Címke: Will Power

  • IndyCar: Power megszerezte 40. futamgyőzelmét, Grosjean dobogón

    IndyCar: Power megszerezte 40. futamgyőzelmét, Grosjean dobogón

    A Team Penske-Chevrolet csapatának pilótája, Will Power megszerezte idei első, pályafutása negyvenedik győzelmét. A volt Forma-1-es pilóta, Romain Grosjean ért be a második helyen. A tabella vezetőjének, Alex Palounak pedig kevesebb, mint 20 körrel a leintés előtt tönkrement motorja, így kiszállni kényszerült a versenyből.

    A pole pozíciót Pato O’Ward foglalhatta el, aki a rajt után még 16 kör erejéig vezetni is tudta a versenyt, egészen az első boxkiállásáig. Amint mindenki letudta az első kiállását, Power került az élre a 21. körben, aki onnantó szinte végig kontrolálta a futamot a verseny végéig.

    A 68. körben a bajnokságot vezető, hiba nélkül autózó, és a dobogóért is harcban lévő Palou alatt a Honda motor elfüstölt, így nem csak ezen a versenyen esett el rengeteg jó pozíciótól, hanem kiesése végett jócskán tudtak zárkózni riválisai. O’Ward ötödik helyével ugyanis 21 pontra megközelítette az éllovast.

    Érkezett is a sárga zászló az esemény miatt, aminek a versenyt vezető Power érthető módon annyira nem örült. Ellenben Grosjean örülhetett neki, hiszen a 71. körben lezajlott újraindítást követően rögtön el is tudott menni Herta mellett, aki így feljött a második helyre.

    Power végül be tudta húzni idei első győzelmét, gyakorlatilag ott, ahol legutoljára ünnepelhetett tavaly, az Indianapolis Motor Speedway nevezetű aszfaltcsíkon. A győztes mindösszesen 1,1142 másodpercel szelte át előbb a célvonalat a második Grosjeannál, illetve Herta további 1,2356 másodpercre követte őket.

    A részletes végeredmény:
    Helyezés Pilóta Lemaradás Csapat Motor
    1 Will Power Team Penske Chevy
    2 Romain Grosjean 1.1142 Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda
    3 Colton Herta 2.3498 Andretti Autosport Honda
    4 Alexander Rossi 3.4382 Andretti Autosport Honda
    5 Pato O’Ward 4.1052 Arrow McLaren SP Chevy
    6 Jack Harvey 5.3233 Meyer Shank Racing Honda
    7 Graham Rahal 5.8553 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    8 Josef Newgarden 6.2497 Team Penske Chevy
    9 Marcus Ericsson 7.1980 Chip Ganassi Racing Honda
    10 Takuma Sato 7.9449 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    11 Conor Daly 9.3596 Ed Carpenter Racing Chevy
    12 Christian Lundgaard 9.8379 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    13 Felix Rosenqvist 10.6234 Arrow McLaren SP Chevy
    14 Ed Jones 12.1199 Dale Coyne Racing with Vasser Sullivan Honda
    15 Sebastien Bourdais 12.5781 AJ Foyt Enterprises Chevy
    16 Simon Pagenaud 16.4169 Team Penske Chevy
    17 Scott Dixon 17.1924 Chip Ganassi Racing Honda
    18 Ryan Hunter-Reay 17.3273 Andretti Autosport Honda
    19 Jimmie Johnson 18.1585 Chip Ganassi Racing Honda
    20 Max Chilton 18.7489 Carlin Chevy
    21 Helio Castroneves 19.5451 Meyer Shank Racing Honda
    22 James Hinchcliffe 20.8450 Andretti Steinbrenner Autosport Honda
    23 Scott McLaughlin 21.0115 Team Penske Chevy
    24 Rinus VeeKay 22.4946 Ed Carpenter Racing Chevy
    25 Cody Ware 2 LAPS Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda
    26 Dalton Kellett 4 LAPS AJ Foyt Enterprises Chevy
    27 Alex Palou DNF Chip Ganassi Racing Honda
    28 RC Enerson DNF Top Gun Racing Chevy
  • Ericsson nyerte a 3,5 órás nashville-i káoszfutamot

    Ericsson nyerte a 3,5 órás nashville-i káoszfutamot

    Marcus Ericsson túlélte a verseny elején történt „repülését”, majd megnyerte az utcai versenyt Nashville-ben, ahol a 80 kör alatt kilenc alkalommal volt teljes pályás sárga zászló.

    A rajtnál sikerült baleset nélkül eljönnie a mezőnynek. A pole-pozícióból rajtoló Colton Herta kitűnő érzékkel kapta el a startot, és őt andrettis csapattársa, Alexander Rossi követte, akinek sikerült lerajtolnia Scott Dixont. Romain Grosejan Felix Rosenqvistet tudta maga mögé utasítani és a kemény keveréken rajtoló Pato O’Wardnak is sikerült pozíciókat fognia. A rajt legnagyobb vesztese Josef Newgarden volt, akinek egy Graham Rahallal találkozás következtében megsérülhetett a kormányműje és emiatt visszaesett a 17. helyre.

    Az első sárga már az első kör végén előkerült, miután Dalton Kellett megforgatta az AJ Foyt Racing Chevroletjét. Az újraindítást követően Ericsson csúnyán eltalálta Sebastien Bourdais autóját hátulról, ami miatt a svéd autója el is emelkedett az aszfalttól egy rövid időre. A négyszeres Champ Car bajnok francia hátsó felfüggesztését már nem tudták megjavítani, amíg a svéd ex-F1-es pilótának mindössze egy új első szárnyra volt szüksége a verseny folytatásához.

    A következő dráma a 20. körben történt, amikor egy újraindítást követően két Penske pilóta, Simon Pagenaud és Will Power ütközött össze egymással. Power hibázott, ami miatt falba rakta Pagenaud-t és a szűk utcai pálya miatt a mezőny feltorlódott a francia Menards Chevrolet-ja mögött. Jimmie Johnson és Takuma Sato is kénytelen voltak idő előtt kiszállni az autójukból.

    Azonban a szűk utcai pálya még tovább szedte áldozatait. A 32. körben Reenus VeeKay hajtott a falba, majd pár körrel később Power egy újabb csapattársának intézte el a versenyét. Pagenaud után ugyanis Scott McLaughlint is falba tette az ausztrál. Az 52. és 55. kör sem múlt el baleset nélkül: előbb O’Ward ütközött Rossival, majd Cody Ware megpörgése miatt kellett elővenni a teljes pályás sárgát. Ebből látszik, hogy az újraindítások mindig nagyon nehezek egy olyan karakterisztikájú pályán, mint a nafhville-i.

    A folyamatos incidensek miatt ugyan lassan teltek a körök, de a bokszkiállásokat mindenki letudta. Ericsson került az élre, Herta pedig majdnem húzott egy olyan mutatványt a bokszban, mint azt Lucas di Grassi tette Berlinben. Az amerikai fiatal – aki rendkívül domináns volt a hétvége során – Dixon mögé jött vissza a harmadik helyre. Herta nem sokat teketóriázott az újraindítás után és kifékezte az 51-szeres futamgyőztes új-zélandit az egyes kanyarban.

    Az Andretti fiatal titánja Ericsson nyomába eredt ezt követően, azonban több hibát is vétett és a 75. körben a falhoz is csapta az autóját, miután túl nagy sebességgel hajtott be az egyes kanyarba. A második piros zászlós megszakítás után még két kör erejéig újra ellőtték a futamot és végül Ericssont intették le elsőként, aki ezzel megszerezte a második győzelmét a tengerentúli sorozatban. A svéd mellett még Dixon és James Hinchcliffe fért fel a dobogóra.

    Folytatás ezen a héten a második IndyGP-n!

    Végeredmény:

    1
     Marcus Ericsson
     Chip Ganassi Racing
    80
    2
     Scott Dixon
     Chip Ganassi Racing
    80 1.559
    3
     James Hinchcliffe
     Andretti Autosport
    80 2.391
    4
     Ryan Hunter-Reay
     Andretti Autosport
    80 2.801
    5
     Graham Rahal
     Rahal Letterman Lanigan Racing
    80 4.083
    6
     Ed Jones
     Dale Coyne Racing
    80 4.771
    7
     Alex Palou
     Chip Ganassi Racing
    80 5.533
    8
     Felix Rosenqvist
     Arrow McLaren SP
    80 5.966
    9
     Helio Castroneves
     Meyer Shank Racing
    80 6.787
    10
     Josef Newgarden
     Team Penske
    80 7.528
    11
     Santino Ferrucci
     Rahal Letterman Lanigan Racing
    80 8.492
    12
     Conor Daly
     Ed Carpenter Racing
    80 8.832
    13
     Patricio O’Ward
     Arrow McLaren SP
    80 9.120
    14
     Will Power
     Team Penske
    80 9.595
    15
     Jack Harvey
     Meyer Shank Racing
    80 11.091
    16
     Romain Grosjean
     Dale Coyne Racing
    80 12.276
    17
     Alexander Rossi
     Andretti Autosport
    80 16.529
    18
     Max Chilton
     Carlin
    80 24.845
    19
     Colton Herta
     Andretti Autosport
    74 6 kör
    20
     Cody Ware
     Dale Coyne Racing
    70 10 kör
    21
     Simon Pagenaud
     Team Penske
    68 12 kör
    22
     Scott McLaughlin
     Team Penske
    67 13 kör
    23
     Dalton Kellett
     A.J. Foyt Enterprises
    37 43 kör
    24
     Rinus van Kalmthout
     Ed Carpenter Racing
    24 56 kör
    25
     Takuma Sato
     Rahal Letterman Lanigan Racing
    19 61 kör
    26
     Jimmie Johnson
     Chip Ganassi Racing
    18 62 kör
    27
     Sébastien Bourdais
     A.J. Foyt Enterprises
    5 75 kör
  • Ericsson megnyerte élete első IndyCar versenyét Detroitban!

    Ericsson megnyerte élete első IndyCar versenyét Detroitban!

    Marcus Ericsson karrierje első IndyCar győzelmét szerezte meg az amerikai sorozat első detroiti futamán, amit kétszer is meg kellett szakítani piros zászlóval. A korábbi Forma-1-es svéd pilóta Will Power balszerencséjéből volt képes profitálni és végül elsőként célba érni.

    Romain Grosjean balesete miatt került elő másodszor a piros zászló őt körrel a verseny vége előtt. Ekkor még nagyon úgy tűnt, hogy Will Power képes lesz megszerezni idei első sikerét egy rendkívül csalódást keltő Indy 500-at követően.

    Azonban az újra rajt előtt a Team Penskenél versenyző ausztrál pilóta autóját nem tudták újraindítani, így végül csak a 20. helyen rangsorolták őt. A svéd ex Forma-1-es Ericsson pedig kapva kapott az alkalmon és az újraindítást követően sikerült leráznia a mögötte érezkő Reenus VeeKayt és Pato O’Wardot.

    A Caterham és a Sauber egykori pilótája a 15. helyről rajtolva tudott nyerni és a GP2 2013-as szezonjának nürburgringi sikere óta ez volt az első sikere együléses versenyautóban.

    A versenyt először Felix Rosenqvist óriási balesete miatt kellett félbe szakítani a 28. körben. Az Arrow McLaren SMP pilótájának gázpedálja beragadt, ami miatt nagy sebességgel csapódott a hatod kanyarban található gumifalba.

    A svédet szerencsére ki tudták szedni az autójából és eszméleténél volt a hatalmas bukása ellenére. A pályamunkásoknak meg kellett javítania a hatos kanyarban található falat, ugyanis a baleset következtében még a beton elemek is elmozdultak a helyükről.

    Rosenqvist útja ezt követően a detroiti pályakórházba vezetett, ahol megvizsgálták őt, majd ezután egy normál klinikára is elszállították, hogy további vizsgálatokat végezhessenek el rajta.

    Az újraindítást követően minden olyan pilóta kiment a boxba még a Pace Car mögül, akinek szüksége volt üzemanyagra. Így kerülhetett Power és Ericsson az első két helyre.

    A Teams Penske ausztrálját keményen támadta a Chip Ganassi Racinget erősítő Ericsson, de nem sokkal később neki már a mögötte érkező VeeKayre kellett figyelnie.

    Az élen haladó kettős a 48. körben állt ki friss kerekekért és üzemanyagért. Josef Newgarden ezt követően Santino Ferruccival került hatalmas csatába, amit a kétszeres bajnoknak hamar sikerült dűlőre vinnie az ötös kanyarban

    Ezt követően jött piros zászló, amikor ugyanis jött a Power dráma, ami ugye az első helyébe került.

    Ericsson ezt követően nyerni tudott, mögötte azonban VeeKay éépen csak meg tudta előzni O’Wardot a második helyért. A holland fiatalnak a mexikói pilóta előtt még Takuma Saton is át kellett rágnia magát, azonban ez nem okozott túl nagy problémát a számára. A japán lett végül a legjobb a Rahal Letterman Lanigan Racinges autók kötül, megelőzve az alternatív stratégiát alkalmazó Graham Rahalt és Ferruccit.

    Ugyan Alexander Rossi sokáig a győzelemért mehetett és még O’Warddal is csatázott, azonban a rossz stratégiája miatt végül be kellett érnie a hetedik hellyel.

    A legjobb tízbe még Scott Dixon, Ed Jones és Newgarden fért még bele.

    A második detroiti futam programját pedig itt találjátok!

  • Lando Norris versenyt nyert a virtuális IndyCarban

    Lando Norris versenyt nyert a virtuális IndyCarban

    A McLaren fiatalja, Lando Norris nyerni tudott az IndyCar mezőnye ellen a Circuit of the Americason, a sorozat szimulátoros bajnokságában.

    Az IndyCar is áttért a virtuális versenyzésre, ráadásul annyira jól sikerült a dolog, hogy szinte az összes 2020-as versenyzőt be tudták szervezni a sorozatba. Minden fordulóban vagy egy-két vendégszereplő is szerepel, de ők is valódi versenyzők. Így a Forma-1-gyel vagy a WTCR-rel ellentétben itt nem szerepelnek játékosok a versenyeken.

    Legutóbb a Circuit of the Americas volt a helyszín, és a McLaren révén (az IndyCarban is van csapatuk Arrow McLaren SP néven) Lando Norris indult az amerikai nagymenők között.

    Mivel Lando Norris már így is sokan ment az iRacinggel, és az IndyCar tavaly látogatott el először Austinba, a játék- és pályaismeret is a brit kezére játszott.

    Ennek megfelelően megszerezte a pole pozíciót a mezőnyt orra elől, és a rajtot követően elkezdett elhúzni a második helyen futó Will Powertől.

    Azonban Norris kettő kiálláson volt, és át kellett hámoznia magát azokon, akik az egy kerékcserét választották. Ráadásul a brit megpördült az utolsó kanyarban, ez Power felé fordította a mérleg nyelvét.

    Az IndyCar ausztrál veteránja kiállását követően hideg gumikon az első szektorban kétszer is megforgott, így újra Norrishoz került az előny. Mögé jött fel „mclarenes csapattársa”, Patricio O’Ward, aki a tavalyi versenyt megnyerte, illetve az ex-Formula E pilóta, Felix Rosenqvist.

    „Tudtam, hogy jó tempónk van. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy vissza tudok kerülni az élre. De jó stratégiánk volt, és sok különböző lehetőséget megvizsgáltunk.”

    „Más utat választottunk, mint a többiek, és ez segített. Sok embert a pálya megfelelő részein értem utol, így nem vesztettem sok időt. Lassan vissza tudtam kapaszkodni az első helyre. Nem volt könnyű.”

    A Mémkirály győzött amerikai debütáló versenyén, és ha csak ezt nézzük, ezzel pedig máris jobb, mint Alonso…

    https://www.instagram.com/p/B_avHItJUoO/

  • Így néz ki a végleges aeroscreen egy IndyCaron!

    Így néz ki a végleges aeroscreen egy IndyCaron!

    A Red Bull által kifejlesztett fejvédelmi eszköz, az aeroscreen jövőre debütál az IndyCarban, elsőként Chip Ganassi csapata mutatta be, hogyan is fog ez kinézni az autójukon.

    A szélvédőt a Red Bull Advanced Technologies segített kifejleszteni az IndyCarnak, ez a válaszuk a Forma-1 halo-jára. Ők viszont egy lépéssel tovább is mentek, hiszen nemcsak a keret, hanem egy szélvédő veszi körbe a cockpitet.

    A képekből látszik, hogy az eszközön körbefut a Scott Dixon által használt szponzori festés is. Ezért azért van, mert a csapatok szabad kezet kaptak a felső rész kifestésében, hogy az szélvédőt jobban hozzá tudják illeszteni az autó egészéhez. Csak annyit kötöttek ki, hogy az IndyCar logója oldalt szerepeljen rajta.

    Az új légcsatorna is jól látható az aeroscreen előtt, ezzel jut levegő a pilótához, és hűtési célokat is szolgál. A párásodás esélyét is csökkenti, de külön párataszító réteggel is el van látva.

  • Simon Pagenaud 2.67 millió dollárt zsebelt be az Indy 500-on aratott győzelmével

    Simon Pagenaud 2.67 millió dollárt zsebelt be az Indy 500-on aratott győzelmével

    Simon Pagenaud 2.67 millió dollárral (azaz több, mint 600 millió forinttal) lett gazdagabb, miután életében először sikerült megnyernie a legendás Indy 500-at.

    A Team Penske francia versenyzője, aki a pole pozícióból rajtolhatott, uralta a versenyt, ugyanis a 200 körös futamból 116 kört töltött az élen. Pagenaud egy hosszú nyeretlenségi sorozatnak vetett véget, ugyanis francia nemzetiségű pilóta legutoljára 1920-ban tudta megnyerni az ötszáz mérföldes versenyt. A francia pilótának még az Indy GP-t is sikerült megnyernie az Indy 500 előtt. Ezzel ő lett a második pilóta csapattársa, Will Power után, aki képes volt végrehajtani ezt a bravúrt.

    Pagenaud az utolsó előtti körben szerezte vissza a vezető pozíciót az Andretti Hondás, Alexander Rossitól. A 100. Indy 500 győztese sem járt rosszul, ugyanis a második helyének köszönhetően 759.159 dollárt tehetett zsebbe. A legjobb újonc, Santino Ferrucci pedig 435. 404 dollárt kapott a hetedik helyéért.

    Egyes források szerint a nyereményalap értéke meghaladta a 13 millió dollárt.

  • Simon Pagenaud nyerte a 103. Indy 500-at!

    Simon Pagenaud nyerte a 103. Indy 500-at!

    A Team Penske francia versenyzője, Simon Pagenaud nyerte a 103. Indy 500-at. A francia pilótának egy őrült csatában sikerült legyőznie Alexander Rossit. Pagenaudnak életében először sikerült megnyernie a legendás ötszáz mérföldes versenyt.

    Pagenaud megérdemelten tudott nyerni, ugyanis a Team Penske versenyzője 116 körön keresztül autózott az élen a verseny folyamán. Azonban az utolsó előtti körben még Hondás riválisa, Alexander Rossi haladt. Azonban Pagenaud közvetlen az utolsó kör megkezdése előtt egy látványos manővert bemutatva tudta megelőzni a 100. Indy 500 győztesét.

    Takuma Sato egy kalandos verseny végén lett harmadik, ugyanis a japán ex F1-es versenyzőnek a verseny vége felé sikerült megelőznie Ed Carpentert és Josef Newgardent. Mögöttük a tavalyi győztes, Will Power ért célba.

    A versenyen számos baleset történt. Először, az a Kyle Kaiser törte össze az autóját, aki utolsóként tudott kvalifikálni a versenyre, elvéve ezzel a tripla koronára hajtó Fernando Alonsot az indulástól. Sebastien Bourdais nem vette észre a mellette közeledő Graham Rahalt és mindketten a falban kötöttek ki. Eközben egy másik baleset is történt: Felix Rosenqvist nem vette észre, hogy a többiek lassítanak előtte és felöklelte az előtte autózóba. A baleset következtében a véd csapatársának, Scott Dixonnak is megsérült az autója, ami miatt végül csak a tizenhetedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    A boxutcában is voltak eléggé érdekes események. Az első kiállásoknál Helio Castroneves nekiment James Davison autójának, ami miatt a brit pilóta a boxutca kellős közepén pördült meg. A háromszoros Indy 500 győztes brazil egy boxutca áthajtásos büntetést kapott a történtek miatt.

    A Forma-2-ben versenyző Jordan King pedig szabályosan elütötte az egyik szerelőjét. King a későbbiekben ugyanazt a büntetést kapta, mint Castroneves. Pagenaud csapattársa, Will Power pedig nem tudott beállni pontosan a helyére a pitben. Az ausztrál sem úszta meg büntetés nélkül, ugyanis az egyik caution fázisnál el kellett engednie a mögötte érkező versenytársait, ami miatt visszaesett az utolsó helyre. Marcus Ericcson pedig önhibájából forgott meg, miután behajtott a boxba.

    A második helyen célba érő Rossinak is akadtak problémái a verseny során. Az amerikai pilóta egyik kiállásakor a szerelői nem tudta megtankolni a Napa Hondáját, ugyanis problémák akadtak a tankoló berendezéssel. Ezen kívül Rossi briliánsan teljesített, ugyanis eléggé látványosakat tudott előzni a versenyen.

  • IndyCar 2019: Hogy áll eddig a csapatok felállása?

    IndyCar 2019: Hogy áll eddig a csapatok felállása?

    Nemrégiben ért véget az IndyCar idei szezonja, de sokan már a jövő éven gondolkoznak. Éppen ezért érdemes áttekinteni, hogy jelen pillanatban, hogy nézhetnek ki az istállók pilóta felállásai, figyelembe véve a biztos, a várható, és a pletyka szintű dolgokat is.

    A címvédő Scott Dixon biztosan marad a sorozatban, a Chip Ganassi Racing versenyzője lesz. A bajnoki ezüstérmes Alexander Rossi továbbra is hűséges marad az eddigi munkáltatójához, az Andretti Autosporthoz. Az Indy500 idei győztese Will Power pedig továbbra is a Team Penske csapatát fogja erősíteni.

    Rajtuk kívül sok más pilóta is tudja már, hogy melyik csapat színeiben fog indulni jövőre. Van azonban jó pár nyitott kérdés is még a pilóták és csapatok terén. Az alábbi listában olvashatóak azok nevei, akiknek a helye már biztos, akik neve mellett pedig kérdőjel szerepel, az ő sorsuk erősen kérdéses.

    A listában nem szerepel Fernando Alonso és a McLaren, hiszen hivatalos megerősítés nem érkezett tőlük, hogy melyik csapattal kívánnak majd együttműködni, amennyiben az IndyCar mellett teszik le a voksukat.

    Pilóták és csapatok az IndyCar 2019-es szezonjában

    Penske: Josef Newgarden, Will Power, Simon Pagenaud

    Foyt: Matheus Leist, Tony Kanaan

    Schmidt: James Hinchcliffe, Robert Wickens **

    Shank/Schmidt: Jack Harvey *

    Ganassi: Scott Dixon, Felix Rosenqvist?

    Rahal: Graham Rahal, Takuma Sato

    Coyne: Sebastien Bourdais, Pietro Fittipaldi? Zachary Claman de Melo? Santino Ferrucci?

    Carpenter: Spencer Pigot, Ed Carpenter *, Jordan King?

    Carlin: Charlie Kimball?, Max Chilton?, Ed Jones?

    Andretti: Zach Veach, Alexander Rossi, Ryan Hunter-Reay

    Herta/Andretti: Marco Andretti

    Junocs: Alfonso Celis jr.?

    Harding/Steinbrenner: Patricio O’Ward, Colton Herta

     

    *: nem minden versenyen indul

    **: ülése fenntartva a rehabilitáció utáni visszatérésére

     

  • Meglepetésre Sato nyert Portlandben, Dixon majdnem a rajtbaleset áldozata lett

    Meglepetésre Sato nyert Portlandben, Dixon majdnem a rajtbaleset áldozata lett

    Takuma Sato nyerte az IndyCar idei utolsó előtti versenyét, a naptárba visszatérő Portlandben, a 20. helyről rajtolva.

    A bajnoki éllovas Scott Dixon egy értékes 5. helyet szerzett annak ellenére, hogy belekeveredett a drámai rajtbalesetbe, ahol többek versenye  véget ért. Zach Veach kiterelte a rázókőre James Hinchcliffet, ami miatt a Schmidt Peterson pilótája megpördült a mezőny előtt. Eltalálta őt Graham Rahal és Marco Andretti is, utóbbi Hinchcliffe autója felett repült el. Mindannyian megúszták sértetlenül.

    Mivel Dixon is valamennyire belekeveredett ebbe, lemaradt. A versenyben Alexander Rossi vette át a vezetést, őt Power követte. Úgy tűnt, még szorosabb lesz a bajnokság a sonomai szezonzáróra, de végül nem így történt. Először Power esett vissza, váltógondjai akadtak, elvesztette az egyes fokozatot. Ez lassította a kör elején lévő Festival kanyarkombinációban és a boxkiállásoknál is. Ez lényegtelenné vált azzal, hogy Power összetörte az autót az utolsó kanyarban, ezzel a bajnoki címének esélyei is szertefoszlottak.

    Csapattársa, Josef Newgarden kezdte el ekkor üldözni Rossit. Sikerült megelőznie a lágyabb gumikon, el is tudott húzni, de a későbbi caution szakaszok miatt nem nagyon tudott elhúzni a mezőny eleje. Először Zach Veach törte össze ugyanott az autót, mint Power, majd Santino Ferrucci autója állt meg.

    Ez azoknak kedvezett, akik üzemanyagot spóroltak, ilyen volt Sato, Hunter-Reay és Dixon is. Utóbbi időt vesztett, kihívták boxutca áthajtásos büntetésre, mert túllépte a boxutcai sebességhatárt. Max Chilton vezette a mezőnyt az utolsó újraindításkor, de neki még volt hátra egy kiállása. Ezzel Sato került az élre, akinek sikerült kivédekeznie Hunter-Reay támadásait és a tavalyi Indy500 óta első versenyét nyerte.

    Sebastien Bourdais szerezte meg a dobogó legalsó fokát, Spencer Pigot lett a negyedik úgy, hogy a végén sikerült megelőznie az ötödik helyen záró Dixont. Simon Pagenaud a 22. helyről zárkózott fel 6-nak, Charlie Kimball ért be mögötte. Rossit 8. helyet intették le, az újraindítás után megelőzte még Newgardent és Fittipaldit. A 2 hét múlva esedékes duplapontos sonomai szezonzáróra 29 pontos hátránnyal érkezik Dixon mögött.

  • Power és Rossi is Dixon nyomában 2 versennyel a vége előtt

    Power és Rossi is Dixon nyomában 2 versennyel a vége előtt

    Will Power és Alexander Rossi is faragott a hátrányukból Scott Dixonhoz képest az IndyCar Gateway-i fordulóján.

    Power és Rossi más utakat járt be a kockás zászlóig, miután Ryan Hunter-Reay kiállt és emiatt sárga zászlós szakaszt rendeltek el a verseny késői szakaszában. Ekkor az egész mezőny kiállt tankolni, de az kérdéses volt, kibírja-e bárki anélkül, hogy ezután kimenjen még üzemanyagért.

    Végül ez Rossinak sikerült, aki a 2016-os Indy500-at is hasonló taktikával nyerte meg. Powernek viszont úgy is sikerült nyernie, hogy kiállt még egyszer, Rossit megelőzte a végén.  Dixon hasonló stratégiát próbált meg, mint Power, de ő forgalomba keveredett, miután visszatért a pályára, emiatt nem bírta utolérni Rossit. Azonban így is meglett neki a 3. hely, Simon Pagenaud mindössze 3 tizeddel ért be mögötte a 4. helyen.

    Zach Veach megőrizte jó formáját, 5. lett, ez a negyedik TOP 10-es helyezése zsinórban. Igaz Ed Jones megelőzte, de a Ganassi versenyzőjének még ki kellett mennie a pitbe üzemanyagért, így a 8. helyen zárt.  A tavalyi győztes, Josef Newgarden nem gazdálkodott elég jól az üzemanyaggal, csak 7. lett, Spencer Pigot is előtte szelte át a célvonalat, a 6. helyen futott be. Ráadásul Power megelőzte az összetettben, így már csak 4. Takuma Sato és Graham Rahal ért még be a TOP 10-ben.

    Ryan Hunter-Reay, aki benne volt az előző futamon a horror balesetben, amikor Robert Wickens-szel ütközött, kiesett a versenyből üzemanyagnyomás-problémák miatt. Ez idézte elő a sárga zászlós periódust a verseny vége felé. Sebastien Bourdais már az első körben balesetbe keveredett és kiesett.

    Dixon 26 pontos előnnyel érkezik az utolsó előtti, portlandi fordulóra. Power 41 ponttal van Dixon mögött, de még neki is van esélye 2014 után újra címet nyerni, hiszen egy győzelemért 50 egység jár. Valamint azt se felejtsük, hogy az idényzáró Sonomában duplapontos lesz.