Címke: Williams

  • Ex-McLarenes mérnök lett a Dragon új vezető versenymérnöke

    Ex-McLarenes mérnök lett a Dragon új vezető versenymérnöke

    A Dragon Racing egy korábban a Force Indiánál, McLarennél és Williamsnél is megforduló mérnököt, Jakob Andreasent nevezte ki vezető versenymérnöknek. Andreasen a 4. szezon utolsó versenyhétvégéjén, New Yorkban Jose Maria Lopez vezető versenymérnökeként tevékenykedett. A Jay Penske tulajdonában álló csapat mérnökeinek munkáját fogja felügyelni a 2018/2019-es bajnokságban. Andreasen 17 évet dolgozott a Forma-1-ben, ebből 10-et a McLarennél húzott le.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy Jay-el és az egész csapattal dolgozhatok itt a Formula E-ben” – lelkendezett Andreasen.

    „A Dragon pont egy olyan csapat, amelynél mindig is szerettem volna dolgozni a csapategység és az üzlet szempontjából is. Minden folyamat egységes, összetartó a gárda. Ez a családi légkör hozzájárul ahhoz, hogy hatékonyan és gyorsan végezzük a munkánkat a kommunikáció és a megvalósítás terén is. Úgy gondolom ez egy hatalmas előny lesz számunkra a jövőben, ahogy a széria és a versengés színvonala növekszik. Sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, de engem ez motivál. Ennél izgatottabb már nem is lehetnék a bajnokság miatt. A Formula E rohamos tempóban fejlődik, rendkívül lényeges és jól meghatározható az identitása. Lenyűgöz az egész megjelenése, a helyszínek, a rajongók könnyen közel kerülhetnek hozzá. A versengés komoly szinten van, jók a csaták, sztárok a pilóták, elitek a csapatok. Ez bátor és közben magabiztos. Ez tetszik.”

    Komoly pozíciókat töltött be az F1-es karrierjében is, vezető versenymérnök volt a Force Indiánál, főmérnök a Williamsnél. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy megfordult a Champ Carban, a Brit Túraautó bajnokságban, sportautó versenyeken de még a DTM-ben is.

    „Izgatottak vagyunk, hogy Jakobot a csapatnál tudhatjuk, mint a vezérkar egyik tagja” – mondta Penske, a csapat tulajdonosa és főnöke.

    „Jelentősen fejlődünk és Jakob tudása és tapasztalata ezt még gyorsabbá fogja tenni. Várom, hogy együtt dolgozhassunk, és azt, hogy lássam ittléte eredményét a pályán az 5. szezonban és azután is.”

    A Dragon a kilencedik helyen zárt a 4. FE szezonban 41 ponttal, Jerome D’Ambrosio nevéhez fűződik a csapat legjobb eredménye, egy 3. hely Zürichből.

    (Czuth Csaba)

  • Stroll a Force Indiához igazolhat, Szirotkin próbál optimista maradni!

    Stroll a Force Indiához igazolhat, Szirotkin próbál optimista maradni!

    Erősödik azon pletyka, hogy Lance Stroll a Force Indiához igazolhat. A kanadai elég frusztrált a Williams jelenlegi helyzete miatt, és a milliárdos apját Lawrence-t kiszúrták, amint a csapat vezetőivel tárgyal. Amikor erre a Force India dologra rákérdeztek a 19 éves pilótánál Hockenheimben így válaszolt:

    „A versenyre koncentrálok, és nem foglalkozom ezen pletykákkal. Igaz, hogy meglepődtünk és sokkolódtunk az autónk teljesítménye miatt idén. Szeretném ugyanakkor azt, hogy fejlődjünk, és versenyeket akarok nyerni. Miért is ne a Williamsnél?”

    Először is tehát látni akarja, hogy miképp alakulnak a dolgok a Williamsnél, a sorsdöntő 2018-as évükben. Az egykori nagyszerű csapat egy sornyi újítással érkezett Németországba.

    „Látni akarom a fejlesztéseinket, és azt, hogy csapatként is odaérünk, ahol lenne a helyünk. Ugyanakkor versenyzőként a legjobbat akarom magamnak, így meglátjuk majd, hogy mi lesz. Jelenleg azonban arra fókuszálok, ahol most vagyok.” – kesereg Stroll.

    Egyesek, olyanok, mint például a Williams utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve is úgy gondolják, hogy a csapat gyakorlatilag „halott”. Ezen kérdésre, hogy emiatt idegesek-e, a csapat jelenlegi másik versenyzője, Szergej Szirotkin válaszolt:

    ” Nem vagyok ideges. Az van, hogy kemény ember lát csak rá arra a munkára, amit elvégzünk. Kívülről nézve a dolog inkább pesszimistább képet fest, mint ami a valóság. Szomorú, hogy nem mondhatom el a dolgok állását, pedig belsősként sokkal többet látok. Fontos ez a hétvége, mert a csapat jó ideje dolgozott ezen új alkatrészeken. Amennyiben nem működnek majd, komolyak a problémáink, és újra kell elemezni az adatokat mielőtt megoldást találunk. Ez pedig nagyon fájdalmas lesz a csapatnak. Reménykedem benne ezért, hogy minden menni fog, ezt várjuk.”

  • A McLaren és Williams számára is eljött az idő a változásra

    A McLaren és Williams számára is eljött az idő a változásra

    Egy neve elhallgatását kérő mérnök szerint a két legendás, szebb napokat megélő brit istállónál átfogó változásokra van szükség.

    Mindkét csapat megjárta már a motorsport csúcsát, azonban 2018-ban látványosan szenvednek. Egy már mindkét csapatnál megforduló mérnök az Auto Motor und Sportnak beszélt a helyzetről: „Mindkettő egy érett, komoly csapat, hűséges munkásokkal. Azonban rengeteg ember a McLarennél és a Williamsnél is sok minden mást nem tud. Például azt, hogy is alakult ki a Forma-1, és hogy néz ki a többi csapat. Ha mesélsz nekik a más istállókról, hogy azok miként fejlődtek, nem fognak hinni neked. A saját világukban és a csapatuk nagyszerű örökségében élnek.”

    „Viszont mindkét csapatnak be kell ismernie, változásra van szükség.”

    A groveiaknál Claire Williams, a wokingiaknál Zak Brown tette ezt meg.

    „Változtatnunk kell a struktúrán,” – mondta a McLaren vezetője. „Számos olyan emberünk van, aki nem tudja megmutatni mit tud. A csapaton belül a döntéshozás túl lassú és a kommunikáció sem elég jó. Külső szakértelemre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük a gondolkodás más módjait.” – fejezte be Brown.

    A Williamsnél állítólag sok embert oroznának el a Force Indiától, amennyiben a silverstone-i székhelyű csapat megszűnik. A másik lehetőség, hogy a Williams egyszerűen a Mercedes B csapata lesz.

    „Hasonló a helyzetünk a McLarenéhez” – mondta Claire Williams. „Jelenleg kivizsgáljuk a belső struktúránkat és folyamatainkat. Ezt még nem teljesítettük, szóval nincs semmi, amit bejelenthetnénk.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

     

  • Robert Kubica a Haasnál köthet ki jövőre?

    Robert Kubica a Haasnál köthet ki jövőre?

    Robert Kubica és ügynöke, az olasz Alessandro Alunni Bravo továbbra is azon dolgoznak, hogy a lengyel versenyző, aki jelenleg a Williams tartalékversenyzője, versenyzői üléshez jusson jövőre. Túl sok opciója nincs Kubicának, az egyik ilyen azonban a Haas csapat, állítja a Diario Motorsport.

    Bravo ugyan nem erősítette ezt meg, és a csapat sem kommentálta, annak ellenére sem, hogy már többször is konzultáltak.

    A Williamsnek nagyon nem megy jól a szekere idén, és bár még mindig nem tudni pontosan, hogy milyen limitációi vannak Kubicának, folyamatosan felmerül a kérdés, hogy esetleg többet tudna-e kihozni a helyzetből a lengyel versenyző, mint a csapat két fiatalja, Lance Stroll és Szergej Szirotkin.

    A Haasnál sem rózsás a jelenlegi helyzet, épp a napokban nyilatkozták, hogy kezdik megunni Romain Grosjean hibáit, így aztán nem kizárt, hogy lesz jövőre üres hely az amerikaiaknál. Ezt pedig akár Robert Kubica is betöltheti…

  • Szirotkin: Javult a Williams, csak nem látszik

    Szirotkin: Javult a Williams, csak nem látszik

    Különféle tényezők miatt nem feltétlen látszik, de a Williams jelentős javuláson ment keresztül a szezon kezdete óta, vallja Szergej Szirotkin.

    Noha az adatok alapján erősnek kellene lennie, a Williams FW41 a valóságban a leglassabb autó a 2018-as F1-es mezőnyben, az első tíz futamon mindössze négy pontot sikerült gyűjteniük Lance Stroll bakui nyolcadik helyének köszönhetően. Az agresszív aerodinamikai koncepció nem vált tehát be, mint ahogyan a szezon folyamára kitűzött fejlesztési mentőprogram sem: a Brit Nagydíjon bevetett új hátsó szárny olyannyira nem teljesített az elvárásoknak megfelelően (nem is beszélve arról, hogy veszélyes volt), hogy a futam előtt vissza kellett váltaniuk a régebbi specifikációra.

    „Nagyon nehéz” – összegezte az év eddigi alakulását Szirotkin. „Itt-ott néha sikerül előrelépnünk, de mivel a többiek is ugyanezt teszik, a helyzetünk nem igazán változik a többiekéhez képest. Azonban saját magunkhoz képest így is javulunk, egyes területeken pedig jelentőset előreléptünk, de sajnos ezt sokszor elmaszkírozzák egyéb tényezők. Ilyen például az új hátsó szárny, vagy a számunkra legnehezebb és legalkalmatlanabb pálya- és időjárási körülmények. Mindezek elrejtik a fejlődésünk valódi mértékét; nehéz helyzet. Néha relatíve versenyképesek vagyunk és tudunk menni a középmezőnnyel, máskor azonban teljesen magunkra maradunk a pályán.”

    Miután Silverstone-ban specifikációt cseréltek az autókon és ezzel megszegték a parc fermé szabályokat, a Williamseknek mintegy a szezonbeli szenvedések megkoronázásaként a boxutcából kellett rajtolnia. Stroll és Szirotkin két utolsó célbaérőként a 13. és 14. helyeken végeztek, habár Pierre Gasly büntetése miatt Stroll előrelépett egyet a 12. pozícióba.

    „A [safety car utáni] újraindításnál két körön keresztül csak azért imádkoztam, hogy visszatérjen az élet a gumijaimba” – magyarázta Szirotkin, aki pont a biztonsági autó előtt néhány körrel cserélt kereket, így a többséggel ellentétben használt közepes gumikon várta a folytatást. „Részben sikerült, de körülöttem mindenki friss lágyakon volt; össze sem lehetett hasonlítani a tapadási szintem az övékkel. Versenyzőként minden egyes pozícióért harcolni akarsz, így nagyon fájdalmas átélni, amit át kellett élnem a második etap végén.”

  • Ezek a klasszikus autók lesznek az F1 2018-ban

    Ezek a klasszikus autók lesznek az F1 2018-ban

    A Codemasters kiadott egy videót, amelyben bemutatja, hogy mely, új legendás autók lesznek az idén nyáron megjelenő F1 2018 videojátékban.

    Hat plusz két új klasszikus autó került be a játékba a hetvenes és nyolcvanas évekből, a már korábban bejelentett 2009-es Brawnhoz és a 2003-as Williamshez hasonlóan. A tavalyi játékból pedig az összes legendás modell is szerepet kap az ideiben is, így összesen már húsz ikonikus autót vezethetünk.

    Az új autók pedig: A Rush filmből megismert 1976-os McLaren M23D, amivel James Hunt bajnok lett, illetve Niki Lauda Ferrari 312 T2-ese. Ezen kívül megtalálható lesz még a játékban két bajnoki Lotus is, az 1972-es, amellyel Emerson Fittipaldi ért a csúcsra, valamint Mario Andretti 1978-as bajnoki gépe, ahogy az egy évvel későbbi bajnok Ferrari is, amivel Jody Scheckter és Gilles Villeneuve harcolt a bajnoki elsőségért. Végül pedig újonnan bekerült még az 1982-es McLaren MP4\1B, amit John Watson és Niki Lauda vezetett.

    Rajtuk kívül még az F1 2017-ből megismert 12 modell is marad a játékban. Ezek pedig a következők: 1988-as McLaren MP4\4, 1991-es McLaren MP4\6, 1992-es Williams FW14, 1995-ös Ferrari 412T2, 1996-os Williams FW18, 1998-as McLaren MP4-13, 2002-es Ferrari F2002, 2004-es Ferrari F2004, 2006-os Renault R26, 2007-es Ferrari F2007, 2008-as McLaren MP4-23 és a 2010-es Red Bull RB6.

    Végül pedig lesz még két új modell a kétezres évekből, méghozzá a 2003-as Williams FW25 és a 2009-es Brawn BGP-001, ám ezek csak a Headline Edition kiadásban lesznek majd elérhetőek, később pedig DLC-ként.

    Természetesen a húsz klasszikus autó mellett a játék még tartalmazza az idei összes csapatot, pilótát és pályát, köztük a visszatérő Paul Ricardot és a Hockenheimringet is.

    Az F1 2018, augusztus 24.-én pénteken fog hivatalosan megjelenni PS4-re, Xbox One-ra valamint PC-re DVD-n és Steamen.

  • Villeneuve szerint a Williams, mint csapat, már halott

    Villeneuve szerint a Williams, mint csapat, már halott

    Jacques Villeneuve szerint egykori csapata a Williams a túlélésért küzd. A problémák okának pedig Claire Williams csapatfőnökké való kinevezését nevezte meg.

    A patinás brit istálló az eddigi szezonban csupán négy pontot gyűjtött, amivel messze az utolsó helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban. Összehasonlításképpen, az elmúlt években sereghajtónak számító Sauber is négyszer annyi pontot szerzett már, mint a Williams. Így nem csoda tehát, hogy a kritikusok, mint 1997 világbajnoka Jacques Villeneuve is temeti a grove-i istállót.

    A Motorsport-Total nekiszegezte a kérdést a kanadainak, hogy lát-e esélyt arra, hogy a Williams újra elől legyen.

    „Nem! A csapat halott. Nem látok esélyt rá. Egyszerűen nincs vezetése a csapatnak.” – fogalmazott keményen.

    Fontos itt megjegyezni, hogy ugyan mindmáig ő az utolsó világbajnoka a csapatnak, mégsem teheti be a lábát a istállóhoz, hiszen folyamatosan kritizálja a médiában Lance Strollt és korábban a Forma-1 történetének legrosszabb újoncának nevezte honfitársát.

    Villeneuve nem titkoltan nincs jó viszonyban Claire Williams-szel sem, azon a véleményen van, hogy Frank Willims rossz kezekbe adta a csapat irányítását.

    „Akkoriban volt egy alternatív lehetősége, volt egy örököse meg egy örökösnője is. Ő Clairet választotta Jonathannal szemben. Ez nagy hiba volt! Elég csak megnézni, hogy hol tart ma a csapat.”

    Frank Williamsnek három gyermeke van: két fia, Jonathan és Jamie, valamint egy lánya Claire. Claire sajtófőnökként kezdte a csapatnál, Jonathan egy ideig résztulajdonosa volt a GP2-es iSport csapatnak, és a kezei alatt jutott be a Forma-1-be többek között Timo Glock is. Mikor dönteni kellett, hogy ki legyen a Forma-1-es csapat vezetője akkor Clairre esett a választása, ugyanis Frank Williams úgy ítélte meg, hogy Jonathan nem elég erős a csapat vezetéséhez. A sors iróniája, hogy most őt emlegetik erős karakterként.

    „Ha megnézünk egy csapatot, akkor a piramis tetejével kell kezdeni. Fejétől bűzlik a hal. Teljesen vakok. Arra is képesnek kellene lenniük, hogy bevallják, hogy elrontották. Nem látok kiutat a csapat számára.” – folytatta a kanadai.

    Már csak idő kérdése lehet, amíg elkezdenek a fejek hullani. Sokan első körben Claire Williams és Paddy Lowe lemondására számítanak. Claire Williams a napokban azt mondta, hogy kemény döntéseket kell meghoznia, de ezekhez azonban még idő kell.

  • Az új hátsó szárny okozta a két Williams megpördülését

    Az új hátsó szárny okozta a két Williams megpördülését

    A Williams által a Brit Nagydíj időmérőjén elszenvedett két nagytempójú megpördülés a nem megfelelően működő új hátsó szárnyban keresendő, mondta Paddy Lowe.

    A Q1-ben Lance Stroll autója a Brooklands féktávján tört ki, míg Szergej Szirotkin a Stowe-ba menet pördült meg. A két szituáció hasonlósága miatt (mindkét incidens egy DRS-zóna végén a féktávon történt) lehetett sejteni, hogy itt többről van szó egyszerű vezetői hibánál, az adatok pedig valóban ezt támasztják alá. A Williams erre a hétvégére új hátsó szárnnyal érkezett, és habár a csapat szerint magával a szárnnyal semmi probléma, a DRS deaktiválásakor diszkrepancia lép fel a padlólemez és a szárny aerodinamikai viselkedése között. A légáramlat DRS utáni visszacsatlakozása késik az optimálishoz képest, ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy az autó hátulja instabillá és versenyzői szempontból kezelhetetlenné váljon. A fejlemény különösen azért lehet szomorú hír a Williams mentőprogramja szempontjából, mert az autóval eredetileg is hátul voltak gondok.

    „Ezt nem feltétlen így szerettük volna” – ismerte el Lowe. „Nem mondanám, hogy ezzel minden más borul, de nem igazán ilyen irányba szerettünk volna elindulni. Az új hátsó szárny részét képezi az átfogó mentőprogramunknak. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a szárny a probléma forrása, inkább a padlólemezzel történő interakciója a ludas.”

    A probléma az egyik autón már az első szabadedzésen megmutatta magát, a csapatnál azonban „félrediagnosztizáltuk a probléma kiváltó okát, ami nyilván hiba volt”. Tekintve, hogy a versenyzők ezúttal semmiről sem tehettek, az időmérőt követő megbeszélésen Lowe bocsánatot kért tőlük, amiért „nem adtuk meg nekik a szükséges felszerelést”. A Williams egyelőre tanácstalanul áll a helyzet előtt, de a nagydíjra mindenképpen elő kell rukkolniuk valami megoldással. Lényegében két opció közül választhatnak: vagy maradnak az új szárnynál, de egyáltalán nem használják a DRS-t, vagy visszatérnek a régi specifikációhoz. Annyi bizonyos, hogy a pilóták nem rajonganak a „meglepetésszerű pangásokért”.

    „Eddig is megrekedt kissé a levegő a padlólemeznél, de ez új szintre emelte a dolgokat” – összegezte tapasztalatát Stroll. „A hátsó szárny önmagában nem okozhat ekkora problémát, a beállítások, a szél és még sok egyéb tényező is közrejátszik. A harmadik szabadedzésen tapasztaltunk némi légakadást; ezért telt el annyi idő az első és a második etapom között, mert a garázsban kellett maradnom, hogy kivizsgálhassák a gondot. Nem igazán értettük, mi történik, volt néhány feltételezésünk, de nem volt nagy a baj. [Az időmérőn] aztán ennek a háromszorosát tapasztaltam. Körülbelül 60 pontnyi leszorítóerőt, vagyis az autó aerójának a 60%-át elvesztettem.”

    Szirotkin hasonló szituációban találta magát: 50 méterrel a kanyar előtt már deaktiválta a DRS-t, de hirtelen elvesztette a hátsó tapadás egyharmadát.

    „Ha ezt átszámolnád kilogrammba, meglepő eredmény jönne ki” – utalt a veszteség súlyosságára az orosz. „A belsőkamerás felvételen látni lehet, milyen gyorsan zajlott az egész, még fel sem tudtam fogni, mi történik.”

  • Kubica pár hónapon belül már tudja, hogy mit csinál majd 2019-ben

    Kubica pár hónapon belül már tudja, hogy mit csinál majd 2019-ben

    Robert Kubica azt állítja, hogy az elkövetkezendő hónapokban már világosan látni fogja azt, hogy van-e reális esélye visszatérni teljesen a Forma-1 világába versenyzőként is 2019-ben. A lengyel jelenleg a Williams teszt- és tartalék pilótája, de korábban nagyon bizakodó volt, hogy ugyanitt versenyüléshez is juthat. A Swiat Wyscigownak ezt nyilatkozta:

    „Nem titok, hogy realisztikus elképzelés volt az, hogy a rajtrácson legyek 10 hónapon belül. Nem egyszerű, és nehezemre is esik beszélnem a lehetőségeimről, mivel volt egy pont, amikor már idén 99.9%-ban én voltam a befutó. Páran most persze azt mondják, hogy szerencsém van.” – utalt Kubica a Williams idei vergődésére.

    „Most akad már pár csapat, akikkel egyeztettem, vagy még tárgyalhatunk, és minden az elkövetkezendő 2-3 hónapon belül kiderül. Ha én is csapatfőnök lennék, és eldönthetném, hogy autóba ültessem-e magamat, elmondhatom, hogy nem egyszerű a helyzet, és garanciák sincsenek.”

    Kubica is megerősítette, hogy már nem dolgozik együtt Nico Rosberggel. A 2016-os világbajnok korábban segítette a lengyelt a Forma-1-es visszatérésében. És ezt Rosberg sem cáfolja:

    „Nagy lépés volt Kubicának, hogy tartalékpilóta lehet, nézzük meg, hogy mit hoz neki a jövő. Mindenesetre jó őt újra a paddockban látni.”

  • Szirotkin szimulátorozással melegített a futamra

    Szirotkin szimulátorozással melegített a futamra

    Szergej Szirotkin, a Williams orosz újonca nem sokkal a tegnapi időmérő edzés leintését követően a Red Bull Ring paddockjában elhelyezett szimulátorban teljesített néhány kört.

    Szirotkinnak nem sikerült bejutnia az időmérő második szakaszába, így a mai futamot a 18. pozícióból kezdheti meg. Lance Stroll sem tudott remekelni a másik Williamsszel, a kanadai szintén a mezőny hátsó traktusából, a 15. helyről vághat neki a 2018-as Osztrák Nagydíjnak.

    https://www.instagram.com/p/Bkp7cOkFM18/?taken-by=hdani_01