Címke: William Storey

  • A Rich Energy visszatért: ezúttal egy motoros csapatot támogatnak!

    A Rich Energy visszatért: ezúttal egy motoros csapatot támogatnak!

    A Haas egykori főszponzora, a Rich Energy visszatért és újabb csapatokat fog majd támogatni a 2020-as szezon során.  Az energiaitalgyártó – akiknek eléggé zavaros volt kapcsolatuk a Gene Haas által vezetett Forma-1-es csapattal – az OMG Racing országúti versenyzésben és az angol Superbike-ban szereplő csapatnak lesznek a főtámogatói egy „több millió fontos együttműködésben”.

    A Rich Energy még a tavalyi szezonban volt a Haas istállójának legfőbb támogatója, azonban a hónapokig tartó veszekedéseket és balhékat követően a szerződést érvénytelenítették. A 2019-es Brit Nagydíj előtt röppent fel a hír a Rich Energy hivatalos Twitter oldalán, miszerint a két fél szakítani fog egymással az amerikai istálló gyenge eredményei miatt. Azonban az energiaitalokat forgalmazó cég vezető elnöke, William Storey és részvényesi mégis a folytatás mellett döntöttek.

    A Rich Enegy vezetői elismerték, hogy nem ez volt a legelső alkalom, amikor Storey a cég hivatalos Twitter oldalát használta ilyen célokra, majd mondta azt, hogy a történő események egy fajta puccs az ő személye ellen.

    Ez akkor csúcsosodott ki, amikor a Rich Energy bírósági pert veszített a Whyte Bikes kerékpárcsapatával szemben, ugyanis a kerékpárcsapat szerint az energiaitalgyártó jogvédelmi szabályokat sértett azzal, hogy általuk jogvédett logót használták és az alatt futott a cégük.

    Öt hónappal a Rich Energy Forma-1-ből való kivonulását követően ismét vissza fognak térni a motorsport világába, ugyanis egy hosszú távú szerződést kötöttek az OMG Racing Team-mel. Az OMG tulajdonosa, Alan Gardner elismerte, hogy a csapata tisztában volt a Haas csapatával történt botrányról, azonban elmondta, hogy azért állapodott meg a Rich Energy-vel, mert a cég szándékai rendkívül tiszták voltak a kettejük ügyletében.

    „Örömmel jelentem be, hogy a Rich Energy lesz a legfőbb támogatónk a 2020-as szezonban és tovább,” – nyilatkozta Gardner a csapat idei motorjának leleplezésén. „Tisztában voltunk a Rich Energy-vel kapcsolatos összefüggés elméletekről, azonban a cég és William Storey is rendkívül világos volt az üzleti megállapodásunk megkötése során, és teljes magabiztossággal jelenthetem ki, hogy gyümölcsöző lesz a kettőnk kapcsolata”

  • A McLaren nem tárgyal a Rich Energy-vel!

    A McLaren nem tárgyal a Rich Energy-vel!

    Felröppent a hír, mi szerin a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown többször is találkozott a Rich Energy vezetőjével, William Storey-val. Az energiaital márka pedig meg is osztott egy képet, arra utalva, hogy valami megállapodás van kilátásban a McLarennel. Brown elmondása szerint azonban csak a Rich Energy újabb Twitteres cukkolásáról van szó.

    A magát prémium energiaitalnak tartó márka – mely korábban a Haas névadó szponzora volt – legfőbb platformja a Twitter, ahol rendre másokat provokálnak. Ezzel többször is magukra haragították az F1-es versenytársakat és a rajongókat is.

    Az igazi “botrány” azonban akkor kezdődött, mikor a Whyte Bikes nevű kerékpár márka beperelte a Rich Energy-t védjegylopás miatt. Annak logójában látható agancs motívum ugyanis szinte teljesen megegyezik a Whyte Bikes logójában láthatóval. A pert el is bukta a Rich, ráadásul kiderült, hogy az ügyben még iratokat is hamisítottak. Az energiaital márkát arra kötelezték, hogy változtassa meg a logóját. Később a Haas is megszüntette az együttműködést velük.

    A Rich Energy azonban nem akar elszakadni az F1-től. Korábban egy videót posztoltak, melyen elvileg Storey próbált ki egy F1-es Renault-t, most pedig ugye itt ez a McLarenes sztori.

    „Nekem is elküldték ezt (a tweetet), a fickó nyilvánvalóan fel akarja hívni magára a figyelmet.” – mondta ezzel kapcsolatban Brown.

    „Nem beszéltem vele. Nem is fogok beszélni vele. Szerintem ezzel csak feltűnést akart kelteni.”

    A Rich Energy azonban tovább ment.

    „Megkérjük Zak Brownt, a McLaren vezérigazgatóját, hogy pontosítson és kérjen elnézést a Rich Energy-ről tett téves kijelentése kapcsán.” – írta a Rich Energy Twitteren. „Ügyvezetőnk több alkalommal is találkozott vele, hogy megállapodásokról egyeztessenek Alfreds klubjában és idén több versenyen is. RE festést mutattak nekünk a központjukban, Wokingban.”

  • A Rich Energy továbbra is provokál

    A Rich Energy továbbra is provokál

    A Rich Energy a Haas csapat névadó főszponzoraként kezdte meg a 2019-es F1-es szezont. Azonban inkább csak botrányos hírekkel tűntek ki.

    A magát prémium energiaitalnak tartó márka legfőbb platformja a Twitter volt (és az a mai napig is), ahol rendre másokat provokáltak. Legfőképpen a Red Bullt, melyet legfőbb riválisuknak tekintettek, mivelhogy mindketten F1-ben jelenlévő energiaital márkák. A Rich Energy azonban rendre a Red Bull fölé helyezte magát, márkájukat és terméküket is jobbnak minősítették a bikákénál.

    Az igazi „botrány” azonban akkor kezdődött, mikor a Whyte Bikes nevű kerékpár márka beperelte a Rich Energy-t védjegylopás miatt. Annak logójában látható agancs motívum ugyanis szinte teljesen megegyezik a Whyte Bikes logójában láthatóval. A pert el is bukta a Rich, ráadásul kiderült, hogy az ügyben még iratokat is hamisítottak.

    Az energiaital márkát arra kötelezték, hogy változtassa meg a logóját.

    A Haas autóiról először csak eltűnt az agancs motívum, ám maradt a Rich Energy felirat. Később azonban a márka és a csapat felbontották a szerződést.

    Azóta a Rich Energy meg is változtatta logóját, ám közösségi médiás stílusukon továbbra sem változtattak.

    Most egy provokatív videókkal borzolják a kedélyeket. Bár nem állapítható meg egyértelműen, állításuk szerint a felvételen a márka vezérigazgatója, William Storey az, aki az F1-es Renault-ban ül, majd pályára hajt és megtesz pár kört a Paul Ricardon.

    Ez egyáltalán nem kizárt, hiszen a kellően tehetős emberek számára kínál a csapat ilyen tesztvezetési csomagot – és ez esetben hónapokkal korábban kellett készülnie a videónak -, ám a Rich Energy előéletét tekintve, nem feltétlenül kell ezt elhinni nekik. A kommentelők is erősen kételkednek…

    Ami viszont bizonyos, hogy a videók közzététele egyfajta erőfitogtatás akart lenni, hangsúlyozván, hogy nem távolodtak el a Forma-1-től.

  • Steiner: A cirkusz a főszponzorral nem befolyásolja a 2020-as terveket

    Steiner: A cirkusz a főszponzorral nem befolyásolja a 2020-as terveket

    Günther Steiner elismerte, hogy A Rich Energy esetnek lesz valamennyi hatása azért a Hass jövőjére. 2019-ben az amerikai csapat a rejtélyes brit energiaitalos céggel szerződött le, mint annak a névadó támogatója. Némi szövevényes esetek után, melynek okozója a cég különös főnöke, Williams Storey volt, most a Haas úgy áll, hogy nincs főszponzoruk. Steiner minderről az orosz Championatnak beszélt:

    „Persze, hogy vesztettünk pénzt, de szerencsére a Haas Automotion áll mögöttünk. Igen, fontos lesz spórolnunk a pénzzel, hogy valahogy ledolgozzuk a veszteséget, de nem a túlélésért kell küzdenünk. Nagy hatása ennek a helyzetnek nem lesz a 2020-as szezonunkra.”

    Sokan látták jönni előre a gondokat a Rich Energy kapcsán még a szezon előtt, tekintettel arra, hogy nagyon rejtélyes maga a márka, illetve annak excentrikus irányítója, Storey. Rákérdeztek Steinernél arra, hogy félt-e ettől:

    „A félelem rossz szóhasználat erre. Mindig lehetnek problémák, de a pénz egy részét egyből megkaptuk. Tisztában voltunk a kockázattal. Ha nem kockáztatsz, akkor viszont lehetőséged se lesz.”

  • William Storey visszatér a Rich Energy élére!

    William Storey visszatér a Rich Energy élére!

    Pár héttel azután, hogy William Storey bejelentette, hogy megválik a Rich Energy részvényeitől, ismételten ő lesz az energia ital vállalat legfőbb részvényese.

    A Haas Forma-1-es istálló névadó szponzora körüli szappanopera újabb fejezetéhez érkezett. Másfél hónappal ezelőtt a jogi balhé és egyéb okok miatt jelentette be a cég ügyvezetője William Storey, hogy eladja az összes részvényét. Most azonban mégis visszatér többségi tulajdonosként.

    Már akkor is voltak olyan pletykák, miszerint ez egy újabb kamu hír a Rich Energy háza tájáról, mint ahogy korábban is volt rá példa. Ám akkor hivatalos megerősítés is érkezett, hogy valóban eladta a részvényeit Storey a BDG Group-nak és a cég nevet váltva Lighting Volt lesz.

    Most azonban az látott napvilágot, hogy az amerikai üzletember a 10 ezer db részvény közül 6400-at birtokol, vagyis ismét ő a cég többségi részvényese.

    Hogy miért most döntött a visszatérés mellett? Günther Steiner ugyanis nemrégiben elmondta, hogy napokon belül döntenek majd a Rich Energy új (régi) tulajdonosaival a közös folytatásról vagy a szakításról. A Haas viszont kijelentette, hogy nem hajlandóak továbbiakban együtt dolgozni Storey-val, aki keményebbnél keményebb kritikákat fogalmazott meg a csapatról a Rich Energy Twitter oldalán, ám ezek a tweetek azóta eltűntek. Ha pedig a Rich Energy valóban kilép az érvényes szerződéséből, akkor 35 millió fontot kell fizetniük az amerikai istállónak.

  • A Red Bull is beperelte a Rich Energy-t!

    A Red Bull is beperelte a Rich Energy-t!

    Újabb olyan Tweetet tett közzé a Rich Energy, mely nem éppen a pozitív hírnevüket erősíti…

    Mint kiderült, a Red Bull szerzői jogsértés ügyében nyújtott be hivatalos kérelmet.

    Korábban attól volt hangos a sajtó, hogy a Rich Energy gyakorlatilag lemásolta a Whyte Bikes agancsos logóját. El is vesztették a pert ezzel kapcsolatban, az agancsnak mennie kellett a Haas autóról. Később az is napvilágot látott, hogy William Storey már nem vezérigazgató, sőt nevet is váltott a márka, és immáron hivatalosan Lightning Volt a nevük.

    Az egész ügy során a Rich Energy szurkálódó, provokáló Twitter bejegyzéseket tett közzé, hogy a Whyte Bikes-t, hogy a – szerintük – rivális Red Bullt kritizálva, és azt állítva, hogy mindenki összeesküdött ellenük, és azt sugallva, hogy valójában csak mindenki irigy rájuk.

    A Rich Energy Twitter profilján most egy dokumentumot tett közzé, melyben az áll: „A felperes arra hivatkozik, hogy az alperes megsértette szerzői jogait, mivel az saját energiaitaljának reklámozása kapcsán használta a felperes jól ismert márkaneveit, a Red Bullt és a Gives you Wings szlogent.”

    Ez vélhetően arra vonatkozhat, hogy a Rich Energy rendre úgy reklámozta magát, hogy közben leszólta a Red Bullt, és nem csak burkoltan, hanem konkrétan megnevezve. Rendszeresen használták a #BetterThanRedBull (jobb, mint a Red Bull), és a #GivesYouHorns („Szarvakat ad”, a Red Bull „szárnyakat ad” szlogenjének mintájára) hashtageket.

    https://twitter.com/rich_energy/status/1151717072126251009

     

  • Gene Haas nem száll ki, hiába egy rémálom az idei szezonjuk

    Gene Haas nem száll ki, hiába egy rémálom az idei szezonjuk

    A Haas csapatfőnöke elhessegette azon feltételezéseket, mely szerint az amerikaiak kiszállnának a számukra rémálomszerű 2019-es szezon végén. A kiscsapat szenved a Pirelli idei gumijain, nem sikerül megbarátkozniuk velük. Aztán ott van most a sűrűn felemlegetett ellentmondásos főtámogatójuk esete is. A legutolsó fejlemény ezen a téren, hogy kivágták William Storey-t a Rich Energy éléről, és az energiaitalt átnevezték Lightning Voltra. Erről Günther Steiner ennyit nyilatkozott az Ekstra Bladetnek:

    „Azok akik át akarják venni a céget, folytatni akarják velünk az együttműködést. Az elkövetkezendő hetekben egyeztetünk. Rá kell bólintaniuk a jövőbeni terveinkre.”

    Rákérdeztek nála, hogy mennyire viseli szívén ezt az ügyet alig pár nappal azt követően, hogy Romain Grosjean és Kevin Magnussen ütköztek Silverstoneban, de erre csak röviden ennyit felelt: „Már nem vagyok óvodás.”

    A nagyobb baj az lehet, ha a csapattulajdonos Gene Haas beleun az őket ért 2019-es eseményekbe, és az amerikai milliárdos esetleg kiszállna a sportágból. Steiner hárít:

    „Gene már jó ideje a versenyzésnek él. Tudja, hogy a dolgok nem mehetnek mindig egyre jobban. Nem mondom azt, hogy boldoggá tenné a jelenlegi helyzet. Miért is tenné? Ugyanakkor ő nem tehet erről. Tudja viszont, hogyha innen visszatérünk, akkor minden rendben lesz.”

  • Változás a Haas szponzoránál: A Rich Energyből Lightning Volt lett!

    Változás a Haas szponzoránál: A Rich Energyből Lightning Volt lett!

    Számos alkalommal beszámoltunk már a Haas névadó szponzora, a Rich Energy igencsak zűrös. Elvesztettek egy pert is, védjegybitorlás miatt. Emellett pedig kommentárjaikkal saját maguknak is rendre ellent mondtak, vádaskodtak…

    A per kapcsán el kellett tüntetniük logójukból az agancs szimbólumot és kártérítést is kellett fizetniük a Whyte Bikesnak.

    Eddig úgy festett, hogy csak az agancs tűnik el, mostanra azonban kiderült, névváltás is történik. A Haas névadó szponzorának neve mostantól: Lightning Volt, ami kb annyit tesz, „Villám feszültség” (noha a volt szó fordulatot is jelent).

    Az is változás, hogy Williams Storey, a Rich Energy vezérigazgatója, akinek tulajdonították a korábbi vádaskodó Twitter bejegyzéseket, immáron nincs jelentős befolyással a vállalat ügyeire, eltávolították pozíciójából.

    A Companies House közzétette a vállalat változásait. A Lightning Volt elnöke Matthew Kell lett. 

    Úgy tűnik azonban, hogy a Rich Energy Twitter profilját továbbra is Storey kezeli, mivel a következőt írta ki:

    „William Storey, a Rich Energy alapítója eladta többségi részesedését a Rich Energy Ltd kapcsán egy harmadik személynek. Ennek oka a kétszínű kisebbségi tulajdonosok utálata. Schwarzenegger szavaival élve, Vissza fog térni (he’ll be back!).” – áll a Twitter bejegyzésben.

    https://twitter.com/rich_energy/status/1151174240894431234

     

  • A Rich Energy megpróbálta elérni, hogy a Haas szerződést szegjen?

    A Rich Energy megpróbálta elérni, hogy a Haas szerződést szegjen?

    Többször beszámoltunk már róla, hogy a Rich Energy pert vesztett a Whyte Bikes ellen, védjegylopás ügyében, az energiaital márka agancsos logója ugyanis kísértetiesen hasonlít a kerékpármárkáéra. A logó később le is került a Haas autóiról, mely F1-es csapatnak idén névadó szponzora a Rich Energy.

    Noha rendre beszólogatnak a Red Bullnak, mondván az ő termékük, márkájuk, és üzleti modelljük sokkal jobb, mint az osztrák márkáé, hibát hibára halmoznak, jogilag is, a kommunikációjukról nem is beszélve…

    Pár napja Twitteren közölték, hogy a Haas csapat Osztrák Nagydíjon mutatott gyenge szereplése miatt felbontják velük a szerződést. Később ezt a Haas cáfolta, ahogy a Rich Energy is, akik azt állították, hogy ez egy valaki magánakciója volt. A vezérigazgató William Storey – szintén Twitteren -, közölte, hogy palotaforradalom készült ellene, de nem jött össze.

    Ennek ellenére továbbra is úgy tűnt, hogy a Rich Energy próbálja rossz színben feltüntetni a Haast, továbbra is Twitteren.

    Mindeközben a Whye Bike-os sztorinak sincs vége, a bringás márka ugyanis készen áll arra, hogy további lépéseket tegyen, akár fel is számoltassák a Rich Energy-t, csak úgy, mint azok logótervezőjét, a Staxowebet, és magát Storey-t is. Mindezt azért, mert a májusban megnyert per ítélete szerint az érintetteknek összesen 35 416 fontot (~ 13 millió forint) kellett volna fizetniük a Whyte Bikesnak, július 11-ig. De ez nem történt meg.

    Egyes feltevések szerint a Rich Energy megpróbálta kiprovokálni, hogy a Haas maga szedje le a Rich logókat az autókról, így beperelhették volna őket szerződésszegés miatt.

    A Brit Nagydíj hétvégéjén – elvileg maga Storey – tejeskocsiknak minősítette a Haas autóit. A verseny leintése után pár órával pedig a Rich Energy Twitteren közzétett egy emailt, melyet elvileg a Haas jogi képviselője küldött nekik. A Rich Energy hazugnak titulálta a Haas embereit.

    „Hogy cáfoljuk a Haas F1 Team embereinek hazugságát, nézzék meg az alábbit. A Rich Energy megszüntette a megállapodást, mint azt mondtuk. A csapat ezt elfogadta, ellentétben azzal, hogy a nyilvánosság előtt ezt tagadták. Részt vettek vezérigazgatónk, William Storey kitúrásának kísérletében, pedig ő még 35 millió font személyi kezességet is vállalt.” – írták a Rich Energy tweetjében.

    Mindezt annak ellenére, hogy a mellékelt email szerint a Haas állítása valós, míg a Rich Energy kijelentései hamisnak bizonyulnak.

    A névadó szponzori szerződés továbbra is él, sőt, a Rich Energynek 35 millió font tartozása keletkezik majd a Haasszal szemben, amennyiben tényleg megszüntetik a megállapodást.

    https://twitter.com/rich_energy/status/1150439445289734144

  • Kész kabaré: Mégsem hagyja el a Rich Energy a Haast

    Kész kabaré: Mégsem hagyja el a Rich Energy a Haast

    A Rich Energy, a magát prémium energiaitalanak aposztrofáló márka idén a Haas csapat névadó szponzora.

    Reméljük anyagilag legalább megéri a csapatnak ez a kapcsolat, mert a hírnevükön biztosan nem javít, sőt. A Rich Energy termékével alig találkozott még valaki, csak elvétve botlottak bele emberek, a mellény azonban annál nagyobb.

    Annak ellenére, hogy eddig szinte csak botrányról hallani a Rich Energy kapcsán, előszeretettel beszélnek – illetve írnak a közösségi oldalakon – magas lóról, rendre lefitymálva a Red Bullt. Szerintük ugyanis az ő termékük, márkájuk és üzleti modelljük is sokkal jobb, mint a vörös bikáké.

    Mindemellett egy jó kis védjegybitorlási per is zajlik ellenük, mivel a Whyte nevű kerékpár márka jelezte, hogy a Rich Energy ellopta a logójukat. Az agancs motívumot már el is kellett távolítania a Rich Energynek a Haas autóiról.

    Legutóbb pedig azzal lett tele a sajtó, hogy a Rich Energy Twitteren közölte, hogy felbontják a Haasszal kötött szerződésüket, mert elfogadhatatlan a legutóbbi versenyen nyújtott teljesítményük, mely ráadásul a – szerintük – nagy rivális Red Bull hazai versenyén esett meg.

    Ezt előbb a Haas cáfolta.

    „A Rich Energy jelenleg a Haas F1 Team névadó partnere. A továbbiakban nem nyilatkozom a két fél szerződéses kapcsolatáról, titoktartási okokból.” – idézte a Haas a csapatfőnök Günther Steienrt.

    Később maga a Rich Energy is cáfolta „saját” állítását.

    Álítólag a „szakító” Twitter bejegyzés egyetlen személy magánakciója volt. Egyes feltevések szerint az „elkövető” nem más volt, mint a Rich Energy vezérigazgatója, William Storey.

    Erre Storey szintén Twitteren reagált: „A Red Bullhoz és a Whyte Bikeshoz közelálló kisebbségi részvényesek nevetséges közleménye megmosolyogtató. A palotaforradalom elbukott. Én kezelem a Rich Energy minden vagyonát és támogatnak a főrészvényesek.”