Címke: Williams

  • Brutális döntésre készül a Williams, de vajon igazságos ilyet tenni egy pilótával?

    Brutális döntésre készül a Williams, de vajon igazságos ilyet tenni egy pilótával?

    Elképzelhető, hogy a Williams egyetlen autóval lesz kénytelen rajthoz állni az Ausztrál Nagydíjon, ennek pedig a csapat vétlen versenyzője ihatja meg a levét.

    Komoly balesettel indult az Ausztrál Nagydíj versenyhétvégéje, hiszen Alex Albon csúnyán összetörte a Williams-t az első szabadedzésen. Ezzel pedig a thai-brit pilóta nagyon nehéz helyzetbe hozta magát, ugyanis megrongálta az FW46-os vázát, tartalék váz pedig a szezon ilyen korai szakaszában még nem áll a csapat rendelkezésére. Így amennyiben az istálló nem tudja szombatra megjavítani a teljes második edzést kihagyó versenyző autóját, a hétvége további részében csak egy autóval folytatja.

    Albon bukása:

    „Elég nagy baleset volt, a motor megsérült, a váltó kettétört, és a kasztni is rongálódott. Ez a legrosszabb, ami történhet. Nincs itt harmadik kasztnink, úgyhogy most minden azon múlik, hogy meg tudjuk-e javítani ezt. Van javítókészletünk, de alapjaiban véve még nem vagyok biztos benne, hogy javítható, mert elég komoly baleset volt” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke az Autosportnak az első szabadedzés után.

    Noha az F1 TV-n szakkommentárorként dolgozó, 2016-ban és 2017-ben a Renault-val az F1-ben versenyző Jolyon Palmer a második szabadedzés során úgy vélte, a Williams nem tenne ilyet, Vowles elismerte, hogy amennyiben nem lesz javítható a váz, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy Albont nem láthatjuk a folytatásban, a csapat ugyanis kész meghozni azt a brutális döntést, hogy a semmiről sem tehető Logan Sargeantet partvonalon kívülre ülteti, hogy a tapasztaltabb és pontot alighanem nagyobb eséllyel szerző Albon versenyezhessen.

    „Egyetlen itt megszerzett pont a különbséget jelentheti a konstruktőri 6. és 10. hely között a bajnokságban, ennyire egyszerű – mutatott rá Vowles arra, hogy adott esetben miért dönthetnek így. – Attól függ. Meg akarom várni, hogyan alakul a második edzés, és miként teljesít a kocsi. Illetve látni akarom azt is, hogy milyen opcióink lesznek a kasztnit illetően.”

    Logan Sargeant, Williams, Japán Nagydíj
    Sargeant önhibáján kívül hagyhatja ki az Ausztrál Nagydíjat / Fotó: Williams Racing

    Amennyiben Albon átveszi Sargeant helyét, attól még az új motort és váltót az ő rendelkezésre álló egységei közül szerelik be, így legalább ez nem sújtaná az amerikait, akinek nyilván elég nagy csapás lenne önmagában az is, hogy nem vehet részt a hétvége folytatásában.

    „Nagyon nyíltan beszéltünk arról, hogy minden téren az abszolút határig mentünk el a tél folyamán, hogy eljussunk oda, ahol vagyunk, és áldozatokat kellett hozni – utalt Vowles arra, hogy a Williams a holtszezonban alapjaiban változtatta meg azt, ahogyan hozzááll az autóépítés folyamataihoz, ennek hátulütőjeként pedig hatalmasat kellett hajráznia, hogy készen álljon a szezonkezdetre – Az egyik ilyen áldozat, egy bevállalt kockázat, pedig az, hogy remélhetőleg nagyjából a harmadik versenyre hozunk először tartalék vázat. Ez most kitolta ezt. Ilyenkor az ember bízik abban, hogy a szezon elején nem lesz komoly balesete, ami jelen körülmények között nem fizetődött ki.”

  • Ritka alkalom: F1-es autót vezethet az egyik csapatfőnök

    Ritka alkalom: F1-es autót vezethet az egyik csapatfőnök

    A Williams csapatfőnöke, James Vowles a Goodwoodi Sebességfesztiválon vezetheti az istálló 1982-ben világbajnoki címet arató autóját.

    Vowles azt mondta a lehetőségről, hogy egy álom vált valóra, és rajta kívül a Williams F1-es pilótái, Alexander Albon és Logan Sargeant, valamint az F1 Academy-ben induló Lia Block szintén beülnek az FW08-as modell volánja mögé, amellyel 42 éve Keke Rosberg a csúcsra ért.

    Nem gyakori, hogy F1-es csapatok főnökei korábbi F1-es autót vezetnek, de Vowles-nak van minimális autóversenyzői karrierje: 2022 telén elindult az Asian Le Mans Series-ben egy GT3-as McLarennel, ahol egységével 2 pontot gyűjtött.

    A híres Goodwoodi Sebességfesztivált július közepén rendezik. Itt rendszeresen felbukkannak a régmúlt szép F1-es és másfajta versenyautói.

    „Az emberek alig néztek a szemembe” – exkluzív interjú a Williams csapatfőnökével

  • Szörnyülködve nézik az új vezetők, mi folyik a Williamsnél

    Szörnyülködve nézik az új vezetők, mi folyik a Williamsnél

    Bár a Williams friss technikai igazgatója, Pat Fry az abszolút sereghajtó Manort is megjárta, elmondása szerint sehol nem találkozott még olyan zűrzavaros gyártási folyamattal, mint új csapatánál. Az autó csak az utolsó pillanatban állt össze.

    A tesztek és a Bahreini Nagydíj első napjának tapasztalatai alapján a Williams idén is a középmezőny stabil tagja lehet, mindenesetre nagy előrelépés vagy nagy visszaesés sem várható tőlük a 2023-as konstruktőri hetedik helyükhöz képest. Ám ez talán még hízelgő kijelentés is annak fényében, hogy a színfalak mögött micsoda fejetlenség uralkodott a tél folyamán – legalábbis ez volt a sokkoló benyomása Pat Fry-nak, aki novemberben érkezett az istállóhoz azt követően, hogy nyáron távozott az Alpine-tól.

    Fry már a 80-as évek vége óta az F1-ben dolgozik, csapata között volt a Benetton, a McLaren és a Ferrari is, a sikercsapatok után azonban 2016-ban és 2017-ben a mezőny végéről elmozdulni soha nem tudó, végül meg is szűnő Manor tanácsadója volt. Ennek fényében pedig eléggé beszédes a véleménye arról, hogy milyen állapotokat tapasztalt a grove-i istálló munkafolyamataiban a csapattal töltött első hónapjai során.

    „Annak módja, ahogyan megépítjük az autót, nagyon eltérő ahhoz képest, amit én normálisnak neveznék. És ez nem valami hatékony. Minden elképesztően későn érkezett, különösebb ok nélkül. Ahhoz vagyok szokva, hogy az időtállóbb elemek korán elkészülnek, és a padlólemezt, amin elsősorban múlik az aerodinamikai hatékonyság, a legvégére hagyjuk. De itt egyszerűen minden a végén érkezett. Sohasem láttam még ilyet. Nem akarok újra ilyet átélni, és biztos vagyok benne, hogy James sem” – utalt a csapatvezetőre, James Vowlesra.

    „Pedig sok aerodinamikailag fontos felületet korán elküldtünk gyártásra, de mégis fennakadások történtek, és az egész egy nagy kupacba halmozódott.”

    Vowles szintén új érkezőnek számít a csapatnál, hiszen éppen egy évvel ezelőtt érkezett meg a Mercedestől, így elmondása szerint azzal ő sem volt még teljesen tisztában, hogy milyen nehézségekkel küzd a csapat az autó építése során – noha tavaly év közben már látta, hogy néhány kulcsfontosságú területen hosszú ideje nem halad a korral és a riválisok tempójával a Williams.

    20 éve elavult műszerekkel szerez pontokat az F1 kiscsapattá silányult óriása

    „Tavaly már február 20. volt, amikor megérkeztem a csapathoz, akkorra az autó már fizikailag egyben volt” – idézi Vowlest az Autosport. – Így csak az évközi fejlesztésekre volt rálátásom, ami az építéshez képest pehelysúlyú kihívásnak számít. Akkor is voltak már egyértelmű jelei a problémáknak, de nem olyan mértékben, mint amivel télen szembesültünk.”

  • Albon máris véleményezte a Williams idei autóját

    Albon máris véleményezte a Williams idei autóját

    Ugyan a Williams csak nemrégiben mutatta be az autóját, Alex Albonnak már meg is vannak az első benyomásai az FW46 kapcsán. A brit-thai pilóta úgy véli, hogy a grove-i istálló idei autója jelentősen eltér a tavalyi konstrukciójától.

    Albon és a Williams legfőképpen azon pályákon remekelt 2023-ban, amiken az alacsony leszorítóerős csomagot kellett bevetniük. A Red Bull egykori pilótája Montrealban és Monzában is képes volt felvenni a kesztyűt a középmezőny legjobbjaival, de az FW45 nyilvánvaló gyengeségei miatt ezt a fajta jó teljesítményét nem volt képes tartani egy teljes szezonon keresztül.

    A másfeledik autóbemutató: felfedte új külsejét a Williams

    A brit patinás istálló legnagyobb célja az volt az FW46-tal, hogy egy kezelhetőbb autót kapjanak, és ennek köszönhetően rendszeresen legyenek képesek a pontszerzők között végezni számos különböző versenypályán.

    Albon első kézből a szimulátorban nyerhetett betekintést az új autó tulajdonságaiba, és szerinte szembetűnő a különbség a Williams tavalyi és az idei autója között.

    „Nagyon más maga az érzés is, és egy teljesen más stílust kell alkalmazni a vezetése során – ismerte el Albon, aki élete első F1-es dobogós helyezését a 2020-as Toszkán Nagydíjon szerezte meg a Red Bull pilótájaként. – Nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni, de az FW45-nek voltak érezhető határai egyes helyszíneken. Ez a jelenség különösen Monacóban és Barcelonában volt ez érezhető.”

    „A lassú kanyarok sosem tartoztak az erősségeink közé, de ezt ugyanúgy elmondhatjuk a fékezésekről, illetve a gyors kanyarokról is. A szimulátorban egyből észre lehetett venni, hogy ezen téren képesek voltunk fejlődést elérni, de ehhez egy más fajta megközelítést kell alkalmazni a vezetés során. Ezt a stílust azonban csak akkor lehet tökéletesen elsajátítani, ha már a versenypályán is kipróbálhattad az autót éles körülmények között.”

    A Williams a tavalyi évben Albon nagyszerű pontszerzéseinek köszönhetően volt megszerezni a 7. helyet a gyártók versenyében. Ugyan az AlphaTauri (RB) az utolsó futamokon vészesen megközelítette őket, de végül a grove-i istálló nevetett a végén, és ez az eredményük egyértelmű előrelépés volt az előző szezonokban megélt mélységeikhez képest.

    „Mit keres a csapatfőnökünk az autótokon?” – sikeréveinek partnerével állt össze a Williams

  • Miért fekete minden F1-es autó és mit lehetne tenni ez ellen?

    Miért fekete minden F1-es autó és mit lehetne tenni ez ellen?

    Ilyen-olyan módokon már a Forma-1-es mezőny feléről kiderült, hogyan fog kinézni az autója a 2024-es rajtrácson. Lelombozónak hat, hogy mindegyikük alapszíne a fekete, ennek pedig köze van a teljesítményhez.

    A Haas, a Sauber és az Alpine már bemutatta idei autóját, míg a McLaren online, a Williams pedig egy New York-i eseményen prezentálta festését a tavalyi modellen. Az öt autó nyomasztóan hasonló benyomást kelt, mert bár igaz, hogy mindegyikükön megmaradtak a karaktert adó színek (a McLaren narancssárgája, a Sauber világoszöldje és az Alpine rózsaszín szponzorlogói szinte világítanak), ám ezek valójában már inkább csak színfoltok elhelyezve a fekete alapon.

    Az előző években is bekúszott már a trend az F1-es mezőnybe, de az eddig látottak alapján idén lesz a legnyomasztóbb az összkép: mivel minden gramm számít a teljesítmény javítása érdekében, a csapatok – amennyire a jóízlésük engedi – feketén hagyják az autó felületének jelentős részét. Ez magának a szénszálas konstrukciónak színe, vagyis egyáltalán nincs lefestve, hiszen a festék a modern felfogás szerint csak haszontalan ballasztnak minősül, ami nem járul hozzá a teljesítményhez.

    A csapatok megtartották ugyan az identitásukat jelző színeket, azokat úgy porciózva szét az autón, hogy bizonyos szögekből nézve akár teljesen kifestett autó látszatát is kelthetik, ám más szögből már egyértelműen a fekete dominál.

    A The Race számításai szerint egy teljesen befestett autón a festék nagyjából 1 kg-ot ad hozzá az össztömeghez, ami körönként három századmásodperccel lassítja a tempóját. Egy 60 körös versenyen ez 1,8 másodpercet jelent, ami nem tűnik soknak, ám gyakran múlnak ennél kevesebben is pozíciók egy-egy bokszkiállás után vagy a célban. Napjainkban, amikor egyre nehezebb a minimális tömeghatár közelében maradni, egyszerűen győz a teljesítménycentrikus felfogás.

    A fülnek nem kellemes csapatnevek, mint a Visa Cash App RB és a Stake F1 Team után a szemet zavaró egyszínűség egy újabb nemkívánatos elemet hoz a sport esztétikájába, ami ellen a szabályok révén is nehéz lesz harcolni. Elvégre a mezőny befeketedésének megállításához azt kellene valahogy a regulákba foglalni, hogy minden autót kötelező befesteni, ehhez lefektetve, hogy milyen színek az elfogadhatóak – mutat rá Mark Hughes szakíró. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy talán létezhet egy kevésbé bonyolult megoldás, hiszen tíz éve a Prodrive már kifejlesztette a színes szénszálat.

    „A színek és a hangok mindig is a versenyzés izgalmának részét képezték. A hibridek már sokat elvettek a hangból, most pedig elveszítjük a színeket is” – tett lehangoló megállapítást a The Race újságírója.

    Matt Gallagher vicces fantáziaképe a várható 2024-es mezőnyről:

  • „Mit keres a csapatfőnökünk az autótokon?” – sikeréveinek partnerével állt össze a Williams

    „Mit keres a csapatfőnökünk az autótokon?” – sikeréveinek partnerével állt össze a Williams

    A Williams hétfői festésbemutatójának egyik legérdekesebb aspektusa, hogy új szponzorként megjelent az autók oldalszekrényén a Komatsu – egy japán cég, amellyel legutóbb 1999-ben működött együtt a csapat.

    „Mit keres a csapatfőnökünk az autótokon?” – vonta kérdőre azonnal a Haas Twitter-profilja a Williamsét, amint utóbbi közzétette az első képeket 2024-es festéséről. A kétértelműség abból adódik, hogy januárban nevezték ki Komacu Ajaót a Haas csapatfőnökévé, akinek vezetékneve angol átirattal pont ugyanaz, mint a szponzor neve.

    A Komatsu egy nehézgépeket – például építkezési-, bányászati- és katonai felszerelést – gyártó japán vállalt, amely idéntől prominens felületet kap a csapattól, mint új „vezető partner”.

    A Williamsnél kiemelik, egy régi és sikeres partnerség újjáélesztése történt meg negyed évszázad elteltével: az 1980-as és 1990-es sikerévek során is együttműködtek már, s a Komatsu nem is csupán csendes partner volt, amely mindössze a megjelenést kérte magának: az 1996-os és 1997-es bajnoki autók váltójának egyes elemeit ők gyártották le. Az akkorinál már jóval összetettebb mai váltók esetében ez már nem feltétlenül lenne lehetséges, és a Williams egyébként is a Mercedestől vásárolt váltókat használja, a Komatsu mindenesetre minden korábbinál nagyobb logóval tűnik fel az FW46-osokon.

    Az előző században jóval élesebb szemmel kellett keresni a Komatsut a Williamseken. A csapat utolsó bajnokautóján, az 1997-es FW19-esen az orrkúp két oldalán volt megtalálható a felirat, a mostaninál jóval kisebb betűkkel, az 1998-as és 1999-es, a Winfield által bepirosított Williamseken pedig a motorborításra került.

    Williams, 1997
    Fotó: Wikipedia
  • A másfeledik autóbemutató: felfedte új külsejét a Williams

    A másfeledik autóbemutató: felfedte új külsejét a Williams

    Egyelőre még csak festésének felfedésével, de beindította 2024-es F1-es szezonját a Williams is. Az újabb előrelépésre készülő grove-i csapat New Yorkban tartotta a bemutatóját két pilótájával, Alexander Albonnal és Logan Sargeanttal.

    A Haas után a Williams a második Forma-1-es csapat, amely megtartotta bemutatóját a 2024-es szezon előtt. Azért beszélhetünk azonban csak a „másfeledik” eseményről, mert a James Vowles által vezetett csapat még nem az új modellt, az FW46-ost leplezte le, csupán az új festését egy átmeneti autón.

    A prezentáció az alábbi videó formájában érkezett, majd a két pilóta beszélt idei várakozásairól.

    Albon a harmadik, a szerződéshosszabbítását 2023-ban a mezőnyből utolsóként elnyerő Sargeant pedig második szezonját kezdi meg a csapattal.

    A thaiföldi pilóta elmondta, a csapat nagy erőforrásokat fektetett az előző autóban még a tavalyi szezon hajrájában is, hogy megőrizze 7. helyét a konstruktőri bajnokságban, Vowles azonban hangsúlyozza, a 7. pozícót nem szabad sikerként értékelni, ennél mindenképpen jobb összesített eredményt vár az idei évtől.

    A bemutató talán legnagyobb újdonságát egy régi partner újbóli feltűnése jelentette a Williamsen: a nehézgépgyártó Komatsu neve a 90-es években volt legutóbb olvasható a grove-i istálló autóin.

    A Williams az esemény keretében megragadta az alkalmat, hogy az elmúlt néhány év alatt jelentősen kibővített juniorkeretét is bemutassa. Zak O’Sullivan és Franco Colapinto egyaránt idén debütálnak az F2-ben, ők járnak a legközelebb az F1-hez. Jamie Chadwick néhány éve már a csapat tagja, idén pedig Lia Block (a tavaly elhunyt Ken Block lánya) is csatlakozott az istállóhoz, ő az F1 Academyben fog versenyezni.

  • A „Cash” is szerepelhet az AlphaTauri új nevében

    A „Cash” is szerepelhet az AlphaTauri új nevében

    Bár a Red Bull továbbra is mélyen hallgat második csapatának új identitása kapcsán, a csapat által nemrég bejegyzett weboldalból már jó következtetéseket lehet levonni arra, hogyan hívják majd a faenzai alakulatot.

    Már hónapok óta tartja magát a sejtés, hogy a 2006-tól 2019-ig Toro Rosso, 2020-tól 2023-ig pedig AlphaTauri néven versenyző istálló a Racing Bulls nevet fogja felvenni. Efelé mutat az is, hogy az FIA előzetes nevezési listáján RB-ként szerepel a csapat.

    Az autósportos szponzorációkra szakosodott Decalspotters Twitter-fiók felfigyelt arra, hogy a Red Bull nemrégiben bejegyeztette a VisaCashAppRB.com weboldalt, és egy ideig a racingbulls.com is erre irányított rá. Ebből jön a sejtés, hogy az istálló legvalószínűbb teljes neve Visa CashApp Racing Bulls lehet – ami szintén nem teljes meglepetés, hiszen a két névadó szponzor várható érkezéséről már korábban is lehetett hallani.

    A faenzai csapat nemcsak névben, hanem más frontokon is átalakul: az év kezdetétől Laurent Mekies vette át a csapatvezetői feladatokat a leköszönő Franz Tosttól, az istálló pedig szorosabb együttműködésben fog dolgozni az anyacsapat Red Bull-lal, s műveleteinek jelentős részét egy Milton Keynes-i bázisra helyezi át.

    A Decalspotters emellett egy másik csapatnál közelgő változásokról is értesült: szintén új külsőt vehet fel a Williams, ezzel együtt pedig a grove-i istálló logója is megváltozik – amely a csapat néhány marketingtermékén már fel is tűnt. Az istálló február 5-i autóbemutatóján alighanem minden kiderül.

  • Újabb partnercsapat hosszabbított szerződést a Mercedesszel

    Újabb partnercsapat hosszabbított szerződést a Mercedesszel

    Biztossá vált, hogy a Mercedes egyik ügyfélcsapata 2030-ig használhatja a német gyártó erőforrásait, miután meghosszabbította vele a jelenlegi szerződését. Ez a csapat pedig nem más, mint a Williams.

    Miután az új motorszabályok 2026-ban lépnek érvénybe, így a csapatoknak véglegesíteniük kell a szerződéseiket, és nyilatkozniuk kell arról, melyik gyártó hajtásláncait szeretnék használni az új érában.

    Meglepő helyen mutatják be a Williams autóját

    A McLaren ezt már a tavalyi év végén megtette, miután már akkor megállapodott a Mercedesszel. A német gyártó akkor még nem tudott nyilatkozni arról, hogy a Williams is meg fogja-e tenni ezt a lépést vagy sem.

    „Fantasztikus érzés, hogy meghosszabbítottuk a Mercedesszel való együttműködésünket egészen 2030-ig – nyilatkozta a bejelentés után a grove-i csapat első embere, James Vowles. – Már a jelenlegi motorszabályok kezdete óta is jó eredményeket értünk el közösen, és már nagyon várom, hogy a közös munka az új korszakban is folytatódhasson.”

    A Williams és a Mercedes összesen 18 dobogós helyezést szerzett közösen a turbóhibrid érában, a két legsikeresebb évük pedig a 2014-es és a 2015-ös év volt. A grove-i istálló mindkét évben a konstruktőri harmadik helyén lett rangsorolva a végelszámolásnál.

    Az új motorszabályok értelmében ugyan maradnak a jelenleg is használatban lévő turbóhibrid hajtásláncok, azonban az elektromos hajtás nagyobb szerepet fog kapni az eddigiekhez képest. Az akkumulátor és a belső égésű motor közel egyenlő arányban ad majd le erőt az új szabályok értelmében. A szabályrendszer pedig 2030-ra teljesedik majd ki, amikor ugyanis az Forma-1 be fogja vetni az fenntartható üzemanyagot, ami fontos lesz a karbonsemlegessé válás útján

  • Meglepő helyen mutatják be a Williams autóját

    Meglepő helyen mutatják be a Williams autóját

    Azt már eddig tudhattuk, hogy a Williams a Stake F1 Teammel egy napon, február 5-én prezentálja majd az idei konstrukcióját. A napokban azonban az is kiderült, hogy a grove-i istálló ezt egy olyan helyen teszi majd meg, amire még soha nem volt példa a csapat alapítása óta.

    A Forma-1 az újdonsült tulajdonosi köre, a Liberty Media ékezése óta a sorozat első számú célja, hogy népszerűbbé váljon a tengerentúlon. Ezt az F1 több ottani verseny rendezésével igyekszik elősegíteni. Emellett számos amerikai szponzor és cég is érkezett a sportban, közülük a Dorilton Capital a lejelentősebb.

    Az amerikai vállalat még 2020-ban vásárolta fel a patinás brit csapatot a Williams-családtól. A Doriltonnak számos különböző irodája található meg New York-ban, így nem kérdés, hogy itt fogják bemutatni az FW46-ot a nagyközönség előtt.

    A Williams a tavalyi szezonban előrelépést tudott elérni Alex Albon zseniális eredményeinek köszönhetően. A James Vowles által vezetett alakulat változatlan pilótafelállással vágni neki a 2024-es esztendőnek azzal a reménnyel, hogy tovább tudnak haladni a fejlődés útján.

    „Szerintem a csapat jó irányba halad – nyilatkozta a Williams nemrégiben kinevezett technikai igazgatója, Pat Fry. – Nem kell tagadni, rengeteg dolog áll még előttünk, és sok mindent kell fejlesztenünk. Az emberek látják, hogy az itt dolgozó emberek elkötelezettek, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az előbbi célokat sikeresen megvalósítsák.”

    Nem ez lesz az első olyan alkalom, hogy egy csapat a nagyközönság előtt mutassa be az autóját egy nagyvárosban. Az AlphaTauri szintén a „Nagy Almában” mutatta be a tavalyi kosntrukcióját.