Címke: Williams

  • Kubica elégedett jelenlegi szerepével

    Kubica elégedett jelenlegi szerepével

    Robert Kubica úgy véli, hogy idei fejlesztő versenyzői szerepe a Williamsnél kifizetődőbb, mint azt várta.

    A 33 éves versenyző F1-es visszatérésen dolgozik, egyelőre azonban a fejlesztő versenyzői szereppel kell beérnie, amit egyébként pozitív dolognak él meg.

    „Ez egy jó meglepetés volt számomra.” – mondta a lengyel a Motorsport.com-nak. „Azt hittem, hogy nehezebb lesz néznem, ahogy a többiek versenyeznek, de ez a lehetőség esélyt adott nekem arra, hogy a szenvedélyemnek éljek, még ha nem is versenyzőként, de aktív szereplőjeként a csapatnak, ez pedig kifizetődő. Nem tekintek negatívan arra, hogy nem versenyzem, míg a többiek igen.”

    Más kérdés, hogy a Williams idei teljesítménye eléggé lehangoló, így talán nem is bánja annyira, hogy idén ebből kimaradt, legalábbis élesben. Ebből kifolyólag azonban Kubica szerepe még fontosabb vált.

    „A mi helyzetünkben azon dolgozunk, hogy megpróbáljuk megoldani a dolgokat, szóval egy kicsit más lett a szerepem, mint azt terveztük.” – mondta Kubica. „Ha olyan helyzetben lennénk, melyben az autó megfelelően működik, jelentős lenne a hatásom. Másrészt a szimulátoron is dolgozom és próbálok segíteni fejlődni a csapatnak. Részt veszek a technikai megbeszéléseken is. Ez egy elég elfogulatlan pozíció, és ez elégedettséggel tölt el engem is és a csapatot is.”

  • Hülkenbergnek már a kezében volt a 2014-es Ferrari-szerződés

    Hülkenbergnek már a kezében volt a 2014-es Ferrari-szerződés

    Nico Hülkenberg volt a Ferrari elsőszámú opciója Felipe Massa helyére 2014-re, ám a régóta várt előrelépést meghiúsította Kimi Räikkönen hirtelen leigazolása.

    Massa 2013 végén búcsúzott a Ferraritól, Fernando Alonso csapattársaként pedig Hülkenberget szemelték ki. Már a szerződés is megvolt, a Scuderia azonban az utolsó pillanatban megálljt intett és inkább Räikkönen mellett döntött.

    „Komolynak tűnt a dolog, nagyon közel volt” – emlékezett vissza a német. „Voltak tárgyalások, ilyen-olyan szerződéseket küldözgettek egymásnak az ügyvédek, de ez most már nem számít. Végül nem jött össze, nem akarok ezen morfondírozni.”

    Ferrari-ülés ide vagy oda, Hülkenberg nyolc éve szinte mozdíthatatlan tagja az F1-es mezőnynek és a középmezőny elejének legtiszteltebb pilótájává vált. A Renault versenyzője különösen arra büszke, hogy helyét nagyobb szponzor nélkül és a fizetős versenyzők jelentette veszély ellenére is tudta konszolidálni.

    „Bizonyos szempontból nézve ez is egy eredmény” – magyarázta Hülkenberg. „Sokat elmond rólam és a képességeimről, hogy még mindig itt vagyok és túléltem az eddigieket. Ugyanakkor ez kicsit szarul és unalmasan hangozhat, elvégre többet akarok ennél. De tudjuk, hogy az időzítés a kulcs, a megfelelő autóban a megfelelő időben kell lenned. Ezért vagyok itt most; még közel sincs vége a karrieremnek. A Renault személyében remek partnerre leltem, és nyilván megvan a közös célunk és álmunk, amiért keményen küzdünk és dolgozunk.”

    Az egyetlen igazi töréspont Hülkenberg karrierjében 2010 vége lehetett volna, amikor akkori csapata, a Williams Pastor Maldonado mellett döntött 2011-re. A Force India azonban meglátta Nicóban a tehetséget és leigazolták 2012-re.

    „Talán 2010 vége volt a legveszélyesebb és legkomolyabb időszak, az első évem után, amikor a Williams úgy döntött, nem tart meg” – folytatta. „Azóta azonban mindig voltak csapatok, akik a tehetséget preferálták a pénz helyett – szerencsémre. Valamilyen szinten néha sérülékenynek éreztem magam: nekem sosem volt pénzes hátterem, míg mások ezzel is be tudtak szállni a buliba. Minden a teljesítményemen múlt, azzal kellett meggyőznöm az embereket.”

  • Egy versenyzői overál landolt Kenilworth adományboltjába

    Egy versenyzői overál landolt Kenilworth adományboltjába

    Angliában egy adományboltba meglepő felajánlott tárgy érkezett: egy overál, amely egy Forma-1-es versenyzőé volt egykoron. A kenilworth-i Scope bolt személyzete reméli, hogy hamarosan sikerrel árverésre is bocsátják a beérkezett adományt, egy online aukción.

    Nem volt nehéz kitalálni, mert rá is volt hímezve, bizony ez a versenyruha egykoron Ralf Schumacheré volt, aki a Williamsnél versenyzett 1999-ben, ahogy annak idején Alessandro Zanardi is. A Scopeban nem tudják azt, hogy ki ajánlotta fel a ruhát, és várhatóan 2000 font környékén kelhet el tűzálló ruha, amelynek a bevétele fogyatékosok gondozására megy majd.

  • Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Az ESPN szerint a McLaren a héten bejelentheti Carlos Sainz leigazolását Fernando Alonso helyére, így Pierre Gasly akár jövőre a Red Bullnál köthet ki. Kedden a McLaren is megerősítette, hogy 2018 végén Alonso felhagy a Forma-1-es versenyzéssel, ezzel pontot tett a hónapok óta folyó találgatásokra, a jövőjével kapcsolatban. A csapat ugyanakkor Alonso várható kilépése miatt párhuzamosan egyeztetett Sainzzal és Daniel Ricciardoval is az egyik 2019-es versenyülésükre.

    A megegyezés Ricciardoval nem sikerült, hiszen jó egy hete az ausztrál pilóta nagy meglepetést okozott azzal, hogy jövőre a Renaulthoz igazolt Sainz helyére, így Nico Hülkenberg lesz a csapattársa. Az ifjabb spanyol pilóta viszont amúgy is kölcsönben volt a Red Bulltól, és nem sikerült neki a Toro Rossóból az anyacsapat egyik versenyülésébe ugrania.

    Ricciardo váratlan lelépésével Sainz és Gasly került előtérbe. Az ESPN kiderítette azonban, hogy két éves szerződést jelenthetnek be hamarosan a McLarennél, akár még a mai napon. Így megtörténhet az, hogy Gasly lehet Max Verstappen csapattársa 2019-ben.

    Sainz 2019-es csapattársának a kiléte azonban jelenleg egyáltalán nem tisztázott. Amennyiben dobják az alul teljesítő Stoffel Vandoorne-t, az ifjú Lando Norris kaphat esélyt. Norris elég hamar reagált is egy érdekes Twitter üzenet formájában az Alonso körüli hírekre egy gif formájában, és annyit írt csak mellé, hogy: „Érdekes.”

    Az biztos, hogy Ricciardo váltása adott egy komoly lökést a pilótapiaci keringésnek, ahogy az is, hogy Lawrence Stroll átvette a Force Indiát, és jövőre feltehetően átrakja a fiát oda a Williamstől. Ez a lépés pedig azt jelentheti, hogy Esteban Ocon vagy Sergio Perez lehet az, aki nézhet új csapat után a következő szezonra…

    [poll id=”80″]

  • Stroll: A télen sokat fejlődtem

    Stroll: A télen sokat fejlődtem

    Finoman fogalmazva sincs túl sok sikerélménye idén a Williamsnek, egyedül Lance Stroll bakui nyolcadik helye jelentett némi fényt a sötétségben.

    Ez az eredmény négy világbajnoki pontot jelentett a grove-i istállónak, ami azóta is az egyetlen pontjai a csapatnak, ami egy kis löketet adott a pilótáknak.

    „Természetesen az idei eredmények nem azok, amiket szeretnénk, de a bakui pontszerzés nagyszerű volt.” – ismerte el Stroll.

    Pedig a kanadai tavaly még dobogóra is állhatott Azerbajdzsánban, ma pedig a Q2-be jutás is komoly nehézségeket okoz.

    „Az a kevés Q2-es szereplés remek érzéssel töltött el. Mindent ki kell hozni a lehetőségekből, és mint pilóta már elégedett lehetsz. Úgy érzem, hogy télen fejlődtem, és sokkal előrébb tartok tavalyhoz képest.” – fogalmazott.

    Az, hogy mekkora is a baj, azt a csapattárs Szergej Szirotkin szavai hűen tükrözi. Az orosz már most oda adta a csapatának az év végi utolsó helyet.

    Stroll jövője továbbra sem tisztázott, de minden jel szerint az apja által megmentett Force Indiánál folytathatja pályafutását. Azonban ő még csak az idei szezonra szeretne koncentrálni.

    „A cél az, hogy egyenletes teljesítményeket nyújtsunk, hogy a jövőben elkezdhessünk feljebb lépegetni.Egy 12. vagy egy 13.hely már egy jó versenynek tekinthető a Williams szempontjából. Ha ez sikerül, akkor már jó úton vagyunk. Általában viszont egy jó hétvége után egy sokkal nehezebb következik, emiatt nem is tudjuk megmondani, hogy éppen hol tartunk a fejlesztésekkel a többi csapathoz képest.” – tette hozzá.

  • Coulthard: A Williamsnél már nem érzem a szenvedélyt

    Coulthard: A Williamsnél már nem érzem a szenvedélyt

    David Coulthard elmondta, szerinte már nincs meg az a szenvedély a Williams Forma-1-es csapatánál, mint korábban.

    A Williams a valaha volt egyik legrosszabb szezonját futja, utolsók a világbajnoki tabellán, csak 4 pont áll a nevük mellett, és már a nyári szünetet töltik a csapatok. Lance Stroll 8. helye a csapat egyetlen pontszerzése, míg 12 versenyből hatszor mindkét Williams, Stroll és Szirotkin is elvérzett, már a Q1-ben.

    Coulthard, aki 1994-ben és 1995-ben versenyzett a csapatnál és még az első nagydíjgyőzelmét is velük szerezte, hangot adott annak, hogy a grove-i székhelyű istálló belenyugodott az utolsó helyekbe. „Kicsit féltem a Williamst” – mondta a Channel 4 szakértőjeként tevékenykedő Coulthard az Autosportnak.

    „Nem látom azt, hogy gyötörné őket a sikertelenség, mint régebben. Átverheted az embereket annak kapcsán, ahogyan érzel, de a szenvedélyt nem lehet meghamisítani. Örülnék, ha újra láthatnám ezt náluk. A paddock nagy tisztelője a csapatnak, amit elértek, de ez idővel alábbhagy majd. Remélem, újra megtalálják a helyes utat.”

    A McLaren, ahol Coulthard 1996 és 2004 között versenyzett és 13-ból 12 győzelmét szerezte is egy átlagon aluli szezont produkál. Eric Boullier-nek kellett felállnia a versenyigazgatói székből, miután a McLaren Renault erőforrásokkal sem tudott nagyot előrelépni. Így a kétszeres CART bajnok Gil de Ferran érkezett, mint sportigazgató. Coulthard együttérzését fejezte ki Boullier kapcsán és úgy gondolja, ha eljön az ideje, a McLaren újra fel tud majd kapaszkodni a mezőnyben.

    „Mindig zavarba ejtő, ha ilyen nehéz időszakon mennek keresztül, de ez mindig az embereken múlik: azokon, akik az autót építik, akiknek talán nem voltak meg a kellő erőforrásaik, vagy rosszul használták azokat, ekkor azonban ők a felelősek.

    Ron Dennis mondta még nekem, hogy „nem én tervezem az autót, nem én építem, nem én vezetem, szóval ezek nem az én felelősségeim” – ez elég fair vélemény.

    „Az ő felelőssége az egész cég volt, a szponzorok szerzése, meg kellett adni az erőforrásokat a mérnököknek, hogy egy jó autót építhessenek. Szerintem Zak és Gil, aki tapasztalt a versenyzés terén is, meg fogják tudni oldani. De ez időbe telik.”

  • Massát rendesen felhúzta Stroll

    Massát rendesen felhúzta Stroll

    Felipe Massa elmondta, hogy felhúzta őt Lance Stroll, amikor azt állította, hogy semmi különleges segítséget nem nyújtott neki, amikor csapattársak voltak.

    Lance Stroll Massa csapattársaként futotta első szezonját a Forma-1-ben, így joggal gondolhatnánk, hogy az akkorra már veteránnak számító Massa hasznos tanácsokkal látta el az újonc kanadait.

    „Nem gondolom, hogy bármiféle iránymutatást kaptam volna tőle. Nem tudom miért gondolják az emberek, hogy ő az edzőm vagy a mentorom” – nyiltakozta korábban Stroll.

    Massa úgy döntött, hogy nem kommentálja Stroll nyilatkozatát, ám a héten ismét előkerült a téma.

    „Sokat tettem érte, teljes alázatossággal. Amikor először találkoztunk, hét éves volt. Megtiszteltetés volt segíteni őt” – mondta Massa egy brazil TV műsorban.

    „Nehéz volt felvennie a tempót, megérteni az F1-es autók viselkedését, a gumik megfelelő használatát 18 éves korában.”

    „Nagyon közel álltam hozzá, sokat beszéltünk. Olyan dolgokban próbáltam segíteni, amit korábban soha nem láttam más versenyzőktől. Schumacher sem tett hasonlókat, aki az én mesterem volt.”

    „Szóval felhúzott Stroll, nem ezt vártam volna, de nem probléma” – tette hozzá Massa.

  • Villeneuve szerint Strollnak minél hamarabb le kell lépnie a Force Indiához

    Villeneuve szerint Strollnak minél hamarabb le kell lépnie a Force Indiához

    Jacques Villeneuve azt mondja, hogy a Force Indiának minél hamarabb, már Spában be kellene ültetnie a 19 éves Stroll-t az egyik VJM11-be!

    A Force Indiát egy a kanadai pilóta édesapja, Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport mentette meg, ezért nyilván nem kérdés, hogy Lance Stroll hol versenyez jövőre. Azonban az a Jacques Villeneuve, aki nemrég még a „Forma-1 valaha volt legrosszabb újoncának” kiáltotta ki Stroll-t azt gondolja, hogy honfitársa minél előbb ül át a Force Indiába, annál jobb.

    „Lance-nek a Force Indiánál kéne befejeznie a szezont. Nem kéne várnia. Már a hónap végén, Belgiumban ott kéne vezetnie” – mondta 1997 világbajnoka a Le Journal de Montreal-nak. „Jobb lenne az autója, a jövő évet így akár kezdeti előnyből is kezdhetné, fejlődhetne a Force India mérnökeinek segítségével.”

    Villeneuve nem gondolja, hogy a csapat két jelenlegi, szilárd szerződéssel rendelkező pilótái közül ne lehessen egyiket se elmozdítani.

    „Minden megtörténhet az F1-ben” – mondta. „Láttunk már pár dolgot korábban, meg lehet vásárolni a szerződéseket. Kivitelezhetők a pilótacserék a szezon közben is.”

    Nyilván annak az esélye, hogy Stroll már idén rózsaszínbe öltözhessen, elenyésző. Attól függetlenül, hogy ez megtörténik-e, Villeneuve szerint nem túl rózsás a Williams jövője – azé a csapaté, ahol bajnoki címet szerzett -, úgy látja, a csapat haldoklik.

    „Nem csak Lawrence-t, hanem még a főszponzor Martinit is elvesztették, ez az utolsó szög a koporsóban.” – tette hozzá. „Kevés pénz fog befolyni nekik a TV-s jogokból, mert a bajnokság legalján vannak. Még a fizetős pilóták sem akarnak majd ott pénzt költeni.

    Villeneuve úgy gondolja, hogy a Force India jó befektetés Lawrence Stroll számára.

    „Ez az alakulat jobb a Williamsnél. Csak azért álltak le a fejlesztésekkel, mert elfogyott rá a pénzük. Lawrence mindig is naggyá tette a márkákat. Ez az egyik erőssége. A Williamsnél ezt nem tudta megcsinálni, mert nem ő volt a tulajdonos, azonban a Force Indiánál nagyobb lesz a befolyása. Segíteni fog nekik. A Force India egy versenyistálló maradt, nem úgy, mint a Williams” – tette hozzá.

  • Miért volt a hungaroringi teszt végén szivárvány színű a Williams?

    Miért volt a hungaroringi teszt végén szivárvány színű a Williams?

    A kétnapos hungaroringi F1-es teszt utolsó perceiben Robert Kubica a korábbinál is jobban felhívta magára a figyelmet. Vagyis inkább a csapat hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy szinte az egész autót bekenték úgy nevezett flow-viz festékkel. Ezt gyakran alkalmazzák a csapatok, de nem nagyon látni olyat, hogy egyidejűleg az egész autót bekennék vele. Nyilvánvalóan csak a figyelemfelkeltés volt a cél, ez pedig be is jött. Sokak szerint az egykori Benettonra hasonlított Kubica autója, mire visszatért a boxba.

    De mi is a „flow-viz paint”?

    Olyan festékről van szó, melyet tesztek során azért kennek fel az autók egyes részeire, és még mielőtt az megszáradna, az autót kiküldik a versenypályára. A festék a menetszélnek köszönhetően elfolyik az autón, így pedig láthatóvá teszi a légáramlatok irányát, mértékét. Ily módon segíti a mérnökök munkáját az aerodinamika terén.

    Ezt a módszert a McLaren alkalmazta először a Forma-1-ben, 2010-ben. Azóta rendszeresen fel-feltűnik a teszteken a festék, azonban nyilvános teszten nem alkalmazzák túl gyakran, hiszen így az ellenfelek is láthatják az eredményt…

    https://www.instagram.com/p/BmKjI5IhiFF/?taken-by=anditajthi

  • Erre nem voltunk felkészülve: dal Robert Kubica visszatérésére!

    Erre nem voltunk felkészülve: dal Robert Kubica visszatérésére!

    Azt hittük, hogy az idei év nyári autósportos slágere, a Mama Lauda lesz, de most itt egy újabb versenyző, Robert Kubica tiszteletére. Az Oczosinko néven futó lengyel srác az esport profi énekesének vallja magát. Hála a jó Istennek nem értjük általában miről danolászik rettentően hamisan.

    Nem úszta meg az amatőr remix király munkásságát Robert Kubica sem, és rapben mondja el a barátunk, hogy milyen remek is lenne, ha a honfitársa visszatérne a Forma-1-be. A szövegből azért annyi lejön, hogy Lance Strollal és Szergej Szirotkinnal a művész kevésbé elégedett, és Kubicát javasolja a Williams versenyülésébe, hiszen az egész paddock őt hiányolja. Természetesen ha a rajtrácson lesz, akkor már nyerni is fog. A dal szerzője pedig akár más csapatnál is el tudná képzelni őt, csak legyen már valami.

    Nehezen szólalunk meg, íme a remekmű:

    https://www.youtube.com/watch?v=G-EjN1CJYtc