Címke: Williams

  • Kubica megmutatta, semmi sem lehetetlen

    Kubica megmutatta, semmi sem lehetetlen

    Nemrég jelentették be hivatalosan, hogy Robert Kubica lesz a Williams másik 2019-es pilótája, a groviak pilótájaként adott első interjújában pedig azt hangsúlyozta, semmi sem lehetetlen.

    Kubica Abu Dhabiban a RaceFans kérdésére elmondta, megérti, hogy szinte mindenki úgy gondolta, sosem fog visszatérni 2011-es ralibalesete után, melynek alkalmával komoly mellkasi- és karsérüléseket szenvedett.

    „Ezt sosem hitte volna valószínűleg senki. Egyedül én és a körülöttem lévők nem adták fel, nekik ezúton is meg szeretném köszönni. Azonban mindenki tudja, hogy ez szinte elérhetetlen volt. Ez a nap viszont megmutatta, semmi sem lehetetlen.”

    Kubica bizonyítani fogja, hogy a sérülései ellenére is versenyképes lesz.

    „A dolog nagyon egyszerű, várni kell két hónapot, aztán úgyis kiderül. Szerintem, ha nem lennék jó, nem tarthatnék most itt.”

    Szerinte „normális”, hogy az emberek megkérdőjelezik, hogyan tudja ezt megcsinálni.

    „Tudom, hogy nehéz elhinni, de szerintem a Williams idén, én pedig már az elmúlt másfél évben éreztem, hogy meg tudom csinálni. A korlátaim nem akadályoznak, mint ahogy sokan gondolják.”

    A lengyel elmagyarázta, hogyan tudatosult benne a tavalyi Renault-os teszt alkalmával, hogy visszatérhet és újra „természetesen” tudja vezetni az autót.

    „Hogy a legmagasabb szinten is tudj teljesíteni, a lehető legtermészetesebben kell vezetned. Nem kell túlgondolni, csak vezetni. A fordulópont tavaly jött el, amikor néhány teszt után észrevettem, hogy igazából elkezdtem természetesen vezetni. Ezután nyilván alkalmazkodnom kellett az új technikához, ami sokat változott az évek során. Viszont elégedett vagyok azzal, amit idén elértem. Ez minden, nincs más mondanivalóm.”

  • Nem kért tovább a Williamsből Szirotkin fő támogatója

    Nem kért tovább a Williamsből Szirotkin fő támogatója

    A Williams hivatalosan is bejelentette, hogy Robert Kubica náluk tér vissza a Forma-1-be. Ez a döntés azt is jelenti, hogy Szergej Szirotkin számára nem lesz maradás a száguldó cirkuszban és vele együtt távozik a csapattól az egyik kiemelt partner, az SMP Racing is.

    Szirotkin idén kapta meg a lehetőséget a brit alakulattól, amit nagyban segített az orosz vállalat hatalmas pénzügyi támogatása is.

    Az SMP Racing alapítója Boris Rotenberg most elmondta, hogy Szirotkin távozása már csak az után történt, hogy ők közölték a Williams-szel, hogy a gyenge teljesítményük miatt a jövőben nem kívánják támogatni őket.

    „Mi hoztuk meg azt a döntést, hogy nem folytatjuk a Williams Martini Racing-gel közös Forma-1-es projektünket. Kellemetlen meglepetésként ért minket a csapat szezon elején mutatott teljesítménye, és a szezon közbeni fejlődés mértéke sem volt elég magas.” – indokolt Rotenberg.

    „Mindezek ellenére Szergej jó szezont futott és ezen körülmények között is remekül helytállt. 100 százalékot beleadott mindig, és minden feladatot elvégzett. Elégedettek vagyunk vele, és jelenleg is keressük a számára legmegfelelőbb opciót a folytatásra.” – tette hozzá.

    Szirotkin idén csupán egyetlen egy pontot gyűjtött, azt is Monzában Romain Grosjean kizárása után örökölte meg. Míg a csapat szinten sem voltak sokkal sikeresebbek, a Williams hét pontjával sereghajtó a konstruktőri versenyben.

    Az orosz pilóta közösségi oldalán pedig már el is búcsúzott a Forma-1-től.

  • Szirotkin elismerte, hogy jövőre nem versenyez a Forma-1-ben!

    Szirotkin elismerte, hogy jövőre nem versenyez a Forma-1-ben!

    Szergej Szirotkin megerősítette, hogy nem lesz jövőre az F1 rajtrácsán, miután alulmaradt Robert Kubicával szemben a Williamsnél. Az SMP Racing támogatta versenyző idén mutatkozhatott be a királykategóriában, de csak egyetlen pontot szerzett szeptemberben az Olasz Nagydíjon a tizedik helyezésével. A hivatalos bejelentést követően az orosz ezt írta ki a Twitterére:

    „Sajnos, jövőre nem fogok versenyezni a Forma-1-ben. Hosszú és kemény év volt, és nem sikerült minden úgy, ahogy azt akartam, de dolgoztam tovább. Minden energiámat és a szívemet beletettem azért, hogy hogy elérjem azt, amit úgy érzek, hogy megérdemelném. Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben elfogadhatóan dolgoztunk, Köszönöm mindenkinek a támogatást, a bizalmatokat és a kedves szavaitokat. Köszönöm azt a szurkolást, amiben Szocsiban részesítettetek az Orosz Nagydíj alatt, ami igazán megható volt. Végül köszönöm mindenkinek az idei szezont, örökké megmarad az emlékeimben. Köszönök mindent barátaim.”

    Szirotkin tehát az utolsó Forma-1-es rajtjára készül ezen a hétvégén Abu Dhabiban.

  • Robert Kubica és Claire Williams nyilatkozatai a visszatérés alkalmából

    Robert Kubica és Claire Williams nyilatkozatai a visszatérés alkalmából

    Azzal, hogy Robert Kubica csatlakozott a Williams Racinghez, teljessé vált a 2019-es felállásuk. George Russell mellett a lengyel bizonyíthat újra, a Forma-1-ben. Robert már 2017-ben lenyűgözte a csapatot, aztán 2018-ban elvállalta a teszt- és tartalék pilótai szerepkört. Ezen munkája részeként értékes időt töltött a gyárban de a pályán is, hiszen az FW41-est számos alkalommal vezethette, akár szabadedzéseken is.

    Robert Kubica így beszélt a visszatéréséről:

    „Először is, köszönöm mindenkinek, aki segített az életem ezen nehéz korszakában az elmúlt években. Kalandos volt az utam vissza a Forma-1 rajtrácsára, de ami szinte lehetetlennek tűnt, most pozitívvá vált. Nagyon izgatott vagyok, hogy 2019-ben újra a Forma-1-es mezőny tagja lehetek. Egyértelmű az, hogy hosszú út vezetett ezen bejelentésig, de az igazi kaland csak most kezdődik, hogy újra dolgozhatok a Williamsszel a pályán. Nem lesz egyszerű, kemény munka kell és elhivatottság, de George és én együtt fogunk dolgozni, és megpróbáljuk a csapatot gatyába rázni, és előrébb vinni a rajtrácson. Ez az év kemény volt, sokat tanultam, és köszönöm Franknek és Clairenek a lehetőséget. Az, hogy újra az F1-es rajtrácson lehetek a következő szezonban az életem egyik legnagyobb eredménye lesz, és biztos vagyok benne, hogy a kemény munkánk és elkötelezettségünk segíteni fog a csapaton, hogy együtt jó eredményeket érhessünk el. Köszönöm még egyszer mindenkinek, aki támogatott, és hitt bennem. Visszatérek a mezőnybe egy F1-es autó volánjánál, és már nagyon várom a versenyeket.”

    Claire Williams, helyettes csapatvezető hozzátette:

    „Örömmel jelentem be Robertet, hogy George mellett 2019-ben a versenyzőnk lesz. Mindannyiunkat a Williamsnél lenyűgözött azzal amit elért, ami mutatja az ő karakterének az erősségét ahogy visszatér a Forma-1-be. Az idei szezonban az elhivatottsága a csapat iránt és a munka, amit a színfalak mögött végzett mindent felülmúlt, és ezen idő alatt elfogadott és nagyon tisztelt tagjává vált a Williamsnek, különösen a harcias szelleméért. Így, hogy megvan a folytonosság, és Robert előre lép az új szerepkörébe, az egy fontos lépés lesz nekünk, hiszen újra a mezőny elején szeretnénk harcolni. Nagyon izgatott vagyok a fiatal és tapasztalt felállásunk miatt, és várjuk már 2019-et, hogy láthassuk azt, hogy mit tudunk a pályán. Köszönöm Lancenek és Szergejnek is az odaadó munkát ebben a kihívásokkal teli szezonban. Minden jót kívánunk nekik a karrierjük folytatásához.

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/194079291498500/

  • Hivatalos: 2019-ben Robert Kubica a Williamsben!

    Hivatalos: 2019-ben Robert Kubica a Williamsben!

    Robert Kubica lesz George Russell mellett a Williams másik versenyzője 2019-ben. A Williams végül csak lehetővé tete a lengyel közönség kedvenc hihetetlen visszatérését a királykategóriába, 8 évvel a súlyos rali balesete után, amelynek a következményeit már örökké viselnie kell, és megszakította a Forma-1-es karrierjét. Eredetileg még 2018-ra szerződtek volna, miután a Renault és a Williams is biztosított neki számos tesztlehetőséget. Végül előbbinél nem kapott helyett, utóbbinál pedig teszt- és tartalék pilóta lehetett, mert a helyét Szergej Szirotkin foglalta el.

    Tesztpilótaként azonban a brit csapat már jobban és folyamatosan fel tudta mérni Kubica képességeit, és gyakorlatilag idén 5 napot tesztelt, valamint két versenyhétvégén is részt vehetett szabadedzéseken. Nem titok az sem, hogy sikerült Kubicának további lengyel szponzorpénzeket felkutatnia, és főleg az Orlen támogatásának köszönhető az, hogy jövőre újra a mezőny tagja lehet. Az olajkonszern nagyjából 10 millió euróval száll be, és teljes értékű szponzora lesz a brit csapatnak. Soha ekkora mértékű támogatást sportoló még nem kapott Lengyelországban.

    2010 novemberében Abu Dhabi volt az utolsó futam, amin részt vehetett versenyzőként, az új kalandja pedig itt kezdődik el újra. A lengyel a héten is folyamatosan szimulátorozott Groveban.

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/254042641941412/

  • A Williams költségvetése jövőre ugyanakkora lesz, mint az idei

    A Williams költségvetése jövőre ugyanakkora lesz, mint az idei

    A Williams hiába zárta pocsékul az idei évet, mégsem kell majd jövőre kevesebb pénzből gazdálkodniuk. Ám a plusz források kiléte még ismeretlen.

    A brit csapat elég nehéz éven túl a Forma-1-ben, a csapatok értékelésében csupán hét megszerzett ponttal az utolsó helyen állnak. Sem Szergej Szirotkin, sem pedig Lance Stroll sem tudta felvenni a versenyt közvetlen riválisokkal. Mindezek ellenére a helyettes csapatfőnök Claire Williams nem számít arra, hogy csökkenni fog a csapat költségvetése jövőre.

    „A költségvetésünk ugyanakkora lesz, mint az idei évi. Nem történik majd csökkenés.” – jelentette ki Williams. Ám arra nem tudott válaszolni, hogy a gyenge szereplést kompenzáló pénzek honnan jönnek majd. „Nemsokára lesz majd tájékoztatás a jövő évi szponzorainkról. Többet jelenleg nem mondhatok.” – folytatta.

    A pénzügyi csökkenés áthidalására az egyik módszer az lehetne, hogy a csapat csökkenti az alkalmazottjainak a számát, ám ez nem szerepel jelenleg a terveik között.

    „Nem szeretnék a Williamsnél egy embert a másik fölé helyezni. Mindenki fontos szerepet tölt be nálunk, nem lennék túl népszerű, ha embereket kellene beáldoznom a gyárban.” – jelentette ki.

    Hogy mindezek hatására bízhatnak-e abban, hogy jövőre jobb autót sikerül építeniük, Williams így felelt:

    „Nagyon keményen dolgozunk ezen, mindenki tudja, hogy hol áll most a jelenlegi autónk. Sokat elemzünk, és azonosítjuk a problémákat. Nem csak az autó gyengeségeit fedeztük fel, de mindent megteszünk azért is, hogy azokon változtassunk.”

    „Nem tudjuk, hogy a többi csapat hogyan dolgozik. Ezért kell várnunk februárig, de én nagyon hiszek a csapatban. A gyárban mindenki azon van, hogy változtassunk a rossz formánkon. Az biztos, hogy az új autónk nem lesz rosszabb, mint az idei.” – zárta.

  • A Williams már ezen a héten bejelentheti Kubicát

    A Williams már ezen a héten bejelentheti Kubicát

    A Williams akár az Abu-Dzabi Nagydíjon bejelentheti, hogy Robert Kubica lesz George Russell csapattársa 2019-ben.

    A 2008-as Kanadai Nagydíj győztese idén a grovei istálló tesztpilótájaként tevékenykedik, azonban ha visszatérne, az óriási dolog lenne, ugyanis a lengyel pilóta még 2011-ben rallibalesetet szenvedett.

    Kubica a 2010-es Abu-Dzabi Nagydíj óta nem szerepelt Forma-1-es versenyen. Tavaly a Hungaroringen tesztelhetett a Renault színeiben, idén pedig a Williamset vezethette pár pénteki szabadedzés erejéig.

    Habár a csapat orosz pilótája, Sergey Sirotkin rengeteg támogatóval rendelkezik, azonban az idei szezonban nem teljesített valami jól, ami miatt a Williams valószínűleg nem fog hosszabbítani az orosszal.

    Sokat pletykáltak arról, hogy Kubica a Ferrari fejlesztőpilótája lesz majd, miután a Daniil Kvyat vissza fog térni a Toro Rossoval. Az orosz így már nem a Ferrari fejlesztőpilótájaként fog majd tevénykedni.

    Egy lengyel újságíró, Cezary Gutowski azt írta ki a Twitterre, hogy a Williams ezen a héten csütörtökön fogja bejelenteni, hogy Kubica lesz majd annak a George Russellnek a csapattársa a Williamsnél, aki nagy valószínűséggel az F2 bajnoka lesz majd a hétvégén.

    A Williams rengeteg támogatót fog elveszíteni, ugyanis Lance Stroll valószínűleg a Force Indiához fog majd távozni, ráadásul a Martini sem fogja őket szponzorálni 2019-től. Egyes források szerint Kubica rengeteg támogatót fog hozni a csapathoz.

    A groveiak valószínűleg az utolsó helyen fognak végezni a konstruktőri bajnokságban. Stroll és Sirotkin mindössze hét pontot szerzett az eddig megrendezett húsz versenyen. Sirotkin mindössze egyetlen egységet gyűjtött, ráadásul azt is csak annak köszönheti, hogy Romain Grosjeant utólag kizárták az Olasz Nagydíjról.

  • Stroll: Borzasztó vezetni az idei Williamst

    Stroll: Borzasztó vezetni az idei Williamst

    Lance Stroll a 2018-as Williamst szinte vezethetetlennek titulálta, szerinte semennyit sem fejlődött az FW41 a szezonnyitó óta.

    Az ifjú kanadait Brazíliában kérdezték idei szezonjáról: „A versenyek, melyeken pontot szereztek jók voltak, de nagyon kellett küzdenem. Összességében nem volt elég jó az autó, szörnyű volt vezetni. Szimplán szörnyű volt a teljesítménye, frusztráló, de ez van. Már megemésztettem.

    A 20 éves pilótának ez a második szezonja a groveiaknál, ahonnan valószínűleg távozik a Force Indiához Esteban Ocon helyére.  Stroll ugyan nem erősített meg semmit jövő évi terveivel kapcsolatban, ám az ideit kész elfelejteni.

    „Nagy kihívás volt ez a szezon, ezzel az autóval. Semennyire sem teljesített. Készen állok, hogy lapozzak és továbblépjek.”

    Hiába szerzett csak 6 pontot a tavalyi 40 után, úgy érzi, fejlődött második királykategóriás szezonjában.

    „Ha az autót kivesszük az egyenletből, akkor szerintem sokat fejlődtem, érettebbé váltam. Volt néhány jó időmérőm, például Monzában sikerült továbbjutnom a Q2-be, ami nagy dolog volt számunkra, habár messze van az ideálistól. Volt néhány remek futamom is, melyeken a pontszerzés is összejött. Innen nézve még ez is egy jó év.

    Hiába hozott a csapat egy új fejlesztési csomagot a Hockenheimringre, amit a technikai igazgató, Paddy Lowe nagy lépésnek nevezett akkor. Stroll nem gondolja, hogy egyáltalán fejlődtek volna az első futam óta.

    „Összességében sokkal többet vártam magunktól és az autótól, viszont egyáltalán nem fejlesztettünk. Ugyanaz az autónk, mint Ausztráliában, ez kicsit szégyen.”

  • Kubica már eldöntötte, hogy mit csinál 2019-ben!

    Kubica már eldöntötte, hogy mit csinál 2019-ben!

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy Robert Kubica lesz az, aki beülhet a Williams másik versenyülésébe 2019-ben. A lengyel versenyző azóta nem versenyzett a Forma-1-ben, mióta 2011-ben egy rali balesetben súlyosan megsérült a karja, és idén a hírek szerint év végén már a Williams versenyülése, vagy a Ferrarinál betöltött tesztversenyzői szerep közül választhatott.Feltehetően sikerült összeraknia egy megfelelő támogatói csomagot, ami elég lehet a Williams üléséhez, és ennek a zászlóshajója a lengyel PKN Orlen olajvállalat lehet.

    Egy rendezvényen Észak-Lengyelországban ennyit mondott most a csapat jelenlegi tesztpilótája a Sport.pl-nek:

    „Meghoztam a döntésemet. Hogy az a Williams lesz-e? Remélem. Hivatalosan két csapatnál van már csak hely jövőre, és egyértelmű, hogy nem a Toro Rossoba tartok.”

    A 33 éves pilóta annyit még hozzátett, hogy nem voltak egyszerűek ezek a tárgyalások:

    „Nagyon intenzív időszak volt ez, és sok dolog történt. Nem az van, hogy én és más emberek szórakozunk, és nem akarjuk bejelenteni a döntést. Mindenki meg kell, hogy hozza a saját döntését. Én nyíltan annyit mondtam, hogy határidőt adtam magamnak a dologra, és én meghoztam a döntésemet. Nem mondom azt, hogy nem lesznek furcsa következmények, de most már valóban jó lenne gyorsan véglegesíteni azt, hogy mi fog történni velem. Mától kezdve ez már rajtam nem múlik, de annyit elárulhatok, hogy nem is minden függ a Williamstől.”

    Lehetséges, hogy a Williams arra kénytelen várni, hogy a Force India hivatalosan is bejelentse azt, hogy Lance Stroll 2019-ben már a silverstone-i bázisú csapatnál lesz aktív.

  • A Porsche LMP1 csapatfőnöke az F1-be tart?

    A Porsche LMP1 csapatfőnöke az F1-be tart?

    A hírek szerint Andreas Seidlt, a Porsche volt LMP1-es csapatának főnökét rövidesen vezető pozícióban láthatjuk viszont az F1-es paddockban.

    A 42 éves Seidl eddigi karrierjét egy nála 20 évvel idősebb mérnök is megirigyelné: 2009-ig a BMW Sauber F1-es csapatának dolgozott, majd ő felügyelte a BMW DTM-es visszatérését – ahol rögtön az első évükben, 2012-ben elhódították a bajnoki címet. Ezt követően 2014-ben átnyergelt a WEC-be belépő Porschéhoz, ahol kulcsszerepet játszott a 2015 és 2017 között megszerzett három dupla bajnoki címben és három Le Mans-győzelemben. Az LMP1-es projekt befejezése után Seidlt a Porsche Formula E-csapatának megszervezésével bízták meg.

    „[Seidl] egy perfekcionizmusra törekvő mérnök, aki az autók műszaki teljesítményéért, versenyirányítói minőségében pedig a világbajnoki versenyek szervezeti oldaláért felelős” – olvasható a Porsche sajtóanyagában. „Az LMP1-es versenyzők számára olyan, akár egy válogatott edzője; menedzserként és nagykövetként felügyeli az üzleti kapcsolatokat; míg stratégiai vezetői szerepkörében a versenymérnökökkel együtt ő hozza meg a kulcsfontosságú döntéseket.”

    Kevesen rendelkeznek ilyen kiterjedt portfólióval, Seidl pedig nem sokáig szeretné képességeit a parlagon hevertetni és állítólag megcélozta az F1-et. Egyelőre nincsen betöltetlen vezetői pozíciók egyetlen F1-es csapatnál sem, ám az egyik teória szerint Seidl a Ferrari felé tart, ahol szoros kapcsolatot ápol a BMW Saubernél megismert Sebastian Vettellel – a Ferrari azonban tagadta a híreket. Jobban elkélne a segítség a Williamsnél és a McLarennél, a két legendás istálló ugyanis komoly szervezeti problémákkal küszködik, és pont egy Seidl-féle „mindenesre” lenne szükségük, aki összefogja és irányítja a dolgokat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Porsche finoman ugyan, de kacérkodik az F1-es jelenléttel, Seidl paddockban megszerzett tapasztalata pedig még a javukra is válhat.