Címke: Willi Weber

  • Weber: Schumacher fel fog épülni

    Weber: Schumacher fel fog épülni

    Michael Schumacher korábbi menedzsere szerint az F1 legendája fel fog épülni a sérüléseiből.

    Willi Weber volt az, aki Schumachert a Forma 1-be hozta 1991-ben, és vele dolgozott a bajnoki évei alatt, egészen a 2010-es visszatéréséig.

    Elárulta azt, hogy Schumacher családja teljesen elzárkózott még előle is a német 2013-as síbalesete után.

    „Tudom, hogy Michael súlyos sérüléseket szerzett, de arról semmit nem tudok, hogy halad a felépülése” – mondta. „Szeretném tudni, hogy hogy van, szeretnék vele kezet fogni, vagy meg szeretném simítani az arcát. De sajnos ezeket Corinna [Schumacher felesége] elutasította. Feltehetően attól félt, hogy azonnal kitárom az igazságot a nagyvilágnak Schumacher állapotáról. Határozottan hiszek abban, hogy Michael fel fog épülni, mert ő egy harcos. És ha lesz esélye a gyógyulásra, akkor ő kifogja használni. Nem lehet ez a vég számára. Imádkozom érte és meggyőződésem, hogy fogok még vele találkozni.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Weber: Michael Mick menedzsere akart lenni a Forma-1-ben!

    Weber: Michael Mick menedzsere akart lenni a Forma-1-ben!

    Willi Weber egykoron Michael Schumacher menedzsere volt, és most elárulta, hogy ha korábbi védencével nem történt volna 2013 decemberében sí baleset, akkor feltehetően most a fia Mick útját egyengetné a Forma-1-ig, sőt a menedzsere lenne! Ez volt Schumacher titkos terve arra nézve, hogy mit csinál majd az aktív sportévei után.

    A Motorsport-Total.com-nak adott interjút Weber, hogy pár alkalommal ott volt, amikor Michael még Mickkel elmentek gokartozni, a fiú ma már a Formula 2-ben építi a karrierjét. Az volt a benyomása, hogy Michael teljesen eltökélt volt, hogy fiát a Forma-1-be juttassa, és menedzselje, ahogy korábban tette vele ezt Weber is. Ez lett volna a közös történetük vége, amit örömmel csinált volna.

    Sok szülő inkább távol tartaná a csemetéjét a motorsportoktól, mert veszélyes, drága, az iskolai eredmények rovására megy, de Schumacheréknél mindez teljesen ellentétesen ment: Michael el volt ragadtatva azon ötlettől, hogy a fia egyszer követi őt, és ezért aktívan tett is. Weber szerint mindez teljesen rendben is volt:

    „Michael mindent tud, amit kell. Melyik csapattal kell beszélni, tudja, hogy működik ez az egész. Megvoltak a saját tapasztalatai ezen a téren. Nagyon elhivatott volt.”

    Mick időközben az apja segítsége nélkül is igen jól előtérbe került, és Weber is szeretettel beszél az ifjabb Schumacherről, akit még a menedzseri korszakából jól ismer. Egyrészről tisztában van az eredményeivel is amit a fiatalember elért, másrészt ismeri a körülményeit is. Ezt így látja:

    „Mick kapott egy nagy keresztet az apja miatt. Mindig is Michaelhez fogják hasonlítani, majd így nyugtázzák mindezt majd magukban: Schumachernek hívják, ugyanazt el kell érnie, mint amit az apjának sikerült. Ez természetesen egy hatalmas megfelelési kényszer egy ilyen srácnak. Ha Michael még ott állhatna mellette, teljesen más lenne a dolog optikája. Most Mick azonban az emberek szemében sokkal inkább az apját képviseli. És ez probléma. Mindenki hasonlítgatni akarja, és azonos sikereket vár el tőle.”

    Ma már Weber azonban nem áll kapcsolatban a Schumacher családdal, sőt, a barátját a sí balesete óta nem is látta. Minderről ennyit árult el:

    „Kehm asszony a médián keresztül teljesen tönkretette a viszonyunkat. Azóta a Schumacherek oldaláról nem érkezik semmi. Valamikor azonban mindezt le kell zárnom. A balesete után három hónapig szenvedtem, mint egy kutya. Az emberek továbbra is bárhol megszólítanak, hogy: Ön Weber úr, hogy van Schumacher? És akkor az egész kezdődik elölről. Azt kívánom, hogy Michael Schumacher mielőbb talpra álljon, és én megölelhessem. Ez a legnagyobb kívánságom.”

    A 77 éves Weber a motorsportos múltját teljesen lezárta, mióta már Nico Hülkenberggel sem dolgozik együtt 2011 óta. Ma már csak élvezi az életet Mallorcán, de egy kicsit foglalkozik azért még építőipari beruházásokkal. Nevetve meséli már mindezt:

    „Jó dolgom van. Dolgoznom kell, a nyugdíjas életet nem nekem találták ki. Az amivel most foglalkozom, többé-kevésbé időtöltés. Amikor unatkozom, mindig találok magamnak valami elfoglaltságot, de nem kötelező, és Istennek hála, nem is kell. Elégedett vagyok, és ez a lényeg.”

  • Weber szerint Ecclestone Schumacher kritikája hülyeség

    Weber szerint Ecclestone Schumacher kritikája hülyeség

    „Az volt vele a gond, hogy nem voltak határai.” – mondta Michael Schumacherről a Forma-1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone a Sport Bildnek adott interjújában.

    Ecclestone ezzel Schumi olyan incidenseire célzott, mint például az 1997-es, jerezi eset, mikor a német rázárt Jacques Villeneuve-re, mikor a kanadai megpróbálta megelőzni őt. Noha végül Schumi járt pórul, mert a kavicságyban végezte.

    „Nagy nyilvánosságot hozott a botrány, de nem jó értelemben.” – tette hozzá Ecclestone, aki azt is elmondta, hogy szerinte a hétszeres világbajnok rosszul döntött, mikor visszavonulása után 2010-ben visszatért az F1-be.

    „Ez jó volt a Forma-1-nek, de nem volt jó neki. Erre is gondolok, mikor azt mondom, hogy nem ismerte a határait.”

    Shumacher egykori menedzsere, Willi Weber azonban nagyon elégedetlen Ecclestone megnyilvánulásával, „Bolondnak” tartja szavait.

    „Versenyzőként az embernek olykor túl kell mennie a határain.” – mondta Weber a Kolner Expressnek. „Senki nem tudja ezt jobban Michaelnél, aki minden idők legsikeresebb versenyzője lett. Ezt Bernie is tudja.”

    „A tény az, hogy Villeneuve kiprovokálta, hogy belemenjen. Azt mondtam Michaelnek, ‘ha megcsinálod, csináld úgy, ahogy Prost és Senna tették vagy tucatszor’. De ő kissé bátortalanul tette, mivel németként tudta, hogy ez így sz*r.”

    Weber azt is hozzátette, hogy Schumacher és a Ferrari sikerei helyezték Ecclestone-t és az F1-et „abba a pozícióba, amelyben sosem voltak korábban, és nem is lesznek újra”.

    „És most úgy beszél (Ecclestone) Schumiról, hogy ő nem tud kiállni magáért.”

    Schumacher 2010-es visszatérése kapcsán Webber elmondta: „Valójában én mondtam Michaelnek, hogy ezzel nem nyerhet, csak veszíthet. De inspirálta az a gondolat, hogy újra sikeres legyen régi barátjával, Ross Brawnnal. Ennek a gyümölcsét végül Lewis Hamilton és Toto Wolff aratták le.”

     

  • Willi Weber nem akarta, hogy Schumacher visszatérjen

    Willi Weber nem akarta, hogy Schumacher visszatérjen

    Willi Weber volt Michael Schumacher menedzsere, és 2010-ben könyörgött neki, hogy a hétszeres világbajnok ne térjen vissza 2010-ben. 1991-es bemutatkozásától kezdve az utolsó ferraris évéig, 2006-ban vele volt, mialatt védence 91 győzelmet szerzett. A német legenda 3 évet hagyott ki, majd a Mercedes megkereste 2009 őszén. Willi Weber, aki nem csak a menedzsere, hanem a barátja is volt egyben, nem támogatta ezt a lépést. Az Abendszeitungban idézte fel az akkor történteket:

    „Elhívtam magamhoz, és mondtam neki, hogy ne tegye, mert csak veszthet vele. Hétszeres világbajnok volt, nem volt szükség arra, hogy bizonyítson bármit is. Mégis vezetni akart. Úgy voltam vele, hogy oké, vezessen, de nélkülem.”

    Schumacher nem fogadta meg Weber tanácsát, és a két férfi gyakorlatilag eltávolodott egymástól, legalábbis ami az üzletet illeti, mindenképp. Ugyanakkor továbbra is szoros volt a kötelék közöttük, annak ellenére, hogy nem volt szerződés közöttük. Erről ennyit árult el Weber:

    „2014-ig szerződésünk volt, de már nem akartam vele tartani a világ körüli úton.”

    Volt menedzsere sűrűn felemlegeti vádként a Schumacher családdal szemben azt is, hogy túlzottan óvják a magánéletét és az egészségügyi állapotát a volt védencének:

    „Olyasvalaki vagyok, aki azt vallja, hogy az életben mindennek eljön egyszer az ideje. Úgy gondolom, hogy az a 20 év volt a mi időnk Michaellel, amíg együtt voltunk a Forma-1-ben. Nem lehet megismételni, vagy visszahozni a múltat. Barátként váltunk el, aztán vagy százszor beszéltünk telefonon, egy kávé mellett vagy együtt vacsoráztunk.”

  • Willi Weber belekötött Cora Schumacherbe

    Willi Weber belekötött Cora Schumacherbe

    Michael és Ralf Schumacher egykori menedzsere, Willi Weber most Ralf ex-feleségét, egyben David Schumacher édesanyját, Cora Schumachert kritizálta annak új kapcsolata miatt.

    Cora új párja a Hells Angels motoros klub egyik tagja, Lenox, aki tele van tetoválásokkal, szereti a nagy autókat és sajtó szerint ex-barátnője azt állítja, hogy a férfi megcsalta őt.

    „Nem lepett meg az új partnere, Corának sosem volt stílusa!” – mondta Weber.

    „Cora megjelenése kínos volt, mikor miniszoknyában végigvonult a paddockon és a reflektorfényben volt.”

    Weber 10 éven át dolgozott Ralf Schumacherrel, és elmondása szerint Corának is köze volt ahhoz, hogy megszakadt az együttműködésük.

    „Elviselhetetlen volt a helyzet számomra, így Ralf és az én utam idő előtt elvált egymástól. Mindig azt mondják, hogy én hoztam össze őket, de ez nem igaz.” – mondta Weber.

    „Furcsamód nem az ex-férjem volt az egyetlen, aki megvált Willi Webertől, és ez semmiképp sem azért történt, mert egy nő miniszoknyában volt a paddockban.” – reagált Weber állítására Cora Schumacher.

    „Nem is tudom, kinek az ötlete volt akkoriban, hogy Ralfnak és nekem olyannak kellene lennünk mint a Forma-1 Beckham-jeinek.” – utalt Cora Weberre. „Kinek vannak adókonfliktusai és kapcsolatai, bizonyos körökben?”

    Cora Schumacher a 2000-es évek elején, az F1-es paddockban:
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

    Cora Schumacher most:

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Willi Weber lezárta a Schumacher fejezetet

    Willi Weber lezárta a Schumacher fejezetet

    Michael Schumacher egykori menedzsere, Willi Weber „lezárt egy fejezetet” az F1-es legendával való barátsága kapcsán.

    A hétszeres világbajnok közel öt éve szenvedett súlyos síbalesetet, jelenlegi állapotáról szinte semmit sem lehet tudni. Csak nagyon kevés embernek engedi a család, hogy látogassa Schumit, az egykori menedzser azonban nincs köztük.

    Weber elmondta, hogy így, ennyi idő távlatából és információ híján, már nincs ereje tovább hinni abban, hogy jó híreket kaphat Michaelről.

    „A legjobb, legsikeresebb időt töltöttük együtt és 20 éven át együtt mentünk keresztül minden jón és rosszon.” – mondta Weber a német Bunte magazinnak.

    „Egy hosszú, búslakodó időszak után lezártam Michael fejezetét, máskülönben megőrülnék.”

    Voltak pletykák arról, hogy a Schumacher család házat vásárolt Mallorcán, és talán oda akarják szállítani Schumit. A család később elismerte az ingatlanvásárlást, azt azonban cáfolták, hogy Michaelt oda akarnák szállítani. Elmondásuk szerint a ház egy nyaraló a gyerekeknek, Micknek és Gina-Mariának.

    Weber szerint Schumacher soha nem is akart volna Mallorcán élni. Elmondása szerint 20 évvel ezelőtt Michael kapott ott egy földterületet, de ő elutasította az ajánlatot, mert sosem kedvelte Mallorcát.

    „Michael sosem akart Mallorcán élni, nem érezte ott jól magát.” – mondta Weber. „Távol áll ez az ő álom szigetétől, még ha most mindenki azt is hiszi, hogy szerette Mallorcát, ez nem igaz.”

  • A németek Willi Webert, a magyar közösségi média Schumachert temette

    A németek Willi Webert, a magyar közösségi média Schumachert temette

    Kedden nagyot ment Willi Weber kamuhíre a német médiában, mely szerint elhunyt, ahogy aznap sokak szerint Sylvester Stallone is. Ahogy az lenni szokott az ilyen álhírekkel, sajnos sok barát, olyanok is akik vele voltak valamikor, valamint a rajongók – felültek ennek.

    Az egész probléma akkor indult, amikor Weber Facebook profilján megjelent egy üzenet: „Willi, hiányzol. Barátod, Wilhelm.” Azóta persze már törölte az illető a bejegyzést, de még a közeli ismerősök is azt hitték, hogy Weber meghalt, pedig az egész csak egy félreértés volt.

    Magyarországon ez komolyabban ütötte fel a fejét, egyértelműen a félrevezetésen alapuló kattintásszámra hajtó kamuhíroldal értekezett Schumacherről, és írta ki azt, hogy Michael Schumacher meghalt, és terjedt a dolog mint a vírus. Így nézett ki a dolog, nyilván mi sem kattintottunk rá, te se tedd, mert megszerzi a kutyád bankkártyájának a pin kódját is, vagy a jó ég tudja mi fog történni.

    schumacher
    Így nézett ki a Facebookon a kamuhír és annak a borítóképe. Fotó: Facebook

    Az express.de azonban elérte telefonon Webert, Stuttgartban, aki csak nevetett a híresztelésen:
    „Halott lennék? Nem, szerencsére kiváló egészségnek örvendek, bár az operált hátam még kicsit fáj. Aki valóban elhunyt, az Willi Rothfuß, aki egyike volt a legjobb barátaimnak. Kár érte, mert mindig örömmel kerestem fel a kereskedésében a városban.”

    Willi egyébként ismert ékszerész volt Stuttgartban, aki múlt szombaton hunyt el rákban. Weber ugyanakkor pontosan tudja, hogy milyen fontos is az egészség, és nem hagyta el a kedélye sem:
    „Még rehabon vagyok, mivel a beavatkozás három hónapja se történt. Jó irányba mennek a dolgok, hamarosan újra tudok majd rendesen mozogni. A következő olimpián már ott leszek!”

    A Forma-1-et Schumi volt menedzsere is figyelemmel követi, már csak azért is, mert Sebastian Vettel akár volt védence örökébe is léphet. Ugyanakkor nem tetszik neki a királykategória mai állapota:
    „Undorítóak ezek a bukóketrecek, amiket az autókra raktak. Fontos a biztonság, de ebben mellé nyúlt Jean Todt. Az meg, hogy már rajtrács lányok sincsenek, egyenesen felháborító! Ők is hozzátettek a sportág glamourjához. Az új tulajdonosok figyeljenek oda, hogy a Forma-1-ből ne csináljanak Miki egér szériát.”

    Az továbbra is kifejezetten zavarja Webert, hogy nem tud semmit sem Schumacher egészségi állapotáról:
    „Sajnos továbbra sem keresett Corinna, pedig Michael balesete már négy éve volt. Ugyanakkor mindannyian tudjuk azt, hogy ezúttal nem egy lábtörésről van szó.”

    Weber most abban reménykedik, hogy áprilisban, amikor nyit majd Kölnben a Motorworld, ahol kiállításra kerül Schumi versenyautó gyűjteménye is, akkor esetleg megtudhatjuk azt, hogy valójában jobban van-e már…

  • Weber szerint a rajongókat informálni kellene Schumacher állapotáról

    Weber szerint a rajongókat informálni kellene Schumacher állapotáról

    Michael Schumacher egykori menedzsere, Willi Weber úgy véli, hogy a hétszeres világbajnok családjának informálnia kellene a sok millió rajongót arról, hogy milyen állapotban van kedvencük. Ugyanis közel négy éve már, hogy Schumi súlyos síbalesetet szenvedett és mióta otthonában ápolják, Svájcban, gyakorlatilag semmit sem lehet tudni arról, hogy van az egészsége.

    A legfrissebb pletyka vele kapcsolatban, hogy talán átszállítják az Egyesült Államokba.

    Weber szerint a család csak fokozza az emberek zavarodottságát azzal, hogy nem árulnak el információt Schumiról.

    „Nagyon szerencsétlen helyzetnek tartom, hogy Michael rajongói nem tudják, milyen egészségi állapotban van.” – mondta Weber. „Miért nem mondják el nekik az igazságot?”

    Weber saját hátműtétje után nyilatkozott a müncheni székhelyű TZ-nek a Forma-1 jelenlegi helyzetéről is.

    „A Forma-1 olyan, mint most a hátam. Fájdalmas.” – mondta. „Ez egy Mickey egér show és semmi több. A sport háttérbe szorult.”

    [poll id=”33″]