Címke: Williams

  • Kubica tudja, hogy nehéz dolga lesz

    Kubica tudja, hogy nehéz dolga lesz

    Robert Kubica tisztában van vele, hogy megmaradni az F1-ben nehezebb feladat lesz, mint a visszatérés volt.

    Igaz ez a visszatérés már önmagában az egyik legelképesztőbb valaha, de a bravúrt bemutató Kubica tudja, a neheze még hátra van, erről pedig a Telewizja Polskának nyilatkozott: „Nem lesz könnyű visszatérni az F1-be. Karrierem egyik legnagyobb kihívása előtt állok. De ez az, amiért dolgoztam.”

    A lengyel helyzetét az sem könnyíti, hogy a tavalyi sereghajtó csapat, a Williams versenyzője lesz: „Az előző szezon nem volt egyszerű a Williams számára. Viszont a szabályok változnak, ez lehet egy lehetőség, újra versenyképesek lehetünk. Nem annyira, hogy hirtelen mi leszünk a legjobbak, szimplán keményebben fogunk dolgozni, hogy jobb autónk legyen, mint a tavaly.”

    Kubica inkább nem tűzne ki konkrét célokat az időmérős és versenyeredményeket illetően.

    „A célom még a visszatérésnél is nehezebb: hogy itt maradjak. A versengés remek. A világ 20 legjobb pilótájáról beszélünk, szóval nem lesz egyszerű feladat, főleg ilyen hosszú szünet után. Az autón sok múlik. Ha képesek leszünk javítani rajta, könnyebb lesz a dolgom.”

  • Russell: A Forma-2-es autók gyermekbetegségei miatt lettem nehezebben bajnok

    Russell: A Forma-2-es autók gyermekbetegségei miatt lettem nehezebben bajnok

    A Williams leendő fiatalja, George Russell szerint a technikai hibái miatt volt küzdelmesebb a Forma-2-es bajnoki cím megszerzése. A brit fiatal azért mondta ezt, mert az idei Forma-2-es autókkal rengeteg probléma volt.

    Az autók kuplungproblémája sok pilóta dolgát nehezítette meg, köztük a Mercedes juniorját is. Szinte minden futamon előfordult, hogy valaki a kuplung hibája fulladt le a rajtrácson. Ez annak is betudható, hogy a Forma-2-ben idén használtak először V6-os turbómotorokat.

    „A második versenytől kezdve megvolt a tempónk ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el,” – értékelt a Forma-2 idei bajnoka. „Az autó attól a ponttól kezdve nagyon gyors volt.

    „Voltak versenyeink, ahol nagyon sok pontot veszítettünk el. Például a Magyar Nagydíjon, ahol már a rajt előtt problémák adódtak a kuplungommal. Ez a hiba az egész hétvégémre rossz hatással volt. Monacóban már a szabadedzés első körében elfüstölt a motorom, ami miatt nem tudtam kellőképpen megismerni a pályát.

    „Szóval igen, voltak hibáim, amik ha nem következtek volna be, akkor sokkal több ponttal lettem volna gazdagabb,” – véli Russell. „Igaz, a többieknek is volt hasonló problémájuk a szezon során, még is úgy gondolom, hogy Monacóban és Budapesten is nyerhettünk volna, ha nem lettek volna problémánk az autóval.”

  • A Williams hisz Russellben, egyike lehet a legjobbaknak

    A Williams hisz Russellben, egyike lehet a legjobbaknak

    A Williams újoncának, George Russellnek az alacsonyabb kategóriákban eredményes a listája, hiszen megnyerte egymást követő években a GP3-at, és a Formula 2-t. Most ezen eredményességét kell megmutatnia a királykategóriában is, hasonlóan ahhoz, ahogy Charles Leclerc tette azt 2018-ban.

    Leclerc olyannyira kiforrta magát, hogy a bemutatkozó éve után máris a Ferrarinál találhatja magát, és a Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint hasonlóra Russell is képes lenne mint a francia, 2019-ben:

    „Egy teljesen más felállással vágunk neki az évnek mint idén, ami már önmagában érdekes. George egyike a feltörekvő tehetségeknek a Forma-1 környékén. Láttuk, hogy Charles miképp teljesített idén, miután megnyerte a Formula 2-t, és remélem, hogy hasonló kiemelkedő eredményesség várható Georgetól is, de türelmesnek kell lennünk. Amit láthattunk az utóbbi években, hogy különféle versenyzők másképp tudtak idomulni a Forma-1 világához. Vannak, akik lassabban, vannak akik gyorsabban. Nem tudhatjuk, hogy hová fognak megérkezni pontosan az első eredmények alapján. Ettől függetlenül nem vágunk neki konkrét céloknak George esetében. Hosszú távon azonban úgy véljük, hogy egyike lehet a sportág legjobbjainak.”

  • A Williamsen idén az sem segített volna, ha háromszor annyi pénzük lett volna

    A Williamsen idén az sem segített volna, ha háromszor annyi pénzük lett volna

    Claire Williams szerint a csapat 2018-as olyannyira rosszul sikerült, hogy akkor sem tudtak volna jobb eredményeket produkálni, ha a meglévőnél háromszor nagyobb büdzséből gazdálkodhattak volna.

    A Williams idén a 10. helyen végzett a konstruktőri bajnokságban, így hosszú ideje ez volt a leggyengébb szezonjuk.

    „Azt hiszem a problémák az egész autóra nézve fennálltak.” – mondta a helyettes csapatfőnök Claire Williams az Autosportnak.

    „Szóval megpróbálni jobb teljesítményre bírni az autót, mindig nehéz volt. Próbáltuk, keményen próbáltuk. Nem volt hiány kemény munkában, energiában, motivációban, csak túl alapvetőek voltak a problémák ahhoz, hogy szezon közben korrigálni tudjuk őket.”

    „Szerintem költségvetéstől teljesen függetlenül, ha megdupláztuk volna azt, nem vagyok róla meggyőződve, hogy akkor tudtunk volna változtatni a dolgokon.”

    A csapat bízik benne, hogy jövőre javítani tudnak a helyzetükön, de igyekeznek a realitások talaján maradni.

    „Úgy vélem, tisztában kell lennünk azzal, hogy mit tudunk véghezvinni az eszközölt változtatásokkal.” – mondta Williams. „A változás mindig jó dolog, visszaállítja az egyensúlyt, de szerintem ahhoz, hogy jelentős módosítást érhessünk el, az alapokon kell változtatnunk.”

    „Ahogy azt elmondtam, nem esik az ember az ötödik helyről a tizedikre, hacsak nem megy félre több dolog is szervezeti szempontból és mi most egy lassú folyamatban vagyunk, az összes probléma megoldásában.”

    „650 ember van a csapatunknál, de szerintem még mindig korlátozottak az erőforrásaink, ha arról van szó, hogy problémák tömegét kell megoldani. Nem tudunk mindent egyszerre orvosolni.”

    „Szóval a várakozásainkat az határozza meg 2019-re, hogy mennyi erőforrásunk van mindent fixálni.”

  • Bottas: A Williamsnek nem kéne sereghajtónak lennie

    Bottas: A Williamsnek nem kéne sereghajtónak lennie

    Valtteri Bottas reméli, hogy korábbi csapata, a Williams vissza tud kapaszkodni azután, hogy az idei bajnokságot az utolsó helyen zárták.

    Bottast eredetileg Robert Kubica visszatéréséről kérdezték.

    „Egy ideje nem versenyzett, szóval érdekes lesz látni, hol lesz George-hoz képest. A csapatnak nehéz éve volt, és tudom, hogy milyen nehéz fenntartani a motivációt és a pozitív hangulatot ilyen kemény időszakban. Talán az új versenyzőpáros jót tesz majd. Biztosan mindkettejük energikus lesz ilyen nagy lehetőség kapujában. Remélhetőleg ez segít a Williams fejlődésében, így visszatérhetnek oda, ahová megérdemlik, hogy legyenek, mert most nem ott vannak.”

  • Russell: Kubicánal jobb csapattársat nem is kívánhatnék

    Russell: Kubicánal jobb csapattársat nem is kívánhatnék

    A Williams leendő újonca, George Russell szerint a Forma-1-be visszatérő, Robert Kubicánál jobb csapattársa nem is lehetne. A Forma-2 idei bajnok szerint a lengyel pilóta jó viszonyítási pont lesz majd számára.

    Kubica az idei szezonban a grovei istálló tartalékpilótája volt. Számos pénteki első szabadedzést teljesíthetett az idei szezonban. Mivel Sergey Sirotkinnal nem hosszabbított a csapat, ezért lett egy szabad ülés a Williamsnél, amit végül Kubica kapott meg.

    A 2008-as Kanadai Nagydíj győztese, aki 2011-ben súlyos ralibalesetet szenvedett, 8 év kihagyás után fog visszatérni a Forma-1-be. Russell méltó ellenfélnek tartja Kubicát és elmondta, hogy leendő csapattársa kiváló mérce lesz majd a számára.

    „Nagyon izgatott vagyok Kubica miatt,”- mondta Russell. „Nincs kétségem afelől, hogy Robert egy óriási tehetség. Robert rendkívül motivált és nagyon sok tapasztalattal rendelkezik, ami a későbbiekben még hasznos lehet az autó fejlesztése kapcsán.

    „Véleményem szerint az ő tapasztalata és az én tudásom segítségével a Williams újfent egy erős csapat lehet. Robert egy nagyszerű srác a pályán kívül is. Nagyon könnyen képes megtanulni dolgokat, a gyorsasága és a tehetsége pedig megkérdőjelezhetetlen.

    „Mindig is olyan csapattársara vágytam, mint Robert, ugyanis ellene megmutathatom, hogy mire vagyok képes.”

    Azonban a 2019-es szezonra a Williamsnek először egy versenyképes autót kellene építenie annak érdekében, hogy ne járjanak úgy, mint az idei szezonban.

    „A céljaink egyértelműek. Szeretnénk, hogy a Williams újra értékes pontszerző helyekért harcoljon a többi csapattal,” –tette hozzá Russell. „Én és Robert nagyon keményen fogunk dolgozni azért, hogy mi legyünk a legjobb középcsapat a mezőnyben. Meglátjuk, hogy az elvégzett munkánk mire lesz majd elég.”

  • Vajon kik tudják majd legyőzni a csapattársukat 2019-ben?

    Vajon kik tudják majd legyőzni a csapattársukat 2019-ben?

    Alábbi szavazásaink kapcsán arra vagyunk kíváncsiak, hogy véleményeitek szerint az egyes csapatokon belül melyik versenyző tud majd felülkerekedni a másikon, vagyis kik győzik majd le a csapattársukat?

    [poll id=”107″]

    [poll id=”108″]

    [poll id=”109″]

    [poll id=”110″]

    [poll id=”111″]

    [poll id=”112″]

    [poll id=”113″]

    [poll id=”114″]

    [poll id=”115″]

    [poll id=”116″]

  • Adrian Newey ma ünnepli 60. születésnapját!

    Adrian Newey ma ünnepli 60. születésnapját!

    Sok ember úgy gondolja a Forma-1 világában, hogyha ez a személy egy csapat főtervezőjeként dolgozik, akkor annak a csapatnak nincs szüksége a leggyorsabb pilótára ahhoz, hogy világbajnokok legyenek.

    A Red Bull főtervezője, Adrian Newey ezen a napon töltötte be 60. életévét. Az a Newey, aki valószínűleg a legjobb mérnök, aki valaha megfordult a Forma-1-ben.

    A brit tervezőguru először a March csapatánál dolgozott, akik az IndyCarban versenyztek. Azonban mérnökként, itt még nem ért el kiugró sikereket.

    Az első komolyabb sikereit a Williams Forma-1-es csapatánál érte el. Newey 1992-ben érkezett meg a grovei istállóhoz és gyorsan összebarátkozott a csapatfőnökkel, Patrick Headdel. Head és Newey vezetésével a Williams rengeteg egyéni és konstruktőri világbajnokságot zsebelt be.

    A Red Bull tervezőjeként a csapat négy világbajnoki címet és négy konstruktőri bajnokságot tudott megnyerni 2010-től 2013-ig. A hibrid érában még nem sikerült bajnoki autót terveznie, azonban erre még minden lehetősége megvan.

  • Russell készen áll a Forma-1 megpróbáltatásaira

    Russell készen áll a Forma-1 megpróbáltatásaira

    A Williams leendő pilótája, George Russell nem becsüli alá a Forma-1-et, azonban a fiatal pilóta úgy érzi, hogy készen áll arra, hogy a legjobb pilótákkal versenyezzen.

    A 20 éves fiatal két sikeres év után kapott lehetőséget a Williams istállójánál. A brit fiatal a GP3-ban és a Forma-2-ben is újoncként lett bajnok, ami valljuk be, nem kis teljesítmény.

    Azonban Russell annál a Williamsnek lesz majd a pilótája, akik az idei szezonban látványosan szenvedtek. Azonban Russellt ez egyáltalán nem zavarja. A brit fiatal elmondta, hogy készen áll a Forma-1-re.

    „Az előző két év a lehető legjobban alakult a számomra, és úgy érzem, hogy felkészültem a kihívásokra” – lelkendezett a Mercedes junior. „Nyilvánvalóan egy újonc leszek majd, szóval ügyelni fogok arra, hogy mindent a lehető legjobban csináljak. Azonban úgy érzem, hogy eljött az én időm, és készen állok a közös munkára.

    „Ez egy óriási lépés számomra és nem csak a sebesség miatt. A Forma-1 rengeteg extrával jár. Emberek milliói követnek figyelemmel minden egyes versenyen. A Forma-2-es csapatomnál mindössze 30 ember dolgozik és most egy olyan csapatnál fogok versenyezni, akik körülbelül 750 embert foglalkoztatnak. Emiatt sokkal nagyobb nyomás helyeződik ránk versenyzőkre.”

    Russell karrierjének nagyon jót tett, hogy bekerült a Mercedes pilótaakadémiájára, ugyanis a brit fiatal számos alkalommal vezethette a brackley-i istálló versenyautóját. Ezen kívül a Forma-2 idei bajnoka rengeteget tanulhatott az immáron ötszörös világbajnok, Lewis Hamiltontól.

    „Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy tagja lehetek a Mercedes pilótaakadémiájának. Emiatt is vehettem részt számos csapatmegbeszélésen, ráadásul még Lewisszal is találkozhattam. Mióta a Mercedes család tagja vagyok, lépésről lépésre kerültem közelebb a végső célomhoz. Álomszerű, hogy jövőre a száguldó cirkusz mezőnyének tagja lehetek.”

  • Stroll: Okos voltam a rajtnál, ezért nyertem ennyi pozíciót

    Stroll: Okos voltam a rajtnál, ezért nyertem ennyi pozíciót

    Lance Stroll arról beszélt, hogyan tudott mindenkinél több pozíciót (egész pontosan 36-ot) javítani a futamok első köreiben.

    „Nagy kockázat, nagy jutalom! Nem, nem igazán volt kockázat. Igazából csak jól helyezkedtem az első körökben. Jók vagyunk az elrugaszkodásban, már évek óta. Ebből előnyt kovácsoltam és okos voltam a nyitó körökben.”