Címke: William Byron

  • Hamlin listája, Blaney-ék visszavonták, Ware megúszta – NASCAR hírmorzsák

    Denny Hamlin felírta a listájára William Byront, Blaney-ék visszamondták a fellebbezést, ausztrál szupersztár érkezhet a NASCAR-ba.

    • Denny Hamlin és William Byron csatájától hangos a NASCAR paddock. A 11-es és 24-es rajtszámú autó a Texas Motor Speedwayen rendezett verseny utolsó köreiben ütközött. Denny Hamlin nem vette jó néven Byron visszavágását: „Egyszer majd versenyezni fogunk egymással, ő pedig sok helyet veszít, mert velem versenyez. Felírtam a listámra a nevét, akinek vissza kell adnom valamit.
    • Byron a sárga zászló alatt lökte Hamlint, és szimplán azért nem kapott büntetést, mert a versenybíróság nem vette észre az esetet. „Amikor a toronyban voltunk, akkor a sárga tényleges okozójával kell foglalkoznunk, és kiküldenünk a mentő alakulatokat” – mondta Miller, a NASCAR vezető versenyügyi alelnöke. „A William Byron, Denny Hamlin dologra nem figyeltünk. Láttuk, hogy Denny átcsúszott a füvön, és mire eljutottunk egy visszajátszáshoz, amely elég jól mutatta az esetet ahhoz, hogy bármit is tegyünk vele, már zöld zászló volt.”
    • A NASCAR felügyelőtestülete nem csak Byron és Hamlin, hanem Ty Gibbs hajmeresztő manőverét is felül fogja vizsgálni. A 23-as autó sofőrje Ty Dillont küldte majdnem a falba, ráadásul tette mindezt a pálya boxutcájában, ahol emberek álltak.

    Videó Ty Gibbs és Ty Dillon esetéről a NASCAR Cup Series texasi versenyéről (a háttérben érdemes figyelni a Monsteres autót)

    • Ahogy várható volt, Ryan Blaney és csapata visszavonta fellebbezését a 4 futamos eltiltás ellen, így csapatfőnöke, Jonathan Hassler, valamint a boxcsapat tagjai, Zachary Price (hátsó kerékcsere) és Graham Stoddard (emelős) már most, a talladegai versenyen megkezdik eltiltásukat.
    • Cody Ware-nek csak a bal bokája fájt, miután vasárnap délután ijesztő balesetet szenvedett a Texas Motor Speedway-en, amikor autója a 4-es kanyar falának és a boxutca falának is nekiütközött. „Nem tört el semmije, jól van” – mondta a Rick Ware Racing vezérigazgatója, Robby Benton.
    • Az ausztrál Supercars bajnokság egyik kiemelkedő csillaga, Shane van Gisbergen a NASCAR-ban folytathatja pályafutását. Van Gisbergen debütálása abban a Project91 program keretében történne, amelynek keretében Kimi Raikkönen nemrég Watkins Glenben a csapat színeiben versenyzett.
    • Kyle Busch borzalmas szezonja tovább folytatódott Texasban. A Joe Gibbs Racing versenyzője röviden válaszolt arra a kérdésre, hogy mi kéne a szerencséje megfordulásához: „Az, hogy vége legyen az évnek.
  • Erik Jones Darlington királya, hullottak a playoff versenyzők

    Nem csak a versenyzők állóképességét tette próbára a darlingtoni futam, hanem az autókét is. Jones köszönte szépen és élt a lehetőséggel.

    Egy melodrámánál is fordulatosabb versenyen Erik Jones 2014 óta először juttatta vissza a győzelmi sávba a Richard Petty által híressé vált 43-as Chevrolet-t.

    A szezon első NASCAR Cup Series Playoff-futamán Jones egy figyelemre méltó, 20 körös szétlövésben tartotta maga mögött Denny Hamlint, és másodszor is megnyerte a Darlington Raceway-en rendezett Southern 500-et.

    A győzelem Jones első győzelme volt a szezonban, a harmadik pályafutása során, és az első a Petty GMS Racing számára azóta, hogy a szervezet a 2022-es kampány előtt egy fúzióval megalakult (Richard Petty Motorsports – GMS Racing).

    Ez volt a 200. győzelme a 43-as autónak, igaz ennek a nagy részét még a legendás Richard Petty szerezte.

    Richard valószínűleg azóta nem volt a Darlingtonban a Victory Lane-en, mióta utoljára nyert itt” – mondta Jones, utalva Petty 1967-es Southern 500-as győzelmére. „Ez egyszerűen fantasztikus. Nagyon büszke vagyok ezekre a srácokra, az egész Petty GMS-re.

    Egész évben olyan közel voltunk, és nem gondoltam, hogy ma lesz az a nap. Tudtam, hogy nehéz lesz nyerni, de ennél jobb helyen nem is nyerhettem volna.

    Imádom ezt a pályát. Szeretem ezt a versenyt. Kétszer is a trófeán, ember. Már az is feldobott, hogy egyszer rajta voltam, de hogy kétszer is rajta lehetek – nagyon király.

    Tyler Reddick a harmadik helyen futott be, őt követte a pole-ból induló Joey Logano, aki a rájátszás tabellájának élére ugrott, hat pont előnnyel a második helyen álló William Byron előtt, aki vasárnap a nyolcadik helyen végzett – és megnyerte az első szakaszt.

    A top 10-be még Christopher Bell (5.), Michael McDowell(6.), Brad Keselowski (7.), Bubba Wallace (9.), és Alex Bowman (10.) fért be.

    Darlington melodrámája

    Jones ideje akkor jött el, amikor Kyle Busch-nak – aki 155 kört vezetett a versenyen, és megnyerte a második szakaszt – elfüstölt a motorja, miközben az utolsó újraindításra készült.

    Busch akkor örökölte meg az első helyet, amikor Joe Gibbs Racing csapattársa, Martin Truex Jr. hasonló meghibásodást szenvedett a 333. körben.

    Busch és Truex kiesése alig karcolták a felszínét annak a drámának, amely a verseny során kibontakozott. Chase Elliott már az első szakaszban kiesett, Kevin Harvick-nak pedig felgyulladt az autója – idén már sokadszor történt ez meg egy Next Gen autóval.

    A rájátszás képe pedig ugyanolyan bizonytalan maradt, mint amilyen a „Lady in Black”-en megrendezett kimerítő 500 mérföldes verseny előtt volt.

    A katasztrofális Darlington Racewayen rendezett rájátszásnyitó után Elliott, az alapszakasz bajnoka már nem a sorozat éllovasa.

    Elliott a 113. körben – két körrel az 1. szakasz vége előtt – megpördült a 2. kanyarban, és már nem tudta elkerülni őt Chase Briscoe. A 9-es autónak annyira kitört a jobb hátsó lengőkara, hogy nem tudta a 10 perces időlimit alatt megjavítani a csapata.

    A sorozat 2014-es bajnokának, Harvicknak a szolid futama a 275. körben borult lángba. Ahogy a kilencedik helyen haladva veszített sebességéből, egyszer csak egy lángoló autó került a képernyőre.

    Harvick leparkolta a 4-es Fordot a pálya szélén, és kimászott a füsttel teli pilótafülkéből. A Stewart-Haas Racing versenyzője a 33. helyen végzett, és a rájátszás tabellájának utolsó pozíciójába esett vissza, 13 ponttal lemaradva a jelenlegi határvonaltól.

    Larson, a sorozat regnáló bajnoka a 79. körben a boxutcába hozta autóját, mert érezte, hogy motorja kezdi feladni a szolgálatot. Három kört veszített, miközben csapata az 5-ös számú autó motorházteteje alatt dolgozott, de visszatért a pályára, és úgy tűnt az autó képes jó sebességre.

    A sárga zászlós periódusokat kihasználva Larson visszavette a vezető kört és a 12. helyen ért célba.

    Végeredmény
    Pontverseny állása

  • Verstappen győzelmének margójára: A szezon 10 legdominánsabb győzelme

    Szakértőink a Forma-1, a NASCAR és az IndyCar idei szezonjának versenyei alapján rakták össze domináns listájukat.

    Fontos megjegyezni, hogy listánk szubjektív. A Racingline.hu szerkesztőségéből Boa Bence (Forma-1) segített összeszedni a szezon legdominánsabb győzelmeit, az 500miles.hu csapatából pedig Baski Dávid (IndyCar) és Juhász Zoltán (NASCAR) szakértő listája került be.

    Végül jómagam, a főszerkesztő, Roós András fésültem össze a három listát.

    1. IndyCar – Detroit – Will Power

      Will Power egy elbaltázott időmérőt követően 15 pozíciót javított 14 kör alatt, és végül 50 kört vezetve simán nyert. A döntő tényező Verstappennel szemben az volt, hogy ezt egy szűk, utcai pályán valósította meg.

    2. Forma-1 – Spa – Max Verstappen

      Épphogy lemaradt az első helyről cikkünk inspirációja, Max Verstappen Spái győzelme. A holland versenyző büntetése miatt csak a 14. helyről rajtolhatott, azonban hasonlóan gyorsan felküzdötte magát mint Will Power, és egy pillanatig nem volt kérdés, hogy megnyeri majd a versenyt is.

    3. NASCAR – Indianapolis – Tyler Reddick

      Pole, leggyorsabb kör, és győzelem. Hogyan is felejthetnénk el Tyler Reddick karrierjének második győzelmét. A Richard Childress Racing versenyzője csak a stratégiai húzások miatt esett hátra, de ahogy az első három helyezettnél, itt sem volt kérdés egy pillanatig se, hogy ki nyeri majd végül a futamot.

    4. Forma-1 – Ausztrália – Charles Leclerc

      Milyen szépen kezdődött az év Leclerc számára. Megnyerte a szezonnyitót, majd a harmadik futamon végig dominált. Az év második felében uralkodó Verstappen még a kiesése előtt sem tudta megközelíteni a monacói versenyző tempóját. Azóta pedig tudjuk… a Ferrari.

    5. NASCAR – Martinsville – William Byron

      William Byron a verseny 400 köréből 200-at vezetett, és csak azért szorult le az 5. helyre, mert szinte lehetetlen volt előzni a Martinsville-i pályán. A sok sárga zászló ellenére mégsem követett el hibát – sem ő, sem a csapata – és végül magabiztosan nyert.

    6. IndyCar – Iowa duplaforduló – Josef Newgarden

      Mind a két versenyen az első sorból rajtolt, egészen pontosan a második helyről. Az összesen 550 körből 356-ot az élen töltött, és egy technikai hibának köszönhető baleset miatt nem lett ez a szám több, és lett a duplagyőzelem helyett egy szimpla.

    7. Forma-1 – Magyarország – Max Verstappen

      Max Verstappen már a Hungaroringen megcsillogtatta felzárkózó képességeit, ugyanis technikai hiba miatt nem tudott éles kört megtenni a Q3-ban. Nem zavarta azonban a 10. rajthely – nameg az, hogy a Hungaroringen nem lehet előzni. Még egy megpördülés ellenére is sima győzelmet aratott.

    8. IndyCar – Indianapolis GP – Colton Herta

      Egy briliáns stratégiai húzásnak köszönhetően, csapata az utolsó helyre repítette Hertát a száradó pályán, a hideg, slick abroncs miatt összevissza csúszkált a vizes felületen, de még így is egy ember kivételével mindenkit megelőzött egy kör alatt. Majd stílusosan egy driftparti után O’Ward mellett is elment, és hiába volt száraz idő, hiába esett le az eső, már nem nézett vissza.

    9. NASCAR – Sonoma – Daniel Suárez

      Daniel Suárez életének első futamgyőzelme egy tökéletesen felépített verseny után egy magabiztos győzelembe torkollott. A Trackhouse Racing versenyzője 47 kört vezetett a 110-ből, azonban pont jókor, hiszen az utolsó szakaszban ő dominált.

    10. Forma-1 – Baku – Max Verstappen

      10. helyre került Max Verstappen bakui győzelme, méghozzá azért, mert ismét szükség volt a Ferrari baklövéseire. Ki tudja mi lett volna ha Leclerc autója nem füstöl el? De itt fejezzük is be a találgatásokat. Utána viszont a Red Bull versenyzője olyan meggyőző fölénnyel nyert (20 másodperc), hogy muszáj volt felkerülnie a listánkra.

  • Räikkönen tempója és nyugodtsága lenyűgözte Chase Elliottot

    Bár a versenyének ideje korán vége lett, Kimi Räikkönen nagyszerűen helytállt NASCAR Cup Series debütálásán, és a széria legjobbjai ellen.

    A verseny közben többen is a rádión fejezték ki csodálatukat – köztük Ryan Blaney és William Byron is.

    Byron még az esőben ment el Räikkönen mellett, majd ennyit rádiózott csapatának: „Épp most előztem meg Raikkönent vizes pályán, ez elég király pillanat volt.”

    Ryan Blaney már korábban is elismerte, hogy óriási rajongója a finn versenyzőnek, sőt a verseny előtti sajtótájékoztatón ugyanarra a székre ült le, ahol Räikkönen ült.

    Chase Elliott stratégiai okok miatt a verseny közepén hátra esett, és szépen lassan küzdötte át magát a mezőnyön.

    Räikkönen mögött két kört töltött el a 2020-as bajnok, és csapatfőnöke, Alan Gustaffson azzal motiválta, hogy „Meg kéne előznöd a 2007-es Forma-1-es világbajnokot.

    https://twitter.com/MrMatthewCFB/status/1561469097187184642

    Elliott így is tett, de a verseny után dicsérő szavakat mondott el a Trackhouse versenyzőjéről.

    Szerintem nagyszerűen csinálta” – mondta Elliott. „Ott volt a mezőny közepén a káoszban, és úgy nézett ki, mintha otthon lenne, szóval szerintem ez nagyon király volt.

    Jót csatáztunk, nagy élveztem.

    És ki tudja mi lett volna ha… Ugyanis Kimi Räikkönen tempója alapján a top 10-ben ment sokáig, és egy stratégiai húzás miatt esett hátra, amikor belekerült abba a bizonyos balesetbe.

    Így viszont talán örülhetnek a rajongók, hiszen a finn versenyzőnek befejezetlen ügye lesz a NASCAR-ban.

    Raikkönen elmondta, hogy „mindent” élvezett, de nem tudja, hogy fontolóra venné-e a visszatérést egy újabb versenyre.

    Nem vagyok ellene a dolognak” – mondta a 42 éves Raikkönen, amikor a visszatérésről kérdezték. „Minden jó volt, és nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Egyszerűen csak rosszkor voltunk rossz helyen a balesetnél.

    Úgy éreztem, nagyon jó sebességünk volt, különösen a boxkiállások után, de talán egy kicsit túl keményen bántam a gumikkal az egyik szettnél.

    Annyi biztos: A jégember nem vallott szégyent!

  • Larson megnyerte a főpróbát, Ty Gibbs pedig nem hazudtolta meg önmagát

    Nevető harmadikként Kyle Larson nyerte az Xfinity Series Watkins Gleni futamát, Ty Gibbs pedig nem meglepő módon az első helyről ütközött.

    Kyle Larson élete első épített pályás győzelmét aratta a NASCAR Xfinity Seriesben. A JR Motorsports 88-as autóját vezető pilóta az egész verseny során panaszkodott autója tempójára, de mindvégig a tűz közelében maradt, és végül kihasználta az adódó lehetőséget.

    Szerencsém volt” – mondta mosolyogva Larson a verseny után.

    Vagy talán még pontosabban, jó időben volt jó helyen. A NASCAR Xfinity Series futamának utolsó újraindításánál a harmadik helyen állt, amikor az egész versenyen csatázó William Byron és Ty Gibbs összementek a buszmegállóban.

    Byron, aki a nap korábbi részében pályarekordot állított fel a kvalifikáción, és a 82 körből 36-ot vezetett, és Gibbs, aki a második legtöbb kört vezette (25) így megnyitotta a kaput a 2021-es Cup Series bajnok előtt, aki köszönte szépen, és átvette a vezetést.

    Larsonnak így sem volt egyszerű dolga, hiszen az Xfinity Series történelmének egyik legjobb épített pályás menőjét, A.J. Allmendingert kellett visszatartania az utolsó körökben, hogy megszerezze a trófeát.

    Azt hiszem, az egyetlen esélyem az volt ma, hogy a 17-es és az 54-es számú versenyzők – Willy és Ty – összementek” – ismerte el Larson, aki a verseny nagy részét csak a Hendrick Motorsports csapattársa, Byron és Gibbs mögött töltötte.

    A tenger kettévált, és én eljöttem az első helyen, de aztán mögöttem volt AJ, szóval csak próbáltam hiba nélkül teljesíteni az utolsó pár kört. Nem voltam nyugodt, hogy pont ő volt mögöttem.

    A JR Motorsports tulajdonosa, Dale Earnhardt Jr. repesett az örömtől a verseny után. A legendás versenyző egyébként kommentátorként volt jelen a futamon, és ezután rohant oda a győztesek útjára, hogy személyesen gratuláljon versenyzőjének.

    Korunk egyik legjobb versenyzője nyert ma az autónkban. Micsoda megtiszteltetés ez az egész csapatunknak!

    Kyle Larson és Dale Earnhadt Jr.
    Kyle Larson és Dale Earnhadt Jr. Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    Larson győzött, Allmendinger növelte az előnyét

    Az újonc Sammy Smith, a 18 éves iowai fiú, aki mindössze negyedik NASCAR Xfinity Series-indulását teljesítette, karrierje legjobb harmadik helyén végzett a JGR 18-as számú Toyotájával, és a verseny közepén lenyűgöző – szintén karriercsúcsot jelentő – hét kört vezetett.

    A JR Motorsports versenyzője, Noah Gragson a negyedik helyen végzett, őt Kaz Grala követte. Sam Mayer, Riley Herbst, Sheldon Creed, Josh Berry és Jeremy Clements egészítette ki az első 10 helyezettet.

    Byron és Gibbs, akik az utolsó körökben ismét hátrébb érintkeztek a mezőnyben, végül a 25., illetve a 27. helyen végeztek.

    A futam utáni levezető körben Byron a következőket mondta a csapatának a rádión: „Sajnálom srácok, bárcsak megnyerhettük volna ezt a versenyt. Jó pozícióban voltunk, de összetörtek minket.

    Ty Gibbs Bob Pockrassnak nyilatkozott a leintést követően: „Byron jó rajtott vette, egészen a buszmegállóig egymás mellett mentünk” – magyarázta. „Ha sikerült volna megcsinálni ott azt a visszaelőzést, én lettem volna a jobb pozícióban. Sajnos nem jó azt a kanyart külső ívről megkezdeni, és ez lett a vége.

    Meg kellett próbálnom, mert úgy éreztem, hogy ha elengedem, akkor elveszítem az esélyemet a győzelemre, mert nagyon hasonló tempónk volt.

    Ilyen a versenyzés, nem fogok bocsánatot kérni, mert a győzelemért mentem.

    A versenyen egyébként több nagyobb incidens is borzolta a kedélyeket. A legnagyobb Daniel Hemrich nevéhez fűződik, aki a carousel kanyarban építette bele autóját a falba, de szerencsére baja nem lett.

    Justin Allgaier már a 4. körben összetörte autóját, így ennek, illetve Ty Gibbs balesetének köszönhetően AJ Allmendinger növelte az előnyét a bajnoki pontversenyben.

    Négy futammal a 2022-es rájátszás előtt 61 pont az előnye az öt futamot megnyerő Gibbs előtt, és 70 pont a három futamot megnyerő Allgaier előtt.

  • VIDEÓ: A melegben kigyulladt a versenycsapat kamionja

    A Hendrick Motorsports egy tartalék kamiont küld az Indianapolis Motor Speedwayre, miután a versenyautót szállító jármű csütörtökön kigyulladt.

    A csapat egyik képviselője a RACER-nek elmondta, hogy egy generátor okozta a tüzet, amelyet a versenypályán kívül észleltek.

    William Byron 24-es Hendrick Motorsports Chevrolet-je nem sérült meg a tűzben, de a csapat a tartalék szállítójárműből fog dolgozni.

    A NASCAR engedélyezi a csapatnak, hogy ma este a garázsba állítsák az autót, és az elsődleges szállítójárműből is kicseréljék a szükséges felszerelést.

    A NASCAR Cup Series csapatai helyi idő szerint péntek reggel parkolhatnak és pakolhatnak le a kamionról, a garázs helyi idő szerint 12:30-kor nyit, és ezt követően kerül sor az autó ellenőrzésre.

    A NASCAR – Xfinity és Cup – ezen a hétvégén az NTT IndyCar Series-szel osztozik az indianapolisi épített pályán.

    A Cup Series csapatainak csak szombat reggel kezdődik a program, amely a vasárnap esti versenyben csúcsosodik majd ki.

  • Újabb rekord kapujában a Hendrick Motorsports

    A Hendrick Motorsports eddig 99 902 mérföldnyi kört vezettet a NASCAR Cup Series-ben, tehát Sonomában átléphetik 100 000 mérföldes határt.

    Természetesen senki sem garantálhatja, hogy a Hendrick Motorsport mind a 98 mérföldet vezetni fogja.

    Főleg úgy, hogy a Joe Gibbs Racing, a Team Penske, a 23XI Racing, a Stewart-Haas Racing és a Trackhouse Racing is jobban teljesített az elmúlt hetekben, mint a legendás csapat.

    Kyle Larsonnak, William Byronnak, Alex Bowmannek és Chase Elliottnak gondoskodnia kell arról, hogy legalább egyikük vezesse a versenyt. Amíg ők együtt dolgoznak, addig van esély arra, hogy a HMS elérje a mérföldkövet.

    A legrosszabb forgatókönyv szerint az alakulat nem fogja elérni a 100.000-es határt ezen a hétvégén. A pozitívum, hogy a csapat közelebb kerül a határhoz, és végül átlépik azt. Ha Sonomában nem tudják elérni, akkor is rengeteg futam van még hátra a szezonból.

    Egy biztos, a Hendrick Motorsports így vagy úgy, de idén eléri a 100 000 mérföldes határt. Akár most hétvégén Sonomában, akár jövő hétvégén Nashville-ben, ez a mérföldkő mindenképpen le fog dőlni.

    Inkább csak az a kérdés, hogy mikor, mint az, hogy elérik-e. Igaz, az is kérdéses, hogy a Hendrick Motorsports négy versenyzője közül melyik lesz az, aki áttöri.

    Bár mind a négyen megpróbálnak majd hozzájárulni a sikerhez, a megtiszteltetés csak egy embernek juthat.

  • Nem értik a csapatok, miért van ennyi baj a Goodyear gumikkal

    A múlt hétvégi Kansas-ben rendezett versenyen megszámlálhatatlan hátsó defekt történt, és aggódnak emiatt a csapatok. A Goodyear hárít.

    A crew chief-eknek a legtöbb fejtörést az okozza, hogy mi történhet a hétvégi All-Star versenyen a Texas Motor Speedwayen, ahol ugyanazzal a gumikombinációval mennek majd amivel Kansasben futottak.

    A pontversenyt vezető Chase Elliott öt egymást követő top 10-es helyezésből álló sorozatának vége szakadt, amikor a hatodik helyen futott, miután a bal hátsó Goodyear gumija defektet kapott.

    Ez volt a második futam sorozatban, hogy Elliott bal hátsó defekt miatt bukott el egy erős versenyt. Kansasben a 29. helyen végzett, három körrel lemaradva a győztes Kurt Busch mögött.

    Mindig ott van a fejünkben, hogy vajon most fogunk-e defektet kapni, vagy sem” – mondta Alan Gustafson csapatfőnök az NBC Sportsnak a csapat bal hátsó gumijával kapcsolatos problémákról.

    „Darlingtonban is volt ilyen problémánk. Úgy érezzük, megtettük, amit kellett, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer. Nagyon biztonságosan álltunk hozzá a kansasi futamhoz.

    Az összes lekerült guminkat megvizsgáltattuk és szétszedtük a Goodyearrel, és addig a pontig minden rendben volt. A véletlenszerűség mindenképpen nagyon aggasztó.

    Hendrick Motorsportsos csapattársának, William Byronnak szintén eldurrant a bal hátsó Goodyear gumija, miközben az élen haladt.

    Elég sok beállítási különbség volt kettőnk között, így éppen ezért nehéz messzemenő következtetéseket levonni” – mondta Gustafson Elliott és Byron esetéről.

    Szintén nem érti a történteket James Small, Martin Truex Jr. csapatfőnöke.

    A 19-es rajtszámú csapat versenye megváltozott, amikor Truex autóján a 165. körben, a 2. szakasz vége előtt szinténa bal hátsó defekt jelentkezett.

    Egy kör volt hátra a szakaszból, úgyhogy nagyon szerencsétlenek voltunk” – siránkozott Small. „Minden remekül alakult addig. Mi is nagyon konzervatívak voltunk. Sok dolog kombinációja lehet a dolog.

    Nem vagyok gumimester, szóval nem tudom, hogy mi a megoldás” – jelentette ki Small a Goodyear gumiproblémákról. „Tudom, hogy valószínűleg azt fogja mondani majd, hogy túl agresszívak vagyunk (a guminyomást illetően).

    Mi nem is gondoljuk, hogy agresszívek lennénk. Egész nap rendben voltunk, soha nem volt problémánk, remekül néztünk ki, aztán egyszer csak egy megtörtént a baj. Semmi árulkodó jel nem volt.

    Nem tudom, hogy ez egy gyártási hiba-e. Nyilvánvalóan ezt is ki fogjuk vizsgálni a csapatok között.

    Chase Elliott defektje Kansas-ben
    Chase Elliott defektje Kansas-ben Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    A Goodyear hárít

    Greg Stucker, a Goodyear versenyabroncsok értékesítéséért felelős igazgatója a vasárnapi futam alatt kijelentette, nem náluk van a hiba.

    Úgy gondoljuk, hogy mi megfelelő gumikat szállítunk a csapatoknak. Tekintettel arra, amit az abroncsok tervezéséről és az általunk használt anyagokról tudunk… a teherbíró képessége, a teljesítménye, a szükséges tapadás megvan, szóval úgy érezzük, hogy megfelel.

    Meg kell néznünk, hogy mit csinálnak rosszul a csapatok, akik defektet kapnak.

    Nem mindenkinek voltak problémái. Kyle Busch a harmadik helyen végzett, és nem volt bal hátsó problémája.

    Megtanultuk a leckét Vegasban az edzésen, amikor ott összetörtük magunkat” – mondta Busch, aki bal hátsó defektje után ütközött. „Azóta nem mentünk ilyen agresszív beállítással.

  • Defektek, flexelés, és egy zseniális előzés – Ez volt Kansas

    Bár a verseny csak az utolsó körökben vált izgalmassá, sok érdekes incidens jellemezte a NASCAR Cup Series kansasi futamát.

    A pálya óriási kihívás elé állította a bal hátsó kerekeket, ennek megfelelően pedig a sárga zászlók nagy része defekt miatt került belengetésre.

    Az első áldozat BJ McLeod volt, aki a 35. körben kényszerült feladni a versenyt. Az első szakasz vége felé egy sokkal előkelőbb helyen lévő versenyző is pórul járt, a 71. körben ugyanis az addig 4. helyen álló Daniel Suarez bal hátsója durrant el.

    Hozzájuk csatlakozott még drámai módon két Hendrickes versenyző is, az addig élen álló William Byron és később Chase Elliott is.

    A verseny legnagyobb hőse azonban a Petty GMS csapata lett, amely 10 percig szenvedett Erik Jones autójával, mire le tudták róla venni a kereket.

    A verseny végén az élen Larson haladt, aki azonban ahogy fogytak a körök egyre nagyobb nyomás alá került a testvérét idő közben megelőző Kurt Busch által.

    Az előzéssel végül 9 körrel a leintés előtt próbálkozott, a másfél körön keresztül tartó párharc pedig végül Larson falérintésével, és Busch előzésével zárult.

    A korábbi bajnok innentől kezdve folyamatosan növelni tudta előnyét, és az idei 13. futamon megszerezte szezonbeli első, és pályafutása 34. győzelmét.

    Chase Briscoe indította a kicsúszások sorát

    Chase Elliott látványos pörgése-forgása

    Kyle Larson hatalmas mentése

    William Byron-t sem kímélte a Kansas Speedway

    Daniel Suarez ismét szerencsétlenül járt

    A Petty GMS szenzációs munkája

    Larson és Busch párharca

    Kurt Busch fedélzeti kamerájából a győzelmet érő előzés

  • Logano megfenyegette Byront: „Én úgyis nagyobbat ütök”

    Joey Logano és William Byron összetűzése újabb fejezetéhez érkezett. A Penske versenyzője megfenyegette riválisát.

    Joey Logano-t a verseny előtt kérdezték, hogy számít-e megtorlásra William Byron részéről a Darlingtonban történtek miatt.

    Megint csak azt tudom elmondani, mint a múlt héten. Ő lökött fel a falra, szóval megérdemelte azt, amit a verseny végén kapott” – jelentette ki Logano.

    A dolgok így működnek a NASCAR-ban. Remélem nem gondolja senki, hogy engem csak úgy arrébb lehet rakni. Véleményem szerint én egyenlítettem ki a számlát amikor a korlátra löktem őt.

    Logano ezután hozzátette, ha Byron meg meri próbálni kilökni őt, akkor bizony a Hendrick Motorsports versenyzője húzza majd a rövidebbet.

    Ha szeretné folytatni ezt a dolgot, akkor én benne vagyok. Nem hiszem, hogy ez hosszú távon ez megérné neki, de persze játszhatjuk ezt” – hangoztatta a 31 éves Logano.

    Azt azonban megígérhetem, hogy ha folytatjuk, akkor én minden alkalommal egyre nagyobbat fogok ütni, és fájni fog neki.

    Érdekes lesz látni, hogy vajon Byron mit fog reagálni Joey Logano szavaira. A Copy That podcast csapata szerint nagyban befolyásolhatja majd Byron jövőjét az, hogy miként kezeli majd ezt a szituációt.

    Ráadásul Byron főnöke, a négyszeres Cup Series bajnok Jeff Gordon is arra biztatta versenyzőjét, hogy meg kell mutatnia, ki az úr a háznál, és vissza kell adnia Joey Loganonak azt ami kijár neki.