Címke: Williams

  • 6 alkalommal vezethet majd szabadedzésen Latifi

    6 alkalommal vezethet majd szabadedzésen Latifi

    A Williams hivatalosan bejelentette, hogy a csapat tartalékversenyzője Nicholas Latifi lesz 2019-ben.

    A kanadai versenyző idén a Formula 2-ben versenyzett, kilencedik helyen zárt a bajnokságban.
    A 23 éves versenyző a csapattal dolgozik majd a versenyhétvégéken, és a gyárban is segédkezik majd. Ezen kívül a Williams hat alkalommal ad majd neki lehetőséget arra, hogy pénteki első szabadedzésen vezethesse a csapat F1-es autóját. Továbbá kap két tesztnapot szezonközi teszten, egyet a barcelonai szezon előtti teszteken, valamint két pirellis tesztnapot.

    „Nagyon örülök, hogy 2019-ben tartalékversenyzőként csatlakozhatok egy ilyen ikonikus csapathoz, mint a Williams.” – mondta Latifi. „Ez egy fantasztikus lehetőség, hogy folytassam az F1-es fejlődésemet és tapasztalatot gyűjtsek a pályán, több FP1-en, újonc-, és Pirelli teszteken.”

    „Nicholas sikeresen versenyzett a junior kategóriákban, van versenyzői tapasztalata, amit mi keresünk, továbbá hihetetlenül intelligens és szorgalmas.” – mondta Claire Williams, a csapat helyettes csapatfőnöke.

  • Lengyelország kiáll Kubica támogatása mellett

    Lengyelország kiáll Kubica támogatása mellett

    Lengyelország kiáll Robert Kubica mellett, és amellett, hogy megéri a pénzügyi befektetés.

    Nem sokkal az után, hogy a Williams bejelentette, hogy 2019-re leszerződtették Kubicát, azt is bejelentették, hogy a lengyel olajvállalat, a PKN Orlen a brit csapat szponzora lett.

    A PKN Orlen első számú részvényese a lengyel Államkincstár, közel 28% részesedéssel és szavazati joggal.

    A lengyel sportminiszter, a korábbi futó, Witold Banka azonban kiáll a döntés mellett, hogy támogassák az F1-es csapatot.

    „Sok vállalat úgy tartja, hogy jobb közvetlenül egy sportolót támogatni, mint pénzt adni egy sportegyesület szponzorációjára.” – mondta a Wilkowicz Sam na Samnak. „Robert Kubica érzelmeket vált ki, szerte a világon, és ő az egyik legismertebb lengyel. Megéri befektetni egy egy ilyen sztoriba.”

  • Bottas legrosszabb szezonja volt az idei

    Bottas legrosszabb szezonja volt az idei

    Valtteri Bottas élete legcsalódáskeltőbb szezonjának titulálta a 2018-ast, még a 2013-as debütáló événél is rosszabbnak tartja, amikor mindössze egyszer szerzett pontot.

    Ugyan Bottas jól kezdte a szezont, hiszen Bahreinben, Kínában és Azerbajdzsánban is esélyes volt a győzelemre, mégis diadal nélkül zárt úgy, hogy csapattársát, Lewis Hamiltont 11-szer intette le elsőként a kockás zászló. Habár a finn Oroszországban is jól ment, vezetett és valószínűleg nyert is volna, ha nem állítják félre a későbbi világbajnok brit csapattársa javára.

    Bottas jóval saját elvárásai alatt teljesített, ugyanis úgy indult neki az évnek, hogy a címért szeretett volna harcolni. Megkérdezték, hogy ez a szezon a legnagyobb csalódás-e számára az F1-ben: „Igen, szerintem ez. Az első kemény volt, de nem lehet összehasonlítani. A Williamsszel 2013-ban a mezőny végén harcoltunk, de akkor úgy éreztem, teljesítettem a célkitűzéseimet. Aztán ahogy teltek az évek, egyre jobban vezettem, de most jött ez. A tavalyi év eléggé más volt, az volt az első szezonom a csapattal, Lewis mellett. Emlékszem, tavaly ilyenkor a szezon összességével nem voltam elégedett, nem értem el a céljaimat. De most visszatekintve, legalább akkor nyertem párszor. Így most még szomorúbb vagyok. Szerintem ez a legrosszabb év eddig.”

    Bottasnak voltak lehetőségei, bár nyerni nem tudott. De pont ebből szeretne meríteni, hogy legalább a sebessége megvolt az elsőséghez. És valljuk be, kell is iparkodnia, hiszen Ocon a partvonalon kívül ugyan, de készenlétben áll egy esetleges 2020-as bevetésre, legalábbis egyre több spekuláció szól erről.

    „Nagyon különböző szezonom volt az eddigiekhez képest, csalódott vagyok, ha visszanézek. Viszont vannak pozitívumok is, amelyeket ugyan nehéz meglátni, mert még jól zárni sem sikerült az évet. De tudom, hogyha elkezdődik a szabadság, elkezdem majd ezeket a dolgokat látni. Azokra a hétvégékre gondolok, melyeken kevesebb pontot szereztem, mint amennyit tudtam volna. Tettem néhány lépést előre, hiszen összességében javult a teljesítményem Lewishoz képest az időmérőkön és futamokon is. Pár hetet igénybe vesz majd ezek alaposabb átgondolása, meg a negatívumoké is, ezek után tisztázódik majd, mit kell jobban csinálnom jövőre.”

  • Ocon a Williamsnél és a Force Indiánál is szeretne lehetőséget kapni

    Ocon a Williamsnél és a Force Indiánál is szeretne lehetőséget kapni

    Esteban Ocon elismerte, hogy akár három Forma-1-es csapatnak is dolgozhat majd 2019-ben.

    A francia pilóta elveszítette versenyzői ülését a Force Indiánál, mivel miután Lawrance Stroll felvásárolta a Force Indiát, borítékolható volt, hogy a fiát, Lancét is előbb vagy utóbb át fogja hozni a csapathoz.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy Lance Stroll lesz majd Sergio Perez csapattársa a Racing Point F1 Team-nél.

    Azonban Toto Wolff nyilatkozatából, amit Abu-Dzabiban adott egy sajtótájékoztatón, szinte mindenki azt szűrte le, hogy Ocon át fogja venni Valtteri Bottas helyét a Mercedesnél 2020-ban.

    A 22 éves francia továbbra is a Mercedes családjához tartozik. Ami biztos, hogy Ocon lesz a Mercedes tesztpilótája a következő szezonban. Azonban Ocon nem csak a Mercedesnél kaphat majd lehetőséget, hanem a Williamsnél és a Force Indiánál is.

    „Természetesen jobb dolog versenyezni, mint a boxban ücsörögni,” – véli Ocon. „Rengeteg tennivalóm lesz majd jövőre. Nagyon úgy néz ki, hogy több dolgot kell majd csinálnom, mint a korábbiakban.

    „Az összes versenyhelyszínen ott leszek és a szimulátorban is én fogok dolgozni. Talán a Williamsnél és a Force Indiánál is autóba ülhetek egy-egy pénteki szabadedzés erejéig. A Mercedes továbbra is hisz bennem és mindenben támogatnak.”

  • Russell: Norris korai szerződése is segített

    Russell: Norris korai szerződése is segített

    George Russell, a Formula-2 2018-as bajnoka már korábban is bebizonyította, hogy nagyon intelligens ember, aki ráadásul kiválóan el tudja adni magát.

    A McLaren még szeptemberben jelentette be Lando Norris szerződtetését. Norris ekkor mindössze egy F2-es győzelemmel szerénykedett, míg Russell neve mellett öt elsőség állt.

    „Lando korai bejelentése is segített, hogy hajtsam a Williamst” – mondta Russell a motorsportweek.com-nak.

    „Előtte voltam a bajnokságban, a McLaren pedig úgy érezte, Norris az F1-ben is megállja a helyét. Ez számomra is jól jött.”

    „A McLaren döntése valószínűleg a Williamsre is nyomást helyezett, és belátták, hogy szerződtetniük kell a srácot, mert ő az, aki megnyeri az F2-t.”

    Russell 68 ponttal végzett összetettben Norris előtt, a két britet pedig a Toro Rosso által szerződtetett Alex Albon követte.

  • Norris szerint erős lesz a Williams párosa

    Norris szerint erős lesz a Williams párosa

    Lando Norris úgy gondolja, hogy a fiatal F2-es riválisa, George Russell és a 8 év kihagyás után visszatérő Robert Kubica erős párost alkot majd.

    Amikor Norris ismerkedett az F1-el, Kubica volt az egyik, akire felnézett.

    „Nem ismerem túl jól Robertet” – mondta a McLaren jövő évi pilótája. „A brazil és mexikói pályát bicikliztem körbe, ekkor találkoztam és beszéltem vele. Azt mondta, minden nap biciklizik, én viszont csak a versenyhétvégéken. Igazából ennyire ismerem őt. Jó srácnak tűnik.”

    „Emlékszem, mikor elkezdtem nézni az F1-et, ő volt az egyik, akire felnéztem, mert sokan mondták, hogy milyen jó. Igaz nem sokat láttam versenyezni, de tudom mire képes. Jó, hogy jövőre újra itt lesz. Szerintem jó a Williamsnek, hogy két ilyen nagyszerű pilótájuk lesz, remélhetőleg sok élvezetes csatánk lesz majd.”

  • Ecclestone el sem hiszi, hogy Ocon ülés nélkül marad

    Ecclestone el sem hiszi, hogy Ocon ülés nélkül marad

    Bernie Ecclestone szerint szégyen, hogy végül nem jutott hely Oconnak a 2019-es szezonra.

    A franciának a Force Indiától távoznia kellett, de már megvan, mi lesz a jövő évi szerepköre. A Mercedes Abu Dhabiban jelentette be, hogy Ocon a gyári csapat harmadik számú pilótája lesz.

    Viszont Wolff megerősítette, hogy ezt a szerepet nem csak a német csapatnál tölti majd be, hanem a Force Indiánál is: „Nem csak a mi csapatunk tartalékja lesz, hanem a Force Indiáé is. Arra számítok, hogy szorosan dolgozik majd együtt velünk és valószínűleg másokkal is.”

    Ám ott van még a Williams is, akár az ő tartalékpilótájuk is lehet. Azonban Claire Williams Abu Dhabiban szűkszavú volt ezzel kapcsolatban: „Csak most jelentettük be Robertet, és már azt akarják, hogy jelentsünk be valaki mást?”

    Így tehát marad a tesztpilótai állás, két teljes év után Ocon oldalvonalon kívülre kényszerül, Bernie Ecclestone pedig nem örül ennek: „Lenyűgözött a teljesítménye az elmúlt két évben, nem hiszem el, hogy nem kap autót jövőre.”

    Ez viszont változhat 2020-ban, sokan pletykálnak arról, hogy Ocon Bottast váltja majd akkortól.

    „Valtteri teljesen korrekten reagált a konkurensre” – nyilatkozta Wolff. „Azt mondta, hogy mindig nyomás alatt van és teljesítenie kell. Bárcsak több szerencséje lett volna, jól ment neki az év első felében. Tudja, mit kell tennie.”

  • Stroll vezetheti majd a Force Indiát az év végi teszten

    Stroll vezetheti majd a Force Indiát az év végi teszten

    Egyre valószínűbb, hogy a Williams kanadai pilótája, Lance Stroll a Force India pilótája lesz majd a következő szezontól. A kanadai pilóta ugyanis a Force India színeiben fog majd tesztelni a jövőheti szezonzáró teszten Abu-Dzabiban.

    A 20 éves kanadai pilóta először kedd délután vezetheti majd a VJM11-est. A szerdai napon pedig csak a kanadai pilóta fog körözni. A Force India mexikói pilótája, Sergio Perez kedd délelőtt róhatja majd a köröket a Yas Marina Circuiten.

    Szinte borítékolható, hogy Stroll lesz majd Perez csapattársa a Force Indiánál 2019-től. Már csak azért is, mivel a kanadai pilóta édesapja, Lawrance Stroll vásárolta fel az istállót.

    Stroll jelenlegi munkadója, a Williams már bejelentette a jövő évi pilótapárosát. A groveiak egyik pilótája a Forma-2 idei bajnoka, George Russell lesz. A másik pedig az a Robert Kubica lesz, aki 8 év kihagyás után tér vissza a száguldó cirkusz világába.

    Stroll, aki végül tizenharmadik lett a szezonzárón, szerint egy kihívásokkal teli versenyen van túl. „Élveztem a McLarenekkel való csatákat, szóval nem volt rossz versenyem. Már csak azért is, mert a csapattársam előtt értem célba.

    „A rajtom nem volt valami jó, ráadásul a verseny nagy részében szinte légüres térben autóztam, ugyanis a tempóm nem volt valami jó. Az első etapban viszont tovább kint tudtam maradni, ami miatt nagyon örültem.

    „A második etapban felerősödött a szél, ami miatt az ultralágy gumijaim nagyon gyorsan elkoptak. Sajnos a mai teljesítményünk nem volt elég a pontszerzéshez.”

  • Russell: Albon az egyik leginkább alulértékelt pilóta

    Russell: Albon az egyik leginkább alulértékelt pilóta

    A Williams leendő pilótája, George Russell úgy gondolja, hogy a Forma-2-es vetélytársa, Alexander Albon a leginkább alábecsült pilóta a fiatal tehetségek közül.

    Mindkét pilótának megvan az esélye arra, hogy a Forma-2 bajnoka legyen. Azonban Albonnak sokkal kisebbek az esélyei, ugyanis Russellnek 37 pont előnye van vele szemben. A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon mindössze 48 pontot lehet szerezni, szóval Albonnak mindenféleképpen nyernie kell, ha bajnok akar lenni.

    „Alex egy remek versenyző,” – véli a Mercedes juniorja. „A GP3-as szereplését leszámítva, nagyon nehéz dolga volt. Úgy gondolom, hogy ő az egyik leginkább alulértékelt pilóta.

    „Nem vagyok teljesen naprakész a legújabb Toro Rosso pletykák kapcsán, azonban Alexnek nagyon jót tenne, hogyha őt választaná a Toro Rosso. Alex egy kivételes versenyző, aki nagyon megérdemelne egy ilyen lehetőséget.”

    A thaiföldi fiatal négy győzelmet szerzett az első GP3-as szezonjában. A szezon végén második lett az összetett pontversenyben. Azonban a Forma-2-ben már nem tudta megismételni az előző évi teljesítményét: egy futamot sem tudott megnyerni és az összetettben is csak tizedik lett.

    A thai versenyző jelenleg a DAMS csapatát erősíti, ahol az idei szezonban már három pole pozíciót és négy győzelmet szerzett. Csapattársát, Nicholas Lathifit simán túlszárnyalta.

    Annak ellenére, hogy Albonnak tetemes a hátránya Russell-lel szemben, Russell szerint ez nem jelenti azt, hogy Albon nem nyerheti meg a bajnokságot.

    „Semmi veszítenivalója nincs,” – véli a fiatal brit. „Tudja, hogy mit kell tennie a mostani hétvégén: a maximumot kell nyújtania mindkét versenyen.

    „Nekünk most az a feladatunk, hogy sikeresen túljussunk a hétvégén. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy minden rendben van az autóval. A súlyhatár az egyik legfontosabb, ugyanis ha nem megfelelő az autó súlyhatára, akkor kizárnak a versenyből. Nem szabad ilyen hibákat vétenünk, minden téren fel kell készülnünk az előttünk álló hétvégére.

    „A szezon során mindössze egyszer fordul elő, hogy egy versenyhétvégén nem szereztem pontot. Mondjuk azon a hétévégén az autó nem volt valami megbízható. Azt a hétvégét leszámítva mindig jól szerepeltünk.”

    A Mercedes juniorja azt is hozzátette, hogy fontos számára, hogy megszerezze a F2-es bajnoki címet annak ellenére, hogy a következő évben már a Forma-1-ben fog versenyezni a Williams színeiben.

    „Számomra most a Forma-2-es bajnoki cím a legfontosabb,” – hangsúlyozta Russell. „Ilyen lehetőséged csak egyszere van az életben, hogy újoncként legyél bajnok a Forma-2-ben.

    „Ha megnézzük a statisztikákat, akkor a GP3-as bajnokságot is az újonc szezonomban sikerült megnyernem. Ha ezt a Forma-2-ben is meg tudnám tenni, akkor hihetetlenül boldog lennék.

    „Én lennék a világ legboldogabb embere, hogyha egy olyan társasághoz csatlakozhatnék, mint Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg és Charles Leclerc, ugyanis ők mindannyian első nekifutásra lettek bajnokok ebben a sorozatban.”

  • Hamilton és Alonso is örül Kubicának

    Hamilton és Alonso is örül Kubicának

    Lewis Hamilton nagyon is örül annak, hogy jövőre visszatér Robert Kubica a Forma-1-be, de nem csak azért mert így kicsit fiatalabbnak érzi magát majd az ötszörös világbajnok. A lengyel 34 éves lesz a következő hónapban, és Abu Dhabiban bejelentették, hogy 2019-ben a Williams versenyzője lesz. Utoljára F1-es versenyt 2010-ben teljesített, utána történt a majdnem halálos rali balesete Olaszországban.

    A 33 éves Hamilton első reakciója ez volt, amikor megtudta a hírt:

    „Robert idősebb mint én? Ohh, remek. Örülök, hogy visszatér. Fernando lelép, és én lennék a második legöregebb versenyző a mezőnyben, de így csak a harmadik leszek. Nem is tudjátok, hogy mennyire örülök én ennek!”

    A 37 éves Alonsonak vasárnap lesz az utolsó versenye, de a legöregebb a mezőnyben jelenleg Kimi Räikkönen, a maga 39 évével. Komolyabban véve a kérdést, Hamilton és Alonso is örömét fejezte ki Kubica miatt, mert nagyszerű hír ez a sportágnak, és mindketten nagyra tartják, hiszen harcoltak ellene. Hamilton ennyit mondott erről:

    „Versenyeztem ellene már a gokartos éveinkben, így nagyon is hosszú ideje ismerem őt. Mindig is egyike volt a legtehetségesebb pilótáknak, akik ellen versenyezhettem. Nagyon nehéz időszakon van túl, nem is tudom hirtelen hány év, de jó látni azt, hogy lehetőséget kapott, és remélem, hogy keményen dolgozik az erőnlétén, és átszellemül olyanná, mint amilyen a múltban is volt.Nagyszerű dolog ez a sportunknak, hogy újra láthatjuk majd akció közben.”

    A kétszeres világbajnok Alonso 2007-ben a McLarennél Hamilton csapattársa volt, Kubicának meg jó ideje a barátja, és közel álltak ahhoz, hogy a Ferrarinál csapattársak is legyenek, de a 2011-es baleset ebbe is beleszólt. Szerinte a lengyel kolléga az egyike a legjobbaknak:

    „Érdekes lesz látni azt, hogy mi az autó valós teljesítménye és a saját határai, mert csak párszor láttuk tesztelni, de ha 100%-ban visszatér, azt öröm lesz nézni.”

    A korábban világbajnok Williams csapat idén utolsóként fog végezni, a vezethetetlen autójuk miatt.