogy eljött az ideje, hogy egy kicsit pihentessék ezt a témát.
„Mindig is jól éreztem magam (az autóban), csak a média hangoztatta, hogy nem.” – mondta. „Ha folyamatosan megváltoztatom a dolgokat, akkor is azt fogják mondani, hogy vannak korlátaim. Nem kellene erről beszélnünk. Ha be tudok ugrani az autóba, és el tudom végezni a munkát, azt hiszem, ez elég tisztességes. Természetesen megvannak a magam korlátai, de soha nem is rejtem el őket.”
Kubica utólag úgy véli, talán túlságosan készséges volt, amikor elmagyarázta a problémáit. „A probléma az, hogy túlságosan őszinte voltam mindenkivel, amikor kérdéseket tettek fel. Azt hiszem, abba kellene ezt hagyni.” – tette hozzá.
„Van dolgunk, amire koncentrálnunk kell. Jó tapasztalatokat szereztem, élvezem a szerepem. Örülök, hogy pozitív üzeneteket közvetítek, nem mindig ugyanaz a történetet, sok év után.”
-

Sir Frank Williams suta szerelőnek nézte Sirotkint
Szergej Szirotkin vicces sztorit mesélt el első Williamses napjaiból. Történt ugyanis, hogy Sir Frank Williams egy kezdő szerelőnek nézte őt a grove-i gyárban.
A 22 éves orosz versenyző egy kőhajításnyira lakik Grove-tól, így az elmúlt két hónapban igyekezett a lehető legtöbb időt tölteni a gyárban a Williams munkatársai közt.
Maga is ki akarta próbálni, hogyan kell kereket cserélni, tudni akarta, milyen ez a csapattagok szemszögéből.
„Rendszeresen csináltam kerékcsere gyakorlást a szerelőkkel, két-három alkalommal egy héten.” – mesélte a Motorsport.com-nak. „Ott voltam a légkulccsal. Egyik alkalommal, mikor gyakoroltunk, nem voltam csapatruhában és megjelent Frank, én pedig épp háttal voltam neki. Ő nézte, majd azt mondta, hogy ‘ez az új szerelő kicsit zöldfülű, gyakorolnia kell a légkulccsal.’ Aztán mondták neki, hogy az én vagyok. Szóval ez volt az első találkozásunk idén!”
-

Szavazás: Melyik a legszebb F1-es autó 2018-ban?
Íme a 2018-as Forma-1-es szezon versenygépei! Görgessétek végig, majd szavazzatok, melyik tetszik a legjobban!

Mercedes W09 | Fotó: Merecdes AMG Petronas 
Ferrari SF71H | Fotó: Ferrari 
Red Bull RB14 | Fotó: Red Bull Content Pool 
VJM11 | Fotó: Force India F1 Team 
Williams FW 41 | Fotó: Williams F1 
Renault R.S.18 | Fotó: Renault Sport 
Scuderia Toro Rosso STR13 | Fotó: Red Bull Content Pool 
Haas VF18 | Fotó: Haas F1 Team 
McLaren MCL33 | Fotó: McLaren 
Alfa Romeo Sauber C37 | Fotó: Sauber Motorsport AG [poll id=”51″]
-

Nincs feszültség Kubica és Szirotkin között
Sokáig Robert Kubica tűnt a biztos befutónak, mint Lance Stroll csapattársa a Williamsnél. Az utolsó pillanatban azonban végül az orosz Szergej Szirotkin mellett döntött a csapat, köszönhetően egy nagyobb pénzügyi támogatásának.
Kubica nem maradt így sem munka nélkül, ő lett a csapat teszt- és tartalékpilótája. Emiatt sokakban felmerült a kérdés, hogy az újdonsült csapattársak között elkerülhetetlen-e a feszültség. Az orosz pilóta egy rövid, de határozott választ adott erre a kérdésre: „Nem!”
„Ez a döntés természetesen egyikünknek fájó a másikunknak nem, de mi most itt vagyunk és rendszeresen beszélünk is egymással. Megértem a helyzetét, nagyon tisztelem is őt. Sok mindent elért már.”
A Williamsnél többször is hangoztatták, hogy Szirotkin nem a pénz miatt, hanem a teszten mutatott teljesítménye alapján került ki győztesen ebből a párharcból.
„Mindenki magáért harcol. Ő elfogadta, hogy egyszer így alakulnak a dolgok, máskor meg úgy. A kettőnk kapcsolata viszont teljesen rendben van.” – fogalmazott Szirotkin. „Ő egy érett fickó. Elismerem a sikereit és minden tiszteletem az övé, éppen ezért nem szükséges erről a témáról beszélgetnünk.” – zárta az orosz.
-

Egykori McLarenest igazolt a Williams
A Williams csapat új embert igazolt, méghozzá a McLaren egykori főmérnökét, Doug McKiernant. A grove-i csapatnál ugyanebben a pozícióban dolgozik majd.
McKiernan a csapat technikai vezetőjének, Paddy Lowe-nak jelent majd.
McKiernan F1-es karrierje 1999-ben indult a McLarennél, mint aerodinamikai elemző. A wokingiaknál töltött idő alatt fő aerodinamikussá, majd az aerodinamikai részleg főnökévé, végül főmérnökké léptették elő, mígnem 2015-ben kilépett.
„2007 és 2012 között dolgoztam Douggal, biztos vagyok benne, hogy a tehetsége és tapasztalatai jelentősen megerősítik majd a csapatunkat és nagyon örülünk, hogy csatlakozik hozzánk.” – mondta Lowe. „Mióta tavaly visszatértem a Williamshez, világossá vált, hogy annak érdekében, hogy előrébb léphessen a csapatunk, komolyabb mérnöki erőforrásokra van szükségünk. Így kiváló fejlesztésbe kezdtünk ezen a téren, Dirk de Beerrwel is, aki aerodinamikai csapatunkat irányítja.
„Megtiszteltetés csatlakozni a Williamshez.” – mondta McKiernan. „A csapatnak kiváló tervei vannak a jövőre nézve és nagyszerű látni a munkát, amit az aerodinamikai és mérnöki csapatok végeztek az FW41-en, miközben a jövőbeli autókat is várjuk, és a Williams igyekszik előrébb lépni a rajtrácson. A csapatnak már erős mérnöki részlege van és remélem, hogy hozzá tudok tenni ehhez az FW41 és a jövőbeli autók fejlesztésében.”
-

2019-ben visszatér a Petrobras, és a McLaren üzemanyag szállítója lesz!
Újra lesz brazil benzin a Forma-1-ben jó 11 évnyi kihagyás után. A következő szezontól kezdődően a Petrobras lesz a hivatalos beszállítója a McLarennek. A mai nap folyamán véglegesítik ezt a szerződést, amelyben nem lesz kötelező brazil pilótát alkalmazniuk semmilyen formában sem a wokingiaknak.
Ugyan a Forma-1 világa jelenleg nélkülözi a brazil pilótákat, de legalább a Petrobras 2019-től kezdve visszatér. Az állami olajvállalat a McLaren hivatalos üzemanyag szállítója lesz, és hosszú távon számolnak velük, erősítette meg a brazil Grande Premio weboldal. Ugyanakkor nem lesz „kötelező” brazil pilótát is alkalmazniuk, ahogy történt az 1998 és 2008 között a Williams csapata esetében, amikor még őket támogatták. 2018-ban a Petrobras mérnökei már elkezdenek dolgozni a McLarennek a következő évi üzemanyagon. A brit csapat 22 év után búcsúzott el a Mobil 1-től 2017-ben, amikor leszerződtek a BP Castrollal. Érdekesség, hogy a brit olajvállalat a Renault gyári csapatával is szerződést kötött, így a McLarent csak ügyfelükként szolgálják ki.
Ez áll tehát a Petrobras Forma-1-es visszatérése mögött. A brazil olajvállalat egy bő évtizedig fejlesztett a Williams kedvéért és látta el őket üzemanyaggal, de a Jordan csapattal is két évig szerződésben álltak. 2014 és 2016 között ugyan megjelent a cég logója a Williams autóin, de ez csak Felipe Massa jelenlétének volt köszönhető. Ezen időszak alatt azonban nem volt fejlesztés sem kenőanyagok, sem benzin terén, így a Williams a maláj Petronas olajipari vállalat termékeit használta, a Mercedes motor miatt. Az egyetlen Petrobras termék, amit valóban is használt a Williams, az 2014 elején a motorolaj volt.
Két éve a Petrobras és a Renault képviselői már találkoztak, abban a reményben, hogy partnerségre léphetnek. Az üzlet arról szólt volna, hogy lássák el a termékeikkel a Toro Rosso-t, akik akkor a franciák ügyfelei voltak. 2018-ban azonban a faenzaiak már a Honda motorjával indulnak.
A Petrobras Brazíliában az egyik legaktívabb támogatója a helyi motorsportnak, több kategóriában is ők a hivatalos beszállítók, de névadói is az egyik raliversenynek a Dél-Amerikai országban, illetve támogatják a helyi Mitsubishi csapatot, akik évek óta a Dakaron indulnak. Az állami olajcég 19 éve jelen van a gokart világában is, ahová speciális üzemanyagot szállítanak, ezzel is segítvén az ifjú tehetségeket.
-

Holnap Kubica a Manor LMP1 autóját teszteli Spanyolországban!
Akár versenyezhet is a teljes szezonban a Manor LMP1-es autójával Robert Kubica, amennyiben a hétfői nappal kezdődő teszteken minden rendben megy majd.
Ugyan a Williams versenyzői üléséről lemaradt a lengyel pilóta, mert az Szergej Szirotkiné lett, Kubica továbbra is keresi a versenylehetőséget 2018-ban is, olyat ami összeegyeztethető a tesztpilótai szerepkörével is.
Holnap egy háron napos tesztet kezd meg a Manor csapat Aragon pályáján Spanyolországban, és itt próbálja ki a brit csapat a Mecachrome motorral szerelt Ginetta G60-LT-P1-et.
Amennyiben sikeres elsz ez a teszt, akkor Kubica is csatlakozhat Fernando Alonso barátja mellé, aki idén a Forma-1-es tevékenységei mellett a Toyota csapatával indul majd a hosszútávú világbajnokságon már idén. Robert már tavaly versenyzett volna a WEC-ben a ByKolles csapattal, akik viszont visszaléptek az egésztől végül a nyitó futamon Silverstoneban.
A Manor két LM1-es autót is indít a 2018/19-es szezonban, és az eddig megnevezett versenyzőik Oliver Rowland és Charlie Robertson, akik már biztosan részt vesznek a programban.
A WEC ráadásul – Alonso miatt – úgy döntött, hogy megváltoztatja a Fujiban tartandó futamuk időpontját, hogy az ne ütközhessen Forma-1-es versennyel, és ez kapóra jön akár Kubicának is, hiszen így teljes szezont futhat a bajnokságban. Ez azt is jelenti, hogy elindulhat a legendás 24 órás versenyen is Le Mansban úgy, hogy a Williamsnél ebből nem adódhat problémája.
Kubica egyébként már 2004-ben versenyzett a Manorral, ahol nem más volt a csapattársa a Makaói Nagydíjon, mint Lewis Hamilton. Ekkor mindenkit legyőzve megszerezte a pole pozíciót, majd a versenyen másodikként futott be Alexandre Premat mögött.
-

Íme a 2018-as Williams FW41-es festése!
A téli szünetben a Williams dolgai uralták a híreket, hiszen míg a fél világ abban reménykedett, hogy leigazolják Robert Kubicát, addig végül januárban Szergej Szirotkint jelentette be a csapat. Arról is szóltak a pletykák, hogy a pénzügyi nehézségek miatt jelentős csúszásba kerültek, sőt a törésteszteken se mentek át elsőre, mégis összekapták végül magukat, és ma Londonban lerántották a leplet a legújabb versenygépük – egyelőre festéséről. Nincs nagy meglepetés, maradt a főszponzor Martini, fehér továbbra is az alapszín, és látható megjelenést kapott az SMP Racing is, nahát!
Az FW41-es a Mercedestől átigazolt Paddy Lowe első olyan munkája Groveban, amelyet már teljes egészében ő felügyelt, így a műszaki igazgató érthetően büszke a művére:
„A Williams FW41-es egy remek csapatmunka eredménye, amelyet a különféle mérnöki csoportok raktak össze, akik felelőseg az aerodinamikáért, az autódinamikáért, versenyzésért és a rendszerekért. Az autón rengeteg új dolog van, a legtöbb nem annyira szembeötlő, mint az, hogy a csapat egy teljesen másik aerodinamikai koncepciót követett már, ami jelentős javulást eredményezett ezen a területen.”A korábban legendás csapat a valaha volt legfiatalabb versenyzőpárossal vág neki a 2018-as szezonnak Lance Stroll és Szergej Szirotkin személyében. Íme a nyilatkozatok.
Lance Stroll: „Minden új szezon előtt sok a kétely, és a megválaszolatlan kérdés. de ettől izgalmas. Egy évet már voltam a csapattal, így nagyon várom már, hogy újra a pályán lehessek, és felmérjem, mit tud az új autó. Amíg nem lépünk pályára, nem tudjuk felmérni a pontos versenyhelyzetet sem. Izgatott, de optimista vagyok az autó miatt, amit a csapat épített. Tavaly a tanulóévem volt, kíváncsian várom, hogy mit tartogat számomra 2018.”
Szergej Szirotkin: „Nagyon izgatott vagyok az új szezon miatt. Sok időt töltöttem a gyárban is. Jelenleg szinte ott élek, és ez igen motivál engem, és a gyár dolgozóit is. Remek érzés elkezdeni dolgozni a szerelőkkel, mérnökökkel, de eddig minden jól alakult.
Keményen edzek, és sokat szimulátorozok, ahol különféle beállításokat próbálok ki, más-más pályákon. Üléspróbán is voltam már, és rendre találkozom a mérnökeimmel, de részt vettem gyárlátogatáson is külön, hogy mindenkit megismerhessek. Remekül elvagyok a srácokkal a különféle részlegekről. Sűrű a program, de élvezem. A lehető legjobban fel akarok készülni a szezonra!”Robert Kubica: „Visszatértem a Forma-1-be, bár más szerepben, mint ahogy voltam 2011-ben. Ott leszek a paddockban, érdekes lesz visszatérni azon helyszínekre, ahol régen voltam, ez különleges érzéssel tölt el, és emlékeztet életem különböző szakaszaira. Néha nagyon nehéz néznem azt, ahogy mások versenyeznek, de idén más lesz a feladatköröm. Ez egy kemény szezon lesz, sok versennyel, a topon kell lennem így nekem is, hogy segíthessem a csapatot. Kezdődhetne már!”




Ladies and gentlemen, meet the Williams Mercedes FW41 😍
Full story here 👉 https://t.co/3H6FpGDBZg #FW41 #WeAreRacing #F1 #WilliamsLaunch pic.twitter.com/yMvJ6rYlX4
— Atlassian Williams Racing (@WilliamsF1) February 15, 2018

Fotó: Glenn Dunbar/Williams F1 
Fotó: Williams F1 
Fotó: Williams F1 
Fotó: Sam Bloxham/LAT Images/Williams